Írta: Ésik Sándor   Az országos vetélkedő elődöntőjét a megyeszékhely lábakon álló, hidat formáló művelődési központjában rendezték meg. A második emeleten, a máskor konferenciáknak, de akár tánc vagy színházi előadásoknak is otthont adó teremben már kora reggel ott sürgölődött az esti…

Szerző: Napkelet Népe  2017.10.11. 18:40

Írta: Ésik Sándor   Az idősebb Petróczi fél lábát a terepjáró első kerekének a tengelyére helyezte, könyökét magasra emelt térdére támasztotta, és az így megtalált könnyed egyensúlyi helyzetében a szeméhez emelte a távcsövét. Mozdulatlanul meredt egy pontra, amelyet előtte már szabad szemmel is…

Szerző: Napkelet Népe  2017.08.16. 18:35

Írta: Ésik Sándor   Egy karcsúbb, egy teltebb, a következő már-már gömbölyű… Sorban, egymás mellett, mint amikor a Moulin Rouge táncos lányainak sora egyszerre az égre lendíti… Persze, azokéi mind egyformák, nem úgy, mint ezek itt. Hiszen van közöttük érett, nagyon érett, és egészen fiatal is. És…

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.05. 18:40

Írta: Ésik Sándor  Amigo estimado! Piciny gyöngybetűkkel írta a szavakat. Kerek o, peckes t, majdnem a névjegy tetejéig értek a sorok. Amigo, azaz barát. Ahogy a latinban szólították meg régen egymást a tudós emberek: Amice optime! Ám amíg az „optime” csak valamivel több, mint ma az optimális, az…

Szerző: Napkelet Népe  2017.05.17. 19:22

Írta: Ésik Sándor    A mindig mosolygón szép asszony durcás arccal méri a felvágottat. Állok a többiekkel a délutáni csúcsforgalom sorának végén, figyelek is, meg nem is a hangokra. A zsivajban tulajdonképpen csend van. A szófoszlányok nem hatolnak el a tudatomig, még azt sem hallom, hogy a…

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.22. 18:57

Írta: Ésik Sándor Ez a mostani Mihály-napi vásár – úgy láttam – jóval nagyobb, mint az eddigiek voltak. A Böszörményi úton lassan már túlmegy az Agráregyetemen, befordul a Bolyaira, az Akadémia útra, és még így is egymás tyúkszemét tapossák az emberek. Ki gondolná, hogy még a 21. században is…

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.01. 17:54

Írta: Ésik Sándor A Túr vize már ott a hullámtér szélét nyaldosta, ahol a töltésre felhajtva először megpillantottam. Szokatlan látvány. Néhány napja még legalább két méterrel alacsonyabb volt, a medrében folyt, és vastag jég borította. A rücskös rideg páncél most ott ringatózott a meder közepén,…

Szerző: Napkelet Népe  2016.12.25. 13:33

Írta: Ésik Sándor   Vacsorázni pedig Grinzingben fogunk, nézett rám jelentőségteljesen Henrik, bécsi ismerősöm. Eddig csak hallomásból tudtam a császárváros nevezetes pincefalujáról, de annyi is elegendő volt ahhoz, hogy felvillanyozódjak. Mindjárt elsoroltam magamban, mit is illik tudni Bécs…

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.10. 16:58

Írta: Ésik Sándor   Dalolj velem, mosolygott Klára néni. Már ezeket a szavakat is énekelve mondta, azon a hangon, amin folytatta: –Csigabiga gyere ki, ég a házad ideki… A kicsi a válláig se ért, csillogó szemekkel kapaszkodott Klára néni tekintetébe. Az autó hátsó ülésén göndörödtek a gyermekdalok…

Szerző: Napkelet Népe  2016.05.25. 19:29

Írta: Ésik Sándor   Előbb csak néhány tehén tűnt fel a folyó közepén. Fejüket magasra tartva taposták a vizet, szemmel látható volt, hogy a szarvasmarha faj nemzedékeken keresztül csak a vályúban, pontosabban az önitatóban találkozik az őselemmel. Jobbnak is látták a parthoz evickélni, kilábalni…

