Polgármester

Varsolc

szszb 30 tk Breda Lajos.jpgKellemes, nyár eleji kirándulóidőben, a testvértelepülés – Nyírcsászári – polgármesterének, Zichar Jánosnak a segítségével jutunk el riportunk helyszínére, a Szilágy megyei Varsolcra.

A kétezer ötszáz lelkes község tájképfestők ecsetjére kívánkozó, hegyek karéjozta völgyben fekszik. A településre bevezető utat majd’ autópálya minőségű aszfalt fedi. Az intézmények, az utcák neve kétnyelvű táblákon, illetve feliratokon olvasható. A lakosság kétharmada magyar, egyharmada román anyanyelvű, de mindenki tud magyarul.

Riportalanyunk régi ismerősnek kijáró szívélyességgel fogad bennünket. A hivatal üléstermében beszélgetünk Bréda Lajossal, Varsolc polgármesterével. A helyi születésű vezető minden mozdulatából, szavából kiérződik a rábízott településekért, az ott élő emberekért érzett felelősség. Az ötvenkilenc éves egykori katonatiszt kérdéseinkre adott válaszaiban tapintható a jó gazda gondossága, a biztos jövőkép megalapozottsága.

Ezen csak az csodálkozik el, aki nem tudja, hogy ő már 1996 óta folyamatosan tölti be a település első emberének nehéz és felelősségteljes tisztét. Feladatait és felelősségét két szomszédos kistelepülés – Récse és Kisrécse – ügyes-bajos dolgai gazdagítják. Az élet minden területén aktívan, lendületesen dolgozó polgármester nem ismeri a „lehetetlen” szót.

Mindent, mindenkor, mindenkinek, latba vetve erejét, ügyességét – ha kell hivatali tekintélyét is – oldja meg a gondját-baját. Tekintélyéhez még csak annyit, hogy a választók egyharmadát képező, román anyanyelvű lakosok, szavazataikkal is őt segítették minden választás idején. A tizennyolc fős testület pedig egy emberként áll ki vezetője mellett.

Bréda Lajos büszkén említi meg azt, hogy az Európai Unióba történt belépés óta nagyot fejlődött mind a három település. Az egyik évben, Románia által elnyert 1600 pályázatból Szilágy megye 292-őt kapott meg. A megyei keretből 17 jutott Varsolcnak. Melyek voltak ezek a pályázatok, kérdezzük a polgármestert, aki természetesen fejből már sorolja is azokat: 2,5 millió eurót kitevő összeget a községbe vezető, mintegy 10 km-es főút, valamint hegyi utak aszfaltozására, valamint a szomszéd település, Récse útépítésére kapták Egymillió euróból kell megoldaniuk a külterületi úthálózat aszfaltozását és százezerből a varsolci kultúrház felújítását. Kormányzati támogatást csak az ivóvízhálózat kiépítésére, a csatornázásra, valamint parkosításra kapnak. Egyéb anyagi forrást jelentenek a helyi adókból származó bevételek. Az ivóvízhálózattal kapcsolatosan jegyzi meg, hogy a Krasznára épített víztározó több település, köztük Zilah város igényeit is kielégíti.

E körbe tartozik az az örvendetes tény is, hogy itt épült föl Európa harmadik legnagyobb téglagyára. A gyárban készített építőanyagok az európai minőségi követelményeknek megfelelőek.

Folytatva a pozitív dolgokat, elmondja, hogy a kezdetekben sokszor jártak Magyarországon tapasztalatszerzés, tanulás céljából. Emlékezete szerint csak nagyon kevés helyre nem jutottak el. Ezek a látogatások nagymértékben segítették a munkájukat, hiszen akkor Románia három éves késésben volt. Sokat tanultak a víz- és gázhálózat kiépítése területén, a családi kapcsolatok kezelésének mikéntjéről is. Mosolyogva említi meg, hogy amikor Magyarországon járnak, úgy érzik, mintha hazamennének.

Amikor első alkalommal lett polgármester, akkor még sokféle dolog volt rendezetlen a három településen. Nem fejeződött be még a földek tulajdonjogának a rendezése, az utak a járhatatlanság szintjét megközelítő állapotúak voltak. Kis öniróniával jegyzi meg: egyik nap gumicsizmában mérte a földet, két nap múlva már Brüsszelben próbálta meg előbbre vinni a rábízott települések legfontosabb ügyeit. Tervei között szerepel még a két szomszédtelepülésen hiányzó kommunális létesítmények felújítása, illetve rendbetétele.

Az elvándorlásra terelődik a szó. A magyarság megtartása sokak számára becsület dolga, erkölcsi kötelesség. Ám a megélhetés parancsa mégis sok honfitársat kényszerített arra, hogy főként Németországban vagy az anyaországban vállaljon munkát és jövedelmével segítse az otthon maradottakat. Bréda Lajos az RMDSZ helyi szervezetének alelnöke, a megyeiben vezetőségi tag, örül annak, hogy tőlük nem sokan vándoroltak el. Bréda Lajos étgyermekes apa. Melinda lánya Közigazgatási Egyetemet végzett, helyben építkezik és alapított családot, most 6 éves Alexandra lányukkal a szülőföldön maradnak. A másik lánya, Andrea turisztika-földrajz szakon végzett, menedzser egy privát kórházban. Felesége a polgármesteri hivatalban dolgozik.

Egyre jobban kinyílik a világ Varsolc, Récse, Kisrécse 2500 lakosa előtt. Az Európai Unió zászlajával, az ide érkező támogatásokkal, az anyaország és benne a testvértelepülés segítségével és saját önbizalmukkal, tenni akarásukkal jutottak el idáig.

File0001.jpg

Volom Pál

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.17. 11:46

Egyetemi tanár

Budapest

szszb 30 és dr Rácz Lajos 400.JPGHa valaki Tyukodról elindul, hogy ő legyen az ország egyik vezető jogtörténésze, felmerül a kérdés, hogy akkor ő most tyukodi, akiből vezető jogtörténész lett, vagy híres jogtörténész, aki úgy mellesleg tyukodi?

Aki viszont beszélget másfél órát az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemrég nyugdíjba vonult tanszékvezető professzorával, a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete egykori munkatársával, az Alkotmánybíróság mögött egykor ott álló nemzetközi elismerést kivívó tudós-csapat tagjával, a Károli Gáspár Református Egyetem Jog- és Államtudományi Kara megalapításában elévülhetetlen érdemeket szerző tudományszervezővel, tankönyvszerkesztővel és szerzővel, az rájön, hogy a tyukodiság és a jogtudósság egyaránt kellett ahhoz, hogy Rácz Lajos ezeket mind elérje.

Ahogy leülünk a klasszikus ízléssel berendezett budai lakásban, azonnal két dolog tűnik fel. Rákóczi portréja és Tyukod címere. Tősgyökeres szatmári embernél járunk.

Kérésemre a professzor belekezd az úti beszámolóba, kicsit kényelmetlenül, szemmel láthatóan nincs saját maga dicséréséhez szokva, Tyukodtól a tudományos élet csúcsaiig.

Megtudjuk, hogy a körzetesített csengeri gimnáziumba kellett volna járnia, de édesanyja addig ment, míg el nem intézte, tehetséges fia Nyíregyházára kerülhessen a Vasváriba, ahova a bátyja is járt. Tanárai rábeszélik, hogy ne akarjon régész vagy történelemtanár lenni, legyen jogász, az esze megvan hozzá. A nagy cél Szeged, de Budapest lesz belőle, az akkori időkben oda kellett „szabolcsi” gyerek, így a jó tanuló, jól felvételiző majdani professzorból előbb pesti diák lesz.

Az egyetemi évek alatt elkezdődik aztán a jogtörténész karrier. Demonstrátor a jogtörténeti tanszéken, de a diploma után még megpróbálkozna az ügyvédkedéssel. Már fel van véve a munkaközösségbe, amikor az utolsó pillanatban lebeszélik a bojtárkodásról. Csábítják minisztériumba, de elhatározza: „bürokrata nem leszek”. Innentől már egy-két kisebb kanyarral, de egyenes az út a tudományos életben.

A Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete jelentős szellemi műhely, ahol egykori professzorai nemcsak a magyar jogtudomány hagyományait mentik át, hanem jogtudományi hátterét adják a rendszerváltásnak. A korai kilencvenes évek sokszor csapkodó jogalkotásában számtalanszor tesz rendet az Alkotmánybíróság, amelynek tanácsadói csapatában ott találjuk az egykori tehetséges tyukodi suhancot is, aki ekkorra ismert jogtörténész.

Mindemellett szinte a végzése óta folyamatosan oktat az ELTE jogi karán, az Államigazgatási Főiskolán. Alapítója és az egyházjog professzora a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karának.

És hogy jön ehhez Tyukod?  Szinte mindig, amint valami jogtörténeti fordulathoz érünk, Rácz professzor pontosan tudja, hogyan hatott ez a korabeli Tyukodra, mit csináltak akkoriban a tyukodiak. Talán nem is lehet ennyire őszintén rajongani a régi korok jogszabályai, intézményei iránt, ha nincs az a gazdag hagyomány, amely a kis nemesi falu sajátja Szatmárban. A jogtörténeti szakkifejezések, a kollégák, a karrier állomásai közé egyre többször szövődnek a Rákóczi-szabadságharc eseményei, a falu nemes családjai, az Osváthok, a Ráczok.

Megtudjuk, hogy a tyukodiak már 1181-ben a falu első említésekor sem voltak akárkik. „Iobagiones equites” hangzik a latin szakkifejezés, a cégényi monostorhoz tartozó lovas, tehát a formálódó nemességhez tartozó emberek. 

Hallunk aztán az Apafitól kapott armálisról, a Rákóczi és a ’48-as zászló alatt harcoló felmenőkről, a lápba a tatár és a török elől elbújó, a történelem viharait túlélő, élni akaró községről. Ezért kell tyukodinak lenni a jogtörténészséghez. A professzor minden szavából érezni: tudja, hogy amikor régmúlt törvények latin vagy régies magyar szövegeit elemzi, amikor kutatótársaival hatalmas jelentőségű bibliográfiai munkát végez, a saját múltját is kutatja. A magyar közélet iránt mindig érdeklődő, az abban mindig részt venni akaró, elpusztíthatatlan faluét és lakosaiét.

Hatvanhét évesen azt mondja, ez már a zsoltár szerint is számon tartott kor. Nem tűnik azonban enerváltnak. Noha fő kutatási területei közé a családjog és a közigazgatási jog története tartozik, eltökélt szándéka, hogy a nagy elődök, mint Szalay Zsigmond után megírja Tyukod történetét.

Azét a Tyukodét, amelytől sose távolodott el. Tudja a helyi fejleményeket, olyan természetességgel beszél mostani és volt polgármesterekről, ahogy a pestiek se szoktak a pesti ügyekről.

A szülők halála óta ritkultak a látogatások, de „Rácz Zsigánál” a mai napig össze szoktak gyűlni a testvérek, András, József, Eszter. Anna lánya is elkíséri Tyukodra, amelynek hosszú és kalandos történelme mellett, emberöltőnyi mértékkel mérve ugyanolyan változatos utat bejáró (jog)történésze is van. Joggal lehetnek büszkék egymásra.

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.17. 08:14

Polgármester

Vatta 

szszb 30 ki Korán István.jpgSzerencsés fekvésű, jó megközelítésű a község, hiszen a 3. számú főút szeli át. Miskolc és Mezőkövesd közelsége pedig munkaerő piaci szempontból mondható kedvezőnek. Legnagyobb munkaadójuk a bükkábrányi bánya, az üzem az önkormányzatnak jelentős iparűzési adót fizet. A 938 lélekszámú településen három éve komoly fejlesztések indultak el.

Vattán a 2010-es önkormányzati választások előtt a helybeliek úgy látták, a környék községei sokkal dinamikusabban fejlődnek.  Nagy részük úgy gondolta, mindezért az akkori vezetés okolható, ezért rábeszélték Korán István Attila helyi vállalkozót a polgármesteri állás megpályázására. A meggyőzés eredményt hozott és az új polgármester elkezdhette terveinek valóra váltását, egy élhetőbb falu kialakítását. Ennek egyik eleme a fiatalok helyben tartása, amihez a munkahely mellett fontos a kulturáltabb környezet biztosítása is. Örökölt egy pangó közösségi életet, lepusztult önkormányzati épületet és gyenge infrastruktúrát, amin gyorsan változtatni akart. A hivatalt átköltöztette a faluházba, majd elkezdte a közösség élet felélesztését.  2010. december 16-án megszervezte a nyugdíjasok találkozóját, majd a Falukarácsonyt, ahol óvodások és iskolások adtak műsort. Elindult 2011-ben a Víg Vattai Napok rendezvénysorozat, amihez pályázaton nyertek támogatást, ahol helyet kapott a Gyermeknap és a bográcsfesztivál, valamint a Szemere Kupa futballtorna.

A község életben tartja focicsapatát, jelezve, hogy a mostani önkormányzat számára fontos kérdés a falusi sportélet. A Vattai Futball Club Egyesületet K. Tóth János elnök irányítja, nagy lelkesedéssel. Évente rendeznek jótékonysági sportbált, ahol a megjelenteknek lehetősége van a csapat támogatására. A felsorolt rendezvények évről-évre ismétlődnek, és sorra érkeznek a neves fellépő művészek Vattára.  

Sikerült megtartaniuk az oktatási intézményeket is, a nyolcosztályos iskolában most 81 gyermek tanul, míg óvodájuk 26 fővel működik.  István tudja, hogy a múlt téglái jelentik a jövő alapját, ezért Vatta legismertebb szülöttének, Szemere Bertalannak a tiszteletére emlékparkot építettek. Ott helyet kapott az 1848-49-es szabadságharc miniszterelnökének szobra, a park pedig, amelyet 2012. augusztus 26-án, Szemere születésének 200. évfordulóján avattak fel, a helyi ünnepségek helyszíne lett. Tiszteletére a község fő utcáját - ahol megtalálható az önkormányzat épülete, a posta, a takarékszövetkezet, az óvoda, a tornaterem, a sportöltöző és az iskola is - róla nevezték el.

Aztán jöttek a pályázati sikerek. Megújult a sportöltöző, elkészült a focipálya öntözőrendszere, az óvodába faaprítékos kazánt szereltek be, kicserélték az ebédlő és a tornaterem bejárati ajtaját és a hivatal udvarára két fedett tároló épült. Az óvoda pincéjét rendbe tették, ami fölé fedett játéktároló került. Átvállalták az egyházaktól a temetők gondozását, a közmunkások karbantartják a parkosított közterületeket és lenyírják a füvet az idős emberek portája előtt is. Közmunkában építettek csapadékvíz elvezető árkokat, amihez helyben készültek a betonelemek, de besegítettek a 200 adagos konyha alapanyag ellátásában is, mert négy hektáron termelnek zöldségféléket. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák végrehajtása Leader Helyi Akciócsoportok közreműködésével címen nyertek pénzt őstermelői piac kialakítására, ami mellett pihenőpark és szökőkút épül. Bővítették a helyi játszóteret körhintával és kötélpályával és épült mini műfüves pálya vizesblokkal. A régi tűzoltószertárból jól felszerelt polgárőrbázist alakítottak ki, a régi önkormányzati épületből pedig közösség tér, konditerem épült, de fűnyíró traktort is vásároltak. Nyertek komposztáló ládákat és minden évben pályáznak  EU Élelmiszersegély Programra, a  rászoruló családoknak pedig évente osztanak tűzifát és kedvezményes árú lignitet

A fejlesztéseknél a polgármester megemlíti Tállai András államtitkár úr önzetlen segítségét, a Dél-borsodi Leader munkatársait, az önkormányzat dolgozóit, a közmunkásokat, a lakosságot és családja támogatását.

Több útfelújítást önerőből végeztek el és saját pénzből vettek kisteherautót is az önkormányzati feladatok elvégzésére. Tervekben sincs hiány, hiszen kellene művelődési ház és orvosi rendelő, tájház, térfigyelő kamerarendszer, és folytatni kell az útfelújításokat. Ezek a fejlődési lehetőségek inspirálják Korán Istvánt, hogy 2014-ben is megmérettesse magát a helyhatósági választáson.

Családjáról elárulta, hogy nagyobbik fia, István a katasztrófavédelemnél dolgozik Egerben, ahol megszületett első unokája is. A kisebbik gyermeke Kristóf a 11. évében jár, és máris nagyszerű sportsikereket ért el. A shotokan stílusú karate sportágban korosztályos Európa bajnok és háromszoros magyar bajnok, de Szajlai Oszkár irányítása mellett világversenyekről is hozott már haza érmeket. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.16. 12:29

1723090_10201903605404770_186699806_n.jpgA Waikiki strand meglehetősen kicsi partocska. A Felső-Tiszán némelyik palaj hosszabb nála. A Csendes-óceán haragos hullámai a sziget ellenkező oldalán vannak. Emitt áll viszont Kahanamoku herceg szobra. A Hawaii főrend 1910-ben szabad stílusban olimpiai aranyat úszott, a szörfösöknek pedig azóta is fogalom. Őket azonban, mint említettem, nem itt kell keresni.

Címlapra A Cápa-szikla hullámpoklában.jpgAz északi partra érkező hullámoknak Alaszkától idáig van pályájuk gyorsulni és dagadni. Beszédesek a nevek: Himalája Beach, Lavina Beach, Banzáj Beach… A Cápa-sziklánál kezdődik a Pipeline Beach, magyarul Csővezeték part. Ez arról a hátborzongató hullámról kapta a nevét, amelyik átbukva csővezetéket képez, a szörfös pedig ebben suhan tova, míg a hullám egész erejét vesztve össze nem omlik, és párává nem válik. A világ legmagasabb hullámai között  a téli hónapokban egyáltalán nem ritka a tíz méter fölötti. A parton százszámra tébláboló bámészkodó között talán tucatnyi azoknak a száma, akik itt be mernek menni a vízbe. Speciális úszódresszük, kisportolt testük, elszánt tekintetük nagyon jól megkülönbözteti őket az összes többitől, aki kerekre nyílt szemmel és szent borzadállyal nézi, amint deszkájukra dobják magukat, és beúsznak oda, ahol a víz önmagát széttépve járja vitustáncát.

A parttól nem olyan messze elég jól elvannak a szörfdeszkán hasaló hullámlovasok. Rejtély, honnan tudják, melyik a kedvükre való hullám. Időben felpattanni, és indulni… Ez a titok. Ha elkésel, kint maradsz, ha elsieted, belezuhansz a vízszakadékba. Ha eltalálod, jutalmad a győzelem. Nem a másik szörfösön, hanem a tomboló természeten. Ha eltalálod a megfelelő pillanatot, szoborként állhatsz egy másodpercig a habok csúcsán,  aztán pedig suhanhatsz előttük, és megtalálhatod a csővezetéket, amelyből kinézhetsz az ámuló emberekre, a kályhacsőnyi teleobjektívekkel célzó fotósokra, a mögöttük békésen bókoló pálmákra, a ragyogóan kék égben véget érő haragoszöld hegyekre, és máris sóvároghatsz ismét az új nagy hullám után, mert még egy pillanat, és oda a varázs.2. Az a bizonyos csővezeték.jpg

***esiksandor2cm.jpg

Ilyen szép a világ

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.14. 17:23


Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

 

img829.jpgA XVI. századi magyar történelem talán legkiemelkedőbb egyénisége volt Martinuzzi Fráter György. A György barát néven közismert tudós-pap, a Mohács utáni sivár évtizedeknek volt nagy távlatokba tekintő politikusa, aki mindig Magyarország érdekeit tekintette legfontosabbnak. Nem rajta, hanem a történelmi körülményeken múlott, hogy nagy tervét, az újra független, egységes Magyarországot életé­ben nem sikerült megvalósítani.

Fráter György 1482. június 18-án született a horvátországi Kamičicban. Atyja Utyeszenich Gergely köznemes, anyja a velencei patrícius Martinuzzi család ivadéka volt. A gyermek György már 8 éves korában Korvin János herceg udvarába került. A herceg halála (1504) után Szapolyai István özvegyének lett apródja. On­nan Szapolyai János erdélyi vajda dandárjába került, ám nagy kedvet nem érzett a hadi pálya iránt, ezért végül is a papi pályát választotta.

Huszonhat-huszonnyolc éves korában a Buda melletti Szentlőrincen belépett a pálos rendbe. Előtte viszont 1506-ban itt, megyénkben, a Tiszaújvároshoz közeli Sajólád kolostorában volt novícius, vagyis szerzetes növendék.

