Huszár Boglárka alkotása
15492179_1519511854732155_92117115112819489_n.jpg
Vászon, olaj.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2016.12.18. 10:59

krudy_kupa_2015_024.jpgEnnyi az élet! Egy csattanás, egy reménytelen helyzet, amelyből nem volt menekülés. Csalódott, elkeseredett és dühös vagyok, olyan mintha, a lelkembe döftek volna, nagyon csúnyán. Kavarognak bennem az emlékképek, hiába. Már csak arra tudok gondolni, hogy egy végső főhajtással búcsúzom tőled, Páll István... Pityukám.

Mint amikor a kávézaccot kidobták a szemétre, olyan vagyok, keserű és üres. Az agyam köré egy filmtekercset húztak, rajta szép lassan pörögnek az emlékképek, újra és újra bevillannak az elmúlt negyedszázad történései. Nincs de, nincs ha, nincsenek centiméterek, elemezhetjük balesetének körülményeit, a kihajtást, az előzést, a szembe jövő autó sebességét, mozgását, a Scenic oldalsó függöny légzsákját. A száraz, megmásíthatatlan tény marad. Készülök a temetésére, nehezen bírom könnyek nélkül, a billentyűzet mindig megcsúszik ujjaim alatt.

Az utolsó képet nézem, tavaly a Krúdy Kupán, akkor még együtt Tatos Pista bácsival, aki szintén itt hagyott minket. Szálkásan, szikáron áll a bal szélen, olyan volt, mint egy agár. Szerintem belső égéssel dolgozott a gyomra, mert ha este bevágott egy vájling csülkös pacalt, éjfélkor még felrottyantotta egy újabb adagra. S nem hízott egy grammot sem tőle, ugyanolyan szálfa termetű volt, mint negyedszázada. Az utolsó mohikánok ama táborába tartozott, akit ha egy pohár vízzel és egy száraz kenyérrel kiültettek volna az Antarktiszra, másnap már hószánkóval szállította volna egyik faluból a másikba az árut. Hihetetlen akarata, győzni akarása volt, nem ismert lehetetlent.

Amikor együtt kosaraztunk, csak egyet ismert, a győzelmet. Dobta a triplát, a duplát, a ziccert, az biztos, hogy nem kellett dobásra bíztatni. Leányfalun együtt ünnepeltük Pénzes Tanár Úr 70. születésnapját, a tréner így jellemezte: a legjobb hármas dobóm, jobb kezem, példás családapa. Mi pedig huncutul néztünk egymásra, a hosszas jellemzés végén már a vadpörköltre és az antik borkészletre csábultunk el, sikerrel. Két év múlva már Tanár Úr 80. szülinapját szerettük volna közösen megünnepelni, ha megérjük, megyünk, Pistáról már csak egy nagy sóhaj közepette fogunk megemlékezni.

Az élete volt a kosárlabda, hányszor mesélte, hogy Papája, az ismert focista, gyerekkorában megharagudott rá, mert nem az apja sportágát választotta. Persze hogy megbékültek később, ahogy hívtuk, Joe, minden meccsünkön ott volt, s bőszen szidalmazta a bírókat, ha kétes helyzetben ellenünk fújtak. Micsoda csapat volt, a másodosztályban mindig spiccen voltunk, úgy, hogy a feljutásról soha nem álmodtunk. Azonnal bevillan a kép, érzem az emgé főiskola öltözőjének jellegzetes szagát, az állott zokni, izzadt mez „illata” keveredett a friss tusfürdő és a sziszegő szappan aromájával. Szimatolom a tornaterem mindig állott szagát, nyáron ki lehetett volna írni rá, hogy szauna, télen, hogy jégszauna. Pistit semmi nem zavarta, hihetetlen, kifogyhatatlan energiával vetette bele magát az edzésekbe, a meccsekbe, önfeledten tudott örülni egy faultos hármasnak, az elzárás, leválásos ziccernek.

Befejeződött az NB II-es aranykorszak, az emgé tornacsarnokát átépítették, maradt az utcai kosárlabda, a stadion kosárpályája. Két éve az utolsó közös meccsünket a klasszikus négyessel vívtuk, a Szerbiából importált centerünkkel, Ősze Jancsival, vagyis Dokival, inkább ahogy Pisti nevezte, házi doktorommal, Papp Csével, újabban az ifjú apával, aki talán, vagy végre megkomolyodott, és velem. A korosztályunkban a döntőig jutottunk, de kikaptunk. Pisti órákig elemezte, hogy mit kellett volna másképp csinálni, egyszerűen nem bírta elviselni a vereséget. Sehol, a meccsen, az életben, az üzletben.

Kevés olyan ember van, aki életében ennyi házat épített, újított fel, majd mindet eladta és kezdte előröl, fáradhatatlanul. Nemrég adta el a Hímesben az utolsót, de már kinézte az újat. Nekünk a sóstói ház emléke a klasszikus, a végeláthatatlan főzések, kártyázások pillanatai, megspékelve a tejfakasztó bulik frenetikus hangulatával. Nem szégyelljük, ittunk, koccintottunk a gyerekekre. Jöttek sorban a lányai, Dali, Jázi, Sugi, kapott is meleget és hideget, valahogy várt egy fiút, mi pedig cukkoltuk emiatt. Ahogy végignéztem a lányokat, nem nagyon tudok elképzelni három gyönyörűbb teremtményt, Pisti és Era nagyot alkotott velük, a gyöngyszemei voltak. A beszélgetéseink is a következőképpen alakultak: lányok és tanulmányaik, házépítés, Joe, vagyis a Papa és annak sztorijai, amit már egyszer megírtam, majd mindig jött a következő kérdés: mikor kosarazunk már újra? Hívott a stadionba, kettő kettőztünk, vertük a fiatalokat, boldog volt, mondta, ketten bárkit megverünk Nyíregyházán kosárban.

Régen volt, vagy talán pár éve. A filmtekercs nem akar megállni, pereg, ahogy a könnyeim. Ahogy lassul, bekapcsolom az Omega dalát, az Égi vándort! Ez a búcsúdal!

***  mcs1.jpg
                                                                                                                                                                                   

  Írta: Máthé Csaba

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.12.16. 08:57

Írta: Arany Piroska

 

15554794_1517774651572542_2145547746_n_masolata.jpgAz a rongybaba volt az oka. Megölelte, magához szorította. A baba puha feje a nyakához szorult, Először a gyomrában érezte a jóleső, régről ismerős bizsergést. Elámult. Aztán hagyta, hogy egész mivoltában, még a hátgerincében is érezze. Szinte szégyenkezett, mégis hagyta, hogy eluralkodjon rajta.

Tudta, hogy nem kellett volna ide bejönnie. Még nem.

Odaállt az ablakhoz, ahonnan az egész utcát láthatta. Egy hete múlt, hogy elmentek. Akkor is innen nézett utánuk. A teherautóból nem lehet visszaintegetni, csak a por szállt utánuk. Vajon a kislány meddig sírt: – Mama, mama, gyere te is!

A fiúcska még kicsi, azt se tudja, hogy szép-e az új emeleti lakás, és azt se, hogy ott nem lesz kiskert, ahol alkonyattól már mindenütt érezni a vanília illatú violákat.

Azóta be se jött ebbe a szobába, pedig tudta, hogy mindent a helyére kellene tenni. Kitakarítani, renddel várni őket, hátha haza tudnak jönni hét végére. Lassan elfordult az ablaktól.

Elrakta az útból az ottfelejtett limlomot.     

Akkor látta meg azt a régi, megviselt rongybabát. Még ő varrta valamikor a lányának.

Nagy baba volt, hogy ölelgetni lehessen. Pamuthaja itt-ott kiritkulva, rózsás köténye is rég elveszett már.

– Téged meg itt hagytak?

A baba szánalmasan nyeklett-nyaklott, ahogy felemelte a földről.

Ki akarta egyenesíteni, ezért ölelte magához.

A baba megadóan simult a nyakába, karja lazán hajlott rá a vállára.

Nem tudott ellenállni, kiment a tornácra, ott ült le véle a nagy karosszékbe.

Restelkedve a pamuthajszálakba suttogta:

– Tente baba ,tente... ágyacskád már vetve…

Először a gyomrában érezte a  finom bizsergést, majd hagyta, hogy egész testében szétáradjon,  létének igazi értelme, a ringatás gyönyörűsége…

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Arany Piroska tárcái     

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.12.14. 19:47

depositphotos_77289176_w.png

Szemelvények M. Szlávik Tünde
A Férfi illata című könyvéből

Ki minek nem mestere, annak kontára – dünnyögtem magamban, miközben megpróbáltam feltápászkodni. Nem volt könnyű. Előbb végighúztam néhányszor az ecsetet a befőttesüveg száján, hogy minél kevesebb festék maradjon benne, majd keresztbe fektettem az üveg tetején. Eddig jó, de hol marad a daru, hogy talpra állítson? Már sajgott a térdem, a durva, nyers beton keménységén nem sokat lágyított a kartonpapír. Festékes bal kezem élénken emlékeztetett rá, hogy talán nem kellene megint a frissen festett radiátorcsőbe kapaszkodni, mert elég nehéz ám eltüntetni a nyomokat. A kezemről is, bár ez most másodlagos probléma. De mit szól Édesapa, ha meglátja? A hígítós rongyot néhányszor ide-oda huzigáltam a csövön, majd újra átkentem a vasat. Vizslattam minden irányból. Felülről nem kellett volna, mert akkor ragadtak bele a hajszálaim. Az anyád ne sirasson! Apa mindjárt itt lesz, én meg itt ügyetlenkedek. Nem fogja észrevenni. Dehogynem! Az ecset kihullott, festékbe ragadt szőrét is észrevette annak idején. A fenébe, fel kéne valahogy állni, teljesen összenyomom a gyereket odabent. Drága kincsem, mindjárt végzek már, vigasztalgattam a kicsit, miközben festékes kezemmel megcirógattam a pocimat. Esetlen mozdulatokkal elhátráltam az ablakig, aztán a párkányba kapaszkodva végre talpra álltam.

depositphotos_73260031_w.pngVihogtam egy sort kínomban. A lábamban örömtáncot lejtettek a hangyák, én is követtem példájukat, dzsiggeltem egy kicsit. De akkorát kaptam belülről a bordám alá, hogy rögtön abbahagytam a nyüzsgést. Ó, fiam, akkora lábad lesz, mint apádnak, csak ő legalább nem rugdos! Lehalkítottam a rádiót, füleltem egy sort, de nem hallottam motorzúgást. Van még remény. Előbb eltüntetem a feltűnően festékes rongyokat, majd villámgyorsan lekenem azt a másfél métert, ami még hátravan. Aztán jöhet mindenféle ellenőrzés, állok elébe.

depositphotos_40526079_w.pngPersze senki nem várta el tőlem, hogy ekkora hassal a fűtetlen házban csövet fessek. December eleje volt, kivételesen verőfényes délelőtt, és én nem tudtam megállni, hogy ne csináljak valami értelmeset. Ezzel is előrébb vagyunk. Ezért sem kell fizetni. Én mindenféle állapotomban tudok festeni, elvégre Apa megtanított rá. Keserves leckék voltak, sok sírással, de megtanultam. Ezt is, mint annyi mást. Végre saját házunk lesz, minél többet megcsinálok, annál hamarabb költözhetünk. Az én drága párom amúgy sem egy ezermester, én meg szívesen elbarkácsolok. Hadd ámuljon Apa, hogy megelőztem, meg tudtam csinálni egyedül is.

Ide-oda sasszéztam, valami zene ütemére óvatosan hintáztattam a babámat, hátha abbahagyja a rugdosást, mert addig képtelen vagyok újra összegörnyedni. Az állapotos nők nyálcsorgató bambaságával néztem az ablakra. Régi sztorikat moziztam magamnak az üvegre.

Apa… Ha jó időben, jó helyre születik, egy birodalmat is felépített volna. De csak mi voltunk a hadsereg, a család, bennünket kommandírozott. Háromszor is megcsináltatott mindent, ha nem volt tökéletes. Az élet minden dolgára volt egy kőbe vésett szabálya, amit – képletesen ugyan –, de belénk vert. Rettenetesen utáltam a „három-ujjaddal-megtámasztod-a-konnektort-nem-téped-ki-a-dugót-a-falból” és „a-kávéfőző-tetejét-fejreállítva-teszed-az-asztalra-mert-letörik-a-csőre” szabályt. Meg a többi húszezret. Néhány napja, amikor halálos zavarba hoztam, mert felhúztam a trikót a hasamon, hogy megmutassam, miféle murit csap odabent az unokája, végre elárultam neki a nagy titkomat. Azt, hogy bármennyire is szenvedtem a folyamatos kiképzéstől, most, hogy a magam ura vagyok, és úgy rángathatnám a csövénél fogva a porszívót, ahogy úri kedvem tartja, nem tudom megtenni. Csak úgy tudok mindent csinálni, ahogy te tanítottad. Nagyon szeretlek, Édesapa! – mondtam, majd átöleltem, s úgy éreztem, most, ebben a pillanatban lettem felnőtt.

