Főgyógyszerész Kisvárda Kiegyensúlyozottság, mindent betöltő harmónia, a kimagasló szinten végzett munka adta önbizalom, a szűkebb és tágabb kollektívában történő együttműködésből fakadó biztonság és a természetes, pozitív szemlélet nyújtotta derű jellemzi…

Szerző: Napkelet Népe  2015.06.21. 08:52

Benkő Ferenc gyógyszerészről beszél Pardi Sándor népművelő Ha az úriember szót hallom, legtöbbször Benkő Ferenc, a derecskei patikárius gondosan öltözött, elegáns alakja jelenik meg előttem. Ilyennek láttam őt a debreceni levéltárban, képzőművészeti kiállításokon, olykor az utcán. 1982-ben…

Szerző: Napkelet Népe  2015.01.22. 06:52

Címkék: ü:Benkő Ferenc

A Viridis Pharma Kft. ügyvezető igazgatója, Bekecs Amikor 1993-ban négyen – egymillió forintos alaptőkével –, az országban az elsők között, megalakították a gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó Viridis Pharma Kft.-t, maguk sem gondolták, hogy igazi sikertörténet…

Szerző: Napkelet Népe  2012.09.07. 18:50

Gyógyszertárvezető-szakgyógyszerész, Ricse Ricse nagyközség gyógyszertárának alapítója 1932-ben Szász Tihamér okleveles gyógyszerész volt, aki 1920–1932 között Zemplénagárdon látta el a betegeket. A patika működtetését Krenóczy Attila vette át 1940-ben, az ő…

Szerző: Napkelet Népe  2012.09.05. 21:30

Szakgyógyszerész–ügyvezető igazgató, Balmazújváros   Ezerkilencszázhetvenöt nyarán egy ifjú házaspár érkezett Balmazújvárosba, hogy a debreceni (mai nevén Kígyó) gyógyszertárban töltött félévi gyakornokság után – az „Omnia pro aegrotis” – „Mindent a…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.29. 20:14

Gyógyszerész, Berettyóújfalu A Hajdú-Bihar Megyei Gyógyszerész Kamara elnökének gyermekkori álma a repülés volt, ez azonban elsősorban a féltő anyai szív ellenállása miatt nem valósult meg. Főleg édesanyjának köszönhető az is, hogy a gyógyszerész pályára…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.29. 19:58

Gyógyszerész, Derecske Édesapja első generációs gyógyszerész volt, a Dunántúlról került az Alföldre. Szakmaszerető, jó akaratú emberként kivívta a tiszacsegeiek szeretetét, ellensége nemigen volt, halászó-vadászó emberként gyakran az általa gyűjtött…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.29. 19:48

Szakgyógyszerész, a Nagyerdei Patika tulajdonosa, Debrecen Elsőgenerációs gyógyszerészként nyugodtan érezheti magát egy formálódó gyógyszerész-dinasztia alapítójának, hisz öccse és sógora is gyógyszerész (öccsének Budapesten van magánpatikája), de reményei szerint…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.28. 19:41

Gyógyszerész, Debrecen Kérészy Adrienne a szakmában jól ismert, legendás hírű gyógyszerész családban született. Édesapja, Kérészy Zoltán a „Kiváló Gyógyszerész” cím birtokosa. Sárospataki diákként a futball jobban érdekelte, mint a papi tanulmányok, így a…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.28. 18:46

Intézetvezető főgyógyszerész, Debrecen Bár hosszú időn keresztül állatorvosnak készültem – emlékezik vissza a pályaválasztásra dr. Trestyánszky Zoltán –, és szinte véletlenszerűen írtam be a gyógyszerészetet, amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy nemcsak…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.27. 21:28

Gyógyszerész, Hajdúszoboszló Valószínűleg az érezheti magát boldog embernek, aki nagyon szereti a munkáját, nap mint nap örömmel megy dolgozni, és tevékenységét nem tartja nyűgnek, kötelességnek. Ilyen ember Topáné Váradi Irén is, aki a Kígyó Patika mindennapi…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.27. 20:15

Gyógyszerész, Nádudvar Három és fél évtized – egy fél emberélet – nagy idő. Különösen akkor, ha azt az ember olyan felelősségteljes, hétvégéket, ünnepnapokat sem kímélő hivatással tölti el, mint dr. Becsy István gyógyszerész, a nádudvari Fekete Sas patika…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.27. 19:49