Szerző: Napkelet Népe  2016.04.06. 18:25

Írta: Ésik Sándor   Alattunk Alice Springs – ébresztett volna fel szendergésemből a pilóta, de nemhogy nem szenderegtem vagy aludtam volna, nagyon is éber voltam. A hosszú repülőutak akár tíz órás vagy annál is hosszabb kibírhatatlan ücsörgést jelentenek. Vetítenek egy…

Szerző: Napkelet Népe  2015.12.31. 16:45

Írta: Ésik Sándor   Az egzotikus receptek valahogy mindig ellenérzést váltanak ki az emberekben, de – mint ahogy azt magamon is tapasztaltam – csak addig, amíg elmesélik. Készen, feltálalva már vonzza a tekintetet az ilyen szemnek orgia látvány. Nem csoda, hogy a közelben…

Szerző: Napkelet Népe  2015.07.22. 18:57

 Írta: Ésik Sándor   Gyönyörű színes árjegyzéket találtam a minap a postaládámban. Fényes papír, a valóságosnál is szebb virágok, ínycsiklandó gyümölcsök vonzották rajta tekintetem. Egy német úr kínálta immár Magyarországon is bejegyzett faiskolájának áruit. Ez…

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.22. 21:01

Írta: Ésik Sándor Az év első irodalomórája lassan a feléhez közeledett. Az egész osztály lelkesen körmölt. Ilyen gyorsan soha nem telt a papír – emlékezett vissza a nyár elején befejezett harmadik esztendőre. És a nyár sem – tűnődött tovább. Nézte a többieket: milyen…

Szerző: Napkelet Népe  2014.09.26. 18:37

Írta: Ésik Sándor   Ha bábszínházban játékvonatot játszanék, faleveleket fűznék össze, és elhúznám őket a paraván mögött. Előre egy kéttenyérnyi platán, utána kisebbek… Mulatságosan hullámoztatnám a szerelvény vagonjait, abból is látszódjék – miként a…

Szerző: Napkelet Népe  2014.09.19. 20:49

Írta: Ésik Sándor Hasa van a dohánylevélnek. A hőségben szoknyaként lebeg körben a széle. Nagyon nagy kánikulának kell annak lenni, amikor a gazda azt mondja: elég lenne már ebből az égi áldásból. Az akácfasor övezte zsebkendőnyi táblán, ahol a két öreget kapálni…

Szerző: Napkelet Népe  2014.08.01. 16:10

Írta: Ésik Sándor    Hah, micsoda tavasz, szalad ki az ember száján, ahogy kikönyököl úgy estefelé az ablakán, és teleszívja tüdejét a korai kánikulától éppen csak megnyugodott levegővel. Az alkonyati zsongásban külön kivehető valamennyi madár szava. A kizsendült zöld…

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.24. 18:23

Írta: Ésik Sándor   Ismét megnyomtam a csengőt, és a kiskapu vasrácsai között tovább fürkésztem a bejárati ajtót. Tekintetemmel végiglépdeltem a repedezett betonjárdán, számolgattam a gazos hézagokat. A vállam mögött visszanéztem, mert neszezést hallottam. A szomszédból…

Szerző: Napkelet Népe  2014.01.31. 17:35

Írta: Ésik Sándor   A borongós nap végén, de még előtte a napszállatnak, egyszerre hullott le az udvaron álló vén fák összes levele. Az ágak kopaszon meredeztek, alattuk pedig a néhány csepp esőtől elnehezedett száraz lomb, a friss avar hevert. Az öregasszony a kopott…

Szerző: Napkelet Népe  2013.10.05. 16:08

Írta: Ésik Sándor – Apa! Te honnan tudod, hogy melyik a búza, melyik a rozs? Zöld mindegyik, és semmi különbséget nem látok közöttük. Mind egyforma, amelyik mellett elmegyünk. – Rokonok valamennyien kislányom. A gabonafélék családjába tartoznak, és valamikor az idők…

Szerző: Napkelet Népe  2013.08.09. 19:00