Népművelő

Berettyóújfalu 

szszb_33_kcs_kocsis_csaba.jpgTevékenysége szerteágazó: fotográfus, író, szerkesztő, énekmondó. Gyökértelen lokálpatriótának vallja magát, negyedik gyermekként csak ő született a Kocsis családból Berettyóújfaluban.  A legkisebb gyermek nem ment világgá, csak Egerbe, ahol erdésznek tanult. Végül mégis a tanítói pályát választotta, de dolgozott népművelőként és újságíróként is. 1978–1986-ig a Naposcsibe együttes tagja. 1996-tól 10 éven át kulturális menedzser szülővárosában, 1997-től a Bihari Füzetek szerkesztője. Több mint nyolc esztendeig irányította a nagyrábéi Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtárat, de 2014 decembere óta újra a berettyóújfalui közművelődésben dolgozik. Meghatározó élménye volt előadói pályája elején, hogy az első fellépésén, két dalt játszhatott az egri várban, ahol olyanok is színpadra léptek, mint a Gépfolklór együttes és Dinnyés József. A színpadon szereplést a Naposcsibe együttes tagjaként szokta meg. A végső lökést a minőségi munkára Varga Vilmos színművész Ady műsora jelentette. Azt, hogy így is lehet. Versmondással és zenével kiállni. Ebből két előadás született: Az Összefonódás című cigány költők, írók műveiből, 1993-ban és a Ki verné fel lelkünkben a lelket? József Attila műsor 1995–96-ban. A kortárs költőkkel való személyes kapcsolat több mint félszáz dalt eredményezett, amit csak nagyon szűk körben mutatott be. Aztán megalakult 2014-ben a Körömvirág együttes. Most Miczura Károllyal és Szászné Ökrös Beátával minden korosztály számára készítenek műsorokat, így sokkal több ember megismeri ezeket a verseket.

         Munkája mellett írt drámát, regényeket, valamint kiadványokat szerkeszt. 2005-ben nyílt első önálló fotografikai kiállítása, azóta túl van a 100-on is. Szívesen mutatja be a környező világ részleteit. Az I. Hajdú-Bihar Megyei Fotószemlén a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díját kapta 2007-ben, Egy évvel később a Vizek éve országos fotópályázaton, a Kikapcsolódás és egészségmegőrzés gyógy- és wellnessfürdőinkben kategóriában lesz 1. helyezett. 2012-ben, Nagyváradon a Román Fotóművészek Egyesületének oklevelét kapja munkájáért. Olaszországban készített fotográfiáit Porcia városának, „Hévjó berek vízben ázongok...” című tárlatát Berekfürdőnek, Kisvárosi anziksz című kiállítási anyagát Püspökladánynak adományozta. A Szabad-e sírni... tárlata Ungváron, A Sárráti téka Bakonszegen, A letűnt idő nyomában  pedig Margittán talált otthonra. Meghatározó könyveinek a Kádár vitéz kisregényét és a Pilátus a keresztúton című verseskötetét tartja, de írt drámát, riportot, novellát és regényt is. Különösen nagy öröm volt számára Bogi lányával készített könyve a Kiskutya a sötétben, amely 2016-ban jelent meg a könyvhétre. A gyerekversek közel fele a lánya rajzaira készült. Lilla lánya három versét fordította angolra.

         A Hajdú-Bihari Napló munkatársakén a Táj-Kép mellékletet szerkesztette. A közművelődésben eltöltött első négy esztendő és az újságírói munkával kapcsolatos vidékjárás megváltoztatja értékrendjét, szemléletét. A szépirodalmi   próbálkozásait Körmendi Lajos segíti. Az ő meghívására érkezik a berekfürdői írótáborba, aminek mentorának halála után vezetője lesz. 2005-től hét esztendőn át minden november hetedikére egy-egy adott témában novellát ír két barátjával, ami gyűjteményes kötetben Az utolsó párttitkár és egyéb történetek címmel is megjelenik az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban Aradon, 2012-ben. Népművelőként, művelődési menedzserként folytatott legfontosabb projektek sokszor éveken, évtizedeken át meghatározták életét: Bihari rockfesztivál 1991–1993 (Berettyóújfalu), Hencidától–Bonc(h)idáig kerékpártúra 1992, I. Határ menti kiállítás és vásár 1996 (Biharkeresztes), Költészet napja és az ehhez kapcsolódó berettyóújfalui rendezvények 1997– napjainkig, a Turul szobor és az országzászló helyreállítása 2000/2001 (Berettyóújfalu), Kádár vitéz lovas szobrának felállítása (2006–2011) Berettyóújfalu, Sárrét Íze fesztivál 2007–2016 (Nagyrábé), Kisebbségek napja Nagyrábén 2007–napjainkig. Szerkesztőként a Bihari füzetek sorozatra a legbüszkébb, amelyben néhány kiadvány országos figyelemre tett szert, a szeretett Bihar értékeit mutatta meg a nagyvilágnak.  Szerteágazó tevékenységét elmondása szerint, nem tudná végezni, ha a pedagógus felesége, aki kiváló ismerője az ifjúsági irodalomnak, nem segítené munkáját. Nem csak azzal, hogy békés hátországot teremt, hanem a tanácsaival, észrevételeivel is segíti munkáját. Vallja, hogy mások sikere legalább akkora örömet tud szerezni, mint az általa elértek. Fontosnak tartja a határon túli magyarság kulturális tevékenységét segíteni, különösen Kárpátalja és a biharországi közösségek állnak a szívéhez közel. Úgy véli, élhető világot kell teremtenünk, hogy jól érezzük magunkat benne.

 

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.23. 16:38

Polgármester

Hermánszeg

szszb_33_es_badar_laszlo.jpgA világhírű amerikai (de “természetesen” magyar származású) szabadulóművész, Houdini volt az, akit bilincsbe verve, megkötözve, zsákba kötve kötélen a folyóba lógattak. Még mielőtt megfulladt volna, a víz alatt kiszabadította magát, feltűnt a feje a víz fölött és tapsolt a közönség. Badar László lakhelye zsákfalu volt egészen a legutóbbi időkig, egészen pontosan 2013-ban adták át a települést Csegölddel, azon át pedig, igaz egy határátkelő közbeiktatásával, Szatmárnémetivel összekötő utat.

“Ahhoz, hogy kiszabaduljunk az elzártságból, nagyon sok türelemre és találékonyságra volt szükség” emlékezik vissza a pályázatra, a menet közben megváltozott feltételekre, az időközi leállásokra. “Pályázatok nélkül azóta se mennénk semmire. Márpedig azzal, hogy teljesült egy régi álmunk, nem feledkeztünk meg a többiről sem. De valahogy a projektek többségének az elnyerhetősége “apró betűs” résszel, vagy mással, megáll valahol a mi lehetőségeink előtt.” Se lezárva, se elfelejtve nincsenek. A polgármester egytől egyig megmutatja a dossziéjukat a polcon. Egy mozdulat leemelni őket, ha valami biztató hír érkezik.

Badar László alaptermészete maga az optimizmus. A sikertelen kísérletek felsorolása közben sem érzek a hangjában lemondást. Erről pedig a “van másik” szavakkal híressé vált mutatvány jut eszembe, amikor a művész a sokadik hegedűt húzta elő a műsorában, hiába vették el tőle az előzőket.  “Most éppen egy két kilométeres út rendbetételére találtunk lehetőséget egy pályázatban. Mezőgazdasági földút szilárd burkolattal való ellátása a projekt neve. Elővettük a térképeket, és leültünk néhány gazdával. Arra jutottunk, hogy a Szatmári út volna alkalmas a projektre.”

Összejön vagy nem, a jövő zenéje… A Szatmári út, mint a nevéből is következik, Szatmárnémetibe vezetett egykor, amikor még annak a nagyvárosnak a vonzáskörzetébe tartozott Hermánszeg. A nyíregyházi Múzeumfaluban látható a muzeális helységnévtábla azokból az időkből. Összenő, ami összetartozik. A zsákfalu státusztól megszabadító út megépülése óta a várakozásoknak megfelelően megélénkült az érdeklődés “odaátról”. Ennek is köszönhető, hogy régi tendencia fordult meg, gyarapszik a népesség a faluban. No, ne gondoljunk valamilyen éles grafikoni emelkedésre, de időnként jön a hír, hogy megint elkelt egy ingatlan, és szatmárnémeti a vevője. Óvatosan fogalmaz a polgármester: “úgy tudom, az egyik romániai sportági szövetség vezetője is vásárolt nálunk házat”. Ami viszont tény, három várandós asszony gyermeke is gyarapítani fogja a hermánszegi illetőségű polgárok számát.

A tervezgetések, a kis győzelmek vagy éppen sikertelenségek között is zajlanak a hétköznapok, él a falu. Maradva egy kicsit a hölgyeknél, beszámol a polgármester a nemrég mögöttünk hagyott Nemzetközi Nőnapról. “Egyike azoknak az alkalmaknak, amikor ebben a szép házban ünneplünk” mutat körbe a faluban nemrég felavatott épületben, amely egyaránt szolgálja a közigazgatási munkát, valamint közösségi tér is. A fehérgyarmati Memorial együttes adta meg az esemény hangulatát. “Hányan voltak az ünnepeltek?” ismétli meg a kérdést. “Több, mint ötven szál virágot adtunk át”. A válasz egy kicsit statisztika, egy kicsit utalás az esemény meghitt, bensőséges hangulatára. Képeket nézegetünk az összejövetelről, közben azon gondolkodom, hogy népesebb településeken gyakran hajlik az ilyesmi “letudandó feladatba”. Nyomát se látni hasonlónak az arcokon. Bizonyára ilyen lehetett a karácsonyi ünnepség is, ahol az iskolás gyermekek kedveskedtek szülőiknek az eseményhez illő műsorral.

Badar László egy esztendő híján két évtizede áll faluja élén. Mosolya mögött érzek egy kis lelkifurdalásos hangsúlyt, miszerint vihették volna többre is. A már említett bürokratikus akadályokon kívül tapasztal helyből is ellenkezést időnként a tervek megvalósulásában. Amikor erről beszél, hozzáteszi, az emberek saját szempontjait is meg lehet érteni. Úgy érzi a képviselőtestület konstruktív, és a település stratégiai kérdéseiben teljes közöttük az egyetértés.

Beszélgetésünk végén családjára terelődik a szó. Büszkén számol be arról, hogy leányuk, az 1988-ban született Dorina navigációs szoftvereket tesztel, vagyis valóra vált az álma, és informatikus lett. A vőnek való a bankszektorban dolgozik, és a fővárosban élnek. Felesége, Gulyás Ilona Ildikó évtizedek óta a cégénydányádi orvosi rendelőben dolgozik ápolónőként. Ismét egy kép kerül elénk. A szokatlan felvételen, egy traktor előtt állnak. “Hajdúböszörményben voltunk, az évente megrendezett traktorhúzó versenyen. Apósom ‘60-ban ott végzett, a szakiskolában, és minden évben találkozót tartanak a régi osztálytársakkal. Legutóbb még tizenöten jöttek össze.

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.23. 16:01

Írta: Ésik Sándor 

 

malta_masolata.jpgA mindig mosolygón szép asszony durcás arccal méri a felvágottat. Állok a többiekkel a délutáni csúcsforgalom sorának végén, figyelek is, meg nem is a hangokra. A zsivajban tulajdonképpen csend van. A szófoszlányok nem hatolnak el a tudatomig, még azt sem hallom, hogy a mellettem álldogáló fiatal pár min veszekszik. Szóval durcás az arca az eladónak, pedig máskor nem fukarkodik szemének vidám villanásával, egy-egy jó szóval. Vajon mi lehet a baja, vonzza magára végül annyira tekintetem, ami már figyelemnek nevezhető. Megáll a keze, abbahagyja a szeletelést, valamit kikiált a raktárba a másiknak. Alighanem azzal veszekszik. Félig-meddig értem is, valami ilyesmit mond: igenis tudom..., talán: azt hiszed, hogy csak te vagy okos? 

Nem fordul arra még egyszer, buzgalma hatványozódik. Olyan szélsebesen szeletel, hogy már attól tartok: az ujjainál nem hagyja abba. Annál többet beszél viszont a vevőknek. Mintha ütemesebben fogynának előlem. Kijön a raktárból a másik, mintha ölfát hozna, a karján féltucat rúd parizer. Ugratva rikkant a dús szőke hajzat mögül: na ugye, ők se tudják.

