Osztályvezető főorvos

Kisvárda

szszb_31_tk_dr_bank_mariann_1000.jpgOrvosdinasztiák nem véletlenül születnek. Az első generációs orvos egy meghatározó élmény hatására választja ezt a pályát a leggyakrabban. Ám az ő gyereke abba nő bele, hogy az édesanyja, édesapja még a terített asztalnál is páciensekről, megoldandó feladatokról beszél. Vagy épp megcsörren a telefon, és beteghez hívják. Ha valakinek ez a hétköznapi valóság, sokkal nagyobb az esélye, hogy a pályaválasztásnál ő is valamelyik orvosegyetemet jelöli meg. Dr. Bánk Mariann, a Reumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa a reáltudományok ismeretét és szeretetét hozta magával otthonról. Debrecenben látta meg a napvilágot 1950-ben. Édesanyja, lánykori nevén Polányi Valéria matematikai-fizika szakos tanárként generációkat oktatott. Jelenleg 87 éves. Édesapja, néhai Bánk József pénzügyi osztályvezetőként látta el megbízatását. Három testvér osztozott a szülők szeretetén: Attila öccse jogász, a másik öccse, Tibor a tanári hivatást választotta.

Debrecenben, a méltán híres Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumában érettségizett 1969-ben. Azonnal felvették az Orvostudományi Egyetemre, ahol 1975-ben vette át diplomáját. Bánk főorvosnő azon kevesek egyike, aki első munkahelyét mondhatja magáénak jelenleg is. Kisvárdára vitt az útja, először a Belgyógyászati Osztályon kezdte a szakma gyakorlását. Módszeresen készült a szakvizsgára, amelyet 1982-ben tett le.

Ezt követően a Jósa András megyei Kórházba került. Ez a kitérő egy újabb jelentős állomás az életében, hiszen itt nyílt lehetősége a reumatológiai és fizioterápiás ismeretek elsajátítására. Igen sok beteg kereste fel akkor is a járóbeteg szakrendelést és az osztály is sokféle tapasztalat megszerzésére nyújtott lehetőséget. 1985-ben már a második szakvizsgáját tudhatta maga mögött.

Kisvárda ismét kiemelt szerepet kapott a főorvosnő szakmai fejlődésében. Ekkor szervezték meg, három évtizeddel ezelőtt a reumatológiai járó- és fekvőbeteg ellátást. Az igények egyre csak nőttek, ezért folyamatos fejlesztést hajtottak végre. Napjainkban is két szakrendelést működtetnek ma itt. A fekvőbetegeket a 31 ágyas osztályon látják el, ezt vezeti dr. Bánk Mariann. Az osztályon akut és krónikus gyulladásos, valamint degeneratív mozgásszervi elváltozásokban szenvedő pacienseket gyógyítanak.

Szerteágazó tevékenységüket bizonyítja, hogy az osztály orvosai részt vállalnak a nappali kórházi ellátásból is. Az utóbbi években pedig kiemelt figyelmet szentelnek a mozgásszervi rehabilitációnak. Ennek felbecsülhetetlen a jelentősége, mert a betegek életminőségét számottevően befolyásolják a modern eljárások, gyógyszerek, gyógykezelések.

A csontritkulást egyes statisztikák népbetegségként említik, épp ezért fontos, hogy a kisvárdai kórházban létrehozták az osteoporózis centrumot. Rendszeresen mérik a csontsűrűséget és kezelik ezzel a panasszal a betegeket. Ez a diszciplína is jelentős fejlődésen megy keresztül. Épp ezért egyre korszerűbben felszerelt fizioterápiás, illetve mozgásterápiás egység segíti a munkájukat. Reumatológus kollegáival a főorvosnő is részt vesz az egység szakmai felügyeletében. Hétközben teljes a kihasználtság az említett szakrendelőkben.

A főorvosnő nem feledkezik meg azokról a mentorairól, akiktől szakmailag, emberileg is sokat tanulhatott. Itt említi meg dr. Papp Tibor osztályvezető főorvos nevét, aki a megyei kórházban hosszú éveken át vezette a reumatológiai osztályt és mutatta meg ifjú kollégáinak a szakma csínját-binját.

A kor színvonalán gyógyítani, lépést tartani a fejlődéssel, egy ambíciózus orvosnak mi más álma lehetne? Mariann éppen ezért mélyítette el angol nyelvtudását, mert a nemzetközi kongresszusokon ezen a nyelven hallgathatja meg az előadásokat. 1993-ban középfokú, 1999-ben már felsőfokú nyelvvizsgát tett angolból.

Saját családjában már a szülői minta dominál. Férje, dr. Kiséry Zoltán háziorvos. Házasságukból két gyermek született, Mariann nemcsak az édesanyja nevét, hanem a szakmáját is kapta: reumatológus szakorvos és a debreceni Kenézy Gyula Kórházban gyógyítja a betegeket. Fiukat az édesapja után Zoltánnak nevezték, ő azonban a jogi pályát találta vonzóbbnak, ügyvédként dolgozik Kisvárdán. A családot négy unoka teszi teljessé: lányuk, Mariann gyermekei, Eszter 15 éves, Kossuth gyakorlós, Péter 11 éves. Zoltán fiuknak két fia született, Ákos 6, Levente 3 éves. A hétvégék a családról, a közös programokról szólnak. Szeretnének minél több időt együtt tölteni a felnőtt gyerekeikkel, az unokáikkal, mert a meghatározó, életre szóló élményeket ekkor tapasztalhatják meg a felnövekvő csemeték.

Dr. Bánk Mariann kimagasló szakmai munkáját, vezetői tevékenységét Semmelweis díjjal ismerte el a kórház. Szívből reméli, hátha az unokái is tovább viszik a reumatológia iránti érdeklődést és választják majd ezt életre szóló hivatásnak.

Szerző: Napkelet Népe  2015.06.10. 07:32

0117_nudist_02.jpgSajnálatos és közismert tény, hogy nagyon sok középiskolában a nyelvtanóra helyett irodalomórát tartanak a magyartanárok. Máris előrebocsátom: nagybetűs tisztelet a kivételeknek. Teszik ezt a kollégák azzal az indokkal, hogy irodalomból el vannak maradva, a nyelvtannal pedig lesz majd valahogy. Legfeljebb érettségi előtt egy gyorstalpaló formájában végigszaladnak a nyelvtantételeken. Arról a vélekedésről nem is beszélve, hogy a nyelvtan olyan száraz. Nos, tegyük érdekesebbé! A példaanyaggal. Az egyik internetes lánclevélben találtam rá azokra a példákra, amelyek rendőrségi jegyzőkönyvekből származnak. Hogy valódiak vagy sem, azon most ne morfondírozzunk, de hogy a hivatalos stílusréteg jellemzőinek a tanításakor kitűnően lehet használni, az biztos. S az is, hogy vidám lesz az óra. Íme, az első példa:

A feljelentő szerint bevitték a nudistákat a rendőrségre, ahol megruházták őket.

Igen, értjük is meg nem is, a lényeg, hogy a rend helyreállt. Szóval mundért adtak rájuk.

Felszólításomra azt válaszolta, hogy azt csinál, amit akar, majd szoknyáját felkapta, és hirtelen lekuporodva újra a lépcsőre folyatta. A szabálysértés ténye több méter hosszan csordogált.

Erre mondhatjuk, hogy a tényállás fennforgása folyt.

A társadalmi tulajdont sértő bűncselekmények száma az utóbbi öt évben hullámzóan stagnált, a trend lefelé mutat.

Ez a jegyzőkönyvből való mondat diplomatikus: mindenki úgy értelmezheti, ahogy óhajtja.

Verekedéshez mentem ki, ahol a verekedő elküldött melegebb éghajlatra. Én elmentem, majd másodmagammal visszatértem.

No comment.

A következő mondatban azonban már az egyenleg sehogy sem jön ki:

Négyen voltak, három rendész és két németjuhász kutya.

Íme, a következő példa:

Gyanúsított a husáng felemelése által elkövette a hatósági közeg elleni erőszak kísérletének vétségét, tekintetbe véve, hogy a hivatalos sapka kétségkívül az intézkedő közeg fején helyezkedett el. Mindazonáltal a helyzet gumibot útján megnyugtatóan rendezésre került.

Megnyugodtunk, és a sapka is visszahelyezést nyert rendeltetésszerű formájában.

Íme, egy részlet az intim szférából:

A férj nem tudta teljesíteni férfiúi kötelezettségét. A feleség késsel támadt rá, hasba szúrta, így akart véget vetni ennek az áldatlan állapotnak, csak felcsúszott kicsit a kés.

A következő mondat arra példa, hogy a rendőr is érző ember:

A bogádi faluszélen leszállított biciklis ember legudvariasabb cselekedete az volt, hogy nem vert meg.

Kedves.

A következő mondat azt is bizonyítja, hogy néhány településen még van kultúrház:

Véres volt az egész kultúrház. Látszott, hogy nem író-olvasó találkozó volt előtte.

Hát ez igaz, még én sem láttam, hallottam olyat, hogy a regény szerzőjét megverték volna az olvasók.

S végül következzék az állatorvosi ló, vagyis az a mondat, amely a hivatalos stílus kacifántosságának és terjengősségének minden jegyét magán viseli.

Körözést rendelek el személy elleni lopás szabálysértés bűncselekménye miatt ismeretlen tettesnek, aki a Budapesti Keleti pályaudvaron X Y sérelmére személyi tulajdon elleni lopás szabálysértése bűncselekményét módszer nélküli módszerével elkövette.

(A kép forrása: retrorambling.files.wordpress.com)

***  minya_karoly.jpg

Nyelvünkben élünk

Dr.  Minya Károly rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.06.09. 09:19

Osztályvezető főorvos

Kisvárda


szszb_31_tk_dr_szikora_laszlo_uj_1000.jpgEz az a hely, ahol a halál az életet szolgálja – hangsúlyozza a bonctermek élő ember számára semmivel össze nem hasonlítható atmoszféráját dr. Szikora László, az Általános Kórbonctan és Kórszövettan osztályvezető főorvosa. A sommás megállapítás nem véletlen, hisz a közhiedelemmel ellentétben a boncolások a munkájuknak csupán 10 százalékát adják. Ez évente a kisvárdai kórházban elhalálozott 5-600 beteg közül mindössze 150-200 boncolást jelent. Akkor kerül rá sor, ha az intézetben történt exit oka nem egyértelmű. Mint ahogy a fenti idézet – latinul így hangzik: Hic Locus Est Ubi Mors Vitae – alapján a későbbi beavatkozásokat, kezeléseket, gyógyszerhasználatot, egyedi sajátosságok figyelembe vételét a patológus megállapításai alapján változtathatja a kezelő orvos.

Igen komoly szerepet vállal a hozzátartozókkal történt tragédia feloldásában. A zaklatott lelki állapot megzavarja a családtagok tisztánlátását, a történtek racionális elfogadását. Itt lép be a patológus, aki nemcsak együttérzését nyilvánítja ki, hanem megmutatja, hogy a kezelő orvos a legjobb tudása szerint járt el, és a halálozás bekövetkezte törvényszerű. Előfordul, hogy tudat alatt, vagy jogilag az orvost hibáztatja a hozzátartozó, és esetleg perre vinné a dolgot. Ám ha megismerik Szikora főorvos végtelen nyugalmat, empátiát, és kifogástalan szakszerűséget mutató egyéniségét, elfogadják az élet befejezésének tényét.

Az igazi kihívást legtöbbször az jelenti, hogy még a műtőasztalon fekvő, elaltatott paciensből kivett szövetdarabot azonosítsák: jó- vagy rosszindulatú elváltozással találja-e magát szemben a sebész? Versenyfutás az idővel, mert a patológiára levitt mintából percek alatt meg kell mondani minden fontosat, és továbbítani az információkat a műtőbe. Ezen az adatközlésen múlik, hogy például milyen kiterjesztett operációt hajt végre a sebész, a szülész, milyen orvostechnikát, műtéti eljárást alkalmaz. Ez a néhány perc örökre befolyásolhatja a beteg életét, vagy életminőségét. A felelősség óriási, ám az eltelt évtizedek szakmai tapasztalata megnyugvással töltheti el a patológust. Az együttműködő csapatban, a műtőben szorgoskodó sebészek, asszisztensek közt is ott a bizalom, mert Szikora főorvos olyan adatsort közöl velük, amelynek alapján egyértelmű a műtét folytatása. Vizsgálnak a patológián a fog kivételével mindent, anyajegyet, szemölcsöt, orrnyálkahártyát, epehólyagot, vakbelet, bőr alatti csomókat, gyomorból és vastagbélből a tükrözés során kivett biopsziás mintát. A szövettani vizsgálatok a munkájuk 60-70 százalékát teszik ki. Ez évente mintegy 3 és félezer esetet jelent. A fennmaradó 20-30 százalék a cytológiai vizsgálatokat teszi ki.