Később a lengyelországi czestochowai zárda főnöke lett, majd pedig 1526-ban, a mohácsi vész évében, újra visszakerült Sajóládra. Ekkor már, mint perjel (rendházfőnök) vezette a ládi pálosok kolostorát két éven át, 1528-ig. Amikor Szapolyai János király 1528-ban Ferdinánd király hadai elől Lengyelországba menekült, szolgálatá­ba vonta György barátot, s őt küldözgette visszatérő útja egyengetésére. Majd ami­kor János király a török segítségével ismét magyar király lett, egyik legfőbb tanács­adójának, kincstartójának nevezte ki. 1534-ben pedig a váradi püspöki címet adomá­nyozta neki.

1538-ban Fráter György volt az, aki előrelendítette a két király − János és Ferdi­nánd − tárgyalásait, és érdemei vannak a váradi béke nyélbeütésében. 1540-ben János király végrendeletében György barátot nevezte ki özvegye, Izabella és a cse­csemő János Zsigmond gyámjává. Halálos ágyán megeskette a barátot, hogy néhány napos fiának − ellentétben a váradi béke záradékával −, minden áron megtartja a koronát.

Fráter György hű maradt az eskühöz. Budát −igaz török segítséggel −, de megvéd­te Ferdinánd hadaitól. Igaz, ezzel csöbörből-vödörbe esett, ugyanis a török álnokul kihasználta a lehetőséget, s Ferdinánd helyett ő foglalta el Budát.

„Ha van Fráter György életében tragikum − írta a nagytekintélyű történetíró, Szekfű Gyula −, akkor azt itt találjuk, Budavár elvesztésének súlyát egész életén át lelkében hordozta, már a következő évben megmondó Ferdinánd követének, Bornemisza Pál­nak: „Eddig nem tévedtem cselekedeteimben, csak akkor, mikor a török kezébe adtam Budát! Hozzátevén lelkiismerete megvigasztalásához:„de ennek nem én voltam egye­dül az oka!”

György barát − csalódva a törökben−, néhány hónappal Buda elfoglalása után egyezséget kötött Ferdinánddal. A gyalui egyezmény értelmében, ha Ferdinánd visszafoglalja Budát, György barát átadja neki János Zsigmond országrészét, s ezzel Magyarország nagy része egy király uralma alá kerül. De amennyire sietett Budánál Fráter György, olyan óvatos volt a gyalui egyezmény végrehajtásában. Egész politikáját tükrözik az a válasz, amelyet 1543 őszén Ferdinánd sürgetésére mondott: „Ben­nem ne kételkedjék Felséged, én a legjobb indulatot táplálom szívemben Felséged és a keresztény köztársaság iránt. Míg azonban az Isten Felséged ügyeinek jobb sikert nem ad, igyekezni fogok ezentúl is, ugyanazon eszélyességgel, mint eddig tettem, távol tartani az ellenséget, hogy ezen ország Isten irgalmából valahára megmentes­sék. .. ”

S eközben megvetette alapjait az erdélyi fejedelemségnek, s annak a politikának, amellyel a fejedelemség a két versengő hatalmasság, a török és a német között magát másfélszáz évig fenntartotta, őrizve ezzel a független magyar állam létre­jöttének lehetőségét.

Az utókor György barát életművének tekinti Erdély önállóságát, pedig az ő ideál­ja, célja mindig az egységes magyar királyság volt, amit a két hatalom között lavíroz­va, sajnos életében nem tudott megvalósítani.

Több oka volt ennek. Egyrészt a két nagyhatalom harapófogója, de a magyar urak sem voltak partnerei, s nemigen értették a barát tetteinek mozgatórugóit. Nagy volt közöttük a szakadék. S nem csak származása, valamint Buda szerencsétlen esete miatt gyanúsították, de azt sem nézték jó szemmel, hogy vendégül látja huszárjait, együtt iszik velük, néha fegyverjátékaikban is részt vesz. Szóval, hogy jól érzi magát az alsóbb népréteg körében.

Mert ilyen ember volt György barát, aki mindig szerzetének hosszú fehér, földig érő csuháját viselte, melyre néha páncélt öltött. Oldalán kard, kezében sokszor még dárda is volt, mivel katonái körében élt. Többek között az egyre erősödő hadserege, valamint a színlelt török barátsága miatt vált bizalmatlanná vele szemben Ferdi­nánd seregének parancsnoka, Castaldo is, kinek hívei Sforza Palavicini vezetésével 1551. december 17-én, az alvinczi kastélyban orvul megölték az akkor már bíbornok-érseket.

Fráter György irodalmi munkásságát (amelyek egyben politikájának is bizonyíté­ka) az 1535-51 között kelt levelei jelentik, amelyeket Szinnyei József A magyar írók élete és munkái című könyvében, mint a bécsi levéltár anyagát említi.

György barát, ellentétben a származása miatti gyanúsítgatásokkal, mindenkor büszkén vallotta magát magyarnak. A magyar nyelv például annyira anyanyelvévé lett, hogy amikor latinul beszélt, akkor is folyton magyar szavakat kevert beszédébe

S ha mindezek után valaki megkérdezi, ki is volt az egykori sajóládi perjel, György barát, álljon itt a másik jeles történetíró, Acsády Ignác válasza: „...ember volt hatal­mas ésszel, töménytelen gyakorlati ismerettel...”

Tragédiájának talán ez is oka volt: „túl nőtt” kortársain.

 (Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.10. 19:41

 Újszászy Kálmán professzorról beszél Barsi Ernő főiskolai tanár

Újszászy Kálmán.jpgÚjszászy Kálmán a sárospataki teológiai akadémia tanára, rektora, a pataki népfőiskola egyik alapítója, szervezője volt, aki a teológiai akadémia és a népfőiskola megszűnése után a Nagykönyvtár főkönyvtárosa, később a Sárospataki Tudományos Gyűjtemények vezetője, 1964-től pedig a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka lett. De a hivatalosan hangzó címek helyett elég annyi: ő volt a sokak által szeretett Kálmán bácsi, a Bodrog-parti „magányos cédrus”.

Tanítványa, Képes Géza költő azt írta:

„Mi eljöttünk – te ott maradtál. / A kifosztott főiskola / s a megriadt vár / ott maradt veled: / S csak a hűséges / Nagykönyvtár / vigasztalt.”

A pályatárs Harsányi István pedig így írt róla portréjában: „Törékenynek látszó, mozgékony, cingár termet, időskorában már egyre több görbülettel. Az utóbbi időben már szinte mindig abban a testtartásban, azonos szabású egyszerű, sötét öltözetben, ahogy a temetéseken, félreállva, magányosan, elmerülten, gondolkozva, meditálva, figyelve a történéseket. De beszédesen hirdetve, »látjátok, feleim, itt vagyok, még itt vagyok, köztetek, a helyemen vagyok. A Kazinczy utcában éppen úgy, mint a kollégiumi dolgozószobámban. Jöjjetek, ha szükségetek van rám!«.” E nagyszerű ember emlékét egykori tanítványával, Barsi Ernő nyugalmazott főiskolai tanárral idéztük föl.

– Mikor és milyen körülmények között ismerte meg Újszászy Kálmánt?

– Én a Dél-borsodi Sály községben születtem, s onnan kerültem a pataki kollégiumba, ahol leérettségiztem 1938-ban, majd ugyancsak Sárospatakon elvégeztem 1942-ben a Református Teológiai Akadémiát is. Még hatodikos gimnazista voltam Patakon, mikor osztályfőnökünk s egyben latin–magyar tanárunk, dr. Harsányi István egy magyarórára meghívta hozzánk dr. Újszászy Kálmán professzor urat, hogy szóljon nekünk a faluról, a faluban végzendő gyűjtőmunkáról. Ez az óra aztán egy életre elkötelezett a magyar falu számára. Tehát a viszonyunk kezdetben jellegzetes tanár–diák kapcsolat volt, részemről az iránta érzett nagy-nagy tisztelettel, mert ennyi év után is hálát érezve mondom el: én nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen a pályám alakulásában, hitem erősítésében szóval és példával sokat segített. Ámulva hallgattam, mennyi felhasználatlan, kallódó kincs hever a falu népénél, amelynek feltárása, ápolása, az életbe valóújbóli bevitele mily nagyon gazdagítaná nemcsak a falun, hanem a városon élők életét is. Milyen más emberré válik az, aki ebből a forrásból merít! Néhány osztálytársammal azonnal hozzá is fogtunk a gyűjtőmunkához, buzgón gyűjtöttünk különféle tárgyakat, fafaragást, cserepet vagy a nép szellemi kultúrájának egy-egy darabját, s az ezekből kötött „csokromat” helyeztem arra az osztálysarokba állított asztalra, amelyen kis néprajzi kiállítást rendeztünk gyűjtéseinkből. Azt az első kis primitív gyűjtésemet, amit erre az asztalra tettem, ma is őrzi a Faluszeminárium Adattára. S mindezt Újszászy Kálmánnak köszönhetem, aki – kollégájával, Szabó Zoltánnal – az új lelkipásztori nemzedék elkészítésének szokatlan módját választotta: felkeltette diákjai mélyebb érdeklődését a gyülekezet és annak környezete iránt, s szinte egyház-szociológiai ismeretszerzésre inspirálta őket. Ezt a célt szolgálta az 1931-ben meginduló faluszeminárium, amely egészen a teológia 1951-es megszüntetéséig működött. Ennek révén a leendő lelkipásztorok jobban megismerhették környezetüket, vagyis nemcsak felületesen szemlélődtek, hanem lehetőségük nyílt a külső ismertetőjegyeket befolyásoló gondolatvilágot is megérteni. Ezt segítették elő olyan foglalkozások is, mint a munkatáborok, a regőscserkészet vagy az évközi „kiszállások”. Újszászy Kálmánnak az ilyen látogatásokról készített írásainak élvezetes stílusa olyan életszerű, hogy szinte vele együtt átéljük mi is egy falusi gyűjtés élményét.

– Ha az ön által említett egyetlen magyaróra a professzorral ilyen erős indíttatást váltott ki önből, akkor mi mindent hoztak a vele való későbbi találkozások? Hogyan alakult a későbbi kapcsolatuk, milyen hatást tett önre a professzor személyisége?

– Vele minden találkozás sok-sok tanulsággal szolgált. Itt van mindjárt a felvételink esete a Református Teológiai Akadémiára. 1938-ban, érettségi után felvételi vizsgát kellett tennünk a sárospataki Református Teológiai Akadémián. Tizenketten jelentkeztünk, ebből hatunknak volt jeles érettségi bizonyítványa. Ennek tudatában, „magabiztosan” álltunk leendő professzoraink elé. Sosem felejtem, Kálmán bátyánk kivitt bennünket az iskolakertbe, s ott ült le velünk „elbeszélgetésre”. Ő aztán hamarosan kiderítette, hogy jeles érettségink ellenére milyen hiányos ismereteink vannak az országunkról és magyarságunkról. Egyszóval: alaposan „leégtünk”. De legalább megláttuk, hogy mit kell pótolnunk. S teológiai tanulmányaink közben ő sokat segített e hiányainkat pótolni. Filozófiatörténetet, pedagógiát adott elő nekünk, s a filozófiai szemináriumot vezette. Nemcsak logikus gondolkodásra nevelt, hanem magát a tanulást, a szakadatlan ismeretszerzést is megszerettette velünk, s tette életünk részévé. Pedagógiai előadásain belénk oltotta, hogy a nevelés csak mint nemzetnevelés szolgálhatja igazán a célját. Vagyis ha a nevelőket munkájuk minden részletében a nemzeti tudatosság vezeti. Azt is megértette velünk, hogy a nevelés nemzeti irányának hangoztatása még nem biztosítja annak érvényesülését, hanem a magyar szellemet kell minél jobban megismerni és ehhez szabni a nevelést. S bizony, az általa vezetett filozófiai szemináriumon egy teljes fél évig foglalkoztunk Németh László kisebbségben című könyvével. Ő – aki a falunevelés pedagógiája tárgykörből szerzett egyetemi magántanári oklevelet – erre a munkára igyekezett bennünket is felkészíteni. Ennek gyakorlati megvalósítását közvetlenül láthattuk, tanulságait levonhattuk az általa szervezett és vezetett népfőiskolai munkában. Vallotta azt, amit Szabó Dezső is megfogalmazott, hogy a „falutudománynak” három csoportja van: egészségtani, gazdasági és kulturális részből áll. S ő az utóbbit tartotta a legfontosabbnak. Ezért hívta meg külső előadóknak a magyarság legkiválóbb szellemeit, nagy tudósokat, írókat, művészeket. Mert vallotta, hogy a népnek csak a legkiválóbbat, legértékesebbet szabad nyújtani. Azt tartotta, hogy a népfőiskola mellett a falunevelést szolgálja a falumúzeum is. Újszászy Kálmán nem csak az előadásaival, a szavaival nevelt, hanem az élete példájával is. Ezzel valósággal lenyűgözött bennünket, s ezt igyekeztünk saját munkánkban is követni. Sugárzott belőle, hogy az emberi tett, az emberi cselekedet mutatja meg létünk igazi alapját. Ebben nagy pataki elődeinek egyenes folytatója volt. Erdélyi János három fáklyája: a hit, a haza és az emberiség iránti elkötelezettség benne is lobogott, akárcsak Kossuth Lajos lángoló hazaszeretete. S egy ritkábban emlegetett, de igen nagy pataki diák, Fáy András vezérelvét is hűen követte: jóügyeket szolgálni és használni. El kell mondanom azt is, hogy – habár Budapesten született, s teológus ösztöndíjasként megjárta Nyugat-Európát és Görögországot – rajongott Sárospatakért. Egy önéletrajzi írásában így ír: „Sárospatakra nem is annyira teológusnak, mint inkább pataki diáknak kerültem, és öt év alatt én is összenőttem a tájjal, össze a főiskola múltjával, össze rendeltetésével, s mint repkény a falhoz, hozzátapadtam ahhoz a baráti körhöz, amely nemcsak az ifjúság, hanem az egész iskola szellemi megújulásának erjesztője volt. Sorsommá lett Patak! Nem szakított el tőle Skócia, nem Svájc, sem Hellász napsütötte földje, diákból teológussáérésemnek három szép esztendeje.”

– Milyen mozzanatok határozták meg Újszászy Kálmán világképének kialakulását?

– Legjobb lesz, ha ezt az egyik önéletrajzi írásából vett idézettel világítjuk meg. A hazaszeretetről így ír: „Hol gyújtották meg szívemben tüzedet? A Külső-Józsefvárosban-é, amelynek indulata, amikor születtem, olyan lehetett, mint fél évszázaddal később, az ifjabbik Hábetler János idejében? Vagy az Országház téren, ahol a mostani Kossuth-szobor helyén, olajfűzek enyhében csillagfényes nyári estéken öntögette belém apám mindazt, amit a Hármas Kis Tükörből a magyar földről és a magyar történelemről tanult? Vagy megint ott, a Garam partján, ahol a buja földeken a lovasembert is eltakarta a kukorica, és a gyalogost a barnássárga árpa? Ahol késő délutánokon olyan port vert a hazavonuló libák végeláthatatlan serege, mint máshol a csorda, és ahol már az I. világháború előtt töltögető ekével dolgoztak rokonaim, és géppel kaszálta lucernáját két bálványom, kurátor Csető Károly és Öreg Újszászy János? A Dunakanyarban-é, ahol anyám nagyszülei éltek; dédapám, aki honvéd volt negyvennyolcban s még taljánnak mondotta a faluban dolgozó olasz kőbányászokat? Vagy tizennyolcban az Astoria előtt, és nem sokkal később, egy lucskos novemberi napon, az Ady Endre temetésén? Vagy ott, »ahol tanyáztak a szabadság oroszlánjai«, Zemplén földjén, a Bodrog mellett, ahová olyan »véletlenül« kerültem, hogy abban, ahogy odakerültem, és ahol máig ott vagyok, látom kiábrázolva az eleve elrendelést? Mindegy, hogy hol, mindegy, hogy kik! Mindenki és mindenütt élesztgette annyira, hogy én most, hat évtizeddel a vállamon is, hitet tudok tenni amellett, hogy nem költők frázisa, hanem olyan valóság a honszerelem, amilyen valóság a hon. Nekem annyira valóság, Kazinczyval szólva,»a haza szent szeretete«, hogy azt az esküt, amellyel egy másik szerelmet pecsétel meg az ember, hazámra vonatkoztatottan is el tudom mondani olyan szenvedéllyel és olyan halálosan komolyan, mint ahogy azt a másikat mondottam el egykor: »Vele megelégszem, vele szentül élek! Hozzá hű leszek, és őt sem egészségben, sem betegségben, sem boldog, sem boldogtalan állapotban, holtomiglan vagy holtáiglan hitetlenül el nem hagyom!«”.

– Nem akármilyen indíttatást kapott ön a professzortól… Ritka és kivételes adomány egy ilyen ismeretség az ember életében…

– Így van, de be kell vallanom, hogy teológus éveim alatt látszólag én voltam a leghűtlenebb faluszeminarista, mert távol kellett maradjak ettől a szívem szerint való munkától, ugyanis a teológiával párhuzamosan akkor már a zeneakadémiát is végeztem magánúton. De 1946-ban, a romokban heverő országban semmit sem tudtam a diplomámmal kezdeni, mert nem kaptam állást. Nem volt más választásom, hazamentem Sályba, s beálltam az édesapám által vezetett iskolába éneket tanítani. Ez a pályakezdő sályi esztendő csodálatos ajándék volt a számomra. Amikor délutánonként behallatszott udvarunkba a domboldalon libát legeltető kis tanítványaim éneke, ahogyan zengett a határ az iskolában tanult népdalaiktól, olyan öröm töltött el, amihez foghatót ritkán érez az ember. Rövidesen 80 tagúénekkart alapítottam, amelynek műsorán a magyar népdalok mellett Kodály-, Bárdos-, Veress-kórusművek is szerepeltek. A csodálatos hangulatú hangversenyeken éreztem: beigazolódik minden, amit tanáraimtól, Újszászy Kálmántól, a falumunkától kaptam. Az ilyen emberek azok, akik az emberiség ügyét előreviszik, az ilyen személyiségek gyakorolnak olyan mély hatást a következő nemzedékekre, hogy az ember soha el nem felejti követni a példájukat.

– Mikor került ismét kapcsolatba Újszászy Kálmánnal?

– A sályi munkálkodás után a sorsom aztán ismét összekötődött a professzoréval, ugyanis Sály falu zenei művelődése címmel írtam egy kis tanulmányt, amely megjelent a Magyar Népi Művelődési Intézet sorozatában 1947-ben. Különös módon a Magyar Népi Művelődési Intézet kis tanulmányainak sorozata Újszászy Kálmánnak A sárospataki főiskola faluszemináriuma című tanulmányával indult, majd – Gombos Gyulának a népi kollégiumi mozgalomról szólóírása után – a 3. számban következett az én dolgozatom. Nemcsak a véletlen folytán került írásom a faluszemináriumi munkáról szóló tanulmány „folytatásaként” a sorozatba, hanem tulajdonképpen valóságosan is újra elindult az én faluszemináriumi munkálkodásom, ugyanis Újszászy Kálmán bátyám ettől kezdve nekem a haláláig tartó „faluszemináriumot” tartott.

– Ez mit jelentett a mindennapi munkában?