Most már minden vevővel hosszan tanakodik az asszony, engem pedig majd furdal a kíváncsiság, hogy ugyan mi lehet ennyire fontos. Láthatólag nem elégíti ki egyetlen válasz sem. Csak nem valami újabb áremelés? Egyáltalán mi okozhat ennek az asszonynak itt, a leghatalmasabb csúcsforgalom kellős közepén – sok mázsányi hússal előtte, mellette és a háta mögött – ekkora problémát. Nicsak, már sír . . . Majd elfelejtem, mit is akarok, amikor sorra kerülök. 

– Mondja uram, hol  van Málta? – kérdezi a megszokott „mit parancsol?” helyett. Meg se bírok szólalni a meglepetéstől. Előbb végtelen nagy csend vesz körül, aztán ismét ott zakatol a fülemben száz és száz türelmetlen vevő zsivaja.

– Hát . . . a Földközi-tengeren... – nyögöm.

– Hol? Nem értem! A tengeren?

Magamhoz térek.

– A Földközi-tenger közepén, asszonyom, Afrika és Európa között.

Megemberelem magam:

– Tudja az egy kis szigetország . . . Önálló állam. De miért kérdezi?

– Ezek azt gondolták, nem tudom, hol van, pedig sejtettem, hogy arrafelé. Ők persze nem tudják, hol lehet, fogalmuk sincs. Én tulajdonképpen biztos voltam benne, hogy ott van, azért kérdeztem. Nem lehet nagy ország, mert nem tudja mindenki, hol van... Képzelje! Eddig akárhány vevőtől kérdeztem, egyik sem tudta megmondani.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

 

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.22. 18:57

Vállalkozó

Nagyecsed

szszb_33_es_lokos_mihaly.jpgEgy városnéző túra legfontosabb állomásai lehetnének azok az építmények, vagy felújítások, melyek a Lőkös és társa Kft. nevéhez köthetők. A mögöttünk hagyott években, évtizedekben hozzájárultak ahhoz, hogy a lápszéli település szépüljön és gazdagodjon általuk.

A vállalkozó terepjárójával hajtunk. A kormánynál a fiatalabbik veje, Mosolygó Péter. Nevéhez méltóan optimizmust sugárzó ember. Lassít egy-egy objektumnál, apósa sorolja: ez itt a családsegítő központ, mindjárt látjuk a bölcsődét, következik az orvosi rendelő… Nem győzök jegyzetelni. A közösségi ház, az iskola… Társaságunkban van Mészáros Gábor alpolgármester, egyszerűbb, ha az ő összefoglalóját idézem: “mindig az elsők között jött számításba a cég, ha valami fontos dolog volt készülőben Nagyecseden, és soha nem csalódtunk egymásban.”

A cégtábla egy tüzép telep kapuja mellett látható a kerítésen. Semmi rendkívüli, a kor követelményeinek megfelelő árúválaszték mutatja magát a hosszú udvaron. Ami nem mindennapos, arra az irodában derül fény. Lőkös Mihály felé szeretet és tisztelet árad a bentlévőktől. Bemutat a másik vejének is, Papp Sándornak hívják. Ha van ízig-vérig családi vállalkozás akkor a Lőkös és társa Kft. mindenképpen az. Itt dolgozik az egyik lánya is, Mosolygóné Enikő, a tíz éves Lara, és az öt esztendős  Eszter édesanyja. A másik lánya Pappné Emese, a mátészalkai Polgármesteri Hivatalban a pénzügy munkatársa. Ő az édesanyja az egyetlen fiúunokának, a 13 éves Dávidnak.

A házigazda a teljes család bemutatását a feleségével, lánykori nevén Bíró Katalinnal folytatja. Velős rövidséggel csak így: “ő a Főnök”. Ezt már az ő irodájában mondja, ahol hellyel kínál. Óvatosan lépked, minden mozdulatára vigyáz, időnként úgy tűnik, mintha fájdalmat érezne. Mielőtt folytatná családja, és a cége bemutatását, egy rövid mondattal utal rá, hogy négy éve utolérte őt is egy, a menedzserekre gyakran leselkedő betegség. A párja az, aki a kft.-vel kapcsolatos feladatokban segítségére van ezekben a nehéz időkben. 1974-ben kötötték össze az életüket. Lőkös Mihály szobafestő és mázoló szakmát szerzett, később pedig mestervizsgával tett tanúbizonyságot hozzáértéséről. Az életpálya egy vállalkozó lelkületű ember fejlődésének története, az önmegvalósítás példája. “Ahol munkát vállaltam, ott magától értetődően más szakmák mestereire és várt feladat, és hamarosan öszeállt az a csapat, amelynek tagjaival komplex megbízatásokat is megvalósítottunk.” A rendszerváltás előtti kisiparos, a rendszerváltás utáni vállalkozó elődje. A ma is létező és tegyük hozzá prosperáló cég 2001-ben alakult. 300 millió körüli éves árbevételével, harminc alkalmazottjával nem csak a városban, hanem a kistérségben is a nagyok egyike.

Az irodában, sőt a hozzá vezető folyosón is vadásztrófeák vonzzák a látogató tekintetét, és idéznek szép emlékeket tulajdonosuknak. Lőkös Mihály arca a tárgyilagos termelési és kereskedelmi ismertető után felszabadulttá és mosolygóssá válik. Szívesen mond el néhány kalandját. “Azt a gímszarvast a lápban lőttem, mutat a gyönyörű agancsra a falon.” “Akkora volt, mint egy ló” igazolja az élményt Enikő, aki benéz egy pillanatra a szobába. “A Főnök 200 méterről meglövi az őzet”, csatlakozik hozzá a férje. A Főnök… A vőnek is főnök. A kétségbevonhatatlan tekintélyű családfő. Képeket nézegetünk egy albumban. A vadászbarátok között láthatóan a középpontban. “Mindenki kapott abból a szarvasbikából” nevet, amikor felteszem a kérdést elég naívan: mi lett azzal a rengeteg hússal. Természetesen a vejei is vadásznak. Fájdalom ide vagy oda, manapság is kimegy a lesre.

Csapong a beszélgetésünk család, szakma, vadászat, főzés között, ám kiderül, a fábiánházi lovardát látni kell, hogy a vendég ne maradjon le projektjeik közül arról, ami csúcstrófeának számít.

A láp égerfái után egy kőhajításnyira már akácok és homokdombok között hajtunk. A lovarda kerítése, az épületek, mind mind bontott téglából készültek. A komplexum összes része olyan tervek alapján valósult meg, amelyek minden nemzetközi szabványnak megfelelnek. Meghökkentő, hogy a kifutó talaja pontosan hány összetevő által lesz alkalmas a tréningre, és ezek után talán érthető, hogy az istálló padozata pata-barát aszfalt.

Az egykori szobafestő és mázoló, aki már ifjú korában is más szakmák tudóival ment dolgozni, itt se nagyon bízott semmit másra. A kovácsolt vas, a míves famunka, és minden, ami a lovak és gazdáik kényelmét szolgálja, a csapatot dicsérik, Lőkös Mihály csapatát. Hazafelé hajtva még lassítunk egy egy épületnél “és ezt is mi csináltuk, igaz, Főnök?” fordul a Mosolygó vő az apósához.

“Ez az én kis birodalmam” összegzi a látottakat vendéglátóm. Derű ül az arcán. A fiatalember szolgálatkészen nyitja ki a kocsit mellette. Ekkorra már a az iroda ajtajában várja a család, a kft...

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.22. 16:21

Falugondnok, életművész

Nagyszekeres


szszb_33_bb_szabo_barnabas.jpgSzabó Lajos kovácsmester és neje, Szeles Vilma életében az egyik legszebb nap 1957. május 20-a volt. Ekkor született második fiúk, aki a keresztségben a Barnabás nevet kapta. Barnus, vagy ahogy a legtöbben ismerik Vanília, bátyjával Bélával és öccsével Attilával a mai napig jó testvérként segítik egymást. Édesanyja Vilma néni a háztartást vezette, őrizte a családi fészek melegét és tisztességgel nevelte a fiait, hű társa maradt több mint 50 évig szerető férjének.

Barna Vámosorosziban végezte az általános iskolát, jó eszű gyerek lévén 4 középiskolába is felvételt nyert. Ö azonban addig halogatta a döntést, hogy kicsúszott a határidőből és így 14 évesen az Élet iskolapadjába ült le. Pontosabban nem beült, hanem beállt a pult mögé a vámosoroszi ÁFÉSZ boltba, bár még ő maga is alig látszott még ki onnan. Kádár Ferenc boltvezető jó tanítómesterének bizonyult, megszerettette vele a kereskedelmet, amely évtizedeken keresztül kenyérkereső mesterségévé vált. A tanulást sem hagyta abba, először boltvezetői képesítést szerzett Nyíregyházán, majd Fehérgyarmaton érettségizett (máig büszke rá, hogy ő mondhatta a ballagón a búcsúztató beszédet). Az érettségi után kereskedelmi ellenőri szakvizsgát tett, majd felsőfokú áruforgalmi szakképesítést szerzett. Az iskoláit természetesen munka mellett végezte, 14 éves korától hozzászokott, hogy nem tétlenkedik, mindig több dolgot csinált egyszerre, maximális intenzitással. A tanulóéveket követően Jánkmajtison, majd Nagyszekeresen dolgozott a kereskedelemben, utána jött a katonaság, mint kötelező elem a férfivá válás útján.

A katonaévek alatt csináltak egy alkalmi zenekart a laktanyában, Barnus volt a zenekar nagybőgőse. Autodidakta módon tanult játszani a hangszeren, de igazi „showman-ként” forgatja, pörgeti a bőgőt, ha alkalma van rá. A mai napig szívesen játszik, egyéniségével, humorával megnevetteti hallgatóságát Fehérgyarmattól Kölnig. Nagy erénye ez Barnának, egy jó poénért soha nem kellett átmennie a szomszédba, neki az magától jön. Leszerelése után megnősült, a nagyszekeresi Németh Gabriellát vette feleségül, akivel 23 évig éltek boldog házasságban. 1983-ban megszületett lányuk Gabriella, aki Egerben szerzett diplomát, jelenleg párjával együtt Hollandiában él. Járnak haza rendszeresen, ha meg nem tudnak jönni, akkor Barna megy. Bejárta már fél Európát, amikor csak teheti utazik. A jelenlegi párja Margó is imád kirándulni, legyen az külföld, vagy éppen Balatonfüred, ahova minden évben „elzarándokolnak”. Az utazásaihoz köthető kalandosabbnál kalandosabb történetekből vaskos regényt lehetne írni. Volt amikor a munkája szerves része volt az utazás, ugyanis a 80-as években 23 település kereskedelmi és vendéglátó ipari egységei tartoztak hozzá, mint az ÁFÉSZ területi vezetőjéhez. Nagyon sok embert megismert, de őt még többen ismerték, ehhez hozzájárult vidám természete, temperamentuma. 1989-ben „Kiváló dolgozó” elismerést kapott mintegy az előző rendszer hattyúdalaként, igaz előtte már szinte minden beosztottja megkapta a kitüntetést.

A rendszerváltást követően aztán vállalkozni kezdett, Szabó István barátjával közösen alapítottak céget. Maradt a kereskedelemnél, kiskereskedelem, nagykereskedelem, vagy a kettő együtt, ahogy a helyzet kívánta. Közben dolgozott Kisvárdán, volt bevásárló központok területi vezetője egyszerre Nagykárolyban, Nagybányán, Szatmárnémetiben és Zilahon, majd depó vezető Mátészalkán. Ezzel egyidejűleg gazdálkodott is, bikákat nevelt, sertéseket hizlalt, dolgozott látástól vakulásig, virágzástól lombhullásig. 2006-ban aztán váltott, azóta a nagyszekeresi önkormányzatnál falugondnok, települési képviselő, szószóló. Igazi közösségi ember.