A tükör! – villant át az agyamon. Idekészítem, hogy meg tudja nézni, a fal felőli oldalon is tökéletes munkát végeztem. Az ajtónyitásra boldogan megfordultam, de nem Apa volt. Máig nem tudom, anyósom vagy a sógornőm jött halálra válva. Édesapa a falu végén karambolozott...

depositphotos_23479377_w.pngAmint a hasamat két kézzel szorítva végigrohantam a főutcán, alkut ajánlottam Istennek. Felajánlottam neki még meg sem született gyermekemet az apámért cserébe. Míg élek, nem bocsátom meg magamnak ezt a gondolatot. De akkor csak azt ordította bennem egy hang, hogy lehet még gyereked, még csak 32 éves vagy, de nincs több apád. Végre megbékéltetek egymással annyi év hidegháború után. Nem veszítheted el éppen most, amikor végre helyrekerültek a dolgok! Egy pillanatra láttam még, amikor berakták a mentőbe. Azt mondták, semmi komoly, csak a lába tört el. Látva szétzúzott kis Babettáját, meg a gázoló autó teljesen összetört elejét, nehezen hittem a dolgot. Másnapra tüdőembóliát kapott. Nem engedtek be hozzá az intenzívre. Az én állapotomban…

Soha nem tudtam neki megmutatni a mesterművemet, mint ahogy az unokáját sem. Csekély vigasz, de úgy ment el, hogy tudta, mennyire szeretem. Ma tizenkét éve… Hálával tartozom, hogy az Úr, miként Ábrahámtól, tőlem sem fogadta el az áldozatot. Fiam szép szál kamasszá cseperedett. Okos arcából csak úgy sugárzik zöld szeme, melyből időnként rám tekint az apám.

konyv.png


  

Kedves Olvasóm!13502898_1036144519767592_961916204113779885_o.jpg    

Szeretettel ajánlom figyelmébe könyvemet, amely ötven kisprózát tartalmaz százhetven illusztrációval. 
Keresse fel egy kattintással

internetes áruházunkat! 

                                                       2940 forint helyett most csak 2499 forint a kötet ára

Kérésre dedikált példányt küldünk. Írja a kívánt nevet a Megjegyzés rovatba! A kiszállítás az egész országban ingyenes. 

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

Szerző: Napkelet Népe  2016.12.12. 17:14

Hargitai Beáta alkotása

15319269_1511032015580139_4295359533699041462_n.jpg

25x40 cm. akvarell, papír.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.12.11. 13:35

 15388741_1171363986245644_1121987031_o.jpg

15410005_1171356846246358_1954595489_o.jpg

15491949_1171356509579725_201577036_o.jpg  ***

konyv.png


  

Kedves Olvasóm!13502898_1036144519767592_961916204113779885_o.jpg    

Szeretettel ajánlom figyelmébe könyvemet, amely ötven kisprózát tartalmaz százhetven illusztrációval. 
Keresse fel egy kattintással

internetes áruházunkat! 

                                                       2940 forint helyett most csak 2499 forint a kötet ára

Kérésre dedikált példányt küldünk. Írja a kívánt nevet a Megjegyzés rovatba! A kiszállítás az egész országban ingyenes. 

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.12.10. 22:04

Ősz Zoltán alkotása

15317749_1500094523340555_49492131849348688_n.jpg

30x45 cm. pasztell. papír.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.12.04. 09:56

Kosár csapat nagyon sok van, olyan, mint a Tanárképző, csakis egy van   

30_eves_kosar_5.jpg

Talán még a büntetődobó versenyt vállalnánk, esetleg egy bemutató meccset, többet nem. Csak több, mint 30 éve jutottunk fel először a kosárlabda NB I-be, s bár azóta sokat „szépültünk”, de öregedtünk is, s ez nagyon meglátszott a „Sönyi” emlékére rendezett veterán tornán. Két meccset bírtunk, aztán szétestünk, mint a hetes túrós csusza.

Nekünk a nyolcvanas évek jelentették az aranykort. A Tanárképző csarnoka a szentélyünk volt, tudtuk, hogy a parketta mely szegletén hogy pattan fel a labda, s már automatikusan kerültük ki azokat a részeket, ahol a rossz aládolgozás vagy a természetese kopás miatt a megsüllyedt parkettán „megült” a labda. Télen meg lehetett fagyni, alig volt fűtés, mindenki huhogta a kezét bemelegítésnél. Nyáron az egyik oldalra odavágott a nap, bizonyos sávokban lehetetlen volt a kosárra dobás, annyira vakított a nap. Az alagsori folyosó számunkra kijelölt öltözője szerintem a második otthonunk volt, annyi időt töltöttünk ott. Vasszekrénye volt mindenkinek, Zozó (Zomborszky Gyuri) ott tárolta évtizedekig az elhasznált cipőket egymásra rakta, mígnem már nem tudott még egyet belepakolni. Azt a szekrényt egészben selejtezték ki. Ott beszéltük meg a napi eseményeket, a meccseket, a bulikat, ott kortyoltunk nagyokat győztes meccsek után a vörösboros kólába.  S ott elemeztük, a női csapatnál, hogy alakul a felhozatal, ki, kivel kavar!

papirkepek_kosar_tk2063.jpgSzámunkra az igazi buli hely a kiserdő volt, a mostani atlétikai pálya helyén. Csendes, senki nem zavart, ott lehetett megtartani a csapat összetartást, egy-egy szalonnasütés májcsapatással együtt. Persze Máté Jancsi edzőnk nem szakadt meg a röhögéstől, amikor a piros Skodájával egyszer a buli mellett parkolt, s jópofaságból a zsíros kezét mindenki a Skodába törölte, másnap vastagon állt rajta a zsírréteg. Szerettünk kosarazni, szerettük a sikereket, imádtuk a főiskola légkörét. Többségében tesi szakosok alkották a csapatot, Szűcs Laci (Szücsi) volt külsős, Gergely Tomi (Sönyörő) pedig akkor felvételizett a műegyetemre. Sajnos, egyikük sincs már közöttünk! Mindig ott volt a csapat a spiccen, de mivel a végzősök többsége visszatért szülővárosába, többnyire Debrecenbe, ezért nehezen lehetett az előre lépést, az NB I-be jutást megtervezni. A ’83-as szezont már a második helyen zártuk, s mivel az első feljutott, a legjobbkor jött a lehetőség, hogy a következő évben nyíregyházi sporttörténelmet írjunk. Végig az élen voltunk, de az utolsó meccsen nyerni kellett ahhoz, hogy az NB I-es álom megvalósuljon. Karcagon, szabadtéren, bitumenes pályán, 30 fokos hőségben játszottunk, izzadtunk, a naptól leégtünk, közben egymást locsoltuk a jéghideg vízzel a kerti csapból. Szerencsére egy húszassal nyertünk, úgyhogy utána fellocsoltuk a forró pályát pezsgővel, csak úgy gőzölgött!

Akkor a Nyíregyházi Tanárképző FSE férfi kosárlabda csapata a város életében először lett NB I-es! A nyári kis erdőben az NB II-es győzelmet megünneplő szalonnasütésen természetesen teli torokból, pár vödörnyi VBK után teli torokból ordítottuk: kosár csapat, kosár csapat nagyon sok van, olyan, mint a Tanárképző, csakis egy van, kosár dobás a tudománya, Máté János mesteredző dirigálja! Az első NB I-es évadunkban többet vártunk magunktól, főleg a hazai meccseket szerettük volna behúzni, de csak kevés sikerrel. Úgyhogy a végén osztályozót játszottunk a Sopronnal két győzelemig. Ott vesztettünk, majd idehaza nagy csatában nyertünk, de a mindent eldöntő csatát elbuktuk, úgyhogy visszakerültünk az NB II-be. Azért az az 1984-es feljutás meghatározta életünket, s ennek emlékére, csakúgy, mint a középiskolások, ötévente elkezdtük a nosztalgia parti szervezését. Eleinte örömkosárlabda volt, rengeteg sztorival, ki mennyi hármast, vagy büntetőt dobott be, majd egyre kevesebb lett a játék, s többi az asztal melletti nosztalgia. A 30 éves évfordulón az örök rivális debrecenieket hívtuk meg, az egykori csapatból már egyre kevesebben játszottak, sokan inkább civilben a cserepadon ültek, mondván, nekik már mindenük fáj. Öröm volt viszont nézni a fájóan korán elhunyt Vajda Sanyika kosaras fiát, aki beállt hozzánk pár percre játszani. Az utolsó közös meccsezésünk idén ősszel a nyíregyházi veterán tornán volt, amit a hirtelen elhunyt Gergely Tamás, Sönyi emlékére rendezték. Nekünk két meccsig tartott a mandátumunk, addig bírtuk, utána kifulladtunk és csak szenvedtünk a maradék két találkozón. Az egykoron NB I-be feljutott csapatból egyedül Fejes Jancsi bírja a tempót, aki még ötvenen túl is NB II-es gárdában játszik, fantasztikus, főleg, ha nála van a labda! Ő kölcsönözhetné Zomborszky Gyuri, Zozó mondását, aki bőven ötvenen túl hagyta abba az aktív kosárlabdázást, de negyvenévesen nemes egyszerűséggel mondta egy huszonéves csapattársának: Te hamarabb abbahagyod a kosárlabdázást, mint én! És így is lett!

esik_blog_kosarkep.jpgAzért nem árt végig böngészni az NB I-be bejutott csapatot: Fejes János, Garai Zsolt, Hegedűs Ferenc, Kovács Tibor, Máthé Csaba, Menner Ákos, Németh László, Orosz Gábor, Palicz András, Papp László, Rocskó György, Sándorfi Gergely, Vajda Sándor, Zomborszky György. És itt az első NB I-es gárda: Buskó László, Cseh Zsolt, Fejes János, Garai Zsolt, Gergely Tamás, Hegedűs Ferenc, Kovács Tibor, Makrai László, Máthé Csaba, Menner Ákos, Palicz András, Rocskó György, Sándorfi Gergely, Szemerszki Zsolt, Szücs László, Vajda Sándor, Zomborszky György. A csapat mellől nem lehet kihagyni Molnár Béla technikai vezetőt és Máthéné Dobi Erika jegyzőkönyvvezetőt sem!

 

***  mcs1.jpg
                                                                                                                                                                                   

  Írta: Máthé Csaba

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.12.02. 15:43

Bíró Ernő alkotása

15230549_1492705250746149_105558910450120107_n.jpg

35x50 cm. akvarell, papír

2014.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.27. 08:54

Huszár Boglárka alkotása

15027964_1485039838179357_2240229853152803830_n.jpg

Olaj, vászon.

2016.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.20. 09:04


Volt egyszer egy atlétikai EB az örökifjaknak Nyíregyházán

a_valto_csapatok.JPGMicsoda boldogság, amikor nyáron találkoztam olyan nyíregyháziakkal, akik még mindig a veterán atlétikai EB pólóját hordták. Persze az európai trendi alapján az itt részt vevő versenyzők 10-15 évig használják ezeket az emblémás mezeket, úgyhogy remélem, még jónéhány esztendő múlva is „szembe jön” velem egy-egy ilyen póló. Tíz éve még álomnak tűnt ez a mamutviadal, hat éve pedig ötcsillagosan zárt Nyíregyháza a 17. veterán atlétikai EB-n.

Az ötletet a rendezésre még 2004-ben Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára adta, aki sajnos 2006 tavaszán elhunyt. Mint kiderült, nemcsak ötletadó, hanem döntő személy volt a kandidálásnál, hiszen éppen ő volt az, aki elfogadtatta a szövetségnél a veterán atlétikai mozgalmat, s erről azzal a Dieter Massinnal tárgyalt, aki az Európai Veterán Atlétikai Szövetség elnöke volt. Dieter pedig Nyíregyházán az első megbeszélést Gyulai Mártonnal, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárával folytatta, István fiával. Amúgy is Kelet-Európáig akart terjeszkedni az atlétikai veterán mozgalom, úgyhogy mire a 2006-os poznani EB-re mentünk kandidálni, két olyan város, Athén és Innsbruck is visszalépett, amely már szervezett olimpiát!

