Borsodi főesperes, diósgyőri plébános

Miskolc

szszb 30 ki Mikolai Vince.jpg.JPGNegyven év pusztítását 40 év alatt lehet jóvátenni – mondta még egri érsekként dr. Seregély István, utalva az egyházüldözés évtizedeire. A munka 1990 tájékán elindult és apró jelek már tapasztalhatók a keresztény értékrend erősödésében. A folyamatban jelentős szerepet vállal a diósgyőri plébános, aki 1974–78 között káplánként már szolgált a diósgyőri plébánián. Érdekes egybeesés, hogy a diósgyőri búcsú napjára esik Vince atya születésnapja.

Sikeres életutat mondhat magáénak Mikolai Vince, hiszen a 42 éve pappá szentelt diósgyőri plébános 1993-ban kapott kanonoki kinevezést, egy év múlva már egervári prépost, 1997-től pápai prelátus. 2011-ig a miskolci kerület esperese, majd 2011-től borsodi főesperes.

Katolikus anya és református apa gyermekeként 1948. szeptember 12-én, Borsodnádasdon született, ahol a Jézus Szíve tiszteletére szentelt lemezgyári templomban rendszeresen járt hittanórákra és a szentmiséken ministrált is. Megérintették Polgár Albert atya tanításai, de mély benyomást gyakorolt rá a jezsuita Gyurka bácsi és Papp Géza atya is. Ötödik osztályos korában megnyerte a megyei matematikaversenyt, akkor matektanár szeretett volna lenni, nyolcadikban az egészségtan volt a kedvenc tantárgya, ezért az orvosi pálya felé kacsintgatott. Sok barátja volt az akkori nagyközségben, pedig apja csendőrmúltja miatt kijutott a családnak a hátrányos megkülönböztetésből. Édesanyja egykor Esztergomban tanult a polgári iskolában, így ő is a Duna partján, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Ferences szellemiségű közegben gyarapíthatta tudását, tetszett neki a szegények iránti nyitottság és áhítattal hallgatta a nagy tudású tanárok előadásait. Hajdú Pál mottója máig a fülében cseng: „Fiam, az élethez énekelni kell”, ami azt jelenti, hogy pozitívan kell viszonyulni a különböző helyzetekhez.

Az Egri Hittudományi Főiskolára 1968-ban vették fel, majd a Budapesti Hittudományi Akadémián végzett 1973-ban. 1972. április 3-án pappá szentelték Egerben, április 9-én pedig gyermekkorának helyszínén, Borsodnádasd lemezgyári templomában bemutatta újmiséjét.

Káplánként Jászárokszálláson egy évet töltött, majd a következő négy esztendő a diósgyőri plébániához kötötte. Eger Fájdalmas Anya plébániáján 1978–79-ben szolgálta egyházát,1979–85 között pedig az egri szeminárium prefektusa volt. Ebben az időszakban mehetett Rómába, ahol két éven keresztül a Szent Gergely Egyetemen filozófiát tanult. Ott érezte először, hogy a marxizmust a fejlett országokban már leírták. Ott fogadta meg, hogy ezután minden fórumon képviselni fogja a keresztény álláspontot. A felejthetetlen időszak örömét tetézte, hogy több alkalommal találkozott a pápával, 1983-ban pedig együtt misézhetett vele a magánkápolnájában. Erdő Péter és Veres András püspökké szentelésekor, 2000. január 6-án megismétlődött a találkozás.

Hazatérte után 1993-ig Ostoros plébánosaként hirdette az igét, majd kinevezték az egri szeminárium rektorává, az ezredfordulót követő három évben viszont már az Egyházmegyei Könyvtár vezetőjeként tevékenykedett. Jól érezte magát Egerben, ám megüresedett a diósgyőri plébánia és az érsek úr megkérdezte, nincs-e kedve újra Diósgyőrben szolgálni. Lelkében megelevenedtek az egykori szép emlékek, és vállalta az újabb feladatot, így lett 2003-tól diósgyőri plébános. A hívek nagy szeretettel fogadták, sokan ismerősként köszöntötték, és Diósgyőrben ugyanúgy „fújt a gyár”, mint Borsodnádasdon. Úgy érezte, otthon van.

Hét év rektori munkával a háta mögött, tapasztalatokkal telve vetette bele magát Vince atya az egyházközségi munkába, ám az eredmények még nem érték el az általa kitűzött célokat. A számok beszédesek, hiszen az ’50-es években 300 gyereket kereszteltek egy évben, most 60–70-et. Házasságkötés jó, ha 8–10 alkalommal történik. Idén mindössze 8 fiatal bérmálkozott, akikhez hat pedagógus is csatlakozott. Elsőáldozók 34-en voltak, ami már reményre ad okot. Örül annak, hogy vannak buzgó csoportok az egyházközségben, vasárnaponként pedig öt-hatszázan járnak templomba.

Papi jelmondata: „Az Úr lelke van rajtam, ő küldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek”. Márpedig Diósgyőrben sok a szegény. Örül, hogy az Úristen megőrizte hivatásában és sok fiatalt taníthatott 25 éves tanári pályáján. Képességeit mindig a köz javára igyekezett fordítani, részt vesz a szeretetszolgálatok munkájában és a KÉSZ miskolci csoportjának lelki vezetője. Ötlete nyomán a plébániához közeli teret a felújítás után II. János Pál pápáról nevezték el. Tervei között szerepel a cserkész mozgalom újraszervezése, és a most felújított várkápolnát is majd igazgatnia kell. Papi munkásságát Diósgyőrben szeretné befejezni.

Mikolai Vince diósgyőri plébánost Miskolc Város Önkormányzata 2014-ben Pro Urbe-díjban részesítette. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.03. 11:54

Polgármester

Szinpetri

szszb 30 ki Doszpoly Károly.JPGA Bódva-völgy kis települése látszólag beilleszkedik környezetébe, hiszen rájuk is jellemző az elöregedéssel járó népességfogyás és a munkahelyek hiánya.  A polgármester, ha ezeken nem is, de a komfortfokozaton és az élhetőbb településkép kialakításán tud segíteni. Ezt teszi Doszpoly Károly is, akinek tízéves munkája fejlesztésekről árulkodik.  

A 26-os útról letérve az Aggteleki Karszt Hegység felé vesszük az irányt, Aggteleket és Jósvafőt elhagyva tárul elénk Szinpetri látképe. A település első épülete tette lényegében ismertté a 255 lelkes falut. Egy házaspár papírmalmot épített, ahol kiállították a világ jelenlegi legnagyobb könyvét, a Gutenberg nyomda élethű másolatát és teljes betűkészletét, illetve egy értékes, régi bibliákat is felsorakoztató gyűjteményt is bemutatnak. Ennek négy éve történt megnyitása óta megélénkült a térség turistaforgalma.

A polgármesteri tisztséget 2004-től betöltő Doszpoly Károly is méltatja az épített és bemutatott értékeket, hiszen azáltal sokan megtanulják az általa vezetett település nevét és be tudják azonosítani elhelyezkedését a térképeken.

A falu története egyébként átlagos, az első írásos emlékek 1340-től datálódnak. A földbirtokosok váltogatták egymást, lakói jobbágycsaládok voltak. Az 1800-as évek végén a szőlőültetvényeket elpusztította a filoxéra, ami után sokan Amerikában kerestek megélhetést. Szinpetri lakói a reformáció időszakában áttértek a református vallásra, 1792-ben épült műemléktemplomuk késő barokk stílusú.

A hétgyermekes családba 1947. február 9-én, Rudabányán született polgármester szülőhelyén végezte az alapfokú iskolát, majd Ormosbánya gimnáziumában három középiskolai tanévet. A negyedik osztályt Edelényben fejezte be, így ott kapott érettségi bizonyítványt is. Miskolcon az Autóközlekedési Technikumban folytatta tanulmányait, első munkahelye 1971-től Szin község kenyérgyára volt, ahol először karbantartó, majd telepvezető volt. Onnan került Perkupára a termelőszövetkezetbe, ahol bánya- és traktor üzemág vezetőként alkalmazták. Egy újabb kitérő következett az életében, Tornanádaska gyermekotthonába került élelmezésvezetőnek, majd Szin tanácsán lett adóügyi előadó. Sikeresen átesett a köztisztviselői képzésen, aminek a következő időszakban komoly hasznát vette. Egészségi állapota miatt 1998-ban rokkant nyugdíjba került, ám úgy érezte, a leszázalékolás mellett hasznos munkát tudna végezni faluja fejlődéséért. Ezért 2004-ben elindult a polgármester választáson, a helybeliek pedig neki szavaztak bizalmat.

A kistelepülésre ráfért a váltás, mert komoly fejlesztésekre volt szükség Szinpetri élhetőbbé tételére. Elsők között került sor a polgármesteri hivatal kialakítására, ahol azt követően kulturáltabb körülmények között történik az ügyintézés. Létrehoztak egy orvosi rendelőt, így számos egészségügyi problémát helyben tud kezelni a háziorvos. Tíz évvel ezelőtt még nem volt a községben kiépített vezetékes ivóvízhálózat és szennyvízcsatorna rendszer, ezeket is sikerült létrehozni. Az Ady Endre út egy szakaszán nem volt áramszolgáltatás, mivel hiányos volt a hálózat kiépítése, de többszöri sürgetésre új oszlopok kerültek a földbe és minden ott élő család megkapta ezt az alapvető ellátást. Doszpoly Károly jól tudja, hogy minden településen nagy hangsúlyt fektetnek az elmúlást szimbolizáló ravatalozóra, így ő is kiemelt feladatként kezelte ennek sorsát. Nem csak a meglévő épületet újították fel, hanem bitumenes út megépítésével javították a megközelítését és megoldották a csapadékvíz elvezetést is. Utóbbi munkálatokra a Dózsa György úton is sor került.

Az otthonosabbá varázsolt Szinpetrin viszont a beruházások csak részben oldották meg a gondokat, hiszen azok nem segítették elő a munkahelyteremtést. Ezért kell élni a közfoglalkoztatás adta lehetőségekkel, mert az onnan kapott pénz is több, mint a segély összege. Az önkormányzat ezért úgy döntött, hogy mivel nincs földterületük, két hektár földet bérelnek az aggteleki Nemzeti Parktól, ahol burgonyát és zöldségféléket termelnek önellátási, illetve értékesítési célra. Ehhez a feladathoz a Start munkaprogramban nyertek egy traktort, ami alaposan megkönnyíti a dolgozók munkáját.

Károly felesége éveken át a helyi iskola vezetője volt, de pedagógusként tanított Szín általános iskolájában is. Negyven évi házasság után egy súlyos betegség szakította el végleg a családjától. Két gyermekük közül Péter három éve az USA-ban él családjával és New Yorkban dolgozik, akárcsak a felesége. Gyermekük, Bence most négyéves, aki a távolság miatt személyesen ritkán találkozik a nagyapával.

Lóránt apja nyomdokaiba lépett, hiszen lakóhelyének, Tornakápolnának a tiszteletdíjas polgármestere. Emellett vállalkozóként keresi a kenyerét. Felesége Szendrő Város Önkormányzatánál dolgozik, gyermekük, Boglárka pedig 12 éves. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.02. 15:06


Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

10488898_10202896911276796_1134267100_n.jpgAz előző fejezetben, a mezőkeresztesi csata kapcsán (A tizenötéves háború legnagyobb csatája) már ígértem, hogy ebbe a nagy dél-borsodi faluba − ami nekem jobban város, mint Emőd vagy Nyékládháza − még egyszer visszatérünk.

Szeretem ezt a békés nagyközséget, a kócos, kedves, alföldies jellegű „nagyfalut”, amely sem Tiszaújvárostól, sem Mezőkövesdtől igazán nincs messze, és nyíltszívű, vendéglátó népek lakják. Jó magam gyakran megfordultam itt. S nem csak a hajdani Arany Sas étterem jóízű ételei kapcsán. Sokszor felkerestem a jól gazdálkodó Arany­kalász Mezőgazdasági Szövetkezetet vagy a környékünk legnagyobb falusi bankját, a Mezőkeresztesi Takarékszövetkezetet is. De volt, amikor − csak látszólag céltala­nul − nagyokat sétáltam a főutca árnyat nyújtó japán akácfái alatt, miközben újra és újra megbámultam a kicsi, de annál élénkebb piac forgatagát, és azzal szemben a katolikus templom impozáns épületét. Vagy éppen a községháza előtt álló I. világhá­borús emlékművön található neveket olvasgattam. De kutattam itt a Munkácsy em­lékek után, és a már említett mezőkeresztesi híres csata ügyében is végeztem oknyomozást. Mindezek talán feljogosítanak arra, s nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, azt írom le, én Keresztesre mindig úgy megyek, mintha egy kicsit haza­mennék.

Ezekben a lassan már kánikulás nyári napokban igazán tudom értékelni a mezőkeresztesi főutca hűs árnyékát. A gótikus katedrálisként összehajló japán aká­cok látványát a szemem élvezi, viszont az általuk nyújtott hűs árnyékot a bőröm érzékeli igazán. Az összeboruló sűrű lombok jótékonyan szűrik a nap tűzét, s ahogy meg-megbillennek a legkisebb fuvallatra is, a hűs habok kellemének érzetét adják a testnek.

A keresztesi főutcán persze nem csak e kellemetesség miatt érdemes sétálni. Aki ott jár, történelmi sétát tesz, hiszen régi korok, századok története köszön vissza a hajdani mezőváros épületeinek homlokzatáról, és ez még azoknak is feltűnik, akik nem tudják, hogy például a községháza homlokzatán a címer nyíllal átlőtt karja mit szimbolizál, vagy hogy abban a hosszú földszintes házban, amelyik éveken át a tsz irodája volt. Munkácsy Mihály és itt élt rokonainak szelleme, emléke kísért.

10517102_10202896911396799_233144789_n.jpgÉrdekes település Mezőkeresztes. Mint már mondtam, nem falu, múltja, építésze­te, történelmi szerepe és mindenkori gazdasági pezsgése többre predesztinálják. Ám ma mégsem város (reméljük, előbb-utóbb az lesz), ahhoz több kellene ide a fényből, a pénzből, a jól prosperáló gazdaságból. Jelen pillanatban Keresztes átmenet a falu és a város között Ahogy mindig is az volt, hiszen természeti adottságainál fogva kiterjedt határral és döntő többségében jó földekkel bírt, ami ugye a falusi jelleget erősíti. Borsodi Bácskának is nevezték, nem véletlenül. De volt itt hajdanán, az 50-es évek elején kőolaj-kitermelés is (MASZOLAJ), ami a gazdasági pezsgés, a városiasodás erőteljes csírájának tűnt akkor. Ám az olajtermelés már jó ideje csupán tör­ténelem. A falu inkább visszavedlett a gazdagabb múltú mezőgazdasági jelleghez, a falu mivolthoz, melyet a nyelv, a beszéd is jellemez. Keresztes szülötte Fekete Gyula, a neves író így ír erről: ,,A sehol másutt nem hallott szavak, a hozzájuk tartozó emlékképpel talán a leghitelesebb idézői a gyermekkor, a szülőfalu világának A gám (napraforgószár-kerítés), a garádja (alomszalmából, gazból rakott kerítés), amelybe olyan szívesen befészkelte magát a giríny... A gallóka (hinta), a zsámiska, a tejes zsétár, a szuszinka (aszalt gyümölcs); töri a zsigulya a legényt a lány után, s egyáltalán, ha valakit elfog a kívánság dévánkozik − tétovázik. Tojo (toll), elszörgöl, sutogál, csápol stb., stb. „Megyek má” − mondja, aki menni készül... Vagy a visszaható igének az az általános használata, a határozatlan alany (a szenvedő igealak) helyett. Más vidéken is találkozom vele, de sehol ilyen szaporán és ilyen kiterjedt érvénnyel. Mintha a keresztesiek szándékosan kerülnék a cselekvő alany megnevezését ,hiszen az már felelősséggel is jár. Mert végtére is? Ki kaszálja le azt a rétet, amelyet már ideje volna lekaszálni? „Maj lekaszálódik”. „ Behordódik” a termés. „Elmenődik” Kövesdre, Miskolcra, ha muszáj.

Szóval, a nyelv efféle változatait is fellelhetik a Keresztesre látogatók, amint itt is, ott is kérdezősködik a helybélieknél, miközben a református vagy a katolikus templomot keresi, vagy netán a XVI. század legnagyobb magyarországi csatája, az 1596-ban lezajlott mezőkeresztesi csata helyszíne iránt érdeklődik.

10475243_10202896911316797_1335688811_n.jpgMezőkeresztesen sok látnivaló akad. Az említett csata emléke, emlékoszlopa épp úgy, mint a helyi katolikus temetőben Munkácsy Mihály rokonainak síremléke. Igaz, nincs a legideálisabb állapotban, de legalább jel. Szép viszont a községháza előtt az I. világháborús hősök emlékműve, és méltó a településhez a II. világháborús emlékmű is. Ez utóbbi szomszédságában áll a település legjelentősebb építészeti alkotása, a református templom. A templom keletelt szentélye gótikus, XV. századi. Ezzel egykorú hajójának barokk átépítése; nyugati toldása a torony 1773-ban, a hajó keresztirányú bővítése pedig 1821-ben készült el. Kívülről kisebbnek tűnik, ám belül, a hatalmas terek láttán igencsak elámul az ember. Legalább másfél ezren beférnek ide.

Érdemes megtekinteni a keresztespüspöki katolikus templomot is, amely középko­ri gótikus maradványokra épült 1769-ben. Esterházy Károly egri püspök építette. Elegáns, barokk főoltárán Krisztus a kereszten olajkép látható. Nem műemlék ugyan, ám mégis impozáns figyelmet érdemlő a már említett keresztesi piactér mellett álló katolikus templom is. Ez Kozma Károly helyi születésű, későbbi egri kanonok jövedelméből épült. Neoromán stílusban, Czigler Győző műegyetemi tanár tervei alapján készült, s 1899-ben szentelték fel. Főoltára háromféle salzburgi márványból ké­szült. Egyedi megoldású a templom hármastornya.

Ízelítőül ennyi Mezőkeresztes látnivalóiból, ahova − már csak a közelség okán is − érdemes ellátogatniuk.

  (Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.01. 17:54

Gyermeksebész főorvos, díszpolgár

Miskolc

szszb 30 ki Dr. Kiss Ákos Levente 400.JPGBarátai cívis kálvinistának hívják, mert hiába került el közel 50 éve szülővárosából, debreceniségét máig megőrizte. Ez leginkább az értékrendhez történő ragaszkodásból áll, amit megismerhettek már amerikai, finn, lengyel, skót vagy ukrán kollégái is. A magyarság, a nemzet iránti alázat és szeretet nála a történelmi határokon kívül rekedt honfitársak gyógyításában és önzetlen segítésében teljesedik ki. Kárpátalján Ákos doktorként ismerik, aki  2014-től Miskolc város Díszpolgára.  

Debrecenben 1965-ben vette át orvosi diplomáját az 1941. szeptember 18-án született dr. Kiss Ákos Levente, majd általános sebészként akart Miskolcon dolgozni. Akkori vezetői a gyereksebészeti osztályra átirányították, az ott folyó munka szépsége rabul ejtette és közel 50 éve részese, majd irányítója lett ennek a speciális szakterületnek.

A B.A.Z. Megyei Kórház gyermeksebészete országos szinten dobogós helyen van, vezetése alatt az évente végrehajtott műtétek száma elérte a 2500-at.  Büszke arra, hogy tehetséges, jól képzett, megbízható kollégák veszik körül, akik számos szakmai fogást tőle tanultak, mint ahogy ő is tanult az elődeitől.

