A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt. igazgatója, Hajdúszoboszló A virágzó fürdőváros hazai idegenforgalomban betöltött szerepét nemcsak kiváló gyógyvizének, de azoknak az ambiciózus embereknek is köszönheti, akik mindent megtettek azért, hogy ezt a település javára…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.31. 19:59

A Karikás Panzió Bt. ügyvezető igazgatója, Hajdúszoboszló A magyaros motívumokkal díszített étteremben a csapolt Zipfer sör kitűnő, a cigánypecsenye ízletes volt. A népes vendégsereg jelezte, a Karikás vendéglő joggal nevezhető Szoboszló egyik legjobb, ha nem a…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.31. 19:44

Vállalkozó, Hajdúszoboszló A város központjában áll a klasszicista stílusú református templom, vele szemben a Városháza, majd rögtön utána a Bástya presszó. A füstmentes vendéglátó egység, amelynek faláról a város szülötte, Szép Ernő, tekint le ránk, ma már…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.31. 19:40

Igazgató, Hajdúszoboszló A Hajdúszoboszlóra érkező turistának rögtön feltűnik a város tisztasága és rendezettsége, mely része nemcsak az idelátogatók, de a helyi lakosok jó közérzetének is, akik szintén elégedettek, és büszkék erre, ami nem utolsó sorban a…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.31. 19:38

Ügyvezető, Hajdúszoboszló Farkas István a termelőszövetkezetben eltöltött évek alatt vált a szakma minden fortélyát ismerő agrárszakemberré. Noha a kárpótlással kezdődő felbomlási időszakban még évekig kitartott munkahelyén, mégis úgy gondolta, megméretteti…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.27. 20:27

Újságíró, Szoboszló szerelmese Bár jó két évtizede elszármazott Debrecenből, illetve a megyeszékhely közeli Hajdúszoboszlóról, még most is havonként legalább egyszer visszaruccan oda Kiss Dezső Péter. „Ha mindenki pontosan előre látná, hogy milyen emberi,…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.27. 20:24

Agrármérnök, Hajdúszoboszló Tanulj fiam, még akármi lehet belőled! – ezt az intelmet Örvendi László az édesapjától kapta. Ebben a keserű szentenciában a családban eddig nemzedékeken át hagyományozódó földműves foglalkozás folytatásának kilátástalansága is…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.27. 20:21

Nyugalmazott szövetkezeti elnök, Hajdúszoboszló A mezőgazdasági termelés sikeres műveléséhez három dolog kell: megszállottság, szakmai tudás és pénz. Az embert akkor nem érheti meglepetés, ha egy termés a magtárban, egy termés értéke a bankban és újabb egy a…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.27. 20:17

Gyógyszerész, Hajdúszoboszló Valószínűleg az érezheti magát boldog embernek, aki nagyon szereti a munkáját, nap mint nap örömmel megy dolgozni, és tevékenységét nem tartja nyűgnek, kötelességnek. Ilyen ember Topáné Váradi Irén is, aki a Kígyó Patika mindennapi…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.27. 20:15

Írónő, Hajdúszoboszló, Steinheim/Murr (D) Az írónő egyik kedvenc városa Hajdúszoboszló, amelyet egészségének karbantartása érdekében minden évben kétszer-háromszor meglátogat, s ahol általában 10–12 felejthetetlen napot tölt el. Debrecenhez könyvének…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.27. 20:13

Ügyvezető, Hajdúszoboszló Détár László életútja is azt igazolja, hogy egy vállalkozó az elmúlt másfél évtizedben csak akkor lehetett sikeres Magyarországon, ha hajlandó volt keményen és következetesen dolgozni. Ha kellett „két vasat tartott a tűzben”, a főállás…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.22. 15:32

Ügyvezető, Hajdúszoboszló A sikeres vállalkozók közé tartozik, de ezért a sikerért, az eredményekért mindig keményen megdolgozott. Változatos életútja során tett néhány vargabetűt, de mindenütt tanult valamit, aminek később hasznát vette 1965. március 28-án…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.22. 15:30

Szakgyógyszerész, Hajdúszoboszló Bár férje rokonságában voltak orvosok, patikusok, igazából elsőgenerációs gyógyszerésznek számít dr. Tóthné Kiss Teréz, aki 1946. december 15-én született Hajdúszoboszlón. Édesapja nagyon jó képességű, széles látókörű,…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.22. 15:26

Ügyvezető, Hajdúszoboszló Debrecenben született 1952. április 5-én. Szülei kisgazdálkodók voltak, így természetes, hogy a három testvér közül legidősebbként ő is hamar kivette részét az akkori szokásos családi munkamegosztásból. Már gyermekkorában felismerte, hogy…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.21. 13:27

A RÓNA IM Kft. ügyvezető igazgatója, Hajdúszoboszló Tulajdonképpen a véletlen és a történelem számlájára írható, hogy Pap József a menekülő család „háborús gyermekeként” Győrszemerén látta meg a napvilágot 1944. december 16-án. A nagyváradi születésű…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.21. 13:25

Szakaszmérnökség-vezető, Hajdúszoboszló A mérnöki precizitás sikeresen társult a megbízhatósággal, a szavahihetőséggel és a következetességgel – mindezek együtt hozták létre azt a szakmailag kimagaslóan eredményes életutat, amelyet Szabó Sándor, a TIKÖVÍZIG…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.21. 13:23

Áfész-elnök, Hajdúszoboszló Mi itt mindannyian, vezetők és beosztottak boldogok vagyunk, hogy szép boltjaink vannak. Ez természetesen nem véletlen, hiszen az utóbbi tizenkét évben szinte valamennyit – a sajátokat és bérletbe adottakat egyaránt – felújítottuk: fűtést,…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.15. 16:29

Ügyvezető igazgató, Hajdúszoboszló Azzal, amit eddigi életemben szakmailag és a tartalmat tekintve elértem, elégedett vagyok. Amit a Poli-T Kft. vevőkörének nyújtani tud, az eddigi tevékenységünk révén továbbra is garantált, illetve fejlődési pályára állt. A…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.15. 16:24