Gyulai Marci tartotta a prezentációt, amely végén az országok küldöttei csak egyet kérdeztek, de azt többször, többféleképpen: azon aggódtak, lesz-e nyelvet beszélő a hoszteszek, csapatkísérők között, úgy gondolták, Magyarországon senki, semmilyen formában nem beszéli például az angolt, vagy a németet. Marci próbálta megnyugtatni őket, hogy az angol, német mellett francia, spanyol, olasz, ukrán, orosz nyelven beszélő hoszteszek, önkéntesek lesznek, de nem nagyon sikerült, szerencsére a verseny erre rácáfolt. Talán legjobb példa erre a belga Serge Becker, aki a leghangosabban követelte a nyelvet beszélőket, majd ő gratulált elsőként a sikeres versenyért, sőt, amikor első gyereke megszületett, egy nyíregyházi emblémás pólóban segített a feleségének a szülőszobán, amit a közösségi oldalon is posztolt. Nyíregyháza egyhangúlag nyert, négy év volt a felkészülésre.

Ellendrukker volt bőven, de szerencsére a közösségi szellem, az összefogás bőven erősebb volt. A stadion megkapta a felújításra szánt összeget, a Tiszavasvári úti pálya is megszépült, az önkéntesek folyamatosan jelentkeztek, a pénzügyekhez a város és a megye is megadta a támogatását, a Buszacsa teljes infrastruktúráját használhattuk, a rendőrség támogatásával semmilyen incidens nem történt, úgyhogy mindenki maximálisan odatette magát. Négy pályán 10 nap alatt 3 ezren versenyeztek, a város összes szálláshelye foglalt volt, a szálláséjszakák száma meghaladta a 30 ezret, szerény becslés szerint az itt lévő atléták és családtagjaik a verseny ideje alatt kb. 1 milliárd forintot költöttek. Mamutviadal volt a javából, hiszen reggel 8 órakor már valamennyi ország képviselőivel szervező bizottsági ülés volt, délután ötkor pedig egy hasonló, ahol a napot értékeltük és készültünk a következőre. Szenzációs volt a megnyitó a tűzijátékkal és az élő galambok reptetésével, majd startolt a reggeltől estig tartó versenysorozat.

A városi stadion és a Tiszavasvári úti pálya megtelt versenyzőkkel, pályabírókkal, szurkolókkal, sorra dőltek meg a csúcsok, pedig rekkenő hőség volt. A 2010-es évben a borászok a sanyarúan esős nyárra panaszkodtak, nekünk szerencsénk volt, végig fulladtunk meg a melegtől, egyszer öntött el minket az eső, éppen a városközpontban, a Benczúr és a Bessenyei téren, ahol a gyaloglást szerveztük, ott úgy éreztük magunkat, mint az ürgeöntésnél. Volt még egy zápor, ami a Kossuth téri záróünnepség utáni bankettet mosta el, de a többi napokon hőség volt, a központi és az éremosztó sátrakba ventilátor hegyeket tettünk ki, ami csak a forró levegőt keverte, a hőséget a szervezőknek kiosztott napi két jégkrémmel próbáltam enyhíteni. Hogy bírták a versenyzők, a hatvan, hetven vagy a nyolcvan évesek? Hihetetlen szívósak, edzettek voltak, Kozma doki és csapata tonnaszámra készítette a jeges tömlőket, azt kapott minden futószámot teljesítő. Aki nagyon rosszul volt, azt a jégtömlő mellett sóoldatos infúzióra kapcsolták, szerencsére ebből csak páran voltak. Mindenki megértette magát, a hoszteszek, önkéntesek fantasztikus munkát végeztek, nem volt kommunikációs gond, talán az orosz és ukrán csapat volt a legelégedettebb, mellettük folyamatosan anyanyelvi tolmács dolgozott. Az éremosztás futószalagon történt, ott nem volt egy percnyi pihenő sem, gondolják el, a rengeteg versenyszámnál korosztályonként avattak Európa-bajnokot, sokszor egészen a kilencvenes korcsoportig.

Hihetetlen eredményeknek lehettünk tanúi, atléta hősöknek tapsolhattunk, egy kicsit belepillanthattunk abba is, hogy például ötven év felett milyen edzésmunkával, milyen eredményekre képesek a veteránok. Szerencsénkre bőséges nyíregyházi gárda indult a versenyeken, úgyhogy bőszen szurkoltunk nekik. Sokan azóta is aktív tagjai a veterán EB-knek, VB-knek. A két stadionos és a gyalogló verseny mellett a zárónapra maradt a maratoni futás 35 fokos hőségben és rendkívül párás időben, ahol például hiába zártak ki egy lengyel hölgyet, az dacból csak végigfutotta a 42 kilométert! Amikor vége volt, azon keseregtünk, miért tartott csak eddig, addigra már megszoktuk a napi 16 órás munkát. csaba_a_befuto_1.JPG
Zárásként a szervező bizottságból alakult 4 X 100-as váltó örömfutását tapsolták a versenyzők, majd az európai szövetség vezetői még évek múlva is nevetve azt kérdezték: a záróünnepségen a három zászlót hozó ejtőernyősből az utolsó vajon már földet ért? Persze, válaszoltam, hiszen egyikük egy légörvény miatt a stadion helyett Örökösföldön landolt, de tudtam, ezt csak barátságból kérdezik, emellett számos emlékkel távoztak Nyíregyházáról és Magyarországról.  Dieter, akit a napokban köszöntöttek 76. születésnapján, csillagos ötöst adott a versenynek!

 

Írta: Máthé Csaba

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.18. 09:02

Írta: Arany Piroska 

             

termo_ido.jpgReggelenként innen a hatodikról nézegetek az utcára. Építkeznek. Itt, ahol ház házat ér, már csak ott szemben a sarkon van még egy dúsan zöldellő, lombos diófa. Annak integetek: Jó reggelt, felébredtél? A szélben hajlongó ága, levele mintha visszaintene – szomszéd a szomszédnak. Ma is nyitom az ablakot, keresem, nem látom. Hová lett? A daruvezető már a kalitkájában ül, neki bólintok, ő visszaint, a sisakjához emeli a kezét. Ő már tudja. Talán nem is nekem, inkább annak a diófának tiszteleg, amelyiket tegnap kivágtak a dömper útjából. Akadályozta a munkát.

Ebből a fából is kifogytam immár.

Mint abból, amelyik a valahai tanyaudvaron adott árnyékot. Azt a tagosításkor vágták ki, elhordták tüzelőnek. Számlálatlan évek diótermése? Egy alkalom is elég a pusztításra. 

Ha volna egy fám… Számomra lehetne akár csak egy akácfa is. Nem kell, hogy valami divatos örökzöld vagy valami díszfa legyen. Csak igazi, lombot, árnyékot adó, madarat ringató, a szellőre suttogó legyen. Élő legyen.

Igazából legjobban mégis egy diófát szeretnék. Én nevelném fel. Annak, míg még csak növendék, olyan sima a törzse, hogy a tenyeremet visszasimogatja. Simogatná, ugye, ha lenne. Reggelenként, ha kimennék a kertbe – ami nincs – szóval, ha kimennék a kertbe, ott állna az út mellett.

Ott állna. Évekig! Ez olyan lenne! Hosszú életű! Odamennék hozzá, átfognám azt az ágát, amelyik ráhajlik az útra. Azt, amelyiket már vagy százszor akartuk (volna) lefűrészelni, mert a fejünket le kell hajtani, hogy ne ütközzünk bele. De azt mondtam (volna), hogy várjunk, ne bántsuk, ha felnő, magasabb lesz, elférünk alatta.

Amikor üde nyári reggel átfognám azt az ágat, érezném, hogy napfénytől melegebb, mint a tenyerem. Ma jó napom lesz! Türelmesen várnék én, minden tavasszal, hogy a leveleit kibontsa. Nem sürgetném, tudnám, hogy a többihez képest mindig lemarad. Azt ne hidd, hogy lusta! Ő a legudvariasabb a fák között. Megvárja, míg a többi kizöldell, és akkor hozzákezd. Micsoda?! Olyan leveleket hoz, amilyet egyik se tud. Gazdagon erezett, zölden fénylő legyezőket. Leszakítanék egy levelet – egy kicsi gyöngét –, szétmorzsolnám, hogy érezzem az illatát. Diófalevél illat! Vajákos nénéket idézne, akik holdtöltekor, sejtelmes varázsigéket mormolva dióolajat kevernek porított mákvirágszirommal, a  százéves tégelyeikben, boldog szerelmet sejttető, illatos kenőccsé.

Őrizgetem a diólevél aromáját, míg el nem illan a kezemről.

Így kezdődik a napom. Vagyis kezdődne.

Minden reggel örülnék. Mivel érdemeltem volna ki ezt a diófát, nem lehetne azt tudni. Félteném is, hogy jaj, ki ne száradjon, vagy a villám bele ne csapjon. Hogyne félteném, mikor lenne az én fámnak árnyéka is.  Alatta asztal, székekkel. Ott pihenne Anyám. El is bóbiskolhatna. Örömmel sóhajtaná, hogy hallod, de jó itt a diófa tarka hűvösében üldögélni. Mindig jár a fa alatt egy kis szellő. Ringatja a leveleket az ájer. Amitől a nap fénye hol rám ragyog, hol meg árnyékot ad. Ahogy épp kell.

Az az otthonosan viselkedő, szemtelen kis feketerigó, amelyik ideszokott, el se lehet már hessenteni, füttyögetne hozzá az ágról.

 A diófa, szóval az én diófám „viszontszeretne”. Azokon a hűvös őszi reggeleken papírhéjú, könnyen roppanó diók csörögnek a fűben. Kosárba szedegetném a diókat. Érezném bennük a karácsony ígéretét. Meleg szobából nézném a hóval párnázott faágakat, saját diót törnék, darálnék. A mi diónktól isteni ízű lenne a zserbó.

– A zserbóhoz való dióba ne csak citromhéjat, egy leheletnyi fahéjat is tegyetek,tudjátok, apátok úgy szereti – mondanám a lányoknak.

Ha volna egy fám, egy diófám! Élő, termő, madarat ringató, szellővel suttogó, árnyas diófám. Évtizedekig maradandót szeretnék. Aha! Nem is olyat, amelyiket reggelre kivághatnának! Se szó, se beszéd, valaki könnyedén eltüntette azt a védtelent, a röghöz kötöttet.

 Ó – értem én, nagyon is –, nem ő ültette!Még soha, egyet sem. Semmit.

 Ő a természettől – idegen. 

 Nem ásott számára helyet, nem hordott vizet, nem kötötte védő karóhoz. a két kisfia sem szedett diót a fa alól.

Nem jól van ez így, te diófa, hogy az erőd a te gyöngeséged.

Talán, ha el tudtál volna futni. Vagy… mit tudom én, legalább bokán rúgni.… 

Észbe kapok. Városba? Egy diófa? Tán csak nem ide a hatodikra gondoltam?!

 Inkább nekem kellene oda elmenni, ahol még élhetnek matuzsálemi diófák.

 Vissza kellene hoznom, elvesztegetett, zöldellő éveimet.

 Elképzelem. Megcsalnám az Időt. „Aki fát ültet, hosszú időre rendezkedik be.”

 Egyszer meg is teszem. Diófát ültetek.

 Mi az nekem? Csak diófacsemeték kellenek hozzá.

 Igen, meg némi türelemmel eltöltött, néhány emberöltőnyi, termő Idő.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Arany Piroska tárcái     

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.16. 16:33

Az Egyesített Közművelődési Intézmény és Könyvtár igazgatója

Tiszavasvári

szszb_32_zsl_bohacs_jozsef.jpgA közművelődésben, a helyi médiában ismert és elismert szakember, s mint ilyen, természetes személyiségjegyei a nyitottság, érzékenység a hely és a világ dolgai iránt. Kiváló intellektus, aki mégis mértéktartó szerénységgel beszél pályafutásáról, annak egy-egy szakaszáról. Ahogy sok esetben az ember életében, nem csupán edzették az egyes állomások, de gazdagították is. Széles látóköre, tapasztalatai ötvöződnek korábbi és napi szakmai munkájában egyaránt.