– Jó érzés viszontlátni a mozdulataimat és a több évtizede sikeresen alkalmazott technikát, az apró trükköket és fogásokat a műtétek során. Mindig fontosnak tartottam a jól bevált dolgok továbbadását, mert az nem csak a beteg gyógyulását szolgálja, de az orvosnak is érdekében áll az elsajátítása – tette hozzá.

Külföldi szakmai útjai során dolgozott Skóciában, de Írországban, Finnországban, Németországban és az USA-ban is szerzett új tapasztalatokat.  Egyike azoknak a ritka orvosoknak, aki az igen széles profilú gyermeksebészeten belül mindenféle műtétet nagy biztonsággal el tud végezni. Dicséri a magyar orvosképzést, mert a friss diplomások megfelelő – mint napjainkban tapasztalható, külföldön is kelendő – elméleti tudással érkeznek az osztályára, a gyakorlatot pedig a műtőkben szerezhetik meg Kiss főorvos vagy más kiváló szakember irányítása mellett. Műszerezettség tekintetében már vannak kifogásai, mert úgy látja, Európa fejlettebb államai átlagban tíz évvel előttünk járnak, az USA pedig akár két évtizeddel is megelőz bennünket, bár itthon is van néhány jól felszereltnek mondható osztály. A technikai fölény jó képzéssel, hozzáállással és több munkával valamelyest csökkenthető.

A mindig újat, jobbat kereső orvos alaposan megdöbbent, amikor mintegy 13 éve ellátogatott a kárpátaljai Munkács kórházába. Az ott látottak pályája kezdetét tükrözték vissza, mert a felszereltség még a sebészeti alapellátáshoz sem volt elég. Tapasztalta, hogy milyen szegénységben élnek ott az emberek, ezért úgy döntött, segíteni fog a kinn élő magyarokon. Első páciense egy beesett mellkasú 25 éves férfi volt, aki állapota miatt kirekesztettnek érezte magát. Mivel külföldi állampolgárként nem élvezhette a TB támogatását, kollégáival összeadták a beavatkozás árát és Miskolcon sikeresen végrehajtották a műtétet. Egy Munkácsról Amerikába kivándorolt pap, Szilágyi István hívta ezt követően telefonon, és kérte, hogy a munkácsi gyermeksebészek munkáját segítse. Azóta is tart a kapcsolat, több speciális műtét elvégzését tanította meg a helyi orvosoknak, de szerzett számukra orvosi műszereket és bekapcsolódott az orvosok elméleti továbbképzésébe is. Mindezt szabadsága terhére, ellenszolgáltatás nélkül teszi.  Most azon fáradozik, hogy a Kárpátalján el nem végezhető, nehéz műtétekre Miskolcon kerülhessen sor. Mint egyik kinti kollégája írta” itt, Kárpátalján sok nem magyar nemzetiségű ember számára mutattad be nemzetünket pozitívan, sok előítéletet változtattál meg csendes jelenléteddel és önfeláldozó munkáddal-szolgálatoddal. De nekünk, itteni magyaroknak is jó volt megtapasztalni, hogy az anyaországban is többen vannak, akikkel egyformán érezünk.”

Dr. Kiss Ákos részére a nemzeti összetartozás érzése nagyon fontos. A Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozó barátja munkáját segítve részt vett ifjúsági táborok szervezésében az anyaországi és határon túli magyar gyerekek részére, szerte a történelmi Magyarország területén. A Máltai Szeretetszolgálathoz befutó adományokból építettek már játszóteret a Csángóföldön, a szórványban, Betlenszentmiklóson és segítették Tűrben  egy lánglelkű  pap munkáját a  lepusztult „ magyarok háza” felújításában.

Életének meghatározó élménye azonban a gyógyítás maradt.

Mindig lubickoltam az orvoslásban, ami egy szentséges dolog, ami maga a csoda. Nem elég ismerni a szakmát, mert az kevés a gyógyításhoz, hanem igazi orvosnak kell lenni, aki ráérez apró, estenként misztikus dolgokra is – vallja szakmájáról.

Három gyermeke van, sajnálja, de megérti, hogy egyik sem lett orvos. Szabadidejét jelenleg főleg olvasással, barkácsolással és kerti munkával tölti, de a jövőjét unokái szeretete fogja kitölteni. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.30. 09:29

3. Koszorúk, mindkét harcoló félnek.jpgAz Isonzó gyors sodrású, kavicsos, sekély folyó. Vidáman és szőkén csobog alá az Alpokból. Fölötte szeliden emelkedő hegyek, a gerinc közelében ékszerdoboz falucska: Doberdó.

Szűk út kanyarog fel tetőre, néhány perc alatt odaérni. Fentről nézve megnyílik a látóhatár, alant kezdődik a Pó-síkság, melyre nagyapáink annak idején szerettek volna kijutni. A rekkenő hőségben néptelen emlékhelyen olasz, magyar, osztrák egyaránt elérzékenyülhet, anélkül, hogy a másik iránt ellenséges érzülete támadna. Mindenütt koszorúk, régiek, megfakultak vagy újak. Csak a felirat elolvasása után dönthetjük el, hogy zöld-fehér-pirosnak, vagy piros-fehér-zöldnek tekintendő a rajtuk levő szalag. Egy nagyöbű, messzehordó ágyú mellett márványtábla magyar felirattal, 1991-es dátummal, mellyel Antall József külügyminisztere, Jeszenszky Géza tiszteleg az itt elesett hősök emléke előtt.

A gránátosok emlékműve_1.jpgA gránátosok emlékműve mi lehetne más, mint egy szobor, mely felrobbanó gránátot ábrázol. Az anyaga az, ami a gránátból megmaradt, meg az, amit szétszaggatott. Az eső, a sár, a köd és a kétségbeesés, amit a korabeli dokumentumok elénk tárnak, sehol sincs. A hegygerinc előtti futóárkokat szálerdő zárja el a kilátástól. A vakítóan fehér mészkőből kirakott mellvéd mutatja, honnan néztek le a katonák az olaszokra. A futóárkokban ma futónövények akadályozzák meg, hogy végig lehessen sétálni bennük. Kalauzom, Luciano elmondja, hogy manapság is találni még töltényhüvelyt, lőszert és más hadi relikviákat. Attól kezdve benézek minden kő alá, de csak surranó gyíkocskák csillannak zölden a napon, amint ijedten elfutnak.

 A hegygerinc sziklájába vágták annak idején a főhadiszállás alagútjait, helyiségeit. Bennük nedvesen csöpögő félhomály tanyázik. Nagyon barátságtalan hely, de itt legalább a pergőtűz ellen védve volt a vezérkar. A bunker előtt kisebb haditechnikai kiállításban fedezhetjük fel mindazokat az eszközöket, amelyekkel egymást pusztították a szemben álló felek. A rozsdás ágyúkon mai szemmel mulatságos és ma már megmozdíthatatlan beállítószerkezetek mutatják, milyen sok idő telt el a doberdói csata óta. A fákon, bokrokon, láthatatlan kabócák zümmögnek. Hangjuk olyan, mint amikor csendes eső paskolja a földet. Egy-egy lépés zajára is süket csönd támad. Mit csinálhattak szegények, mikor ágyú dörgött az Isonzó vérzivatarában…

Futónövények a futóárokban.jpg

***esiksandor2cm.jpg

Ilyen szép a világ

 

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.29. 09:44

Polgármester

Bükkszentkereszt 

szszb 30 ki Jámbor Flórián 400.jpgJézus halála után Mária járta a világot és a mai Bükkszentkereszt környékén leült egy kőre, ami megolvadt alatta. Ennek nyomát viseli a Boldogasszony kövek egyike, a helyről pedig csodás gyógyulások látnak napvilágot. Virágzik tehát a gyógyturizmus, amire lehet építkezni Magyarország második legmagasabban fekvő településén.

Miskolchoz közel, 600 méter átlagmagasságban fekszik a rendkívül rendezett és kiváló levegőjű üdülőfalu. Lakóinak 20 százaléka szlovák nemzetiségi gyökerekkel rendelkezik, akik lelkesen őrzik identitásukat. Hagyományőrző énekkarukkal rendszeresen vállalnak fellépéseket és 23 éve klubot alapítottak.  Gyakorolják a szlovák nyelvet, és kapcsolatot ápolnak Dernővel, a szlovákiai testvértelepüléssel is.

A népcsoport betelepülése a község 1755-ös megalakulására vezethető vissza. Ekkor épült meg itt az első üveghuta, amihez szlovák üvegfúvó mestereket is hoztak, akik végleg letelepedtek. Innen az egykori Újhuta elnevezés. Később égettek faszenet és meszet is. Ősi mesterségeikről a helyi múzeumban tájékozódhatunk.  Tavasztól késő őszig a 450 darab hétvégi háznak, üdülőnek köszönhetően az 1230 fős lakosság létszáma jelentősen megnövekszik.

Jámbor Flórián első ciklusát tölti a polgármesteri székben. Hivatalba lépésekor váratlanul érte az önkormányzat komoly forráshiánya annak ellenére, hogy 2006-2010. között képviselő volt és vezette az idegenforgalmi bizottságot. A pénztelenség ellenére nem hozott drasztikus megszorító intézkedéseket, mert fontosnak tartotta, hogy a hivatal dolgozói időben megkapják fizetésüket, az intézményekben pedig legyen fűtés. Az infrastruktúra már 1998-ra teljesen kiépült, így a hangsúlyt a középületek rekonstrukciójára és modernizálására fektették. A visszafogott kiadások és a 2012-es állami konszolidációnak köszönhetően stabilizálódott a pénzügyi helyzetük. A korábbi pályázatokkal ellentétben a 2013-as esztendőtől a pályázati önerőket már nem kellett hitelből finanszírozni, hanem ezeket meg tudta oldani az önkormányzat saját forrásból. 2012-ben megoldották a 80 tanulóval működő általános iskola fűtéskorszerűsítését, amihez energiaudvar is épült. A vegyes tüzelésű kazánokat faapríték kazánok váltották fel, melyekhez aprítógépet is be tudtak szerezni. A falumegújítási programot már örökségül kapta Flórián, melynek során felújították a polgármesteri hivatalt, a gyógyszertárat és a gyógynövényházat. Utóbbit a bükki füvesemberként ismert Szabó Gyuri bácsi működteti, akinek teái és gyógynövény készítményei messze földön híresek, tevékenysége pedig munkahelyeket jelent több helybeli ember számára. Egy másik pályázatból az orvosi rendelő újult meg.

A munkavégzéshez számos gépet, így traktort, fűkaszát és szerszámokat vásárolták pályázati pénzből. Faipari gépet egymillió forintért szereztek be, melynek segítségével kültéri bútorokat (asztalokat, padokat, és számos használati eszközt stb…) készítenek.

Megoldották a csapadékvíz elvezetést és a gyerekek részére gyakorló kertet alakítottak ki, ahol elsajátíthatják a konyhakerti növények termesztésének módját. Nyertek egy összkerékhajtású falubuszt, amely elsődlegesen szociális feladatok ellátását segíti. Tervezi az önkormányzat, hogy ősszel saját éttermet nyit, illetve ehhez kapcsolódóan bővíti a szálláslehetőségeket. Helyi élelmiszerek felhasználásával készülnek majd a falura jellemző, főleg szlovák specialitások és Gyuri bácsi gyógyteáit is meg lehet kóstolni.

A vendéglátás egyébként sem áll távol a bükkszentkeresztiektől, hiszen évente négy nagy rendezvényt szerveznek. Júniusban Kemencés napokat tartanak, Július második felében Gyógynövény napokra lehet ellátogatni, október második hétvégéjén Gombafesztivál, télen pedig hótól függően lovasszán verseny pezsdíti fel a helyiek életét.

A hamarosan megépülő kilátóból jó időben látható lesz a Magas-Tátra és Miskolc is. A korábbi ingatlanértékesítésekkel szemben tavaly már sikerült az önkormányzatnak földterületet illetve lakóingatlant vásárolnia, melyek segítségével munkahelyeket szeretne teremteni.

A polgármester alapító tagja az önkéntes tűzoltó egyesületnek és a Bükkszentkereszti Sí és Szabadidő Sport Egyesületnek, ahol a fiatalok sportolhatnak, de van focicsapatuk is.

Boldog családban él Flórián, Ágota 15 éve a párja és 10 éve a felesége, kislányuk, a 3,5 éves Kata pedig megkoronázza kapcsolatukat. Utólag sajnálja, hogy negyedik évfolyamon otthagyta a Miskolci Egyetem Jogi Karát, és vállalkoznia kellett. Mivel 2014. december 26-án 40 éves lesz, már nem mer belevágni a folytatásba, mert mindent elölről kellene kezdenie. Szabadidejében szokott síelni és sakkozni és kedveli a technikai sportokat. Hangsúlyozza azonban, hogy a családja mindenek előtt áll, élvezi a velük töltött idő minden pillanatát.

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.28. 16:26

Írta: Szilvási Csaba

 

0009_PanAndHermaphrodite másolata.jpgAki fürdött már a Tiszában decemberi, omló hóesésben, aki sétált a partján júniusban, bokáig érő fehér nyárfapehelyben, s akit az éjszakai fényben elborított a boldog szerelmi táncban kavargó millió kérész eleven zuhataga, annak a lelke megtisztult, s olyanná vált, mintha karácsonyi, húsvéti vagy pünkösdi harangzúgásban fürdette volna meg.

Tegnap a vízparton hirtelen fehérré vált előttem a levegő, mint mikor a cseresznyevirág már elaggott, s lerázza a szellő. Tiszavirágok táncoltak körülöttem. Százezer apró, fehér lepke cikázott, riszálta magát gondtalanul és boldogan a levegőben. Ahogy a százados fa a maradandóság, ez az egynapos rovar a mulandóság szimbóluma. Milyen találékony a népetimológia! Virágnak nevezi ezeket az évmilliók óta minden nyáron életre kelő, nagy művészettel megkonstruált élőlényeket, akik csak azért születnek, hogy egy önfeledt, boldog nász után lehulljanak a szőke vízre, majd – egy kiéhezett keszeg vagy egy éhenkórász kárász gyomrán át – a végső megsemmisülésbe, a teljes nemlétbe. A természet csodálatos rejtélye, hogy ezek a nagyon törékeny, finom, látszólagos egyszerűségük mellett is igen komplikált lények kizárólag szerelemre vannak teremtve. Megnéztem egyet közelebbről. Rágó szájszervet, emésztő gyomrot, beleket nem találtam rajta, illetve benne. A kérész csak addig él, amíg az álcalétből magával hozott vis vitális, az életerő tart, s amíg a szerelmi öröm fel nem őrli ezt a parányi életet.

A tegnapi nagy virágzás nyomai, az elfáradt, örökre elpihent s a víz felszínén úszkáló rovarok látványa egy kicsit lehangoló, de a part felől áramló virágillat a látvány szomorúságát jól ellensúlyozza. Nagyapám nótája muzsikál bennem. „Szeretem a Tiszát, mikor kivirágzik. Millió kis lepke habja fölött játszik. Egy sem él odáig, míg olvasunk százig, temető a Tisza, mikor kivirágzik.” Ő így énekelte: olvasunk. Most is kibújik belőlem a „filosz”. Arra gondolok, hogy milyen csodálatos a mi nyelvünk. A régi magyar nem számolt: olvasott. „Pénz olvasva, asszony verve jó” – mondta a „szittya barbár”, akinek a piktor sem festő volt, hanem képíró, mivel nem pingálta, hanem írta a képet. „Nagypénteken sokat sírtak, sok hímes tojást megírtak”– énekli a húsvéti vers ismeretlen írója, és Zrínyi is képíróról beszél a Szigeti veszedelemben. Fehérgyarmaton volt egy tanítványom, Képíró Angélának hívták.

Fekszem egy deszkán, amely használható lenne csónakkikötőnek, horgásztanyának, trambulinnak vagy napozópadnak. Én ez utóbbi minőségében élvezem. Süttetem magam rajta a forró sugarakkal, és néha be-beugrom róla, hogy a fejes után néhány métert úszva felfrissüljek.

Nem vagyok egyedül. Itt van velem egy házaspár, akik idekéredzkedtek hozzám. A férfi pecázik. Nem zavarjuk egymást. Ő jó messzire dobálja be a horgot, én – amikor beugrom – elkerülöm a zsinórt.

A horgász is, felesége is barátságos, közlékeny ember. Már nyugdíjasok. Minden évben eltöltenek egy-két hónapot itt, a Tisza partján. Kisarban egy családnál laknak, ott is étkeznek. A tivadari partra gyalog jönnek át, a hídon keresztül. Pestről, a belváros betonsivatagából menekültek ide, onnan, ahol a levegő szennyezettségének mértéke az itteninek „n+1–szerese”. Mert errefelé legfeljebb egy-egy kóbor kismotor „cudarítja” kipufogógázával az istenáldotta, harapni való „ájert”.

A parton buja növényzet zöldell, a bokrokban és a fákon madarak csiripelnek kórusban, s tücskök és más apró rovarok muzsikájának kíséretében zengik Pánnak, a természet istenének dicsőségét.

Ennél kellemesebb „pác”, amiben horgász ázhat, aligha képzelhető el. De a felszerelés sem akármilyen. Káprázatos üvegbotok, nikkelezett csörlők, halkiemelő szákok és iszákok, egyszóval minden, ami a mesterség magas szintű műveléséhez szükséges, a pesti horgász birtokában van. Ánizsos kukoricadara a csali. De a kérészektől a csömörig jóllakott halak nem harapnak.

Ekkor érkezik meg a kis kövér és barátja. Lehetnek olyan tizenkét-tizenhárom évesek. Felszerelésük egy egyszerű botocskából, egy parafa dugó úszóból – ahogy itt mondják, „pedzőből” – és egy horogból áll. De ők tudják, „mitől döglik a légy”, vagyis mi az, ami még az ilyen, kérészekkel telefalt halaknak is megcsiklandozza az ínyét. Egy-egy kövér gilisztadarabot tesznek a horogra, úgy dobják be, nem is messzire.

Most derül ki, mennyire más az elmélet és a gyakorlat. A kis vörös hajú dagi és társa két-hárompercenként húz ki egy-egy halat. Igaz, többségük nem túl nagy, de a keszegek mellett azért néhány kézfej nagyságú kárász is a horgukra akad.

A pestiek nem irigyek. Örülnek a kis kövér és társa sikerének. Ismerik a „nem a győzelem a fontos” és a „nem lóverseny ez” igazságát. Tudomásul veszik, hogy más az elmélet és más az élet, amelynek erejét a deszkák repedéseiből diadalmasan kinövő, smaragdzöld fűcsomók is világgá kiabálják. A legfontosabb, hogy hétágra süt a nap, és csupa boldogság virágzik itt, a Tisza partján.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

 

***

 

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! Olvassa el a szerző további műveit is:

Zsiványpecsenye      *    Szatmári helynevek igézetében

 

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.27. 16:44

Címlap Hol sírjaik domborúlnak Ésik Sándor képes útibeszámolója a … oldalon.jpgMilyen baljóslatú, dobpergésszerű a szó: Doberdó. Vagy mondjunk inkább sortűzszerűt? Amikor még nem volt Don-kanyar, akkor az Isonzó jelentette ugyanazt a magyaroknak.

„Képe alatt ketyeg az óra, ő meg elment Doberdóra”. Deák Mór, kortárs költőnk sorai járnak az eszemben, miközben a redipugliai osztrák-magyar katonatemető kövei között lépdelek. Egy megsárgult fénykép ihlette a verset, mely egy nagyon idős asszony vitrinjében állt.

Egy folyó, amely mellett magyar katonák tízezrei vesztették életüket. Itt nyugszanak a szomszéd falu sírkertjében. Nagyobb részük közös sírban, kisebb, sokkal kisebb részük kapott csak saját követ. A betűhiba megbocsátható, nem magyar kéz írta, véste. Tiszteletre méltó, hogy milyen gondozott a hely.