– Gyűjtéseimben, munkálkodásomban a tanácsaival segített szóban és levélben. Nem az írást, a publikálást tekintette elsőrendű feladatának, hanem az életével való példamutatást, a tanítást. Balassa Iván így emlékezik erre: „Amikor pataki működésemet elkezdtem, úgy láttam, hogy a nagy idegenforgalomhoz képest nincsen elég olyan kiadvány, amit az ide látogatók magukkal tudnának vinni. Ezért megbeszéltem Újszászy Kálmánnal, hogy megírunk és kiadunk egy ilyet. Így jelent meg 1957-ben Újszászy Kálmán–Balassa Iván–Román János: Sárospataki vezető című 40 oldalas munkánk, mint a sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 8. száma. Az 5000 példányt hamar elkapkodták, de sajnos nem tudtam Kálmánt újra rávenni, hogy egy nagyobb, díszesebb kiadvány szövegét írja meg.Nagyon nehezen írt, és azt a hatalmas tudást, amivel rendelkezett, élete utolsó évéig mindenkinek szívesen adta át, nemcsak tudósoknak, hanem egyetemi, főiskolai hallgatóknak. Nemegyszer tanúja lehettem, amikor gimnazisták keresték fel, hogy pályamunkájuk kiválasztásában vagy kidolgozásában segítsen nekik. Soha senkit nem utasított el! Igazi pedagógus volt, aki szóval és példamutatással nevelt. Mennyi mindent tudott, és mennyi mindent vitt el magával, sok olyat is, amit már csak ő tudott.” Nos, elmondhatom én is, hogy a professzor minden munkámat figyelemmel kísérte, írásaimat elolvasta, a Nagykönyvtárba, az Adattárba elhelyezte. Hogy mindezt hogyan győzte az ő szerteágazó munkássága, mérhetetlen elfoglaltsága mellett, az szinte megfoghatatlan. De boldog vagyok, hogy az iskola kapuját elhagyva egy életen át meríthetek erőt, tudást, szeretetet az ő csodálatos egyéniségéből. Hadd mondjak ezért hálás köszönetet! Tanácsaival látott el akkor is, mikor végre 1947 őszén meghívást kaptam a vidéken elsőként létesített Győri Állami Zenekonzervatóriumba hegedűtanárnak, ahol megkezdtem a pataki néphangversenyekhez hasonlóan a falusi és üzemi hangversenyek sorát. Hangversenyek százait szerveztük, és igyekeztünk a magyar népdal meg az értékes zene szeretetére nevelni generációk sorát. De nem győzöm hangoztatni, nekem mindehhez az indíttatást Sárospatak adta, a pataki szellemiség és olyan szellemi óriások, mint Újszászy Kálmán, aki munkásságomat – de nemcsak az enyémet! – végig nagy figyelemmel, rokonszenvvel, biztató szavakkal kísérte. Máig féltve őrzöm azt az 1990 nyarán kelt levelet, amiben oly szépen írt arról a kapocsról, amely minket, a Mestert és a tanítványát összekötött: „Köszönjük, hogy amióta ismerjük egymást, benne voltatok az életünkben, és ha szabad ezt is mondanom, mindig biztosan érezhettük, hogy Patakkal együtt, s ha ez egyáltalán lehetséges, nélküle is, de mindig benne érezhettük magunkat a Ti életetekben. Amit csináltunk, akár alkotás volt, akár szolgálat, Veletek csináltuk, szolgáltuk, alkottuk. Amit csináltatok és ezután csinálni fogtok, legyen az alkotómunka vagy szolgálat (a mi esetünkben az alkotás is szolgálat), velünk csináltátok, alkottátok. Amit kérhetek Tőletek, s messze túl Rajtatok, kérhetem Istentől, sem több, sem kevesebb annál, hogy az általam nemcsak elevenen, hanem inspirálóan is érzett egybefonódásunk maradjon meg egész életünkben: a mi esetünkben, a ti esetetekben is, addig termékenyítse életünket, munkánkat, amíg elhallatszik fejünk felett, munkában, szolgálatban töltött életünk felett az odafenti szó: szolgám, elég, szolgám, elég.” A halála után megjelent egy róla szóló, 640 oldalas emlékkönyv, amelyben sokan szeretettel írnak róla. Képes Géza, Mészöly Dezső, Petrőczi Éva, Szilágyi Ferenc verssel emlékezik, s rajtuk kívül is hosszú a névsor: a kötetben Németh László, Harsányi István, T. Erdélyi Ilona, Benda Kálmán, Szabó Lajos, Szentimrei Mihály, Ködöböcz József, Benke György, Takács Béla, Makovecz Imre, Fekete Gyula, Telegdi Imre, Mészáros István, Galuska Imre, Darányi Lajos és mások írásai, köszöntései, búcsúi olvashatók.

– Kálmán bácsi halálakor írt megemlékezésében Takács Béla azt írta: „Dr. Újszászy Kálmán kertjében áll egy immáron legendássá vált öreg diófa. Én azonban őt inkább a libanoni cédrushoz hasonlítanám, ahhoz a cédrushoz, amelyet a jeruzsálemi templom építésénél felhasználtak, mint a legértékesebb faanyagot. A Professzor így épült be egyházunk életébe, annak minden ágába.”

– E szép hasonlatnál maradva én mindehhez annyit tennék hozzá, hogy Patak magányos cédrusa mégsem olyan magányos, mint amilyen Csontváry festményén. Ehhez az örökké zöldellő fához mindig nagyon sokan elzarándokoltak. Jöttek a világ minden tájáról, és nem csak az egykori tanítványok. Újszászy Kálmán neve összeforrt a pataki kollégiummal, a várossal. Nyelvi nehézségek aligha merültek fel, hiszen a professzor úr kiválóan beszélt angolul és németül, s ha kellett, az újszövetségi görögórán is helyettesített, mert amikor Athénban egy évet ösztöndíjasként eltöltött, görögül is tűrhetően megtanult. Akárcsak a többi barát és tanítvány, én is hálát adok a jóistennek, hogy ennek a fának az árnyékában élhettem. Kivételes ember volt, s talán nem is baj, hogy az ilyen jellemek ritkák, hiszen így annál feltűnőbb a jelenlétük, és annál fájdalmasabb a hiányuk.

Hajdu Imre 

 ***

ÚJSZÁSZY KÁLMÁN (született 1902. december 13-án Budapesten, elhunyt 1994. április 24-én Sárospatakon) falukutató teológus professzor, a Sárospataki Tudományos Gyűjtemények igazgatója, egyházkerületi főgondnok. Budapesten érettségizett 1921-ben, majd 1921–1926 között a sárospataki Református Teológiai Akadémia hallgatója. 1926-tól 1929-ig ösztöndíjas Glasgow-ban, Baselben és Athénban. 1929 őszétől hitoktató Sárospatakon, majd 1930-tól vallástanár. Filozófiai doktorátust 1932-ben szerzett, 1939-ben egyetemi magántanár lett. 1951 és 1982 között a Sárospataki Tudományos Gyűjtemények igazgatója. 1982-ben ment nyugdíjba. Főbb művei: A tárgy problematikája H. Ricket ismeretelméletében (1932), A faluszeminárium (1934), A falu. Útmutatás a magyar falu tanulmányozásához (1936), A sárospataki főiskola faluszemináriuma (1947), Népfőiskolai tapasztalatok (1947). Főbb kitüntetései: Sárospatak díszpolgára (1982), a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje (1992).

 BARSI ERNŐ (született 1920. június 28-án Sályon) nyugalmazott főiskolai tanár. A sárospataki Református Teológiai Akadémián szerzett diplomát 1942-ben, majd elvégezte a budapesti Zeneművészeti Főiskola hegedű tanszakát 1944-ben és hegedűtanár-képzőjét 1946-ban. 1970-ben bölcsészettudományi doktori címet szerzett. 1947-től a Győri Állami Zenekonzervatórium hegedűtanára. 1959-től az Apáczai Csere János Felsőfokú Tanítóképző tanára. 1982-től nyugdíjas, azóta óraadó. Főbb művei: Sály falu zenei művelődése (1947), Daloló Rábaköz (1970), Daloló Szigetköz (1971), A pataki kollégium zenei krónikája (1984), Daloló Őrvidék (1986), Kisfaludy Sándor dalban, muzsikában (1944), Bodrog partján nevelkedett tulipán – Sárospataki diákdalok a 18. századból (1999). Kitüntetései: a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1995), Sály község díszpolgára (1996), Pro Urbe Győr (1998), Győr-Moson-Sopron Megyéért Kék Szalag kitüntető cím (2000).

 (Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.10. 19:03

Címkék: ü:Újszászi Kálmán

Aranydiplomás, a fog- és szájbetegségek szakorvosa 

Mátészalka

szszb 30 zsb Dr Németh István 300.jpgEgy rekkenő forró napon, augusztus 9.-én, a Hajdúnánáshoz tartozó Réti tanyán ölelte magához a két szülő a csöppséget, akit Istvánnak kereszteltek. A naptár ekkor, 1937-et mutatott. A felcseperedő fiúcska a tanya körül ismerte a dűlőutakat, a növényeket, az állatokat és a madárfüttyöt, mert érdekelte a természet, az őt körülvevő világ. Később már be is segített a napi munkában, hiszen szülei paraszti munkából éltek. Amikor iskolás lett, csak annyi változott, hogy tanulás után végezte el azt a munkát, amit feladatul kapott, József testvérével együtt. Édesapja tudta mennyire fontos a tudás, ezért nem is volt kérdés, hogy a tanyáról Hajdúnánásra vezet az út, a Kőrösi Csoma Sándor gimnáziumba, ahol kitárult előtte a világ és volt is mit bepótolni, de a kezdeti tanyasi lemaradás érettségire már eltűnt. De még mindig a Réti tanya és a ház - nem az, amelyikben született, hanem egy újabb -, jelentette az otthont. De maradt a munka is, sőt a jó ismerős állatorvos mellett még „fizetős” munkát is vállalt a nyári tanítási szünetekben. A tanyasi „édes otthon” érzésének egy akkori döntés vetett véget. A tanyákra kimondták a végítéletet, meg kell szüntetni a tanyavilágot…  A szülők nem várták be ezt a fájdalmas pillanatot, maguk döntöttek arról, hogy Hajdúnánáson telket vásárolnak és házat építenek. Említettem, hogy a természet közelsége fontos volt számára, egyik legkedveltebb tantárgya a biológia volt. Talán ebből fakadóan, de lehetett más motiváció is, a Budapesti Orvos Tudományi Egyetem Fogorvos Tudományi Karára jelentkezett. Ötven hallgatót vettek fel az egész országból, ő köztük volt. Az 1958-ban kezdődött egyetemi évek alatt sem szakadt el szülőföldjétől, olyannyira nem, hogy a nyári tanítási szünetben a fogorvos helyettesítését is elmerte vállalni.

Akkoriban úgy volt, hogy a végzős diákokkal közölték, hol vannak elhelyezkedési lehetőségek. Mátészalkán 1963-ban egyetlen egy fogorvos nem volt. A legszükségesebb beavatkozásokat fogtechnikusok látták el. Dr. Németh István fiatal, tenni akaró orvosként emelte a fogászatot egyetemi színvonalra, legalábbis elméletben, mert a gyakorlati valóságban a felszereltség fényévnyire volt a fővárositól és az egyetemitől.  Csak egyetlen egy példa a leírtak igazolására. Az egyik rendelőben lábbal hajtható fogfúrót talált. Már akkor is orvostechnikai csoda volt…

Elhatározta, ha már Mátészalkára vetette jó sorsa, azon dolgozik, hogy új orvosi rendelőket alakítson ki és nem csak Mátészalkán, hanem a környező településeken is. A létrehozott fogászati rendelők a kor színvonalának megfelelő eszközökkel legyenek felszerelve, illetve a már működőket is korszerűsítse. Összesen 13 fogászati rendelő kezdett el működni – többek között Csengerben, Nagydoboson, Nagyecseden, Porcsalmán -, mert közben az fogorvosi gárda is három főre emelkedett. Ekkor már a kórházban csoportvezetőként is tevékenykedett és fontosnak tartotta az üzemi fogászat bevezetését – a MOM-ban volt az első -, valamint az iskolai fogászatok bevezetését.

A fiatal, nőtlen fogorvos közben megkérte az éppen diplomázó Krammer Ilona Kornélia kezét, aki matematika-fizika szakosként végzett a Nyíregyházi Főiskolán.  A nagyközség vezetésétől kapott szobácskában kezdték közös életüket és annak rendje-módja szerint 1968-ban született István, majd 1971-ben Kornélia. Mind a ketten diplomások és két-két gyermeket nevelnek a nagyszülők határtalan örömére,

A mátészalkai kórház szakmai és politikai vezetői, valamint a járás életét irányító vezetők is felfigyeltek az ambiciózus fiatal orvosra. Ebből az következett, hogy a társadalmi-politikai követelményeket is támasztottak vele szemben, amely elől nem volt ildomos kitérni, illetve orvos társai is arra kapacitálták, hogy vállaljon politikai feladatot is. Természetesen, az ilyen jellegű megbízatások nem halványították el benne a szakmai igényességet, folyamatosan képezte magát, szakmai konferenciákra járt és fogadta a fiatal medikusokat szakmai gyakorlatokra, hiszen ők hozták a szatmári város kórházába az egyetemek szellemi irányzatát, a legújabb szakmai ismereteket.

Munkája elismeréseként 1973-ban kapta meg az Egészségügyi miniszter dicséretét, 1976-ban az „Egészségügy Kiváló Dolgozója” kitüntető jelvényt, majd 1987-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa „Kiváló Munkáért” jelvényt adományozta.

A mátészalkai fogászat megteremtője azt is tudta, hogy elkövetkezik az az idő, amikor át kell adni a stafétabotot, de ismerte magát, ezért elhatározta, ameddig szakmája gyakorlása örömöt jelent számára a magánrendelőjében fogadja pácienseit és tudatosan nem betegeket ír a krónikás, mert már a nagyapa, a szülő és a gyermek érkezik egyszerre a Bercsényi utcai lakás fogászati rendelőjébe.

Bizony nem sokáig, mert Debrecenben tervezik eltölteni az elkövetkező éveket gyermekeik és a rokonság körében.

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.09. 16:04

Református lelkipásztor

Varsolc


szszb 30 tk Fazakas Sándor.jpgÜnnep ez a mai nap. Nemcsak azért, mert egy boldog, háromgyermekes református tiszteletes úr vár terített asztallal vasárnapi ebédre. A Nyírcsászári és az erdélyi Varsolc közti testvértelepülési szerződés gyümölcsöző voltának újabb bizonyítéka a szíves vendéglátás. Pedig a vasárnap a legszorosabb munkanap, Kisrécsén is várják a hívek az istentiszteletre. Ezt csak hivatásként lehet művelni – egészíti ki a gondolatot Fazakas Sándor. A lelkipásztor 24 órában szolgál. Az 1200 lelket számláló gyülekezet tagjai nyugodtan kopogtatnak a tiszteletes úr ajtaján, az képletesen – bárki előtt nyitva áll. Nem véletlen, hogy a szolgálati naplójában 450 eseményt rögzítenek évente: ez az istentiszteleteket, a keresztelőket, házasságkötéseket, temetéseket, bibliaórákat, gyermekfoglalkozásokat, a vasárnapi iskolát is tartalmazza.

Szinte fejest ugrott a mélyvízbe, amikor a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 1998-ban átvette a diplomáját. Egyetemi évei alatt teljesítette Nagyszalontán a kötelező segédlelkészi gyakorlatot, s a következő lépést, a helyettes lelkészit Szilágyerkeden feleségével kezdhette meg. Varsolci születésű lányt, Kincses Márta Máriát vezette oltár elé 1998-ban. Azóta három remek fiúval áldotta meg frigyüket a Teremtő. Botond hatodikos, Csongor elsős, Hunor óvodás. Paróchus lelkészként 2005-től szolgál a Szilágy megyei Varsolcon. Hegyek karéjában, csillogó tükrű tó, a hegyoldalban és a völgyben épített házak az útról az otthonosság, a békés meghittség érzetét keltik.

A hitéletbe belenevelődtek, a felesége is református családból származik. Nekik kezdettől fogva megadatott a hit, mint a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés – fogalmazza meg szabatosan a tiszteletes úr. Ám nem ritka az sem, amikor felnőttként szólít meg az Úr valakit. Isten „módszerei” változatosak. Persze, az lenne a jó, amit a reformációtól kezdve hangoztatnak, hogy az óvodától az egyetemig elkísérje a diákot a hitoktatás. Erdélyben és Románia többi részén is az iskolákban vallásórát tartanak. A zömében pravoszláv hitet gyakorló országban a református vallás a nemzeti megmaradás, az összetartozás legjelentősebb pillérének számított. A rendszerváltás után már egy évtized eltelt, amikor Fazakas Sándor a szószékre állt. Ő már az idősebb lelkészek elbeszéléséből ismeri az üldöztetést, a mellőzést. Ma is igen jelentős a vallás szerepe a társadalom életében, de az iskolai oktatás, a közélet, a társadalmi együttélés különböző színterein egyenrangú félként gyakorolják jogaikat, és kapják meg a lehetőségeket a román és a magyar nemzetiségűek.

Az Európai Uniós csatlakozás tovább nyitotta a virtuális teret mindenki előtt. Főként Németországba és az anyaországba indultak munkát vállalni, megélhetést teremteni a családjaiknak. Varsolcban szinte elhanyagolható a végleges elvándorlás. Az Európai Unióban megkeresett pénzt hazahozzák, és itt raknak fészket a fiatalok. Már az is lelket melengető érzés – utal rá a tiszteletes úr – hogy a határátlépés után úgy érezhetik, mintha haza jönnének.

Ebben az otthonra találásban kiemelkedő szerep jut a testvérkapcsolatokat ápoló szerződéseknek. A Nyírcsászáriból érkező községi vezetőket követték az egymás rendezvényeire történő meghívások. 2011 óta nem múlik el egy falunap, hogy ne köszöntenék egymást a két község lakói. Ma már baráti kapcsolatok is alakultak, rendszeresek a kirándulások. Rendeztek már szavalóversenyt, focimeccset, és még a nyugdíjas klubok is kölcsönösen felkeresik egymást. Régóta nem protokoll ez, nyugodtan mondhatjuk barátinak a testvértelepülési szerződés napi szintű gyakorlását.

Annyi eszköz áll rendelkezésünkre, hogy megismerjük egymást – folytatja a gondolatsort a tiszteletes úr. Aki pedig ismeri, az már elfogadja és megkockáztatom, szereti is a másikat. – Az internet világában ismét újabb ablakot nyitunk más népek, nemzetek, közösségek felé. A XXI. századnak talán ez a legnagyobb kihívása. Annyi szépség, jó indulat, a jobbítást célzó gondolatok, az együttműködés fórumai adnak teret a világra, egymásra és saját magukra is nyitottan  tekintő embereknek, hogy ezeket be kell engednünk a hétköznapi életünkbe. Mint ahogy a lelkipásztor a hivatásgyakorlás legszentebb céljaként fogalmazza meg: a lelkeket elvezetni a Teremtő segítségével az örök életre.

Az 1974. október 19-én Szilágybagoson született Fazakas Sándornak még az édesanya, Nagy Ilona /57/ is hálás az égnek, hogy négy gyermeke közül, Erika könyvelő, Zoltán szabó, András építkezésen dolgozik, a másodszülött a lelkészi hivatást választotta. Összekötő kapocs Isten és Ember között.

Az udvaron ezernyi rózsa bontotta ki virágát, három bicikli nagyság szerinti rendben várja kis gazdáit. A szemerkélő eső elállt, a lelkünk emelkedett, hogy a közösség és az Úr iránt elkötelezett lelkipásztorral, Fazakas Sándorral és nejével, Mártikával oszthattunk meg röpke időt. 

TK bélyegkép.jpg

 

Tóth Kornélia

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.08. 17:01


Tenerife198_26kicsi.jpgAz Unión belül a legtávolabbi és legdélebbi hely Spanyolország tengerentúli tartománya, a Kanári-szigetek. Afrikához és a Szaharához lényegesen közelebb van, így az örök tavasz szigeteinek is hívják, de itt található a világ legkisebb sivataga is.

A két legnagyobb sziget – Teneriffe és Grand Canaria – egyaránt népszerű üdülőhely, számtalan természeti látványossággal. Utóbbi fővárosa Las Palmas. A közelében lévő repülőtérről azonban általában ellenkező irányba indulnak az üdülni vágyók. Félórányi utazás Maspalomas városa, amely már magán viseli a déltengeri üdülőhelyek minden vonását. Van azonban egy olyan attrakciója, ami a világon egyedülálló.

Egy nagyobbacska földnyelven minisivatagban tehetnek kirándulást az idelátogatók. A hatalmas homokdűnék mintegy három és fél kilométeren párhuzamosak az Atlanti-óceánnal és másfél-két kilométer széles csíkban szegélyezik a partot. Ellentétben a Hawaii-szigetek Waikiki strandjával, amelynek homokját hajókkal hordták oda, ezt a sivatagot a szél hozta, mégpedig a Szaharából.

1459120_10201361851621264_1534100530_n.jpgA Kanári-szigeteken mindig fúj a szél, de elviselhető mértékben. Amikor igazából rázendít, akkor sárga a horizont, és állítólag még a csótányokat is átrepíti a homokvihar az afrikai kontinensről. Az operettsivatag természetesen vonzza a kalandvágyó, ám sokat kockáztatni nem akaró turistákat. Én magam is átszeltem, mégpedig különleges felszerelések és tevekaraván nélkül, bár a sivatag hajójából számos példány várja, hogy kibéreljék egy igazi beduin vezetővel együtt. Az ironikus lesajnálás meglepő módon azonnal elvész a délutáni vándorból, amikor harmadik negyedik dűne után már csak a többit látja, ha éppen völgyben jár. Se óceán, se üdülőváros, se a távoli hegyek látványa. Megérint az elveszettség érzése.