A közművelődést nagybátyja, Bohács Pál szerettette meg, aki Kemecsén a Művelődési és Ifjúsági Házat vezette. De a szülői ráhatásnak engedve – édesapja kőműves mester volt, édesanyja bolti eladó – a nyíregyházi Építőipari és Vízügyi Szakközépiskolába iratkozott be. Leérettségizett, de a műszaki pálya iránt nem érzett nagy affinitást. A humán és társadalomtudományok területei, tevékenységei vonzották. Több felsőoktatási intézményben szerzett diplomát. Először Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (1995-1999) nevelőtanár szakon végzett, mellette gyógypedagógiai és intézménymenedzsment oklevelet is szerzett, majd a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán (2000-2003) művelődési és felnőttképzési menedzser diplomát kapott.

Az élet különös rendezése, hogy ezen ismereteit volt középiskolájában is kamatoztathatta ifjúságvédelmi és diákönkormányzatot segítő tanárként. Úgyszintén, már jóval később, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában pályaorientációs tanácsadóként. Tevékenységében alapvető a szervezés - kapcsolatépítés - koordinálás, ezt innovatív, ötletgazdag személyisége teszi sikeressé. Az intézmények, melyek szakmai eredményeibe beírták nevét, Nyíregyháza és a térség meghatározó kulturális, közösségi központjai. A Bujtosi Szabadidő Csarnok, a Sóstó-erdei Szabadidő Park, a Krúdy Gyula Art Mozi és Rendezvénycentrum, Nagyhalászban a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár közép- és felső vezetői feladatait sikeresen menedzselte, nagy sikerű koncertek, kiállítások, szórakoztató események adtak sok-sok élményt a közösségeknek.

A nyíregyházi Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumnak négy évig volt igazgatója. Nagy hangsúlyt fektetett a megyeszékhely szellemi, kulturális központi szerepének megőrzésére, továbbfejlesztésére, kisugárzó hatásának erősítésére. Számos országos, nemzetközi kulturális és más szakterületi eseményt szerveztek, ill. képviselték Nyíregyházát hasonló helyszíneken. Ezen időszakra esik a magyarországi felnőttképzés megújítása, s e feladatot is felvállalva intézményi akkreditációt szereztek, képzési programokat dolgoztak ki, megteremtve a lehetőséget a non-formális és informális tanulásba való bekapcsolódásra.

A helyi médiákban is jegyezték a nevét, előbb a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójának külsős riportereként, és ott volt a Kölcsey Televízió indulásánál is. Szerkesztő-műsorvezetőként a társadalmi és gazdasági változások diktálta témákkal foglalkozott. Tematikus műsorokat (pályázati, gasztronómiai) vezetett, híradós anyagokat szerkesztett, a stúdióbeszélgetésekben sok országos és helyi vezetővel, politikussal, közéleti személyiséggel készített interjút. A határon túli kapcsolatok ápolásában e médiumok szerepét erősítette. Az itt eltöltött 12 évre jó szívvel tekint vissza.

Ismereteit számos kiegészítő képzéssel egészítette ki, profilírozta, részben belső indíttatásból, szakmai igényességből, vagy az adott intézmény vagy munkakör elvárásaihoz igazodva. E szakterületek ill. képesítések; marketing- és reklámügyintéző, felnőttképzési- animátor ill. konzulens, pályázatírási projektismeretek, gazdasági, vezetési és államháztartási ismeretek, pályaorientációs- konzulens és tanácsadó. Multiplikátor képzésben az osztrák Renner Institut szervezésében vett részt. A társadalmi, szociokulturális folyamatok iránti érdeklődése kapcsán a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Doktori Iskolájában Politikatudomány Doktori Programra iratkozott be - média-összehasonlító elemzést választott kutatása témájául -, e képzés még nem befejezett.

Gazdag szakmai tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel vette át 2016 tavaszán Tiszavasváriban a közművelődési intézmények igazgatói feladatait, sok ötlettel, ambícióval, tervekkel. Érzi a település, a fenntartó és a munkatársak támogatását, s e légkörben, jó együttműködéssel szeretné a kisváros kulturális szerepkörét, térségi kisugárzó hatását erősíteni, sok színvonalas és hagyományőrző rendezvénnyel, tanulást segítő programokkal, és fejlesztésekkel.

Szabadidejében szeret kirándulni, utazni, olvasni. És minél több időt kíván tölteni az öt és fél éves Bence kisfiával, feltétlen szeretetben, gazdagítani őt minél több élménnyel, tudással, közös örömben és vidámságban.

***  szszb_25_pa_zselinszky_laszlone.jpg

Írta:

Zselinszky Lászlóné

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.14. 13:54

A Kárpátaljai megyei adminisztráció kulturális főosztályának helyettes vezetője

Ungvár


szszb_32_molnar_ildiko_b.jpgA megkeresésemre azt mondja, nem az én stílusom, zavarban érzem magam. Aztán a munkásságának a bősége engem hoz zavarba, mert születése óta követtem az életútját, de nem tudtam, hogy ennyire sokszínű és gazdag a szakmai élete. Munkácson született, és felmenői között volt költő, több zenei pályát választó, például édesanyja Kecskés Ildikó is, testvére István festő lett, és a nagyobb családban voltak többen, akik „csak” a maguk kedvére próbálgatták és szerették a művészet valamelyik ágát. Nem csoda, hogy Molnár Ildikó is ezen az úton indult el. „Amikor édesapámat, Molnár Ferencet, aki villamosmérnök volt, Ungvárra helyezték át – így került a családunk a megyeszékhelyre –, itt is a magyar iskolában tanultam, majd a Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskola diákja voltam, ahol zeneelmélet tagozaton végeztem. Tizenkét évig dolgoztam Ungtarnócon a zeneiskolában, 1993-tól az Ungvári Művészeti Zeneiskola tanára, később igazgatóhelyettese voltam 2013-ig.”  Megalakította a magyar ajkú diákokból az Eszterlánc énekcsoportot, és számos helyi, országos és nemzetközi rendezvényen, énekversenyen szerepeltek.

2008-ban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából a kárpátaljai magyar kultúra fejlesztéséért végzett munkájáért A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság oklevelét kapta meg.

A magyar nyelv és kultúra elkötelezett követe és terjesztője ma is, mert – ahogy vallja – oktatás és kultúra nélkül nincs jövő. Mindig is úgy érezte, hogy Kárpátalja hagyományosan sokszínű, soknemzetiségű vidék, itt minden nemzetiség kultúrája hatott a másikra, legyen szó a konyháról, a nyelvről vagy a hagyományokról. És ebben mindenkinek meg kell kapnia  azt a lehetőséget, hogy megtartsa a sajátját, megismerje a szomszéd kultúráját! „A tanári pályán több mint negyedszázadot töltöttem, és a kulturális osztály vezető-helyetteseként is különös figyelmet kell fordítanom az oktatásra, a magyar nyelvű képzések fenntarthatóságára.

A nehezedő gazdasági viszonyok ellenére azt vallja, hogy „A mi érdekünk az, hogy mind a hatvannégy intézményünk megmaradjon, és a decentralizációs folyamat során egy zeneiskolát se kelljen bezárni, ne vonják őket össze, ne kerüljenek a gyerekek az utcára… Bármennyire is kevés a pénz, ezek az iskolák olyan értéket képviselnek, amelyet meg kell őrizni. A magyarok lakta településeken működő művészeti iskolákban egyébként hagyományosan két nyelven, ukránul és magyarul folyik az oktatás. Ennek nincs akadálya, ha magyar a gyerek és magyar a tanár. Tapasztalatból mondhatom, hogy a magyarul tanuló gyerek ugyanúgy megtanulja a szakkifejezéseket ukránul is, és ha kellően tehetséges, tovább tud tanulni a zenei közép- és felsőoktatásban. Anyanyelven könnyebb megérteni és befogadni a tananyagot, de én sem mondhatok mást: minden gyereknek meg kell tanulnia az államnyelvet.”

A felvételiken sajnos elbuknak azok, akik az ukrán nyelvet nem ismerik, és vagy abbahagyják tanulmányaikat vagy elvándorolnak. A többnyelvűség itt nem választható, hanem kötelező, ha valaki boldogulni akar.

Volt egy másik gyermekkori vágya is, újságíró szeretett volna lenni, de sajnos akkor Ungváron nem volt ilyen szak. Munka mellett később elvégezte a Kijevi Szlavisztika Egyetemen a nemzetközi politológus szakot.

2013-ban nagy elhatározásra jutott, a Kárpátaljai megyei Tv és Rádió magyar szerkesztőségének vezető szerkesztője lett.  A tanulmányainak itt nagy hasznát vette, hiszen egyfajta kulturdiplomáciai küldetést is vállalt a művészek és alkotásaik megismertetésével, az anyaországi irányzatok bemutatásával, és az ukrán kulturális intézményekkel kialakított jó viszony érdekében.

Elismerésként fogadta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, és a magyar nemzetiségű szavazók bizalmát, amivel őt a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Kulturális Főosztályának helyettes vezetőjének nevezték ki 2016 áprilisában.  A zeneiskolák, a színházak, a filharmónia, valamint a két középfokú szakoktatási intézmény, a Zádor Dezső Zeneművészeti Szakiskola és az Ungvári Művészeti és Közművelődési Koledzs zavartalan működéséért felelős. A sajtóban azzal a címmel jelent meg egy interjú: Már három hónap elteltével is vannak eredmények!

Erről szólva sorolja, több együttműködési szerződést kötöttek, ami lehetőséget ad diák és tanárcserékre, sőt lehetővé válhat a kettős – magyar és ukrán – diploma megszerzése is. Hangszeres és énekversenyeket szerveznek minden nemzetiség számára, újraszerveződött az Ungvári Egyetemen a kamarazenekar. Lesz Ungváron Zádor Dezső Nemzetközi Zongoraverseny, és az 125 évvel ezelőtt született a kárpátaljai festőiskola egyik alapítójának a jubileumára, Erdélyi Béla emlékére, szoborállítás, talán az irodalmi munkáinak a kiadása is megtörténhet.

Közben reméli, lesz ideje gyakrabban meglátogatni a Pesten élő lányát, Krisztinát.

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.13. 12:33

Biszák László alkotása

14991908_1476966928986648_6644292911803358789_n.jpg 

30x40 cm. akril.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.13. 11:25

Príma-díjas rádiós újságíró

Mátészalka

szszb_32_zsoldos_barnaba_s.jpgAzzal kezdte a beszélgetést, hogy az Ő életét valaki biztosan irányította. Ez a valaki nem lehet más, mint a Jó Isten, hiszen nincs rá magyarázat, hogy egy tanítóképzőbe való bejutás estéjén ő nem tankönyvekbe menekül, hanem kifejti véleményét a Bibliáról, és az oktatás összefüggéseiről. természetesen nagy ívben kerülnie kellett a nyíregyházi Bethlen utcai intézményt. Kerülte is, még évtizedekkel később sem szívesen ment arra, de ez a tény egész élete pályafutását meghatározta. De erről egy kicsit később.

Zsoldos Ferenc és Csiszár Gizella házasságából a kis beregi faluban Tiszaviden született 1947-ben. A Gyürei származású, tehetős paraszt család asztalos fia és a felesége fontosnak tartotta a visszatérést Gyürébe, ahol nevelkedett, tanult, testvérével, Valériával. A kisvárdai Bessenyei György gimnáziumot is innen bejárva végezte. 1966-ban történt az ominózus eset, amit a záhonyi vasutas élete követett. A vagonok aggatása mellett is tanult, hiszen Makai László volt tanára révén, érettségi előtt már olvasta Thomas Mannt, Reymontot, Franz Kafkát. Nem is jelentett nagy megerőltetést a vasúti alapvizsgák letétele, ami lehetővé tette számára a MÁV Tisztképző elvégzését. Itt ismerkedett meg Radó Magdolnával, aki a felesége és neveltek két gyermeket, Magdolnát és Barnabás Pált, akik egyetemet végeztek, doktori címer szereztek, családosok és megörvendeztették őket, öt unokával. Mindez Mátészalkához kötődik, hiszen 1975-től ebben a szatmári városban él, dolgozik, és innen datálódik újságírói tevékenysége is.