1. Kopjafa az emlékmű mellett.jpgA közös sír nagy emlékköve mellett kopjafa áll. A síremléknek ez a formája más nemzeteknél nemigen járja. A koszorúk frissek, a piros-fehér-zöld pántlikák színét még nem szívta ki a perzselő mediterrán nap. Találtam egy követ, melyen a „Farkas” feliratot  kézzel karcolva egészítette ki valaki keresztnévvel, és Nagy-Magyarország matricát ragasztott mellé. Lépten-nyomon tetten érhető, hogy mindennapos vendégek itt az unokák, és az áldó imádság sem hiányzik hősi halált halt őseink nyughelyénél.

2. Itt jártak a leszármazottak.jpgVezetőm, a közeli Gradisca d’ Isonzo nevű városban lakik. Luciano kifogyhatatlan tudású kétlábon járó lexikon. Könyvet lehetne írni mindabból, amit elsorol az emlékhely kapcsán. Én meg közben elmerengek, hogy eleget tudunk e a múltunkról, és megteszünk-e mindent annak érdekében, hogy ápoljuk emlékeit. Említettem már, hogy elegendő jelét látom az ide elzarándokoló magyarok keze nyomának, de vajon hányan hajtanak el Trieszt és Szlovénia felé a közeli autópályán anélkül, hogy felkapnák a fejüket: nicsak, ez az Isonzó. A bűntudat onnan való, hogy én magam is közéjük tartozom. Idáig jutok magamban, amikor Luciano visszahoz az elábrándozásból: „nézzük meg az olaszok emlékhelyét”.

3. Luciano az olaszok emlékművének 22. falánál.jpgNem kevesebb, mint százezer itáliai végezte be itt életét. Egy domboldalon huszonkét márványfalon sorakozik a sok név. Mindegyiken végigfut a „presente, presente” felirat. Érthető, és mégis nehéz lefordítani. A monumentális emlékmű méretei a piramisokkal vethetőek össze. Eszembe jut a vietnami háború washingtoni nagy emlékfala, amely fényes fekete gránitból van, és aki a neveket olvassa, egyúttal saját magát is látja visszatükrözve. Ott is, itt is a város moraja zökkenti vissza a megilletődött látogatót. 

***esiksandor2cm.jpg

Ilyen szép a világ

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.26. 12:20

Polgármester

Sajószöged

szszb 30 ki Dr. Gulyás Mihály 400 px.jpgA dél-borsodi településen az évek során már-már természetessé vált a folyamatos fejlesztés és ebből nem enged a 2012 áprilisában időközi választást nyert polgármester sem. Épül, modernizálódik Sajószöged, ahol minimális szinten van a munkanélküliség. Nem jellemző rájuk a már szinte általánossá vált lakosságcsökkenés sem, mert áldoznak a fiatal házasok letelepedésére.

Több szempontból is szerencsésnek tartja Sajószögedet dr. Gulyás Mihály. A közeli Tiszaújváros ipari üzemei felszívják a képzett munkaerőt, de a térség kiváló minőségű termőföldjei is számos vállalkozónak nyújtanak biztos megélhetést. Néhány jól prosperáló helyi kisüzem szintén munkát ad jó néhány embernek, így a polgármesternek főleg amiatt fáj a feje, hogy kiket tudjon beszervezni a közmunkaprogramokba.

A helyi vezetés mégsem ül a babérokon, folyamatosan pályáznak a komfortfokozat növelésére és a jóléti rendszer javítására. Iskolájukban 150 gyermek tanul, eredményes és népszerű az oktatási intézmény. Zajlik a 30 millió forint értékű Innovatív iskola pályázat végrehajtása, erdei iskolával és egészségmegőrző programmal. Dr. Gulyás Mihály örömtelinek tartja, hogy a pedagógusok lerakják a futball és a kosárlabda, valamint a sárkányhajó alapjait. Utóbbiban országos harmadik helyet is szereztek a gyerekek.

Az óvodába 50 gyermek jár, és ez az oktatási intézmény is élvezi a szülők bizalmát.

A 2012-től végrehajtott fejlesztések között van a művelődési ház és a könyvtár épületének felújítása és hőszigetelése, a könyvtárban teljes géppark cserére került sor és ingyenes az internet szolgáltatás. Megújult az épület előtti tér, sőt parkot is építettek, de rekonstruálták a polgármesteri hivatalt és a közösségi házat is. 

Most a falumegújítási program második ütemére koncentrálnak, amelynek során létrehozzák az őstermelői piacot, kialakítanak egy közösségi házat és parkolót építenek a római katolikus templom elé. Gyermeknapra, amire idén is programot szervez az önkormányzat és a helybeli gyerekeknek ingyenes, elkészül a falu játszótere is. Önrészt biztosítottak két mikrobusz beszerzéséhez, ezeket a polgárőr egyesület és a sportkör használja. Sajószögeden még van futballcsapat, a megyei II. osztályú együttes 80 százalékát helyi fiatalok alkotják. A polgármester is felhúzta a focicsukát pár év kihagyás után, és hétvégeken rúgja a bőrt. Innen indult Kiser László pályafutása is, aki évekig a DVTK meghatározó játékosa volt. Az arénát 2012-ben felújították, így a pálya azóta csak a hazaiak felé lejthet.

A sport mellett komoly kulturális élet zajlik a településen. Van fúvószenekaruk, sikeres a Big-Band együttes, működik a Búzavirág népdalkör, a Borostyán nyugdíjas klub pedig egykori TVK-s dolgozókból verbuválódott. A falu életének egyik maghatározója az Aszta civil szervezet, akik önkormányzati támogatással minden évben krumpli fesztivált rendeznek. Ott a burgonyás ételek készítése mellett a termelők értékesíthetik termésüket.

Régi-új attrakciót ígér Sajószögednek a falumegújítási program harmadik üteme. Évtizedeken át fontos „intézménye” volt a falunak a tekepálya, ami jó szórakozási lehetőséget nyújtott a helybelieknek. A művelődési ház udvarának felújításával azt újra sportolásra alkalmassá teszik, az épület mögötti területen pedig főzőhelyeket építenek ki a főzőversenyek lebonyolítására. Ezt az objektumot bevonják az évente megrendezendő augusztusi kétnapos falunap programjába is, ahol az önkormányzat támogatásával ismert fellépők adnak műsort és szögedi kötődési művészek is fellépnek.

Szerepel még a tervek között faluház építése, amihez turistaház és kemence is társul, de hamarosan kiépül a térfigyelő kamerarendszer is.

Amikor Ládi Balázs polgármester megromlott egészségi állapota miatt 2012-ben időközi választást írtak ki Sajószögeden, az 1979. március 2-án Miskolcon született dr. Gulyás Mihály alpolgármesterként úgy érezte, folytatni kell a megkezdett utat. A többségtől megkapta a bizalmat, azóta irányítja a 2230 lélekszámú községet. A falujában végzett alapfokú tanulmányait Tiszaújvárosban az Eötvös József Gimnáziumban folytatta, majd a Miskolci Egyetem állam-és jogtudományi karán 2005-ben szerzett jogi diplomát. Másfél éven át ügyvédjelöltként dolgozott Miskolcon, ezután a tiszaújvárosi földhivatalhoz került. Alpolgármesterré 2010-ben választották, akkor már Mezőcsáton tevékenykedett a polgármester személyi titkáraként, később az okmányiroda népességi ügyeivel foglalkozott.

Misi párkapcsolatban él szikszói párjával és augusztusra várják első gyermeküket. Hobbija a motorozás és az autószerelés. Utóbbit édesapjától tanulta, aki jelenleg őstermelőként keresi kenyerét. Öccse, Péter is tagja a családi mezőgazdasági vállalkozásnak, ahol az idősebb gyerek elfoglaltsága és kötelezettségei miatt csak időnkét tud a traktor nyergébe ülni.

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.25. 08:01


Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

 

img839.jpgA minap Tiszaújvárosban vendégszereplő Koncz Gábor színművésszel felidéztük szülőfaluját, Mezőkeresztest, ezt a jellegzetes dél-borsodi települést. Igaz, elsősorban a gyermekkori emlékekről beszélgettünk, de ennek nyomán bennem később felidéződtek más, e nagyközséghez kapcsolódó történelmi ismeretek is, hiszen az elmúlt évtizedek során gyakran megfordultam itt, kutatni a múló idő nyomait. Mert Mezőkeresztes − amely alig 40 km-re van Miskolctól és Tiszaújvárostól − jelentős szerepet játszott a magyar történelemben. Nevét e hely elsősorban egy csatával írta be a históriás könyvekbe, mely csata a XVI. század végének legnagyobb csatája volt, a tizenötéves háború legvéresebb ütközete, amely kihatással volt Magyarország ké­sőbbi történelmére. Történelmi barangolásunk során most ennek az ütközetnek emlékét idézem fel.

A XVI. század végén − ez Mohács százada − minden nagy kérdés: a török veszély, a Habsburg uralom, Erdély sorsa és jövője, a reformáció vagy ellenreformáció győzelme, egymással összefonódva vetődött fel. Nagy próbatétel volt ez a nemzet életében, s ez a próbatétel a tizenötéves − vagy más néven hosszú török − háborúval indul: 1591-ben. S ennek a háborúnak legdöntőbb kimenetelű csatája zajlott le 1596. október 23-a és 26-a között a mezőkeresztesi csatamezőn.

Csata volt ez a javából! A harmadik napi ütközet után legalább húszezer török és mintegy tizenkettő-tizenötezer császári (német, magyar) holttest borította a keresz­tesi és ábrányi csatamezőt. A korabeli szemtanúk szerint „tíz esztendő múlva is ugyan fejéredett az embercsont, és a sok sisak és fegyverderék”.

No, de menjünk sorjába... Amikor 1594-ben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem is csatlakozott a törökellenes „Szent Ligához”, várható volt a Magyarország elle­ni török támadás. S valóban, 1596-ban III. Mohamed szultán nagy sereg élén személye­sen vezette ezt a hadjáratot országunk ellen. Ennek a hadjáratnak esett áldozatául jó néhány várunk, köztük az egri vár, amiről az egykori török író azt írta: „egy nagy ország meghódításával fölér”.

A császári hadak fővezérének kinevezett Miksa főherceg késlekedve, csak az egri vár eleste után indította meg csapatait a Felvidékre. Október 18-a volt már, amikor Szikszó és Sajóvámos között tábort ütött. Seregét, amely egyes források szerint 50-60 ezer, mások szerint 63 ezer jól felfegyverzett harcosból állt, a következő egységek alkották: Miksa vallon és vesztfáliai lovassága, valamint német gyalogosai; Báthory Zsigmond erdélyi és német lovassága; Teufennbach generális felső-magyarországi lovas és gyalogos katonái, valamint Pálffy Miklós alsó-magyarországi fegyveresei. Rendelkezett ezen kívül 70 sárgaréz ágyúval, 10-20 csöves, egyszerre elsüthető golyószóróval, és több „forgóágyúval”. A sereget nagy élelmiszerkészlettel kísérte a hadtáp, amit azért is érdemes kiemelni, mert a szultán serege viszont szűkölködött élelemben. Burton angol követ szerint (aki a szultánt kísérte): öt napra való élelmiszerük volt csupán. Már a kétszersült állományuk is kifogyóban volt. A török sereg létszámát egyébként a történetírók (Ortellius, Jansonius, Istvánffy) 150 ezerre be­csülték.

Miksa, a Sajóvámosnál megtartott haditanács után, Miskolcon át Mezőkeresztesre vonult azzal a céllal, hogy a Csincse patak mocsaras vidékén vegye fel a küzdelmet az akkor még Eger vára alatt tartózkodó törökkel, Erről a mocsaras vidékről később a szultán azt mondta: „éppen olyan, mint az, amely a poklot a paradicsomtól választja el”.

Amikor a császári csapatok elérték a tervezett hadműveleti területet, azon már állást foglalt Dsafer basa vezetésével a török előhad, mintegy 15 ezer harcos. Éppen ezért, amikor október 23-án, szerdán a császári előcsapatok, Király Albert erdélyi, Homonnai István magyar és Ruszwurm Hermann német hadai állást kerestek a pa­tak mentén, Dsafer basa részéről heves ellenállásba ütköztek. Azonban hiába volt a basa bámulatos hősiessége, hadtestét visszaverték, s a császáriaknak sikerült állást foglalniuk. Másnap csak kisebb csatározások voltak, különösebb eredmény nélkül.

Harmadnap megérkezett Eger alól a szultán és a török sereg derékhada, mely azon nyomban harcba bonyolódott. Mint azt Acsády Ignác írja: „a török intézkedések oly hiányosak voltak, hogy maga a szultán is a királyiak lőtávolságába került, s jó ideig életveszélyben forgott”.

A török hadrend felállása azon a pénteki napon a következő volt: elől mentek Csigalezádé Szinán és Murád basa, utánuk Szokolovics Hasszán budai basa, majd Ibrahim nagyvezér. Őket a szultán követte a janicsárokkal, s végül az anatóliai és ruméliai hadtestek következtek. A császáriaknál a jobbszárnyon Teufennbach, a balszárnyon Miksa főherceg és Báthory hadai foglaltak helyet.

A csata végig hullámzott, mindkét részről sok volt az elesett. Végül ugyan a török meghátrált, azonban á helyzeti előnyt Miksa nem használta ki. Estefelé az eső is eleredt, mire mindkét fél a táborába vonult vissza. Ugyancsak Acsády írja: „ A királyi vezérekre a kétnapi siker különböző benyomást tett. Egy részük azt ajánlotta, hogy nem kell újra támadni, mert a megfélemlített török magától eltávozik, s akkor Egert teljes biztonsággal vissza lehet foglalni. Pálffy és mások ellenben azt vitatták, hogy ki kell a helyzetet aknázni, a diadal biztos, s ők másnap a szultán sátrában akarnak vacsorázni”.

Másnap, a végzetes napon, október 26-án, szombaton újra csatarendben állt a két sereg. A Csincse bal partján a török, a jobb partján a császáriak. A csata lefolyásáról Borovszky Samu a következőket írja Borsod vármegye történetében: „Három óra volt délután, amikor a két ellenfél összecsapott. Különösen vitézül viselték magukat az erdélyiek; visszanyomták a törököket a posványokba. Király Albert meg székely csapataival a tatárokra rohant. Viszont a patakon mind sűrűbben átkelő törökök a császáriak jobb szárnyát támadták meg. Ekkor rohant előre a középen Báthory Zsigmond erdélyi hada, s oly ellenállhatatlan erőt fejtett ki, hogy áttörve a török első harcvonalát, visszaszorította a patak túlsó partjára”.

Ekkor már felnyomultak Pálffy és Teufennbach csapatai is, s a török szégyenszem­re megfutamodott. Menekült a szultán is, meg sem állt Szolnokig.

De ekkor történt a baj... A győzelem biztos tudatában lévő császáriaknál felbo­rult a hadrend. A zsoldosok, a hajdúk megrohanták a szultán és a basák üresen hagyott sátrait, s fosztogatni kezdtek. Teljesen elvesztették a fejüket, különösen, amikor rátaláltak a szultán kincstárára, a 70 láda aranyra. S ez a fegyelmezetlen­ség lett a vesztük.

„Egyszerre csak előrohant rejtekéből egy szedett-vedett csőcselék had, s megro­hanja a mit sem sejtő fosztogatókat. Csakhamar több és több török kerül elő, köztük a még el nem széledt janicsárok.”

Mindössze egy negyedóra telt talán el, s a császári hadsereg, amely már kézben
tartotta a győzelmet, kénytelen volt futva menekülni. III. Mohamed csak Szolnokon
értesült róla, hogy tulajdonképpen legyőzte a császáriakat. Nem véletlenül írt erről a
csatáról Hóman Bálint és Szekfű Gyula: „Az 1596-i mezőkeresztesi csatából mindkét
fél úgy távozott el, hogy nem tudta ki a győző”.

A vereség után Borsod megye egy csapásra a török birtokába jutott. Mindössze
három hely, a fallal körülkerített Diósgyőr, Ónod és Szendrő őrizte meg függetlenségét. A török romboló útjába került falvak szinte teljesen elhamvadtak. Különösen a megye déli része vált valóságos romhalmazzá.

De Magyarország egészét tekintve sem volt kedvezőbb a kép. Mezőkeresztes után
voltaképpen céltalanná vált a tizenötéves háború. A tehetetlen császári vezérek
kezéből kicsúszott a kezdeményezés. Gyakori volt a várak elfoglalása és visszafoglalása anélkül, hogy az erőviszonyokban lényeges változás következett volna. Magyarországot a török és a zsoldosok egyaránt fosztogatták, s járványok pusztították.
Nem véletlen, hogy az 1606-ig tartó hosszú küzdelmet máig úgy emlegetik a török-
kel vívott háborúk sorában, mint a magyarországi termelőerőkben legnagyobb pusztulást okozó időszakot.

E szomorú végű csatáról vált igazán ismert hellyé Mezőkeresztes. E csata emlékét sokáig semmi jel nem őrizte, mígnem 1996-ban, az egykori ütközet 400-dik évfordulójára Mezőkeresztes nagyközsége jelet állított a hajdani csatának. A kopjafa a település általános iskolájának udvarán áll szépen parkosított környezetben. Aki arra jár, keresse fel! Persze Mezőkeresztesre más látnivalóért is érdemes elmenni, de ezekről a következő fejezetben számolok be.

   (Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.24. 20:26

Nyugdíjas iskolaigazgató, díszpolgár

Miskolc

szszb 30 Dr Deák Gábor 400 px.jpgA Deák család életét Trianon alapjaiban megváltoztatta. Mivel apja nem fogadott hűséget a románoknak, el kellett hagyniuk Háromszéket. Ő kétévesen került Túrkevére, hogy aztán bejárva az ismert főiskolákat és egyetemeket letegye névjegyét az oktatás és a vallás területén. Ma 95 évesen teljes szellemi frissességgel meséli el életének fontosabb mozzanatait, dátummal és nevekkel kiegészítve. Beszél héber, arab, német,román és flamand nyelven, de otthon van a sumér és angol nyelvterületen is. Büszke arra, hogy egykori tanítványai még meglátogatják és igénylik a társaságát. 

Apjától szigorúságot kapott, sokszor hangoztatta, hogy becsületesen élni szép, de nehéz. Ő háromszéki paraszt családból származott és Cófalván született székely ember volt. Márpedig a háromszéki székelyek határőrként látták el a haza védelmét és máig konok, kemény emberek. Ezt a mentalitást vitte tovább dr. Deák Gábor is, akit az eltelt kilenc és fél évtizedben egyik párt sem tudott beszervezni soraiba, miközben szavainak és tetteinek mindig volt súlya. 

Besztercén született 1919. január 20-án, az elemi iskolát pedig Túrkevén végezte, ahol pedagógus szülei is tanítottak. Ott kezdte el gimnáziumi tanulmányait, amit 1930-tól a Miskolci Református Főgimnáziumban folytatott - mivel családjával Miskolcra költözött-, majd a Sárospataki Gimnáziumban érettségizett. Miskolci tanárai közül kiemeli Balázs Győzőt, Csorba Zoltánt és Kosztolányi Zoltánt, akik „tudós emberek voltak”. Apja a lelkészi pálya felé egyengette az útját, ezért 1937-től Kolozsváron tanult, ám 1939-ben a román hatóságok nem engedték vissza Erdélybe, így a Debreceni Hittudományi Egyetemen teltek a következő évei. Amikor lelkész-képesítő vizsgát tett, Erdély kis településein szórványlelkészként hirdette az igét, ahol célként tűzte ki, hogy az elrománosodó magyarokat visszatéríti az anyaegyházhoz.  1943-ban filozófiából, pedagógiából és lélektanból doktorált Summa cum laude eredménnyel. 