Életútját végigkíséri a foci. Szinte hamarabb kezdett el futballozni, mint járni. A családban és a faluban sem volt egyedül ezzel, Orosziban Sipos Pál és Nagy Sándor keze alatt sok jó futballista pallérozódott. Kedvenc sportágát egészen ötven éves koráig űzte nagypályán, később sportvezetőként magasabb osztályban is szép sikereket ért el. Nagyszekeressel 2012-ben megnyerték a megyei I. osztályú bajnokságot, sporttörténelmet írva ezzel. Csibészségére, vagányságára mind a pályán belül játékosként, mind a partvonalon kívül vezetőként szükség volt, karakteres egyénisége volt a térség futballjának. Soha nem ismert lehetetlent, a játékvezetőkkel a pályán sokat perelt, de amikor véget ért a meccs, mind az ellenfél játékosai, mind a „vak” bírók haverok lettek. Ezek a sportbarátságok sok esetben a mai napig tartanak. Emellett teniszezik is már jó ideje, oszlopos tagja a fehérgyarmati tenisz klubnak. Húsz éve vadászik is, alapító tagja a nagyszekeresi Diána vadásztársaságnak, de járnak fel Nógrádba is, ott is van vadászterületük. Szerelmese a természetnek, az se számít, ha nem jön a vad, csak kint lehessen a szabadban, gyönyörködhessen a tájban. Szabó Barnabás egy ízig vérig szatmári reneszánsz ember.

13680719_1168957709809139_3809482301017233445_n.jpg

 Írta:

Borbély Balázs

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.21. 07:21

Ősz Zoltán alkotása
17360727_1626504587366214_1865519334_n.jpg
Pasztell
2012
Nekem innen Mezőcsávás úgy tűnik, hogy az óperenciás tengeren is túl van, ne higgyetek nekem, nem nekem van igazam. Erdélyország legrégebbi műemlék haranglábát  Ősz Zoltán tolmácsolásában láthatjuk. Háttérben a kis templom, nagy nyugalommal őrzi a hitet, a bizakodást, a tradíciót, a ráruházott méltóságot, a csendet. A festő, és az általa készített kép a múltba vezet. Egy település rangját a hívők, és elöljáróik által épített templomok adják. Egy picike falu elgondolkoztató méretű építményre volt képes erején felül is. Ezek a ránk maradt épített emlékek sokat mondóan érzékeltetik a kis, és nagyobb közösség erejét összetartását. Bizony ez a mi világunktól egyre távolabb esik, a rostán egyre jobban tágulnak a lyukak, életünk hiánypótlásaitól már alig látjuk azt az utat ami a békés boldogsághoz vezethetne. A harangláb áll, és ha kell megszólal a harang, de csak azoknak, akik értik is szavát.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.19. 08:01

Főiskolai tanár

Nyíregyháza

20170313_134416.jpgA testi és a lelki sebek gyógyításának fontosságát már gyermekfejjel, hétévesen megtapasztalta dr. Nagy Edit PhD. főiskolai tanár. A Nyíregyházi Egyetem Társadalom- és Kultúra-tudományi Intézetének megbecsült oktatója egész eddigi szakmai pályafutásának lényege egy mondatba sűríthető: lélek és test egységének működését az egészségügy és az oktatás keretei közt csodálatos szintre lehet emelni. Ars poeticája: a pszichoszomatikus szemléletet minél ismertebbé kell tenni, ehhez a családi kommunikációtól az intézményi oktatás-nevelésig a lehetőségek tárháza áll előttünk. Példaképének választotta néhai dr. Kopp Mária magatartáskutató egyetemi tanárt, aki számos megnyilatkozásával mintegy mutatta az utat Nagy Editnek.

Meleg családi fészekből indulhatott a tudomány magaslataira. Édesanyja, néhai Király Julianna gyámügyi előadóként ment nyugdíjba a nyíregyházi városházáról. Anya és lánya hihetetlen és ritkán tapasztalható szoros kapcsolatában nemcsak szülői, hanem baráti szerepben is támaszai voltak egymásnak. Éppen az édesanyja műtéte világított rá, hogy az orvosok, ápolók mennyit segítenek! A döntés életre szólóan megszületett: Edit is az egészségügyi hivatást választotta. Édesapja, Nagy Ferenc csőszerelő brigádvezető. Ikerfiú testvére és nővére egészítette ki a családot. A Kertvárosi 7-es iskolából a Kölcsey Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolába vezetett az útja, majd egyik diplomát szerezte a másik után. Egészségügyi szakoktató, individuál pszichológiai tanácsadó, relaxációs terapeuta, okleveles mentálhigiénikus, család- és gyermekvédelmi mestertanár, pedagógia mestertanár.

1992 óta tanít a felsőoktatásban, alapító oktatója a Debreceni Egyetem Nyíregyházi Egészségügyi Főiskolai Karának, a diplomás ápoló és a mentőtiszt szakok területén. Szerteágazó tudományterületeken osztja meg információit hallgatóival: egészségtudományi és ápolástudományi, alkalmazott pszichológiai-magatartástudományi, és kommunikáció-elméleti tantárgycsoportokat oktatott.

2002-ben áthívták a Nyíregyházi Főiskolára. Mentálhigiéné, munkalélektan, kommunikáció-elmélet, családi, üzleti, marketing kommunikáció, szervezeti magatartás, kapcsolat- és készségfejlesztő tréning, kommunikációs készségfejlesztés, önismereti és szociális készségfejlesztés, karriertervezés, pályaszocializációs tréning, konfliktuskezelés, tárgyalástechnika, egészségpedagógia, egészségtan, geronto-andragógia, bioetika tantárgyakat vehettek fel nála a hallgatók.           

Fontos lépésnek tartja, hogy 2007. december 5-én megszerezte a PhD fokozatot. Disszertációjának témája „Egy segítő foglalkozás képviselőinek pályaképe, a kiégés szempontjából”. Kutatási eredményeit előadta többek közt Győrben az Országos Pszichiátriai Társaság – melynek ő is tagja – VIII. Vándorgyűlésén 2002-ben, majd egy év múlva Nyíregyházán a Megyei Tudományos Testület Közgyűlésén, s mindkét konferencián a legjobb PhD előadói díjat kapta. Rendszeres előadója az országos, a regionális és a helyi mentálhigiénés, kommunikáció- és magatartástudományi témájú konferenciáknak és kongresszusoknak. Munkáséveit – micsoda véletlen, a Munkás utcán lakik! – a megyei kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályán kezdte. Középiskolai tanár volt a Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskolában, később főiskolai tanársegéd az Egészségügyi Főiskola Diplomás Ápolói Szakán. A Nyíregyházi Egyetemen a Művelődéstudományi és Felnőttképzési Tanszéken főiskolai docens, 2015. január 1-től a Társadalom- és Kultúratudományi Intézetben főiskolai tanár.

Olthatatlan szenvedély vezérli a tudomány, az egészségügy, az oktatás, a kommunikáció, és még számos szakterület újdonságainak megismerésére. Épp ezért közéleti tevékenységének magas színvonalát mutatja, hogy tagja a Magyar Pszichiátriai Társaságnak, a Magyar Ápolástudományi Társaságnak, a Magyar Individuál-pszichológiai Egyesületnek, a Nyíregyházi Egyetem Tanulmányi Bizottságának, valamint szintén az egyetem Szociális Bizottságának.

Imádja a biológiát, a kémiát, az idegen nyelveket, a magyart, szereti a verseket, az előadásokat. Még felötlött benne a magyar-orosz szak választása, de a gyermekkori álom győzött és az egészségügy felé vette az irányt. Később azonban már nemcsak művelte, hanem tanítja is az egészségügy és a korábban felsorolt szakterületek információit. Hallgatói megbecsülik tudása, szeretik empátiája miatt. Az a tény pedig, hogy beválasztották a Nyíregyházi Egyetem Tanulnányi, illetve Szociális Bizottságába, értékmérője annak, miként lehet a tudományos világ eredményeinek képviselete mellett megmaradni emberszeretettel megáldott, a családját, a barátait, a környezetét és a hallgatóit megbecsülő főiskolai tanárnak.

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.16. 18:09


M. Szlávik Tündével, a könyv szerzőjével Kocsis Csaba beszélgetett

 17192255_1428349957206170_5941436993330575760_o.jpg

Nézze meg az íróval készült interjút:

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.12. 10:59

Bíró Ernő alkotása
17200071_1617387948277878_615833696_o.jpg
50x35 cm.
2016.
Kicsit borzongva lep meg a reggel, de csodálatos mégis minden. A március mosolygósan ragyog át a csukott ablakon, mások a fények, a levegő, és persze a kedvünk is.Bíró Ernő csokra a szép titkok tudója, zárt szirmaikkal csak sejtetnek. A tulipánok sorát féltőn ölelik a levelek, még hideg van Kertjeink indulót fújnak, fel, és át repülnek a hírek, aki még bóbiskol ijedten kapkod, a restség nem divatos. A csendre várók a tél szerelmesei, de kinek lelkét a tarka - sok-szín élet lelkesíti tavaszra vágyjon..IM..

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.12. 09:34

Alpolgármester

Nagyecsed

szszb_33_meszaros_gabor.jpg“Mészáros segített” - teszi hozzá, amikor mátészalkai vállalkozását szóba hozza. Már nyújtja is a kezét, búcsúzik, nem akar bennünket zavarni. "Jó kis pékséget csinált", egészíti ki a szavakat vendéglátóm, amikor elmegy az ismerőse, akinek szavait idéztem. Ketten maradunk. “Persze hogy segítettem, már a téeszben is velem dolgozott, hogyne segítettem volna.”

Megcsendül a telefonja. Amíg beszél, megcélzom a fényképezőgéppel. Nézem az elkészült képet. A huncut mosoly épp olyan, mint évtizedekkel ezelőtt, és az arc a mozdulattal együtt, tisztára Gorbacsov… A mosolyból széles kacagás lesz, de nem nagyon tiltakozik. “Nem volt az buta gyerek” - nyugtázza. Elkalandozunk a világ történetében, de hamar visszatérünk a szűkebb hazába, benne pedig a hetvenedik életévét éppen az idén ünneplő Mészáros Gáborra.

“Amióta az eszemet tudom, mindig rossz érzés töltött el, ha szegénységet, nyomorúságot kiszolgáltatottságot láttam” - világít rá arra, hogy honnan ered nála az a lelki beállítottság, ami arra készteti, segítsen a rászorulón, vagy barátain, ismerősein. Kapcsolatain keresztül hozza közelebb a megvalósuláshoz azoknak a terveit, akik hozzá fordulnak. Tizenhat éves koráig ministrált hívő görög katolikusként. “Majdnem pap lettem” - villantja meg ismét mosolyát - “de téeszelnöknek is beváltam.” Mivel már akkortájt is írtam róla, élénken él bennem egy régebbi kép. A gorbacsovi magas homlokot akkor még haj koronázta, a falon mögötte egy hadszíntéren használatos infúziós készlet volt a dekoráció. Akkoriban egy melléküzemágban ilyesfajta termékeket gyártottak. Főnyeremény volt a gazdaságnak, de egyáltalán nem szerencse dolga. Minisztériumban kilincselni, fehér asztal mellett megdolgozni az illetékest… Kevés a kitartás és a szívósság, erre születni kell. A “Lápi King”... így emlegették az embert, aki energikus fellépésével idehozta, és a szatmári ember szívélyességével itt tartotta, meggyőzte távoli üzemek és hivatalok döntéshozóit, “igen, Ecseden megcsináljuk.”

“A rendszer változott, Sanyikám - emeli fel a mutatóujját - de ma sem megy semmi, ha nem tudod, kin múlnak a dolgok, és ha ő nem tudja, hogy te tényleg képes vagy megcsinálni, amiről beszélsz.” Mészáros Gábor a rendszerváltás után is megtalálta a helyét szülővárosa közéletében. A kezdetek óta önkormányzati képviselő, és lassan negyedszázada alpolgármester. Tanúja lehetett az időközben várossá avanzsált település fokozatos megújhodásának. Mikor arról beszél, hogy tíz óráig a polgármester “rendel” utána meg ő délig, egy pillanatig nem értem az orvos szakmából átvett kifejezés itteni használatát, de aztán segít. “Ilyen a munkamegosztás köztünk. A városlakók, az állampolgárok ügyes-bajos dolgaikkal ilyenkor fordulhatnak hozzá, vagy hozzám. Őt nagyon gyakran szólítja városon kívülre a dolga. Nyugodt lehet, tudja, hogy számíthat rám. A “rendelés”? Hát igen… Egyikünk se orvos, de a bennünket felkeresők bajait orvosolni kell.” Itt búvik elő Mészáros Gáborból a fentebb már említett segíteni kész ember. “Az orvos felírja a receptet a gyermeknek, az édesanyja pedig idehozza, hogy nem tudja kiváltani… Van erre egy szűk kis keretünk, de előfordult, hogy zsebbe nyúltam.”