Mióta dr. Szikora László főorvos a kisvárdai kórházba érkezett, jócskán fellendült a cytológiai elemzések száma a különféle szűréseknek köszönhetően. A térségben ez mintegy 100 ezer embert érint.

Összetartó családban nevelkedett kisgyermekként a főorvos, aki Nyíregyházán született 1952. február 1-jén. Édesanyja, néhai Szilágyi Irén (85) és édesapja, néhai Szikora István (58) szeretetben, és felelősségtudattal nevelték három fiukat. Tamás Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, sajnos, már nem lehet közöttük. Ferenc nyugdíjas. Szikora László első házasságából született lányai már felnőttek, több nyelven beszélnek. Eszter San Franciscóban egy nagy cégnél marketing igazgató, Ágnes Frankfurtban, olasz férjjel az oldalán neveli Ettore Aron névre keresztelt kisfiukat, a büszke nagyapa első unokáját. Második házasságát Lakatos Évával kötötte, ő mélyizomtornával segíti az egészséges testre, harmonikus lélekre vágyó embereket a Pilates-Arokisz  Torna Stúdióban. Nyíregyházán élnek, boldog házasságban.

Általános iskoláit az akkor 2-es gyakorlónak hívott iskolában végezte. Az érettségi után felvették a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, amelyen 1976-ban diplomázott. A nyíregyházi kórházban dr. Dauda György főorvos magas mércét állított elé. Megtanította mindenre, amit egy patológusnak tudnia érdemes. 1987. február elsején, a születésnapján, mint adjunktus búcsút intett a pályáját elindító kórháznak, és még aznap eljött Kisvárdára, egy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott az akkori főigazgatótól. Nemcsak főorvosnak, hanem az osztály vezetőjének is kinevezték. Igen nagy kihívás, oszthatatlan felelősség, de a nagy munkabírású, hihetetlenül precíz szakember megállta a helyét. Elismerték már Semmelweis-díjjal is. Szeretné kinevelni az utódját, mert most is egyedüli 2 szakvizsgás orvos az osztályon. A patológia népszerűsödik, elnőiesedik, nincs ügyelet, amely a gyermeknevelést nehezítené.

Szabadidejében sportol, kerékpározik, úszik, nordic walkingozik. Kiegyensúlyozott életet él. Megbecsülik kollégái, tisztelik a hozzátartozók.

Szerző: Napkelet Népe  2015.06.08. 18:37

Portik Sándor festménye

11160175_833238076750726_140499688_n.jpg

30x40 cm. olaj, vászon.

2014.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.06.06. 08:08

Írta: Bódi Katalin

 

caravaggionarcissus_masolata.jpgA villamosmegállóban ültem, nem taktikáztam, hogy elcsípjem a korábbi szerelvényt, volt bőven időm, ami persze azt is jelentette, hogy ott mindig hosszúnak tűnő perceket kell eltöltenem – így tudtam, hogy valaki valamilyen (nem romantikus) ürüggyel úgyis meg fog szólítani. Erre a mai napig nincs pontos módszerem, kaptam már súlyos, fantáziadús átkokat s kínosan alázatos köszöneteket. Minden alkalommal valamiféle szégyent érzek, azonban elégedettséget vagy dühöt, napi jócselekedetből eredő, mindig gyanúsan nárcisztikus örömöt sohasem.

Jött is pár másodperc múlva egy középkorú férfi, idegesen matatott a kezében lévő cigarettacsavaróval, s elnézések közepette kávéra kért pénzt. Gondolkodás nélkül nyúltam a pénztárcámért, miközben a hajnalban ivott kávém illata beszivárgott az orromba. A mennyországban majd meghálálom, mondta, s én ennek biztos tudatában léptem fel a megérkező villamosra.

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Bódi Katalin tárcái

 

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.06.04. 20:41

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

oz_a_repceben.jpgÁprilis vége, május eleje az őzbak vadászatának az a különleges időszaka, amikor a vadásztársaságok a bérvadászok által pénztárcáikat vastagíthatják, illetve szabályozzák az állományt azáltal, hogy a gyenge genetikai tulajdonságokat hordozó bakokat kiveszik az állományból, hogy a július végi augusztus eleji üzekedésre a legszebb agancsokat viselő bakok tegyék a szépet az őz menyecskéknek.

Tiszalökön a Nimród Vadásztársaságnál mindkét esetre van példa egyszerre, amit dr. Erdélyi Béla elnök úr osztott meg velem és invitált egy vasárnap hajnali cserkelésre.

Nos, az előzményekhez tartozik, hogy egy dán és egy német vadász négy olyan kapitális bakot ejtett a társaság területén, hogy a bíráló bizottság aranyéremmel jutalmazta mindet, sőt a legnagyobb súlyú, a 664 grammjával vezeti az idei listát.

 

Gyere, nézd meg! – szólt a visszautasíthatatlan invitáció, de nem írnék igazat, ha nem tenném hozzá, hogy a vadászat lehetősége is megbizsergette vérem.

Este érkeztem, Béla igazi szatmári vendéglátóként otthonába invitált, és általam kicsit visszatért falujába Rápoltra. Felemlegettük a szülői házat, édesapját a Doni harcok egyik olyan századparancsnokát, aki a visszavonulás idején többet törődött katonáinak életével, mint saját testi épségével.

Laczkó Zoltán és Kenyeres Gábor hivatásos vadászok kellő kitartással vártak rám a kies környezetben, a Tisza közelében lévő vadászházban. Az ismerkedést segítő kupica pálinka után azonnal előkerültek az agancsok. Mindet egyenként végig simogattuk az ághegyektől a rózsák tövéig.  Nem minden nap tart vadász ilyen kapitális trófeákat a kezében.

Jóval 22 óra után éreztük valamennyien, hogy ideje lefeküdni, hiszen hajnalban kelni kell, a szikes környékén van két bak, amelyből az egyiket nekem szánta Béla barátom. Ami ezután következett arra még álmomban sem gondoltam, de nem is következhetett be, mert ahogyan mondani szokták, amint a fenekem érte a lepedőt, én már aludtam hajnal három óráig.

Nos, ekkor ért a meglepetés. A fülemüle véget nem érő dallamai tették csodálatossá az ébredést, de olyannyira, hogy nem is akartam visszaaludni, hogy minden strófáját halljam a csodálatos madárdalnak. Boccacio: Fülemüle című elbeszélése jutott az eszembe, noha nem teljesen ugyanaz volt a szituáció…

Ilyen gyönyörű hajnali koncert után nem volt kétséges számomra,, hogy élményben gazdag vadászatban lesz részem és itt nemcsak és kizárólag arra gondoltam, hogy terítékre hozom a bakot, hanem arra, hogy látunk őzeket. Alapos távcsövezés után hangzik el, ő az, akit keresünk, amit követ a figyelmének kijátszása, a becserkészése és talán lövéshez is jutok.

A leírt folyamat számtalanszor lejátszódott, igaz nem minden esetben, úgy ahogyan leírtam, mert a távcsövön át való elbírálás azt mutatta kímélendő, fiatal, talán jövőre már lőhető lesz. Ez így ment több mint egy órán át, de volt mit nézni, bírálni, megcsodálni. Szinte mutatták magukat az őzek nemre való különbség nélkül. De gondolom, mondani sem kell a bakok kötötték le figyelmünket.

A tapasztaltabbak viszont az asztallap simaságú határban a repcetáblák kellős közepén pózoltak, vagy éppen ébredeztek és csak a fejük, fülük, agancsuk mozgása árulta el, hogy van élet a sárgamezőben.

Laci és Gabi egyre többször emlegették azt a bakot, amelyet már látnunk kellett volna, amely tartja a helyét és nincs olyan határ- és vadszemle, hogy meg ne mutassa magát. Itt kell lennie! Már-már sajnáltam őket, mert őszintén akarták, hogy lövéshez jussak.

Mit ád a Jó Isten, a keresett bak, a lucernatábla közepén álmosan felegyenesedett, kissé megrázta magát, körbe nézett és elkezdte csipegetni a legzsengébb hajtásokat.  A spektíven keresztül Zoli megállapította és kijelentette, őt keressük. A távolság viszont olyan nagy volt, hogy lövésre gondolni sem mertünk.

Kísérőim azt a taktikát eszelték ki, hogy Gabi a terepjáróval elindul a lénián, felkelti a bak érdeklődését, mi pedig a csatorna partján az éberségét kijátszva, igyekszünk a távolságot csökkenteni. Ez így kimondva egyszerűnek tűnik, de a valóságban, az asztal simaságú terepen csak szinte a földig hajolva lehet lopni a távolságot. Zolival egy szót sem váltunk, de mind a ketten tudjuk, mit miért teszünk. A kocsi láttán nem felénk nézett, ha még ötven métert nyerünk, lőtávolságon belül vagyunk. Nem kockáztattunk tovább. Lövés. Két másik őz futását láttam, de Gábor megnyugtat, tíz métert sem lépett a találat után. Hiszek neki, ő távcsövén keresztül figyelte az eseményeket.

A bak terítékre került, mind a hárman kalap levétellel tisztelegtünk, én bocsánatot kértem tőle, de újra csak Baráth Béla gúthi vadászbarátom szavai jutottak szembe: „Ha Isten akarja, meglövöd, ha nem akarja, nem találod el.” Nem kérdés, így akarta…

A szik virágokkal tarkított mezőn a szokásos fényképezés és zsigerelést követően igyekeztünk rendbe tenni magunkat és ekkor estem ámulatba. A kezemről alig tudtam lemosni a rászáradt vért, majd következett Gabi, aki a kézmosás előtt lenyúlt a még száradt szikfüvekhez és a kis maroknyi gazzal elkezdte dörzsölni a tenyerét, kézfejét. Még a szám is tátva maradt, mert habozni kezdett a fű, úgy vitte le kezéről a vért, hogy csak ámultam. Észre is vették csodálkozásomat.

Ez valami szappanfű fiúk, – kérdeztem. Barna bácsi nem ismeri? Honnan ismerném Szatmárban, Beregben nem szikes a talaj – mondtam önérzetesen, de láttam egy-egy kis kaján mosolyt az orruk alatt. Természetesen elárulták, hogy a kézmosó vízben mosószer volt és a fű csak segített a dörzsölésben…

Így találtam rá a tiszalöki határban szappanfűre, amelynek tudományos neve a mai naptól: Zsoldos Saponaria Officinalis.

(A kép forrása: twitter.com/tringbirds)

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Könyvespolc

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Szerző: Napkelet Népe  2015.06.03. 09:08

clwdiv041511a_170911a_8col.jpgAz egyik énekestehetség-kutató műsorban az önjelölt dalosok előadása csupán egyik része volt a produkciónak, a másik a zsűritagok miniesszéje. Be kell látni, nem volt könnyű a dolguk, újat, tartalmasat, némileg blikkfangosat s nem utolsósorban személyre szabottat mondani „finoman becsomagolva”. Volt, aki nagyon bölcsen s lényegre törően nyilatkozott, volt, aki mindig fiatalosan és bátorítóan, nagy szeretettel, volt, aki kissé öntelten s néha bugyután, s volt, aki szigorúan, de gyakran erotikus felhanggal közölte mondandóját. Nos, egy alkalommal az egyik ítész – nem rossz szándékkal, nem nagyképűségből, hanem egyszerűen figyelmetlenségből, így nevét fedje jótékony homály – azt találta mondani a porondon iruló-piruló tehetségjelölt leányzónak, hogy hermeneutikai problémák vannak a dal szövegével. Ez adta meg a „kegyelemdöfést” a „dalos pacsirtának”, mert a zavarát csak fokozta, s a tekintetén is látszott, hogy nem érti, miről van szó. Nem is kellett értenie, igen ritkán használt szakkifejezés a hermeneutika, jelentése: az értelmezés módszere. Azaz jelentésbeli, értelmezésbeli gondok voltak a dal szövegével.

Ennyire egyszerű az idegen szavak használatának a problematikája, s ez nem nyelvészeti kérdés, hanem emberi és magatartásbeli. Ha használjuk, feltétlen tekintettel kell lenni a hallgatóra, befogadóra, mert ha nem ezt tesszük, ő érzi magát kellemetlenül és szégyenben, mert úgy gondolja, milyen műveletlen. Pedig nem. A kommunikáció pedig célját tekintve vakvágányra fut ilyenkor.

Így történhetett meg az, hogy valaki last minute-re akart utazni, s csak sokára értette meg a kedves ügyfél, hogy a fényképek valami más helyen készültek. Hogy hol, az az utazási iroda számítógépes nyilvántartásából derült ki. (Érdekes módon a first minute szószerkezetre már van magyar megfelelő: előfoglalási kedvezmény.)

Azonban az idegen szót pontatlanul használó is kellemetlen helyzetbe kerülhet. Az egyik „gyermekfelügyelős” műsorban azt találta mondani az egyik „bébiszitter” (ezt van, aki már népetimológiával bébiszvetter-re változtatta „joggal”, hiszen számára így van valami értelme), tehát ebben a műsorban az hangzott el, hogy ez nem koncepciós tábor. Természetesen koncentrációst akart mondani.