Gyógyszertárvezető, Téglás Szatmári Irén, a néhány éve elhalálozott Berta Irén és Szatmári János leányaként, 1950. augusztus 31-én látta meg a napvilágot. Testvére, János, közgazdász. Családjával együtt az athéni nagykövetségen él, ahol külkereskedelmi…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.27. 18:57

Gyógyszerész, igehirdető, Debrecen Keressük az élet értelmét, s vajon kinek adatik meg, hogy elmondhatja magáról: megtaláltam. Sajnos, keveseknek. Egyikük dr. Apostol Imre nyugalmazott gyógyszerész, és a Keresztyén Testvér Gyülekezet igehirdetője. Otthonukban – Debrecen…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 21:26

Rubindiplomás gyógyszerész, Debrecen Egy felbecsülhetetlen értékű magángyűjtemény életre kelti a Kárpát-medence történelmének viharos évszázadait. Ülünk a debreceni Egyetem sugárút harmadik emeleti lakásában, és a szolid polgári eleganciával berendezett otthon…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 21:13

Érdemes Gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője, Debrecen Lehet-e egy ember számára nagyobb boldogság, hogy a gyermekei az ő hivatását emeljék életük középpontjába, ráadásul úgy, hogy semmi szülői kényszerítést nem éreztek közben? Ezzel a döntéssel a két…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 21:10

Gyógyszertárvezető, Debrecen Gyógyszerész-dinasztia tagjának lenni és a hagyományokat gondosan ápolni nem egyszerű dolog. Egy, a gyógyszerészi hivatás területén elismert név és az elődök által megszerzett tekintély nagy előnyt jelent ugyan, de nagy felelősséget is,…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 21:08

Gyógyszertárvezető, Debrecen Kevés ember mondhatja el magáról, hogy megvalósította élete nagy álmát. E ritka kevesek, közé tartozik Kőszegi Gyuláné született Katona Magdolna, a debreceni Szentháromság Patika vezetője. Gyermek- és ifjúkorától azon ábrándozott, hogy…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 19:30

Megyei tiszti főgyógyszerész, Debrecen Régen élt meg olyan pezsgést a gyógyszerészszakma, mint amilyet az utóbbi hónapokban mindenki nyomon követhetett a sajtó, a rádiók és a televíziók híradásai révén. Dr. Kokovay Katalin, Hajdú-Bihar megye tiszti főgyógyszerésze…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 19:28

Gyógyszertárvezető, Debrecen A fényképről ránk mosolygó, látszatra törékeny asszony a mindennapi életben a helyét keményen megálló vezetők egyike. 1958 őszelőjén, szeptember közepén született Debrecenben. Édesanyja, Farkas Katalin, gazdasági vezető, míg…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 19:07

Gyógyszertárvezető, Debrecen Sikeres szakmai és emberi karriert tudhat maga mögött dr. Rácz Béláné, született Fodor Erzsébet, a debreceni Kassai Úti Patika gyógyszertárvezetője. Mint mondja, szinte véletlenül került a pályára, fogalma sem volt, hogy az egyetem és a…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 18:53

Gyógyszertárvezető szakgyógyszerész, Debrecen Édesapja több évtizedes szolgálat után tűzoltóként vonult nyugdíjba, édesanyja a háztartást vezette és a három fiúgyermeket nevelte. A legidősebb, Imre, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 18:06

Gyógyszertárvezető szakgyógyszerész, Debrecen Elsőgenerációs gyógyszerész, hisz szülei egyszerű emberek (édesapja gazdálkodó volt, édesanyja a háztartást vezette), akiktől mindig tisztességet, munkaszeretetet és őszinte véleménynyilvánítást tanult, a jelenleg…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 18:04

Szakgyógyszerész, az Oroszlán Patika tulajdonosa, Földes Életútja azt példázza, hogy elsőgenerációs gyógyszerészként is sikeres lehet az, aki mindent megtesz a lehető legjobb szakmai felkészültségéért, folyamatosan továbbképzi magát, és megfelelő empátiával…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 17:21

Gyógyszertárvezető, Görbeháza A társadalmi valóság jelenik meg az officinában, s ha értő módon közeledünk hozzá, akkor többet megtudunk a világról és önmagunkról, mintha az internetes világhálót faggatnánk. Mindezt dr. Antal Lászlótól, a Skorpió Gyógyszertár…

Szerző: Napkelet Népe  2012.08.26. 17:19