A jótékonyságra nyitott ember génjeit leginkább a kisebbik fiában, Gáborban örökítette tovább. Őt, apjához hasonlóan, gyermekkora óta a szociális munka, az elesettek gyámolítása vonzotta. Tanulmányai ezt célozták, és ma ezen a területen találja meg boldogulását. Nyíregyházán él. Felesége pedagógus, hittant és történelmet tanít. A legnagyobb fiúk, Regő, a Szent Imre Gimnáziumban elsős. Az egyetlen lányunoka, Bori Anna 14 éves, a kis Koppány pedig 11. Mindegyik gyermeknek hónappal és nappal mondja a születésnapját a nagyapjuk. Finoman szólva ritka az ilyen férfiak körében

A nagyobbik fiú, Zsolt, ugyancsak fiatalon került a jogi pálya vonzásába. Ő Mátészalkán, a Járási Ügyészségen a vezető ügyész helyettese. Felesége, Katika, a túró rudi gyártójának, a Friesland üzemnek a vezetője. Nagyobbik fiúk, aki nagyapja után a Gábor nevet kapta a keresztségben, 18 éves. Angolból felsőfokú, németből középfokú nyelvvizsgája van. A kisebbiket Ákosnak hívják, 16 éves és gimnazista.

“A gyermekeim megtartottak maguknak” - hallok egy érzékletes és súlyos mondatot, mielőtt a családjára fordult beszélgetésünk. Belenyugvással elegyes szomorúság ül ki az arcára, amikor elmondja, hogy immár tíz esztendeje elhunyt a felesége. Sorolja melyik fiúnak hány gyermeke van, seregnyi unoka gazdagítja a nagy családot.

“Engem is megcsapott már egyszer-kétszer az elmúlás szele” céloz régi súlyos kórházi megpróbáltatásokra. A jókedély a titok? Úgy gondolom ez inkább csak következmény. Ha egy ember élete azzal telt el, hogy családja, barátai, lakóhelyi közössége mindig hasznát látta segítő jó szándékának, akkor az az ember érzi, hogy szükség van rá, és ez éltető erő.

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.10. 17:22

Írta: Vaskó Ilona

 

img_1930-001_masolata.jpgTeát főztem reggel. Citrommal, mézzel, ahogyan azt anyám készítette. Míg a kanálról folyt a méz a bögrébe, rácsodálkoztam annak arany színére. Olyan volt, mint a nyári nap, gyermekkoromban a Sirály utcán. Az ablakban állva kevergettem a teámat, és tovább fűztem gondolataimat. Emlékszem, mikor nagyanyám kitette nekünk a lemezteknőt a pince tetejére reggelente. Teleengedte vízzel a „fúrottkútból”, hogy délutánra a kánikula felmelegíthesse, és mi ott fürödhessünk, „strandolhassunk”.

Olyan meleg nyarak voltak, hogy a pince tetején a szurok megolvadt. Szinte forrott a levegő, és a földes út száraz pora mindenhol ott szállt a levegőben, ha elment rajta egy-egy autó. Nem lehetett olyan lassan menni, hogy ne fedjen be mindent vastagon a por. A tanya, ahol a gyermekkoromat tölthettük a bátyámmal a város szélén volt, szinte mindentől távol. Két dolog volt közel: a repülőtér és az utca végi Rákóczi kocsma, ahonnan nagyapám mindig hozott tejkaramellát nekünk. Az is olyan színű volt, mint a méz a teában: arany.

Soha nem szerettem a tejkaramellát, mert úgy ragadt bele az émelyítően édes íz a fogamba, hogy egész nap nem szabadultam tőle, de mindig örültem neki, ha kaptam egyet, mert akkoriban, a kocsmában csak ez volt. Bocis tejkaramella, kilóra, dekára árulva.

A legtitkosabb helyünk a kert végében lévő hatalmas szemeket termő cseresznyefa volt. Ma is emlékszem, mint ropogott a számban, és olyan, de olyan édes volt… mint a mostani teámban a méz (már megint ez a méz). Emlékszem, volt, hogy már reggel birtokba (v)ettük a bátyámmal, és szó szerint betegre faltuk magunkat.

A cukorral kikevert tojás íze tolul fel hirtelen a számban, amit minden délben megitatott velünk mama, na meg a cikória kávé… vagy amikor kiszöktünk az utca másik oldalán lévő termőföldre, ahol már akkora volt termés – mikor mi volt benne, hol dohány, hol kukorica –, hogy nem is látszottunk ki belőle. A magkutató intézet termőföldje volt.

Egy délelőtt a bátyám kitalálta, menjünk farkast keresni. Hát mi bizony nekivágtunk, és én úgy féltem, mintha bármikor előbukkanhatna bárhonnan egy farkas. A bátyám direkt úgy csörtetett a földön, hogy minél ijesztőbb legyen, és én sipítozva kerestem a kivezető utat, de mivel nem láttam ki a kukoricásból, így az utat sem láttam merre van. Egyszer csak mellettem termett a bátyám, és én úgy megörültem neki, mintha ő lenne a leghősiesebb, daliás királyfi, aki majd megment engem, és kivezet ebből a labirintusból. De ekkor zajt hallottunk a hátunk mögött. Úgy féltünk, hogy egymás kezébe kapaszkodtunk. Ujjaink elfehéredtek, szinte levegőt is alig mertünk venni. A hang meg csak egyre közeledett. Már egészen közel járt, és én odabújtam a nagy és erős bátyámhoz, tudtam, ő mindentől megvéd. Majd egyszer csak szétnyílt a kukoricás, és teljes nagyságában, nagyon mérgesen, ott állt nagyanyánk. Záporoztak ránk a korunknak megfelelő szidalmak, de mi boldogan kacagva követtük őt. Kivezetett minket a házhoz. Farkast persze soha nem találtunk, de a keresés izgalmát máig nem tudtuk elfelejteni.

Így tél közepén, teát kevergetve az ablakban állva rácsodálkoztam az időutazásra. Egy csöpp mézzel vidéken találtam magam, gyermekkorom varázslatos világában, ahol mezítláb járhattunk egész nap, és senki nem szólt ránk. Ahol a cseresznyének méz íze volt… Ott tanultunk meg álmodni.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Vaskó Ilona tárcái

Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.09. 18:20

Polgármester

Nagyecsed 

szszb_33_kovacs_lajos.jpg“Sors nyiss nekem tért” - jut eszembe kisiskolás korom, amikor Petőfit szavaltam a nemzeti ünnepen. A poétikus lendületű sorokból a “tér” szó csendült össze vendéglátóm nagyon is prózai fejtegetésével. “Nem voltak tereink” - mondja. A 2001-es első megválasztása utáni programalkótó terveire emlékezik. Egy sor dolog konkrét rendbehozatalra, mi több, létrehozásra várt a lápszéli kisvárosban. “Nem voltak szennyvízcsatornáink, szippantó autóval “oldottuk meg” a kérdést. Hiányzott a kábeltévé vezetéke… és még sorolhatnám. A közösségformáló, közösségteremtő, a városnak arcot adó terek nyomasztóan hiányoztak.”

A jó sorsa teret nyitott Kovács Lajosnak, hogy szülővárosa arculatát az új ezredév igényeihez, ízléséhez igazítsa. Nem csak a vendég számára, hanem azoknak is, sőt azoknak elsősorban, akikkel ezt az arculatot átszabták, újraalkották. A nagyecsedieknek, a nagyecsediekkel.

“Szalkán születtem, mert édesanyámat oda vitte be a mentő, amikor mindenórás volt, de a testvéremmel már nem ért be, amikor ő világra jött. Ma is itt élnek. Én ecsedi vagyok. Azt szoktam mondani, nem az számít, hol alszom, hanem az, hol és kiért dolgozom.”

A faiparban diplomát szerzett fiatalember pályája a mátészalkai bútorgyárban teljesedett ki a kilencvenes években, ahol egy évtized múltán már kereskedelmi igazgató volt. Szerette a munkáját, amellyel kapcsolatban kinyílt számára a világ, sikereit elismerés kísérte. Ide jött érte néhány mértékadónak számító ember Nagyecsedről, és hazahívta. “Idegen volt számomra az önkormányzati világ, de nem mondtam nemet” - emlékezik vissza a kezdetekre. “Kellett egy jó esztendő, amíg képbe kerültem” - mondja. “Felmértem, hogy a munkatársaim, az intézményi vezetők közül kik azok, akiknek a konstruktív együttműködésére számíthatok. Szembesülnöm kellett olyan felismerésekkel is, hogy akadt intézményi vezető, akinek a tehetsége nem igazolta vissza, hogy alkalmas arra a munkára, amit végez.”

Ennek a mondatnak a megfogalmazásánál éreztem úgy, hogy mennyire nagy segítség egy embernek saját maga számára a jó diplomáciai érzék. A továbbiak pedig meggyőztek arról, hogy az így összeállt munkatársi gárda már jó eredmény kilátásával vághatott neki az embert próbáló feladatoknak. Megtalálták a módját annak is, hogy a lakosságot megkérdezzék, nem maradt-e a látókörükön kívül valami, ami számukra fontos.

“Meglepő, de inkább azt mondanám, egyáltalán nem az, hogy mennyire hiányzott a temetőnk rendbetétele” - említ egyet a polgármester az ilyen módon előrébb sorolt prioritások közül. “Ma a környék legszebb temetőkertje és ravatalozója a miénk. A pályázatok évei, évtizede következett. Évente rendbe tettünk, leaszfaltoztunk két három utcát. A földutak egy lápszéli településen borzasztóan lehangolóak esős időben. Az utakhoz, a csatornázáshoz, és még sok minden máshoz sokáig teljes összegű támogatásokat nyertünk el. Azoknak az időknek vége, de manapság is van mit keresni.”

A templom felújítása, a múzeum rekonstrukciója és a gyűjtemény gazdagítása - mind-mind egy-egy újabb lépés a fentebb emlegetett “tér” tágításában, építésében.

A hely, ahol beszélgetünk az új városháza. Városhoz illő épület gondosan megtervezett környezettel. Jártam erre sokszor a mögöttünk hagyott években, és láttam előbújni a régi arcú településből ezt a létesítményt, valamint a többit is. Mint ó nádból a tavaszi friss nyársak… Az ember, akivel beszélgetek, tele energiával és optimizmussal, velem csodálkozva számolgatja az eltelt éveket, évtizedeket. Másfél emberöltő egy város választott első embere számára hosszú idő is, meg nem is. A ciklusonkénti megmérettetés  - győzelem esetén - igazolja a kitűzött célok helyességét, megvalósulásuk megnyugtató arányát. Történelmi léptékű változásokhoz nem elegendő kevesebb idő. Több kell, hiszen a művelődési központ még a régi állapotában várja a sorát, aztán a vannak még megvalósításra váró objektumok is. “Ebben a városban évente legalább három olyan bál van, ahol akár háromszáz bálozó is mulat” - avat be a helyi társasági élet egy nagyon fontos momentumába Kovács Lajos. “Egy sportcsarnokban jobban elférnénk” - mosolyodik el, és rögtön rámutat valamire, ami ugyancsak igazolja a létesítmény létjogosultságát. “Ez valójában egy akkora tornaterem lesz, amiben elfér egy kézilabda pálya. Szeretnénk egy jó kézilabda csapatot” - teszi hozzá. “A tervek megvannak, az iskola épülete mellett van is hozzá elegendő terület.” Térben is időben lendületesen elkalandozva ismertet meg munkájával, városa életével a polgármester.

A családi életéről szólva elmondja, 22 éves korában nősült, szíve választottja 21 volt az esküvő esztendejében. Ildikó Mátészalkán a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság helyi egységét vezeti. Patrik fiuk másodéves orvostanhallgató. “Megvan az anatómia szigorlata” - áll meg egy pillanatra az életrajzi adatok sorolása közben. A kisebbik gyermek Ádám  2007-ben született, és Szalkán a Református Általános Iskolába jár.