Anno, a rendszerváltás előtt az egyik politikusunk parlamenti felszólalásában Duna-gátról beszélt, s mint később kiderült a Duna-gate botrányra gondolt. Az idegen szó téves használata azért is volt zavarba ejtő, mert ott és akkor mindkettő értelmezhető és aktuális volt: a bős-nagymarosi vízlépcső, valamint a Duna-gate-ügy is. Mint ismert, ezt a botrányt a BM biztonsági szolgálatának az őrnagya robbantotta ki azzal, hogy a nagy nyilvánosságot tájékoztatta arról, hogy az ellenzéki vezetők és hozzátartozóik telefonját lehallgatták, levelüket ellenőrizték, figyelték őket. S természetesen mindez a Duna partján történt. Így a politikus is kínos helyzetbe került, hiszen a szó a következő mondatban hangzott el: Nem kell nekünk Duna-gát! S nemrég olvastam egy anekdotát arról a nagymamáról, aki unokája diplomaosztójára indulva falubeli szomszédja kérdésére belebonyolódott a kulturális-menedzser szóba, és azt válaszolta, hogy az ő unokája bizony menedzserkalkulátor lesz!

S végül még egy bájos példa, amit az újságban olvastam. Egy illető arra  panaszkodott, hogy az emberek nem vigyáznak a házfalakra, és teleszórják mindenfajta grépfrutikkal. A megszólaló nyilván a graffitire, azaz falfirkára gondolt, azonban a grépfrút déligyümölcs és a Fruti cukorka összekeveredett. Mármint a szavak, s nem az ízek.

(A kép forrása: www.tampabay.com)

***  minya_karoly.jpg

Nyelvünkben élünk

Dr.  Minya Károly rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.06.02. 18:40

Étteremtulajdonos, vendéglátó szakember

Kisvárda

szszb_31_tk_lakatos_mihaly.jpgA város csöndes részében megbújó vendéglátóipari-komplexummá fejlődött Café Vya” ajtaján belépő vendéget kellemes látvány fogadja: az étterem berendezése, színeinek harmóniája, kifinomult ízléssel és mértéktartó szemmel megáldott, ugyanakkor avatott női kéz nyomát hordozza. Az élményt fokozza a diszkrét, az időponthoz és a hangulathoz jól alkalmazkodó lágy zene. A helyiség visszafogottsága egyfajta rejtőző elegancia jegyeit mutatja.

A görög katolikus vallású, gazdálkodó - falubírói dinasztia alkotta család legkisebb fia a mai vendéglátónk, Lakatos Mihály, Kisvárdán született. Akkor még gazdálkodó, ma már idős édesanyjától, Juha Máriától tanulta meg a munka alázatát. Édesapja, id. Lakatos Mihály álmát, miszerint fiai viszik tovább a családi hagyományt, korai halála akadályozta meg. A mindenre fogékony fiút nagyapja, id. Lakatos János és a nyírkarászi református lelkész, Ormós István tanította és nevelte, miközben idősebb fiútestvérei és szülei dolgoztak.

Mihály az általános iskolát követően Miskolcon, a Berzeviczy Gergely Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjaként,1984-ben „Képesített vendéglátó” bizonyítványt szerzett. Kiváló adottságainak köszönhetően, serdülő korosztályos középpályásként abban a DVTK-ban futballozott, amelyiknek a „nagy csapata” alkotta egykoron a Magyar Válogatott gerincét!

Első munkahelyén, a Pannónia Vendéglátóipari Vállalatnál a Balaton mellett dolgozott. A rövid kitérőt követően hazajött és a kisvárdai Stil Bárban vállalt állást. A megszokottól merőben más jellegű vendéglátóhely gyorsan közismert és felkapott lett a környéken, így hamar rendszeressé váltak a Nyíregyházáról és Debrecenből érkező, szórakozni vágyó vendégcsoportok. Ottani munkája során ismerkedett meg feleségével, Belányi Szilviával, akivel 1989. szeptember 30-án a házasság szent kötelékébe lépett. Lányuk, Daniella, 1993-ban született. Az idén végez Budapesten, mint környezetmérnök. Ez irányú elkötelezettsége mellett megfér a szülei munkájának segítése is. Kreativitását, friss, minden újra nyitott szemléletmódját „ősei” is díjazzák! Mihály szerint mindig a legjobb a családi munkamegosztáson alapuló vállalkozás. Szilvia munkájáról már a bevezetőben esett szó. Nem tehetünk egy lépést sem anélkül, hogy ne látnánk alkotó keze nyomát.

Mihály közel öt évig dolgozott egy München melletti kisváros, „Hotel am See” nevű éttermében, mint konyhafőnök. A település az európai hírű Lidl család ősi birtokának része. Szívesen beszél bajorországi tapasztalatairól: nemzetközi személyzettel dolgozott, ami néha komoly kihívást jelentett számára. Érdekességként megemlíti, hogy az afrikaiak munka közben mindig énekeltek, elűzve azzal munkájuk monotóniáját. A tulajdonosok elégedettek voltak a náluk dolgozó külföldiekkel, hiszen az eredmények mindenkit, azonnal, ott helyben minősítettek.

Saját fejlődését segítette a Zamárdiban, üzletvezetőként töltött két év. Itthon, egy kedves barátjától, Novák Imrétől bérelt étteremben kamatoztatta évek során megszerzett tudását. Idővel jó üzleti érzékkel megáldott felesége tanácsára tulajdonosa lett a „Café Vya Étterem és Bowling Club”-nak, ahol mai beszélgetésünk is zajlik. A kezdetben, fiatalok látogatta szórakozóhelyből alkották meg a mára elegánssá vált éttermet a gazdasági válság tetőpontján. „Szakadatlan munkával, erőn felüli önfeláldozással valósítottuk meg az álmunkat.” Az épület alagsorában négypályás bowling terem üzemel. Az emeleti rész ad helyet a rendezvényeiknek. A 200 - 220 fős „vendéghadat” minden gond nélkül képesek zökkenőmentesen kiszolgálni, hisz’ valamennyi alkalmazottjuk szakképesítéssel és kellő gyakorlattal rendelkezik. Vendégkörükben igen népszerűek a családi ebédek, vacsorák, a céges rendezvények, amik levezetéseként a bowlingozás kiváló szórakozást nyújt. Tervezik a falusi turizmus fejlesztését, a tájjellegű ételek-italok és specialitások megismertetését az idelátogató vendégekkel.

További elképzelésük egy panzió és egy biofarm létesítése, ami majd Daniella féltő gondoskodása alatt teljesedhet ki igazán. Ő, ezirányú érdeklődését agrármérnök nagyapjától, Belányi Bélától örökölte. Büszkén említi meg: az idén hatodik alkalommal, Tokajban tartják az Unokatestvérek Találkozóját, ahol a családi összetartozás jegyében egy hétvégét együtt tölt a népes família. Mihály ez évben 32 tanulónak igyekszik továbbadni szakmai titkait, miközben ő maga immár ötödik éve sikeresen tanít az Apáczai Csere János Gimnázium és Szakiskolában. Jelenleg az idénre tervezett mestervizsgájára készül. Ezúton köszöni meg mindazok segítségét és támogatását, akiknek nagy szerepe volt sikerei elérésében.

A vendéglátó szakma méltán elismert nagyjai büszkén vallják maguk közül valónak Lakatos Mihályt és családját. Kell-e nagyobb dicséret ettől valakinek?

***  File0001.jpg

Írta:

Volom Pál

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.31. 17:09

Bíró Ernő akvarellje

11263746_1091974337485911_554231132_n.jpg

50x35 cm. papír.

2015.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.29. 19:31

Polgármester

Magyarbóly

szszb_31_tk_blazsovics_attila_400.jpgA két testvértelepülés: Magyarbóly és Vaja közös története a XX. század első felétől kezdődik. A II. világháború kitörése előtt, az akkori felelős magyar kormány döntést hozott, 36 – túlnyomó részt református vallású – vajai család áttelepüléséről. A kiszemelt község a Baranya megyei, zömében német nemzetiségű Magyarbóly lett. Az intézkedésnek több célja is volt: a legfontosabbnak azok közül a szabolcsi, föld nélküli, vagy kevés – a család megélhetését nem biztosító – földterülettel rendelkezők kellő nagyságú birtokhoz juttatása. Ugyancsak hasonló, szociális és nemzetgazdasági célzattal bírt az „egykés” baranyai vidékek benépesítése is. A politika terveit szolgálta a rendelkezés azon része, amely a németajkú lakosság túlsúlyának és politikai befolyásának csökkentésére irányult. Az áttelepülő családok kiválasztását Vaja község főjegyzője irányította, a falu református lelkészével egyetértésben. A döntés végrehajtását családi-rokoni kapcsolatok is elősegítették, amellett, hogy annak szükségességében a településvezetők megegyezően nyilatkoztak. A szabolcsiak ezirányú igénye már évekkel korábban, 1932-ben is felmerült. Vaja református lelkésze, Bencze János,  a földművelésügyi miniszter hathatós közbenjárását kérte a vidéken uralkodó lehetetlen életkörülmények megváltoztatása érdekében: az átlagos méretű kisbirtokok „nagysága” nem tette lehetővé a sokgyermekes családok emberhez méltó megélhetését. Az áttelepülést végül is a falu lakosságának közel húsz százaléka vállalta fel. A helytörténeti leírások pontosan megörökítik mindazon családok nevét, amelyek meglévő ingóságaikkal és hozzátartozóikkal útnak indultak az ismeretlen jövőbe, szívükben és lelkükben a boldogulás halvány reményével. Az Albrecht főherceg által felajánlott és állami tulajdonba került birtokon az áttelepült családok – nagyságuktól függően – már a biztos megélhetést nyújtó, a szükséges lakó és gazdasági épületekkel ellátott, tíz - negyven holdas birtokot kaptak, hosszú lejáratú, minimális önrészt igénylő, kamatmentes kölcsönre.

Magyarbóly egykori őslakosai „betolakodóknak” tekintették a szabolcsiakat, és ezirányú ellenérzéseiket ki is mutatták. A magasabban fekvő „Horthy-telep” lakóit és a helyieket a következő tavaszi árvíz hozta közel egymáshoz, megtapasztalva az idegenek önfeláldozó tevékenységét a falu és az emberéletek mentésében. A földönfutóvá letteket a „vajaiak” házaikba befogadták és családtagjaiknak tekintették őket. Ez a katasztrófa gyökeres fordulatot hozott a következő évek és évtizedek során a két településrész lakóközösségének életében. Közös erővel iskolát építettek, templomot emeltek. A szükség és a jószándékú „betelepültek” közösségépítése elkezdődött.

Blázsovics Attila (1959.11.22. Siklós) polgármester nagyra értékeli a testvérkapcsolatot. Neje, lánynevén Sebők Mária, két gyermekük, Attila építőmérnök és Edina HR-menedzser szintén a térségben képzeli el az életét. A 995 lakost számláló település magyarbólyi és vajai „telepe” mára összeforrott, együttműködő közösség vált.

A Baranyába elszármazottak rendszeresen hazalátogatnak szülőhelyükre, mint ahogy teszik azt a Vaján maradt rokonok, hozzátartozók visszafelé. A hétköznapi, józan emberi gondolkodás és magatartás alapozta meg a döntést: a két településen élők „testvérül fogadják egymást.” Ékes példája ez a kapcsolat annak igazolására, miszerint a különböző helyekről származó, eltérő vallású embertömegek, békés egymás mellett élése és boldogulása a legnehezebb és a legváratlanabb körülmények és helyzetek közepette európai módon hazánkban is megvalósítható.

Magyarbóly és Vaja város vezetői, Blázsovics Attila és Tisza Sándor polgármesterek, a települések református gyülekezeteinek lelkészei, a küldöttségek tagjai bölcsességről tanúbizonyságot téve töltik meg évek hosszú sora óta értelmes tartalommal az egykor kényszer szülte kapcsolatot. A kölcsönös látogatások eseményei – az ünnepi beszédek, istentiszteletek, a kölcsönös ajándékozások, a közösen elköltött étkezések, a helyi látványosságok és nevezetességek felkeresése és a szórakoztató programok – mindkét helyen tömegeket vonzanak, mintegy kifejezve azokkal is egymáshoz tartozásukat. Vaja Város Önkormányzata és a Református Egyházközség küldöttsége 2009 novemberében emléktáblát avatott az áttelepülés hetvenedik évfordulóján. Ezt a látogatást egy 17 fős magyarbólyi delegáció 2013-ban viszonozta.