Az újságírás, már középiskolában is foglalkoztatta, a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiója pedig szinte tálcán kínálta a mátészalkai tudósítói lehetőséget, amit a VALAKI irányítása, útmutatása alapján megragadott és regénybe illő körülmények között elkezdet dolgozni, azaz adta a tudósításokat telexen, telefonon, később a nem használt Budapest-Moszkva” K” vonalon. Egyre többször szólalt meg a RÁDIÓBAN, de még a mátészalkai vasútállomás dolgozójaként. 1988-ban már erősen foglakoztatta a váltás, hiszen érezte, tudta megállja a helyét az újságírás nem könnyű pályáján, ami a rendszerváltás után be is következett. A Magyar Rádió főállású munkatársa lett, sőt munkája elismeréseként Mátészalkán ún. Mini Stúdiót hozott létre az MR, ahonnan elsősorban a nyíregyházi stúdiót látta el hangzó tudósításokkal, riportokkal. Nem egyszer komplett műsort is sugároztak középhullámon, Mátészalkáról. Különösen az árvizek, a gátszakadás rendkívüli időszaka mutatta meg mennyire jó gondolat volt a mini stúdió létrehozása, hiszen akkor még nem volt internet, innen viszont az eseményekről gyorsan lehetett tudósítani. Egész pályafutása során fontosnak tartotta a megye és a határon túl élő magyarok életének bemutatását, másokat megismertetni természeti értékeinkkel, szellemi- és épített örökségeinkkel.

Közben beiratkozott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajz szakára, etnográfus diplomát szerzett, sőt az egyetem Néprajz a Nyíregyházi Rádió hullámhosszán címmel diploma munkáját könyv alakban meg is jelentette. Ahogyan az lenni szokott, Budapesten a Bródy Sándor utcában is elismerték munkáját, rábízták a négy órás éjszakai műsor szerkesztését, műsorvezetését, és mint a nyíregyházi stúdió vezetője elérte, hogy ezek az adások, a több mint 50 éves stúdióból szóljanak, ugyanis Kondor Katalin a Magyar Rádió elnöke 2002-ben nevezte ki a stúdió vezetőjének, amelyet 2007-ig a bezárásig látott el. 2011-ben az a megtiszteltetés érte, hogy a Bessenyei György gimnázium 100. évfordulóján, Szendrei János volt tanára javaslatára felvették a Bessenyei Akadémia rendes tagjai sorába.

A korábban emlegetett árvizek idején mutatott helytállása, szakmai felkészültsége – ez más műsorokban is megmutatkozott – elismeréseket is eredményezett. Kétszer érdemelte ki a Magyar Rádió egyéni NÍVÓ –díját, 2003-ban a kollégák szavazata alapján a Kossuth Rádió Kossuth-díját. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mindenkori vezetése is díjazta tevékenységét, hiszen megkapta a Megyei Közgyűlés bronz plakettjét, a Szabad Sajtó emlékérmet, a Honvédelmi Minisztérium civileknek adható harmadik fokozatú bronzkeresztet. De lehetne még sorolni, a vízügyi szakma és a honvédelem megbecsülésüket oklevelekben juttatták kifejezésre. A határon túl élő, az anyaországot nem feledő emberekkel közösséget vállaló rádiós tevékenységéért a Magyar Örökség díjasa is lett 2016-ban. A nyugdíjas korú, de a munkát illetően egyáltalán nem nyugdíjas rádiós újságíró ma is szinte naponta megszólal a Kossuth Rádióban, persze ehhez az is kell, hogy a sikeres munkavégzés mögött legyen háttér, ott legyen egy nő, aki éppen a felesége. Természetesen hobbija is van, szívesen horgászik, vadászik. Publikál a NIMRÓD Vadászújságban, 2010-ben pedig könyve jelent meg, amelyet Elek Balázzsal jegyeznek, címe: Magyar Vadászösvényeken.

2016 novemberében egy megkeresés bearanyozta eddigi pályafutását, jelölték a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei PRÍMA- díjra, amelyet megkapott.

* * *

Olvasson vadásztörténeteket itt!

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.13. 10:09

Nyelvész, főiskolai tanár

Nyíregyháza

szszb_32_dr_minya_ka_roly_1000.jpgA gyökerek kötnek. Mindig ezt érzi a kisvárdai születésű Minya Károly, amikor hazalátogat a színházi fesztiválra, előadást tart alma materében, a Bessenyei-gimnáziumban, vagy éppen egy futballmeccset néz meg a páratlan szépségű vár melletti pálya lelátójáról. Gégényi és kisvárdai nagyapja is suszter volt. Édesapja, Minya Károly a kisvárdai Vulkánban dolgozott géplakatosként, édesanyja, Hauser Erzsébet a kisváros Villamosszigetelő és Műanyaggyárában volt adminisztrátor. A szülők nyugdíjas éveikre egyetlen fiuk közelébe, Nyíregyházára költöztek, majd egymás után mentek el, 2010-ben az édesanya, 2011-ben pedig az édesapa hunyt el, amit fájdalmas időszak és űr követett.

Minya Károly a középiskolai tanulmányok végeztével, 1981-ben felvételt nyert a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára, majd az egyéves sorkatonai szolgálat letöltése után elkezdte felsőfokú tanulmányait. A diplomaosztón kettős ünnepet ülhetett: magyar–orosz szakos általános iskolai tanárrá avatták, és akkor vette feleségül a borsodnádasdi Barta Évát, aki magyar–orosz–angol–drámapedagógia szakos tanár, és akivel azóta is Nyíregyháza-Sóstóhegyen élnek.  

Friss diplomásként 1986-ban a Főiskola Császy László Kollégiumában helyezkedett el nevelőtanárként, közben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a magyar nyelv és irodalom szakot elvégezve 1990-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett. Emellett finn nyelvből középfokú nyelvvizsgát tett. Nyelvész úgy lett, hogy csak négyesre érettségizett magyarból, és a főiskolán a híres Bachát-szigorlatot is csupán jó érdemjeggyel abszolválta. Kezdetben kacérkodott az újságírással is, azonban élete egyik legjelentősebb eseménye az volt, hogy 1989-ben belső áthelyezéssel, Mező András professzor hívására átkerült a Magyar Nyelvészeti Tanszékre főiskolai tanársegédnek. Ezután bejárta a ranglétrát: főiskolai adjunktussá (1994), docenssé (1998), majd főiskolai tanárrá (2003) nevezték ki.

Bölcsészdoktori disszertációját 1993-ban védte meg Neologizmusok Szabó Dezső Az elsodort falu című regényében címmel. 2001-ben summa cum laude minősítéssel a PhD-minősítést is megszerezte az ELTE-n a mai magyar nyelvújítás témakörében.  Ugyanott 2015-ben habilitált, magyar nyelvű előadásnak a címe: A nyelvi változás (a szinkrónia és diakrónia a szavak tükrében), a finn nyelvűé: Uudissanojen muodostus (Az új szavak keletkezése). Az NKA támogatásának köszönhetően jelentek meg az Új szavak című kötetei, immár a harmadik része készült el, és jelenik meg jövőre a Tinta Könyvkiadónál.

Alapító tagja a Balázs Géza professzor vezette és az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszéke mellett működő Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoportnak, valamint a Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodának. Az utóbbinak a legnépszerűbb szolgáltatása a nyelvi tanácsadás, a honlapján bárki feltehet anyanyelvi kérdést, és 24 órán belül ingyenesen választ kap rá. Az MTA köztestületének, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, valamint az Anyanyelvápolók Szövetségének a tagja, és alelnöke a megyei TIT Jurányi Lajos Egyesületnek.

Az Erasmus-program keretében előadást tartott Finnországban, valamint a nagyváradi és a kolozsvári egyetemen. Eddigi tudományos munkásságának eredményeként 65 tudományos és több mint 100 anyanyelvi előadást tartott. Hét önálló kötete, 72 tanulmánya és több mint 300 ismeretterjesztő írása jelent meg. Jelenleg a Magyar Idők hétvégi mellékletében olvashatók a nyelvművelő cikkei, a Kossuth rádió Tetten ért szavak műsorában pedig jegyzetei hallhatók.

2016 őszén elnyerte a Nyíregyházi Egyetem Nyelv és Irodalomtudományi Intézetének az igazgatói posztját. 2003-ban az Anyanyelvápolók Szövetségének a Lőrincze-díját, 2016-ban pedig a Nyíregyházi Egyetem Tudományért-Művészetért kitüntetését vette át.

Nagyobbik fia, Dániel 28 éves, a Nyíregyházi Főiskola nemzetközi tanulmányok mesterszakán végzett. Jelenleg Bécsben dolgozik a Yusen Logistics alkalmazottjaként, szállítmányozási ügyintéző. Nős, felesége, Minya-Balázs Kornélia Budapesten a Citibankban csapatvezető. Ikerfiai közül Péter a fővárosban, a Nyugati téri Dechatlon sportáruházban dolgozik, Gergely ugyanott van alkalmazásban részlegvezetőként, szabadidejében fényképez és filmeket készít. Mindhárom fia rendszeresen sportol, a Spartan Race versenyeken ez idáig négy alkalommal vettek részt. Ünnep, amikor hazajönnek.

Minya Károly szabadidejében, ha teheti, naponta elkerékpározik a Sóstó-tóhoz, vagy kocog a rekortánpályán, vagy úszik az egyetemi uszodában. Napi sport még egy kis foci a négylábú „szőrös gyermekkel”, Buffonnal, a labradorral. Szenvedélyesen szereti a színházat, a kisvárdai és a Vidor fesztivál zsűritagja is volt már. Terve, hogy valamikor ír egy kortárs magyar drámát, azonban ennek még csak a két főszereplője van meg…

 * * *

Olvasson Minya-egyperceseket itt!

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.12. 20:42

Festőművész

Munkács, 1968.01.27 - Ungvár, 1993.06.21


szszb_32_lm_molnar_istvan_400.jpgA halál utáni élet - fényűzés, amit csak kiemelkedő egyéniségek engedhetnek meg maguknak, állította egy elemző. A kárpátaljai Molnár István azok közé tartozik, akit sem éltében, sem halála után nem lehet az egyszerű, hagyományos emberek közé rangsorolni…

Nagyon rövid időt élt, mindössze negyed évszázadot, egy olyan korban, amiben már megjelent a remény, hogy megismerheti a szabadságot és a világot. 1968.01.27-én született Munkácson. Édesapja mérnök, édesanyja zenetanár volt, akik gondoskodtak arról, hogy a magyar és a sajátos kárpátaljai kultúrát, a többnyelvűséget két gyermekük ismerje. Gyermekként István bizonyára hitt is abban, hogy egy szebb korszak következik, hiszen a művészetet szerető, és őt támogató szülei igyekeztek minden tanulási lehetőséget megteremteni számára. 1982-1986-ig az Ungvári Képzőművészeti Szakiskola diákja. Ugyanitt kerül sor első közös diákkiállítására Szaller Róberttel és Penzel Péterrel. 1989-től a Lembergi Képzőművészeti Akadémia hallgatója, közben kiállításai voltak Lembergben és külföldön. 1991 szeptemberétől 1992 januárjáig a Budapesti Képzőművészeti Akadémia diákja, de eközben is folyamatosan kapcsolatban állt a lembergi művészekkel. 1988-1991 között részt vett a Fiatal Kárpátaljai képzőművészek „Bal Szem” alkotócsoportjának megalakulásában, és 1991 októberében a csoport közös kiállításán is részt vett, de már 1986-tól számos megyei, országos és nemzetközi kiállításon szerepelt. Ekkor még senki nem gondolta, hogy egy láthatatlan kór már megtámadta, csak az egyre komorabb témák és a sajátos, rendkívül karakteres festményeire figyeltek fel. Az ismertté vált festőművész és zenész 1993. június 21-én tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából.

Néhány szakember véleménye munkásságáról:

Mihajlo Szirohman, művészettörténész: Ő egy művész, aki művésznek született. Olyan érzésem van, mintha tudta volna, hogy mit kell csinálnia. Képes volt betölteni a 80-as évek végén, 90-es évek elején keletkezett teret, amikor szabadság lett, eljött az ideje, meglett a lehetősége a különböző újításoknak, kísérletezéseknek, ő viszont erős, nyugodt és megvesztegethetetlen maradt. Munkássága erőteljesen és magabiztosan folyt bele a híres kárpátaljai festőiskola képviselői közé, de nem stílusával és kifejezésmódjával, hanem gondolkodásmódjával, hihetetlen előrelátó megérzéseivel. Ezért Molnár István képei természetesen illeszkednek a mai kortárs, modern művészet kereteibe.

Andrij Sztegura, festőművész, barát:  A művésznek mindig nehéz, ha becsületes. A tisztességes festőművészeknek mindig nehéz. Belül nehéz. Mert a lelki feldolgozás, a belső munka az folyamatos. Istvánnál ez erőteljesen került kifejezésre. Zenész, rock-zenész, festőművész. Nagyon intelligens ember volt. És ez gyakran nem egyeztethető össze egy rock-zenész jellemével. A sors a tehetségek elismeréshez vezető útjait meghatározott, egyéni terv szerint egyengeti. Fentről vagy bárhonnan. Ebben az értelemben Molnár István öröksége különösen hosszú időtartammal és végtelen türelemmel bír. Csüggedő, részben komor, váratlan a keresés, a reformáció és a kétségbeesés idejében magával ragad mindenkit az ő saját különös örvényébe, alkotói szorongásaiba, és gondolkodásra kényszeríti a nézőt. És talán ez az ő fogékonysága, tehetsége, készsége helyezi el őt abba a sajátos univerzumban, amit úgy hívnak, Kárpátaljai festőiskola.