A II. világháborúban ő is megkapta a behívóparancsot, 1944. júniusában Pécsen vett részt tábori lelkész képzésen, majd Esztergomba került a tábori kórházba, ahol a háborút követően lelkészként dolgozott. Miskolcra 1946 szeptemberében tért vissza, ahol kinevezték a megyei Szabadművelődési Felügyelőség titkárának. Egy év múlva befejezte pedagógiai tanulmányait és tanári diplomát szerzett. 

– Ekkor kezdődött a kommunista világ, én pedig azt kértem, hogy inkább taníthassak, mint politizáljak, így kerültem 1949. szeptember 1-én az akkori kereskedelmi, későbbi nevén Berzeviczy Szakközépiskolába, ahol áruismeretet és kémiát, majd történelmet is tanítottam. Szigorú tanár voltam, rendet, fegyelmet és tudást követeltem tanítványaimtól, akik ezért máig hálásak. Tanítottam Németh Miklós egykori miniszterelnököt, aki a napokban újra meglátogat, de tanítványaim közül került ki a párizsi nagykövet, dr. Joó Rudolf és még sok más ismert ember is – emlékezett vissza munkásságára. 

A középiskola élére 1967. augusztusában nevezték ki, amely tisztséget 1979. december 31-i nyugdíjazásáig betöltött. Nyugállományba vonulása azonban csak látszólagos volt, mert a következő 20 évben, 1999-ig óraadó tanárként vett részt a felnőttképzésben. Számos kutatást végzett és mintegy 200 tanulmánya jelent meg különböző folyóiratokban, amelyekben főként Miskolc történelmével foglalkozik. Nevéhez fűződik a Berzeviczy Szakközépiskola fennállásának 100 éves évfordulójára született könyv is. Közéleti szerepvállalásai közül megemlíti a Történelmi Társulatban betöltött titkári, majd elnöki szerepét, alapítója volt a Magyar Pedagógiai Társulás B.-A.-Z. megyei szervezetének, a Gyerek Lélektani Társulásnak és a Lévay József Közművelődési Egyesületnek. Több évtizeden át presbitere volt a Miskolc-Avasi Református Egyházközségnek, ahol sokáig a gondnoki teendőket is magára vállalta. Az általa vezetett intézmény eredményei és saját munkássága nem maradt titokban. Úgy fogalmaz, hogy az elismerések után kapott emléktárgyak, érmek és oklevelek nem férnének rá egy ebédlőasztalra, amit betetéz a 2014-ben neki ítélt Miskolc Város Díszpolgára Kitüntető Cím. Ebből az alkalomból egykori munkahelyének tanári kara is köszöntötte. 

Beszélgetésünk közben egymást érik az anekdoták, közel a 96.-ik évéhez minden eseményhez tud neveket kötni, elsorolja Háromszék településeinek a nevét és az általa megélt történelmi események dátumát, szereplőit. Nem titkolja, igazgatóként jó kapcsolatot ápolt a pártbizottság vezetőivel is, de soha nem hagyta magát beszervezni. 

Miskolci lányt vett feleségül 1950-ben, Villányi Ilonától két gyermeke született. Gábor zeneakadémiát végzett Drezdában, de mivel hazájában nem talált munkát, Németországban telepedett le. Münchenben dolgozik és van két gyermeke. Lányuk, Anikó Budapesten él és kétdiplomás főorvos. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.24. 08:09

Az Edda művek zenekar vezetője

Miskolc 

szszb 30 ki Pataky Attila 400px.jpgÁlmodtam egy világot magamnak – énekelte a ’80-as évek tájékán a miskolci Edda zenekar énekese saját szövegét. Beteljesült-e az elmúlt mintegy 40 év alatt Pataky Attila akkor óhajtott vágyálma, erről beszélgettünk Miskolc-Tapolcán, a népszerű rock zenésszel, aki előző este még Szatmárnémetiben 20 ezres magyar közönség előtt adott nagysikerű koncertet. A zenekarvezetőt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014-ben eddigi munkásságáért Pro Urbe Díjban részesítette. 

– Minden Édesanyám konyhájában kezdődött, aki 4-5 éves koromtól főzés közben énekelt, majd együtt duetteztünk. Aztán 13 éves koromban kaptam egy hathúros dobgitárt, amelyen autodidakta módon tanultam zenélni. Akkor már Pacsirta rádiónkon hallgattam a Szabad Európa rádióban Cseke László műsorát, aki rendszeresen bemutatta a világ slágerlistáinak vezető számait. A Who, a Rolling Stones, a Deep Purple, a Led Zeppelin együttesek számomra istenek voltak, zenéjüket Miskolc Vasgyári városrészében sokan hallgatták. Hatodik osztályos koromban megalakítottuk az első zenekart, majd bemutatkozhattunk a Vasas Művelődési Házban. A Kilián Gimnáziumban is volt sulizenekarunk, aminek első és mindent felülmúló hozadéka a szerelem volt. Egy koncert után jöttem össze Papp Mártikával, ő volt az első komoly kapcsolatom, vele csókolóztam először a diósgyőri vár tövében, és 22 éven át kitartottunk egymás mellett. Gergőnek, a nagyobbik fiamnak ő az édesanyja. 

Közben zenei területen voltak egyéni próbálkozásaim, majd a Miskolci Egyetemen már létező egyetemi zenekarba énekest kerestek. Sok jelentkező közül engem választottak, majd hamarosan az együttes vezetésével is megbíztak. Egyre ismertebbek lettünk és sok fellépésünk volt, miközben építész végzettségemmel az egyetem melletti Hotel Juno építésén dolgoztam. 

Az előrelépés éve 1975., amikor első vidéki zenekarként letettük az ORI vizsgát, ami után fellépéseket is vállalhattunk. Ezután az akkori „nagyokkal” közelebbi kapcsolatba kerültünk, majd 1980-ban elkészíthettük első nagylemezünket. Akkorra már Miskolc legjobb rock zenészei alkották a csapatot. Az albumon olyan máig népszerű slágerek voltak, mint a Minden sarkon álltam már, Álom, Elhagyom a várost, Álmodtam egy világot magamnak, ami áttörő sikert hozott. Az eladási lista alapján arany, platina, majd gyémánt minősítést értünk el. A számok egy részének én írtam a szövegét, az elmúlt évtizedekben viszont minden Edda szöveg a nevemhez kötődik és ez így is marad. Három év fantasztikus száguldás következett, majd jött a belső ellentét. Slamovits István jazz-rockos stílusváltást akart, én viszont ragaszkodtam a már bevált recepthez, amivel hírnevet szereztünk. Így váltak el útjaink 1983-ban, ami után új zenekart alakítottam és sikerült újra csúcsra járatni az Eddát, ami azóta is tart. Évente 60 koncertet vállalok az Eddával, de 25 alkalommal szólóénekesként is fellépek. Idáig mintegy 330 dalszöveget írtam, amelyek közül nehéz kiválasztani a legsikeresebbeket. Talán  a Kör, az Éjjel érkezem, vagy az Ünnep az, amelyek a legtöbbször visszaköszönnek, amelyeket közönségünk a leghangosabban énekli velünk. Idén ünnepeljük az Edda megalakulásának 40. évfordulóját, ezért nem lepődök meg azon, amikor egy-egy koncertünkön 4-5 generáció van jelen a néhány éves kisgyermektől a 60-70-es korosztályig. Ebből látom, hogy jó úton járunk, az igazi slágerek eljutnak a szívekhez. 

A rock egy életszemlélet, ami képes akár az emberek gondolkodásának megváltoztatására is. Azt tapasztalom, a magyar emberek egyre tudatosabban teszik dolgukat, mert rájöttek, hogy a jóistentől kaptak egy feladatot, amit végre kell hajtaniuk. Magyarországon elkezdődött egy felébredés, mert rájöttek, hogy nem ez az egyetlen létezési forma, amit ma kínálnak nekünk, összhangba kell kerülnünk újra a természettel és Istennel, megtagadva a pénz hatalmán alapuló dogmákat. Egykor volt egy fontossági sorrend, ahol Isten után az ember, az egyéb és a pénz kategória következett.  Mára ez megfordult, ez minden bajok okozója. Nálam húsz éve kezdődött az átrendeződés, amikor találkoztam Kovács András táltossal, ő utat mutatott számomra és azóta más szempontok alapján mérlegelem a valóságot. De jönnek a kis ejtőernyősök a csillag és bíbor gyermekek, akik megfordítják a világot „és elválik az ocsú a búzától”. 

Pályafutásomat Édesanyám mindvégig támogatta, apám viszont később, a sikerek tükrében értette meg a pályamódosítását. Tőle pontosságot, őszinteséget, kitartást örököltem, míg a szenvedélyt és az istenhitet mindkettőjüktől kaptam. Az élettől megtanultam, hogyan kell merni változni és változtatni. 

A Kör című musical színpadra vitele és országos, de számomra a rendkívül fontos miskolci sikere az igazi boldogság ma!

Végezetül tiszta szívből kívánom Miskolcnak, hogy sikerüljön továbbvinniük azt az elkezdett polgárosodást, ami méltóságosabb élethez vezetheti a várost. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.23. 13:12

Labdarúgó, sportmenedzser, üzletember

Torontó

szszb 30 ms Lendvai András 300 px.jpgLendvai Andrást idősebb sportbarátai még akkor is nyíregyházinak tartották, amikor már évtizedek óta az Atlanti óceánon túl, Kanadában, a hét és fél ezer kilométerre lévő Torontóban élt. Amikor már lehetett, gyakran látogatott haza, ismerőseit is úgy köszöntötte, mintha tegnap találkoztak volna. Az internet révén naprakész volt, mindig tudta hol helyezkedik el a tabellán kedvenc csapata. Ha itthon járt, nem hagyott ki egyetlen meccset sem. Neki talán soha nem tették fel azt a gyakori kérdést, hogy „Bandi, nem ismersz meg?” Ő is könnyen felismerhető volt. Jellegzetes sportos mozgása, markáns arcvonása bevésődött az emberek emlékezetébe. Bár hullámos sötét hajszíne őszbefordult, egyenes testtartása megmaradt, változatlanul illettek rá a jelzők: focista, sportbarát, menedzser, remek ember. 

Mindezt 2014. február 15-től már csak múlt időben mondhatjuk – Lendvai András (Bandi) életének 87., házasságának 65. évében végleg eltávozott közülünk.

Lendvai András az ötvenes-hatvanas évek Szabolcs megyei labdarúgóéletének emblematikus figurája volt. A negyvenes évek végén gimnazistaként figyeltek fel futballtehetségére, és a Debreceni Vasutas (DVSC) szerződtette, ahol öt évig játszott. Azután a Nyíregyházi Építőknél, majd a Spartacusnál futballozott. Miután a Testnevelési Főiskolán oklevelet szerzett, edzőként folytatta ugyanott. Korát megelőzve közismert és kiváló sportmenedzser lett. 1954–69 között a megyében minden sportbarát tudta ki ő, ki is az a Lendvai Bandi.

Népszerű ember volt, sokan szerették, de életének bizonyos részeiről, főleg a gyermekkoráról még a barátai is keveset tudtak. A gyászhír kellett ahhoz, hogy a maga teljeségében feltáruljon előttünk egy küzdelmes, különös élettörténet. 

Mándokon született 1927. augusztus 30-án. Szülei termény- és burgonyaexportőrök voltak mindaddig, amíg a zsidótörvények be nem tiltották a külföldi utazást és be nem vonták az exportengedélyt. Ezek után nyúltenyésztésbe fogtak, hogy el tudják tartani a négyfős családot. András Mándokon kezdte, majd a debreceni zsidó gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol az iskola focicsapatának fontos tagja lett. Azonban 17 évesen családjával elhurcolták Auschwitzba, ahol elválasztották édesanyjától és nővérétől. Édesapjával Buchenwaldba vitték kényszermunkára. Mint családtagnak, neki kellett a krematórium lángjaiba tenni apját, nagybátyját és unokatestvérét, akik belehaltak a kínzásokba. Szabadulása a dachaui koncentrációs táborban érte, mely után hetekig az amerikaiak katonai kórházában ápolták. 

Az elhatározása, hogy visszamenjen Magyarországra, nem volt egyszerű. A zsidó szervezetek Izrael felé terelték, mások arról próbálták meggyőzni, hogy az oroszok miatt ne menjen haza. Keresett-kutatott édesanyja és nővére után, miközben azt sem tudta, élnek-e. Eközben már focizgatott és nagy jövőt jósoltak neki. Azonban a hazaszeretete felülkerekedett minden ígéreten, ajánlaton. Hazatért Mándokra, szülőfalujába – ahol meglepetésére édesanyja és testvére várták. Befejezte gimnáziumi tanulmányait, munkába állt, majd huszonkét évesen megnősült. 

Sikeres volt a sportban és a munkában is. Miután elvégezte a Közgazdaság-tudományi Egyetemet, a családi hagyományokat immár felsőfokú birtokában folytatta és a Nyíregyházi Terményforgalmi Vállaltnál gyorsan lépdelt a ranglétrán, hamarosan megyei igazgatónak nevezték ki.

Sajnálatos módon származásánál fogva ismét sokszor megalázták a futballpályán és az életben, ez bántotta. Amikor azonban 1956-ban lehetősége nyílt volna elmenni, felesége áldott állapota miatt mégis maradt hazájában, miközben nővére, Kató és családja Kanadában talált nyugalomra. Torontóban telepedtek le, ahová az édesanya is követte őket. A forradalom után András keményen dolgozott és családjának biztonságos, az akkori körülményekhez képest jó életet biztosított. Kiváló munkáját elismerve a Budapesti Terményforgalmi Központ igazgatójának nevezték ki. 

Nem lehet tudni, hogy az éledő antiszemitizmus bántotta, vagy a családegyesítés ereje volt erősebb: 1969-ben turistavízumot szerzett, és a külföldi útról nem tért haza. Feleségével, Klárikával, két gyermekével, Ágikával és Marikával emigrált, akkori kifejezéssel éve, disszidált. Természetes volt, hogy a család közelébe, Torontóba költöztek.

Az újrakezdés nagyon nehéz volt, két gyerekkel, nyelvtudás nélkül. Végül mégis talpra állt, és Kanadában is üzletemberként dolgozott. A rendszerváltás után egy ideig itthon is vállalkozott: lányával közös utazási irodája szinte légihidat üzemeltetett Torontó és Budapest között. Kanadaiak ezrei ismerhették meg általa fővárosunk fürdőit, nevezetességeit. Autókereskedelemmel, pénzügyi szolgáltatással is próbálkozott, de az akkori korrupció miatt nem tudott kibontakozni. 

Torontóban csaknem minden magyar rendezvényt támogatott, segítette az ottani Fradi futballcsapatot, kitartóan támogatta a Rákóczi Alapítványt, azon belül a magyarságismereti mozgótábort. Betegsége hirtelen döntötte le, halála idős kora ellenére váratlan volt.

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.21. 07:12

Írta: M. Szlávik Tünde

 

Carol Nelson Macska másolata.jpgSzőlőt vacsoráztam, a lugasról lecsípve, azon mosatlanul. Hiba, tudom. Bort inni és vizet prédikálni… De én szeretem az ujjaimmal lesimogatni a hamvasságot a feszes szőlőszemekről. Kettőt-hármat bedobok a számba, aztán a hüvelyujjammal végigtörlöm a mutogatót, meg a mutatót. Ha megmosom a fürtöt, akkor minden szem után nedvesek lesznek az ujjaim, s úgy nem lehet a könyvet lapozni. Ki hogy lazít… Szőlő, lágy kenyér, könyv, doromboló cica az ölben −kicsit szimatol, fintorog, aztán fejlesunyva dagaszt, néha karmol is, és szopizza rajtam a ruhát. Könyv félretol, macska lerak, kézmosás, aztán minden elölről. Oda az illúzió.

Cili sosem volt ilyen tolakodó. Ő volt az első jószágunk, még gyerekkoromban. Kendermagos cica volt, vagyis egyszerű cirmos parasztmacska. Törleszkedett, bújt, felült a vállamra, beleszuszogott a nyakamba. Emlékszem, már érett a köszméte, amikor nyoma veszett. Délután még ott tekergőzött a lábam körül, ahogy a kis piros háromlábú széken ültem a bokrok között, két hatalmas karéj zsíros kenyérrel, és valamelyik pöttyös vagy csíkos kislányregénnyel. Én magam szeltem a kenyeret a kétkilós vekniből, jó kétujjnyira sikeredtek, persze nem az én vékonyka ropijaimmal, hanem édesapám férfikezével mérve. Ó, az a kenyér! A nyál még most is összefut a számban, ha eszembe jut. Középen, a két barázda szélénél kemény volt, ha erősebben megnyomtuk, kicsit arrébb centis darabokban pattantak le a kenyérhéjdarabkák. Megnyálazott mutatóujjal szedegettük fel ezeket a pikkelyeket az abroszról, mind egy szálig. Nem spórolásból, hanem mert annyira finom volt. Leheletnyi vékonyan kentem meg zsírral, Anya szerint csak a konyhaajtóból megmutattam a kenyérnek a zsíros kést, kis só a tetejébe, és uzsgyi. Valami csoda folytán galambtojásnyi köszmétéket termettek a bokraink, nem lehetett betelni az ízével, akkorák voltak, hogy ketté kellett őket harapni, hogy a kenyérrel együtt beférjenek. És mivel ilyen nagyra nőttek, ritkábban kellett benyúlni a tüskés ágak közé, kevesebbszer kellett megszakítani az olvasást. Egyszerűen nem láttam szükségét, hogy megmossam, soha nem permeteztük semmivel, ha kicsit porosnak éreztem, beletöröltem a szoknyámba. Sőt, úgy gondoltam, a mosás elveszi az ízét, pontosabban vízíze lesz. De így... A zöld héj savanykája összekeveredett a fekete magvak édességével és a sós-zsíros kenyérízzel… Hmmm…Sütött a nap, nem perzselt, csak kellemesen elbágyasztott, Cilit elcsalta egy arra tévedt méhecske, aztán hetekig nem került elő.

Kerestük, megsirattuk, lemondtunk róla. Ősszel, répaásás előtt egy hajnalban harmadmagával megjelent az ágyások között. A kis cilók alig tudtak átvergődni a zöld dzsungelen. Majd méteresre megnőtt a répa zöldje, azt hittük, valami csodamagot vettünk a nagyboltban. Olyan termés volt, mint az álom. Nem is tudtuk mihez hasonlítani, akkor még nem ismertük a jégcsapretket. Piros volt, mint a gyerekrajzokon, és édes, nem lehetett betelni vele, nyersen is ettük hetekig.

Különös év volt 1986, annyi minden történt. Csernobil. Érettségi. Szakítás az első szerelemmel. Eltűnt, majd megkerült Cilike. Jó termésünk volt azon a nyáron… Mondhatni, atomi jó…

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! Olvassa el a szerző további műveit is:

 Cinege a grillsütőben  *  Mostan színes mintákról álmodom  *  Halál feltámadáskor  *  Össztánc a gardróbban    Nyiribori, a guberálók gyöngye  *   Mellbimbó a kokárda alatt   *   A szivárványon innen

 

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.20. 17:59

Polgármester

Szamosszeg 


szszb 30 és Gergely Lajos.jpgŐseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, testvér ne légy hűtlen soha!  Ez a felirat fogadja a látogatót Szamosszegen a napokban ünnepélyes keretek között felavatott székelykapu homlokzatán. Aki itt lakik nyilván nem áll meg nap, mint nap elolvasni a szépen formázott betűket. Az emlékmű a hétköznapok tartozékává válik. A gondolat és a sorokban rejlő szellemiség sok embernek sajátja a faluban. Itt volt, itt van és itt lesz, és jóleső érzés odapillantani a remekbe faragott megtestesülésére.