Aztán egy órányi homoktaposás után feltűnik a nagy kékség, és a forró szelet hűvösebb fuvalom váltja fel. A parton zajlik az élet. Beljebb szörfösök lovagolnak a hullámokon, előttem pedig az utolsó homokdomb lábánál nyüzsgő strand. Nudista. A világ egyik legnagyobb, és legnépszerűbb nudista strandja. A kellemetlenségeket elkerülendő elcsomagolom a fényképezőgépet, és csak alkonyatkor veszem ismét elő, amikor hűvös lesz, felöltöznek és hazamennek a ruhátlan fürdőzők.

A lemenő nap fényében csodás óarany színű a homoktenger, a dombok hatalmas árnyakat vetnek. Az óceán visszazuhanó hullámai tükörsimára simítják a nemrég még lábnyomokkal teli fövenyt.tenerife199_08kicsi.jpg

 

***esiksandor2cm.jpg

Ilyen szép a világ

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.08. 09:54

Iskolaigazgató

Szamosszeg

szszb 30 és Losonczi Árpádné (1).jpgMár kicsi gyermekként is „tanár néni” voltam, teszi hozzá ahhoz a harminc esztendőhöz, amit pedagógusként a pályán töltött. A több mint negyedszázad emberöltőnyi idő, ha pedig hozzászámítjuk az iskolákat, és előttük a már említett „tanár nénis” időszakot – egy teljes élet. Meg is áll egy pillanatra. Az állandóan mosolygós szemeken látom, maga is meglepődik a számvetésen.

– A gyermekekhez úgy találjuk meg az utat, hogy igyekeznünk kell az ő világuk szerint gondolkodni – fogalmazza meg az ars poétikáját. – Így tudjuk elvezetni őket a mi világunkba.

A „mi világunk” most a Szamosszegi Általános Iskola, annak is az igazgatói szobája. A tapasztalt pedagógus, a rutinos vezető búvik elő Losonczi Árpádnéból. A fürkésző tekintet felmérte a feladatot, a meggyőző arckifejezésből látom: itt nem marad kérdés megválaszolatlan.

– Mátészalkán születtem szamosszegi szülők gyermekeként – tereli mederbe a beszélgetést. – Édesapám, Bodó Miklós,vízmű gépész, édesanyámnak, leánykori nevén Lőrincz Olgának, a gyermekek nevelése volt a legfontosabb feladata. Férjem, Losonczi Árpád biztosítja számomra azt a nyugodt családi hátteret, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy teljes mértékben a hivatásomra tudjak koncentrálni. Mindenben számíthatok rá, ő a legfőbb támaszom. Hárman vagyunk testvérek. Egy bátyám és egy húgom van, aki szintén pedagógus.

Szeretetben nevelkedtek. Tanulj, kislányom – visszhangzik ma is a fülébe az intelem. És biztosan sokszor hallotta most 23 éves gyermeke, Losonczi Lilla, aki angol szakon diplomázott Debrecenben.

Az ifjú leányzó, akkor még Bodó Mária, tehetségére már általános iskolás korában felfigyelt történelemtanára Felföldi Ferenc. Szerette ezt a tantárgyat. Jó kezekbe került Mátészalkán az Esze Tamás Gimnáziumban is. Máig hálás szívvel emlékezik vissza Jeremiás Györgynére, akinek szintén sokat köszönhet.

– A Tanítóképzőbe jelentkeztem érettségi után – veszi sorra azokat a tanulmányokat, amelyek révén karrierje töretlenül emelkedett. – A főiskolán aztán tanári diplomát szereztem történelemből, majd pedig a mester fokozatot ugyanebből a diszciplínából. A Budapesti Műszaki Egyetemen elvégeztem a közoktatás vezetői szakot.

Ez utóbbi – mint tudjuk – elengedhetetlen posztja betöltéséhez. Márpedig 2000. óta vezeti az intézményt. Az információ hallatán nem tudom megállni, hogy kifejezésre juttassam elismerésemet. Jólesően nyugtázza, és lényegre törően foglalja össze, miként lehet egy igazgató már másfél évtizede eredményes.

–  Nagyon fontosnak tartom, hogy olyan tantestülete, és dolgozói közössége  van a Szamosszegi Általános Iskolának, ahol jó együtt lenni, ahol tudunk örülni egymás sikereinek, a nehézségeken pedig együtt tudunk úrrá lenni. Köszönettel tartozom nekik ezért. A sikeres iskolai munka másik feltétele, az, hogy az iskola fenntartója mindenben támogassa az iskolát. Ez a mi esetünkben mindig így volt.

Bodó nagyapa, aki pataki diák volt, alighanem elégedetten pillant le unokájára. Ezen az ágon református pap is volt a rokonságban. Mária tagja az egyház énekkarának, és hívő lélek. Fontosnak tartja a szeretet, úgy gondolja, egy pedagógus személyiségében ez nélkülözhetetlen momentum. A Gondviselőt támaszul hívni és tudni ma nem csak vasárnap, hanem hétköznap is hasznára van annak, aki hisz benne.

Az új résszel kibővült iskola új lehetőségeket nyitott meg az intézménynek és a településnek egyaránt. A tanári karnak pedig kihívás tartalommal megtölteni a nagyobb iskolát. A diákok országos versenyeken elért sikerei igazolják, az erőfeszítéseik meghozták az eredményt. Büszkén vállalja, hogy szamosszegi, mint ahogy arra is büszke, hogy a tanítványai közül sokan egyetemi, főiskolai diplomát szereztek.

Losonczi Árpádné szerteágazó munkahelyi feladatai mellett a település közéletében is aktív. 2006. óta önkormányzati képviselő, 2012-ben pedig az önkormányzat pénzügyi bizottságának vezetésével bízták meg.  A Szamosszeg Megmaradásáért Baráti Kör tagjaként is aktívan tevékenykedik.

Beszélgetésünkben vissza-visszatérünk a tanításra, a gyerekekre. Érezhetően szívesebben beszél ezekről az élményeiről. A tanítványról például, aki buszvezető férjének meséli a menetrendszerű járaton, mennyire hálás a szeretetért, a jó szándékért. A pályán töltött hosszú évek alatt volt része örömteli és szomorú eseményekben egyaránt.

– Igyekszem nyitottnak lenni mind a kollégákhoz mind a diákokhoz – irányítja rá a figyelmemet egy nélkülözhetetlen vezetői erényre. – Értse szó szerint – mondja nyomatékos hangsúllyal. – Az én ajtóm mindig, mindenki előtt nyitva áll – fordítja tekintetét a bejárat felé. Aztán komoly arccal folytatja. – Az óráimon viszont éppen ellenkezőleg. Akkor teljesen a diákoknak szentelem magam, nem engedem, hogy bárki zavarjon.

Könnyed szavakra váltunk ismét. Az elnyert laptop-programra, a holtig tartó tanulásra. Hobby? Ugyan, ha jut idő, akkor olvas. Naná, hogy történelmi tárgyú könyveket.

 

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.07. 20:10

Alpolgármester, mentőirányító

Nyírcsászári

szszb 30 tk Kelemen Dániel 400.jpgA képet szemlélve senki sem gondolná azt, hogy az egyiptomi Szfinx „barátja”, Kelemen Dániel 2012 Karácsonyán többszörös csigolyatöréssel járó autóbalesetet szenvedett. A kórházi ágyon fekve minden bizonnyal ezerszer lepergett lelki szemei előtt a tragédia filmje. A rosszat szerencséjére jó követte. A benne lakozó – mindenkinek segíteni – akarás életútját más irányba vezette tovább. Korábbi, dolgos építőipari éveit hátrahagyva 1987-ben mentőápoló lett Nyírbátorban. 1991-ben a nyíregyházi Zay Anna Egészségügyi Gimnázium és Szakképző Intézet falai között szakirányú képzettséget szerzett és az OMSZ mentőápolója lett. Balesetéből felépülve került át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórháza mentőirányítói közé, ahol jelenleg is dolgozik.

Az egészségügyben megszokott 12/24-es munkarendben telő napok, amik rendszeresen inkább „sűrűbbek”, mint lazák, nem hagyják ellustulni az embert. A munka dandárja általában az évszakok és az időjárás változásait követő időszakra tehető. Ezek mellett, jól körülhatárolható „kifizetési napok” eseményei is adnak munkát az éppen akkor dolgozó mentőirányítóknak. A keményfából faragott riportalanyunknak a megnövekedett terhek nem okoznak igazán fejfájást. A műszak után, a jól végzett munka kellemes érzésével a lelkében ül fel gyerekkori szerelme – motorkerékpárja – nyergébe. Hazaérkezés után egy kis pihenés, segítés a barátnak, ismerősnek. Majd irány a Polgármesteri Hivatal, a „második munkahely”, ahol Zichar János polgármesterrel egyeztetik a közös feladatokat. Ők ketten jól muzsikálnak, mert ez ideig szó nem érte a ház elejét. Mindkettőjük jó kapcsolatteremtő képességére van szükség az ügyes-bajos dolgok megnyugtató rendezése érdekében. Kelemen Dániel alpolgármesteri hitvallását így foglalja össze: első és legfontosabb a közösségi érdek mindenkori szem előtt tartása. Második a jó munkamegosztás.

A településen, annak ellenére, hogy nem tartozik a legnagyobbak közé, mindig akad tennivaló. Mindennapos a közterek tisztán tartása, rendbetétele úgy, hogy abban hiba ne legyen. Hasonló feladatot jelent a parkosítás, a község útjainak saját erőből történő karbantartása, javíttatása. Előre tervezett teendők között szerepel az óvoda tetejének cseréje, a Művelődési Ház felújítása, az orvosi rendelő fejlesztése. E körbe tartozik még a vasútállomáson peron – és esőbeálló készítése. Az eddig felsorolt és meg nem említettek megoldásához azonban némi anyagiakra is szükség van. Hangjában nem kis büszkeséggel mondja, hogy János – a polgármester – jól sáfárkodik a rábízott vagyonnal. Az ötéves együtt dolgozásuk ideje alatt nullára csökkentették a hitelállományukat, oly módon, hogy maradt fedezet a szükségessé vált fejlesztésekre és az egyéb feladatokra is.

A megyében köztudott, hogy nagyon sok település vezetése élt és él a testvértelepülési szerződéskötés lehetőségével. Így tettek Nyírcsászáriban is. A település vezetése a Szilágy megyei Varsolccal ápol jó kapcsolatot. A 2011 óta élő kötelék folyamatosan bővült a különféle rendezvények sorával a határ itteni, illetve a túlsó oldalán egyaránt. Napjainkra már egyre több baráti közösség is létrejött az erdélyi és az anyaországi családok között. A már „működő” rendezvények mellé még szeretnének újabbakat kapcsolni, többek között ez is az egyik jövőbeni feladata a vezetésnek. Mindezt csak azért, mert az embereknek igénye van az ilyenekre.

Szakmájába vágó rendezvény a községben az iskolások elsősegélynyújtó napja, ahol a lelkes kisdiákok – és az érdeklődő felnőttek is – elsajátíthatják az alapvető teendőket és fogásokat egyaránt. Mosolyogva mondja el azt, hogy a máriapócsi kegykép restauráláshoz szükséges oda-vissza szállítása alatt ezernyi víz- és vérhólyagot szenvedőt kezelt, miközben szinte hegynyi mennyiségű kötszert kellett felhasználnia.

A megállapodott, életével elégedett ember szűkszavúságával beszél önmagáról, családjáról, magánéletéről. Kelemen Dániel 1957. májusában született Tyukodon, abban a faluban, ahol „a falunak városa van” /Szalmaváros/. Korábbi felmenői Nagyecsedről származóak. Édesanyja, Szűcs Ida 76, édesapja, Kelemen Dániel 52 évesen hunyt el. Korai halálában bizonnyal szerepe lehetett a „málenykij robot” nevű kórokozó okozta szövődményeknek… Testvére Irén 53, öccse, 51 éves. Lajos öccse 22 évesen elhunyt. Felesége, Zúró Ilona, nyírderzsi születésű. Esküvőjüket 1979-ben, Nyírderzsen tartották. Házasságukból két lányuk született. Hortenzia 1980-ban, húga, Alíz 1982-ben. Elsőszülöttjük kórházlátogató. Testvérhúga pedagógus. Szüleiket két-két unokával örvendeztették meg. Hortenziáéké a lányos vonal: a 11 éves Emília és a 7 éves Rebeka Sára. Alízék a 6 éves Borbálával és a 4 éves Ágostonnal tették szélesebbé a családi tablót.

A mentőirányító - alpolgármester második hobbija a pecázás, amire bármikor kapható.

File0001.jpg

Volom Pál

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.06. 15:45


Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

 

img826.jpgAnnak, aki a Sajón átkelve, a rév felől érkezik Körömbe, azonnal szembetűnik egy, a földszintes családi házak sorából kiemelkedő, a mi vidékünkön alig fellelhető, érdekes formájú, barokk épület.

Ennek a figyelmet vonzó, az évszázadok folyamán többféle funkciót betöltő épü­letnek − melyhez leginkább a pálos fogadó azonosító cím tapad (a műemléki fel­ügyelőség is ilyen elnevezéssel jelöli) − nem csupán a látványa, a története is érde­kes.

Ezen az Ónod központú, Sajó menti vidéken − mint azt Joó Tibor is írja, A sajóládi pálos kolostor című munkájában, I. Lajos királyunk adományaként a Czudar család birtokolta a földterület java részét. Ez az a család, amely később területet ad az e tájra betelepülő pálos rendnek. Előbb Sajóládon, ahol a rendházat építik, majd ké­sőbb Körömben is. „1463-ban Ónodi Czudar Simon és Jakab−örökmisék fejében − egész körömi birtokát a sajóládi pálosoknak adományozza. 1472-ben a sajóládi szer­zeteseket beiktatták Keresztár, Dejta, Rákos, Egyházaspetri, Bázs és Köröm birtoká­ba, s ezekben Mátyás király is megerősítette őket. ”

Hogy kik voltak a pálosok? A ruházatukról fehér barátoknak is nevezett pálosok alkották az egyetlen magyarországi alapítású szerzetesrendet, a pálos rendet. Nevü­ket védőszentjük, Remete Szent Pál neve után nyerték. A rendet 1246-ban a tatárjá­rás után (boldog) Özséb esztergomi kanonok alapította, összegyűjtve a Pilisben élő remetéket, s nekik szabályzatot adva. Később a pálos rend több európai országban, így Portugáliában, Németországban, s főleg Lengyelországban terjedt el. Ez utóbbi országot Köröm esetében külön is ki kell emelni, ugyanis a település az egykori, Rómából Krakkóba vezető országút mellett feküdt, tehát a vendégház létesítése − utazó szerzetesek, de világi nemesek részére is − indokolt volt. Sőt, túl ezen, mivel a pálosokra jellemző volt a gazdálkodás, a rendháztól távolabb eső birtokaikon kúriát, jószágkormányzói lakást emeltek, ahonnan közvetlenül irányíthatták a gazdaságot, így, a körömi vendégház − amelyet 1729-ben Czudar László épített a pálosoknak − két funkciót is betöltött. Szállásul szolgált az utazóknak, s lakhelye volt a birtokot irányító páternek.

Építészeti értékét tekintve mi jellemzi ezt az épületet? Genthon István: Magyaror­szág művészeti emlékei című művében ez olvasható: „Egyemeletes, kétablakos, volutás szélű, kihasasodó háromszöggel záruló oromfalú. Vak hegedű ablakkal és a Czudar-címerrel. Azonos hátsó homlokzatú. Az oldalhomlokzatok 5-5 ablakosok. Valamennyi helyiség boltíves.”

Összesen hat szobát, egy konyhát és két pincehelyiséget foglalt magában, valamint kút és kocsiszín tartozott hozzá.

Amikor 1786-ban II. József feloszlatta a rendeket, a pálosok birtokaiból a kincstár úgynevezett vallásalapot létesített, mégpedig oly módon, hogy a birtokokat bérbe adta, s a befolyt összegeket egyéb − egyházi − célokra fordította. Így került árendába a körömi vendégház is, amely ezt követően körülbelül az első világháborúig valóban a fogadó szerepét töltötte be. Többek között itt szállt meg Kufsteinbe szállításakor, illetve onnan Munkácsra történő kíséretekor a Martinovics-perben elítélt Kazinczy Ferenc is. Erre a Fogságom naplója 1794. december 16-i és az 1800. augusztus 8-i bejegyzése utal.

Az első világháború után, mint községháza és iskola „üzemelt” az épület, majd 1932 óta mind a mai napig a római katolikusok plébániaháza.

A jelenlegi lakójától, Kuklay Antal plébános úrtól tudjuk (sok egyéb, az épülettel kapcsolatos információ mellett), hogy a műemléki felügyelőség támogatásával és irányításával évekkel ezelőtt eredeti formájában hozták helyre az épületet. Az ak­kor rendelkezésre álló 450 ezer forintból az újbóli vakolásra, a tetőzet műemléki palával történő kicserélésére, a víz és villany bevezetésére, s a tönkrement kőablak­keretek pótlására tellett. Sajnos, az épület szigetelésére, a központi fűtésre már nem futotta a pénzből. Mondom, sajnos, mert ennek jól láthatóak a káros következmé­nyei. Az alulról vizesedő falak, a már itt-ott újra hulló vakolat mintha csak igazolni akarná a fogadó, napórájának egykori, ma már nem létező feliratát: Quam cito felices eripit hora dies, vagyis: mily hamar elragadja az óra a szép napokat.

(Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.04. 17:50

Az önkormányzat főelőadója

Balsa 

szszb 30 zsl Tóth Timea.jpgEgy polgármesteri hivatalba lépve – és nemcsak falun – az ügyfélkiszolgálás első minősítése a tisztviselői fogadótérben mérettetik meg. A Balsai Önkormányzat bátran nevezhetne az ilyfajta szervezetek – ma már egyáltalán nem ritka – versenyén, s talán a hivatalos értékelők szerint is minden bizonnyal kiváló osztályzatot kapna. Ehhez nem kevésbé járulna hozzá e kedves, fiatal hölgy, aki udvarias, tisztelettudó magatartással elsőként fogadja az embereket, ügyfeleket. Tímea több mint húsz éves közigazgatási gyakorlatában az emberi természet sokféleségét is megtapasztalta, ez edzette, toleránssá tette. De munkájának mindenkor meghatározó elve a segítés, a megértés.

Tősgyökeres balsai lány. Édesapja a Tiszamenti Regionális Vízművek és Vízügyi Gazdálkodásnál volt vízkormányzó, édesanyja a gávavencsellői Cipész KTSZ-ben cipőfelsőrész készítőként dolgozott, ma már mindketten nyugdíjasok. Kisvárdán, a Szent László Szakközépiskola és Szakiskola gyors- és gépíró tagozatán 1991-ben végzett, és a következő év júliusában már a Balsai Polgármesteri Hivatalban dolgozott ügykezelőként. Közben továbbtanult, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Rakamazi Kihelyezett Tagozatán 2004-ben érettségi bizonyítványt szerzett. Magasabb beosztást kapott, főelőadó lett, ezzel feladata, felelőssége is megnőtt. Az ügykezelés több területe tartozik hozzá; a népesség nyilvántartás, a termőföld ügyek nyilvánosságra hozatala, korábban a szociális igazgatás is -, ill. a hivatal belső ügyeinek intézése.  Most, a választások évében, pedig különösen sok az ezzel együtt járó feladat. Napi teendőit szereti előre megtervezni, ám ez sokszor borul, de megszokta, és természetesen alkalmazkodik a feladatokhoz. A falu fejlődéséért tevékenykedő ambiciózus polgármester asszony és a képviselő testület irányt szabnak, nagyszabású célokat, terveket határoznak meg, és ezen ügyek segítése, kiszolgálása motiváló erővel hat a hivatal minden munkatársára. A döntéshozó testületek zavartalan munkájának előkészítése, a tárgyalandó anyagoknak – a jogszabályok szerint – határidőre történő kiküldése, a jegyzőkönyvek vezetése, formába öntése, az önkormányzati képviselőkkel való kapcsolattartás megbecsülést és felelősséget jelentő feladatok Tímea számára. Élő kisközösség – idézi az önkormányzat jegyzőjét, és ő jól érzi magát e közösségben, de úgy érzi, őt is szeretik, megbecsülik. Az utóbbi húsz év közigazgatási és belső szervezeti változásai, olykor nehézségei sokféle szakmai tapasztalattal gazdagították, s ennek a hozzá forduló ügyfelek is haszonélvezői. Az ügyes-bajos dolgok mögött mindig az embert látja, a falubelit, és azon igyekszik, hogy elégedett ügyintézést kapjanak. Hogy legyen miért, és szeressenek itt élni, fiatalok, idősek egyaránt. Hisz ő is igazi lokálpatrióta. Szeretné, ha fejlődne a község, beruházások, újabb munkahelyek jönnének létre az önkormányzati foglalkoztatás, néhány vállalkozás és a baromfitelepek mellett, hogy nőjön a lakosság, legyen több gyerek az óvodában és kerüljön vissza önálló intézményként az általános iskola. De felragyog a szeme, amint a falu gazdag kulturális életéről kezd beszélni, az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér „Csűrszínházi esték” előadássorozatáról, a kedvelt közösségi programokról, a civil szervezetek színes rendezvényeiről, vagy a Balsai Önkormányzat által, széleskörű összefogással és támogatással szervezett, már hagyománnyá vált Hal- és Vadfesztiválról, mely minden év július harmadik szombatján - idén már nyolcadik alkalommal – kerül megrendezésre nagy érdeklődéssel. Több ezren látogatnak el ilyenkor a Tisza parti településre nem csak a szomszéd falvakból, de a határon túlról is. A falu megtartó erejét szolgálja az is, hogy számos fontos és hasznos ismeretekkel bővíthetik tudásukat a Balsán élők. A „Vidék élni akar!” innovatív program keretében ECDL számítástechnikai képzésben és angol nyelvtanfolyamon tettek többen záróvizsgát az elmúlt hónapokban.

