Polgármester Tiszadob Frissen ültetett rózsa csemeték mellett vezet az út a községházába, de ezer tő rózsát ültettek szét a községbe is. Jelképes üzenete ez annak a lelki tartalomnak is, melyet a település iránt érez, tesz. Mert ismert a közmondás… Jólelkű, hatalmas empátiával bír, erős jellemű,…

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.15. 14:33

Polgármester, iskolaigazgató Biri A testi-lelki harmónia  az életminőség szinten tartásának elengedhetetlen feltétele – ezt vallja Almási Katalin is, Biri község polgármestere, a Dankó Pista Egységes Óvoda- Bölcsőde Általános Iskola, Középiskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.…

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.11. 14:06

Polgármester Mikófalva Kapcsolatrendszere akarva-akaratlanul is a sporton keresztül épült fel a térségben, hiszen futballozott Szilvásváradon, Bélapátfalván és Mikófalván is. Párválasztása révén utóbbi településre költözött, ahol 2008-ban a Mikófalvai Labdarúgó Club elnöke lett, 2014-ben pedig…

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.07. 13:48

Polgármester Kömörő Igenis lehet az ember saját hazájában próféta - érlelődik bennem már nagyon régen a bibliai időkig visszanyúló bölcsesség cáfolata, mindahányszor egy település választott első emberéről írok. A szatmári község polgármestere felidézi életének legfontosabb mozzanatait és…

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.03. 14:33

Polgármester Szamossályi  Egy kicsit mintha az otthonom lenne… Van időm pontosan lejegyezni ezt a mondatot, mert anélkül tart szünetet, hogy befejezné. Egy pillanatig arra gondolok, talán a polgármesteri hivatalról beszél, hiszen a gyönyörű épület virágos tapétával díszített falú irodájában…

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.01. 19:12

Polgármester Nyírmeggyes Virágos utcák, rendezett és tiszta környezet fogadja az ide látogatót. A gondosság minden bizonnyal a szépérzékkel megáldott településvezető elvárása, de az itt élők igényességét is dicséri. S talán a jó ízléssel berendezett polgármesteri szoba is esztétikai, kisugárzó…

Szerző: Napkelet Népe  2017.10.26. 09:14

Polgármester Erdőbénye A Tokaji borvidék egyik legrendezettebb, legszebb történelmi települése, ahol láthatóan törődnek a hagyományok megőrzésével. A községháza környéke a falu központja. Az épület kapujában egy kőtömbön lévő felirat hirdeti, hogy Erdőbénye egykor mezővárosi rangot is kapott,…

Szerző: Napkelet Népe  2017.10.04. 15:40

Polgármester Demjén Kis település nagy reményekkel – így jellemzi röviden polgármestere az Egertől 10 kilométerre fekvő, egyre ismertebbé váló községet. Idegenforgalmi mutatóit sokan megirigyelhetik, hiszen 2016-ban közel 60 ezer vendégéjszakát töltöttek Demjénben a gyógyvizek és a jó borok iránt…

Szerző: Napkelet Népe  2017.10.04. 09:05

Polgármester Nyírtelek Kedves, mosolygós arcú, rokonszenves fiatalember, s e kordiális személyiségjegyek mögött határozott emberi és erkölcsi tartás az, ami mindennapi tetteit vezérlik. Az emberi méltóság, az értékek iránti tisztelete bizalmat érdemelt a lakosságtól, s 2014 októberétől alakítója,…

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.06. 21:34

Polgármester Kisgéres Előre kell vinni a falut! Nem egy történelmi személyiség monumentális művéből vett idézet, nem is program mondat. Egyszerű részösszefoglaló valamikor beszélgetésünk közepe táján. A történelem pedig jelen van… A polgármesteri hivatal homlokzatán a 800-as szám emlékeztet, hogy…

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.23. 20:00

Polgármester Gibárt Az encsi kistérség igazi gyöngyszeme rendezett portákkal, új házakkal, nívós óvodával, vagyis olyan vonásokkal, ami Abaújra nem igazán jellemző. A település lakói 2006-ban döntöttek az önállósodásról, az Encstől történő elszakadásról. A Hernád közelsége, a szép természeti…

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.18. 13:09

Polgármester Hernádszentandrás A hátrányos helyzetű Abaúji térség kis településén is lehet országos visszhangot kiváltó munkát végezni és érvekkel harcolni a túlélésért. Ha nem lehet tovább hallgatni, meg kell szólítani akár a miniszterelnököt is. Idáig párton kívüliként dolgozott a vidékért, de…

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.05. 18:34

Polgármester Hetefejércse Felfoghatatlan változásoknak lehetett nemcsak szemtanúja, hanem cselekvő részese Kiss László, Hetefejércse 1994 óta mindig újraválasztott polgármestere. Szülőfalujával bizonyára elfogult, gondolom, ám szavaiból, az általa megrajzolt jövőképből ugyancsak fejlődhetne a…