– Az én nemzetségem gyökerei ezer szállal kötnek ide – enged bepillantást családfája ága-bogaiba Gergely Lajos. – Itt születtem 1957. január 27-én. Legalább ötszáz rokonom van a faluban.

Az ilyenkor kézenfekvő kérdést, miszerint „hogyan lehet valaki próféta saját hazájában?” nem is teszem fel. Annak az embernek, aki ismeri a Szamos minden kanyarulatát, tudja, hogy az utcák miként követik a természetes irányát, aki úgy beszél a falujáról, mintha egy birodalom volna… Egy néprajzos pontosságával írja le, mi a különbség a Toronyvég és az Ószuszka között. Ahány utca, annyiféle ember. Mintha kerületei volnának Szamosszegnek. Gyerekkorától, eszmélésétől követi miként változott a társadalmi rétegződés. Sajnálja, ami már csak emlék, ápolja, újraélesztené, ami még megfogható, megmenthető.

– Nagyapáink idejében vasárnap délelőttre minden porta eleje elgereblyélve várta a templomba igyekvőket – mond egy példát, mire gondol. – Ma ismét ott vannak a virágok, és akad ugyan, aki megrongálja, de abban bízom, feltámad benne a jó érzés, a szép szeretete, és leszokik róla.

Nem csak a népes família, hanem a legutóbbi időközi választáson a szavazók többsége is úgy ítélte meg, ő az, akit a polgármesteri poszton szeretne látni. Nem volt zsákbamacska a döntés, mert Gergely Lajos három évtizede dolgozik a falu közigazgatásában. Karrierjének állomásai közelebbi távolabbi önkormányzatokban sikeres lépcsőfokok voltak ahhoz, hogy 1984 márciusában szülőfaluja vb titkára legyen. Ugyanitt lett jegyző rendszerváltáskor.  A három évtized valójában történelem, annyi kanyarral, amennyi talán még a Szamosnak sincs a határban. Polgármesterként meglepetés nem nagyon érhette. Ahogy mosolyogva mondja, „még szobát se váltottam”.  Vagyis a régi jegyzői helyiség avanzsált eggyel feljebb.

– Ez kevésbé lényeges – tekint körbe a helyiségen, és legyint. – Sokkal fontosabb, hogy a falum élete jobbra forduljon. – A beszélgetésünk eddigi részében gyakran feledkeztünk bele a múlt szépségeibe. A jelen és a jövő dolgaira térve Gergely Lajosból előtűnik a gyakorlatias ember, félreteszi a nosztalgiát.

– Abban a gazdálkodási rendben, amit a jelenlegi gazdasági környezet támogat, Szamosszeg határa talán nyolc-tíz családnak ad megélhetést. Ők pedig olyan tevékenységet folytatnak, amely kevéssé élőmunka-igényes. Nincs, ami itt tartsa az embereket. 30-35 temetésre fele ennyi születés esik, elöregszünk… Ígéretes programnak tartom, hogy akik maradnak gyógy- és fűszernövény termesztéssel, kisállat tartással foglalkozzanak. A közmunka fontos eleme a kormányzat foglalkozáspolitikájának, de fokozatosan fel kell, váltsa valami más. A mi klímánk alatt ugyanúgy megterem a levendula, a zsálya, és a többi hasonló növény, mint ott, ahonnan idehozzák, és eladják nekünk.

A néprajzban, történelemben előszeretettel elmerülő ember kis közgazdasági elemzése megmutatja, hogy sokoldalúság, alkalmazkodó készség nélkül nehéz helytállni azon a poszton, ahová szavazói bizalma emelte.

– Természetesen indulok az őszi választáson – vált most már politikusra. – Magam mögött tudom a Fidesz támogatását, de én is megteszek mindent, hogy programom mellé állítsam a szamosszegieket. Az eddig eltelt időben azt gondolom sikerült megértetnem mindenkivel, mit szeretnék tenni a falu, és az emberek felemelkedéséért. Én a háztól házig konzultációt tartom követendőnek. Ha valamit hozzátennének a programomhoz, vagy másként látnák jónak, meg fogják mondani, amikor bekopogok egy-egy reménybeli szavazómhoz.

Köztük az ötszáz rokonhoz – teszem magamban hozzá. Beszélgetésünk végén szó esik szűkebb családjáról. Felesége, leánykori nevén Filep Magdolna szociális munkás az iskolában. Két lányuk van, Anna 27 éves, Patrícia 22.

Leginkább a történetünkhöz, az ősiséghez vonzódik ez az ember – állapítom meg, mert ismét ekörül forog a szó. Szóvá is teszem: keskeny a határ a hangsúlyozott nemzeti érzés, és a magyarkodás között.

– Tudom, kikre gondol – mosolyodik el. – Semmi dolgom velük. Én például Raffay Ernő nézeteivel tudok azonosulni” –  említi, a nemzeti érzéséről szintén nevezetes politikust, aki itt volt az avató ünnepségen.

Elmenőben még egy pillantást vetek a falu büszkeségére, a székelykapura. Alatta egy parasztszekér. „Apám kerékgyártó volt” – csengenek a fülembe Gergely Lajos szavai. Emlék az ősnek, emlék a történelemnek.

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.19. 06:59

Jegyző

Szamosszeg

10428812_793338550698927_1568040049_n.jpgÉvekben számolva emberöltőnyi tapasztalatot szerzett jegyzőként – a polgármester, Gergely Lajos. A pályája elején tartó, de a szükséges gyakorlattal, és a megfelelő diplomák birtokában az a fiatalember, aki  ezen a poszton váltotta. A csillagok ritka együttállásakor jönnek létre ilyen párosítások.

­– Sokat segített, hogy szakmailag megálljam a helyem – jellemzi kettejük viszonyát Kanyó Tamás. – Volt ideje megtapasztalni, mivel nehezítheti meg egy polgármester a jegyző munkáját. Világosan láttam, és látom, hogy igyekszik az ilyesmit elkerülni. A képviselőtestület, a polgármester, és a jegyző olyan háromszög, amelynek oldalai gyümölcsöző, jó kapcsolatban kell legyenek egymással. A célokat és érdekeket egyensúlyban szükséges tartani. Ha törvényesség határához érkezik valamilyen elgondolás, meg kell találnunk azt a megoldást, amely anélkül vezet célhoz, hogy át is lépnénk. És ezt a háromszöget nyugodtan tekinthetjük hatszögnek, mert Szamoskérrel Közös Önkormányzati Hivatalt alkotunk. A társközség polgármestere, Teremi László ugyancsak nagyon sokat segített a beilleszkedésben

Az önkormányzati munka látná kárát, ha ez nem így volna – teszem hozzá magamban, és hallgatom most már azokat a szavakat, amelyek az életútról beszélnek.

– 1979. május 11-én születtem Fehérgyarmaton, amúgy hermánszegi vagyok – kezdi a történetet. Felkapom a fejem: igen, abban a faluban igen sokan viselik e nevet. – Meg a Badart, és a Bírót – veszi fel a fonalat.

Kicsit elidőzünk a famíliánál.  Azt már hallottam, igaz egy Badartól, hogy a Kanyó nevűek olyannyira összetartanak, hogy világszövetségük is van. Az egész földkerekségről eljönnek egy-egy találkozóra. A most elém tárt életrajzból viszont további figyelemre méltó részletek derülnek ki. Kanyó Tamás az általános iskola elvégzése után Debrecenben tanult tovább, a legendás „Refiben”. Ebben eddig semmi rendkívüli nincs, hiszen Szatmárban nagyon sok család tartja fontosnak, hogy ott szerzett érettségivel induljon neki az életnek gyermeke. Kanyó Tamás viszont igen hosszú névsort idéz családtagjai közül, egészen az „ük” szintig visszamenőleg, akik hagyományt teremtve mind a kálvinista Rómában maturáltak. Olyannyira, hogy közülük a legtehetségesebbek az általuk létrehozott Kanyó Alapítvány támogatásával tanulhattak egészen a világháború utánig.

– A padláson megtaláltam dédnagyapám katonaládáját – avat be régmúlt titkokba, amelyek fontos adalékul szolgálnak a dolgok mai állásához. – Szamossályi és Hermánszeg körjegyzője volt a harmincas években. A megtalált iratokból elérzékenyülve láttam, hogy mennyire akkurátus, gondos ember volt az ősöm.

Kanyó Tamás dédunokái katonaládát nemigen találnak a padláson, de ha lesz közöttük jegyző, akkor már évszázados hagyományról beszélhetnek majd. Maradjunk azonban a mánál, és az idáig vezető éveknél.

– Mezőtúron, a Mezőgazdasági Főiskolán végeztem – mondja, hová vezetett az útja Debrecen után. – Vadgazdálkodásból és minőségbiztosításból szereztem diplomát, utána pedig beiratkoztam az Államigazgatási Főiskolára. A mostani állásomba Fehérgyarmatról pályáztam, ahol az önkormányzatban dr. Tilki Attila polgármester referenseként dolgoztam.

Kanyó Tamás mostani beszélgetésünk céljából szabadsága alatt ugrott be hivatalába csak úgy egy pólóingben, legényesen. Annál inkább meglepett a kép, amely feleségével ábrázolja. A magyaros sötét öltözet már nem ritka ünnepélyes alkalmakkor, de azt gondolom, a hölgyeken is szépen mutat(na) ez a nosztalgikus viselet. Leánykori nevén Danó Tímea három évvel ezelőtt adott életet Rékának, és a büszke apa felfed egy titkot: útban van a kistestvére, aki a Csenge nevet kapja majd a keresztségben. Tímea egyébként a Szatmár Leader munkatársaként dolgozik Fehérgyarmaton.

A feleség tivadari illetőségű, családjában pedig nagy hagyománya van a falusi vendéglátásnak. A Danó-porta példáján elindulva ma már Kuruc Vendégház is található a Tisza-parti faluban. Sikeres pályázat elnyerése után épült meg, és lesz alapja részben annak, hogy a család bevételei biztosabb lábakon álljanak, másrészt annak, hogy Tivadarban eggyel több minőségi szálláshely csábítsa a messze földről érkező idegent.

Újabb szerencsés együttállás kerül szóba. A térségünkbe irányuló idegenforgalom igen nagy részben alapozódik a vadászatra és ebből a szempontból a vadgazdálkodási diploma nagyon hasznos. Mi sem természetesebb, hogy Kanyó Tamás hobbija a vadászat. Érdekelne, milyen trófeákat szerzett eddig. Büszke felsorolás helyett nagyon érdekes életfilozófiát hallok.

– Minden életkornak megvannak a maga céljai, így van ez vadban is. – Egy kis szünetet tart, aztán folytatja. – Mit érnék vele, ha már megvolna az összes nemes vad aranyérmes trófeája. És holnap, jövőre, tíz év múlva, húsz év múlva? – Mosolyogva könyveli el elismerő arckifejezésemet. Azért hozzáteszi: – Megvannak már azok a trófeák, amelyeket az én vadász múltammal illett megszerezni.

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.18. 07:41

 
Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

img833.jpgA delet harangozták a bogácsi Szent Márton templom tornyában, amikor Hócza Laci bátyám, a nyugdíjas kőművesmester − mint egy varázsütésre −, letette a malteroskanalat, és azt mondta: − Ebédelhetünk! Megkerült a váraljai pap malaca.

Értetlenül bámultam rá.

− Harangoznak, tehát megkerül a váraljai pap malaca − ismételte még nagyobb nyomatékkal az öreg, s már kérdeznem se kellett, belekezdett a magyarázatba.

− Valamikor, most már az nem érdekes, hogy mikor, elveszett a cserépváraljai pap malaca. Összeszaladt erre a hírre a kis falu apraja-nagyja, s közösen elhatározták, hogy mindenki indul a kóbor jószág megkeresésére. Mégpedig mindenki más irányba.

− Jó-jó − mondták erre a bölcs öregek −, de hogyan értesítjük egymást, ha valaki rátalál a cocára?

− Az, aki megtalálja − eszelte ki a legbölcsebb váraljai −, az felmegy a templomtoronyba, és megkondítja a harangot. Jelezve ezzel, hogy megkerült a jószág, a többieknek abba lehet hagyni a keresést.

Minden úgy is történt, ahogyan eltervezték. A legügyesebb váraljai megtalálta az elkóborolt állatot, majd szaladt a templomtoronyba, s meghúzta a harang kötelét. A harangszót meghallva pedig minden atyafi megnyugodva hazatért, hisz meglett a tisztelendő úr malaca. Ám a mondás − íme Hócza Laci bátyám a bizonyíték rá − mindmáig megmaradt. Vagyis, harangoznak, megkerült a váraljai pap malaca.

Az öreg kőművesmestertől hallott, nem kis iróniát tartalmazó szólásmondáshoz hasonló több is járja itt, Dél-Borsodban. A szomolyaiak például azt ragasztották a gyakorta templomba járó és imádkozó bogácsiakra, hogy „varastérgyűek”. S ebből született az a mondás, amellyel az örökösen templomba térdeplőket gúnyolták: varastérgyűek, mint a szenteskedő bogácsiak...

akiknek persze több sem kellett! Odamondtak ők is a szomolyaiaknak, méghozzá nem akármit!

Ha Bogácson nősülés előtt állt a legény, akkor a jövendőbeli kiválasztását segítendő, a szülők, a rokonok azt tanácsolták neki: Ha gazdag lányt akarsz elvenni, akkor Bogácsról nősülj; ha azt akarod, hogy tiszta lány legyen a feleséged, akkor Cserépfaluból válassz; ha szép lányt akarsz, akkor Bükkzsércen nézz körül, de ha kurvát akarsz, akkor menjél át Szomolyára vagy Váraljára.

Persze az iménti mondásban pozitív előjellel szereplő cserépfaluiakat, bükkzsércieket máskor, máshol nem kímélte a szomszédok éles nyelve.

A cserépfaluiakat például azzal csúfolták, hogy „megkefélték, mint a cserépiek a mákoscsíkot”. A rossz nyelvek szerint ugyanis azt hitték róla − már mint a mákoscsíkról −, hogy bolhás.

Az egykori bükkzsérci emberről pedig az a hír járta, hogy este nagyon részegen és nagyon éhesen érkezett haza, felbotorkált hát a padlásra, hogy a szalonnából vágjon egy darabot, de szalonna helyett a felesége által kiteregetett, ám − tél lévén – a megfagyott pendelyt vágta meg. Azóta járja ez a mondás: megvágta, mint zsérci ember a fagyos pendelyt.

Az ital nemcsak Bükkzsércen, de a Tiszaújvároshoz egészen közeli Bőcsön is gondot okozott olykor. Legalábbis az egykori bocsi tanítónak, aki fenemód kedvelte a bort, mondván: nincs rossz bor, csak kevés. Nos, ez a tanító úr, ismerve saját maga gyengéit, azért, hogy borai az újig kitartsanak, minden hordóra egy hónap nevét írta fel, s megfogadta: minden hónapban csak annyi bort fogyaszt, amennyi adott hónap nevét viselő hordóban van, s többet nem.

De bármilyen nagy volt a fogadkozása, márciusban már a júniusi feliratú hordó levét kortyolgatta. Róla született a mondás: beosztással van, mint a bocsi tanító.

S még egy itallal kapcsolatos mondás: asztalon úszik, mint a kövesdi málházó. A mezőkövesdi vasútállomás poggyászkezelő alkalmazottja − talán éppen ilyentájt, amikor már íze és ereje is van az új bornak − többet nyakalt a jóféle rizlingből, mint amennyire hitelesítve volt. Ledőlve a szolgálati helyiség asztalára, bizony elaludt, s azt álmodta, hogy egy nagy vízben úszik. Annyira beleélte magát ebbe az álombéli úszásba, hogy közben kezeivel is úszó mozdulatokat tett. Pechjére így találtak rá az asztalon fekve, kalimpáló kézmozdulatokkal.

Szerencsére Kövesden nem mindenki volt ilyen csapodár, mint az imént említett málházó. Laktak ott igen szentéletű asszonyságok is! Mint például az, akiről szólás is született: csütörizél, mint a szenteskedő kövesdi asszony. Ez az asszony a száján sohasem ejtette ki az illetlen „tök” szót, még akkor sem, ha az például a csütörtök részeként szerepelt. Ehelyett inkább azt mondta: csütörizél.

Templomba vágyott az egykori kövesdi legény is, méghozzá gyónni akart, ezért elment a plébánoshoz, s bevallotta neki:

− Tisztelendő Úr, én bizony megvertem a gubát.

− No, de fiam, mi ebben a bűn? − álmélkodott a pap.

− Jaj, tisztelendő atyám, azt elfelejtettem mondani, hogy a gubában apám is benne volt.

A gyónás titka valahogy csak kiderült, mert azóta él ez a mondás: megverte, mint kövesdi legény a gubát.

Cserépváraljáról egy másik malac is eszembe jut. Illetve egy azzal kapcsolatos másik mondás, ami így hangzik: felpofozták, mint a váraljai ember a malacot. Eredetéről azt a történetet hallottam, hogy Cserépváralján a faragott kővályút, amelyből korábban termetes hízó vedelte a korpás moslékot, bizony a néhány hetes választási malac sehogy sem érte fel. S ekkor mi mást tehetett a váraljai gazda? Sámlit mégsem rakhatott a malac alá! Akkor mégis csak jobb ötlet volt felpofozni a bamba jószágot.

Apropó, egy másik malac... ez sályi, de ez sem jobb, mint a váraljai. Legalábbis a tibolddaróciak szerint, mert azt a tanácsot adták a helyi, nősülés vagy férjhezmenetel előtt álló fiataloknak, hogy ne válasszanak jövendőbelit a szomszédos Súlyból. Mond­ván nekik azt: Sályból még a malac se jó.

No, de hogy a sályiak is visszavághassanak a daróciaknak, segítségükre siettek, ugyanis Darócon sem minden arany. Ugyanis a magyar szólások gyűjtésében ráleltem egy daróciakat érintő mondásra is. Ez pedig: átesett rajta, mint a daróci pap a lován. Ezt a megállapítást olyan emberre kapcsolatban szokták mondani, aki valamin nagy nehezen túljutott, de a „megoldásban” nincs sok köszönet.

S végezetül egy mondás Tardról, a tardiakról, a híressé vált „tardi harmatról”. Maga Szabó Zoltán írta meg híres szociográfiájában, A tardi helyzetben.

„...keletkezése ennyi: a Mezőkövesden járó tardi embert megkérdezik: „Volt-e nálatok eső, koma?” „Eső nem, csak egy kis harmat” − mondja a tardi nagy nyugalommal. Mire hazaér a jámbor, a falu házai térdig vízben állnak, az emberek teknőben közlekednek, mert Tardon ugyancsak harmat volt, de a hegyekben nagy felhőszakadás, a víz lecsurgott, megállapodott és elárasztotta a falut.”

  (Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.17. 17:15

Polgármester

Varsolc

szszb 30 tk Breda Lajos.jpgKellemes, nyár eleji kirándulóidőben, a testvértelepülés – Nyírcsászári – polgármesterének, Zichar Jánosnak a segítségével jutunk el riportunk helyszínére, a Szilágy megyei Varsolcra.

A kétezer ötszáz lelkes község tájképfestők ecsetjére kívánkozó, hegyek karéjozta völgyben fekszik. A településre bevezető utat majd’ autópálya minőségű aszfalt fedi. Az intézmények, az utcák neve kétnyelvű táblákon, illetve feliratokon olvasható. A lakosság kétharmada magyar, egyharmada román anyanyelvű, de mindenki tud magyarul.

