A MÁV Miskolci Igazgatóságának vezetője, Miskolc Felnőttkori álmaink közt gyakran szerepel a vasútmodellezés, nem egyszer vesszük észre azon magunkat, hogy gyermekeinkkel együtt gyönyörködünk a kis alagútból kifutó mozdonyon, az élethű, ám parányi sorompókon és…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.13. 18:38

Vasúti tiszt, Fényeslitke A fényeslitkei három pályaudvar igen fontos szerepet tölt be nemcsak a záhonyi határátkelő, hanem az egész MÁV működésében. Ezen a fontos helyen forgalmi oktatótiszt Dallos Zoltán főintéző. Nem csak a vasúti szakmát gyakorolja, pedagógus is.…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.07. 20:47

Igazgató, Nyíregyháza A vasút meghatározó volt a Virág család életében, mert biztos megélhetést biztosított. Régen egzisztenciát is jelentett, ha valaki a vasútnál szolgált. Ebben a helyzetben nyújtotta id. Virág Gyula és felesége, Krisovenszky Erzsébet a család…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.03. 15:15

Mérnök-irodavezető, Záhony Nemzetközi vasúti pályafenntartási konferencia egyik szervezője és résztvevője volt a közelmúltban. Egy szakkönyvnek, illetve vasúti utasításnak a főszerzője, a Záhony történetét bemutató könyvnek pedig a lektora volt. Az ország…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.31. 09:40

Vasútigazgató, Záhony Hazánk legfiatalabb vasúti üzletigazgatója, a műszaki tudományok kandidátusa, az orosz nyelv felsőfokú ismerője Záhonyban dolgozik. Dr. Kádár András a neve. Röviddel beszélgetésünk előtt, ezerkilencszázkilencvenhat nyarán nevezték ki…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.31. 06:20

Vezérigazgató, Budapest Előtérben a vidék lakosságának vasútja − ez a MÁV 1997 évi szlogenje. Újabb jelentős összeget fordítanak a záhonyi átrakókörzet fejlesztésére. Sínbuszokat állítanak forgalomba a szatmári szárnyvonalakon. Több új gazdasági intézkedést…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.30. 18:16

Ügyvezető, Záhony Hazánk keleti térségében hiányt pótoltak, amikor 1993-ban záhonyi székhellyel létrehozták a Tisza-Trade-Z Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot. Tevékenységükkel munkát biztosítanak számos alvállalkozó…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.30. 18:01

Igazgatóhelyettes, Záhony Két diplomájának, nyelvtudásának nagy hasznát veszik az ország kapujában, Záhonyban. Mondhatni: kulcspozíciót tölt be a vasútnál. Sok terület tartozik a szakmai felügyelete alá. E könyv készültekor két újdonságról is beszámolt: a…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.29. 20:43

Igazgatóhelyettes, Záhony Ha írjuk Záhony történetét, ha hangsúlyozzuk az átrakókörzet fontosságát, akkor Juszku Ferenc nevét és tevékenységét is meg kell említenünk. Kulcsszerepet tölt be az említett területen. Ő a MÁV Rt. Záhony-Port Üzletigazgatóság…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.26. 18:41

MÁV-állomásfőnök, Nyíregyháza Talán a szülőfalut ma is átszelő kisvonat tetszett meg oly nagyon Smid Jánosnak, hogy tanulónak egykor a vasúthoz szegődjön. Bár az is előfordulhat, hogy „Az alma nem esik messze a fájától” közmondás volt a hajtóerő, merthogy az…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.26. 13:35

Igazgatóhelyettes, Záhony A 2000. év elején is zajlik az élet a MÁV Rt. Záhony Port Átrakási Üzletigazgatóságon, intenzíven készülnek az uniós csatlakozásra. Január második felében az üzletigazgatóság három üzemrésze megkapta az ISO 9002 minőségbiztosítási…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.25. 15:22

Igazgató, Záhony Hazánk legnagyobb vállalata, a MÁV a rendszerváltás előtt még több mint százezer embert foglalkoztatott, most kevesebb, mint hatvanezren dolgoznak a sínek mentén. Záhony térségében a régi szép időkben, mondhatni, a csúcsidőkben a vasút hétezer…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.22. 12:36

Csomóponti főnök, Záhony Záhonynak, kelet kapujának, a vasutas városnak a második világháború után megnőtt a szerepe. A településnek és térségének azonban nem csak múltja, jelene és jövője is van. A 2001. év tavaszán például Moszkvában, a Trans Russia 2001.…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.20. 13:22

Csomóponti főnök, Mátészalka A felújított, megszépített mátészalkai állomás egyik büszkesége lehet a MÁV Rt.-nek. A szatmári emberek (és nem csak ők) szívesen érkeznek erre az állomásra. Hosszú évek óta különböző beosztásokban, április 1-jétől csomóponti…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.19. 18:29

Képviselet-vezető, Záhony Autópályán, vasúton és vízen szállítmányoz az Európa szerte híres Portolan. A dunaújvárosi székhelyű mamutcégnek a záhonyi szárazföldi kikötőben is van képviselete. Ez az egyszemélyes képviselet hidat jelent Kelet és Nyugat között.…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.18. 15:45

A MÁV volt vezérigazgatója, Záhony–Budapest–Bécs Kőműves mester édesapjától a munka szeretetét, tisztességet tanult, bábaasszony édesanyjától (már anyai nagyanyja is bába volt, és sok-sok dombrádit és környékbelit segített világra) az emberség maradt rá.…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.15. 13:44

Ügyvezető elnök, Záhony Gólkirály volt, tartottak tőle a kapusok. A jól irányzott közeli fejesei szinte védhetetlenek voltak. Tehetsége miatt hívták játszani Debrecenbe, Nyíregyházára, Szolnokra, sőt a budapesti MTK-ba is. Ezer szállal kötődik a Tiszához, a sínek…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.10. 13:33

Műszaki vezető, Záhony Ismerik és tisztelik az országhatár mindkét oldalán. Műszaki és tudományos körökben Nyíregyházán is közismert. A közelmúltban lépett egyet a ranglétrán, ám továbbra is szerteágazó közéleti munkát végez. Mozgékony, szimpatikus fiatalember.…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.10. 13:27

Árufuvarozási csomópontvezető, Nyíregyháza Ferenczi György ezerkilencszázötvenegyben született Nyírbátorban egy ötgyermekes családban, s a jövője szinte már ekkor eldőlt, hiszen édesapja 43 évnyi szolgálatot követően ment nyugdíjba a MÁV-tól. A tartalékos…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.10. 11:14

Forgalmi helyettes, Nyíregyháza Kukk László a kocsifelírástól a térfelvigyázásig sok mindent végigcsinált a vasútnál, ám saját bevallása szerint mégis ízig-vérig forgalmista. Az elmúlt két és fél évtized alatt ő és a vasút összenőttek: mindig menetrendszerűen…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.09. 18:22

Vasutas, Nyíregyháza Talán meg is sértődne Nagy István, ha azt írnánk a neve mellé: MÁV-alkalmazott. Ő büszke arra, hogy vasutas, ami nem is csoda, hiszen 43 és fél évnyi szolgálat után ment nyugdíjba 2004. április 1-jén. Nem szégyelli, hogy bizony könnyezett az utolsó…

Szerző: Napkelet Népe  2012.07.09. 17:37