A történet „folytatása” mindkét önkormányzat vezetőjének és vallási gyülekezetének elhatározott szándéka. Terveik szerint a százéves centenáriumot is együtt ünneplik. A történelem szülte kényszer régóta bebizonyította, ha a felek kölcsönösen értékelik egymás szándékát, lehetőségeit, akkor az ország két végén lévő települések is gyümölcsöző együttműködést valósíthatnak meg.

(A kép bal oldalán Blázsovics Attila Magyarbóly, jobb oldalán Tisza Sándor, Vaja polgármestere.)

***  File0001.jpg

Írta:

Volom Pál

                                                                 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.28. 18:52

Nyárligeti napló
Július 23.

(Deja vu)

Írta: Csabai László

 

georgy_kurasov.jpgMa reggel hordóárus ébresztett. Bekopogott, és mielőtt mondhattam volna, hogy „igen”, már benn is volt. Árult még söröskorsót, salátás tálat. Égetett virágok voltak mindegyiken. Nem vettem tőle semmit. Dobrudzsai népi mintás korsóból sörözni olyan, mint műanyag tányérból aszút kanalazni.

Vannak még más zargató-árusok is a plázson.

Szotyolaárusok. Napraforgó magot rágni és köpködni elmaradhatatlan kelet-közép európai barbárság, tehát indokolt a jelenlétük. Az bennük mégis a furcsa, hogy kifejezetten sirályszotyolát árulnak. Nagy szemű, fekete, nincs megpirítva. Embernek nem való. Viszont a madarak nyilván szeretik.

Dörzskő- és iszapárusok. Nem tudom, hogy ez a két dolog összetartozik-e. A jó iszap, nyilván kincset ér. Félliteres palackokban kínálják. De ha utána kővel dörzsölik a testet, akkor minek napozni?

Ingyenjegyárusok. Diszkók és mulatók ingyenjegyet tartalmazó prospektusait osztogatják. Van, aki megelégszik ezzel, és van, aki elfogadna egy kis borravalót.

Alsóban divat volt a takarékbélyeg-gyűjtés. Évi háromszáz forint összejött belőle, amiből megvehettem a horgászengedélyt. A bélyegeken lévő képek hurráoptimista dedó-realizmusa az első ötéves tervre buzdító szovjet propagandaplakátokra meg Miki Egeres kifestőkönyvekre hasonlított. És van még ilyen egyes szekták térítőújságjaiban is. És ebben a román „történeti” múzeumban. A falakon „dokumentum”-ként feltálalt, a nemzeti vulgár-romantika még lejjebb züllesztett képi változata: dák harcos, aki valójában persze román, római harcos, aki – bár kiirtotta a dák harcost – szintén román. Vitéz Mihály, a nagy egyesítő, aki előtt hódolnak a magyarok és a szászok. Horea, a másik nagy egyesítő, aki leveri a magyarokat és a szászokat. (Valóban rájuk rontott.) Aztán további nagy egyesítők, egy nép, mely folyton hősi, folyton ősi, folyton barbárokat győz le – és mégis – folyton rabigából szabadul föl. És folyton egyesül! Aztán a nagy király – a peleşi – aki szintén egyesítő. És aki levelet ír a nagy egyesítésről. Azt írja, mennyire örülnek a magyarok, hogy elfoglalták őket. (Ez új dolog lehet, korábban biztos a conducător megnyilatkozása volt ebben a tárlóban olvasható.)

Vannak silány, primitív ellenségképzésre, manicheista leegyszerűsítésre épülő ideológiák (pl. az elnyomva felszabadítani akaró gátlástalan imperiálkommunizmus, vagy a paranoiás antikommunizmus), de ez a mantraként ismételendő (nehogy kétely ébredjen), sötét hitvallásokból álló nárcisztikus öntetszelgés, mind közül az egyik legsilányabb. És a román múzeumokban rendre ezt találom. Nem csak silány, szánalmas is. Szánom őket. De van valaki, aki meg engem szán. Egy rendőr az aulában. Amikor meghallja, hogy magyar vagyok. Szánakozva néz rám, és ad egy ajándék térképet. (Amit amúgy ingyen el lehet venni az állványról.)

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Csabai László tárcái

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.27. 19:36

gal-animal-lion2.jpgÚgy vélem, érdemes még egy jegyzet erejéig visszatérni a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra, azért, hogy a televízió sportkommentátorainak nyelvi fordulatait górcső alá vegyük. Elöljáróban elmondhatjuk, hogy általában szellemesek voltak a megjegyzések, nem voltak erőltettettek és sértőek.

Valóban kicsin múlott a gól akkor, amikor az egyik riporter így jellemezte a történteket:

Talán ha haja van, befejeli.

Amikor kis passzokkal haladnak előre a csatárok, azt körömpasszos futballnak nevezik. Egy kis stílusos szócserére is hallhattunk példát, íme:

Nem csípőből, hanem cipőből lőtt.

És szinte hihetetlen, de az egyik alkalommal a közvetítő ezt a megjegyzést kellett, hogy tegye:

Olyan, mintha a játékvezető húzná az időt.

A Japán‒Paraguay-mérkőzésen pedig a világbajnokság egyik legfontosabb kellékét, a darázskürtöt és a közönséget vélte a legjobb segédeszköznek a kommentátor, amikor így szólt:

Hátha be tudnak a vuvuzelával fújni egy gólt.

 Egy másik alkalommal pedig ekképp meditált hangosan a közvetítő:

Vajon ki fekszik a földön? A cipőtalpáról nem tudom megállapítani.

Természetesen óhatatlan, hogy az események magyarázata közben egy-két hiba be ne csússzon. Íme:

Egy lyukas petákot nem adnék a mexikóiak győzelmére.

Lyukas fillérre gondolt, bár tudjuk persze, a peták sem ér sokat, ’öt krajcár értékű aprópénz a XVII. században’. Egy-két csel alapos kritikát kapott:

Ez nem biciklizés, hanem szobabiciklizés, amelyet bár tekerünk, nem halad előre.

Néhány új kifejezést, jelentést is elsajátíthattunk a világbajnokság során, az egyik az assziszt, amit a gólpasszra alkalmaztak előszeretettel, a firkálás jelentése pedig a következő mondatból kiderül:  

A két szélső játékos meg fogja firkálni a németeket.

A kissé bizalmas stílushatású szót tehát abban az értelemben használták, hogy könnyen át fogja játszani, ki fogja cselezni. Nem fapados gól volt‒ jellemezte az egyik riporter a brazilok gólját, amit a hollandoknak rúgtak az első negyeddöntőben.

Az egyik esetben hangtannal kapcsolatos ismeretiről adott tanúbizonyságot az egyik riporter, ugyanis az egyik dél-afrikai játékos nevében úgynevezett csettintő hang volt. Ez a magyar nyelvben nem létezik. Azt jelenti, hogy a hang képzésekor a levegő nem áramlik se ki, se be. Az istenek a fejükre estek című filmben hallható egyébként, s néha, nem szavak alkotására, mi is szoktuk alkalmazni. Például sopánkodáskor egy c hanghoz hasonló hangot hallatunk, vagy a csókcuppantás is ilyen hangnak tekinthető.

S néhány nyelvi babona is előfordult a közvetítések során. Ez a riporterek nyelvi önreflexióiból derült ki, tehát abból, hogyan minősítették a saját maguk által elmondottakat.

Jól össze van rakva a német csapat ‒ csúnya magyarsággal. 

Az „össze van rakva” nem csúnya magyar, hanem nyelvtani szempontból határozói igeneves szerkezet, és ami a lényeg, kifogástalan.

Gyakran elkövetődik, hogy két labda van a pályán ‒ elnézést a szenvedő szerkezetért.

Nem kellett volna elnézést kérni, igaz, a szenvedő ige kikopott a magyar nyelvből, de minden tévénéző megértette az elkövetődik szót.

Egyébként aki még több focivébés vagy régebbi aranyköpésre kíváncsi, az keresse fel a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda honlapját, a www. manyszi.hu-t.

 Ott többek között a következő mondatokat olvashatják:

Az ellenfél egyszerűen nem tud eljutni a Portó kapujáig. Pontosabban el tud, csak labda nélkül.

És igen, itt jön a magyar zászló! A felső szín piros, a középső fehér, az alsót nem látom.

A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert.

***  minya_karoly.jpg

Nyelvünkben élünk

Dr.  Minya Károly rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.26. 10:13

Hargitai Beáta akvarellje

11269125_1091982514151760_974119675_n_2.jpg

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.25. 08:35

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

img_0116.jpgA május szépségéről nem lehet velem vitatkozni. A csöndes májusi eső nem csak a gazdáknak ér aranyat, a természet minden élőlénye csodálatos arcát mutatja annak, aki a változásokat, a legapróbbakat is képes észrevenni, s örömét leli bennük.

Néhány nappal ezelőtt vendégként vadásztam annak a falunak a határában, amelynek dűlő elnevezéseit gyermekkorom óta ismerem. Erre csak akkor döbbentem rá, amikor Kiss B. Zoli barátom, vendéglátóm sorolni kezdte, hogy jár a disznó a Grünében – valóban Grüné volt az a határ rész, az emberek így könnyebben kimondták –  van egy jó bak a Balogh-tanya környékén, de cserkelhetsz a gemzsi út –  Gemzse községbe vezető föld utat mondják így – mentén is.

Zoli valószínű látta szememben azt a felcsillanó fényt, amit a régen nem hallott nevek lelkemben kifejtett hatásának tulajdonítok, ugyanis folytatta,  a Roklicét és a Nemesi fordulót is figyelmedbe ajánlom.

Választhatsz, mondta.

Nem volt könnyű. Végül is a Szabadság tanyához közel eső gazdák szőlőjét választottam, ami már csak nyomokban emlékeztet arra az időszakra, amikor vidám nótázás hallatszott a „hegy” oldalból szüreteléskor. Valamikor, az itt termett Feri, Dalavári, Izabella, Rizling –  eszembe se jutott valamennyi –  jelentette a nyírségi embernek a finom nedűt. Ezeken gondolkodva haladtam a lénián, s megállapítottam, évek óta nem művelik a szőlőt a gazdák. Ez egy kicsit fájt, de nem szólhatok meg senkit, hiszen a mi családunk szőlői is megműveletlenek Gyürében, a gemzsi út másik oldalán. Azt viszont néhány lépés után láttam, az őz otthonra talált ebben a dzsungelben, mert óvatlanságomat kihasználva egy suta ugrott be a közeli akácosba. Ahol suta van, ott bak is, morogtam fogaim között és lépéseimet jobban a természet rendjéhez, csendjéhez igazítottam. Sőt, megálltam, mert egy kakukk szólalt meg, amiről gyermekkoromban azt gondoltam, az csak a beregi oldalban a Tisza partján található hatalmas nyárfák lakója.

Megálltam és számoltam, hányat kakukkol, mert annyi évem van még hátra. Hányszor hallottam szüleimtől, hogy a kakukk tudja, s számoltuk közösen. Ha hamar elhallgatott, akkor sem estünk kétségbe, mert tudtuk, hogy nem így van, de jó volt ez a kis játék. Szóval számoltam és szívtam tüdőmbe a jó levegőt, az ismerős illatokat. Ha változott is valamennyit, én ott nem érzékeltem. Boldog voltam. Tizenötnél hagyta abba madaram, s csak reménykedtem nem űzött velem senki tréfát, mint az megesett Rodostóban a fejedelemmel. Nem volt kedvem mozdulni, hosszan távcsöveztem, amikor két fület vettem észre a szekérút melletti fűben.

Egy mezei nyúl eszegetett teljes lelki nyugalommal, s nem kellett megzavarnom, mert ellenkező irányba, apró bakugrásokkal kezdett eltávolodni. Tovább haladtam, s a természet által jobban visszahódított, régi utat választottam. Itt valószínű ebben az évben még ember sem járt, futott át rajtam a gondolat, amikor velem szemben az út jobb oldalán a lábszár középig érő fűből egy suta emelkedett fel az késő délutáni szieszta után. Nem vett észre, mozdulatlanul állok. Távcsövem a szememhez ragasztom, minden porcikáját alaposan szemügyre veszem. Gyönyörű teremtése az Istennek. De nincs egyedül, a kicsi barkás bakocska most tápászkodik fel, s követi az anyját. Még mindig mozdulatlan vagyok, nem szeretném, ha megzavarnám ezt az idilli békét, nyugalmat. A suta már a szőlő gyenge hajtásait csipegeti, s domb lejtése miatt nem is látom sokáig. A második évében járó bak velem szemben, de valószínű nem látott még embert, mert időnként rám néz. Mozdulatlanságom és az anyja közelsége valószínű megnyugtatja. Alig várom, hogy mozduljon, a domb alja felé vegye az irányt. Semmiképpen sem szeretném, ha riasztanának.

Más történt. A kis bak leheveredett a fűbe. A füle látszik ki, de én sem maradhatok az idő végezetéig mozdulatlan. Döntök, elindulok, de nem nézek rá. Tőlem tíz méterre fekszik. Szemem sarkából figyelem, az okos kis állat belelapult a fűbe, most ő a mozdulatlan. Így haladok el tőle pár lépésre. A lénia végén örömmel állapítom meg, hogy nem zavartam meg a természet csendjét.