Riportalanyunk régi ismerősnek kijáró szívélyességgel fogad bennünket. A hivatal üléstermében beszélgetünk Bréda Lajossal, Varsolc polgármesterével. A helyi születésű vezető minden mozdulatából, szavából kiérződik a rábízott településekért, az ott élő emberekért érzett felelősség. Az ötvenkilenc éves egykori katonatiszt kérdéseinkre adott válaszaiban tapintható a jó gazda gondossága, a biztos jövőkép megalapozottsága.

Ezen csak az csodálkozik el, aki nem tudja, hogy ő már 1996 óta folyamatosan tölti be a település első emberének nehéz és felelősségteljes tisztét. Feladatait és felelősségét két szomszédos kistelepülés – Récse és Kisrécse – ügyes-bajos dolgai gazdagítják. Az élet minden területén aktívan, lendületesen dolgozó polgármester nem ismeri a „lehetetlen” szót.

Mindent, mindenkor, mindenkinek, latba vetve erejét, ügyességét – ha kell hivatali tekintélyét is – oldja meg a gondját-baját. Tekintélyéhez még csak annyit, hogy a választók egyharmadát képező, román anyanyelvű lakosok, szavazataikkal is őt segítették minden választás idején. A tizennyolc fős testület pedig egy emberként áll ki vezetője mellett.

Bréda Lajos büszkén említi meg azt, hogy az Európai Unióba történt belépés óta nagyot fejlődött mind a három település. Az egyik évben, Románia által elnyert 1600 pályázatból Szilágy megye 292-őt kapott meg. A megyei keretből 17 jutott Varsolcnak. Melyek voltak ezek a pályázatok, kérdezzük a polgármestert, aki természetesen fejből már sorolja is azokat: 2,5 millió eurót kitevő összeget a községbe vezető, mintegy 10 km-es főút, valamint hegyi utak aszfaltozására, valamint a szomszéd település, Récse útépítésére kapták Egymillió euróból kell megoldaniuk a külterületi úthálózat aszfaltozását és százezerből a varsolci kultúrház felújítását. Kormányzati támogatást csak az ivóvízhálózat kiépítésére, a csatornázásra, valamint parkosításra kapnak. Egyéb anyagi forrást jelentenek a helyi adókból származó bevételek. Az ivóvízhálózattal kapcsolatosan jegyzi meg, hogy a Krasznára épített víztározó több település, köztük Zilah város igényeit is kielégíti.

E körbe tartozik az az örvendetes tény is, hogy itt épült föl Európa harmadik legnagyobb téglagyára. A gyárban készített építőanyagok az európai minőségi követelményeknek megfelelőek.

Folytatva a pozitív dolgokat, elmondja, hogy a kezdetekben sokszor jártak Magyarországon tapasztalatszerzés, tanulás céljából. Emlékezete szerint csak nagyon kevés helyre nem jutottak el. Ezek a látogatások nagymértékben segítették a munkájukat, hiszen akkor Románia három éves késésben volt. Sokat tanultak a víz- és gázhálózat kiépítése területén, a családi kapcsolatok kezelésének mikéntjéről is. Mosolyogva említi meg, hogy amikor Magyarországon járnak, úgy érzik, mintha hazamennének.

Amikor első alkalommal lett polgármester, akkor még sokféle dolog volt rendezetlen a három településen. Nem fejeződött be még a földek tulajdonjogának a rendezése, az utak a járhatatlanság szintjét megközelítő állapotúak voltak. Kis öniróniával jegyzi meg: egyik nap gumicsizmában mérte a földet, két nap múlva már Brüsszelben próbálta meg előbbre vinni a rábízott települések legfontosabb ügyeit. Tervei között szerepel még a két szomszédtelepülésen hiányzó kommunális létesítmények felújítása, illetve rendbetétele.

Az elvándorlásra terelődik a szó. A magyarság megtartása sokak számára becsület dolga, erkölcsi kötelesség. Ám a megélhetés parancsa mégis sok honfitársat kényszerített arra, hogy főként Németországban vagy az anyaországban vállaljon munkát és jövedelmével segítse az otthon maradottakat. Bréda Lajos az RMDSZ helyi szervezetének alelnöke, a megyeiben vezetőségi tag, örül annak, hogy tőlük nem sokan vándoroltak el. Bréda Lajos étgyermekes apa. Melinda lánya Közigazgatási Egyetemet végzett, helyben építkezik és alapított családot, most 6 éves Alexandra lányukkal a szülőföldön maradnak. A másik lánya, Andrea turisztika-földrajz szakon végzett, menedzser egy privát kórházban. Felesége a polgármesteri hivatalban dolgozik.

Egyre jobban kinyílik a világ Varsolc, Récse, Kisrécse 2500 lakosa előtt. Az Európai Unió zászlajával, az ide érkező támogatásokkal, az anyaország és benne a testvértelepülés segítségével és saját önbizalmukkal, tenni akarásukkal jutottak el idáig.

File0001.jpg

Volom Pál

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.17. 11:46

Egyetemi tanár

Budapest

szszb 30 és dr Rácz Lajos 400.JPGHa valaki Tyukodról elindul, hogy ő legyen az ország egyik vezető jogtörténésze, felmerül a kérdés, hogy akkor ő most tyukodi, akiből vezető jogtörténész lett, vagy híres jogtörténész, aki úgy mellesleg tyukodi?

Aki viszont beszélget másfél órát az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemrég nyugdíjba vonult tanszékvezető professzorával, a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete egykori munkatársával, az Alkotmánybíróság mögött egykor ott álló nemzetközi elismerést kivívó tudós-csapat tagjával, a Károli Gáspár Református Egyetem Jog- és Államtudományi Kara megalapításában elévülhetetlen érdemeket szerző tudományszervezővel, tankönyvszerkesztővel és szerzővel, az rájön, hogy a tyukodiság és a jogtudósság egyaránt kellett ahhoz, hogy Rácz Lajos ezeket mind elérje.

Ahogy leülünk a klasszikus ízléssel berendezett budai lakásban, azonnal két dolog tűnik fel. Rákóczi portréja és Tyukod címere. Tősgyökeres szatmári embernél járunk.

Kérésemre a professzor belekezd az úti beszámolóba, kicsit kényelmetlenül, szemmel láthatóan nincs saját maga dicséréséhez szokva, Tyukodtól a tudományos élet csúcsaiig.

Megtudjuk, hogy a körzetesített csengeri gimnáziumba kellett volna járnia, de édesanyja addig ment, míg el nem intézte, tehetséges fia Nyíregyházára kerülhessen a Vasváriba, ahova a bátyja is járt. Tanárai rábeszélik, hogy ne akarjon régész vagy történelemtanár lenni, legyen jogász, az esze megvan hozzá. A nagy cél Szeged, de Budapest lesz belőle, az akkori időkben oda kellett „szabolcsi” gyerek, így a jó tanuló, jól felvételiző majdani professzorból előbb pesti diák lesz.

Az egyetemi évek alatt elkezdődik aztán a jogtörténész karrier. Demonstrátor a jogtörténeti tanszéken, de a diploma után még megpróbálkozna az ügyvédkedéssel. Már fel van véve a munkaközösségbe, amikor az utolsó pillanatban lebeszélik a bojtárkodásról. Csábítják minisztériumba, de elhatározza: „bürokrata nem leszek”. Innentől már egy-két kisebb kanyarral, de egyenes az út a tudományos életben.

A Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete jelentős szellemi műhely, ahol egykori professzorai nemcsak a magyar jogtudomány hagyományait mentik át, hanem jogtudományi hátterét adják a rendszerváltásnak. A korai kilencvenes évek sokszor csapkodó jogalkotásában számtalanszor tesz rendet az Alkotmánybíróság, amelynek tanácsadói csapatában ott találjuk az egykori tehetséges tyukodi suhancot is, aki ekkorra ismert jogtörténész.

Mindemellett szinte a végzése óta folyamatosan oktat az ELTE jogi karán, az Államigazgatási Főiskolán. Alapítója és az egyházjog professzora a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karának.

És hogy jön ehhez Tyukod?  Szinte mindig, amint valami jogtörténeti fordulathoz érünk, Rácz professzor pontosan tudja, hogyan hatott ez a korabeli Tyukodra, mit csináltak akkoriban a tyukodiak. Talán nem is lehet ennyire őszintén rajongani a régi korok jogszabályai, intézményei iránt, ha nincs az a gazdag hagyomány, amely a kis nemesi falu sajátja Szatmárban. A jogtörténeti szakkifejezések, a kollégák, a karrier állomásai közé egyre többször szövődnek a Rákóczi-szabadságharc eseményei, a falu nemes családjai, az Osváthok, a Ráczok.

Megtudjuk, hogy a tyukodiak már 1181-ben a falu első említésekor sem voltak akárkik. „Iobagiones equites” hangzik a latin szakkifejezés, a cégényi monostorhoz tartozó lovas, tehát a formálódó nemességhez tartozó emberek. 

Hallunk aztán az Apafitól kapott armálisról, a Rákóczi és a ’48-as zászló alatt harcoló felmenőkről, a lápba a tatár és a török elől elbújó, a történelem viharait túlélő, élni akaró községről. Ezért kell tyukodinak lenni a jogtörténészséghez. A professzor minden szavából érezni: tudja, hogy amikor régmúlt törvények latin vagy régies magyar szövegeit elemzi, amikor kutatótársaival hatalmas jelentőségű bibliográfiai munkát végez, a saját múltját is kutatja. A magyar közélet iránt mindig érdeklődő, az abban mindig részt venni akaró, elpusztíthatatlan faluét és lakosaiét.

Hatvanhét évesen azt mondja, ez már a zsoltár szerint is számon tartott kor. Nem tűnik azonban enerváltnak. Noha fő kutatási területei közé a családjog és a közigazgatási jog története tartozik, eltökélt szándéka, hogy a nagy elődök, mint Szalay Zsigmond után megírja Tyukod történetét.

Azét a Tyukodét, amelytől sose távolodott el. Tudja a helyi fejleményeket, olyan természetességgel beszél mostani és volt polgármesterekről, ahogy a pestiek se szoktak a pesti ügyekről.

A szülők halála óta ritkultak a látogatások, de „Rácz Zsigánál” a mai napig össze szoktak gyűlni a testvérek, András, József, Eszter. Anna lánya is elkíséri Tyukodra, amelynek hosszú és kalandos történelme mellett, emberöltőnyi mértékkel mérve ugyanolyan változatos utat bejáró (jog)történésze is van. Joggal lehetnek büszkék egymásra.

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.17. 08:14

Polgármester

Vatta 

szszb 30 ki Korán István.jpgSzerencsés fekvésű, jó megközelítésű a község, hiszen a 3. számú főút szeli át. Miskolc és Mezőkövesd közelsége pedig munkaerő piaci szempontból mondható kedvezőnek. Legnagyobb munkaadójuk a bükkábrányi bánya, az üzem az önkormányzatnak jelentős iparűzési adót fizet. A 938 lélekszámú településen három éve komoly fejlesztések indultak el.

Vattán a 2010-es önkormányzati választások előtt a helybeliek úgy látták, a környék községei sokkal dinamikusabban fejlődnek.  Nagy részük úgy gondolta, mindezért az akkori vezetés okolható, ezért rábeszélték Korán István Attila helyi vállalkozót a polgármesteri állás megpályázására. A meggyőzés eredményt hozott és az új polgármester elkezdhette terveinek valóra váltását, egy élhetőbb falu kialakítását. Ennek egyik eleme a fiatalok helyben tartása, amihez a munkahely mellett fontos a kulturáltabb környezet biztosítása is. Örökölt egy pangó közösségi életet, lepusztult önkormányzati épületet és gyenge infrastruktúrát, amin gyorsan változtatni akart. A hivatalt átköltöztette a faluházba, majd elkezdte a közösség élet felélesztését.  2010. december 16-án megszervezte a nyugdíjasok találkozóját, majd a Falukarácsonyt, ahol óvodások és iskolások adtak műsort. Elindult 2011-ben a Víg Vattai Napok rendezvénysorozat, amihez pályázaton nyertek támogatást, ahol helyet kapott a Gyermeknap és a bográcsfesztivál, valamint a Szemere Kupa futballtorna.

A község életben tartja focicsapatát, jelezve, hogy a mostani önkormányzat számára fontos kérdés a falusi sportélet. A Vattai Futball Club Egyesületet K. Tóth János elnök irányítja, nagy lelkesedéssel. Évente rendeznek jótékonysági sportbált, ahol a megjelenteknek lehetősége van a csapat támogatására. A felsorolt rendezvények évről-évre ismétlődnek, és sorra érkeznek a neves fellépő művészek Vattára.  

Sikerült megtartaniuk az oktatási intézményeket is, a nyolcosztályos iskolában most 81 gyermek tanul, míg óvodájuk 26 fővel működik.  István tudja, hogy a múlt téglái jelentik a jövő alapját, ezért Vatta legismertebb szülöttének, Szemere Bertalannak a tiszteletére emlékparkot építettek. Ott helyet kapott az 1848-49-es szabadságharc miniszterelnökének szobra, a park pedig, amelyet 2012. augusztus 26-án, Szemere születésének 200. évfordulóján avattak fel, a helyi ünnepségek helyszíne lett. Tiszteletére a község fő utcáját - ahol megtalálható az önkormányzat épülete, a posta, a takarékszövetkezet, az óvoda, a tornaterem, a sportöltöző és az iskola is - róla nevezték el.

Aztán jöttek a pályázati sikerek. Megújult a sportöltöző, elkészült a focipálya öntözőrendszere, az óvodába faaprítékos kazánt szereltek be, kicserélték az ebédlő és a tornaterem bejárati ajtaját és a hivatal udvarára két fedett tároló épült. Az óvoda pincéjét rendbe tették, ami fölé fedett játéktároló került. Átvállalták az egyházaktól a temetők gondozását, a közmunkások karbantartják a parkosított közterületeket és lenyírják a füvet az idős emberek portája előtt is. Közmunkában építettek csapadékvíz elvezető árkokat, amihez helyben készültek a betonelemek, de besegítettek a 200 adagos konyha alapanyag ellátásában is, mert négy hektáron termelnek zöldségféléket. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák végrehajtása Leader Helyi Akciócsoportok közreműködésével címen nyertek pénzt őstermelői piac kialakítására, ami mellett pihenőpark és szökőkút épül. Bővítették a helyi játszóteret körhintával és kötélpályával és épült mini műfüves pálya vizesblokkal. A régi tűzoltószertárból jól felszerelt polgárőrbázist alakítottak ki, a régi önkormányzati épületből pedig közösség tér, konditerem épült, de fűnyíró traktort is vásároltak. Nyertek komposztáló ládákat és minden évben pályáznak  EU Élelmiszersegély Programra, a  rászoruló családoknak pedig évente osztanak tűzifát és kedvezményes árú lignitet

A fejlesztéseknél a polgármester megemlíti Tállai András államtitkár úr önzetlen segítségét, a Dél-borsodi Leader munkatársait, az önkormányzat dolgozóit, a közmunkásokat, a lakosságot és családja támogatását.

Több útfelújítást önerőből végeztek el és saját pénzből vettek kisteherautót is az önkormányzati feladatok elvégzésére. Tervekben sincs hiány, hiszen kellene művelődési ház és orvosi rendelő, tájház, térfigyelő kamerarendszer, és folytatni kell az útfelújításokat. Ezek a fejlődési lehetőségek inspirálják Korán Istvánt, hogy 2014-ben is megmérettesse magát a helyhatósági választáson.

Családjáról elárulta, hogy nagyobbik fia, István a katasztrófavédelemnél dolgozik Egerben, ahol megszületett első unokája is. A kisebbik gyermeke Kristóf a 11. évében jár, és máris nagyszerű sportsikereket ért el. A shotokan stílusú karate sportágban korosztályos Európa bajnok és háromszoros magyar bajnok, de Szajlai Oszkár irányítása mellett világversenyekről is hozott már haza érmeket. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.16. 12:29

1723090_10201903605404770_186699806_n.jpgA Waikiki strand meglehetősen kicsi partocska. A Felső-Tiszán némelyik palaj hosszabb nála. A Csendes-óceán haragos hullámai a sziget ellenkező oldalán vannak. Emitt áll viszont Kahanamoku herceg szobra. A Hawaii főrend 1910-ben szabad stílusban olimpiai aranyat úszott, a szörfösöknek pedig azóta is fogalom. Őket azonban, mint említettem, nem itt kell keresni.

Címlapra A Cápa-szikla hullámpoklában.jpgAz északi partra érkező hullámoknak Alaszkától idáig van pályájuk gyorsulni és dagadni. Beszédesek a nevek: Himalája Beach, Lavina Beach, Banzáj Beach… A Cápa-sziklánál kezdődik a Pipeline Beach, magyarul Csővezeték part. Ez arról a hátborzongató hullámról kapta a nevét, amelyik átbukva csővezetéket képez, a szörfös pedig ebben suhan tova, míg a hullám egész erejét vesztve össze nem omlik, és párává nem válik. A világ legmagasabb hullámai között  a téli hónapokban egyáltalán nem ritka a tíz méter fölötti. A parton százszámra tébláboló bámészkodó között talán tucatnyi azoknak a száma, akik itt be mernek menni a vízbe. Speciális úszódresszük, kisportolt testük, elszánt tekintetük nagyon jól megkülönbözteti őket az összes többitől, aki kerekre nyílt szemmel és szent borzadállyal nézi, amint deszkájukra dobják magukat, és beúsznak oda, ahol a víz önmagát széttépve járja vitustáncát.

A parttól nem olyan messze elég jól elvannak a szörfdeszkán hasaló hullámlovasok. Rejtély, honnan tudják, melyik a kedvükre való hullám. Időben felpattanni, és indulni… Ez a titok. Ha elkésel, kint maradsz, ha elsieted, belezuhansz a vízszakadékba. Ha eltalálod, jutalmad a győzelem. Nem a másik szörfösön, hanem a tomboló természeten. Ha eltalálod a megfelelő pillanatot, szoborként állhatsz egy másodpercig a habok csúcsán,  aztán pedig suhanhatsz előttük, és megtalálhatod a csővezetéket, amelyből kinézhetsz az ámuló emberekre, a kályhacsőnyi teleobjektívekkel célzó fotósokra, a mögöttük békésen bókoló pálmákra, a ragyogóan kék égben véget érő haragoszöld hegyekre, és máris sóvároghatsz ismét az új nagy hullám után, mert még egy pillanat, és oda a varázs.2. Az a bizonyos csővezeték.jpg

***esiksandor2cm.jpg

Ilyen szép a világ

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.14. 17:23


Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

 

img829.jpgA XVI. századi magyar történelem talán legkiemelkedőbb egyénisége volt Martinuzzi Fráter György. A György barát néven közismert tudós-pap, a Mohács utáni sivár évtizedeknek volt nagy távlatokba tekintő politikusa, aki mindig Magyarország érdekeit tekintette legfontosabbnak. Nem rajta, hanem a történelmi körülményeken múlott, hogy nagy tervét, az újra független, egységes Magyarországot életé­ben nem sikerült megvalósítani.

Fráter György 1482. június 18-án született a horvátországi Kamičicban. Atyja Utyeszenich Gergely köznemes, anyja a velencei patrícius Martinuzzi család ivadéka volt. A gyermek György már 8 éves korában Korvin János herceg udvarába került. A herceg halála (1504) után Szapolyai István özvegyének lett apródja. On­nan Szapolyai János erdélyi vajda dandárjába került, ám nagy kedvet nem érzett a hadi pálya iránt, ezért végül is a papi pályát választotta.