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.09. 17:38

Vállalkozó

Nyíregyháza

szszb_33_tk_szabados_jozsef.jpegMegízlelte a fontos beosztással járó siker örömét, majd tapasztalatokkal felvértezve, de megjárta a poklot is Szabados József vállalkozó. Eddigi életútját komoly eredmények fémjelzik. Ő ennek ellenére a családi boldogságot, házasságát, felnőtt gyerekei egyre szebb eredményeit és unokái cseperedését, valamint a közel negyedszázados vállalkozását tartja meghatározónak. Közben megmaradt annak az egyenes gerincű, rendíthetetlen, következetes baloldali beállítottságú embernek, ahonnan indult. Segédmunkás édesapjától nemcsak a nevét kapta, hanem a tisztességes munkába vetett hitet. Termelőszövetkezetben dolgozó édesanyjától, Lencsés Veronikától a családi összetartozás fontosságát hozta képzeletbeli hátizsákjában. Saját családjának alapításakor is ezen alapértékeket tartják fontosnak nejével, Szegfű Piroskával. Gyermekeik közül Enikő az Arany János Gimnázium és Általános iskolában tanít. Az ő gyermekei, Balázs gimnazista, Máté 4. osztályos. Andrea lányuk a munkaügyi központban dolgozik, ő is családos: Nóra harmadikos, Benjámin elsős. Velük együtt teljes a Szabados család.

A Kossuth Lajos – akkor Szakközépiskolában – érettségizett 1968-ban, ezután a Kecskeméti Műszaki Főiskolán gyártástervezés szakon diplomázott. Az Apagyon 1951. január 4-én született Szabados József hazajött szülőföldjére és az egyik nagy nevű, patinás cégnél, a MEZŐGÉP Vállalatnál helyezkedett el technológiai csoportvezetőként. Két évig sorkatonai szolgálatot teljesített, majd visszajött a MEZŐGÉP-hez. Vezetői látták benne a jó szakembert és a rátermett vezetőt, így kinevezték a vállalat baktalórántházi gyáregységébe főmérnöknek. 25 évesen a legfiatalabb főmérnöke volt a cégnek, majd 28 évesen szintén a legfiatalabb igazgatóként vezetett 350 dolgozót.

Szervezési készségét, szakmai kompetenciáját, vezetői kvalitásait nagyra értékelte a közösség, és elismerésük jeléül megválasztották tanácselnöknek 1983-ban. Baktalórántháza, Nyírkércs, Nyírjákó, Ramocsaháza 18 ezer lakosáért felelt. Hiába végezte közmegelégedésre a feladatait, a rendszerváltozás szele őt is elsöpörte. Tanácselnökként segítette az alakuló pártok, szervezetek működését. Nem véletlen, hogy a rendszerváltó pártok szerették volna soraikban tudni Szabados Józsefet. Ő azonban soha nem váltott köpönyeget, neki az elvei, a meggyőződése nem csereszabatosak. 1989 zivataros hónapjaiban egyik napról a másikra munkanélküli lett, annak az akkori stigmájával. Egykori ismerősei nem mertek köszönni neki. Ki tudja, mit hoz a holnap? 1956 történelmi emlékezete még felsejlett egyesekben. Szabados József, a megbecsült közéleti vezető, a tanácselnök, a gyáregység-igazgató 3 hónapig munkanélküli segélyen élt. Egyik barátja, Gál Ákos, a ramocsaházi termelőszövetkezet elnöke szerszámtervező, gépüzemeltető munkát ajánlott számára a melléküzemben. Fellélegezhetett, mert a családja megélhetését is biztosíthatta. Ismét emelt fővel járt, pedig neki nem kellett volna magára vállalni az egykori állampárt hagyatékát.

A kihívásokat szerető Szabados Józsefet 1990-ben megkereste a hazánkba érkező egyik biztosító társaság. Ezt a szakmát még nálunk nem ismerték, viszont József közeli barátai is letették a voksukat az újfajta tevékenység mellett. Vállalkozást alapított rá és hamarosan a legjobb értékesítők egyike lett. Ügynökségek jöttek létre, és ő is megalakított egyet, amelyet két évtizeden át vezetett, mára pedig az egyik veje, Lamos István irányítja. A biztosítási üzletágban elért kimagasló eredményei elismeréseként kétszer járt az USÁ-ban, Spanyolországban, Franciaországban, Marokkóban és még számos országban.

Kampányfőnökként segítette Lakatos András parlamenti képviselővé válását. Az MSZP megyei listáján Szabados József is országgyűlési képviselőként szolgálta a választóit 4 éven át. Amikor a kötelező biztosítási törvény készült, őt bízta meg a 190 fős frakció szakértőnek. Később éveken át Veres János megyei elnök helyetteseként tevékenykedett. Jelenleg az MSZP Országos Választmányának, és a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottságnak a tagja.

Nem halmozták el címekkel. Két kitüntetésre azért nagyon büszke. Katonaként a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát kapta meg. Később a Baloldalért Díj kitüntetettje lett.

Vargabetűvel tért vissza a szülői házhoz. Felújította, növények termeszt, állatot tart. Friss gyümölccsel, zöldséggel látja el a három családot. Unokái állítják: a mama húslevese a legfinomabb a világon, mert a papa által szeretettel gondozott kiskertből kerül minden az asztalra. „Számomra fontos a család, az a közösség, ahová mindig is tartoztam és tartozom. Legfontosabb a tükör, amelybe csak a tisztességes ember tud belenézni” mondja végezetül.

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.08. 08:59

depositphotos_9980794_w.png

Szemelvények M. Szlávik Tünde                 A Férfi illata című könyvéből

Gyermekkorom boszorkánya Juli néném volt. Hajlott hátáról már csak a macska hiányzott, állán egy csúf szemölcsön szőrszálak lifegtek. A hideg rázott, ha meg kellett csókolni. Meg kellett. Minden találkozáskor kétszer is. Ezt diktálta a családi összetartás és szeretet. Imádott nagyanyám testvére volt ő, aki kegyetlen nagyapámtól való válása után ennél a férfit soha nem ismerő asszonynál kapott menedéket gyerekeivel együtt, s cserébe cselédjévé vált.

Juli néni szigorú volt a végtelenségig. Ha botjára támaszkodva kilépett a házból, még a galambok is behúzták a nyakukat. Csakúgy, mint apám, nagybátyáim, a meglett férfiak. Mind féltünk tőle. Ártatlan gyermekésszel sokáig azzal mentegettem őt magam előtt, hogy bizonyára sokat csúfolták kiskorában, azért kérgesedett meg a lelke. Nem lehetett egyszerű a balesete után. Még ma is létezik a medvepuszi, az az idétlen játék, ami gyerekként tönkretette az életét. Hátulról durván beleütöttek a térdhajlatába, s rosszul forrt össze a törött lába. Szegény… De aztán Juli néni rám nézett azzal a hideg, savószínű szemével, s én rögtön elfeledtem a bicegő, szánni való kislányt, aki valaha ő lehetett, és a szeretet csírái is megfagytak bennem.

Vérbeli hajcsár volt. Olyan, aki úrnak született, csak a Jóisten elfelejtett módot adni hozzá. Egy egész hadsereget elkommandírozott volna, de csak mi voltunk kéznél. Tőmondatokban beszélt, vagyis inkább csak kiadta az ukázt. De magát sem kímélte. Botját letámasztotta a kerítés mellé, és órákig képes volt a kertben kapálni. Ilyenkor úgy éreztük, eljött a mi időnk…

A barátokat, unokatestvéreket nem csempészhettük be, annyira nem voltunk bátrak. Pedig a régi szünidők szépségét pont az adta, hogy minden nap másnál forgattuk fel a portát. Becsavarogtuk a határt, kifosztottuk a madárfészkeket, asztallapnyi hungarocellre való bogárgyűjteményünk volt őszre, és hozzá millió préselt növény. A mai kölykök puha csigák hozzánk képest. Fogalmuk sincs, hogyan lehet széttépett verebekkel és csirkebéllel felnevelni egy vércsefiókát.

depositphotos_77386502_w.pngVércse… Az vijjogott így, mint Juli néni, amikor meglátott a sárgarépaágyásban. Amikor kezébe vette Marist, a kapáját, és elindult a nagy kertbe, mi hátraszöktünk a méhesbe. A fonott kasok helyét ugyan már régóta a veteményeskert foglalta el, mégis tiltott terület volt a számunkra, mert ott voltak a legfinomabb gyümölcsök. Azokhoz pedig nem nyúlhattunk, pedig ott rohadt le a hatalmas szemű eper meg az illatos málna. Majd azt mondjátok, budira mentetek, súgta Mama, mert a kerti pottyantós is ott volt az udvar végében. Több se kellett, már át is léptük a térdmagasságú, a zöldségeket a kacsák ellen védelmező kerítést. Gyerekek voltunk, nem volt veszélyérzetünk, de időérzékünk sem. Beleszabadultunk a jóba, faltuk a málnát, nem bírtunk magunkkal. Mindenhová felmásztunk, hogy aztán leugorhassunk – tériszonyos, nyavalygós felnőttként rettegnék, hogy a nyakam szegem, de akkor… Hosszú lábaim miatt a legmagasabb meggyfára is fel tudtam szökkenni. Csak nem kellett volna pont az ágyásban landolnom. Soha nem felejtem el azt a hangot. Nem Juli néniét. Nagyanyám reszkető könyörgését, hogy ne csináljak többé ilyet.

Napokig esélyünk sem volt, hogy felkapaszkodhassunk a kukoricatároló kas oldalára, pedig az volt a legjobb hajó. Fél lábon – elvégre egy vérbeli kalóznak csak egy lába van – végigegyensúlyozni a keskeny peremen, hogy le ne essünk zöld kacsaszarba, ez volt az igazi feladat. Közben nagyon kellett ám kapaszkodni a vékony, szálkás lécekbe, amit megnehezített, hogy házikó tele volt még tengericsövekkel. De ha Juli néni elkapott minket, összehozta a csapatot a morzsolóval. Aki nem a gépet tekerte, az kapott egy bordó, zománcát vesztett tálat az ölébe, és csuruszkolhatta egy rövid csutkával lefelé a szemeket. A sajátját – mármint a szemét – pedig le nem vette rólunk. Már véresre dörzsöltük a kezünket, de nem hagyhattuk abba. Közben a szomszédból áthallatszott a féktelen móka. Barátaink hol a tornác mellvédjének fedlapján táncolva integettek át nekünk, hol a padlás cserepeinek mozgásából láttuk, merre muriznak, hol koszorút fontak a kerti virágokból. Nálunk ezek főbenjáró bűnnek számítottak, mint az, ha a felénk mázsának nevezett nagy mérleg kilóstól 10 kilóig terjedő súlyaihoz nyúltunk. Így teltek a nyarak.

Telente másfajta kísértésnek voltam kitéve. A szobába csak karácsonykor mehettünk be, egyébként a konyhában időztünk. A kisdikón üldögélve pont a kamraajtóra láttam. Akkorka ajtaja volt, hogy még egy gyereknek is le kellett húznia a fejét. Odabent finom kolbászok, szalonnák lógtak a kampóról. Ám engem nem ez vonzott. A viszonylag tágas helyiségből erős falétra vezetett fel a padlásra. Sokáig ábrándoztam arról, hogyan fogok felosonni oda. Úgy éreztem, ott valami hatalmas titok lappang, azért őrzi Juli néni sárkányként a feljárót. Fekete, vasalt kincses ládát képzeltem a szúette gerendák árnyékába. Minden nap más és más csodákat álmodtam a tető alatt kavargó porba. Soha nem jutott eszembe, hogy ugyan miféle varázslatos holmija lehetne egy öregasszonynak, aki alig járt a kerítésen túl egész életében. De nem jutottam el még a kilincsig sem…

Amikor meghalt a nagymamám, évekig nem látogattam meg a nénémet. Mással voltam elfoglalva. Tanultam, lassan felnőttem. Míg én lótottam-futottam, csodákra bukkantam, majd újra elveszítettem azokat, addig Juli néni körül megállt az idő. Néha, két rohanás között elfogott a sárga irigység: milyen nyugodt élete van az öregasszonynak tévé, rádió, újságok nélkül. A világ szenzációi el sem jutnak hozzá. A pártviszályok eltörpülnek amellett, hogy a fránya verebek elcsipegetik a tyúkok elől a kukoricadarát.

