Az Agrohungária Kft  ügyvezetője Karcag Bár 66 éves, energikus, ez a szó jellemző rá talán legjobban.  Munkáját, családját szerető ember. Származása szerint Baranya megyei, de karcaginak vallja magát, a Nagykunság fővárosában járt általános és középiskolába. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen…

Szerző: Napkelet Népe  2016.04.18. 09:03

Ügyvéd Karcag A hajdúktól a kunokig, talán ezt a címet adnám dr. Varga László ügyvéd élettörténetének, hiszen Hajdúböszörményben született és ott nevelkedett, majd Karcagra vitte a sorsa. Szerelemgyerekként fogant, ahogy régen mondták. Nagymamája segítségével…

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.05. 18:31

Tűzoltó ezredes, kirendeltség-vezető Karcag Karcagon született, a Kunság fővárosában, nagycsaládban. Ő a negyedik gyermek, a maradék. Neve is ezt jelenti. Kellő szülői szigor mellett, boldog gyermekkor adatott meg neki. Mindig a jóra és a szépre tanították a szülei és…

Szerző: Napkelet Népe  2013.10.04. 09:26

A város első  ÁNTSZ főorvosa Karcag Elég régen születtem – 1935-ben – úgyhogy most már a 78. évet betöltve nyugodtan mondhatom, a nyolcvan felé ballagok, ha Isten is úgy dönt erről a kérdésről. Pedagógus családból származom, édesapám tanárember volt, a testvére…

Szerző: Napkelet Népe  2013.09.23. 12:53