Azt, hogy szereti szülőfaluját, és ezt állandó lakóhelyeként megtartotta – a családi állapotát tekintve – rendhagyó. Ugyanis 1996-ban Gávavencsellőre ment férjhez – ez lett úgymond tartózkodási helye – és ott is élnek férjével, aki Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórházban műtősként dolgozik. E papírforma szerinti lakcím variációk egymás kölcsönös elfogadását, Tímea munkájának tiszteletben tartását is jelenti.

Szabadidejében többféle dologgal foglalkozik. Nagyon szeret kézimunkázni, főleg horgolni, sógornőjével közös kedvtelésük ez, szebbnél szebb csipkéket készítenek együtt.  De szívesen kiveszi részét a ház körüli mezőgazdasági munkából is. Kedveli az olvasást is, főleg a könnyebb műfajú krimiket. Férjével, barátaikkal gyakran kirándulnak, különösen a közelebbi fürdőhelyekre, Tokajba, Hajdúszoboszlóra, Hajdúnánásra látogatnak el szívesen.  

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.02. 13:01

Írta: Bódi Katalin

 

Giovanni Bragolin Síró kisfiú másolata.jpgA nyári tábor egy kisvárosban volt a Duna partján. A hosszú, alacsony lakóépület előtt alakulótér vagy sportpálya állt, amúgy meg a hajdani díszudvar durva salakkal felszórva, mindenesetre reggelente és esténként ott kellett gyülekezni csapatokban felsorakozva, ott kaptunk tájékoztatást az adott nap programjáról, ott hangzottak el a dicséretek és a devianciákra rámutató intelmek, de az úttörő nyakkendőt már csak az első és az utolsó este kellett felvenni. Akkor kellett csak énekelni az úttörődalokat is, de az összetartozást mindig valami más biztosította. Főleg a szépség fokozatai, a csúnya beszéd, de mindenekelőtt a merészség. Hatalmas hálótermekben, emeletes ágyakon aludtunk, az ajtó fölött széles üvegablakon sütött be a folyosó fénye éjjel, ahová takarodó után már tilos volt kilépni. Arcom a szomszéd ágyban fekvő arcába pillantott, amikor megpróbáltam elaludni. Később mindig erre a helyre gondoltam, amikor kollégiumi hálószobákat képzeltem el az Abigélt vagy az Iskola a határon-t olvasva. Egyik délelőtt egy társunk sírástól és méltatlankodástól akadozva hadarta, hogy ellopták a zsebpénzét, néhány papírszázast a táskájából. Van néhány vallatás az emlékezetemben, főleg eltűnt holmikról (pénz, ruha, kazetta, könyv), vagy éppen kitört ablaküvegről, éjszaka összepiszkított mosdóról. Nagy össznépi fejmosás, lelkiismereti nyomásgyakorlás, önvizsgálat, kiabálás és könyörgés, egyenkénti vallatás, egyenként bemenni a tetthelyre és a bűnösnek visszahelyezni az eltűnt tárgyat. A legvégső esetben a szülők berendelése.

A táborban ellopott pénz körüli nyomozásból egyetlen éles képsor maradt. A régi gazdasági épületből kialakított szállás egy udvarban volt a megkopott Luczenbacher kastéllyal, ahol állami gondozott gyerekek laktak. Tilos volt bemenni hozzájuk, nekik tilos volt bejönni hozzánk, ők, legalábbis szerintünk, vágyakozva nézték ricsajunkat, mi bizonyosan vágyakozva néztük, ahogy az időcsavarba került lenyűgöző épületből kilépve a hajdani angolkerten át lemennek a Duna partjára. Az egyik tanárunk végül bement az épületbe – nyomozni? – s nem sokkal később szinte futva jött ki, majd nekünk, gyerekeknek mesélte zavartan, hogy az egyik matrac alá benyúlva maréknyi tíz-húsz-ötvenfilléreseket talált. Hirtelen vált láthatóvá a másik oldal, s a másik oldalról az, hogy milyen is, ha csuda jó, gyönyörű az élet.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! Olvassa el a szerző további műveit is:

Biztonsági kamerával megfigyelt terület   *   Angyallesen  *   Mesterséges paradicsomok  *  Cipőkopogás   *

Mese a halhatatlan túlélőtáskáról    Folyosói ölelés    *   Méhednek gyümölcse     *

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.01. 20:05

00320026.jpgKi gondolná, hogy a Francia Riviéra gyöngyszeme, a híres világüdülőhely Saint Tropez központja, egy szép, platánoktól árnyas park, nélkülöz bármilyen szilárd burkolatot? A talaj poros, de pucér mivoltának nagyon fontos oka van.

00320023.jpgKéső délután, amikor a város összes többi része egyetlen nagy forgalmi dugó, a Place des Lices parkban komoly, meglett franciák, fiatalok és öregek, férfiak és nők gyűlnek össze, hogy a nemzeti sportjuknak, a golyódobálásnak hódoljanak. A pétanque nevű játékról van szó, amelyet – férfiasan megvallom – még hallomásból sem ismertem saint tropez-i látogatásomig. Miután lebetűztettem az egyik bámészkodóval a kifejezés leírásának módját, itthon néztem utána miről is volna szó.  Pieds tanqués, azaz mozdulatlan lábakkal – állt a szófejtésben. Visszatérve a poros piactérre, ott tényleg nem mozdult senki. A játékosok, a drukkerek, vagy kibicek, mind-mind, mint egy megállított filmkockán az alakok, olyan meredten néztek. A néma platánok csak erősítették a látvány tabló jellegét. A következő játékos sokáig méregette a távolságot, kezében meg-meglengette az acélgolyót, aztán odament az egyik nézőhöz: állna egy kissé hátrább, mert árnyékolja a célt. Aggodalmas képpel visszalépegetett, majd dobott. Látványos érzelemnyilvánítást vártam volna, de meghökkentő módon, éppen csak suttogva adták egymás tudomására véleményüket az egyik lábról a másikra álldigálók.

A dobóember sóhajtott. Én is, mert nem értettem mi történt. A mérkőzés nagyon drámai szakaszához érkezhetett, de nem láttam arcot, akitől információhoz juthattam volna a feszültség okát illetően. Majdnem lábujjhegyen settenkedtem el a parkszéli sörözőig, ahol a következő meglepetés várt. A porban össze-vissza dűlő asztaloknál és székeken dermedt arcok figyelték a legközelebbi parti állását. Merthogy a platánok alatt legalább tucatnyi helyen ment a dobálás.

Lelohadt habú sörök, tágra nyitott szemek, szoborrá merevedett csapos. Én a futballhuligánokat Saint Tropez-ba küldeném, és pétanque partit nézetnék velük. El tudom képzelni, amint egy ilyen ember itt felordít... Ez a sok nyugodt francia miként taposná bele a főtér porába. 

***esiksandor2cm.jpg

Ilyen szép a világ

 

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.31. 15:59

Polgármester

Nyírcsászári

szszb 30 tk Zichar János.jpgTősgyökeres família Nyírcsászáriban a Zichar családé. Ezt a vezetéknevet kevesen viselik, szegről-végről mindenki rokona egymásnak. A polgármester akkurátusan, ám nagy ívet rajzolva vázolja fel a település jelenét és jövőjét. Ugyanolyan precizitással és felelősségteljesen teszi ezt, akár mozdonyvezető korában, a legapróbb részletekre is gondosan ügyelt. Emberek ezreinek élete, forintban ki sem fejezhető vagyontárgyak biztonsága függött az ő döntésétől mindennap. 

Munkáscsaládba született, 1966. április 7-én Nyírbátorban. Édesanyja lánykori nevén Meggyesi Erzsébet, 75 éves. Több mezőgazdasági, élelmiszeripari cégnél dolgozott a környéken. Az édesapa, Zichar János hivatásos gépkocsivezetőként kereste a 4 tagú család kenyerét. Élete derekán, mindössze 50 évesen kapott agyvérzést, amelyen akkor még nem tudtak segíteni. Így a két gyermek, János és Zsolt felnevelése az özvegy anyára hárult. Büszke lehet tanult, felnőtt fejjel diplomázott, közmegbecsülésnek örvendő polgármester fiára, Jánosra. A saját családjában is két gyermekük született: nejével, lánynevén Veres Magdolnával már kamasz diákok boldog szülei. Bence 18 éves, a mátészalkai Baross Szakközépiskolába jár, rendőrtisztnek készül. Dóra 17 éves, másodikos a szalkai Esze Tamás Gimnáziumban. Épp most tette le sikerrel a német nyelvvizsgát.

Zichar János az általánost helyben, a szakközépiskolát Debrecenben végezte. 1984-ben érettségizett a Landler Jenő Közlekedési Szakközépiskolában. Még meg sem száradt a tinta az oklevelén, amikor a MÁV-nál helyezkedett el és hamarosan mozdonyvezetőként dolgozhatott. Pár év múlva Dunaújvárosban gépész műszaki szakoktatói diplomát szerzett.

Időközben – fiatal felnőttként – látta, miként lehet egy településen élhetőbb körülményeket teremteni. Elhatározta, hogy ő is kiveszi a részét a helyi közéletből és önkormányzati képviselőnek választották. Több bizottságban, – például ügyrendi, pénzügyi – is tevékenykedett. A képviselő testületben pedig fontos ügyekben mondhatta el véleményét és járult hozzá a település fejlődéséhez.  1994-től minden választáson bizalmat szavaztak neki, s amikor 2010-ben jelöltette magát polgármesternek, a helybeliek igen mondtak a terveire. Az 1270 lelkes község hétköznapjai azonban soha nem látott izgalmakat is hoztak számára.

Szerencsére, túljutottak egy nagyon nehéz időszakon, amikor bankokkal egyezkedett a fizetési határidőről, beszállítókkal tárgyalt, kifizetetlen számlákat talált, és tartozások jutottak a tudomására. Mára fellélegeztek és nyugodt szívvel mondhatja, hogy konszolidálta az önkormányzat pénzügyeit. Ez azért is stratégiai fontosságú, mert a hivatal a legnagyobb munkaadó a faluban. A 2010-2014 közti időszakban vettek traktort, betonkeverőt, láncfűrészt , pályázat révén , vegyes tüzelésűre cserélték az iskola gázfűtését. Több millió forintot takaríthatnak meg évente ezzel. 2011-ben, szintén pályáztak a Nyírbátor-Nyírcsászári közti, 10,8 kilométernyi kerékpárútra. Sok a biciklis munkába járó, kell nekik a biztonság. Felújították az óvoda tetőszerkezetét, mert az előző renoválásnál ez elmaradt. Folyamatban van a művelődési ház rekonstrukciója. Ezt az 53 millió forint értékű programot a Nyírcsászári Ifjúsági és Sportegyesület végzi. Lesz itt teleház, külön klubhelyiség a civil szervezeteknek, itt helyezik el a községi és az iskolai könyvtárat, a nagyteremben pedig koncertet, bált, színházi előadást tarthatnak. Hamarosan térfigyelő kamerákat szerelnek fel, s a 10 milliós beruházás a közbiztonságot szolgálhatja.

Két város, Nyírbátor és Mátészalka között, mégis, sok tekintetben városi szintű szolgáltatásokat nyújt az önkormányzat a helyben élőknek. A következő ciklusban energiatakarékosra cserélik az intézmények fűtését, a napenergiát hasznosítják. Az iskola fűtését még mindig lehetne modernebbre váltani. Még 2014 nyarán felújítják az orvosi rendelőt, a szolgálati lakással. Három belterületi mellékutat leburkolnak, és a meglévőket is korszerűsítik. A helyi közmunkások számát tavaly télen is gyarapították.  Most 24-en kapnak így állandó jövedelmet. Nyírcsászáriban a munkaképes korúak közül – aki akar – mindenki dolgozhat! Azért egy zöldmezős beruházáshoz kb. 150 főnyi szabad munkaerőt tudnának átcsoportosítani.

Az Európai Unió tagjaként számos előnyt jelent, hogy közel a másik Eu-s tagország, Románia. Érthető, hogy nemcsak a családok járnak át egymáshoz, hanem az önkormányzat is testvértelepülési szerződést kötött Varsolccal 2011-ben.  A két falu vezetői és lakosai kölcsönösen meghívják egymást a falunapra, a jelentősebb rendezvényekre, még a nyugdíjasklubok is élénk együttműködést valósítanak meg. A Kárpátalján levő Nagymuzsajjal 2013-ban kötöttek hasonló szerződést.

Mennyire hasonlít a polgármester és a mozdonyvezető hivatása! – jut eszembe még egyszer.  Zichar János egyik percben 400 millió forintos beruházásról tárgyal, másik percben türelmesen meghallgatja a panaszost: szóljon már a sógornőjének, zárja be a kaput, mert a kutya átszalad hozzá is… Megtalálni a hangot mindenkivel, munkálkodni a közjón, lehetőleg közmegelégedésre – ennyi a titok, amelyre a polgármester minden nap emlékezteti magát, amikor a hivatalba indul.

TK bélyegkép.jpg

 

Tóth Kornélia

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.30. 10:40

A Nyugdíjas Egyesület elnöke

Balsa 

szszb 30 zsl Szűcs Istvánné.JPGTársaságra vagyunk teremtve – választhatnánk akár mottóul is megyénk nagy szülöttének, Bessenyei Györgynek gondolatait bevezetőként. A jeles literátor idézése meglehet nemcsak a fenti sorok kifejezte tartalom miatt helyénvaló e portré személyét illetően, de a műfaj, az irodalom iránti egyéni érzékenysége, befogadása miatt is. Szereti az irodalmat, a verseket, és nem csak olvasni, tolmácsolni is. Fiatalos, rokonszenves, magabiztos fellépésű. Egyéniség, közösséget és értéket formáló. Noha nem a szellemi-kulturális élet színterén töltött el évtizedeket, a mindennapok kultúráját közvetítette, gyakorolta tevékenységében – a fodrász mesterségben.

1946-ban született, két éves kora óta Balsán él. Nyíregyházán, a 110. sz. Ipari Szakmunkásképzőben férfi-női fodrászként végzett, de harmadéves korától már önállóan dolgozott Balsán a Kisvárdai Fodrász KTSZ-hez tartozó üzletben. A többet tudás igénye mindig is élt benne, és az Ibrányi Gimnázium esti tagozatán érettségi bizonyítványt szerzett a 70-es években. Egyedül volt fodrász a faluban, sokan jártak hozzá a szomszéd községekből is. Negyven éven át dolgozott a szépészeti iparban, melynek különböző állomásai – a szövetkezet megszűnése, egyéni vállalkozás, közbejött gerincbetegség, operáció – után, elérve a nyugdíjkorhatárt, abbahagyta a szakma művelését, de a családtagok, barátok kedvéért most is szívesen kézbe veszi az ollót. Sajnálja, hogy nincs utódja a községben, pedig nagy igény lenne e szolgáltatásra.

Kapcsolatteremtő kézsége – mely szakmájában alapvető volt –, közösségi szelleme különböző élethelyzetekben is megnyilvánult. Gyermekei iskolájában a szülői munkaközösség tagja volt, s aktív résztvevője a helyi társadalmi életnek, 2006 – 2010 között önkormányzati képviselőként is bizalmat kapott. A nyugdíjas egyesület tíz évvel ezelőtti megalakulásában, a hivatal által is felkarolt, támogatott, mai működési rendjének alakításában, szervezésében érdemi szerepe van. Fontos küldetést jelent ez nemcsak az érintettek, de a község életében is. A település vezetői részéről oly fontosnak tartott és menedzselt kulturális, közösségi, társadalmi események ma már kihagyhatatlan szereplője a nyugdíjas egyesület. A nemzeti ünnepségek, helyi rendezvények programjait a tagokból szerveződött „Népdalcsokor” és a táncosok fellépései színesítik. A repertoárt Ica tervezi meg és gyakoroltatja be. Gyönyörű kékfestő ruhában, fehér blúzban, ill. egy modernebb fazonú öltözetben – az alkalomnak megfelelően – lépnek színpadra, nagy sikerrel. Az elnök asszony e rendezvényeken gyakran mond verseket. Egy vastag dossziéból szinte belefeledkezve sorolja a címeket, alkalmakat, csak néhányat felidézve. Március 15-én, Petőfi: A szabadsághoz -, karácsonykor, Bója Imre: Karácsony -, a görög katolikus parochus 30 éves szolgálatának évfordulóján a templomban, Papp Lajos: Az én miatyánkom-, nyáron a hal-fesztiválon, Lehoczky János: A vizek fohásza – és még hosszan folytathatnánk irodalomnépszerűsítéssel felérő szerepléseit. E szellemiség motiválja színházszeretetét is, az egyesület tagjainak gyakran szervez színházlátogatást Nyíregyházára, általában a délelőtti előadásokra. Sokszor kirándulnak és az egészségmegőrzés jegyében a Júlia fürdőbe bérletet váltottak, de az úgymond csendesebb időszakban a hagyományt őrizve csigát csinálnak. Kapcsolatot alakítottak ki a térségi-megyei nyugdíjas szervezetekkel, részt vesznek kulturális seregszemléken is. Hagyománnyá vált az un. „szomszédolás”, amikor is a polgármester vezette néhány fős képviselettel vesznek részt a vendégfogadó települések valamilyen kulturális, közösségi rendezvényein. De ők is viszonozzák a szíveslátást, színes programokat szerveznek, meghívják a térség országgyűlési képviselőit is, akik örömmel jönnek. Ilyenkor nem maradhat el a vendéglátás, ezt az egyesület tagjai vállalják. Legutóbb pl. 87 főre sütöttek-főztek. A sütés-főzés tudományában az elnök asszony is különösen jeleskedik. A kacsahússal készült töltött káposztáját egy helyi rendezvény zsűrije a legkreatívabb minősítéssel díjazta. A karácsonyi ünnepségen, a tavaly már harmadszor megrendezett sütemények versenyén Ica paradicsomos süteménye és mézes tekercse különdíjat kapott, ez utóbbit a jótékonysági bálra is el kellett készítenie – 15-öt sütött.

Ez is a tisztelet egyik jele, melyet igyekszik mindenkinek megadni, de úgy érzi, ő is megkapja. Így teljes az élete – a családdal. Bár gyermekei nem itt élnek, gyakran találkoznak. István Sátoraljaújhelyen lakik a családjával, a kórház sürgősségi osztályán dolgozik, egészségügyi főiskolát végzett. Zsolt Sárospatakon él, feleségével együtt mezőgazdasági vállalkozást vezetnek. Öt unoka aranyozza be életüket férjével együtt, aki autóvillamossági szerelőként, ill. mezőgazdasági vállalkozóként dolgozott, ma már ő is nyugdíjas. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.29. 08:10

Polgármester

Gesztely 

Zemplén tájegység dszszb 30 ki Simon Iistván.JPGéli határán, Miskolchoz közel található Gesztely, ahol az ország legjobb minőségű földjén mintagazdálkodás zajlik, ám a Hernád áradása sokszor sodorja veszélybe a falut. A 2010-es nagy árvíz is próbára tette az embereket, a védekezésben pedig egy pedagógus, Simon István igyekezett összefogni az érintett utcák lakóit. Pár hónap múlva őt választották polgármesternek.