Azt hittem, még az unokámat is vele fogjuk riogatni. De nem így történt.

A Mindenható – akihez imádkozva lemorzsolgatta szürke, unalmas, egyhangú életét, medepositphotos_72868965_w.pnglyben az egyedüli felüdülést az jelentett számára, ha nekünk keresztbe tehetett – összezavarta agyában a mát és a tegnapot, az évszakokat, a rég elhalt embereket és a mai szomszédjait. Károgó hangja bocsánatkérő suttogássá halkult, haragvó tekintete a világra rácsodálkozó gyermek nézésévé szelídült.

A kilencvenes évek közepén jártunk, bár ebből a kis konyhában semmit nem lehetett érzékelni. A vasporral kifényesített spóron piros fazékban melegedett a víz, amivel majd a kacsák daráját fogjuk leforrázni. Már felaprítottam a csalánt, miként a zöldséglevelekkel tesszük ebédfőzéskor. A viaszosvászonnal borított asztal sarkán hűldögélt a mentatea a nefelejcses porcelánbögrében. Lassan harminc éve ebben kapom a teát. Valaha szívesen ittam volna a pipacsos bádogból, de nem lehetett, rendnek kellett lennie, a bádoggal csak a vödörből merített vizet lehetett… A pirossal és kékkel hímzett falvédők jó feleségről szóló szentenciái gunyorosnak tűntek annak tudatában, hogy a házat egy hetvenes éveit taposó vénlány lakja. Vajon… Na, ez az, amire soha nem lesz felelet.

A kisdikó zsákjában rég összetöppedt a szalma, a kockás, egykor vastag és puha plédet pókháló-finomságúra rágták az évek meg a molyok. Hátamat nekivetettem a naplementében dajdajozó szarvasokat ábrázoló vászonnak, s arra gondoltam, ez nem giccs, ez a gyerekkorunk.

Juli néném is második gyerekkorát élte. A spór alatti homályban egér motozott, ez egy pillanatra visszarántotta a valóságba. Rám nézett ráncos kis arcába süppedt madárszemeivel. Kérdezett valami érthetetlent, gyorsan, bocsánatkérően, mint aki nem akar terhére lenni az embernek. Bólogattam, mire megnyugodott. Szinte azonnal ki is hunyt a fény a tekintetében. Nem tudtam, mit akart, neki pedig bizonyára megint fogalma sem volt róla, ki vagyok én. Míg a csak általa látott emberekkel beszélgetett rövid kis mondataival, lopva megsimogattam görnyedt vállát. Régen megbocsátottam már neki. Volt mit…

depositphotos_14035729_w.pngMa már egymás mellett üldögélhetnénk a tornác párkányán a galambokkal, letarolhatnám az összes virágot, miután a nagy búzás mérlegen lemértem magam kilónyi eperrel a hasamban… De valahogy nincs már kedvem hozzá. Inkább leülök a névtelen árnyakkal beszélgető, a harmincfokos forróságban is három pulóverben vacogó Juli néném mellé, s csöndesen bólogatok képtelen kérdésére: igen, már elsöpörtem a havat.

A padlásra nem mentem fel azóta sem. Mert most már tudom: a Titok itt rejlik, ebben a vézna anyókában, akiben összekuszálódott az Idő.

konyv.png



  

Kedves Olvasóm!13502898_1036144519767592_961916204113779885_o.jpg    

Szeretettel ajánlom figyelmébe könyvemet, amely ötven kisprózát tartalmaz százhetven illusztrációval. 
Keresse fel egy kattintással

internetes áruházunkat! 

                                                       2940 forint helyett most csak 2499 forint a kötet ára

Kérésre dedikált példányt küldünk. Írja a kívánt nevet a Megjegyzés rovatba! A kiszállítás az egész országban ingyenes. 

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.05. 17:03

Biszák László alkotása
17094157_1610747568941916_1812569614_n.jpg
2011.
Mire megérkezett hozzánk Biszák László remek téli festménye, a tavasz óvatosan, de kezdi átvenni a terepet. Amíg itt időzünk, szemben a kétfelé futó úttal, lábunknál a kissé lucskosodó, rogyadozó hóval, egy kedélyes napsütötte szerethető kép fogad. Mondhatnánk laikusként, hogy a tél fehér, a tavasz fűzöld, a nyár sárgán folyó napfény, no és az ősz a tarka-barka sokszínű káprázat, de csak szűk szavakkal. A valóság, és persze a hó tessék megnézni mennyi színből áll, mennyi trükk kell ahhoz, hogy elhiggyük, hogy a lapos felület élőre váltott. Mesterünk szimpatikus bravúrral oldja meg a feladatot, ránk bízva, hogy a szemben lévő házba kopogjunk, vagy keressük meg a válasz-utakat. Nekem talán mindegyik megoldás tetszik, de főleg az egész kompozíció a maga egyszerűségével.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.05. 08:17

Írta: Ésik Sándor

858349_4809845517029_652310052_o.jpgEz a mostani Mihály-napi vásár – úgy láttam – jóval nagyobb, mint az eddigiek voltak. A Böszörményi úton lassan már túlmegy az Agráregyetemen, befordul a Bolyaira, az Akadémia útra, és még így is egymás tyúkszemét tapossák az emberek. Ki gondolná, hogy még a 21. században is ekkora bazár lehet Debrecenben. A végeláthatatlan bútoros sátrak, giccsparádék, bóvliárusok között itt-ott megcsillant a régmúlt vásárok hangulata is. A vásár eme részének legnépszerűbb figurája volt az az ember, aki az én figyelmemet is felkeltette.

A korához leginkább közel lévő asszonyságok csodálták hatalmas, tömött bajszát, amely ugyan meglehetősen sárga volt a dohánytól, pederni azonban hatalmasakat lehetett rajta. Fején barna kalap, makkos fityegővel, vállán pedig kissé viharvert, vastag vászonból való, esőmentes kabát. Az időjárás kissé elvette ugyan a sokadalom hangulatát, az öreg azonban kifogyhatatlan jókedvvel kommendálta a körülötte lévő vesszőkosarakat. Volt belőlük mindenféle. Sima füles kosár, amely nélkülözhetetlen egy háztartásban, karra való, azzal lehet a piacra menni, de még fedeles is, amelyből a macska nem tudja kilopni, amit beléje raknak. A nagy halmot vesszőseprűk szegélyezték.

– Vigyék, asszonyok, vigyék! – rikkantott hangosakat a nagybajuszú. – Fogja csak meg, fogja! Ilyen keményet úgyis régen fogott már. Ez eltart a halála napjáig, fiatalasszony! – fordult oda az egyik bizonytalan bámészkodóhoz.

A fiatalasszony lehetett vagy hatvanéves, de a világért sem igazította volna ki a vén gavallért. Nemigen kosarat venni jött a vásárba, de percek óta gusztálgatta a kisebbeket is, meg a nagyobbakat. Szemmel láthatóan közeledett ahhoz a ponthoz, amikor ráébred: nem mehet haza kosár nélkül.

Ám ekkor új fordulatot vettek az események. Beállt a körbe egy illető, akinek szintén hatalmas, tömött bajusza volt, amelyet a dohány sárgára cserzett. Kalapja makkos fityegős, a kabátja pedig zöld, kissé viharvert, esőmentes. Ez az ember kosarat jött venni.

Megnézték egymást. Mintha tükörben álltak volna. Kosaras emberünk folytatta a már említett „fiatalasszony” puhítását, de lopva hasonmására pillantgatott. Az pedig kezébe vette az egyik kosarat, vastag körmével pattintgatni kezdte a vesszőkről a kérget. Az így lemeztelenített részeken fehéren villant elő a fűz szűz teste.

– Ez a ficfa nyers volt – mondta, és megvetően visszatette a többi közé. A kezébe vett egy másikat, és azt is szakértő szemmel, mozdulatokkal kezdte mustrálgatni. A tulajdonos kissé megijedt, látva, hogy itt rontják az üzletét.

– Ez magának nyers? Nézze meg, még a bőr is lejött az ujjamról, ahogy fontam, a körmöm meg teljesen behasadt – szállt szembe bajuszos a bajuszossal. A kosaras bizonytalanul pillantott szét, támogató tekinteteket keresve.

– Mert gyengén fogja a vesszőt – mondta a vevő nyugodtan. Az előbbi asszonyság arca is teljesen elbizonytalanodott. Az erős kezekben a kosár keservesen nyekeregve hajladozott.

– Hogy adja? – hangzott a tárgyra térő kérdés.

– Azt hatszázért – mondta a körmét fájlaló minden meggyőződés nélkül. Mikor látta, hogy talán sok, magyarázkodni kezdett. – Tudja, mennyi munkám van nekem ezzel? Fél napig is eltart egy-egy... Nagyon kell erre ügyelni.

– Ha a kosarát akarja eladni, ne magát dicsérje – fordult sarkon körmön font kosárfonónk vevője. A „fiatalasszony” pedig ekkor már fakanalakat gusztálgatott két lépéssel odébb, egy cigányasszony előtt. Ügyet sem vetett az előbb még megcsodált gavallérra, a kosaraira.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.01. 17:54

Huszár Boglárka alkotása

16933635_1602159126467427_1177114060_n.jpg
olaj

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.02.26. 07:53

Írta: Vaskó Ilona

 

kartyaparti.jpgA kocsmában ültem, és a halállal kártyáztam. A kockás abrosz, a kiborult sörtől volt nedves.

– Tudod, hogy most játszom veled utoljára? – kérdeztem tőle. Ő hátradőlt, arcán gúnyos mosollyal, mélyen a szemembe nézve mondta:

– Pedig te vagy a legjobb kártyapartnerem, ennyi embert még soha nem láttam kártyát húzni a tizenkilencre, de az is igaz soha senki nem számolta még ilyen profin a lapokat. Miből gondolod, hogy nem fogsz velem többet huszonegyezni, vagy snapszerezni? Nem a hely, nem a kocsma határozza meg soha a játékok helyszínét. Fájeroztam én már inkubátor tetején is. Igen. Az apáddal. Most min csodálkozol? Azt hiszed, hogy aki huszonnyolchétre születik az egy csoda miatt marad életben? Mit gondolsz kinyert? Mit gondolsz, hogy viselte apád, hogy te vagy a tét?

Túl sokat beszélsz, halál! – szakítottam félbe türelmetlenül. Nem érdekelt a nagymonológja, amivel befolyásolni akart. Szétnéztem a környező asztalok társaságán. Szemükben rettegés volt, és valami érdekes keveréke a dühnek és az őrületnek. De remegett kezük lábuk. Szinte bűzlött róluk, hogy félnék. Rám se mertek nézni. Mint amikor attól félnek, hogy ha a szemembe néznek, majd ők következnek, ő velük kezd kártyajátékba a végzet.

Én is ilyen voltam? – kérdeztem tűnődve.

Milyen? – nézett rám kíváncsian.