Mihalina István mecénás: Egy Kijevben megjelenő cikkben nagyon találóan írta meg Bazilevics: „Molnár István az örökkévalóság küldötte”. És egy gondolat az elmúlás utáni életéről! Nem minden festőnek adatik meg, hogy éljen halála után. Molnár István abba a kategóriába tartozik, aki jelen lesz az emlékezeteinkben, élni fog a szívünkben még nagyon sokáig. Gondolom, még sok minden van előttünk.

Bekerült a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Dupka György által szerkesztett a Magyar Művészet Kárpátalján című, 2012-ben megjelent kötetébe is. Emlékezetének és képeinek a megismertetéséért a képeinek a tulajdonosai, egykori barátai és társai segítségével kitartóan dolgozik ma is testvére, Molnár Ildikó.

Egyéni kiállítás: 1986. Ungvár, Városi kereskedelmi egység klubja. Válogatott csoportos kiállítások: 1988. „ Bal Szem” alkotócsoport első kiállítása. 1988. „ Két csepp a bal szemből” csoport kiállítása az Ungvári Hungarológiai Központban, a csoport közös kiállítása Rzsesivben. 1991. „ Bal Szem” alkotócsoport kiállítása Budapesten és Berlinben. 1992. „ Bal Szem” alkotócsoport „Már” elnevezésű kiállítása a Lembergi Nemzeti Múzeumban, csoportos kiállítás Chicagoban. Emlékkiállítások:  1994. Kárpátaljai Boksay Szépművészeti Múzeum, Ungvár. 1998. Karpat Art kiállítói terem, Ungvár. 2000. Kárpátaljai Megyei Tudományos Közkönyvtár, Ungvár. 2008. Kárpátaljai Nemzetiségi Központ, Ungvár. 2013. Mihalina István magángalériája, Ungvár.

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.12. 18:09

Nyugdíjas szervezetfejlesztő mérnök,

Nyíregyháza

szszb_32_lm_horvath_peter.jpgAki Horváth Péterrel találkozik, azonnal észreveszi udvariasságát, figyelmességét, kellemes modorát. Nem véletlen ez, hiszen gyermekkorában megtanulhatta. Jó nevű gimnáziumi tanár szüleit sokan ismerik. Horváth Sándor és felesége, Olga néni nemzedékeket nevelt Nyíregyházán.

Horváth Péternek Nyíregyháza a szülővárosa, otthona, ahová mindig visszatért, de tanulmányai és munkája során sokfelé megfordult. 1946-ban született, így ahhoz a generációhoz tartozik, amelyiknek a továbbtanulását az 1956 utáni politikai helyzetben inkább a lehetőségek és nem a saját vágyai határozták meg. Ő mégis szerencsésnek érzi magát, mert mindig kicsit megelőzve korát korszerű, hiánypótló ismereteket tanulhatott. Csepelen a gépipari technikumban érettségizett, állami ösztöndíjasként a varsói Műszaki Egyetem Gyártástechnológiai Kar gazdasági mérnöki szakán folytatta tanulmányait, és 1971-ben kitüntetéses diplomát vehetett át. A diplomadolgozata témája a számítógépes termelésszimuláció és termelésirányítás, aminek bevezetése az 1970-es években indult hódító útjára. Hazatérése után feleségül vette dr. Együd Ágnest, aki háziorvosként, szakorvosként vált elismertté, népszerűvé Nyíregyházán, és Varsó után neki is Nyíregyháza kínált lehetőséget, ahol a rövid ideig a Bessenyei György Tanárképző Főiskola akkor átadott új épületében a számítógépközpont előkészítésével foglalkozott, ezután évtizedekig volt a Szabolcsi Építőipar Vállalat, a SZAÉV és a TITÁSZ, azaz a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat szervezetfejlesztő mérnöke. Munkaköre a legmodernebb, a nemzetközileg is új ismereteket igényelte, amelyeket neves iskolákban, kitűnő eredménnyel szerzett meg.

Horváth Péter haladni akart a korral, így tíz év gyakorlat után a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán a gazdasági mérnök szakot is elvégezte. A több szakterületet összefogó képzés során a szervezetfejlesztés, a korszerű vezetés és minőségügyi kontroll vonzotta. Az Üzem- és munkaszervező mérnökként sokat kellett utaznia. A tanulmányai szerinti munka a központban, Debrecenben várta, ahová éveken át naponta átjárt.

Nyíregyházán szeretett volna dolgozni, élni, így vállalta el előbb egy szövetkezet műszaki vezetését, majd 1979-től a Szabolcsban SZÁÉV-ként közismert építőipari vállalatnál dolgozott egészen annak a megszűnéséig.

Sokfelé voltak építkezéseik, a lengyel, német, kárpátaljai részeken is, amelyeknek a szervezése, irányíthatósága, szervezeti modellje a megrendelőt aligha érdekelte, de Horváth Péter számára ez jelentette a kihívást.

A nemzetközi kapcsolatok szervezésével is foglalkozott. Utóbbiban nagy segítségére volt, hogy lengyelül és németül a szakmai nyelvet is jól beszéli. 1992-ben szervezői osztályvezetői munkakörbe visszament a Tiszántúli Áramszolgáltató Rt.-hez. Ismét ingázott Debrecenbe, és érdekes nemzetközi munkákban vett részt, míg 12 év után a korkedvezményes nyugdíjazást választotta.

A pályájának íve visszakanyarodott a kezdetekhez. A Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kara egyik tanszékén a logisztika, a projekt-, a folyamatmenedzsment oktatásának kidolgozásában segíthetett mérnök tanárként 2008-ig. Itt a lengyel oktatással ismét kapcsolatba került, és oktatóként, szervezőként, a cserediákok mentoraként a krakkói Andrzej Frycz Modrzewski Akadémiával kiépített együttműködések nélkülözhetetlen emberévé vált. Ma is dolgozik. 1995 óta tagja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamarának. Régebben és most is sokszor kamatoztatja lengyel és német nyelvismeretét. Ezt igazolja, hogy 2016. október 20-ára meghívta a Lengyel Energetikai Egyesület (SEP) Rzeszów-i Szervezete a fennállásának 60. évfordulójára a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) Nyíregyházi Szervezetének küldöttségét – Horváth Pétert, Ling Bélát, Kiss Róbertet.

A résztvevők tisztelettel, közösen emlékeztek meg az elhunyt kollégákról, ezt követően kitüntetések, érdemérmek, oklevelek átadására került sor. A magyarok közül a „Kazimierz Szpotanski” érdemérem adományozásával jutalmazták a korábbi évek tudományos és szakmai tevékenységéért Ling Béla, a MEE Nyíregyházi Szervezetének elnökét és Horváth Péter szervező mérnököt, aki odaadóan segítette mindvégig lengyel nyelvtudásával az együttműködést, a tapasztalatcseréket, a szakmai kapcsolatokat a magyar és lengyel tudományos és szakmai testvérszervezetek között.

Felesége és szintén orvos Zsuzsanna lánya révén ismerkedett meg az ISO 9001 minőségirányítási rendszer egészségügyi és a háziorvosi ellátásban való alkalmazásával, amelyet több orvos számára működtet. A csendes, szerény, családszerető ember munkájára munkahelyein sokan odafigyeltek, ezt bizonyítják megyei és minisztériumi kitüntetései, és legalább ilyen fontosak számára a nemzetközi tevékenységének elismerései.

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.11. 20:06

depositphotos_12498513_w.pngSzemelvények M. Szlávik Tünde 
A Férfi illata című könyvéből

Még csak február közepén jártunk, de hét ágra sütött a nap, ragyogó volt az idő. A föld fagya teljesen kiengedett. Bence fiammal órákon át bóklásztunk a kertben. Ereimben megpezsdült paraszti vérem, s Bencuskám másfél évének minden komolyságával segített nekem a gazolásban. Ősszel túl gyorsan rontott ránk a hideg nyirkosság, nem szívesen fáztam volna át akkor pár hetes pici pocaklakómmal. Most viszont nem bírtam magammal.

Először kézzel csavargattam ki tövestől az elszáradt, zörgős margarétaszárakat, vigyázva, hogy ne mocskoljam be magam a bodobácsok szétpukkanó sárga petefüzéreivel. De fiam férfi módra megtalálta a megoldást: beugrott a sövény közepébe, kis bakancsával csűrdöngölőt járt, s anyának már csak annyi dolga maradt, hogy összegereblyézze a kitaposott, tövéről levált töreket. Óriási boglyát raktunk belőle.

– Így könnyű, ha az embernek ekkora segítsége van! – kiabáltak be a járókelők unos-untalan az utcáról. Dorka-morka vagy Picifiam – akkor még nem tudtam, mi lesz – békésen szundikált odabent a hasamban. Biztosan kedvére volt neki is a kellemes friss levegő, s elzsongította anyjának szokatlanul sok mozgása.

Amikor az emberek gyülekezni kezdtek a déli buszhoz, bementünk a házba. Nagyon utáltam, hogy a buszmegálló pont a kerítésünk mellett van, mert a várakozók a szemetelésen túl unalmukban minden fűszálat megszámoltak az udvaron. Folyton jó tanácsokkal láttak el – nem mintha kértem volna belőlük –, s miattuk, amíg be nem lombosodtak a bokrok, s el nem takarták a ruhaszárítót, egy bugyit sem lehetett kiteríteni, hogy meg ne gusztálja kétóránként 10-15 szempár. Pontosabban: bugyit egyáltalán nem lehetett kiteríteni, erre a beköltözésünk utáni első mosáskor rájöttem.

Mindegy, amúgy is itt volt az ebéd ideje, gyorsan megmelegítettem a tegnapi vacsora maradékát, és belaktunk. Akkoriban mindig délután főztem, hogy percre akkor legyen kész a friss étel, amikor a párom leszáll a buszról. Ebéd után besötétítettem a nagyszobában, mókuskámmal összevackoltunk a franciaágyon a nagy pléd alatt, és hunytunk egy jót. Ó, boldog békeidők!

Aznap pár perc is elég volt a pihenésre. Akkora tettvágy buzgott bennem, hogy nem bírtam fekve maradni. Óvatosan megpusziltam Bencuskám tarkóján a kis barnába váltó pihéket, a fotelt az ágyhoz húztam, nehogy leforduljon róla, és kiosontam az udvarra. Olyat akartam tenni, amivel lecsillapíthatom a bennem tomboló hormonokat. Megragadtam hát az ásót, és munkához láttam. Lassan, sietség nélkül, komótosan ásni kezdtem. Élveztem minden mozdulatot. Jobb láb tapos, kéz lenyom, a szerszámot magam felé billentem, nyelét lenyomom, az ásónyi földet balra lefordítom. Jobb láb tapos… A meggyfalevelek korhadt illata hamarosan elkeveredett a friss földével és valami tiszta, cseppet sem taszító verítékszaggal. Észre sem vettem, s mint a futó, ha belendül, én is egyre gyorsabb ütemre kapcsoltam. Csak akkor ocsúdtam fel, amikor már zihálni kezdtem. Az ásót a földbe szúrva felegyenesedtem, két kézzel megtámasztottam a derekamat, s határtalan boldogságot éreztem. Megtöröltem verítékes arcomat, kifújtam az orromat, majd visszavéve a tempóból újra munkához láttam. Időnként szünetet tartottam, füleltem, nem hallom-e ébredő kisfiam kiáltását. Nem éreztem fáradtságot, csak valami ahhoz foghatót, amit a szobrász érez, amikor a durva kőtömbből elősejlenek a csak általa elképzelt vonalak. Dolgozni jó! Az élet gyönyörű!

– Nem lesz sok? – kiáltottak be az utcáról. – Hol van a segítséged?

– Alszik – válaszoltam szokatlanul rekedten, s akkor döbbentem rá, hogy legalább másfél órája dolgozom. Végig felásóztam a tavalyi zöldségágyások helyét. Remegő lábakkal tettem helyére a szerszámot, a derekam alig akart engedelmeskedni, úgyhogy ki sem oldottam a cipőmet, csak úgy lerúgtam a lábamról a teraszon. Odabent elterültem, mint egy béka. Azonnal elaludtam.