Szépen fejlődött Gesztely az elmúlt évtizedben, ám 2010-re jelentős adósságot halmozott fel az önkormányzat. Ennek ellenére nyolc jelentkező volt a polgármesteri állásra, ahol a két cikluson át képviselőként is dolgozó Simon István került ki győztesen. Ismertségéhez nem fért kétség, hiszen szülei – akik az Ongai Csavaripari Vállaltnál dolgoztak – lokálpatriótának számítottak.  Miskolcon született 1966. június 13-án, majd a nyolc osztályt helyben végezte el. Onnan a miskolci Építőipari Szakközépiskolába került, ahol az érettségi mellé földmérő szakképesítést is kapott. Hamarosan megérkezett a behívója és másfél évet szolgált határőrként. Tanítói diplomát 1991-ben Sárospatakon szerzett levelező tagozaton, miközben képesítés nélkül tanított a gesztelyi iskolában. Közben miskolci zenekarokban érvényesítette zenei tudását, hiszen gyermekkorától klarinéton és szaxofonon tanult az Egressy Béni Zeneiskolában, de ugyanott tanult húga, Izabella is, aki ma férjével együtt zongoraművészként járja a világot. István 1998-ban Egerben történelem szakon kapott újabb diplomát. Tíz éven át Miskolcon élt, onnan járt ki munkahelyére. 1988. július 23-án feleségül vette a megyaszói Olasz Krisztina óvodapedagógust, aki a helyi napközi otthonos óvodában dolgozik. Három gyermekük közül Eszter 23 éves végzős hallgató a Miskolci Egyetem jogi karán. A 19 éves Zsófia a Lévay József Református Gimnáziumban végzett, most a kisgyermekgondozó és nevelő szakot végzi, a 15 éves Bálint pedig szintén a Lévayban tanul történelem tagozaton.

Gesztelyre 1998-ban költözött vissza, 2002-ben pedig felépítették családi házukat.

Polgármesterségének kezdetén komoly dilemma volt, hogy jelentsen-e csődöt az önkormányzat. Azt mondja, a jó összetételű testület inkább a fejlődést tűzte ki célként, ezért a nehézségeket áthidalták. Sokat pályáztak, és jó arányban nyertek. Így újították fel az árvíz által lerombolt három utcát, az intézményekben fejlesztették az informatikai rendszert, számítógépeket és interaktív táblákat szereztek be, de megújult az autóbusz körfogó is. Önerőből kulturált buszvárót építettek és jött sorban az óvoda és orvosi rendelő felújítása, bővítése majd a gondozási központként üzemelő Puky kúria korszerűsítése és rekonstrukciója.

 Kiépült a térfigyelő rendszer 17 kamerával és rekultiválták a két szilárd hulladéklerakót. Mára befejeződött a belterületi csapadékvíz elvezető rendszer kiépítésének első üteme és elkezdődött a Gesztelyhez tartozó Újharangod szennyvízhálózatának a kiépítése.

Fejlesztésekben tehát nincs hiány, ahogyan a tervekben sem. Kellene egy új polgármesteri hivatal, mert egy több mint száz éves korszerűtlen épületben dolgoznak. Felújításra és bővítésre szorul a közösségi ház és az újharangodi óvoda. Van pótolnivaló az utak és járdák építésében és a parkosításban is. Olcsóbbá szeretnék tenni energiaellátásukat, amire megoldás lenne egy napelem park létrehozása. Pályáznak a csapadékvíz elvezetés 2-3. ütemének kiépítésére és a térfigyelő rendszer bővítésére. Ám a legfontosabb beruházás még mindig a Hernád gátjának megépítése lenne. A polgármester úgy igyekezett felgyorsítani az eseményeket, hogy szakemberekkel elkészíttette a gátrendszer tervét, így ha nyernek majd a pályázaton, akár azonnal kezdődhet az építkezés és ezzel sok százéves probléma oldódik meg.

Gesztely közösségi élete igazán példás, hiszen évente rendeznek szüreti felvonulást és Aratónapot, 2014-ben pedig Mikulásvonatozást is terveznek. Náluk található az ország egyik legismertebb Mikulása és ezt a lehetőséget ragadják meg a rendezvény megszervezésére. A helyi vállalkozókkal jó kapcsolatot ápolnak, ők szponzorként is jelen vannak a községi eseményeken és támogatják a 65 fős polgárőr egyesületet is.  Negyedévente kiadják a Gesztelyi Kisbírót is, amelyből a helyi hírekről értesülhetnek a családok. Hagyományőrző csoportjuk a 20 tagú Csokonai Népdalkör, a fiatalabb korosztály pedig néptánccsoportot alkot. Mindkét együttes rendszeresen kap felkérést fellépésekre.

Gyermekkorától kezdve foglalkoztatta Gesztely története, ezért a levéltárakban próbált felkutatni mindent, ami településéről tudható.  A község monográfiája heteken belül megjelenik.  A történelem szeretetét igyekezett gyermekeinek is átadni, lelkükbe plántálni a haza szeretetét, nemzetünk tiszteletét.

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.28. 09:23


Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

 

img824.jpgElőkerestem az ónodi várról írt első újságcikkemet. A több ezer írás között nehe­zen találtam rá, de végül csak sikerült rálelnem a megsárgult papírra. Bizony régen volt, amikor először jártam ott. A pontos időpontot én is már csak az egykori újságról tudom leolvasni: 1979 októberében történt mindez.

A látványra − ami meglehetősen lehangoló volt −,viszont máig pontosan emlék­szem. A teljesen leomlott falakat a várárkot benőtt nyárfák szegélyezték, a Sajó felőli oldalon pedig füzek. Csupán a délkeleti bástya sejtette a „régi dicsőséget”, ott még épen maradt boltozatot is találtunk, amely alá a felfedezés izgalmával bújtunk be történelmi levegőt szívni. Körben viszont a ledőlés veszélyével fenyegető rozoga falak meredtek az ég felé, siralmas látványt keltve. Nem véletlenül szaladt ki akkor ott a számon: vár állott, most várrom áll ott.

Azóta − Ónodon átutazván − többször is betértem ide, s hol csalódottan, hol meg reménykedve konstatáltam e nagyszerű természeti környezetben lévő várrom pillanatnyi állapotát. A csalódást az egyes falrészek további pusztulása váltotta ki, a reményt viszont az évekkel ezelőtt (még a rendszerváltás előtt) elkezdett feltáró és rekonstruáló munka táplálta. Mert Ónodon csak elkezdődött valami, és ha lassan is, de ennek látható jelei voltak, Ugyanakkor mindig aggódtam − most is! −, aggódom, hogy amit építettek, építenek nappal, ne omoljon le, ne pusztuljon estére!

Ma is azt mondom: gyorsabb ütemű feltárásra és „várépítésre” lenne szükség ah­hoz, hogy az ide beinvesztált pénz ne vesszen kárba, s a hajdani erődítmény méltó történelmi emlékhellyé, kulturális és idegenforgalmi célponttá és központtá váljon.

Az a délkeleti bástya, ahol azt a boltívet, s alatta a pincét találtuk, azóta újjáépült. Ma háromszintes, pincével, lakótérrel (ami kiállításra alkalmas) és tetőtéri kilátóval, felette pedig mutatós, a régi várra emlékeztető tetőzettel. Több helyen a várfa­lakat is megerősítették, és a várudvaron épületfalakat tártak fel a régészek. Persze sok még itt a kiásnivaló, nagyon sok falrész pedig erősítésre vár. S legalább az észak-nyugati bástyát jó volna a délkeletihez hasonlóan újjáépíteni.

Mindez minap fogalmazódott meg bennem, legújabb ónodi látogatásom alkalmá­val. Meg az is, hogy ami elkészült már, azt jó volna megvédeni! Mert nem csak a XVII-XVIII. században akadt ellenség, aki pusztítani akarta az ónodi várat. Ma is jönnek ide marcona emberek, s bár ezek nem törökök, nem labancok, hanem magya­rok, de lelkükben nemigen különböznek a martalócoktól. S ezeknek a jobbára Körömben lakóknak, falra hányt borsó történelmi értékről, műemlékvédelemről, meg lokálpatriotizmusról papolni. A sáska mindig tarra rágja a vetést. És sajnos az Európai Unióba lépésünkkel ez a problémánk nem oldódott meg.

Ám mielőtt belelovalnám magamat valami, ombudsmannak nem tetsző véleménynyilvánításba, beszélek inkább a Sajó parti vár históriájáról, például azért, hogy kedvet csináljak Önöknek egy ónodi kiránduláshoz. De azért is, hogy tisztába legyünk valamennyien itt, Dél-Borsodban, milyen dicső múlt is vesz itt minket körül, amire méltán lehetünk büszkék. Persze mielőtt büszkék lennénk, tudnunk kell, hogy mire is lehetünk azok.

Szóval röviden kivonatolva, íme az ónodi vár története:

Ónod környékén hatalmas kiterjedésű földterület volt a XIV. század végén a Czudar- család birtokában. Hogy a rablásoktól, fosztogatásoktól magukat megvédjék, Czudar Péter, a király Zsigmond engedelme nélkül, várkastély építésébe kezdett. „Sajóládtól keletre mintegy 8 kilométer távolságra, a Sajó és Hernád vizek egyesülése felett.” A várkastély 1413-15. között készült el véglegesen, akkorra már Czudar Péter fiainak kérésére a király engedélyezte, illetve jóváhagyta az építkezést hiva­talosan is.

A Czudarok után a Rozgonyiak birtokolták az ónodi várat, majd Tótselymesi Tárczay János és Ákosházi Sárkány Ambrus a gazdája. Az előbbi székely, az utóbbi pozsonyi ispán volt. 1552-ben Heney Miklós országbíróé a vár, Mohács után pedig Perényi Péterre száll. Őt Gábor fia követte a birtoklásban. Volt aztán tulajdonosa Báthory István országbíró, majd Losonczy Anna is. A leírások szerint 1588-ban az épület megérett a felújításra. Akkorra már ugyanis a fedelei lyukasak voltak, a falai pedig málladoztak. Nyilván történtek intézkedések a helyrehozatalára, mert 1590-ben, a Miskolcot feldúló Mohamed budai basa seregei elől, a vármegye hatósága ebbe a várba menekült.

Soós Elemér 1927-ben megjelent, az ónodi vár történetét taglaló könyvében olvas­ható a leírás, hogyan is nézett ki az építmény 1662-ben: „Négyszögben építve, szegle­teinek minden egyikén a kötőfalakból kiszökellő egy-egy bástya, mely vár a várárkán kívül 3600 négyszögöl területet vett igénybe. A mély és egyenetlenül széles árok beke­rítette ezt a művet, melynek felvonó kapuja délkeletre nyílt. Ebből egy 14 méter hosszú fából ácsolt híd vezetett a szabadba... Észak-nyugaton egy ásott csatorna nyújtotta a vizet a vár árkába, melyből a felesleges víz a dél-keleti oldalon ismét a Sajóba öm­lött.”

A vár belső tere ma is nagyobb részt egy domb, ami alatt épületromok lehetnek. Ezt igazolják a már feltárt részek is, és persze erre utalnak a korabeli leírások, mert hisz volt itt Úrháza, „asszonyháza”, újház, amiben az ebédlőpalota is volt. S volt itt szabók háza, sáfárház, fegyverműhely, fegyvertár, az úgynevezett Czeitház, tömlöcök, istállók.

Eger eleste (1596) után az ónodi vár jelentősége megnőtt. Véghely lett − ahogy egy 1602-es törvény nevezte. 1639. október 10-én, éjjel a török rajtaütött a váron. A várkapukat összevagdalták, a palánkokat széthányták, a várat felgyújtották. De a romokból ismét új vár emelkedett, és ez elsősorban az erélyes Keglevics Miklós várkapitánynak köszönhető. 1682. augusztus 2-án Ibrahim budai basa támadta meg, s a német őrség harmadnapra feladta a várat.

Később, a törökkel szövetséges Thököly Imre birtokolta. Aztán jött az 1688-as esztendő, április 7. napja, amikor a török teljesen felégette. A kővárból csupán a puszta falak maradtak meg. De ismét újjáépítették, s 1703-ban Ocskay kurucai a várfalak közé szorították a labanc lovasságot.

Újra említeni pedig egy jelentős történelmi eseménnyel, mégpedig az 1707-es híres ónodi országgyűléssel kapcsolatban kell ezt a várat, amelynek erődítéséről viszont 1712 után többé már nem esik szó.

Funkcióját onnantól fogva elvesztette az ónodi vár. Viszont történelmét nem ve­szítheti el sohasem! Legalábbis addig nem, amíg magyar szót hallani e tájon.

*

Állunk az ónodi vár fokán 2004. május 17-én, hétfőn délelőtt. Alattunk nem messze lustán kanyarog a Sajó. Látni a körömi mezőt, a híres körömi mezőt, hol annak idején a híres országgyűlésen, Rákócziék kimondták a Habsburg-ház trónfosztását.

Csend van a málladozó várfalak között, csak olykor-olykor muzsikál a szél. A Loire- menti gyönyörű várkastélyokra gondolok. Talán nem véletlenül. Milyen kár, hogy az ónodi állapota nem azokhoz hasonló. Felettünk varjúcsapat húz el, s ők is egyetérte­nek velem. Tőlük is azt hallom: kár, kár...

 

(Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.27. 16:39

Polgármester, családorvos

Kocsord

szszb 30 tk Dr. Barkaszi Sándor.jpgKocsord a világ közepe – ezt a talán tréfásnak tűnő mondást nem egyszer halljuk a polgármesteri hivatalban. A családorvos és egyben tiszteletdíjas Barkaszi Sándor olyan színt, hangulatot vitt a 3 ezer lelket számláló, Mátészalkától 5 kilométerre fekvő szatmári település mindennapjaiba, hogy akaratlanul is jó kedvre deríti az ide érkező vendégeket. Nemcsak ő fogalmaz így, hanem a hivatalban a munkatársaitól is szentül állítják. No, de komolyra fordítva a szót, van-e a világnak attól szebb helye, amikor a szülőföldünkön is megtalálni a boldogulás, a megélhetés útját, módját? Ma ugyanis csak az nem dolgozik Kocsordon, aki nem akar. A közmunka programból még a múlt évről maradt pénzből is jut a fizetésre, amíg az idei költségvetésben pontosan meghatározhatják, hány embert, milyen munkára alkalmazhatnak. Országosan is érte bírálat a téli hónapokban iskolapadba ülőket, hogy élik meg a felnőttoktatást. Derűsen mesélték a résztvevők a faluvezetőnek, hogy talán 30 éve nem fogtak tollat a kezükbe, a betűk összeolvasása is időnként fejtörést okozott, most viszont újra átismételték az egykor tanultakat.  A havonta kapott 52 ezer forintot még megfejelte az önkormányzat 15 ezerrel, és ez már tisztes megélhetést tesz lehetővé.

 A kora nyári hőségben szomjaznak a növények, az autósok is jobban figyelnek a megszokottnál. A hűvös irodában rendhagyó történelemórát tart a polgármester. Csodálkozva figyelem azt a belső derűt, könnyed lelkiállapotot, amellyel gyermekkora szörnyűséges emlékeit idézi. Református lelkész édesapját, Barkaszi Sándort nem egyszer zaklatták a hivatása miatt az akkori államszervezet rettegett kopói. Szamosújlakon, Penyigén és Győrteleken szolgált. 2000-ben, 80 évesen hagyta itt szeretteit. A felesége, a polgármester úr édesanyja, Korponay Anna 83 esztendős. Saját családját féltő gondoskodással veszi körül, neje Barkasziné Péter Andrea orvos-asszisztens. Három lánya született, Dóra angol diplomával a zsebében, a fővárosban dolgozik. Az első unokával ő ajándékozta meg: Tóth Viktor Ede 9 éves, a zene a mindene. Hárfázik, az Opera Gyermekkórusának tagja. A középső lány Zsanett fogorvos, a legkisebb Fanni, harmadikos a gimnáziumban.

 Barkaszi Sándor 1979-ben vette át diplomáját a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Másfél év kitérő Nagyhalászban, aztán hazajött Szatmárba. 1996-ig vegyes körzetet vitt, ma már csak felnőtteket gyógyít. Kocsordon egyébként is ma már gyermekorvos és fogorvos is fogadja a betegeket.

A szamosújlaki születésű orvos-polgármester mindig is közösségben tudta elképzelni a hétköznapjait. Az ötödik ciklusát kezdi az önkormányzatban, betöltötte már az alpolgármesteri tisztséget is. Legutóbb pedig a helybeliek őt választották meg polgármesternek. Büszke a vele együtt 7 képviselőből álló testületre. Czellár István vízügyi mérnők, Eszenyi Tamás közgazdász, Pajtás Zsigmond alpolgármester, a helyi kábeltévét működteti, Katonáné Veres Éva tanár, Jakab Anna patikus, Ónodiné Kiss Márta gimnáziumi tanár. Kevés olyan képviselő testület lehet az országban, amelynek valamennyi tagja diplomás, a közösség megbecsült tagjai mindannyian.

Alpolgármesterként Barkaszi doktor már látta, a helybeli jó szándék – tettekkel párosulva – soha nem remélt álmokat valósít meg. Például egy 38 állásos parkoló kialakításával ismét működési engedélyt kaphat a kultúrház. Sportpályát, öltözőt hoztak létre, még a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára is szeretnének indítani egy osztályt. Felújítják mindkét rendelőt. A leendő új óvodába 130-an, a bölcsődébe 30-an járnának. Győrtelek és Kocsord között 16 kilométernyi kerékpárutat hoztak létre. A Mátészalka-Kocsord közötti kerékpárutat most építik egy új híddal. Az évtizedeken át egészségügyi intézményként használt, az egykor Gróf Tisza Lajos tulajdonában lévő kastélyt pályázat útján kívánják megszerezni. A jobb napokat látott létesítmény ódon falai közé életet lehelnének, hogy ne csak az egykori elfekvő rémképeit idézzék fel az itt ápoltak és a dolgozók. Itt lenne a polgármesteri hivatal, az öregek otthona, de még szálloda és wellness is helyet kap. Parkosítottak, 2 ezer fenyőt ültettek, körbekerítették, kivilágították a temetőt, utakat burkoltak, belvízmentes a falu nagy része. A térkő üzem alig győzi…A tsz-telep helyére kínai befektetők jelentkeztek, itt építenének lakóparkot, 10 emeletes luxusszállót, konferenciatermet, mivel 100 méterre húzódik majd innen az autópálya. Addig is téli tüzelőt kapott minden kocsordi család, a csatornatisztítás eredményeként. Szárad a dücskő az udvarokon. Még sorolná Barkaszi doktor a jövőt, de állampolgársági eskütétel kezdődik a díszteremben. A jövőt vázolja a polgármester, hamarosan testvértelepülésük lesz Székelyföldön.

Hivatását is magas szinten látja el, Kiváló Orvos címmel tüntették ki.   

TK bélyegkép.jpg

 

Tóth Kornélia

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.26. 14:53

Írta: Ésik Sándor 

 

Angela Moulton Rigó másolata.jpgHah, micsoda tavasz, szalad ki az ember száján, ahogy kikönyököl úgy estefelé az ablakán, és teleszívja tüdejét a korai kánikulától éppen csak megnyugodott levegővel. Az alkonyati zsongásban külön kivehető valamennyi madár szava. A kizsendült zöld fűben szaladgáló, önfeledten trillázó feketerigóé, a szerelmesen burukkoló, mezeiből városivá vedlett vadgalambé, a szédült örvényben verekedő verebeké, és még ki tudja hányféle fajú tollas jószágé. Velük tűnik el a nap, és még a behajló ablakszárny sem zárja ki hangjukat. Megtelik tőlük az ember szíve. Még félálomban is beszüremlik a fáradt tudatba a sárga csőrökből kelt isteni zene.

És mivel lehetne álmodni egy ilyen madárdalos este után? Magától értetődik, hogy belép az elfüggönyözött szobába egy jelenetnyi Shakespeare. Aki egy kicsit is jártas szerelmi drámáiban, talán már tudja is, hogy a Rómeó és Júliára célzok, arra a részre, amelyben − miként a madaraknál már említettem − beteljesedett a szerelem. Igen, ez az álom szökik be és a párbeszéd, amelyben (rövidítés tőlem) azon vitatkozik a szerelmes pár, hogy itt-e már a hajnal, vagyis csalogány szól-e kinn vagy pacsirta. Szegény Rómeónak ugyebár az élete múlik ornitológiai ismeretein…

A reggel − természete szerint − nem késlekedik: Rómeó jobbra el, Júlia is kísértetté válik. A rózsaujjú hajnal pedig hasadtán a pirkadatnak névsor szerint ébreszti a tegnapról már említett madarakat.