Én is ilyen beszarian ültem az asztalnál 13 évvel ezelőtt, mikor először ideültél hozzám? Ilyen gyáva képet vágtam, mikor először találkoztunk? – kérdeztem keményen, a kártyáimmal a kezemben, szürke arcát vizslatva. De az elmúlás nem válaszolt. Már-már kínosnak éreztem a csendet kettőnk között, ezért a kezemben lévő lapokat az asztalra tettem, és tüntetőleg belebámultam az arcába. Vártam. Míg az arcát néztem, érzelmek sokaságát véltem felfedezni rajta. Volt abban minden. Szomorúság és hitetlenkedés, de volt harag is. A legmegdöbbentőbb felfedezés a szeretet volt. Mintha egy pillanatra elérzékenyült volna… Olyan fátyolos lett a szeme, mint a meghatottságtól ábrándos művésznek, aki valami újat, szépet alkotott. Ekkor megszólalt:

– Mi nem itt találkoztunk először. Nagyon sokszor ott voltam melletted, már a legelső pillanatodtól, mikor megszülettél. Eleinte nem játékos voltál, hanem tét. Legelőször apáddal játszottam a kórház folyosóján. Fiatal, erős ember volt. Látszott rajta, hogy rajongásig beléd szeretett. Pedig akkora voltál, mint egy vekni kenyér. Pontosan akkora – mélázott el egy pillanatra, majd folytatta. – Mindenki lemondott rólad. Csak ő nem. Ő is tizenkilencre húzott lapot, az első éjszakádon. Nyert. Majd heteken keresztül az inkubátorod mellett fájerezett velem, de mindig kikaptam tőle. Sokáig nem értettem, hogy miért veszítek minden egyes játszmában, amikor téged akarlak vinni. Egy idő után fel is adtam, és hagytalak sorsodra. Igazából el is felejtkeztem rólad. Aztán betértem ebbe a kocsmába tizenhárom évvel ezelőtt, és annyira más voltál, hogy azonnal észrevettelek. Te nem féltél, te lüktettél. Élt benned minden. Olyan gyönyörű életöröm fénylett az arcodon, hogy nem is értettem, mi a fene hozott ebbe a szakadt kocsmába. Azt hiszem beléd szerettem. Nem akartam veled kártyázni, csodáltalak. Olyan voltál, mint frissen roppanó képviselő fánk. Keménynek tűnik, de mégis lágy. Édes és kívánatos. Magamnak akartalak. De ekkor lépett ki a hátad mögül egy régen nem látott ismerős arc. Az apád. Kezében egy üveg sör volt, és amint meglátott, kiejtette a kezéből. Ide le az asztalra. Ezért nedves a terítő. Még mindig. Felismert. Ekkor te pimaszul odaléptél hozzám, és megkérdezted, hogy mit szólnék egy snapszerhez. Apád elsápadt. Elvesztetted az első játszmádat, és te nem is tudtad, hogy apád tétnek ajánlotta magát, helyetted. Nem, te soha nem voltál ilyen gyáva, te pimasz voltál, és a napfény áradt a mosolyodból. És én nem bírtalak elengedni. Évről évre egyre jobban ragaszkodtam hozzád… – most már ő is letette lefordítva a lapjait az asztalra és az arcomat kémlelte.

– Miért mondtad azt, hogy nem játszol velem többet? – kérdezte meglepő szelídséggel?

– Mert már nincs mit elveszítenem – mondtam rezignáltan.

– Ennyire biztos vagy benne? – húzta fel a szemöldökét gonoszul. Tudtam mire gondol. De már nem hagytam magam belehúzni provokáló játékába. Kezeimet összekulcsolva az ölembe eresztettem, és csendesen mondtam neki:

– Már semmit nem veszíthetek, mert minden, ami itt marasztalt a világon, azokat már mind elvetted tőlem. Most már engedj hazamennem, várnak otthon a gyerekeim.

Közben felálltam, és csendesen szedelőzködni kezdtem. Éppen a sálamat kötöttem a nyakamba, amikor a halál dühösen rám ordított:

– Nem félsz, hogy most őket veszem el tőled?

– Nem félek, mert őket már nem veheted el tőlem, ők velem maradnak örökre. Ha hamarabb akarnád vinni őket, úgy engem is vinned kell. Békélj meg a sorsoddal elmúlás. Egyszer én is a tiéd leszek, de gyere értem akkor, amikor már nincs dolgom itt. Most még tennem kell. De ha jössz, vedd fel a legszebb ruhádat, és vőlegényként gyere. Többet nem játszom veled.

Csendesen húztam be magam után a kocsma ajtaját. Tudtam, soha többet nem teszem be ide a lábam. Már nem féltem a haláltól, de már nem is érdekelt.

Míg sétáltam haza, elgondolkodtam mások, máshol vívott szerencsejátékán. Azon gondolkodtam, hogy nem kellett volna-e feladnom már a legelején? Talán nem lett volna egyszerűbb? Hiszen az életösztön indított el a veszteségek útján. Az élni akarásom vitt bele kockázatos játékokba másokat. Pedig a tétet soha nem én választottam. A halál gonosz játéka, hogy mikor, kit ajánl fel tétnek, ha előre feladtam volna, akkor az esélyt is elvettem volna az életre. Nem volt választásom. Be kellett állnom a játékba. De már nem kezdek bele újabb játszmákba. A veszteségeim megtanítottak az élet fontosságára, a mindennapi holnapok újrakezdésére.

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Vaskó Ilona tárcái

Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

    

Szerző: Napkelet Népe  2017.02.22. 17:39

Interjú M. Szlávik Tünde könyvéről a szerzővel a Nyíregyházi Városi Televízió Szieszta Plusz magazinjában

Szerző: Napkelet Népe  2017.02.22. 15:44

Vállalkozó, gazdálkodó

Vámosoroszi

szszb_33_bb_kiss_jozsef.jpgEbben az évben mérföldkőhöz érkezik, hiszen idén tölti be a 60. életévét. Mások ilyenkor már a pihenésre gondolnak, sokan el sem érnek ehhez a jeles évfordulóhoz. Kiss Jóska – hiszen Jóskának ismeri az ország legkeletebb szegletében szinte mindenki – nem ilyen ember. Ő a 60. évéhez közeledve is tele van tervekkel, energiával, tenni akarással.
Lehet, hogy szülei Kiss Bertalan (aki egyébként az Amerikai Egyesült Államokban született 1918-ban) és neje Varga Irén sem gondolták volna 1957-ben, hogy második gyermekük, József ilyen sokra viszi, ennyire sikeres pályát fut be. A földműves szülők taníttatták erejükhöz foghatóan csakúgy, mint a másik két gyereküket, Jánost és Szendit.
Esztergályos szakmát tanult, aztán le is érettségizett, munka mellett folyamatosan képezte magát. Katona éveit Nyírteleken töltötte, már akkor tudatosult benne, hogy egyénisége többre predesztinálja. Visszakerült az első munkahelyre, beilleszkedett a gyár közösségébe. Nem tudni, hány emberről mondható el manapság Magyarországon, hogy 45 éve az első munkahelyén dolgozik. Nyilvánvaló, hogy a cég neve, társasági formája azóta megváltozott, de az egykori MEZŐGÉP jogutódjaként a FIPKERSZ Kft. is immár több évtizede működik sikeresen, munkalehetőséget biztosítva Fehérgyarmat térségében a dolgozni tudó és akaró (szak)embereknek. Ő azóta minden munkanapon 5 óra 40 perckor indul, 6 óra előtt 5 perccel bent van a munkahelyén óramű pontossággal. Esztergályosként, majd termelésirányítóként, illetve a cég egyik tulajdonosaként tevékenykedett és teszi azt most is. Korábban a munkavállalók szószólójaként több, mint 20 évig volt szakszervezeti titkár, sikeresen képviselve a dolgozók érdekeit. Szakszervezeti titkárként komoly tapasztalatokat szerzett a nyilvánosság előtti szereplésben is, nem jön zavarba, ha beszélnie kell, a tömeg talán még inspirálja is.
Kiss Jóska nem elégedett meg azzal, amivel az emberek többsége akkoriban: 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. Ő pihenésként szórakozásból dolgozott, másodállást vállalt, esztergált, majd amint lehetőség nyílt rá és megalakulhattak az első gazdasági munkaközösségek (az úgynevezett GMK-k) ő azonnal lépett és szinte „úttörőkként” létrehozták a MEZŐGÉP-nél is a maguk GMK-ját. Akik az 1980-as évek elején csatlakoztak, azok ma is tanúsíthatják, hogy jó döntésnek bizonyult. A rendszerváltás időszakában a MEZŐGÉP felszámolása után megalakult 1989-ben a FIPKERSZ Kft, amelyben tulajdonrésszel rendelkezik.
Az 1990-es években a vendéglátásba is belekóstolt, egy büfét és fagyizót kezdett üzemeltetni Vámosorosziban, egy konténerrel kezdte, majd miután a forgalom azt mutatta, hogy működik a dolog, gyönyörű kis faházat épített a falu közepére.

Az új évezred elején megvásárolta Vámosoroszi legöregebb lakóépületét, egy 1871-ben épült és még ma is álló parasztházat. Lehetősége nyílt pályázati forrásból falusi vendégházat építeni. Komoly varrógép és kútgyűjteménnyel büszkélkedik, a kutak a vendégház udvarát díszítik.

Jóska sosem gondolt arra, hogy ő valaha földet fog művelni, gazdálkodni fog. Aztán, amikor Tiszakóródon felesége rokonsága révén sikeresen tudott vásárolni egy nagyobb földterületet, az olyan lökést jelentett számára, hogy elhatározta, ebbe az irányba indul tovább. Sikeresen gyarapította a földbirtokait, több településen tudott a környéken termőföldhöz jutni.

Nagyon büszke rá, hogy 2015-ben meg tudott vásárolni a szomszédos településen, Mándon egy tanyát, az épületekkel együtt egy komoly őshonos szürke marha állományt.
Életfilozófiája, hogy aki fát ültet, az azt nem magának ülteti elsősorban, hanem az utókornak, az utódjainak. 2002-ben 12 hektár dió ültetvényt, valamint 20 hektár erdőt telepített, ezeknek hasznát a gyerekek, az unokák és azok leszármazottai fogják élvezni.
Pedagógus felesége - a környéken mindenki csak Babus tanító néniként ismeri – végig segítette, támogatta, biztosította számára a meghitt, meleg családi légkört. Tavaly óta nyugdíjas. Két szép, egészséges gyermekkel áldotta meg őket a jó Isten, lányuk, Adrika jogot végzett és a fővárosban dolgozik a közigazgatásban, férjével és Boldizsárnak keresztelt kisfiával kiegyensúlyozott családi életet élnek. A fiúk, Robi főiskolát végzett, a NAV munkatársaként ő is felelősségteljes munkát végez, mindemellett kedves kis feleségével három gyönyörű gyereket nevel: Robikát, Nimródot és a nemrég született Lénát. Jóskának a családja a mindene, bennük gyönyörködik, értük dolgozik, ők jelentik neki a plusz erőt, energiát a mindennapok apró-cseprő, vagy nagyobb bajainak legyőzéséhez. Hatalmas erőt jelentett neki tavaly, amikor súlyos szívműtéten esett át, hogy a szeretteit maga körül tudhatta, segítették, támogatták, ahogy tudták, fogták a kezét amikor arra szükség volt.

13680719_1168957709809139_3809482301017233445_n.jpg

 Írta:

Borbély Balázs

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.02.21. 18:22

Hargitai Beáta alkotása
16775984_1594651577218182_1271346806_o.jpg
26x21 cm.
akvarell
papír
2016.
Az öt templom látványa különlegesnek tűnhet, de mi győriek már ismerjük, és megkedveltük. A figyelem felkeltő reklámok sokasága elönt programajánlóval, és csak úgy mellékesen tűzve a mondandó fölé, hogy az "elfogadás fesztiválja". Engem ez a megjelölés emelt fel. Évszázadokon keresztül véres csatázások árán sem tudtak a különböző felekezetek megegyezni, méltóságon alulinak tűnő hadakozásokban sem. A katolikus nem fogadta el az evangélikusokat, ők a reformátusokat, és így tovább.Jobbára a legegyszerűbb megoldások a legnehezebbek. Mosoly, kézfogás, elfogadás. Az egy családba tartozás melege olyan hatalmas erő ami bajokon átvezetve is erős. A papjaink kezet fogtak, egymást meghallgatva elmondták beszédeiket, és megszentelődtek. Átjárta őket a szeretet, az egymás iránti tisztelet, az elfogadás. Ünnepeljünk együtt, hallgassuk meg a különböző kultúrák hatalmasra gyűlt zenei anyagát, amitől csak gazdagabbak lehetünk.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.02.19. 08:16

„Mint ékszerek a szavak…” 
(Krúdy Gyula)

Írta: Arany Piroska

 

16731053_1590532130963460_571926511_n_masolata.jpgA buszváróba igyekeznék, a jegypénztárhoz, ám fogalmam sincs, hogyan jutok be az ajtóban csoportosuló kamaszoktól. Szeretném, ha önként térnének ki az útból. Eszükben sincs. Ez a közömbösség már-már bosszantó. Csak nem fogok bocsánatot kérve átevickélni? Vagy talán lökdösődve törjek magamnak utat? Ki se kerülhetem őket. Köztük ellavírozni? Hogyan? Kiabálnak, ugrálnak, hadonásznak. Kamaszok, akik nem férnek a bőrükben. Elinduljak? Szerintem ez a langaléta fiú itt előttem úgy pörög, egyből oldalba vágna azzal a tömött hátizsákkal, ha közéjük tolakodnék. Fiúk, lányok, nevetnek, kurjongatnak, rágóznak, észre se veszik, hogy ott ácsorgok.  