Huszonhat-huszonnyolc éves korában a Buda melletti Szentlőrincen belépett a pálos rendbe. Előtte viszont 1506-ban itt, megyénkben, a Tiszaújvároshoz közeli Sajólád kolostorában volt novícius, vagyis szerzetes növendék.

Később a lengyelországi czestochowai zárda főnöke lett, majd pedig 1526-ban, a mohácsi vész évében, újra visszakerült Sajóládra. Ekkor már, mint perjel (rendházfőnök) vezette a ládi pálosok kolostorát két éven át, 1528-ig. Amikor Szapolyai János király 1528-ban Ferdinánd király hadai elől Lengyelországba menekült, szolgálatá­ba vonta György barátot, s őt küldözgette visszatérő útja egyengetésére. Majd ami­kor János király a török segítségével ismét magyar király lett, egyik legfőbb tanács­adójának, kincstartójának nevezte ki. 1534-ben pedig a váradi püspöki címet adomá­nyozta neki.

1538-ban Fráter György volt az, aki előrelendítette a két király − János és Ferdi­nánd − tárgyalásait, és érdemei vannak a váradi béke nyélbeütésében. 1540-ben János király végrendeletében György barátot nevezte ki özvegye, Izabella és a cse­csemő János Zsigmond gyámjává. Halálos ágyán megeskette a barátot, hogy néhány napos fiának − ellentétben a váradi béke záradékával −, minden áron megtartja a koronát.

Fráter György hű maradt az eskühöz. Budát −igaz török segítséggel −, de megvéd­te Ferdinánd hadaitól. Igaz, ezzel csöbörből-vödörbe esett, ugyanis a török álnokul kihasználta a lehetőséget, s Ferdinánd helyett ő foglalta el Budát.

„Ha van Fráter György életében tragikum − írta a nagytekintélyű történetíró, Szekfű Gyula −, akkor azt itt találjuk, Budavár elvesztésének súlyát egész életén át lelkében hordozta, már a következő évben megmondó Ferdinánd követének, Bornemisza Pál­nak: „Eddig nem tévedtem cselekedeteimben, csak akkor, mikor a török kezébe adtam Budát! Hozzátevén lelkiismerete megvigasztalásához:„de ennek nem én voltam egye­dül az oka!”

György barát − csalódva a törökben−, néhány hónappal Buda elfoglalása után egyezséget kötött Ferdinánddal. A gyalui egyezmény értelmében, ha Ferdinánd visszafoglalja Budát, György barát átadja neki János Zsigmond országrészét, s ezzel Magyarország nagy része egy király uralma alá kerül. De amennyire sietett Budánál Fráter György, olyan óvatos volt a gyalui egyezmény végrehajtásában. Egész politikáját tükrözik az a válasz, amelyet 1543 őszén Ferdinánd sürgetésére mondott: „Ben­nem ne kételkedjék Felséged, én a legjobb indulatot táplálom szívemben Felséged és a keresztény köztársaság iránt. Míg azonban az Isten Felséged ügyeinek jobb sikert nem ad, igyekezni fogok ezentúl is, ugyanazon eszélyességgel, mint eddig tettem, távol tartani az ellenséget, hogy ezen ország Isten irgalmából valahára megmentes­sék. .. ”

S eközben megvetette alapjait az erdélyi fejedelemségnek, s annak a politikának, amellyel a fejedelemség a két versengő hatalmasság, a török és a német között magát másfélszáz évig fenntartotta, őrizve ezzel a független magyar állam létre­jöttének lehetőségét.

Az utókor György barát életművének tekinti Erdély önállóságát, pedig az ő ideál­ja, célja mindig az egységes magyar királyság volt, amit a két hatalom között lavíroz­va, sajnos életében nem tudott megvalósítani.

Több oka volt ennek. Egyrészt a két nagyhatalom harapófogója, de a magyar urak sem voltak partnerei, s nemigen értették a barát tetteinek mozgatórugóit. Nagy volt közöttük a szakadék. S nem csak származása, valamint Buda szerencsétlen esete miatt gyanúsították, de azt sem nézték jó szemmel, hogy vendégül látja huszárjait, együtt iszik velük, néha fegyverjátékaikban is részt vesz. Szóval, hogy jól érzi magát az alsóbb népréteg körében.

Mert ilyen ember volt György barát, aki mindig szerzetének hosszú fehér, földig érő csuháját viselte, melyre néha páncélt öltött. Oldalán kard, kezében sokszor még dárda is volt, mivel katonái körében élt. Többek között az egyre erősödő hadserege, valamint a színlelt török barátsága miatt vált bizalmatlanná vele szemben Ferdi­nánd seregének parancsnoka, Castaldo is, kinek hívei Sforza Palavicini vezetésével 1551. december 17-én, az alvinczi kastélyban orvul megölték az akkor már bíbornok-érseket.

Fráter György irodalmi munkásságát (amelyek egyben politikájának is bizonyíté­ka) az 1535-51 között kelt levelei jelentik, amelyeket Szinnyei József A magyar írók élete és munkái című könyvében, mint a bécsi levéltár anyagát említi.

György barát, ellentétben a származása miatti gyanúsítgatásokkal, mindenkor büszkén vallotta magát magyarnak. A magyar nyelv például annyira anyanyelvévé lett, hogy amikor latinul beszélt, akkor is folyton magyar szavakat kevert beszédébe

S ha mindezek után valaki megkérdezi, ki is volt az egykori sajóládi perjel, György barát, álljon itt a másik jeles történetíró, Acsády Ignác válasza: „...ember volt hatal­mas ésszel, töménytelen gyakorlati ismerettel...”

Tragédiájának talán ez is oka volt: „túl nőtt” kortársain.

 (Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.10. 19:41

 Újszászy Kálmán professzorról beszél Barsi Ernő főiskolai tanár

Újszászy Kálmán.jpgÚjszászy Kálmán a sárospataki teológiai akadémia tanára, rektora, a pataki népfőiskola egyik alapítója, szervezője volt, aki a teológiai akadémia és a népfőiskola megszűnése után a Nagykönyvtár főkönyvtárosa, később a Sárospataki Tudományos Gyűjtemények vezetője, 1964-től pedig a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka lett. De a hivatalosan hangzó címek helyett elég annyi: ő volt a sokak által szeretett Kálmán bácsi, a Bodrog-parti „magányos cédrus”.

Tanítványa, Képes Géza költő azt írta:

„Mi eljöttünk – te ott maradtál. / A kifosztott főiskola / s a megriadt vár / ott maradt veled: / S csak a hűséges / Nagykönyvtár / vigasztalt.”

A pályatárs Harsányi István pedig így írt róla portréjában: „Törékenynek látszó, mozgékony, cingár termet, időskorában már egyre több görbülettel. Az utóbbi időben már szinte mindig abban a testtartásban, azonos szabású egyszerű, sötét öltözetben, ahogy a temetéseken, félreállva, magányosan, elmerülten, gondolkozva, meditálva, figyelve a történéseket. De beszédesen hirdetve, »látjátok, feleim, itt vagyok, még itt vagyok, köztetek, a helyemen vagyok. A Kazinczy utcában éppen úgy, mint a kollégiumi dolgozószobámban. Jöjjetek, ha szükségetek van rám!«.” E nagyszerű ember emlékét egykori tanítványával, Barsi Ernő nyugalmazott főiskolai tanárral idéztük föl.

– Mikor és milyen körülmények között ismerte meg Újszászy Kálmánt?

– Én a Dél-borsodi Sály községben születtem, s onnan kerültem a pataki kollégiumba, ahol leérettségiztem 1938-ban, majd ugyancsak Sárospatakon elvégeztem 1942-ben a Református Teológiai Akadémiát is. Még hatodikos gimnazista voltam Patakon, mikor osztályfőnökünk s egyben latin–magyar tanárunk, dr. Harsányi István egy magyarórára meghívta hozzánk dr. Újszászy Kálmán professzor urat, hogy szóljon nekünk a faluról, a faluban végzendő gyűjtőmunkáról. Ez az óra aztán egy életre elkötelezett a magyar falu számára. Tehát a viszonyunk kezdetben jellegzetes tanár–diák kapcsolat volt, részemről az iránta érzett nagy-nagy tisztelettel, mert ennyi év után is hálát érezve mondom el: én nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen a pályám alakulásában, hitem erősítésében szóval és példával sokat segített. Ámulva hallgattam, mennyi felhasználatlan, kallódó kincs hever a falu népénél, amelynek feltárása, ápolása, az életbe valóújbóli bevitele mily nagyon gazdagítaná nemcsak a falun, hanem a városon élők életét is. Milyen más emberré válik az, aki ebből a forrásból merít! Néhány osztálytársammal azonnal hozzá is fogtunk a gyűjtőmunkához, buzgón gyűjtöttünk különféle tárgyakat, fafaragást, cserepet vagy a nép szellemi kultúrájának egy-egy darabját, s az ezekből kötött „csokromat” helyeztem arra az osztálysarokba állított asztalra, amelyen kis néprajzi kiállítást rendeztünk gyűjtéseinkből. Azt az első kis primitív gyűjtésemet, amit erre az asztalra tettem, ma is őrzi a Faluszeminárium Adattára. S mindezt Újszászy Kálmánnak köszönhetem, aki – kollégájával, Szabó Zoltánnal – az új lelkipásztori nemzedék elkészítésének szokatlan módját választotta: felkeltette diákjai mélyebb érdeklődését a gyülekezet és annak környezete iránt, s szinte egyház-szociológiai ismeretszerzésre inspirálta őket. Ezt a célt szolgálta az 1931-ben meginduló faluszeminárium, amely egészen a teológia 1951-es megszüntetéséig működött. Ennek révén a leendő lelkipásztorok jobban megismerhették környezetüket, vagyis nemcsak felületesen szemlélődtek, hanem lehetőségük nyílt a külső ismertetőjegyeket befolyásoló gondolatvilágot is megérteni. Ezt segítették elő olyan foglalkozások is, mint a munkatáborok, a regőscserkészet vagy az évközi „kiszállások”. Újszászy Kálmánnak az ilyen látogatásokról készített írásainak élvezetes stílusa olyan életszerű, hogy szinte vele együtt átéljük mi is egy falusi gyűjtés élményét.

– Ha az ön által említett egyetlen magyaróra a professzorral ilyen erős indíttatást váltott ki önből, akkor mi mindent hoztak a vele való későbbi találkozások? Hogyan alakult a későbbi kapcsolatuk, milyen hatást tett önre a professzor személyisége?

– Vele minden találkozás sok-sok tanulsággal szolgált. Itt van mindjárt a felvételink esete a Református Teológiai Akadémiára. 1938-ban, érettségi után felvételi vizsgát kellett tennünk a sárospataki Református Teológiai Akadémián. Tizenketten jelentkeztünk, ebből hatunknak volt jeles érettségi bizonyítványa. Ennek tudatában, „magabiztosan” álltunk leendő professzoraink elé. Sosem felejtem, Kálmán bátyánk kivitt bennünket az iskolakertbe, s ott ült le velünk „elbeszélgetésre”. Ő aztán hamarosan kiderítette, hogy jeles érettségink ellenére milyen hiányos ismereteink vannak az országunkról és magyarságunkról. Egyszóval: alaposan „leégtünk”. De legalább megláttuk, hogy mit kell pótolnunk. S teológiai tanulmányaink közben ő sokat segített e hiányainkat pótolni. Filozófiatörténetet, pedagógiát adott elő nekünk, s a filozófiai szemináriumot vezette. Nemcsak logikus gondolkodásra nevelt, hanem magát a tanulást, a szakadatlan ismeretszerzést is megszerettette velünk, s tette életünk részévé. Pedagógiai előadásain belénk oltotta, hogy a nevelés csak mint nemzetnevelés szolgálhatja igazán a célját. Vagyis ha a nevelőket munkájuk minden részletében a nemzeti tudatosság vezeti. Azt is megértette velünk, hogy a nevelés nemzeti irányának hangoztatása még nem biztosítja annak érvényesülését, hanem a magyar szellemet kell minél jobban megismerni és ehhez szabni a nevelést. S bizony, az általa vezetett filozófiai szemináriumon egy teljes fél évig foglalkoztunk Németh László kisebbségben című könyvével. Ő – aki a falunevelés pedagógiája tárgykörből szerzett egyetemi magántanári oklevelet – erre a munkára igyekezett bennünket is felkészíteni. Ennek gyakorlati megvalósítását közvetlenül láthattuk, tanulságait levonhattuk az általa szervezett és vezetett népfőiskolai munkában. Vallotta azt, amit Szabó Dezső is megfogalmazott, hogy a „falutudománynak” három csoportja van: egészségtani, gazdasági és kulturális részből áll. S ő az utóbbit tartotta a legfontosabbnak. Ezért hívta meg külső előadóknak a magyarság legkiválóbb szellemeit, nagy tudósokat, írókat, művészeket. Mert vallotta, hogy a népnek csak a legkiválóbbat, legértékesebbet szabad nyújtani. Azt tartotta, hogy a népfőiskola mellett a falunevelést szolgálja a falumúzeum is. Újszászy Kálmán nem csak az előadásaival, a szavaival nevelt, hanem az élete példájával is. Ezzel valósággal lenyűgözött bennünket, s ezt igyekeztünk saját munkánkban is követni. Sugárzott belőle, hogy az emberi tett, az emberi cselekedet mutatja meg létünk igazi alapját. Ebben nagy pataki elődeinek egyenes folytatója volt. Erdélyi János három fáklyája: a hit, a haza és az emberiség iránti elkötelezettség benne is lobogott, akárcsak Kossuth Lajos lángoló hazaszeretete. S egy ritkábban emlegetett, de igen nagy pataki diák, Fáy András vezérelvét is hűen követte: jóügyeket szolgálni és használni. El kell mondanom azt is, hogy – habár Budapesten született, s teológus ösztöndíjasként megjárta Nyugat-Európát és Görögországot – rajongott Sárospatakért. Egy önéletrajzi írásában így ír: „Sárospatakra nem is annyira teológusnak, mint inkább pataki diáknak kerültem, és öt év alatt én is összenőttem a tájjal, össze a főiskola múltjával, össze rendeltetésével, s mint repkény a falhoz, hozzátapadtam ahhoz a baráti körhöz, amely nemcsak az ifjúság, hanem az egész iskola szellemi megújulásának erjesztője volt. Sorsommá lett Patak! Nem szakított el tőle Skócia, nem Svájc, sem Hellász napsütötte földje, diákból teológussáérésemnek három szép esztendeje.”

– Milyen mozzanatok határozták meg Újszászy Kálmán világképének kialakulását?

– Legjobb lesz, ha ezt az egyik önéletrajzi írásából vett idézettel világítjuk meg. A hazaszeretetről így ír: „Hol gyújtották meg szívemben tüzedet? A Külső-Józsefvárosban-é, amelynek indulata, amikor születtem, olyan lehetett, mint fél évszázaddal később, az ifjabbik Hábetler János idejében? Vagy az Országház téren, ahol a mostani Kossuth-szobor helyén, olajfűzek enyhében csillagfényes nyári estéken öntögette belém apám mindazt, amit a Hármas Kis Tükörből a magyar földről és a magyar történelemről tanult? Vagy megint ott, a Garam partján, ahol a buja földeken a lovasembert is eltakarta a kukorica, és a gyalogost a barnássárga árpa? Ahol késő délutánokon olyan port vert a hazavonuló libák végeláthatatlan serege, mint máshol a csorda, és ahol már az I. világháború előtt töltögető ekével dolgoztak rokonaim, és géppel kaszálta lucernáját két bálványom, kurátor Csető Károly és Öreg Újszászy János? A Dunakanyarban-é, ahol anyám nagyszülei éltek; dédapám, aki honvéd volt negyvennyolcban s még taljánnak mondotta a faluban dolgozó olasz kőbányászokat? Vagy tizennyolcban az Astoria előtt, és nem sokkal később, egy lucskos novemberi napon, az Ady Endre temetésén? Vagy ott, »ahol tanyáztak a szabadság oroszlánjai«, Zemplén földjén, a Bodrog mellett, ahová olyan »véletlenül« kerültem, hogy abban, ahogy odakerültem, és ahol máig ott vagyok, látom kiábrázolva az eleve elrendelést? Mindegy, hogy hol, mindegy, hogy kik! Mindenki és mindenütt élesztgette annyira, hogy én most, hat évtizeddel a vállamon is, hitet tudok tenni amellett, hogy nem költők frázisa, hanem olyan valóság a honszerelem, amilyen valóság a hon. Nekem annyira valóság, Kazinczyval szólva,»a haza szent szeretete«, hogy azt az esküt, amellyel egy másik szerelmet pecsétel meg az ember, hazámra vonatkoztatottan is el tudom mondani olyan szenvedéllyel és olyan halálosan komolyan, mint ahogy azt a másikat mondottam el egykor: »Vele megelégszem, vele szentül élek! Hozzá hű leszek, és őt sem egészségben, sem betegségben, sem boldog, sem boldogtalan állapotban, holtomiglan vagy holtáiglan hitetlenül el nem hagyom!«”.

– Nem akármilyen indíttatást kapott ön a professzortól… Ritka és kivételes adomány egy ilyen ismeretség az ember életében…

– Így van, de be kell vallanom, hogy teológus éveim alatt látszólag én voltam a leghűtlenebb faluszeminarista, mert távol kellett maradjak ettől a szívem szerint való munkától, ugyanis a teológiával párhuzamosan akkor már a zeneakadémiát is végeztem magánúton. De 1946-ban, a romokban heverő országban semmit sem tudtam a diplomámmal kezdeni, mert nem kaptam állást. Nem volt más választásom, hazamentem Sályba, s beálltam az édesapám által vezetett iskolába éneket tanítani. Ez a pályakezdő sályi esztendő csodálatos ajándék volt a számomra. Amikor délutánonként behallatszott udvarunkba a domboldalon libát legeltető kis tanítványaim éneke, ahogyan zengett a határ az iskolában tanult népdalaiktól, olyan öröm töltött el, amihez foghatót ritkán érez az ember. Rövidesen 80 tagúénekkart alapítottam, amelynek műsorán a magyar népdalok mellett Kodály-, Bárdos-, Veress-kórusművek is szerepeltek. A csodálatos hangulatú hangversenyeken éreztem: beigazolódik minden, amit tanáraimtól, Újszászy Kálmántól, a falumunkától kaptam. Az ilyen emberek azok, akik az emberiség ügyét előreviszik, az ilyen személyiségek gyakorolnak olyan mély hatást a következő nemzedékekre, hogy az ember soha el nem felejti követni a példájukat.

– Mikor került ismét kapcsolatba Újszászy Kálmánnal?

– A sályi munkálkodás után a sorsom aztán ismét összekötődött a professzoréval, ugyanis Sály falu zenei művelődése címmel írtam egy kis tanulmányt, amely megjelent a Magyar Népi Művelődési Intézet sorozatában 1947-ben. Különös módon a Magyar Népi Művelődési Intézet kis tanulmányainak sorozata Újszászy Kálmánnak A sárospataki főiskola faluszemináriuma című tanulmányával indult, majd – Gombos Gyulának a népi kollégiumi mozgalomról szólóírása után – a 3. számban következett az én dolgozatom. Nemcsak a véletlen folytán került írásom a faluszemináriumi munkáról szóló tanulmány „folytatásaként” a sorozatba, hanem tulajdonképpen valóságosan is újra elindult az én faluszemináriumi munkálkodásom, ugyanis Újszászy Kálmán bátyám ettől kezdve nekem a haláláig tartó „faluszemináriumot” tartott.

– Ez mit jelentett a mindennapi munkában?