A madarak meg engem. Kezdi ez a téli tollazatát éppen hullató borzasztó gerlice. A város összes gerlicéje az én ablakom párkányán tartja a nászútját. Van fogalma róla a tisztelt olvasónak, hogy milyen iszonyú az a nesz, amelyet millió apró karom okoz, amikor a párkány bádog burkolatán ugrándozik? És a világért sem a közeli platánon üvölti, hogy ku-kúúú-kukk, hanem a fülemtől légvonalban hetven centire. A szerelem tárgyiasult valóságát véghez vive pedig képesek az üveget verdesni szárnyukkal. Reggel négytől kezdve.

Az ember ébren álmodik. Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének komisz kölyök hősével, Bendegúzzal, aki mindig addig idegesítette az utcáról a falusi susztert, amíg az hozzá nem vágta a kezében lévő sámfát. Az ablakon keresztül persze. Nyugi! Moderálom magam. Visszarakom a papucsomat az ágy alá. Aztán ismét elszenderülök néhány percre. Végül pedig − mennyei zene − örömmel riadok a tizenkettes busz megváltó dübörgésére, mert azután már máshová szállnak az ég eme madárkái. Addig is, amikor majd estefelé könyöklő emberek fürkészik az enyhet adó napnyugtában, honnan száll a tavasz mennyei madárkoncertje.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! Olvassa el a szerző további műveit is:

Bölcsődal, torkaszakadtából   *   Csipkezsófika álma  Vesszőfutás a jászol alól   Gabonaábécé

Szerelmem, Demalgon      *   Ének a dohánymezőkről

 

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.24. 18:23

Szalay Lajos grafikusról beszél Mezey István képzőművész

 

Szalai Lajos.jpgSzalay Lajos Kossuth-díjas grafikusművésznek Miskolc közgyűlése 1993-ban a Miskolc díszpolgára címet adományozta. A közgyűlési határozatot a város „Aranykönyvében” a következő indoklással örökítették meg: „Szalay Lajos életműve, művészete jelenség a magyar kultúrában, egyszeri és megismételhetetlen. Egyénien sajátos, és az egyetemes művészet szókincsét gazdagította. Rajzai messze túl a kézművesség legfelsőbb régióin az esztétikai és szellemi kiteljesedés magasrendű formái. Néhány éve visszatért Magyarországra, és Miskolcon telepedett le. Megtisztelte a várost azzal, hogy jelentős számú alkotást adományozott állandó kiállítása számára. Miskolc büszke Szalay Lajosra, akinek helye az egyetemes rajzművészet alkotói sorában a legnagyobb mesterek között van.”

Az idézett minősítés alátámasztására álljon itt az egyetemes képzőművészet világhírű alakjának, Picassónak egykor elhangzott kijelentése: „Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a XX. századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.” Vajon mi az oka annak, hogy Szalay Lajos mégsem lett világhírű? E sorokat olvasva a Tisztelt Olvasók egy része nyilván felkapja a fejét, és azt kérdezi: nem túlzás ez? Hogy az egyetemes rajzművészet egyik legnagyobb alakja lenne? Sőt, talán még olyanok is akadnak, akik így kiáltanak fel: még a nevét sem hallottuk! Pedig Szalay Lajos idehaza már fiatalon sikereket aratott. A képzőművészről Mezey István kazincbarcikai grafikusművésszel beszélgettem, aki így vallott róla: nagy művész volt, az Isten rendkívüli tehetséggel áldotta meg, és amit alkotott, az maga a csoda.

– Azt hiszem, hogy nekünk „írástudóknak” bőven akad tennivalónk annak érdekében, hogy a közvélemény a rangján tisztelje Szalay Lajost. Arra kérem, hogy ezzel a beszélgetéssel is törlesszünk valamit az adósságunkból!

– Nagyon szívesen beszélek róla, mert én Szalay mesterről csak a tisztelet és az elfogultság hangján tudok szólni. Mint művészt, és mint embert maximálisan tiszteltem. Olyan intelligens emberrel, mint ő, még sohasem találkoztam. 1988-ban ismertem meg, amikor végleg hazatelepült Miskolcra, és 1995-ben bekövetkezett haláláig vagy tízszer találkoztam vele. Én igazából hallgatni jártam hozzá, mert nemcsak intelligens, s szinte mindenben jártas művészt ismertem meg benne, hanem olyan embert is, aki csodálatosan használta a magyar nyelvet. Az élőbeszédét nyomdába lehetett volna vinni. Nem volt abban egyetlen felesleges ciráda, egyetlen szóismétlés, felesleges szó sem. A beszéde olyan volt, mint a rajzai. Szalay Lajosnak egyetlen felesleges vonala sincs, a művészete a spártai szűkszavúsága ellenére mégis homéroszi ékesszólás.

Megfogott a nagy-nagy bölcsessége, ahogyan öregemberként vallott az életről, a világról, az, ahogy finom iróniával beszélt a hírnévről és a hiúságról. Időskorában is ott volt előtte az íróasztalán a fehér papír, a ceruza, a toll, de már nem rajzolt. Egyszer bátorkodtam is megkérdezni tőle: Lajos bácsi, nem tetszik rajzolni mostanában? Mire ő elmosolyodva azt felelte: „elég, ha csak elgondolom magamban, hogy mit is rajzolnék, nekem már nem kell, hogy a szememmel is lássam, mert látom én azt belülről, és ez engem tökéletesen kielégít.” Egy bölcs ember gondolatai ezek. Hiszen tényleg, miért is fontos nekünk, hogy papírra vigyük, amit ki akarunk fejezni? Nem elég csak rágondolni? Egyébként őt fiatalkorában és a pályája delén sem érdekelte a világ hívsága. Nem tudta, pontosabban nem is akarta menedzselni a művészetét. Az elismerések sem érdekelték különösebben. Amikor a művészetéről beszélt, a sikereket nem hozta szóba, pedig azért volt bennük része.

– Idézzük fel ezt a gazdag és változatos művészi pályát! Honnan indult s milyen állomásokon át jutott el Szalay Lajos a művészeti csúcsra?

– Ő maga azt nyilatkozta, hogy „olyan családi környezetben nőttem fel, ahol semmiféle szellemi versengés, vagy büszkeségvágy nem volt. Ha volt a családunkban valami vágy, az az volt, hogy 50 hold helyett 100 holdunk legyen. Hogy ambícióim mégsem a földre fordítódtak, hanem rajzra és szinte irodalmi jellegű gondolatközlésre a beszédben is, ez inkább onnan ered, hogy én paraszti szempontból rettentő gyenge, csotrogány gyerek voltam.” Szalay Lajos apja vasutas volt, aki – mintegy áthágva az ősi falusi rendet – elvette egy gazdag paraszt lányát. Az ifjú pár Miskolcon élt, de az apát a MÁV-nál kialakult gyakorlatnak megfelelően különböző helységekbe vezényelték. Így történt, hogy a család elsőszülöttjeként Lajos egy – ma Szlovákiához tartozó – Zemplén megyei faluban, Őrmezőn született, 1909. február 26-án. De a magáénak érzett szülőföld a kis Heves megyei falu, Tarnabod, gyermekkorának idilli színhelye volt, ahol az anyai nagyszülei éltek. Ott eszmélt magára, ott ismerte meg a világot, ott élte az élete első nyolc évét. Nemcsak azért került falura, hogy „nyápic” gyerekként erősödjön, hanem azért is, mert az apján elhatalmasodott a tüdőbaj, szanatóriumi ápolásra szorult, és ez időre a felesége visszaköltözött Tarnabodra a szüleihez. Szalay Lajost ott, a nagyszülei falujában érintette meg először a művészet. Erre később így emlékezett: „1912-ben tagosították Tarnabod község határát. A kataszteri mérnök nagyapám házában lakott, aki akkor a falu első gazdája volt. A mérnök valami módon megszeretett engem, és engedte, hogy az asztala körül rendetlenkedjem. Ha ezt megunta, adott egy darab papírt és ceruzát, hogy foglaljam el magam. Abban az időben édesapám a tüdeje miatt szanatóriumban volt. Nekem nagyon hiányzott. És egyszer csak lerajzoltam egy embert, aki a bicikli mellett áll. A bicikli nagyon fontos volt, mert az egyetlen ember, aki Tarnabodon akkor biciklivel járt, az édesapám volt.”Aztán a család visszaköltözött Miskolcra. Szalay Lajos az elemi iskola harmadik és negyedik osztályát már ott, a MÁV-telepi iskolában végezte, tízéves korában pedig beíratták az akkor Fráter György nevét viselő, jó nevű miskolci gimnáziumba. Nem volt szorgalmas tanuló. Csupán olyan osztályzatra törekedett, amennyi elég volt ahhoz, hogy megkapja a tanuláshoz szükséges ösztöndíjat, amelyet, mint vasutasgyerek a MÁV-tól igényelhetett. Érdeklődése ekkor már egyre inkább a művészetek felé fordult, ám az ébredező művésztemperamentum jeleit az apja rossz szemmel nézte. Emiatt apa és fiú között gyakoriak voltak a konfliktusok. Jóval később, amikor már híres művész volt, egy cikkben azt nyilatkozta: „Apám 88 éves, most sem tart sokra. Ő a művészetet nem tudta s ma sem tudja megérteni. Hogy míg más 30 centi mély barázdát szánt, addig én azt rajzoltam, milyen szép vonala van a járomnak az ökör nyakán.”

– Mikor kötelezte el magát végleg a művészet mellett? 

– A gimnáziumi évekhez köthető a pályakezdés, amiben az volt az igazán érdekes, hogy a művészi indíttatása irodalmi természetű. Ebben nagy szerepe volt irodalomtanárának, Szikra Gyulának. Az első jelentősnek mondható díját is irodalmi munkásságával nyerte el, de később rájött arra, hogy a szavain nem tud annyira uralkodni, mint a keze formálta rajzokon. Hetedikes gimnazista korában második díjat nyert a Zászlónk című ifjúsági lap rajzpályázatán. E sikerben nyilván szerepe volt annak is, hogy akkor már rendszeresen látogatta a Miskolcra települt Balogh József magán rajziskoláját, s tulajdonképpen Balogh segítségével jutott be a miskolci nyári művésztelepre is, amit 1922-ben Réti István és Lyka Károly alapítottak Miskolc város anyagi támogatásával. A telepet vezető – a nagybányai plein air-festészet második generációjához tartozó – Benkhard Ágost nagyvonalúan lehetővé tette, hogy a városban élő tehetséges fiatalok is dolgozhassanak a művésztelepen. Sőt egy újságcikk is megjelent, amiben Szalay Lajost – dicsérőleg – a művésztelep Benjáminjaként említik. Ez a cikk azért volt fontos, mert az írás az édesapja, Szalay Nándor kezébe került, aki felkereste Benkhard professzort, és kikérte a véleményét a fia rajztehetségével kapcsolatban. A kiváló pedagógiai érzékkel rendelkező művész igen kedvezően nyilatkozott a fiatal Szalayról, és arra kérte az apát, járuljon hozzá fia tanulásához a Képzőművészeti Főiskolán. Az apa ebbe beleegyezett, de azzal a kikötéssel, hogy fia a biztos jövedelmű rajztanári pályát válassza inkább, mint a művészit, és akkor – mint fogalmazott – nem lesz éhenkórász. 1927-ben Szalay Lajos sikeres felvételi vizsgát tett, bekerült az akadémiára, méghozzá Benkhard osztályába, de nem vette fel a tanári szakot, hanem művészként kívánt tevékenykedni. Amikor ezt az apja megtudta, kitagadta engedetlen fiát, s csak hosszú könyörgésre, családi unszolásra fogadta vissza.

– A főiskolán hogyan alakult, formálódott a művészete?

– Az a legfontosabb, hogy nem került különböző művészi törekvések befolyása alá. Szerencséje is volt, mert – például Vaszary Jánossal ellentétben – Benkhard elismerte a művészegyéniség független és szabad alakulásához való jogot. Azt vallotta, hogy a művész ismerje meg képességeit és önmagához méltó színvonalú műveket alkosson. Ez a pedagógiai magatartás nem volt ellenére Szalay Lajosnak, aki mindig szigorú kritikával vizsgálta műveit. Ezzel összhangban vannak az első, 1930-as párizsi útjáról mondottak: „elmentem abban a hitben, hogy ott majd tanulni fogok, de rájöttem, hogy bárhova megyek, annyira saját magamat cipelem magammal, hogy semmi külső hatás nem befolyásol… Soha semmilyen körülmények között nem változtam, mert a saját magam köré kiépített csigaházból engem sem a nehézség, sem az öröm, sem a szerencse, sem a szerencsétlenség nem tud kicsalni soha.” Ez nem beképzeltség volt. Hitt önmagában. A párizsi útja során az tudatosodott benne, hogy nem a formai újdonságok, hanem a kifejezés tartalmassága, a gondolat mélysége a művészet célja. Felfedezte, hogy a neki való műfaj a grafika, ez a „túl beszédes műfaj”, s nem a festészet, ami „csak sejteti a mondást”. 1934-ben Szalay elnyerte a főiskola legnagyobb elismerését, a Székely Bertalan-díjat. Ezt egy újabb párizsi út, majd az első publikációk követték. Szabó Lőrinc tizenkét verséhez készített nagyméretű albumot, 1941-ben pedig a Bolyai Akadémia jelentette meg hatvan rajzát. Időközben megnősült: 1938-ban feleségül vette Herring Júliát, aki maga is a Képzőművészeti Főiskolán tanult. A háború után közvetlenül, 1945-ben az Új Idők Kiadó jelentetett meg Szalay munkáiból egy kiadványt. A kötet kiemelkedő eseménye volt a szabad levegőhöz jutott magyar művészeti életnek – írja Pogány Ö. Gábor a Magyar festészet forradalmárai című könyvében.

– Szalay Lajos sikeres művész, 1946-ban mégis elhagyja az országot.

– Éppen a sikerek és az ismertség jóvoltából mehetett 1946-ban Párizsba, Boldizsár Iván választotta ki és vitte magával a béketárgyalások idejére, az volt a feladata, hogy a kint folyó eseményekről rajzos riportot készítsen. Hogy utána miért nem jött haza? Részben azért nem, mert Párizsban felkereste őt az argentínai Tucuman Egyetem elnöke, és meghívta a grafikai tanszék tanárának. De más oka is volt. Erről ő maga mondta: „1946-ban Magyarországon pusztán létezni is óriási akrobatamutatvány volt, amelyben a léleknek és a testnek egyaránt részt kellett vennie: éheztünk, és ez egy kicsit fárasztó volt. Kimentem én is, de a probléma nem ott van, hogy kimentem, hanem ott, hogy nem jöttem vissza.” Párizsban megtudta, hogy idehaza pert készítenek elő Mindszenty hercegprímás ellen. Úgy vélte, hogy „most nekimennek a katolikusoknak. Vak antikatolicizmus következik.”

– Mi történt vele Argentínában?

– Az argentin meghívást egy emigrált magyar grafikus, Hirsch Jenő kezdeményezte, aki Szalay tanítványának vallotta magát. Lajos bácsi odakint a spanyol nyelvet könnyen elsajátította, mert – mint mondta – Miskolcon annak idején jól megtanították a latin nyelvre. Argentínában tizenkét évet élt, eredményes művésznevelő munkát végzett, el is nevezték őt az argentínai grafika atyjának. 1954-ben az egyetem kiadásában megjelent egy reprezentatív kötete, amely százhárom rajzát közli az 1937–1954 között született alkotásaiból. A kiadvány addigi munkásságának legteljesebb összefoglalója volt. Az argentin kritika lelkesen méltatta Szalay művészetét. Sőt az Óvilág, Európa is felfigyelt rá. Az alkalmazott művészet vezető orgánuma, a Gebrauchsgrafik kilencoldalas cikkben méltatta munkásságát. A lap többek között azt írta: „Ritkán találkozunk ilyen alkotóval, aki olyan fejedelmi biztonsággal uralkodik a rajzművészeten, mint Szalay Lajos. Művei lélegzetelállító erővel idézik fel a földi és a szellemi világot.”

– Az argentínai esztendők után Szalay Lajos az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Ennek mi volt az oka?

– Még Argentínában megjelent egy kötete az 1956-os magyar forradalomról 48 rajzzal. Ez óriási sikert aratott, de a hatalomból ellenérzéseket váltott ki, mert Dél-Amerikában abban az időben a kulturális élet vezetői kommunisták voltak, akiknek érthető módon nem tetszett, hogy Szalay a kommunisták ellenében szót emelt a magyar nép szenvedése ellen. Úgy látta, nemkívánatos személy lett, ezért az USA argentin konzulja útján letelepedési engedélyért folyamodott, amit meg is kapott, és 1960-ban elhagyta Argentínát. Érdekes, hogy búcsúzáskor mit írt róla a dél-amerikai kritika: „…a kommunistáknak fasiszta, a fasisztáknak marxista, a zsidóknak antiszemita, az antiszemitáknak a zsidók lakája. De mindenkinek túl sok, és még a katolikusoknak is túl katolikus.”

– Mit kell tudnunk az Egyesült Államokban eltöltött éveiről?

– Egy évtizedet töltött el az Államokban. Eleinte 400 dollárból élt nagyon szűkösen, a pénzt Hamza András református lelkésztől kapta, aki az istentiszteleti meghívókra egy bibliai témájú rajzot kért tőle minden héten. Az anyagi gondokon a felesége segített, aki felhagyott ugyan művészeti tanulmányaival, de mivel volt egy fényképretusőr szakmája is, New Yorkban nagyméretű fekete–fehér fényképek olajfestékkel történő kiszínezését vállalta, amivel többet keresett, mint férje. Amerikában 1966-ban jelent meg Lajos bácsi életének fő műve, a százhuszonnégy rajzból álló Genezis. Ez a mű a Biblia szövegének képi nyelven valóújrateremtése, újraélesztése, ám Szalay sajátos stílusában, s ezért nem egyszerű illusztrálás, hanem az értelmezés sokféle lehetőségét kínálja, egyben a néző elmélyült átélését igényli. De a Genezis – amit legfeljebb csak Picasso tudott volna megrajzolni – az Amerikai Egyesült Államokban sajnos nem aratott átütő sikert, pedig nagyszerű lett volna, ha így történik. Olvastam ezzel kapcsolatban Lajos bácsi visszaemlékezését: „Nem is olyan régen bementem egy művészhez, aki Amerika vezető művészei közé tartozik. Letettem elé a Genezist. Az illető megkérdezi: Ön az, aki ezt rajzolta? Igen. Mi baj van Önnel? Mondom, miért lenne velem baj? Hogy lehet az, hogy Ön ekkora művész, és én mégsem ismerem Önt. Mit csinált Ön ahhoz, hogy ez a könyv mihozzánk nem jutott el? Mert, ahogy Ön – engem ismer – hiszen úgy jött hozzám, hogy ismer –, úgy kellene nekem Önt ismerni. Nem tudok Önnel foglalkozni, mert nem tudom, mi van mögötte ennek az érthetetlen sikertelenségnek.” A magyarázat – már céloztam rá – az ő gőgösen szerény visszahúzódása volt. Ez a nagy művész képtelen volt a dicsekvésre, a legcsekélyebb fáradságot sem fordította az önmenedzselésre. Belefeledkezett az alkotómunkába, még a létfenntartásához szükséges minimális gyakorlatiasság is hiányzott belőle. Neki mindig szüksége volt támaszra, ez volt a felesége, Juci néni, aki gondját viselte, aki felelős volt az ő fennmaradásáért.

– Mikor tért haza Amerikából?

– Az Államokból először Párizsba ment 1970-ben, mert a francia kultuszkormányzattól műtermet és ösztöndíjat kapott. De azt hiszem, akkor már készült hazafelé. 1967-ben járt először itthon, aztán 1972-ben már a művei is jöttek vele, a Magyar Nemzeti Galériában kiállítása nyílt, 1973-ban pedig megjelent a Genezis magyar kiadása. Élete végére végleg megtért ifjúsága színhelyére: 1988 nyarán hazatelepedett Miskolcra, ahol a város, 1995-ben bekövetkezett haláláig megfelelő körülményeket biztosított számára. Hamvai a miskolci Szentpéteri kapui temetőben nyugszanak díszsírhelyen.

– Ha tömören kellene jellemeznie őt, mit mondana, ki volt Szalay Lajos?