Bence mocorgása ébresztett fel. Nagy nehezen lemásztam az ágyról. Fájt a derekam. Összeszorított fogakkal főztem meg a vacsorát. Szerencsére sötét volt már, mire Misi hazaért, nem látta meggondolatlanságom bizonyítékát. Én meg nem dicsekedtem…

depositphotos_57598377_w.pngÉjszaka nem találtam azt a testhelyzetet, amiben képes lettem volna elaludni. Biztosan izomlázam van, gondoltam. A baba is akkorákat rúgott, hogy a szemem szikrázott. Talán mégis fiú lesz. Kislány nem lehet ilyen brutális. El ne felejtsek szólni holnap a vizsgálat előtt, hogy meg ne mondják, fiú-e vagy lány. Nem akarom tudni. Ez az egyetlen igazi, tiszta, szépséges titok ezen a nyomorult világon, és én nem akarom meglesni. Majd csak akkor akarom megtudni, amikor a kezembe foghatom az én gyönyörű kincsemet. Hiszen annyira mindegy, imádni fogom, ha kisnyúl lesz is. Dorka vagy… Hát, a fiúnévben még nem tudtunk megegyezni. Bencénél egyszerűen annyira éreztem, hogy fiú lesz, hogy nem is gondolkoztunk csak a Kisbence-kemencében. Végül is, van időnk, még csak a 20. hétben járunk. Csak ne fájna annyira a derekam! Meg olyan furcsán kemény a hasam. És görcsöl is.

– Főorvos úr, ez annyira rossz, hogy veri a szülési fájásokat – próbáltam viccelődni másnap a vizsgálóasztalon. A doki nem volt humoránál. Gumikesztyűs kezével följebb tolta lecsúszott szemüvegét, és nagyon komolyan belenézett a szemembe:

– Nem csak veri, ez már az!

Olyan páni félelmet éreztem, hogy ijedtemben megsüketültem. Biztosan látta rajtam, hogy nincs kivel beszélnie, mert behívatta a férjemet, s neki magyarázta el higgadtan, nyugodtan, hogy megindult a szülés, azonnal be kell engem fektetni, infúziót, gyógyszereket kapok majd. Ha szerencsénk van, még visszafordítható a folyamat, de hetekig nem mehetek haza. Ha nem…

depositphotos_5628125_w.png– Van már neve a kicsinek? Mert ha most világra jön, nem marad életképes. Tudják, még nem fejlődött ki a tüdeje… De nyugodjanak meg, még nincs veszve semmi. Különben is, még lehet másik gyerekük…

– Csak ezt ne! Nem akarom ezt hallani! Nem szabad pánikba esni, megérzi a baba. Na, ja, ne gondolj a fehér elefántra! Kapaszkodj, kicsikém! – ordították a fejemben a hangok. – Istenem, mit tettem? Az én hibám. Megöltem a kicsikémet!

– Ne hisztizz, hülye idióta! Kellett neked ásózni! Inkább feküdtél volna a fiad mellett! De te nem bírtál az erőddel! – szidtam magamat. – Jajistenemistenem! Mi lesz Bencussal nélkülem? Mi lesz velem Bence nélkül hetekig? Mi lesz a babával? Mi lesz velem, ha elveszítem? Nem élem túl! Bence nem éli túl, ha elveszíti az anyját. Misi nem éli túl, ha…

– A francba, nyugodj meg! – szorítottam össze a fogam. – Senki nem veszít el senkit! Nem lesz tömeghalál. Nem lesz semmi baj. Mély levegő! Lassan beszív, benntart, kifúj. Szépen, ütemesen, mintha ásóznál. Ez most életed legfontosabb munkája. Bent kell tartanod magadban a gyerekedet. Ezt nem szúrhatod el! Fekszel és csendben maradsz! – adtam ki magamnak a parancsot. depositphotos_20114099_w.png– Ha pánikolsz, menekülni akar majd belőled a baba. Odabent biztonságban van. Te is addig vagy biztonságban, amíg odabent van. Ehhez tartsd magad! Nem bőghetsz, Bence nem láthatja meg, hogy sírsz, mert ordítva borul rád és nem tudják majd letépni rólad. Lélegezz! Mosolyogj a fiadra! És gondolkodj: mi legyen a baba neve!? Dorka vagy...

***

– Jó munkát végeztem, kincsem. Attól a pillanattól kezdve felváltva imádkoztam az Úrhoz és hozzád. 18 héten át. Így lettél Mihály. Vagyis Istenhez hasonló... 

 

konyv.png


  

Kedves Olvasóm!13502898_1036144519767592_961916204113779885_o.jpg    

Szeretettel ajánlom figyelmébe könyvemet, amely ötven kisprózát tartalmaz százhetven illusztrációval. 
Keresse fel egy kattintással

internetes áruházunkat! 

                                                       2940 forint helyett most csak 2499 forint a kötet ára

Kérésre dedikált példányt küldünk. Írja a kívánt nevet a Megjegyzés rovatba! A kiszállítás az egész országban ingyenes. 

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

 

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.11. 18:21

Ny. ügyvezető

Borsodnádasd

szszb_32_ki_szkalosi_laszlo.jpg

A város egyik legismertebb embere, aki évtizedek óta kiveszi részét Borsodnádasd mindennapi életéből. Megjárta a helyi lemezgyár ranglétráját, volt saját üzeme, de közelítve a 68. évéhez még menedzseli az önkormányzat legújabb termékét, a molnárkalácsot.

Az 1949-ben született Szkálosi László a helyben végzett általános iskola után Miskolcon a Kohóipari Technikumban szerzett érettségit, majd külföldi munkavállaló lett az akkori Német Demokratikus Köztársaságban, ahol hegesztő és szerkezeti lakatos szakmát szerzett, majd irodavezetővé léptették elő. Élete párját is ott, egy Mühlhausen nevű településen találta meg, akivel 1970-ben házasodtak össze és abban az évben Borsodnádasdon telepedtek le, ami máig az otthonuk. A lemezgyárban üzemtechnikusként helyezkedett el, ahol később művezető, majd titkárságvezető lett, ahonnan a kereskedelmi főosztályvezető posztra nevezték ki. Az új járműkerékgyár termékeinek értékesítését 1985-1989 között végezte a magyar-olasz kormányközi vegyes bizottság tagjaként, de ezzel párhuzamosan 1985-1990 között a vállalati tanács elnöki tisztét is betöltötte a Borsodnádasdi Lemezgyárban. Az előmenetel érdekében  1976-ban elvégezte a biztonságtechnikai képzést, ezt követte a ’80-as évek elején a filozófiai felsőfokú szakirány, majd 1988-ban a felsőfokú külkereskedelmi áruforgalmi bizonyítvány (OKJ) megszerzése. A Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing szakát 1991-ben fejezte be, de német nyelvből is felsőfokú nyelvvizsgát tett, amit még megtoldott a tolmács-idegenvezető vizsgával.

A belga-magyar vállalkozásnak, a Dubaere Kft.-nek 1989-ben lett alapító társtulajdonosa. Ez a textilipari szőrfeldolgozó üzem volt Észak-Magyarország első vegyes vállalata. A kft. a legjobb időszakában 49 embernek adott munkát. Amikor László elérte a 60 éves nyugdíjkorhatárt, a pihenést választotta és eladta a céget.

A közéletből fiatal korától kiveszi a részét, így nála a pihenés a további években is háttérbe szorult. 1974-ben megválasztották tanácstagnak, 1990-től pedig önkormányzati képviselőnek. Rendre helyet kapott valamelyik bizottságban és volt alpolgármestere is a városnak. Közéleti és szakmai tevékenységét több lemezgyári, miniszteri és minisztertanácsi kitüntetéssel ismerték el, legbüszkébb a Magyar Tudományos Akadémia  Borsod Megyei szervezetétől exportfejlesztésért 1989-ben kapott oklevélre és az 1995-ben az Országos Innovációs pályázaton elért eredményére.

Vezetésével épült sípálya és irányította a síszakosztályt, valamint a tenisz klubot is. Alapítója a Máté-hegyi ÖKO Parknak, ahol országos kerékpár versenyeket és túrákat rendeznek. A sport mellett a településfejlesztés lehetőségeivel sokat foglalkozott, jelentős részt vállalt abban, hogy 2001-ben Borsodnádasd megkapta a városi rangot.

Egy városközpont kialakításának terve régen megfogalmazódott a helyi vezetőkben, ennek első lépéseként a művelődési házat alakították át polgármesteri hivatallá és közösségi házzá. A beruházás előkészületeiben alpolgármesterként vett részt. A régi községházán most az okmányiroda és a rendőrőrs működik. Tervezik a COOP áruház megvásárlását közösségi célra, ami lehetségessé válhat, mert a kereskedelmi lánc 2016-ban egy új szupermarketet épített és adott át.

A hivatal mellett elkészült egy nagyméretű fitness terem, amit a sportszerető helybeliek előszeretettel látogatnak.

Az önkormányzat ötödször rendezte meg 2016-ban a molnárkalács fesztivált, amelynek sikerére alapozva üzemet építettek és elkezdték a gyártást. A marketing faladatokkal Szkálos Lászlót bízták meg, aki ismertségét és tapasztalatait kihasználva felfuttatta az értékesítést, ma már havi hetvenezer darab készül ebből a speciális ostyából. Emellett a Nádasd Kft.-nél és a Nyugat-Borsodi Területfejlesztési Nonprofit Kft.-nél tölti be a felügyelő-bizottság elnöki tisztét.  

A Bükk hegység völgyeibe épült Borsodnádasdon - az 1864- ben alapított lemezgyárnak köszönhetően - a térségben elsők között kiépült az infrastruktúra, a víz és csatornahálózat, ami mára elavult. A város következő nagy feladata a szennyvízcsatorna hálózat teljes körű kiépítése, amely már egy sikeres, elfogadott pályázatot követően pénzügyi rendezésre vár.

Az életben elért sikereket 2008-ban hatalmas családi tragédia árnyékolta be lányuk, Katalin hirtelen bekövetkezett halála miatt, aki a K&H Bank klasztervezetője volt. Két unokája közül a húszéves Lili a Budapesti Gazdasági Egyetem pénzügyi és számviteli szakán tanul, Csaba pedig nyolcadik osztályos. Ők Szolnok mellett élnek édesapjukkal és a nagyszülők annak örülnek, hogy mindhármukkal nagyon jó kapcsolatot ápolnak.  Kihasználva a modern technika vívmányait gyakran skype-on keresztül „találkoznak”, de sokszor töltik együtt az iskolai szüneteket síeléssel, strandolással és kirándulásokkal.

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.10. 19:33

Tanár, közoktatási szakértő

Nyírmada

szszb_32_mszt_kukuts_csilla.JPGTörékenysége látszat csupán – hajlékony, mint az acélpenge. Az őt ért sorscsapások, szülei és öccse elvesztése megrendítették ugyan, de szorosabbra húzta magán az önfegyelem láthatatlan palástját, fejét felszegte, s haladt tovább a megkezdett úton – ami mindig az iskolába vezetett.

Kis tanyán kezdte pályáját képesítés nélkül, ezzel egyidőben szülőfalujában, Székelyben is tanított, nálánál alig fiatalabb gyerekeket, köztük saját öccsét. A földrajz-népművelés szakot elvégezve nevelőotthonban dolgozott Miskolcon. Élete 1993 óta a nyírmadai Patay István Általános Iskolával fonódott össze.

Tudatosan építette fel magát: először a stabil tárgyi tudás megszerzésére törekedett, szakkönyveket olvasott, igyekezett az idősebb kollégáktól eltanulni a szakmai fogásokat. Az informatika szak volt a második lépcső, ezáltal kibővültek lehetőségei, könnyebben tudott szemléltetőeszközöket előállítani, feladatlapokat készíteni, ezeknek a tanórai differenciálás során is nagy hasznát vette. Az informatikát nem önmagáról szóló tantárgynak tekinti, hiszen használatával a többi tantárgy feldolgozását és az életben való eligazodást is segíthetjük.

Szaktanári munkája mellett fontos része pályájának a munkaközösség-vezetői tevékenysége. A legtöbb kollégájával nagyon sok éve dolgoznak együtt, ismerik egymás erősségeit, gyengeségeit. A feladatokat igyekeznek úgy elosztani, hogy senki ne rutinból, sablonosan dolgozzon, hanem mindig legyen mindenki számára új kihívás.