Szerző: Napkelet Népe  2017.05.17. 13:56

Polgármester Hernádszurdok Dél-Borsodból házassága révén került Abaújba, ahol több szakmában is dolgozott. A munkahelyeken felhalmozott tapasztalatait tudja most polgármesterként hasznosítani, aminek eredménye már látható a község arculatán. Régi sályi család gyermekeként született 1964 november…

Szerző: Napkelet Népe  2017.05.10. 08:09

Polgármester Hernádbűd Igazi ezerarcú ember. Az abaúji térségben szinte mindenki ismeri úgy a sportpályáról, mint a vállalkozásai révén. Ezeket az előnyöket igyekszik most abban a kis faluban érvényesíteni, ahol felmenői szinte ősidők óta éltek, és ahová jó néhány év távollét után ő is…

Szerző: Napkelet Népe  2017.05.09. 09:32

Polgármester Méra Abaúj vármegye egyik legősibb településén 1750-en élnek és végzik mindennapi munkájukat. Jól sáfárkodnak a meglévő lehetőségekkel, ami a dinamikus fejlődés záloga. Az országos átlagot meghaladó munkanélküliségen némileg segít a közmunka, amit a polgármester igyekszik kézben…

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.27. 10:46

Polgármester Jánkmajtis „Otthonunk és Jövőnk Jánkmajtis.” Ajtaja nyitva áll mindenki előtt, nincs eleje és vége a munkaidejének, a polgármesterség egy vég nélküli feladat. Szabó Ágnes tudja, hogy csak a munka visz előre. Láthatta szülei, nagyszülei, családja példáján, hogy a kitartó munka…

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.14. 20:29

Polgármester Csaroda Ha kell, pogácsát süt, tésztát gyúr a többiekkel a polgármester asszony, Hézser Ákos Pálné. Csaroda első számú vezetője mindenek előtt a családias közösséget, az otthon melegét, a letelepedésre, az itthon maradásra csábító lehetőségeket említi, mint a megmaradás zálogát. Az…

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.12. 08:26

Polgármester Hermánszeg A világhírű amerikai (de “természetesen” magyar származású) szabadulóművész, Houdini volt az, akit bilincsbe verve, megkötözve, zsákba kötve kötélen a folyóba lógattak. Még mielőtt megfulladt volna, a víz alatt kiszabadította magát, feltűnt a feje a víz fölött és tapsolt a…

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.23. 16:01

Polgármester Nagyecsed  “Sors nyiss nekem tért” - jut eszembe kisiskolás korom, amikor Petőfit szavaltam a nemzeti ünnepen. A poétikus lendületű sorokból a “tér” szó csendült össze vendéglátóm nagyon is prózai fejtegetésével. “Nem voltak tereink” - mondja. A 2001-es első megválasztása utáni…

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.09. 17:38

Polgármester Hejce A Zempléni hegység nyugati oldalában fekvő kis faluba egyre-másra költöznek szlovákai magyarok és szlovákok. A természeti táj és az építészeti értékek mellett megfogja őket a csend, a kitűnő levegő, valamint a jó közbiztonság is. A község említése 2006 január 19-től mégsem az…

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.04. 11:08

Polgármester, tanár Bánhorváti  Bánhorváti szülötte. Az általános iskolát szülőfalujában, a középiskolai tanulmányait Kazincbarcikán végezte. A gimnáziumi érettségi után sorkatonai szolgálatot teljesített egy évig Nagykanizsán, mivel akkoriban az egyetemi tanulmányok előtt ez kötelező volt.…

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.03. 09:05

Polgármester Kiskinizs Kiskinizs a Hernád völgyében található 362 fős kistelepülés, nevét az oklevelek 1245-ben említették először Kenys néven, birtokosai a Kinizsi család tagjai voltak. Az 1300-as években a község Gyulatelke, majd Szentjánoskinizs elnevezésekkel szerepelt. A törökök 1567-ben…

Szerző: Napkelet Népe  2016.10.27. 13:56

Polgármester Tiszakeszi Nem szereti magát kirakatban látni és bármilyen fejlesztést természetesnek tart, mert az a helybeliek által valósul meg és ők fogják hasznát venni is. Ideje nagy részét a közfoglalkoztatottak körében tölti és mindig kitalál valami értékteremtő munkát. Szerinte a…

Szerző: Napkelet Népe  2016.10.26. 15:46

Polgármester Mezőcsát A Hortobágy kapujaként ismert mezőváros irigylésre méltó fejlesztésen ment át az elmúlt két évben. Megszépült a központ, utak újultak meg, de talán a legfontosabb, hogy visszavásárolták a termálfürdőt. A közeljövőben tanuszoda és új művelődési központ épül, ami a sport és…

Szerző: Napkelet Népe  2016.10.24. 19:54