Boldog vagyok.

Zoli érkezett a dűlőút végéhez. Gratulálhatok, te lőttél? Hallottam a lövést, de nem én voltam, válaszoltam, s kérdés nélkül mondtam gyermekkori barátomnak, hogy nagyon szép vadászatban volt részem. Akkor nem részleteztem, de most már tudod.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Könyvespolc

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.24. 16:17

 Írta: Ésik Sándor

 

lena_karpinsky_masolata.jpgGyönyörű színes árjegyzéket találtam a minap a postaládámban. Fényes papír, a valóságosnál is szebb virágok, ínycsiklandó gyümölcsök vonzották rajta tekintetem. Egy német úr kínálta immár Magyarországon is bejegyzett faiskolájának áruit. Ez ám a választék – lapoztam bele. Szebbnél szebb, egészségesnél egészségesebb alma, körte, szőlő... Az ábrák mellett pedig meglehetősen borsos árak. Amint átfutottam, és becsaptam a gusztusos kis füzetet, még egyszer megakadt a tekintetem a címlapján: mint egy ötforintos, akkora áfonya – állt egy haragoszöld bokor alatt a felkiáltójeles szlogen. A hangsúly kedvéért pedig egymás mellett egy ötforintos, valamint az a bizonyos áfonya. Feltehetően természetes nagyságukban.

Ez áfonya? Zavarodottan bámultam a semmire sem emlékeztető viaszos kék gyümölcsöt. Leginkább egy kékre festett naspolyához hasonlított, ami természetes színében is kuriózumnak számít, és nem sokan ismerik. Ráadásul ekkora? Hiába láttam, hogy a kép élő és valódi gyümölcsöt mutat, megmaradt bennem a kétely.

Nekem ugyanis már volt egy találkozásom az áfonyával. Elég nehezen jött össze, de volt. Évtizedek teltek el attól számítva, hogy először hallottam róla, addig hogy megkóstolhattam. Családunk egyik nagy időt és nehéz korokat megélt tagja mesélt róla, valahányszor valakit valamilyen kór megtalált. „Erre bizony az áfonyalekvár volna jó. Most kellene egy kis áfonyaszörp. Amikor engem ez gyötört, felmentem a havasokba, ettem egy kis friss áfonyát, mindjárt meggyógyultam.” Miután az említett havasokat néhány évtizedig semmiképpen sem kereshette fel a jól záró határok miatt, az áfonya valamilyen elérhetetlen csodagyógyszer maradt, amiről mellesleg még azt is lehetett tudni, hogy ízletes gyümölcs.

Az embert a jó sorsa csak összehozza azzal, amire nagyon sokat gondol. Az áfonyával életemben először és utoljára ott találkoztam, ahol nem is reméltem volna. Történt pedig, hogy kivételes szerencsém, no meg az Aeroflot TU-akárhányas repülőgépe a messze Szibériába vitt. Voltak olyan percei ennek az útnak, amelyeket akkor és ott balsorsom beteljesülésének könyveltem el, de ezeket a jótékonyan, ám sajnos gyorsan múló évek megszépítik. Juliánus barát, amint hátramaradott eleinket kereste, errefelé nemigen jutott el, pedig Hanti-Manysi földet is finnugor nép lakja. Közülük senkit sem láttam az Ob partján elterülő Szurgut városában, ám ott várt rám ama bizonyos gyümölcs.

A tajgamocsár kellős közepén, az Obból kotort feltöltésre épült település arculatán hiába kutattam valamilyen sajátosságot. Semmitmondóan széteső képet mutat az odalátogatónak. Volt azért egy-két dolog, ami – most utólag végiggondolva – előre sejtetni engedte, hogy rövidesen valami rendkívüli esik meg velem. Az, hogy ott lehetek, önmagában csak addig rendkívüli, amíg meg nem érkezem. Ám, más is várt rám. A szállodában például eleinte modern szobafestészeti mintának véltem a sűrű apró piros pöttyözést a falon. A portás azonban felvilágosított, hogy az nem más, mint az odacsapott szúnyogmilliók örök emléke. November közepe lévén a dinnyebőséget sem tudtam mire vélni, aztán megláttam a hektárnyi üvegházakban a felfutatott görögdinnyeindát, magát a nyolc-tíz kilós dinnyét pedig – lám mire képes az emberi elme – öklömnyi korában necc szatyorba teszik, és felakasztják az üveg tartószerkezetére.

Még mielőtt a dinnyével elkalandoznék, jó, ha leszögezem: már csak órák kérdése volt, hogy az igazi meglepetés bekövetkezzen. Vendéglátóim ugyanis közölték: ha visszajövünk az olajmezőről, szauna, és egy nem akármilyen vacsora vár ránk. Az olajmezőkről majd valamikor feltétlen megemlékezem még, hiszen felejthetetlen látványt nyújtottak. Most már azonban közelebb kell kerülnünk ahhoz az ominózus gyümölcshöz, hiszen összefut a nyál számban, hiába járunk emlékeimmel még mindig csak a fúrótornyok árnyékában.

Az Ob partján, az olajvállalat dácsájában fogadott bennünket az este. A finom folyami homok, amely a hétvégi házak városnegyedének talaját is alkotta, frissen gereblyézve várta a vendégeket. A faépület szakasztott olyan volt, mint a Zsivágó doktorban az egyik vasútállomás valahol Moszkva és Vlagyivosztok között. A folyópart nem lehetett messzebb harminc méternél. Ott állt egy gerendabódé, amely minden eresztékében gőzölgött. Ez volt a szauna. A vacsora ára az abban, és a jéghideg folyóban történő bátor megmártózás volt. Az oroszok akkorákat horkantottak amint belerohantak a mozdulatlan tükrű folyóöböl vizébe, mint egy oroszlán. Én gyáván dideregtem, és átkoztam magam, miért kell nekem csavarogni, és nem megmaradni otthon a fenekemen.

Később azonban minden jóra fordult. A barátságos meleggel fogadó dácsa ebédlőjében fejedelmien megterített asztal várt bennünket. Aki valaha is hallott már a szibériai tokról sejtheti, hogy nincs párja a halak között. Ott párállott az asztalon. Körülötte fekete és rózsaszínű kaviár, az elmaradhatatlan citromszeletekkel, és az egész meghintve bordóra érett ribizlivel. Ez utóbbi egy kicsit idegenül hatott, de nem mutattam, hogy meg vagyok lepve. Annál is kevésbé, mivel előbb halászlét kellett enni. Volt ugyanis az olajosok között egy moldvai román, aki hallott arról, hogy a magyarok micsoda halászlevet főznek. A vendég számára a gazda mindent elkövet, hogy jól érezze magát, így elkövették a halászlevet is. Borzasztó volt. Kellően megdicsérgettük, aztán a sűrűbb étkek felé fordult figyelmünk. Következett a tok, a már említett dresszingekkel.

Mennyei ízek – nyugtáztam magamban. Az omlós hús, az édes, fanyar, illatos pikáns gyümölcsök... nehéz szavakkal leírni. De mi ez, állt meg a villa a kezemben. A ribizlinek nem ribizli íze volt. Édesebb, csípősebb, illatosabb, és valami olyan aromája, mint amilyet még életemben soha annak előtte nem éreztem. Kellemes bizsergés öntötte el a nyelvemet és az ajkaimat. Éreztem, hogy valami olyan élmény ért, amilyennel nem mindennap találkozik az ember. Megkérdeztem, mi ez? Sem én, sem a társaságban velem lévő többi magyar nem ismerte a szót, amivel oroszul illették az apró szemű gyümölcsöt. Nos, elő a szótárt! Igen, áfonya volt, amit a fogaimmal ropogtattam. A cserzett arcú olajbányászok arcára boldog mosoly ült ki, hogy ekkora öröm szereztek nekem.

Egyikük felpattant, és kiment az ebédlőből, kisvártatva visszajött. Mögötte egy elég szakadt külsejű ember, a kezében egy kiskosár áfonyával. Megkérdezte, bejöhet-e, és amikor igenlően rápillantott vendéglátóim egyike, illedelmesen lehúzta halinacsizmáját. Gyors léptekkel bejött, a kiskosarat az asztalra tette, és ugyanolyan szaporán távozott. Friss, kínálta az egyik olajbányász. A hangulat tetőfokára hágott. Pukkant a pezsgő, folyt a vodka, én azonban csak az áfonyával voltam elfoglalva. Rövidesen el is fogyott. Tartottam tőle, hogy elrontom a gyomrom, így elhatároztam, nem eszem többet, még ha hoznak is. Mert hoztak.

Az olajbányászok vezetője – látván mennyire ízlik – intézkedett, hogy az egész személyzet menjen el áfonyát szedni a tajgába. Halálra válva mondtam: elég, nem kell több, este van, sötét. A vendég, az vendég, hangzott a válasz. Aztán mégiscsak megfeledkezett az ügyről, Az est úgy ért véget, ahogy sejteni lehetett. Mindenki sokat evett, és sokat ivott. Szebbnél szebb orosz népdalokat énekeltek, és hiába ittak hihetetlenül sokat, hibátlanul, a hangján, és megkapóan. Nem maradhatott ki a Volga-dal, a Nyírfácska, utóbb pedig mindenki a maga nemzetének dalaiból dúdolt, énekelt el néhány strófát. Ebből derült ki, hogy orosz alig volt a társaságban. Még a moldvai is dalra fakadt, de szégyen nem szégyen, minden sora ismeretlen volt számomra annak, amit elénekelt.

Az éjfél vetett haza bennünket a város másik végébe. Tudtam, hogy reggel korán kelünk, sietve feküdtem le. Csend volt. A szállodában is, és a közeli repülőtéren is. Mielőtt elaludtam volna, két dolog jutott eszembe az eltelt estéről. A hideg éjszakában a valószínűtlenül hatalmas folyó tükrén visszatükröződő csillagok, és az áfonya íze. Láttam magam előtt a ribizliszerű bogyócskákat, és bennük a mag opálosan átszüremlő képét. Gyermekkoromban olvasott orosz népmese sejlett fel emlékeim között a szibériai drágakövekről, melyekből a varázskezű mester olyan áfonyát csiszolt, amit a bojárok nem tudtak megkülönböztetni az igazitól. Milyen érdekes – közelített meg még inkább az álom – hiszen akkor hallottam először az áfonyáról.

A reggel kapkodással telt el. Elaludtam az indulást, hasított belém a felismerés, amikor az órára pillantottam. Csengett a telefon, verték az ajtót, nem telt bele öt perc, robogtunk a reptérre. A moldvai hajtotta a terepjárót, majd kiestünk belőle. Aztán váratlanul lassított, majd lehúzott az útról. Mögöttünk sziréna harsant, mindenki úgy kormányzott, hogy elsiethessen az, akinek minden perce drága. A kéken villogó terepjáró azonban előttünk fékezett. Az egyenruhás mellől az egyik olajbányász ugrott ki. Nagyon fiatalosan, nyoma sem volt rajta a tegnapi estének. Kezében két befőttesüveggel egyenesen hozzám sietett, és harsány jó reggelttel a kezembe nyomta. Megköszönni sem volt időm. Máris megfordultak, mi pedig ha lehet, még gyorsabban hajtottunk a reptér felé. Megkövülten néztem az üveget, amelyben frissen szedett áfonya volt. Nem tudtam, min lepődjek meg: azon-e, hogy hajnalban felkeltek a kedvemért, vagy azon, hogy az üvegekben a nyíregyházi konzervgyár címkéje szerint vegyes savanyúság volt annak előtte. 