Lobognak, nagy lángon, ahogy az ő korukban, az ő vérmérsékletükkel kell is.

Na, igen, ha más szemmel nézném, meglátnám, milyen szépek, egészségesek, jókedvűek.

A mieink.

Rájöhetnék, hogy a délelőtti tanítás utáni laza pillanatokban most, itt, így együtt, önfeledten boldogok, gondtalanok. Erejük a jövőbe vetett hit. Hogy később, délután, holnap, jövőre, évek múlva mi vár rájuk? Ebben a percben a közös öröm, a vidámság a részük. Övék a mai nap.

Miért őket akarom megváltoztatni, amikor inkább nekem lenne jó hozzájuk fiatalodni, megértően, magam ifjúkorára emlékezve, elfogadni őket.

Megenyhülök, és akkor találkozik a szemem a hátizsákos fiú pillantásával. Élénk tekintetén látom, észrevett, ezért bátran mosolyogok rá:

– Segítesz? – nézek rá kérdőn. – Szeretnék bemenni – intek a bejárat felé.

Visszamosolyog, belülről fakadó, természetes kedvességgel.

Hátizsákját a hátáról könnyedén előre lendíti, pajzsként emeli maga előtt a tömegben, és ezzel, mintha egy egész zsák mosolyt vinne, sugározna maga köré.

 – Utat, utat! – kiáltja harsányan, és – talán az apjától tanulta – gavalléros meghajlással nyitja ki előttem az ajtót:

–Tessék parancsolni, tessék, nem kell megköszönni, mi itt a buszra várunk, karácsonyi szünet van, csókolom, vakáció!

Szavai, mint az ékszerek, és mosolya maga a ragyogó ünnepvárás, amikor amúgy lazán, még megbillenti a sapkáját:

Szép karácsonyt, csókolom, ja, és boldog újévet, mamikám!

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Arany Piroska tárcái     

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.02.15. 20:51

 Derecskei művészvendég Mátészalkán

rekasi_attila-szatmarimuzeum-2017_dsc_0253--k.jpgrekasi_attila-szatmarimuzeum-2017_dsc_0252--k.jpg
Tisztelt Igazgató Úr, Tisztelt Jelenlévők! 

Nagy, nagy szeretettel köszöntök minden vendéget és mindenek előtt engedjék, meg, hogy megköszönjem a Szatmári Múzeumnak és Mátészalka Városának a lehetőséget, hogy egy ilyen nívós helyre hozhattuk el, városunk szülötte, Rékasi Attila fotóművész alkotásait. Kis városoknak folyamatos feladata, hogy meg kell magunkat mutassuk a nagyvilágnak. Szeretjük magunkat megmutatni, hiszen a hírek, különösen a kulturális hírek, nagyon fővároscentrikusak. Ha véletlenül mégsem a főváros, akkor megyeszékhely szintig hajlandó ilyen programokkal foglalkozni a média. Ezért is örülünk ennek a lehetőségnek, hiszen Derecske egy kisváros, nagyjából fele akkora mint Mátészalka. A Debrecen, Hajdúszoboszló, Nagyvárad arany háromszög közepén helyezkedünk el, ez meghatározta őseink életét és talán mai napig a mi életünket is. Településünk alapvetően ezeket a városokat szolgálta ki, mezőgazdasági termékekkel kézműves portékákkal stb. Nem ezért vagyunk itt ma, hogy ennek részleteit kifejtsem, hanem azért, hogy az egyik helyi alkotóművészünk, Rékasi Attila műveit bemutassuk. Városunkban a saját eszközeinkhez mérten igyekszünk a művészeteket támogatni, ezt Attila is elismeri. A város fotóművészeti élete nem csak az Attila tevékenységét foglalja magába, hanem egy őt körülvevő csoportét is. Ebben nem csak derecskei polgárok vannak, hanem járási, megyei alkotók is. Megemlíteném még a derecskei grafikai alkotótáborunkat is mely egy kortárs közösség és több mint nyolcszáz grafikai alkotás született a város támogatásával. 

Bakó István

Derecske Polgármestere

(A köszöntő elhangzott, Mátészalka városában, a Szatmári Múzeum kiállítótermében,
Rékasi Attila fotóművész tárlatmegnyitóján 2017. január 30. hétfőn 18:30)

rekasi_attila-teremtett-terek-viszonyok-print-100x100-2013.jpg

Teremtett terek Viszonyok

print 100x100

rekasi_attila-teremtett-terek-hosok-ii-print-100x60-2014.jpg

Teremtett terek Hősök II.

print 100x60

2014

rekasi_attila-teremtett-terek-vonalak-print-100x100-2013.jpg

Teremtett terek Vonalak

print 100x100

rekasi_attila-talalt-terek-kassa-print-100x60-2014.jpg

Talált terek Kassa

print 100x60

2014

rekasi_attila-teremtett-terek-csomopontok-print-100x60-2014.jpg

Teremtett terek Csomópontok

print 100x60

Szerző: Napkelet Népe  2017.02.14. 14:18

Lelkész, cégvezető

Újfehértó, Nyírtét

szszb_33_tk_papp_krisztian.JPGÉg és Föld között, repülj velem, vezess át az életen, vezess át a túlsó partra – örökbecsű gondolatok és szívet melengető dallamok Koncz Zsuzsa énekművésztől. Vissza-visszatérnek a teret és időt keretbe foglaló sorok, amikor Papp Krisztián lelkész és sikeres vállalkozó próbál beavatni épp négy évtized miértjeibe és hogyanjaiba. Ahogy őt hallgatom, olyan egyszerűnek tűnik a világ, amilyen csak a mesében vagy a gyermekek elméjében lehet. Isteni rendelésnek tudja be, hogy soha nem kellett választania a hivatása és a vállalkozása közt. Teljes szívével, odaadással éli meg mindkettőt. Ezt tetézi be családi boldogsága. Földi élete eddigi 40 évét, annak minden örömét, küldetését a Teremtő akaratának és irányításának elfogadásával érhette el. Lehet, hogy a nyírtéti református gyülekezet tagjai a szeretett lelkészt látják benne. A gazdasági élet szereplői tudják: a Pa-Comp Kft. idehaza már piacvezető, ezért megmérették magukat nemzetközi szinten is, üzleti partnereik Kanadától Oroszországig, az USA-tól Indonéziáig megtalálhatók. A PACO brandet bevezették, sikerre vitték és tartják vezető pozíciójukat. Vannak olyan fiatalok, akik a testvérével, Leventével alakított rock zenekar számaira múlatták az időt. Barátok, rokonok, vadásztársak pedig a 4 éve szenvedéllyel hobbiját szerető vadászt ismerték és szerették meg Papp Krisztián személyében. Mint egy gyöngykagylót kinyitni, olyan izgalmas utazás felfedezni: hogy fér össze a lelkész a vadásszal, a havi 5-8 ezer kilométert vezető, hajnalban kelő vállalkozó a két kisgyermekét és feleségét rajongásig szerető családapával?

Mindennek megvan a maga ideje és rendje – avat be a titokba. Éljünk szenvedélyesen, fogadjuk el, amit örökül kaptunk és abból hozzuk ki a legtöbbet. Szeressük, amit csinálunk, de nagyon, akkor örömünket leljük a hivatásunkban, a családunkban, a hobbinkban - mondja. Ennyi lenne? Talán. Mindenesetre Papp Krisztián azon kevesek egyike, aki felvállalja az önmagára vett szerepeket, ám azokat nem jelmezként viseli, hanem mint ahogy a palástjával óvja gyermekeit, ugyanúgy szívén viseli az általa képviselt feladatok véghez vitelét. Mindebben a nagybetűs Társ szerepét tölti be oldalán Pappné dr. Papp Nikoletta, aki jogász, a Szivárvány Idősek Otthona Etel-közi intézményének igazgatója.

Vajon gondolta-e Papp Sándor édesapa és lánynevén Szarka Jolán édesanya, nemcsak gyermeket nevelnek, Krisztiánt és Leventét, hanem dinasztiát is alapítanak? A ruha-, cipőkereskedés már nem biztosította a család jövőjét, profilt váltottak, és száraz termények, lencse, borsó csomagolására és kiszállítására álltak át. Nem kérdezték tinédzser fiaikat, akarnak-e segíteni az iskola után a boltban. A fiuk belenőttek az üzleti gondolkodásba, és ma már a két szülővel együtt ők is a Pa-Comp Kft. tulajdonosai. A cégalapító bölcsen háttérbe vonult, ma már ismert, saját kiállításon is bemutatkozó festőművész. Jól tudja, a generációváltás törvényszerű, s ezzel új szemlélet, a 21. század kihívásainak is megfelelő tudás és cselekvés szükséges. Üzleti partnereiknél is a fiatalok jobban értik egymás nyelvét, gondolkodásmódját. Felbecsülhetetlen érték, hogy a két fivér nagyon szoros kapcsolatot tart, de még a feleségeik is barátnők, egy ikerházban laknak, szemben a vállalkozás központjával, Újfehértón. Gyermekeik, Zente Hunor és Zille Kisó a tágabb család és a nagyszülők dédelgetését is élvezheti. A büszke apuka szerint kereskedői vénával vannak megáldva, ki tudja, felnőve ők is a Pa-Compnál képzelik el a jövőjüket? Ha olyan tudatosan szervezik életük fontos eseményeit, mint a szüleik, akkor ez nem kérdés.

A száraz termények csomagolása, forgalmazása mellett, sütési alapanyagok-töltelékeket, a Wellnut termékcsaládot, ízesített kukoricaextrudátumokat, és natúr Super Foods termékeket forgalmaznak, előtérbe helyezve az egészséges és tudatos táplálkozást is.  Kiállítóként folyamatosan részt vesznek, több nemzetközi élelmiszeripari kiállításon. A több, mint 2 milliárd forintos éves forgalmat lebonyolító, közel 50 embernek és családjaiknak létbiztonságot nyújtó cég igazodik a világhoz. Számos díj és elismerés mellett Magyar Termék Nagydíjjal, Év Terméke díjjal, és háromszoros Magyar Brands díjjal büszkélkedhetnek.

A nyírtéti református gyülekezet Istentiszteleteire időnként az ország minden részéről érkeznek hívek és beülnek meghallgatni Papp Krisztián tiszteletes úr prédikációját. A dédnagyapja, idős Szarka László Nyírbogáton, nagyapja öccse, ifjú Szarka László Nagyhalászban volt évtizedeken keresztül református lelkipásztor. S amikor a sikeres vadászvizsgát igazoló oklevelet megmutatta édesapjának, ő elővette a nagyapa Id. Papp Sándor vadászjegyét, melyet Krisztián soha nem látott, és így bezárult a kör. Családi indíttatás, eleve elrendelés, Isten útmutatásának felismerése és elfogadása, a küldetés teljesítése adja, hogy Ég és Föld között az anyagi és a spirituális világban otthonosan mozogjon Papp Krisztián.

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.02.13. 16:01

Ősz Zoltán alkotása
16651784_1587278037955536_1203292208_n.jpg
Pasztell
Az ősz mintha itt felejtette volna a rozsdás takaróját, finoman ölelkezik a nádas, a bozótos. A túlsó part védelmében meghúzódó hó csupán egy jelző csík már. Tavaszodik. Ösz Zoltán merész játékos, finoman bánik a mutatvánnyal, élénkít, tompít mesterien, közel hozza a kis éledező patakot, és aztán messze is repíti a tekintetet. A kis lankás terület is fehér még, ezek az elszórt foltok adják az igazi hangulatot. A dombok szelíd vonulata a háttér, mozdulatlanul borongnak a fák, és csúcsaiknál ott ékeskednek a pironkodó vöröses, sárgás színek. A kép tökéletesen hangolt, ha jól hallgatózunk a dallamát is halljuk.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.02.12. 08:00