– Gyűjtéseimben, munkálkodásomban a tanácsaival segített szóban és levélben. Nem az írást, a publikálást tekintette elsőrendű feladatának, hanem az életével való példamutatást, a tanítást. Balassa Iván így emlékezik erre: „Amikor pataki működésemet elkezdtem, úgy láttam, hogy a nagy idegenforgalomhoz képest nincsen elég olyan kiadvány, amit az ide látogatók magukkal tudnának vinni. Ezért megbeszéltem Újszászy Kálmánnal, hogy megírunk és kiadunk egy ilyet. Így jelent meg 1957-ben Újszászy Kálmán–Balassa Iván–Román János: Sárospataki vezető című 40 oldalas munkánk, mint a sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 8. száma. Az 5000 példányt hamar elkapkodták, de sajnos nem tudtam Kálmánt újra rávenni, hogy egy nagyobb, díszesebb kiadvány szövegét írja meg.Nagyon nehezen írt, és azt a hatalmas tudást, amivel rendelkezett, élete utolsó évéig mindenkinek szívesen adta át, nemcsak tudósoknak, hanem egyetemi, főiskolai hallgatóknak. Nemegyszer tanúja lehettem, amikor gimnazisták keresték fel, hogy pályamunkájuk kiválasztásában vagy kidolgozásában segítsen nekik. Soha senkit nem utasított el! Igazi pedagógus volt, aki szóval és példamutatással nevelt. Mennyi mindent tudott, és mennyi mindent vitt el magával, sok olyat is, amit már csak ő tudott.” Nos, elmondhatom én is, hogy a professzor minden munkámat figyelemmel kísérte, írásaimat elolvasta, a Nagykönyvtárba, az Adattárba elhelyezte. Hogy mindezt hogyan győzte az ő szerteágazó munkássága, mérhetetlen elfoglaltsága mellett, az szinte megfoghatatlan. De boldog vagyok, hogy az iskola kapuját elhagyva egy életen át meríthetek erőt, tudást, szeretetet az ő csodálatos egyéniségéből. Hadd mondjak ezért hálás köszönetet! Tanácsaival látott el akkor is, mikor végre 1947 őszén meghívást kaptam a vidéken elsőként létesített Győri Állami Zenekonzervatóriumba hegedűtanárnak, ahol megkezdtem a pataki néphangversenyekhez hasonlóan a falusi és üzemi hangversenyek sorát. Hangversenyek százait szerveztük, és igyekeztünk a magyar népdal meg az értékes zene szeretetére nevelni generációk sorát. De nem győzöm hangoztatni, nekem mindehhez az indíttatást Sárospatak adta, a pataki szellemiség és olyan szellemi óriások, mint Újszászy Kálmán, aki munkásságomat – de nemcsak az enyémet! – végig nagy figyelemmel, rokonszenvvel, biztató szavakkal kísérte. Máig féltve őrzöm azt az 1990 nyarán kelt levelet, amiben oly szépen írt arról a kapocsról, amely minket, a Mestert és a tanítványát összekötött: „Köszönjük, hogy amióta ismerjük egymást, benne voltatok az életünkben, és ha szabad ezt is mondanom, mindig biztosan érezhettük, hogy Patakkal együtt, s ha ez egyáltalán lehetséges, nélküle is, de mindig benne érezhettük magunkat a Ti életetekben. Amit csináltunk, akár alkotás volt, akár szolgálat, Veletek csináltuk, szolgáltuk, alkottuk. Amit csináltatok és ezután csinálni fogtok, legyen az alkotómunka vagy szolgálat (a mi esetünkben az alkotás is szolgálat), velünk csináltátok, alkottátok. Amit kérhetek Tőletek, s messze túl Rajtatok, kérhetem Istentől, sem több, sem kevesebb annál, hogy az általam nemcsak elevenen, hanem inspirálóan is érzett egybefonódásunk maradjon meg egész életünkben: a mi esetünkben, a ti esetetekben is, addig termékenyítse életünket, munkánkat, amíg elhallatszik fejünk felett, munkában, szolgálatban töltött életünk felett az odafenti szó: szolgám, elég, szolgám, elég.” A halála után megjelent egy róla szóló, 640 oldalas emlékkönyv, amelyben sokan szeretettel írnak róla. Képes Géza, Mészöly Dezső, Petrőczi Éva, Szilágyi Ferenc verssel emlékezik, s rajtuk kívül is hosszú a névsor: a kötetben Németh László, Harsányi István, T. Erdélyi Ilona, Benda Kálmán, Szabó Lajos, Szentimrei Mihály, Ködöböcz József, Benke György, Takács Béla, Makovecz Imre, Fekete Gyula, Telegdi Imre, Mészáros István, Galuska Imre, Darányi Lajos és mások írásai, köszöntései, búcsúi olvashatók.

– Kálmán bácsi halálakor írt megemlékezésében Takács Béla azt írta: „Dr. Újszászy Kálmán kertjében áll egy immáron legendássá vált öreg diófa. Én azonban őt inkább a libanoni cédrushoz hasonlítanám, ahhoz a cédrushoz, amelyet a jeruzsálemi templom építésénél felhasználtak, mint a legértékesebb faanyagot. A Professzor így épült be egyházunk életébe, annak minden ágába.”

– E szép hasonlatnál maradva én mindehhez annyit tennék hozzá, hogy Patak magányos cédrusa mégsem olyan magányos, mint amilyen Csontváry festményén. Ehhez az örökké zöldellő fához mindig nagyon sokan elzarándokoltak. Jöttek a világ minden tájáról, és nem csak az egykori tanítványok. Újszászy Kálmán neve összeforrt a pataki kollégiummal, a várossal. Nyelvi nehézségek aligha merültek fel, hiszen a professzor úr kiválóan beszélt angolul és németül, s ha kellett, az újszövetségi görögórán is helyettesített, mert amikor Athénban egy évet ösztöndíjasként eltöltött, görögül is tűrhetően megtanult. Akárcsak a többi barát és tanítvány, én is hálát adok a jóistennek, hogy ennek a fának az árnyékában élhettem. Kivételes ember volt, s talán nem is baj, hogy az ilyen jellemek ritkák, hiszen így annál feltűnőbb a jelenlétük, és annál fájdalmasabb a hiányuk.

Hajdu Imre 

 ***

ÚJSZÁSZY KÁLMÁN (született 1902. december 13-án Budapesten, elhunyt 1994. április 24-én Sárospatakon) falukutató teológus professzor, a Sárospataki Tudományos Gyűjtemények igazgatója, egyházkerületi főgondnok. Budapesten érettségizett 1921-ben, majd 1921–1926 között a sárospataki Református Teológiai Akadémia hallgatója. 1926-tól 1929-ig ösztöndíjas Glasgow-ban, Baselben és Athénban. 1929 őszétől hitoktató Sárospatakon, majd 1930-tól vallástanár. Filozófiai doktorátust 1932-ben szerzett, 1939-ben egyetemi magántanár lett. 1951 és 1982 között a Sárospataki Tudományos Gyűjtemények igazgatója. 1982-ben ment nyugdíjba. Főbb művei: A tárgy problematikája H. Ricket ismeretelméletében (1932), A faluszeminárium (1934), A falu. Útmutatás a magyar falu tanulmányozásához (1936), A sárospataki főiskola faluszemináriuma (1947), Népfőiskolai tapasztalatok (1947). Főbb kitüntetései: Sárospatak díszpolgára (1982), a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje (1992).

 BARSI ERNŐ (született 1920. június 28-án Sályon) nyugalmazott főiskolai tanár. A sárospataki Református Teológiai Akadémián szerzett diplomát 1942-ben, majd elvégezte a budapesti Zeneművészeti Főiskola hegedű tanszakát 1944-ben és hegedűtanár-képzőjét 1946-ban. 1970-ben bölcsészettudományi doktori címet szerzett. 1947-től a Győri Állami Zenekonzervatórium hegedűtanára. 1959-től az Apáczai Csere János Felsőfokú Tanítóképző tanára. 1982-től nyugdíjas, azóta óraadó. Főbb művei: Sály falu zenei művelődése (1947), Daloló Rábaköz (1970), Daloló Szigetköz (1971), A pataki kollégium zenei krónikája (1984), Daloló Őrvidék (1986), Kisfaludy Sándor dalban, muzsikában (1944), Bodrog partján nevelkedett tulipán – Sárospataki diákdalok a 18. századból (1999). Kitüntetései: a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1995), Sály község díszpolgára (1996), Pro Urbe Győr (1998), Győr-Moson-Sopron Megyéért Kék Szalag kitüntető cím (2000).

 (Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.10. 19:03

Címkék: ü:Újszászi Kálmán

Aranydiplomás, a fog- és szájbetegségek szakorvosa 

Mátészalka

szszb 30 zsb Dr Németh István 300.jpgEgy rekkenő forró napon, augusztus 9.-én, a Hajdúnánáshoz tartozó Réti tanyán ölelte magához a két szülő a csöppséget, akit Istvánnak kereszteltek. A naptár ekkor, 1937-et mutatott. A felcseperedő fiúcska a tanya körül ismerte a dűlőutakat, a növényeket, az állatokat és a madárfüttyöt, mert érdekelte a természet, az őt körülvevő világ. Később már be is segített a napi munkában, hiszen szülei paraszti munkából éltek. Amikor iskolás lett, csak annyi változott, hogy tanulás után végezte el azt a munkát, amit feladatul kapott, József testvérével együtt. Édesapja tudta mennyire fontos a tudás, ezért nem is volt kérdés, hogy a tanyáról Hajdúnánásra vezet az út, a Kőrösi Csoma Sándor gimnáziumba, ahol kitárult előtte a világ és volt is mit bepótolni, de a kezdeti tanyasi lemaradás érettségire már eltűnt. De még mindig a Réti tanya és a ház - nem az, amelyikben született, hanem egy újabb -, jelentette az otthont. De maradt a munka is, sőt a jó ismerős állatorvos mellett még „fizetős” munkát is vállalt a nyári tanítási szünetekben. A tanyasi „édes otthon” érzésének egy akkori döntés vetett véget. A tanyákra kimondták a végítéletet, meg kell szüntetni a tanyavilágot…  A szülők nem várták be ezt a fájdalmas pillanatot, maguk döntöttek arról, hogy Hajdúnánáson telket vásárolnak és házat építenek. Említettem, hogy a természet közelsége fontos volt számára, egyik legkedveltebb tantárgya a biológia volt. Talán ebből fakadóan, de lehetett más motiváció is, a Budapesti Orvos Tudományi Egyetem Fogorvos Tudományi Karára jelentkezett. Ötven hallgatót vettek fel az egész országból, ő köztük volt. Az 1958-ban kezdődött egyetemi évek alatt sem szakadt el szülőföldjétől, olyannyira nem, hogy a nyári tanítási szünetben a fogorvos helyettesítését is elmerte vállalni.

Akkoriban úgy volt, hogy a végzős diákokkal közölték, hol vannak elhelyezkedési lehetőségek. Mátészalkán 1963-ban egyetlen egy fogorvos nem volt. A legszükségesebb beavatkozásokat fogtechnikusok látták el. Dr. Németh István fiatal, tenni akaró orvosként emelte a fogászatot egyetemi színvonalra, legalábbis elméletben, mert a gyakorlati valóságban a felszereltség fényévnyire volt a fővárositól és az egyetemitől.  Csak egyetlen egy példa a leírtak igazolására. Az egyik rendelőben lábbal hajtható fogfúrót talált. Már akkor is orvostechnikai csoda volt…

Elhatározta, ha már Mátészalkára vetette jó sorsa, azon dolgozik, hogy új orvosi rendelőket alakítson ki és nem csak Mátészalkán, hanem a környező településeken is. A létrehozott fogászati rendelők a kor színvonalának megfelelő eszközökkel legyenek felszerelve, illetve a már működőket is korszerűsítse. Összesen 13 fogászati rendelő kezdett el működni – többek között Csengerben, Nagydoboson, Nagyecseden, Porcsalmán -, mert közben az fogorvosi gárda is három főre emelkedett. Ekkor már a kórházban csoportvezetőként is tevékenykedett és fontosnak tartotta az üzemi fogászat bevezetését – a MOM-ban volt az első -, valamint az iskolai fogászatok bevezetését.

A fiatal, nőtlen fogorvos közben megkérte az éppen diplomázó Krammer Ilona Kornélia kezét, aki matematika-fizika szakosként végzett a Nyíregyházi Főiskolán.  A nagyközség vezetésétől kapott szobácskában kezdték közös életüket és annak rendje-módja szerint 1968-ban született István, majd 1971-ben Kornélia. Mind a ketten diplomások és két-két gyermeket nevelnek a nagyszülők határtalan örömére,

A mátészalkai kórház szakmai és politikai vezetői, valamint a járás életét irányító vezetők is felfigyeltek az ambiciózus fiatal orvosra. Ebből az következett, hogy a társadalmi-politikai követelményeket is támasztottak vele szemben, amely elől nem volt ildomos kitérni, illetve orvos társai is arra kapacitálták, hogy vállaljon politikai feladatot is. Természetesen, az ilyen jellegű megbízatások nem halványították el benne a szakmai igényességet, folyamatosan képezte magát, szakmai konferenciákra járt és fogadta a fiatal medikusokat szakmai gyakorlatokra, hiszen ők hozták a szatmári város kórházába az egyetemek szellemi irányzatát, a legújabb szakmai ismereteket.

Munkája elismeréseként 1973-ban kapta meg az Egészségügyi miniszter dicséretét, 1976-ban az „Egészségügy Kiváló Dolgozója” kitüntető jelvényt, majd 1987-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa „Kiváló Munkáért” jelvényt adományozta.

A mátészalkai fogászat megteremtője azt is tudta, hogy elkövetkezik az az idő, amikor át kell adni a stafétabotot, de ismerte magát, ezért elhatározta, ameddig szakmája gyakorlása örömöt jelent számára a magánrendelőjében fogadja pácienseit és tudatosan nem betegeket ír a krónikás, mert már a nagyapa, a szülő és a gyermek érkezik egyszerre a Bercsényi utcai lakás fogászati rendelőjébe.

Bizony nem sokáig, mert Debrecenben tervezik eltölteni az elkövetkező éveket gyermekeik és a rokonság körében.

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.09. 16:04

Református lelkipásztor

Varsolc


szszb 30 tk Fazakas Sándor.jpgÜnnep ez a mai nap. Nemcsak azért, mert egy boldog, háromgyermekes református tiszteletes úr vár terített asztallal vasárnapi ebédre. A Nyírcsászári és az erdélyi Varsolc közti testvértelepülési szerződés gyümölcsöző voltának újabb bizonyítéka a szíves vendéglátás. Pedig a vasárnap a legszorosabb munkanap, Kisrécsén is várják a hívek az istentiszteletre. Ezt csak hivatásként lehet művelni – egészíti ki a gondolatot Fazakas Sándor. A lelkipásztor 24 órában szolgál. Az 1200 lelket számláló gyülekezet tagjai nyugodtan kopogtatnak a tiszteletes úr ajtaján, az képletesen – bárki előtt nyitva áll. Nem véletlen, hogy a szolgálati naplójában 450 eseményt rögzítenek évente: ez az istentiszteleteket, a keresztelőket, házasságkötéseket, temetéseket, bibliaórákat, gyermekfoglalkozásokat, a vasárnapi iskolát is tartalmazza.

Szinte fejest ugrott a mélyvízbe, amikor a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 1998-ban átvette a diplomáját. Egyetemi évei alatt teljesítette Nagyszalontán a kötelező segédlelkészi gyakorlatot, s a következő lépést, a helyettes lelkészit Szilágyerkeden feleségével kezdhette meg. Varsolci születésű lányt, Kincses Márta Máriát vezette oltár elé 1998-ban. Azóta három remek fiúval áldotta meg frigyüket a Teremtő. Botond hatodikos, Csongor elsős, Hunor óvodás. Paróchus lelkészként 2005-től szolgál a Szilágy megyei Varsolcon. Hegyek karéjában, csillogó tükrű tó, a hegyoldalban és a völgyben épített házak az útról az otthonosság, a békés meghittség érzetét keltik.

A hitéletbe belenevelődtek, a felesége is református családból származik. Nekik kezdettől fogva megadatott a hit, mint a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés – fogalmazza meg szabatosan a tiszteletes úr. Ám nem ritka az sem, amikor felnőttként szólít meg az Úr valakit. Isten „módszerei” változatosak. Persze, az lenne a jó, amit a reformációtól kezdve hangoztatnak, hogy az óvodától az egyetemig elkísérje a diákot a hitoktatás. Erdélyben és Románia többi részén is az iskolákban vallásórát tartanak. A zömében pravoszláv hitet gyakorló országban a református vallás a nemzeti megmaradás, az összetartozás legjelentősebb pillérének számított. A rendszerváltás után már egy évtized eltelt, amikor Fazakas Sándor a szószékre állt. Ő már az idősebb lelkészek elbeszéléséből ismeri az üldöztetést, a mellőzést. Ma is igen jelentős a vallás szerepe a társadalom életében, de az iskolai oktatás, a közélet, a társadalmi együttélés különböző színterein egyenrangú félként gyakorolják jogaikat, és kapják meg a lehetőségeket a román és a magyar nemzetiségűek.

Az Európai Uniós csatlakozás tovább nyitotta a virtuális teret mindenki előtt. Főként Németországba és az anyaországba indultak munkát vállalni, megélhetést teremteni a családjaiknak. Varsolcban szinte elhanyagolható a végleges elvándorlás. Az Európai Unióban megkeresett pénzt hazahozzák, és itt raknak fészket a fiatalok. Már az is lelket melengető érzés – utal rá a tiszteletes úr – hogy a határátlépés után úgy érezhetik, mintha haza jönnének.

Ebben az otthonra találásban kiemelkedő szerep jut a testvérkapcsolatokat ápoló szerződéseknek. A Nyírcsászáriból érkező községi vezetőket követték az egymás rendezvényeire történő meghívások. 2011 óta nem múlik el egy falunap, hogy ne köszöntenék egymást a két község lakói. Ma már baráti kapcsolatok is alakultak, rendszeresek a kirándulások. Rendeztek már szavalóversenyt, focimeccset, és még a nyugdíjas klubok is kölcsönösen felkeresik egymást. Régóta nem protokoll ez, nyugodtan mondhatjuk barátinak a testvértelepülési szerződés napi szintű gyakorlását.

Annyi eszköz áll rendelkezésünkre, hogy megismerjük egymást – folytatja a gondolatsort a tiszteletes úr. Aki pedig ismeri, az már elfogadja és megkockáztatom, szereti is a másikat. – Az internet világában ismét újabb ablakot nyitunk más népek, nemzetek, közösségek felé. A XXI. századnak talán ez a legnagyobb kihívása. Annyi szépség, jó indulat, a jobbítást célzó gondolatok, az együttműködés fórumai adnak teret a világra, egymásra és saját magukra is nyitottan  tekintő embereknek, hogy ezeket be kell engednünk a hétköznapi életünkbe. Mint ahogy a lelkipásztor a hivatásgyakorlás legszentebb céljaként fogalmazza meg: a lelkeket elvezetni a Teremtő segítségével az örök életre.

Az 1974. október 19-én Szilágybagoson született Fazakas Sándornak még az édesanya, Nagy Ilona /57/ is hálás az égnek, hogy négy gyermeke közül, Erika könyvelő, Zoltán szabó, András építkezésen dolgozik, a másodszülött a lelkészi hivatást választotta. Összekötő kapocs Isten és Ember között.

Az udvaron ezernyi rózsa bontotta ki virágát, három bicikli nagyság szerinti rendben várja kis gazdáit. A szemerkélő eső elállt, a lelkünk emelkedett, hogy a közösség és az Úr iránt elkötelezett lelkipásztorral, Fazakas Sándorral és nejével, Mártikával oszthattunk meg röpke időt. 

TK bélyegkép.jpg

 

Tóth Kornélia

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.08. 17:01