Epilógus

Itthon a már említett rokon éppen megérkezésem napján járt a házunkban. Mint varázsló a kalapból a nyulat, úgy szedtem elő az üveget, és tettem ki az asztalra. Vártam a hatást, és készültem, hogy nagy sikert aratok. Mire ő: hát ez meg micsoda? Áfonya – válaszoltam. Ez? Na, ne viccelj. Láttál te már áfonyát? Mert én azon nőttem fel. És akkor elmesélte milyen az áfonya a Kárpátokban. Én pedig ettem tajgaáfonyát, láttam képen óriás áfonyát, és még mindig nem tudom, milyen az igazi áfonya, amely minden bajra biztos gyógyír.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.22. 21:01

A Hajdúhadházi Erdőbirtokossági Társulat elnöke

Hajdúhadház

szszb_31_ke_varga_laszlo.jpgAz élénk tekintetű és szellemű, halk szavú úriember maga is láthatóan meglepődik, miközben felidézi színes, sokoldalú életútjának eddigi állomásait. 1959. június 13-án látta meg a napvilágot Debrecenben elsőszülött fiúként, „egy szombati napon”- teszi hozzá elmélázó mosollyal. 5 év múlva megszületett kishúga, Gabriella is, aki ma már szintén szép pályát befutva a kaposvári Munkácsy Mihály Középiskola biológia-kémia szakos tanára. Szomorú árnyként borul szavaira tragikus fiatalsággal, 49 évesen elhunyt ÁFÉSZ elnök édesapjának emléke, aki biztosan büszke volna gyermekire. Édesanyja viszont még él és örömsugárként aranyozza be életüket: egy szép nagy, 220 négyzetméteres portán laknak együtt. Fiatalos, aktív életet élő rendszeresen túrázgató, kiránduló, igazi „jövő-menő” 80 éves nagymama ő, egy boldog életalkonnyal. Felesége, a 49 éves, még szintén fiatalos, szociálpedagógus Katalin a helyi középiskola iskolatitkára. Szemük fénye, egyetlen gyermekük a hihetetlen akaraterővel és intelligenciával rendelkező 23 éves Varga László Roland, aki valamit örökölhetett édesapja sokoldalú lényéből. A neves debreceni Tóth Árpád Gimnáziumot követően ugyanis közgazdász hallgatóként folytatta egyetemi tanulmányait. Sokakat ámulatba ejtő írói, s értően elemző közgazdasági vénájának első termését 20 évesen írta, s azóta már a 3. munkáján dolgozik. Édesapja büszkén meséli, hogy szikrázó elméjű fia zseniális nyelvtudással is bír. Örülne, ha minden olyan praktikus ismeretet át tudna adni gyermekének, amit ő szerzett komplex napi problémakezelési képességet igénylő tevékenységei során.

Ő maga is sok meghatározó, ősi családi értékelvet őriz és hasznosít életében. Többször megemlíti nagyapját, aki a föld és az állatok szerető megbecsülését, a munka tiszteletét plántálta unokájába. „Mindig küzdeni kellett a mi családunknak!”- mondja elmerengve. Lovagolni is megtanult, s mutat is egy egyenes tartású, karakán, lovas fotót magáról. A pozitív itthoni értékrend mellett a hajdúhadházi Földi János Általános Iskola, és a híres debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola is komoly nívót adó oktatási keretben formálták érlelődő szellemét. A budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskola által nyújtott speciális szakmaiság és az üzemgazdász diploma pedig igazi tudással biztosították be életét. Varga László bizony jól gazdálkodott szellemi útravalóival sokirányú, ám ugyanarra a szálra felfűzhető élettevékenységei során, hisz élete az „Emberi törvény: kibírni mindent és menni, menni mindig tovább…” középiskolai tablóidézete jegyében telt és telik ma is.

Ő bizony még volt katona is  1981-82-ben, s itt tanulta meg, hogy saját érdekeiért hogy álljon ki határozottan, bár autonóm, kreatív személyiségének köszönhetően nem sokáig volt alkalmazott. Dolgozott a Hajdúsági Iparművek Közgazdasági Főosztályán elemzőként, egy ideig a Tanácsnál pénzügyi csoportvezetőként, valamint a Hajdúfa Hajdúhadházi fafeldolgozó üzemnél számviteli vezetőként.  Az 1992-es év azonban már őstermelőként vezeti vissza őt a gyermekkori mintákhoz, több hektáron termelt krumplit, paradicsomot, káposztát és tengerit, s borzasztóan élvezte keze munkájának piacon történő értékesítését. Általában véve is egy roppant produktív szemléletű, hasznossági elven gondolkodó szakember. Saját Kft -je,­ mely sajnos megérezte a válságot­, energia megtakarítással, közvilágítás korszerűsítéssel foglalkozik.

Társadalmi szerepvállalás tekintetében is maximalistán gondolkodva volt a Kisgazdapárt elnöke is, több cikluson át a település önkormányzati képviselője valamint 1998-2002 között alpolgármestere. Jelenleg a Hajdúhadházi Református Egyházközösség Presbitériumának lelkes tagja. A 1994-ben alapított, közel 1200 hektárt gondozó helyi Erdőbirtokossági Társulatnak nem csupán elnöke immár 10 éve, hanem ötletgazdája és alapítója is. Komoly szakmai alázattal, lelkes felelősségtudattal bíró vezető. A kihívások mellett is van energiája sikeres pályázatok koordinálására, egy ilyen EU-s pályázati siker jegyében tör büszkén 20 méteres magasba a gyönyörű erdőt őrző új kilátó is. Saját vállalkozásában még szintén számtalan új terve van, s nem ejti kétségbe a település hátrányos helyzete. A jó szellemű férfi mindig megtalálja a kiteljesítő, s mások számára is hasznos siker utat, s láthatóan élvezettel és hatékonyan lesz úrrá a napi feladatok özönén, amit logikai készségének köszönhet. Nem véletlen, hogy a foci mellett a „fejben történő sakkozás” volt diákként a kedvenc szellemi sportja. Fiatalos szellemét és fizikumát nyilván annak is köszönheti, hogy úszással tartja feszesen izmait és frissen elméjét. Feladatai tengerének élvezetes áramába elmerült tekintettel távozik beszélgetésünkről is, s szövi tovább értékes álmait az örökké aktív Varga László.

***  kocsi_erika_be_lyegke_pe.jpg

Írta:

Kocsi Erika

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.21. 08:03

_35.JPGBár többször elhangzott már, azonban bevezetésül mindenképpen meg kell említeni azt, hogy a nyelvek történetében hirtelen s nagyméretű nyelvi rendszerbeli változások nincsenek, a leggyorsabb és legnagyobb mérvűek a szókészletben fordulnak elő. Ezt bizonyítja elsősorban az is, hogy a társadalom és a nyelv egymást feltételező, szorosan összekapcsolódó fogalmak. Ugyanakkor tudvalevő, hogy minden természetes élő nyelv állandóan változik. A legújabb szavakból, szószerkezetekből kívánok szemelgetni az elkövetkezőkben. Az első a biotéka. Ez gyógynövény alapú, biotermékeket, étrend-kiegészítőket bemutató, forgalmazó üzlet. Íme,  egy mondatban:   

A Zöld Sarok biotéka a város szívében várja minden kedves ügyfelét.

A következő szó a kapunyitási pánik. Ez egy olyan, a pszichológiában használatos kifejezés, mely a serdülőkori krízis után, úgy a húszas évek közepe táján következő nagy válság neve.

A kapuzárási pánik után ma már a kapunyitási pánik is fenyeget: sokan már karrierjük kezdetén pánikba esnek minden döntés előtt.

A harmadik szó a romkocsma. Olyan kocsma, étterem és gyakran szórakozóhely is, amely szándékosan romos rossz állapotban lévő helyen, gyakran régi gyár vagy raktár épületben üzemel.

Példamondatban: A kezdő romkocsma-látogatónak nem ajánlom, hogy tűsarkúban és kényes ruhákban látogassa ezeket a helyeket.

A következő kifejezés a dugófigyelő autó. A közlekedési dugók környékén egy termék reklámozása céljából tartózkodó autó. Ebből a dugóban várakozóknak az adott terméket, például nyáron alkoholmentes sört, ingyen osztogatnak.

Dugófigyelő autók lepték el a várost, a csinos lányok mindenkinek sört osztogatnak, persze csak alkoholmenteset.

Új szó a tömegel. A jelentése: Testépítés során tömeget növel tömegnövelő szerekkel.

Az egyik barátom tömegel, az jól is megy neki, de közben mindig mondogatja, hogy mennyi fahéjat rakott a turmixba, mert az égeti a zsírt.

A dinki angol mozaikszó. Azok a 25‒30 év körüli házasságban élő, gyermektelen fiatal párok, akik gyerekkel járó kötelezettség- és felelősségvállalás helyett élvezik a gyerekmentes szabad és felhőtlen életet.

A szinglikből dinkik lettek Nem magányosak, mint a szinglik, ugyanakkor nem is nyomasztják őket a gyereknevelés gondjai.

A minglik pedig  azok a „kevert szinglik”, akik ugyan kapcsolatban élnek, de nemhogy összeházasodva nincsenek, még csak össze se feltétlenül költöztek, sőt esetleg nem is egy településen laknak. Azt hirdetik, hogy egy egymásnak nagy szabadságot hagyó párkapcsolaton belül is megtalálhatják a boldogságukat – házasságlevél és közös lakás nélkül is. A konvencionális kötelezettségektől mentes kötöttséget választották.

Egy igazi mingli csakis egy másik mingliben találhatja meg a megfelelő partnert, hiszen így lesznek képesek egymásnak megfelelő szabadságot adni. Nemcsak a szerelem és a függetlenség fontos a számukra, hanem a karrier is.

És végül jó tudni, hogy a jobberek a jobboldalon álló politikusok.

A nálunk működő megyei lapról megoszlanak a vélemények, a jobberek szerint balos, a ballerek szerint jobbos.

***  minya_karoly.jpg

Nyelvünkben élünk

Dr.  Minya Károly rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.20. 09:30

Igazgatóhelyettes, az Év Pedagógusa

Nyíregyháza

kallosa.jpgKallós Angéla vagyok, 1976. augusztus elsején születtem Budapesten. Hogy miért ott? Családunknak érdekes története van. Édesapám budapesti, édesanyám a beregi Gulácsról származik. Eltérő értékrend, eltérő életforma, eltérő nézetek találkozása. Mégis ebből a teljesen ellentétes, de nagyon szerető és szerethető közegben olyan neveltetést, boldog kiegyensúlyozott gyermekkort kaptam, ami egész életemre meghatározóvá vált.

Édesanyám egyszerű családból származik. Szüleinek, nagyszüleinek Gulácson szatócsboltja volt illetve mezőgazdasággal foglalkoztak, majd az ötvenes években költöztek be Nyíregyházára. Édesanyám és szülei a dolgosság, a szorgalom, a becsületesség, az egyszerűség, a családszeretet jelképei voltak, értékrendemnek meghatározói. Anyukám könyvelőként dolgozott nagyvállalatoknál, és küzdötte fel magát szorgalmával, igyekezetével a ranglétrán.

Édesapám anyai ága az Ilkovics család. Dédnagyapám, Ilkovics Izidor 1925-ben nyitotta meg első saját üzletét Budapesten, a Nyugatival szemben. Akkora sikere lett, hogy később az egész épületet megvásárolta és abban saját konzerv- és likőrgyárat, valamint mosodát üzemeltetett. Korának vendéglátós géniusza volt, technikai vívmányaival és ma is irigylésre méltó üzletpolitikájával. A család jó anyagi körülmények között élt, apai nagymamámat úrinőnek nevelték. A II. világháború és az államosítás vetett véget a sikertörténetnek, de a családi anekdoták, néhány emléktárgy, és a fényképek fennmaradtak. A nagymamámmal eltöltött nyári szünetek élménye, és talán a gének sodortak a vendéglátás felé.

Nyíregyházán a Sipkay Barna Vendéglátóipari Szakközépiskolában érettségiztem 1994-ben. Kiváló tanáraimnak köszönhetem, hogy a Vendéglátóipari Főiskolán először vendéglátó menedzser felsőfokú szakképesítést szereztem. Az volt az álmom, hogy gyerekekkel is foglalkozzak, ezért a Vendéglátóipari Főiskola vendéglátó szakoktató 2002-ben diplomáztam. Édesapám gépjárművezető oktató volt, türelmét, emberszeretét tőle örököltem. Közben ikerlányaim születtek, és visszaköltöztem Nyíregyházára.

2002-ben kerültem jelenlegi munkahelyemre a Bencs László Szakiskolába. Ebben az iskolában hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, tanulási nehézséggel, iskolai kudarcokkal küzdő gyerekek tanulnak. Vendéglátó szakoktatóként kezdtem dolgozni. A gyerekekhez igazított, személyre szabott módszerekkel családias, barátságos légkört teremtettünk. Gyakorlati oktatásvezető, majd intézményvezető helyettes lettem. Iskolánk kereskedelem, vendéglátás, építészet területén folytat szakiskolai képzést, kezdetben a felzárkóztató oktatásban bázisiskolai rangot kapott, most pedig a HÍD II. képzés kijelölt intézménye. A tantestület és a vezetőség rugalmassága, nyitottsága révén élen jártunk a pályázatírásban: így 2008-ban új telephelyen, a volt Vay Ádám laktanya területén kialakított épületkomplexumot vehettük birtokba, ahol a megyében, de talán a régióban egyedülálló infrastruktúra áll a szakképzés rendelkezésére. A képzési profilunkba vágó 2 pincér kabinet, 2 tankonyha, 2 ruházati eladó szaktanterem, 2 élelmiszer eladó szaktanterem, kőműves tanműhely, festő,-mázoló tapétázó tanműhely áll rendelkezésre. A modern felszereléseket, berendezéséket hosszú évek pályázati munkájából hoztuk létre, melyet azóta is fejlesztünk.