– Nagy művész volt, az Isten rendkívüli tehetséggel áldotta meg. Amit alkotott, az maga a csoda. Óriási tehetség volt, aki megérdemelné, hogy az egész világ nagy művészként tisztelje. De éppen olyan ember volt, mint bárki más, gyarló, esendő, kedves, szóval hozzánk hasonló. Ahelyett, hogy a művészetéről áradoznék tovább, inkább elmondok az életéből egy apró epizódot. Amikor én megismertem, ő már nagyon idős és beteges volt, a cukorbetegsége miatt még diétáznia is kellett. Nem ehetett annyit, amennyit szeretett volna. A megfelelő időben Juci néni aprólékosan kiporciózta neki az öt szál ropit és a két kekszet, mert nem kaphatott többet. Amikor nála jártunk, azt mondta a feleségének: Jucikám, hozzál a vendégeknek valamit! Azután Lajos bácsi nagyon kedvesen hozzátette: Jucikám! Szeretsz te engem? Persze, hogy szeretlek, Lajoskám! Mire Lajos bácsi: akkor elnéznéd, hogy a vendégek fogyasztanak, én pedig nem? S ezt olyan kedvesen és gyengéden, azzal a hamiskás mosollyal, finom iróniával mondta, ami a rajzain is felfedezhető. Soha nem fogom őt elfelejteni.

Hajdu Imre

***

SZALAY LAJOS (született 1909. február 26.-án Őrmezőn, elhunyt 1995. április 1-jén Miskolcon) grafikus. A Képzőművészeti Főiskolát 1936-ban végezte el Benkhard Ágost tanítványaként. 1930–1931-ben kilenc hónapot Párizsban töltött. 1947-ben UNESCO-ösztöndíjas Párizsban. 1949–1960 között Argentínában, a tucumani egyetem és a Buenos Aires-i képzőművészeti főiskola tanára. 1960–1988 között New Yorkban élt. A magyar grafikusgenerációkra elsősorban fő művével, a Genesis című albumával hatott. 1988-ban hazatelepült ifjúsága színhelyére, Miskolcra, itt hunyt el 1995-ben. Hamvai a miskolci Szentpéteri kapui temetőben nyugszanak. Főbb kitüntetései: Székely Bertalan-pályadíj (1936), a Székesfőváros díja (1936), a Szinyei Merse Társaság grafikai díja (1944), a Szép magyar könyv pályázat nívódíja (1978), a Miskolci Téli Tárlat nagydíja (1988), Kiváló Művész (1989), Kossuth-díj (1992), Miskolc város díszpolgára (1993).

 MEZEY ISTVÁN (született 1945. szeptember 17-én Szikszón) grafikus. Reklámgrafikus végzettségű autodidakta művész, aki Szalay Lajost tekinti választott mesterének. 1970-től Kazincbarcikán él, sokirányú képzőművészeti tevékenységet folytat, a tiszta rajzolatú szabad asszociációk jellemzik. Kiállításai: Leninváros (1970), Kazincbarcika (1976, 1980, 1995), Miskolc (1979, 1981, 1989), Gyula (1981), Esztergom (1981), Budapest (1982, 1987), Tiszaújváros (2002). Kitüntetései: Szocialista Kultúráért (1979), A X. és a XIII. Országos Grafikai Biennálé díjazottja (1979, 1985), Borsod-Abaúj-Zemplén megye nívódíja (1987), Ifjúsági Érdemérem (1988), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1995).

 (Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.23. 18:33

Címkék: ü:Szalai Lajos

Polgármester

Ormosbánya

szszb 30 ki Sike Ferencné.jpgSzegénységben lehet élni, de bűnben nem – vallja az egykor virágzó bányásztelepülés polgármestere, aki mindig a rend és a tisztesség pártján állt. Mivel mindehhez nem kap politikai támogatást, 2014-ben országos visszhangot kiváltó demonstrációt szervezett Ormosbányán. A bányászcsaládba született Katalin mindig elítélte az igazságtalanságot és tett is ellene. Környezete mindezt polgármesterré választásával ismerte el.

„Édesanyám Szendrőládról járt Ormosbányára és a Bányaüzemnél ismerte meg édesapám, majd 1954-ben összeházasodtak. Izsófalván építkeztek és három gyermekük született. Egész életük a munkáról, a családról, a gyermekek taníttatásáról szólt. Ismerték a nélkülözést és arra törekedtek, három leányuknak minél többet nyújtsanak.

Általános iskolai tanulmányainkat Izsófalván kezdtük, majd átírattak szüleim a jobb hírű ormosbányai iskolába. Gyalog jártunk Ormosbányára a népboltba és az iskolába. Egykori tanáraimra, tanítóimra a mai napig hálás szívvel gondolok. A Kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium orosz tagozatán érettségiztem. Technikus édesapánk sokat foglalkozott velünk, főleg matematikából.

A tanulás mellett minden munkából elvégeztünk. Legidősebb leányként nem volt olyan fiús meló, amit ne csináltam volna meg. Ez lelkileg erősebbé tett, megtanított elviselni és tűrni a bántást, aminek máig érzem pozitív hatását.

Felvettek a Szombathelyi Tanárképző Főiskola matematika-orosz szakára, de édesapám gerincbetegsége miatt nehéz helyzetbe kerültünk. Nagyobb testvéremet közgazdasági egyetemre vették fel, kishúgom pedig gimnazista lett, majd később ő is egyetemista, külföldön. Ekkor úgy döntöttem, levelezőn folytatom a főiskolát és közben tanítani fogok. Így kerültem 1975-ben Ormosbányára képesítés nélküli tanárként, majd diplomás pedagógusként ott folytattam. Aztán férjhez mentem és két gyermekünk született, Bernadett és Ferenc. Ormosbányán pedagógus szolgálati lakásban éltünk, majd férjem több évi külföldi munkája után családi házat vettünk.  Kedveljük a vidéki életformát, a kertet, a nyugalmat és a természet közelségét.

A rendszerváltozás után 1992-ben szétvált Ormosbánya és Izsófalva, amit a körzetiként működő iskola szétválása követett. Elleneztem a különválást, ami után Ormosbányán nem tartottak igényt tanári munkámra. Izsófalván tanítottam tovább, ez óriási törés, csalódás volt számomra.

Az Izsófalvai Izsó Miklós Általános Iskolában 6-7 tanévet töltöttem jó közösségben, közben Debrecenben a KLTE esti tagozatán elvégeztem a német nyelvtanári szakot.  A pedagógusok szakmai színvonalának javulása ellenére mindkét iskolában gyengült az oktatás színvonala, a szülők pedig sok gyermeket elvittek városi iskolába.

1999-ben Ormosbánya Község Önkormányzata iskola igazgatói pályázatot hirdetett, amit megnyertem. Ez egyfajta elégtétel volt a számomra.

 Igazgatói pályafutásom állandó küzdelem volt a fenntartóval, fejleszteni csak pályázatokból tudtunk. Öt év alatt többet korszerűsödött az intézmény, mint előtte 20 év alatt, bár jelentősen változott a tanulók összetétele. Mégsem nyertem el az újbóli igazgatói pályázatot, de tanárként maradhattam. Bár újabb pofon ért, tanítottam teljes szívvel, mert a tanítványaimban sosem csalódtam. Közben megszereztem 3. diplomámat, közoktatás-vezetőként és szakvizsgáztam.

Azért bántott, miért a becsületes, szorgalmas, teljes szívvel-lélekkel tevékenykedőt kezdik ki? Mindig tanár akartam lenni, de 2006-ban úgy döntöttem, elindulok a polgármester választáson, ahol győztes lettem. Jelenleg 2. ciklusomat töltöm. Aki ezt a munkát teljes odaadással végzi, rájön, hogy nehezebb, mint a tanári pálya, mert a szolgálat 24 órás.  Pályázatok sorát nyertük, a település szinte minden intézményét felújítottuk, közmunkaprogramban közel 100%-os létszámmal vettünk részt. Képviselő-testületem maximálisan támogat, ez sokat segít a munkámban.

Sokszor hallom ismerőseimtől, ez nekem való feladat, megtaláltam a helyem. Azt is sokszor hallom, hogy nagyon határozott vezetőként velem nem érdemes vitatkozni, mert nehéz meggyőzni és ez a mai politikai viszonyok között nem szerencsés.

 Tudom, Ormosbánya lakosainak bizalmát élvezem, és ennek kell megfelelnem. Gondjaink között van munkanélküliség, bűnözés, szegénység, kilátástalanság. Mintha szüleim gyermekkorában lennénk, csak bűnözés nélkül. Akkor szegények, de szorgalmasak voltak az emberek, ám a tisztelet és becsület fontosabb volt a szegénységnél. Vallom, vidék nélkül nem élhet az ország, vissza kell állítani a régi életformát, a munka értelmét és megbecsülését. Ezért küzdök, mert a segély, a szociális juttatás nem jelent megoldást, az csak leszoktat a munkáról. Értelmes, tartalmas életre itt vidéken is jogunk van, ugyanúgy a biztos munkára, a színvonalas oktatásra, a nyugalomra és a biztonságra és én ezekért küzdök.”

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.21. 20:10


Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

 

img821.jpg„Híre járta a Felvidéken, hogy a királyhelmeci vár kisebbik asszonya − korát meg­haladó tudással ékeskedik. Sajátságos egy lánygyermek volt, megszerette korán a tudós könyveket, s a nevelésére odahívott prédikátoroknak nem kellett ezerféle furfanggal reákapatni őt az olvasásra, írásra... ” (Gaal Mózes: Magyar nők, 1914)

Ez az asszony pedig nem volt más, mint Lorántffy Zsuzsanna, aki későbbi tetteivel a XVII. századi magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakjává vált.

A (serkei) Lorántffyak előkelő zempléni nagybirtokosok voltak, családfájuk a Rátold nemzetségből eredt. Ősi címerük egy vörös pajzs volt, s abban pedig arany hársfalevél szerepelt. A család utolsó férfisarjának, az 1614-ben elhunyt Lorántffy Mihálynak − ő volt Zsuzsanna atyja − címerében a falevél mellett már fatörzs, gallyal is szerepelt.

Prágai András korabeli énekszerző versében ekképpen dicsőítette a valóban jeles nemzettséget: Úr Isten, ki meg áldasz mindeneket, / Áld meg− kérlek ez nemes nemzetséget, / Hogy ez czímer láthasson sok terjedést, / Ne szenvedgyen semmiben küssebbülést. ”

Lorántffy Zsuzsanna születési idejéről nincsen biztos adatunk. A legtöbb róla megjelent tanulmány szerint 1600 körül született, a pontos évszám megnevezése nélkül. Erre a körülbelüli adatra is a férjhez menése idejéből következtethetünk, ugyanis Zsuzsanna 1616. április 18-án kelt egybe Rákóczi Zsigmond egykori erdélyi fejede­lem fiával, Rákóczi Györggyel. Azt viszont valamennyi tanulmány egyértelműen állítja, hogy a későbbi fejedelemasszony szülőhelye megyénk egyik híres történelmi települése, a Tiszaújvároshoz közeli Ónod volt.

Gyermek volt még, midőn atyja meghalt. Sőt, serdült hajadonként nevelőanyját, Andrássy Katát is sírba tette. A család fő birtokáért, Sárospatakért, 13 évig tartó pert folytattak rokonai, de Patak végül mégis a kezén maradt. Itt élt férjével, aki 1619 nyarán Bethlen Gábor fejedelem hadaihoz csatlakozott. Amikor Bethlen meghalt, Rákóczi Györgyöt hívták meg erdélyi fejedelemnek, így Lorántffy Zsuzsanna 1630. október 1-jén három fiával egy időre elhagyta Patakot, és Erdélybe ment.

Férje oldalán tevékenyen részt vett a családi birtokok kormányzásában, majd a Habsburg-ellenes hadjáratok idején a katonafogadásokban és csapatszervezésben. Kitűnő gazdász és kertész volt, emellett intézte a Béccsel és Konstantinápollyal folytatott kereskedelem ügyeit is. Rákóczi György leveleiben joggal nevezte őt hűséges „gazdasszonyának”.

Lorántffy Zsuzsanna azonban gazdasági, kereskedelmi, hadszervező tevékenysé­ge mellett sem hanyagolta el a szellem művelését. A sárospataki főiskola mellett támogatta a kolozsvári, a debreceni és gyulafehérvári református főiskolákat. Gaz­dag ösztöndíjakat adományozott a holland és angol egyetemen tanulóknak. A refor­mátus teológiai könyvek kiadását a pataki családi és a gyulafehérvári fejedelmi nyomda útján segítette.

Férje halála után, 1648-ban, Zsigmond fiával visszaköltözött Sárospatakra. Életét ezután már csak a tudománynak, a pataki iskolának, a jótékonyságnak szentelte. Ő hívta meg Patakra 1650-ben a XVII. század legkiválóbb pedagógusát, Comeniust, s a kollégiumot a református egyházi és pedagógiai megújulási törekvések középpont­jává építette ki. S ott, szeretett városában hunyta le szemét 1660. április18-án, hátrahagyva gazdag életművét.

És ehhez az életműköz hozzátartozik Lorántffy Zsuzsanna egyéni irodalmi munkássága is. Medgyesi Pál 1640-ben megjelent Szent atyák öröme című művében pld.az egyik részletet ő írta. Vanoviczai János fehérbarát is említ egy Lorántffy-művet, amit 1568-ban Rómába magával vitt. Ennek címe Szent léleknek származásáról, sajnos egyetlen példánya sem maradt meg, kézirata pedig elveszett.

Lorántffy Zsuzsanna legismertebb műve a Móses és az Prófhéták, 1641-ben jelent meg Gyulafehérvárott. Keletkezéséről tudni kell, hogy a fejedelmi udvarban, az asztal körül hitvitákra, elsősorban a jezsuita Vásárhelyi Pálnak szánt feleletként, s a kálvinista hitelnek bizonyítására, a fejedelemasszony a Szentírásból idézeteket gyűjtött össze. Ezeket Medgyesi Pál, a fejedelemasszony udvari papja nyomtatta ki. Erre válaszként a nagyszombati jezsuiták 1642-ben Nova Transylvanica címmel gúnyiratot jelentettek meg. Ebben szerepelt a következő gúnyvers is: „Már a hit szekerit egy kanczaló rántja, / A konty alatt nagy haj, s rövid elme hajtja, / Viszi, de nem tudja, gyeplőt asszony tartja, / Szedjétek lőcseit, szegét, - porrá rontja. ”

A sértő kiadvány miatt maga a fejedelem, I. Rákóczi György fordult panasszal III. Ferdinándhoz, s kérte e könyv összegyűjtését, a szerzők megbüntetését. A per azonban minden eredmény nélkül szűnt meg.

Ónod szülöttének, Patak nagyasszonyának érdemeit azonban sem ez, sem más támadás, vádaskodás nem tudta csorbítani. Tettei évszázadok múltával, új generációk mércéjével is kiállták, kiállják a próbát. Gaal Mózes találóan írta róla: „Bölcs asszony volt és jó asszony volt: ez az ő élete történetének rövid foglalatja”.

 

(Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.20. 18:00

Polgármester

Bélapátfalva


szszb 30 ki Ferencz Péter 400 másolata.jpgHazánk egyik legszebb, Szilvásváradig működő vasútvonala szeli át a Bélkő-hegy alatt fekvő kis várost, amely történelmi, és jelentős ipartörténeti múlttal rendelkezik. Ott működött 2002-ig az ország legmodernebb cementgyára, míg a múlt másik szelete az 1232-ben alapított Béli apátság, ahová az ország távoli pontjairól is érkeznek házasulandó fiatalok. A korok keveredését és értékeit kell tehát pozitív formába önteni a település polgármesterének a jövőkép alakításához.

Az Egertől északra fekvő Bélapátfalva nevét a 13. században említik először a korabeli iratok Bél formában. Teljes neve az apátságra utal, amelynek monostorában 1534-ig éltek ciszterci szerzetesek. Egykor a tatárokkal vívott itt csatát IV. Béla király.  A lakosság évszázadokon át a paraszti életformából élt, majd 1910-re felépült a cementgyár, ami több száz helyi és környékbeli családnak nyújtott megélhetést. Az 1980-ben átadott új gyárban évi egymillió kétszázötvenezer tonna cementet gyártottak. Csakhogy a modern üzem is az átgondolatlan privatizáció áldozatául esett. Eladták egy német-svájci konzorciumnak, akik 2002-ben bezárták, majd épületeit lerobbantották. A terület Natura 2000. kategóriába sorolása pedig a kőbánya és az alatta található agyagvagyon zárolását jelenti.

A 2002. őszén önkormányzati választásokat nyerő új polgármestert ezek a kész tények várták. Bár a multinacionális cég évtizedekre kifizette az önkormányzatnak az iparűzési adót, a munkahelyek elvesztését semmi nem pótolhatta. Bélapátfalva nem csak a gyárát, hanem az értelmét is elvesztette, hiszen az üzem komoly sportbázist tartott fent. Teke szakosztálya az NB I-ben szerepelt, de labdarúgói is a nemzeti bajnokságban játszottak. Ferencz Péternek ebben a helyzetben kellett felvállalnia a jövőkép alakítását.

Egerben az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola számvitel gazdálkodás szakán 1990-ben érettségizett, majd Győrben a Széchenyi István Főiskolán 1995-ben kapott közgazdász és pénzügyi üzemgazdász diplomát. Középfokú német „C” típusú állami nyelvvizsga, majd 1996-ban „A” típusú, katonai szakmai anyaggal bővített felsőfokú állami nyelvvizsga következett. Ugyanabban az évben részt vett a Kossuth Lajos Katonai Főiskola műszaki szakának tartalékos parancsnok képzésén. Mindezt munka mellett végezte, hiszen 1995-1998. között Bélapátfalván a Nagyközségi Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet vezetője volt.

1998-tól 2000-ig Egerben a Megyei Művelődési Központ gazdasági igazgatói posztját töltötte be. Ezt váltotta a 2000-2002 években főállású társas vállalkozóira a FE-R-OR 97 KFT.-ben. Szerzett 2002-ben egy mérlegképes könyvelő képesítést, hogy több szakmával felvértezve induljon 2002-ben a választáson. Azóta tölti be Bélapátfalva város polgármesteri posztját. Megtanulta, hogy a mai gazdasági életben érdemes több lábon állni, ezért mindvégig fenntartotta másodállását. 2003-ban még ingatlan közvetítő és ingatlan értékbecslő bizonyítványt is szerzett.

Az elmúlt 12 évben jelentős infrastrukturális beruházás ment végbe a 2004. július 1-én városi rangot kapott településen. Rendbe tettek kilenc utcát, amelyek közül a Petőfi út 56 millióba, a Kossuth út 59 millióba került, míg a Május 1. út egy szakaszát önerőből, 10 millió forint ráfordítással hozták helyre. Sokat áldoztak az oktatási és egészségügyi intézményekre is, hiszen a bölcsőde, az óvoda és az iskola felújítására, fűtéskorszerűsítésre és hőszigetelésre összesen közel 400 millió forintot költöttek. Mivel általános iskolájukba környékbeli településekről is járnak tanulók, vásároltak egy iskolabuszt, amellyel a társult községekből ingyen szállítják a gyermekeket. Az egészségházat két ütemben alakították ki, ahol kilenc szakrendelő kapott helyet és ellátja a kistérségi egészségügyi alapfeladatokat. Ezekre a fejlesztésekre közel 800 millió forint uniós és állami támogatás érkezett a városba.

 2013. január 1-én rendőrőrsöt adtak át Bélapátfalván és önerőből térfigyelő rendszert építettek hat kamerával, de létrehozták az Önkormányzati Tűzoltóságot is. Megtörtént a Gesztenyés kiállítóház kialakítása, a ravatalozó épületének felújítása és több önkormányzati ingatlan rendbetétele is. Ferencz Péter mégsem elégedett, mert új munkahelyeket szeretne látni a városban, ami javítana a foglalkoztatási helyzeten.

A polgármester nős, két gyermek édesapja és alapító tagja, valamint elnöke a három éves Bükkaljai Hagyományőrző Egyesületnek. Aktívan részt vesznek a környező települések zenei életében, rendeznek hagyományőrző felvonulásokat, szüreti-, húsvéti-, farsangi bálokat és utcabálokat a közösségi élet erősítésére. Felesége: Orbán Krisztina szintén közgazdász, okleveles adótanácsadó, a családi cég ügyvezetője. Jelenleg gyesen van Eszter lányukkal. Az első gyermek Tamás 10 éves tehetséges sportoló, mindene a foci.

Szerző: Napkelet Népe  2014.05.19. 11:02