Nagyon fontos életében az a baráti közösség, ami az iskolájában körülötte – és vele – kovácsolódott. Nemcsak a munka során, hanem ezen kívül is tartják a kapcsolatot, közös programokat szerveznek, segítik, támogatják egymást.

Mivel manapság a gyerekek ébren töltött idejüknek nagyobb részét az iskolában töltik, nem szabad, hogy ez az idő csak az órai munkára, tanulásra korlátozódjon. Kellenek a közösségi tevékenységek, amelyek jegyben nem mérhető, de maradandó sikerélményeket adnak. Ehhez nagy segítség a diákönkormányzat, mely programokat szervez és irányít, iskolaújságot és sulirádiót működtet, kirándulásokat szervez, bekapcsolódik az iskolai megemlékezésekbe és egyéb rendezvényekbe. Ennek is vezetője, kapcsolattartó tanára évek óta.

Néhány éve megismerkedett az oktatás egy másik ágával: olyan felnőtteknek tanított földrajzot és informatikát, akik annak idején nem végezték el az általános iskolát. Többen közülük jelenlegi tanítványai szülei, sőt, nagyszülei. Nagyon megszerette a velük való munkát, mai napig örömmel találkozik velük az iskolában vagy annak falain kívül.

Azóta több felnőttképzésen dolgozott. Digitális kompetenciát tanított fűrészipari szakmunkásoknak és óvónőknek, számítógép- és internethasználatot dísznövénykertészeknek, komplex munkaerő-piaci felkészítő tréninget tartott közcélú foglalkoztatásban résztvevőknek. Csak pozitív élményei vannak a felnőttekkel való közös munkáról. Ez is hozzásegítette ahhoz az elhatározásához, hogy megpróbáljon a gyerekek oktatása és nevelése mellett közoktatási szakértőként felnőttekkel együtt dolgozni. 2012-ben közoktatási vezető és pedagógus szakvizsgát tett, majd két év múlva jelentkezett a tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértői képzésre. Bekerült az első turnusba, a sikeres vizsga után trénerként és vizsgáztatóként szakértőket képzett, 2015 tavaszán és őszén pedig az intézményvezetők képzésében vehetett részt tutorként és trénerként. Barátságos természetének köszönhetően itt is hamar olyan társakra talált, akikkel a munkán, tanuláson túl is szívesen keresik egymás társaságát. Az ország legkülönbözőbb részein találkoznak, nem csupán szakértőként, de barátként is. Ezekről a rendezvényekről mindig érzelmekben és lélekben gazdagabban tér haza.

Idén júniusban vette át jogi közoktatási szakember diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi karán.

Úgy véli, az oktatásban jelenleg a rövid távú célok időszakát éljük, amelyek eredményét hamar megláthatjuk: ez a rendszer bevezetése, elfogadtatása, az esetleges hibák csiszolása, a javítás. A hosszú távú célokat majd évek távlatából tudjuk lemérni: az eredményesség, a pedagógiai munka minőségének javulása. Mindkettő egyformán fontos, jelentőségteljes, s ő örömmel részese ennek a folyamatnak.

Hatéves kora óta nagyon sokat olvas. A klasszikus szerzők mellett fantasyt, mai írók műveit, külföldieket és magyarokat egyaránt, de legszívesebben a nővére, M. Szlávik Tünde írásait forgatja.

Gyermekei, a hetedikes Levente, a középiskolás Csilla és a félig felnőtt Zoltán édesanyjuk útján járnak: mindannyian tanulnak. Férjével, Kornéllal meleg, szerető otthont teremtettek maguknak Nyírparasznyán. Nem akarják megváltani a világot. Buddhisták, így tudják: az idő nekik dolgozik.

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.09. 22:35

Írta: Nagy Farkas Dudás Erika


12715757_1221938127834121_1243266293118048475_n.jpgTamás azt mondta, Fruzsi, hogy jól írj, ahhoz el kell adnod a lelkedet. De néha az is elég, ha megteremted magadnak a poklot és a mennyországot – egyszerre. Tamás ebben nagy volt, a pokol és a mennyország teremtésében. Akarsz-e a tanítványom lenni, kérdezte, és szombat este elvitt egy belvárosi mulatóba, ahová csak a magafajta őrültek jártak. Ne félj tőlük, nem bántanak, mondta. Egy vendég párnát adott alám a műbőr padra, a sajátját, és megsimogatta az akkor derékig érő, feketére festett hajamat.

Tamást mindenki ismerte, és Tamás mindenkinek bemutatott, de azon túl senki sem foglakozott velem. Közéjük tartozónak éreznek, mondta, és nem udvariatlanság ez, hanem éppen bizalom! Egy vad szemű fiú később maszatos pohárban italt tett elém, és ő sem bírta ki, megsimogatta a hajam. Kicsit már szorította lábam a cipő, kiléptem belőle. Hosszú kék ruhámhoz illő, puha bőr, kék színű cipő volt. Törökülésbe húzott lábbal, félig lehunyt szemmel hallgattam a zenét, közben Tamást lestem. A zene elringatott, és amikor Tamás sírni kezdett rajta – csak egy EDDA- dal volt –, tényleg elhittem neki, hogy zenét csak nagyon különleges alkalmakkor enged meg magának.

Hajnalra értünk haza, a szokásos, halkult városi neszek között, a hátán vitt a Blaha Lujza térig, és amikor a meztelen talpammal másodszor léptem friss rágóra, hazáig cipelt. Ugyanis miközben szólt az EDDA, és én a padon révültem, ellopták a cipőm. Puha bőr, drága, szép, olasz Hamupipőke cipőmet! Tamást nagyobb veszteség érte, mert akkor veszett össze, állítólag a zene miatti kiborulásában, a legjobb barátjával. Reggelig egymást ölelve kuporogtunk a fotelben, néztük a halakat, és néha eszeveszetten sírtunk.

A szemetesek vetettek véget a mélységes önsajnálatnak, a zajongásuk szétverte a romantikát. Na, reggel van, megyek, vár az asszony, mondta akkor Tamás. Megölelt, megcsókolta az arcom, közben zsebéből kivett egy ronggyá nyűtt fotót, szép szemű fiú mosolygott rajta. Visszajön, ne félj, mondta Tamás. Hozzám, kérdeztem, hozzám ugyan minek? Nem hozzád, te, hozzám, felelte, és énekelve futott le a lépcsőn. Az öreg ház remegett léptei alatt, a szobában még lebegett a hangfoszlány: visszajön, visszajön...

A kép forrása: http://deadendsoul.deviantart.com/art/--488223059 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Nagy Farkas Dudás Erika tárcái 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.09. 17:27

Olimpiai ezüstérmes mesterszakács

Nyíregyháza 

szszb_32_zsl_huszar_tibor.jpgMunkahelyén, a patinás Korona Hotelben beszélgetünk. A gratuláció után a fiatal séf mértéktartó boldogsággal, de magabiztos kommentálással avat be a négyévente Erfurtban megrendezésre kerülő nemzetközi Kulináris Olimpia (2016. okt. 22-25.) történéseibe, hangulatába, ez egyúttal teret enged személyiségéhez, kivételes tehetségéhez, egy nem mindennapi konyhatechnika megismeréséhez, melynek elkötelezte magát. In medias res – a molekuláris gasztronómia általa elkészített műremekeit mutatja képeken, pld. céklakaviár,  brokkoli papír- és hamu, tintahal csipsz, stb.

Látva csodálkozásomat, fantasztikus profizmussal, de érthetően elmagyarázza; nemcsak sütés-főzés van, hanem az alapanyagok összetevőire helyezik a hangsúlyt úgy, hogy feldolgozás során minél több értékes tápanyag maradjon meg. Ez valójában a fizikai és kémiai folyamatok megfigyelésén, alkalmazásán alapszik és művelője így alkot ehető dolgokat. Ezek valóságos műalkotások, konyhaművészeti remekek. Egy új trend tehát a molekuláris gasztronómia, mely megdöbbentő eredményekre képes, az ételek elkészítésének és tálalásának modern, divatos stílusát is jelenti. S hogy alakult ki e különleges konyhatechnikai művészet iránti vonzódás? Válasza egyszerű; tiszteli a hagyományos magyar konyhát, de nem igazán kötötte le. Szeret különféle textúrákkal dolgozni, kísérletezni, s az erfurti versenyen is erre törekedett. A szemlélet is fontos – vallja, egy nemzetközi, népi dolgokkal keveredett íz világot és színvonalat kellett prezentálni. Itt a világ minden tájáról érkezett 59 ország több mint 2500 versenyzője, 802 kiállítója mérte össze tudását.

Az egyéni szakács kategóriában indulóknak 5 fogásos menüsort és négy fajta finger foodot (kínáló falatka) kellett elkészíteniük. A menü összeállítását Tibor maga tervezte a kiírásoknak megfelelően. Az 50 fős zsűri az ételek állaga, íze mellett értékelte az újszerűséget, a konyhatechnológia korszerűségét, formák-színek összhangját, a tálalást, a dizájnt. Az alapanyagokat itthonról vitték, a felkészülés során kétszer főzte le a versenymenüt, és összesen 31 féle szárazanyagot használt, amit itthon előre elkészített.

E helyen sajnos nincs lehetőség a menü részletes taglalására, ám érzékeltetésül – és magyarázat nélkül – álljon itt néhány példa. Hideg előétel: marinált lazac, pisztráng kaviár, mentás halkocsonya, sárgarépa gél. Leves: jégszűrt vöröskáposzta leves, papír és kenyérropogós. Meleg előétel: préselt kacsa és csirke, céklavariációk, meleg retekpüré. Főétel: báránygerinc, mangalica mousseline, kukoricatextúrák, kapros zellertorta. Desszert: vaníliás esszenciás csokoládé kavics, homoktövis lekvár, fügehab. A repertoár a hagyományos ízekhez szokott halandóknak, de még a gourmandoknak is több mint újszerű, szinte varázslat. De Tibor az alapanyagokat analizálva, az alkalmazott technológiai eljárások okát, folyamatát nagyon is megérthető módon magyarázza el, képeken mutatja a műalkotásszerű ételkompozíciókat.

Óriási dolognak tartja, hogy 16 év után felállt az olimpiára egy ötfős (3 szakács, 2 cukrász) csapat a megyében, és mindenki éremmel, helyezéssel tért haza. A versenyen segítették egymást, együtt örültek a sikereknek. A Magyar Gasztronómiai Szövetség Regionális Szervezetének vezetői is örömmel támogatták őket, kinti jelenlétük is motiváló erővel bírt.

S hogy jutott idáig, mi volt a sikerre vezető út titka? Meglepő a válasza; autodidakta módon képezi magát, sokat olvas, kutatja az információkat, kísérletezik. Itt a megyében nem igazán terjedt el a molekuláris gasztronómia, de egyik követendő példának Ferran Adriá katalán szakácsot tartja. Az erfurti megmérettetése a negyedik volt, csak ez év februárban volt az első versenye Tatán, majd Szolnokon, Hajdúböszörményben, s mindenütt érmet nyert. De bizonyára jó szakmai alapokat kapott a Sipkay Barna Szakközépiskolában, és támogató hátteret a Koronában. Itt volt gyakorlaton, végzés után idejött és 4 éve konyhafőnök. Egy 6 éves gyermekben megfogalmazott álom, karrier egyik állomása ez, vendéglátós családi példa ui. nem volt, mindkét szülő szabóként dolgozik. De fiúk törekvéseit támogatták. Otthon a párja - kivel egy 4 éves kislányt nevelnek - teszi elé az ételt, no, nem azért, mert pincér, hanem tudja, így szereti. Persze egy-egy családi összejövetelen Tibor is felvállalja a főzést, s egy 6-8 fogásos menü délre az asztalra kerül.

Terveiről, hobbyjáról kérdezem, ez utóbbi válasz kézenfekvő; a szakmája a szenvedélye, ebben maximalista. Tovább akar fejlődni, gyakorolni, versenyekre készülni, mint Tata, Bázel, Luxemburg, 4 év múlva Erfurt. És könyvet tervez, „A konyha művészete. Molekuláris gasztronómia, ahogy én használom” címmel. Saját tapasztalatait írja le receptekkel, képekkel oly módon, hogy azt egy háziasszony számára is használhatóvá tegye. Kívánjuk, hogy sikerüljön.

***  szszb_25_pa_zselinszky_laszlone.jpg

Írta:

Zselinszky Lászlóné

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.08. 15:32

Ősz Zoltán alkotása

14732116_1470268926323115_7493993209683537618_n.jpg

30x45 cm. pasztell.

2010

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről!

Szerző: Napkelet Népe  2016.11.06. 08:05