Munkám változatos, és sokrétű. Az oktatás mellett a 3 szakmacsoport szakképzésének munkájának irányítása, kapcsolattartás a munkahelyekkel, kamarával. Vizsgaszervezés, jogszabályi környezet folyamatos változásainak nyomon követése. Munkám elismeréséül, még 2005-ben a tantestület véleménye alapján az „Év pedagógusa” lettem.

Édesanyám mindig a tanulásra és a szorgalmas munkavégzésre buzdított. 2010-ben szereztem második diplomámat, a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karának Közoktatás vezető szakirányán. Sajnos, ezt már sem édesanyám, sem nagyszüleim nem élhették meg. 2011-ben édesapám is elhunyt. A szeretteim elvesztése pár év leforgása alatt még eltökéltebbé tett. Az édesanyámtól átvett vállalkozásban vendéglátással, szakmai vizsgáztatással is foglalkozom. Részt veszek szakmai szakértői munkában, vizsgafeladatokat készítek és lektorálok, de írtam már munkafüzetet, vagy készítettem a moduláris képzéshez kompetencia leírásokat, lektoráltam szakmai könyvet, tanítok felnőttképzésben.

Szabadidőben szívesen kertészkedem, vagy zumbázok. Lányaimnak is szeretném átadni a családi mintát: tanulás, szorgalom, munka, melynek mindig megvan a gyümölcse.

Jelenleg harmonikus családi életet élek párommal és lányaimmal. Eszter állatorvos, Boglárka magyar irodalommal, vagy drámával foglalkozó felnőtt szeretne lenni. Mindketten a Vasvári Pál Gimnáziumban tanulnak majd tovább ősztől.

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.19. 15:15

Biszák László festménye

11274678_1087013814648630_948674622_n.jpg

43x49 cm. akril, farost

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.17. 16:14

A Hajdúhadházi Erdőgazdálkodási Társulat főerdésze

Hajdúhadház

szszb_31_ke_ancsan_gyorgy_uj_foto.jpgErdő nélkül nem tudok élni…- fakad fel önkéntelenül a „fény-zölden mosolygó” májusi hadházi tölgyesben tett sétánk végén vendéglátóm bámulatos életderűjének kulcsmondata. „.De nincs is élet erdő nélkül.”- folytatja élvezetes önvallomását 73 évét meghazudtoló szellemi frissességgel az egyenes gerincű és tekintetű ember. Öröm ránézni: szikár alkat, meleg tekintet, napbarna-piros arc, természetes energia. S öröm hallgatni kellemesen ízes, friss memóriából kipattanó szavait, melyek mintha életre keltenék az egyébként is szikrázó, tavaszi erdővilágot.

Ki gondolná, hogy egy ilyen gyönyörű, másik élet rejlik Hajdúhadház szélén, az idén épült 25 méteres kilátó magasából elkápráztató 4000 hektáros összefüggő erdő, Hajdúhadházi Erdőbirtokossági Társulat által kezelt 1143 hektárján. A kilátó és környéke, a pihenőhely és a 2 km-es turistaút kivitelezésében döntő szerepet kapott a már nyugdíjasként dolgozó Áncsán György elismert szakértelme, aki épp 45 éve él Hajdúhadházon. Lakonikusan, csendes félmosoly kíséretében nyugtázza, hogy amikor idekerült, még ő volt a legfiatalabb erdész, s most bizony már ő a legidősebb. Emlékárama szédítő élettávlatokat tár fel előttem. Mesél az erdő és mesél „Gyuri bácsi”is, munkatársai így szólítják. Kitapinthatóan szerető tisztelet övezi, s nem csak az erdészek, s munkások által, hanem az erdő is szereti őt, mely életre kel, s egy új arcát mutatja meg nekem általa. Kapkodom a fejem jobbról balra, miközben a vérehulló fecskefű élénksárga tengerének aljnövényzetét bámulom, s tekintetemmel követem mesteri kalauzom büszke ujját, aki 40 éves, általa telepített tölgyesét mutatja. S azonnal a másik oldalra tereli természettől elszokott, városi betondzsungelből kiszakadó tekintetemet, amikor is az akác életképességének okait taglalja „nagyon ügyesnek”nevezve ezt az általa sokra tartott fafajtát. Meg sem lepődöm azon, hogy kulcsszerepe volt az akác hungarikummá nyilváníttatásában. Úgy beszél erdeje részleteiről, mint édes gyermekeiről, néha úgy érzem, mindegyik fát személyesen ismeri.

Áncsán György 1942. február 27-én egy nádudvari nagycsalád 9 gyermekéből hetedikként látta meg a napvilágot, s azóta a levegő, a természet, a létezés misztériumának szerelmese. Nem erdész családból származik ugyan, de hortobágyi juhász édesapjától örökölte a Hortobágy iránti máig tartó imádatát, s kalotaszegi erdész sógorától nyerte az erdész hivatás iránti ihletét. Az erdész technikusi képesítés megszerzése után, 1961-től azonnal állami erdész lett a Hortobágyon, ahová ma is boldogan jár „haza” unokáival, hisz úgy ismeri, mint a tenyerét. Ezt követően, 1970-ben került Hajdúhadházra, s azóta itt él, ide gyökeresedett, mint az általa telepített tölgyfák. A Dél-Nyírségben ugyanis itt kínálkozott szakmáját kiteljesítő terep. Ideérkezésétől 1984-ig a Szövetkezetek Önálló Vállalatának (SZÖVAL) ágazatvezetője, majd ezt követően máig is főerdészi pozícióban dolgozik. Az erdő és a föld rajongójaként természetesen azóta is aktívan óvja, gondozza az erdőt, mint a már említett helyi Erdőbirtokossági Társulat főerdésze, de 2 éve ő a Nemzeti Agrárkamara Erdészeti és Vadászati Osztályának vezetője is. Különös fény csillan meg a szemében akkor, amikor arról beszél, hogy a bányászoké után hazánkban másodikként megszülető, 1866-os Országos Erdészeti Egyesületnek 8 éven át volt az országos követe. Az országos és szakmai körök méltatását az 1980-ban átvett miniszteri kitüntetés és számos egyéb elismerés fémjelzi.

Irigylésre méltó életét nem csak annak köszönheti, hogy hivatása szerelmese, hanem közgazdász feleségének, Erzsikének is, aki meleg családi fészket teremtett számára. S hol máshol, mint az erdő mélyén rejlő gyönyörű kis erdészházukban. A dolgos házaspárt 2 gyermeke, a gépészmérnök Tibor és az egészségügyi szakápoló, kozmetikus Éva már 5 unokával ajándékozta meg. S szép, hosszú életívű, 88 évesen elhunyt édesapja, s 93 évesen eltávozó édesanyja még mind a 18 unokáját ismerhette. Az erdő, a természet mellett tehát a családi genetika is bámulatos vitalitással ajándékozta meg a derűs, idősnek sehogyan sem nevezhető Áncsán Györgyöt, aki 73 évesen is a Magán Erdők Országos Szövetségének meghatározó személyisége. Hangsúlyozza, hogy ő nem csupán erdész, hanem termesztő-kutató is, s a „látni-kidolgozni-végrehajtani” szellemiség mentén valódi értékeket teremtő erőt lát ebben a munkában is. Így telepített újfajta akácokat a Dr. Kapusi Imre akáckutatóval folytatott közös kísérletek nyomán, vagy így vezényelte le Dr. Tóth Béla nyárfakutatóval végzett munkája kapcsán az 1996-os, hazánkban megtartott Nyárfa Világkongresszus fő eseményeit.

A búcsúzóul nekem átnyújtott májusi akácvirágzási ünnepi meghívó soraiban őrá ismerek: „Szeresd a fát, hisz ő is érez. Ágát ne törd, lombját ne tépjed. Hagyd annak, ami: épnek, szépnek.” Igen, Áncsán György ilyen ember.

***  kocsi_erika_be_lyegke_pe.jpg

Írta:

Kocsi Erika

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.17. 11:40

a_darling_harbor_a_toronybol_2.jpgMiért is nincs a mi városunk „régi pártháza” tetején kilátó? A világ metropoliszaiban Párizstól Aucklandig utólag és drága pénzen emeltek tornyokat, nekünk pedig már itt van az alap, egészen a tetejéig. A turista tekintetét megragadja, őt magát meg vonzza a torony. Nincs ez másként a távoli Sydneyben sem. Magam is addig kerestem a belvárosban az égi tűt, (bocsánat, ez a seattle-i torony neve) szóval az égi tűt, amíg meg nem találtam az alját. Befektetésnek sem rossz az amúgy nem olcsó jegy, mert odafentről az egész várost bejárhatja a tekintet. 

A lift rakétaként indult el velem, és még néhány távolról ideszakadt idegennel. Útközben átfuthattam a kis szórólapot, amely felsorolta mindazokat a különleges műszaki megoldásokat, amelyekkel a tervezők a világon egyedül itt brillíroztak. A hatásuk alá is kerülhettem volna, ha odafenn nem tárul elém a lenyűgöző körpanoráma. Bocsássatok meg kedves tervezők, de semmi sem maradt meg agyamban az építészeti bravúrokból. Annál több a látványból.

00012_14_nagy_vallfa.jpgAlant egysínű villamos visz körbe a belvároson, és annak az ablakából már láttam a Darling Harbourt, azaz a Kedves Kikötőt. 00012_17_nagy_1.jpgRejtve maradt viszont előttem a mögötte magasodó impozáns híd. És itt sejlett fel, hogy Sydney valójában kisebb nagyobb szigetek, félszigetek, öblök, fjordszerű csatornák szövevényes hálózata.

Mennyi bámuló ember… a tekintetek az ablaküvegen át a tájra merednek. Fényképezőgépek céloznak, egy kattintás Darling Harbour… aztán mindenki lép kettőt, hármat. Következik a vitorlaszárnyú Operaház. Forgás… Akinek teleobjektívje is van, cserél. Cél a Taronga állatkert az öböl túlsó oldalán. A sziesztázó aranyos koalákért persze oda kell menni, innen csak a házuk látható jó távcsővel. 

Amikor a négyes út felüljárójának tetejéről megpillantom a „toronyházat”, gyakran arra gondolok, milyen jó volna körbesétálni a tetején. Leltározni mindazt felülről, aminek a tövében nap mint nap elmegyek.00012_16_nagy_ilyen_szep.jpg

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.16. 16:16

Írta: Kulcsár Attila



fabian_perez_ferfibuszkeseg.jpgA dohányzás elleni világméretű küzdelmet ötszáz év múlva siker koronázza.

Az utolsó dohányos elhunyta után egy nappal a Földön

a tüdőrákban kiszenvedett embertársunk tüdejét kioperálják, és formalinba téve elhelyezik a Biológiai Múzeumba, az utolsó leprás, és az első elevenen elfogott sellőtestű nő mellé. Testének többi részét elhamvasztják. Lakását hermetikusan lezárják, és lepecsételik.

Az utolsó dohányos elhunyta után egy évvel

a Földön a magányosan élt agglegény otthonát Varjúlaposon múzeummá nyilvánítják. Az Egészségügyi Világszervezet egy „ház a házban” megoldással  üvegdobozzal veszi körül a szoba-konyhás egyszerű vályogépületet, amelynek a fóliával lefedett  padlásterében dohányültetvény volt kialakítva, mert az utolsó 30 évében már önellátásra rendezkedett be az öreg.

Két év múlva

a Föld összes Dohányzásra kijelölt helyét márványtáblával jelölik meg, mint a katonai temetőket, rajta a dohányzásban elhunyt önfeláldozó harcosok és ártatlan civilek neveivel.

Az utolsó dohányos elhunyta után 10 évvel

felbukkannak a partizánok, és bevallják gyerekeiknek, hogy valamikor ők is dohányoztak, és nosztalgia partikat rendeznek, ahol mímesek illusztrálják az elfelejtett mozdulatokat: rágyújt, pöfékel, ereget, letüdőz, elnyomja. De füst nélkül ez száraz élvezet. Egy Oscar-díjas horrorfilm borzolja az idegeket a világ filmszínházaiban, az egyik jelenetében egy hatalmas nikotintól szénné égett tüdőben fuldoklik Sigourney Weaver ükunokája, de kivágja magát a szegycsont felett.

Az utolsó dohányos  halála után száz évvel

a bolhapiacokon jó áron kelnek el múlt századi pipák, szipkák, hamutálcák, öngyújtók, Dohányozni tilos táblák. Vannak gyűjtők, akik ezekre a tárgyakra szakosodnak. Ritkán előkerül egy dózni, szivarvágó, egy antik cigarettatöltő. Egy fenetudja hogyan megmaradt csikkért, hónaljtapaszért vagyonokat adnak

Az utolsó dohányos halála után ötszáz évvel

egy régész, aki a nagy hun fejedelem Attila sírját keresi Tiszabecsnél, rábukkan egy fémdobozban 2000 karton zárjegy nélküli cigarettára, mely csodával határos módon, egy pöcegödör alá elrejtve, szinte fogyasztható állapotban maradt meg. A Nemzetközi Vám és Pénzügyőrség szakértője 1 milliárd amerigóra  becsüli piaci értékét, de a Hatóság  a teljes készletet azonnal megsemmisíti. Ám egy doboz becsúszik a markoló robotkar leffentyűje alá és ottmaradt a kiselejtezéséig.

Az utolsó dohányos elhunyta után ezer évvel

az emberiség is kihal. Egy hatalmas, szilárd nikotin anyagú aszteroida nekiütközik a Földnek, és a magmából felszabaduló hő hatására a kisbolygó szublimál, és a föld légrétegét egy nikotinos füstköd lepi el. Nem lesz ez nagyobb koncentrációjú, mint egy régi ivóban volt, ahol a füstöt vágni lehetett, de az emberiség  akkorra már elveszti immunitását, és nincs hozzászokva ehhez a nikotinterheléshez. Néhány hónap alatt kipusztulnak a legerősebb egyedek is, a szokásos tünetek után. Szédülés, fejfájás, hányás, izomgyengeség, magas vérnyomás, szűk pupilla, végül eszméletvesztés és halál erős rángógörcsök kíséretében.

Ezerötszáz évvel  az ember után

az emberszabású majmok, mint a legintelligensebb főemlősök uralják a földet. Egy idő múlva furcsa szokásokat vesznek fel. Rájönnek, hogy mennyire stimulálja őket egy nagylevelű növény elszáradt leveleinek rágcsálása, és egyre többen kezdenek el bagózni, bár undorító íze van, és nagyokat kell köpködni közben.

Úgy kétezer év múlva ezután  az egyik

- nevezzük preantrópusnak vagy homo erektusz 2-nek, megtalálja a Vám- és Pénzügyőrség  markoló robotját egy hegyomlás szélén, gallyszedés közben, leffentyűje alatt a doboz zárjegy nélküli Marlboro cigarettát. Megkóstolja, és rájön, hogy ez is olyan ízű, mint az a nagylevelű kóró, amit rágni szokott. Aztán amikor elég sok száraz ágat és mohát összeszed, megpróbál tüzet csiholni a szokásos módon, tenyere között pörgetett fadarabbal, egy tapló közepén. A moha meggyullad, és az egyik cigarettával viszi át az izzást a nyársra húzott vadmalac farakása alá. Nehezen kap lángra a száraz avar, de nem először csinálja, bele-bele fúj, majd bele is szív a cigarettába, hogy felgerjessze vele a tüzet. És látja, hogy ez működik, a tűz lobog, a malac sül. És amikor jóllakik, sodor magának a megszáradt dohánylevélből, mert az volt az a bizonyos ősszel bebarnuló cserje, szivar alakú  pálcikákat, és használja őket tűzgyújtáshoz máskor is, amikor a talált zárjegy nélküli cigarettája elfogy.


És néhány év alatt  

leszokik a levelek rágicsálásáról, mert ez pálcika olyan lesz számára, mint egy öngyújtó. Ha nem hagyja kialudni, mindig kéznél van a tűzrakáshoz. Így lesz láncdohányos ez az emberszabású előember.

És látá az Úr, hogy ez jó, mert megint elindult valamiféle civilizáció az égitesten. Nevezé ezt a majomembert Homo Nikotinerektusznak, és mondá: szaporodjatok és sokasodjatok ezen Földön, legyen ez a bolygó dohányosok paradicsoma, mert úgy sem tudom elérni, hogy leszokjatok róla.

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Kulcsár Attila tárcái

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.13. 20:18

whale-shark_-cloudchaser11816-ll.jpgGajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója mesélte egy alkalommal, hogy több ismerősének beletört a nyelve az óceanárium szóba. Így gondolt egy merészet, és tegyük hozzá okosat, a könnyebb kiejthetőség kedvéért megváltoztatta az óceanárium szót, és egyszerűen Ócenáriumnak nevezte el az állatkert legújabb látványosságát.

Az óceanárium kifejezés természetesen megtalálható az idegen szavak szótárában, jelentése: nagyobb tengeri állatok tartására és bemutatására épült hatalmas akvárium. Ez a szó nyilvánvalóan rokonságot mutat a terráriummal, amely a kisebb kétéltűek, hüllők tartására való üvegfalú tartály. Itt kell megemlíteni a tropikáriumot is, amelynek az ötlete egy Svédországban élő magyar üzletember, Farkasdi Károly nevéhez fűződik. Ő és családja hozta létre 1990-ben Kolmardenben és 2000-ben Budapesten az első ilyen jellegű intézményt. A tropikárium mint kiállítás ötvözi magában a hazai halak, a trópusi esőerdőben élő állatok és a tengerek, óceánok mélyében lakók életének bemutatását. Mindezen állatok köré az eredetihez teljesen hasonló környezetet varázsoltak, hogy mind az állatok, mind az őket megcsodálni vágyó látogatók jól érezzék magukat.

Visszatérve az Ócenáriumra el kell mondani róla, hogy a nyíregyházi állatparkban  a Zöld piramisnak nevezett épületben, a föld alatti szinten az Indiai-óceán élővilágát mutatja be. A látogatók üvegfolyosóban közlekedve az 500.000 literes akváriumban lévő cápák, ráják és korallok élővilágát tekinthetik meg. Május 1-jén volt a nagy nyitás. Ily módon az ócenárium egy hívó- és reklámszó lett egyben.

A hívószó egyébként nem tudományos, nyelvészeti elnevezés, nevezhetjük reklámszónak is, és gyakran új kifejezés, azaz neologizmus töltik be ennek a szerepét. Íme, néhány példa:

A last minute nem fapados nyaralás sokkal inkább marketinghívószó.

Csatornalakók, koboldok, vakondemberek ‒ jó hívószavak egy bulvár televíziós magazinban.

Az irodaházak fejlesztői és üzemeltetői ma már hívószóként használják a gazdaságosságra utaló kifejezést, a tapasztalatok szerint ugyanis egyértelműen könnyebb bérlőt találni az alacsonyabb energiaigényű épületekre.

Egy kicsit eljátszva a gondolattal és a szóval, az új kifejezések sorában egy sajátos hívószóval is találkoztam, azonban itt már idézőjelben kell említeni a kifejezést. Ez a gyónásvonal. Ez olyan telefonkapcsolat, telefonszám, amelyen három lehetőség közül lehet választani: gyónási tanács, gyónás, példagyónások hallgatása. A műhang paphoz irányítja a gyónni vágyót, ha annak főbenjáró a bűne, mivel a vonal feloldozást nem nyújt, azt csakis pap adhat. A hírekben azonban azt is olvashattuk, hogy nem tetszik a francia katolikus püspöki karnak a gyónásvonal.

A hívószavak gyakran közel állnak a divatszavakhoz is, gondoljunk az elmúlt hónap ilyen felkapott szavaira, szószerkezeteire: nokiás doboz, talicska, amivel kihordják, illetve kihordták a pénzt a különböző közüzemi vállalatoktól. Azonban a jegyzetnek itt vége kell legyen, hiszen ez egy nyelvi és nem politikai írás.

(A kép forrása: http://kathika.com/ )

***  minya_karoly.jpg

Nyelvünkben élünk

Dr.  Minya Károly rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.12. 08:07

Huszár Boglárka festménye

11258637_1083264355023576_1237231772_n.jpg

50x35 cm. olaj, vászon.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.10. 13:26

Mesterszakács

Nyíregyháza


szszb_31_tk_cziranku_istvan.jpgA kézügyességet és a szépérzéket valószínűleg az édesapjától örökölte. A méltán híres Nyíregyházi Állatpark Bambusz önkiszolgáló éttermében idézzük a múltat és rajzoljuk a jövőt a már sok-sok díjjal kitüntetett séffel. Mint mondja, gyermekkorában a nyarakat édesanyja, lánykori nevén Fehér Katalin mellett töltötte, aki a sóstói TITÁSZ-üdülőben dolgozott. Mire döntenie kellett az iskolában, hogyan tovább, nem volt kérdés, hogy a nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába jelentkezik, mivel nyaranta magával ragadta a konyha és a szakácskodás világa, amit ma kollégáival együtt igyekszik művészi szintre fejleszteni.

Dél felé jár az idő, a mesterszakács tekintete óhatatlanul is a bejáratra téved. A koranyári melegben a látogatók megéheznek, megszomjaznak és örömmel keresik fel az önkiszolgáló éttermet. A látvány alapján döntenek, de sokan megbíznak a séf ajánlatában is. A szakácsnak a legjobb érzés, ha a vendég elégedetten távozik, és legközelebb már ismerősként látogat vissza.

A Michelin csillagos éttermekről az a véleménye, hogy oda az menjen, aki különlegeset szeretne fogyasztani. A gyorséttermek vitathatatlanul az ifjabb generáció kedvencei, szerte a világban. Hol a helye akkor annak a szakácsnak, aki jó ízű, házias, szépen felszolgált ételt szeretne az asztalra tenni? Gyakorlatilag bárhol – nyugtat meg a mesterszakács, – mert elődeink ízvilágát is megőrizhetjük és észrevétlenül belesimíthatjuk a modern konyhatechnológia alkalmazásával készülő fogásokba. Nem véletlenül készítik otthon is a régi finomságokat. A saját gyerekeik kedvence például a háziasan készülő tyúkhúsleves, a kenyérlángos és a kelt tészták.

A mesterszakács leginkább a halat szereti finom étellé varázsolni. Mindegy, hogy leves, rántott hal, párolt vagy éppen pácolt módon készíti. A füstölt lazacnál kezdődik számára a szakácsművészet.

Tegyük szívünkre a kezünket, és a konyha, a főzés szavakról gyakran beugrik a kép, órákon át állni a tűzhely mellett, pepecselni az alapanyagokkal, ki tudja, hogy sikerül, és egy pillanat alatt elfogy… Cziránku István szerint ez egy rossz beidegződés, mert igenis lehet gyorsan és látványosan, finomat készíteni. A mesterszakács egyúttal szeretné a vendégek ízlését is formálni. Például ne csak a ropogósra sütött halat tudják elképzelni. Gyors receptjét alig győzöm pontosan követni: melegítsünk vajat egy serpenyőben, a hal (pl: lazac) bőrös oldalát egy percig, a másikat fél percig süssük, frissen vágott kaporral vagy petrezselyemzölddel szórjuk meg, és gyakorlatilag elkészültünk. Nincs unalmas étel, csak ötlettelen szakács, mivel ugyanazokból az alapanyagokból – ha mást hangsúlyozunk – egészen másfajta ételt tudunk feltálalni. A gyorsasághoz persze jó munkaszervezés szükséges és ismerni kell a receptet is.

Soha nem az elismerésért dolgozott, de kollégái, a szakma elismert tekintélyei felfigyeltek Cziránku István odaadó, magas színvonalon folytatott szakácsművészetére. Számos hazai és nemzetközi versenyen indult és ért el kiváló eredményeket. Megkapta a Gasztronómiáért Érdemérmet, a mester címet, zsűritagja lett a Magyar Gasztronómiai Szövetségnek.

Alapító tagja a Nyírségi Ízkirályok Egyesületének. Az egyesület tagjaival az idősebb korosztálytól átvett népi ételeket, a mai kor igényeinek megfelelően újragondolva, korszerű technológiai eljárások alkalmazásával kínálják. Jó példa erre a savanyúkáposztás csirke tepertős galuskával, illetve a hab állagú Jókai bableves. Szeretné a magyar népi kultúrában kiemelt helyet elfoglaló gasztronómia hagyományait tovább adni. Ezért is örültek a kollégáival a Nyíregyházi és a Kölcsey Televízió főzős műsorainak, mert 200 adáson túl is népszerűek. Nagyon sok háziasszony innen tanulta meg a régi ételfélék elkészítésének mesterfogásait. Szakdolgozatát is a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére jellemző népi ízek megőrzésének szentelte.

Saját családja is támogatja ebben, bár meglep a válasszal, hogy otthon a neje főz, hisz neki van konyhája… Cziránkuné Mihucz Mónika a kormányhivatalban dolgozik. Házasságukból két lányuk született. Bianka (19) a Debreceni Egyetemen biológiát tanul. A kisebbik lány, Bernadett (14), számára egyelőre a kosárlabda a világ közepe.

A Cziránku család tagjai is szívesen részt vesznek az egyesület munkájában. A különböző rendezvényeken uralkodó vidám hangulat tartja össze ezt a fáradhatatlan kis csapatot.

István fontosnak tartja a jó szakemberképzést. Sok fiatalembert „fertőzött meg” a munkaszeretetével. A világ számos pontján (pl: Írországban, Franciaországban, Németországban) dolgoznak szakácsok, a tőle megszerzett tudással.

Viszik tovább elődeink ízeit, a hazai gasztronómia nemes hagyományait, hogy megmutassák a világnak, a magyar konyha nemcsak a gulyást jelenti.

***  TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.09. 10:37