Írta: Ésik Sándor


Peter Barker Augusztus másolata.jpgHasa van a dohánylevélnek. A hőségben szoknyaként lebeg körben a széle. Nagyon nagy kánikulának kell annak lenni, amikor a gazdája azt mondja: elég lenne már ebből az égi áldásból.

Az akácfasor övezte zsebkendőnyi táblán már térden felül ért a dohány, ahol a két öreget kapálni láttam. A tűző nap megtorpant az asszony fekete fejkendőjénél, de a bácsika kalapja sem igen engedte a sugarakat izzadó homlokához.

Csendesen dalolgattak kapálás közben. Nem nagyon lehetett érteni mit, hát megkérdeztem, amint a sor végére értek.

- Szent ének ez fiam - mondta a bátyó. A maiak már nem ismerik ezeket.

- Miért nem valami vidámabbat?

- Mert a dohány nem tűri a hebehurgya danászást. Tudja mitől sudárul a termete? A búcsúsok énekétől. De hát máma már busszal mennek Pócsra, nem úgy, mint régenében. Itt vonultak gyalog, vagy szekérrel a dűlőutakon. Toronyiránt. Nem bánták a port. Igaz, nem siettek. Sokszor nem is láttuk őket, csak a szél hozta az asszonyok hangját. Az messzebbre hallatszik, mint a férfiaké.

Tényleg. Az előbb én sem hallottam az öregét, csak a feleségéét. Annak ritmusából következett, hogy mind a ketten énekelgetnek. Folytatták is azután, hogy ismét hozzákezdtek a kapáláshoz. Csak a csend neszezett a melegségben, a homok felett pedig délibáb remegett hangtalanul.

Talán a zsoltár, de az égiek kegye mindenképpen - nagyon szép az öreg dohánya. Nem érte jég. Eső áztatta a palántáját, pótolni sem kellett. Nem bántotta még betegség, kövér, érdes, egészséges leveleket hordott erős dereka. Boldogan siklik végig a tekintet az egyenletes állományon, és meg sem áll a szomszédos lucernatarló fölött szitáló karvalyig.

Ha létezik ének a búzamezőkről, akkor a dohánynak is van dala.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! Olvassa el a szerző további műveit is:

Bölcsődal, torkaszakadtából   *   Csipkezsófika álma  Vesszőfutás a jászol alól   Gabonaábécé

Szerelmem, Demalgon    *   Madárdal-dal-dal...

Szerző: Napkelet Népe  2014.08.01. 16:10

 

Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

img8521 másolata.jpgOlvasom a Tiszaújvárosi Krónika egyik számában, hogy kedvezményes őszi üdü­lési lehetőségeket kínál az Inveszt Rt. Szállodák-Üdülők Üzletága Bogácson, a keze­lésében lévő Jurta Üdülőközpontban, illetve a Villa Sederkynben.

Aki él a lehetőséggel, annak ajánlom, hogy a pihenés, a fürdőzés, az esetleges pincelátogatás mellett kiránduljon is! Gyalogosan, vagy kocsival ránduljon át példá­ul a közeli, Bogácshoz mindössze négy kilométerre lévő Cserépfaluba, ahol számos meglepetésben lehet része, hiszen az egykori „meszesek” (mészégetők, meszet fuvarozók) falujában sok történelmi, kultúrtörténeti emlék nyomára bukkanhatnak.

A hangulatos település utcáin barangolva, a must illatú őszben bizony kedvünk támad megállítani a múló időt. Tornácos házak, virágos udvarok, hegyoldalban bújó pincék vonzzák a tekintetet, késztetnek maradásra. És természetesen az emberi szó is erre késztet, mert Cserépfaluban barátságos népek élnek.

A falu központjában, a művelődési ház előtti kis parkban például egy különös emlékmű hív, csalogat egészen közel magához. Szó szerint felkelti az ember kíváncsiságát, mert ilyen szobrot még nemigen látott. A karcsú posztamens oldalán mind­össze egy aranyozott, vésett CS betű díszeleg, rajta viszont bronzból egymásra rakott könyvek, amelyeknek gerincén olyan nevek olvashatók, mint József Attila, Radnóti Miklós, Kassák Lajos, Szabó Zoltán vagy Kovács Imre.

Mi ez az érdekes alkotás? Ugyan kinek, minek állít mementót itt, ebben a dél­-borsodi faluban? A felelethez közelebb visz annak a fekete márványtáblának a fel­irata, amely ettől a különleges szobortól mindössze néhány méterrel, a községi mű­velődési ház falán olvasható: „Ezen épület helyén állt Cserépfalvi Imre (1900-1991) haladó könyvkiadó szülőháza. Állíttatta Cserépfalu Önkormányzata, Cserépfalvi Könyvkiadó és a Cserépfalvi Alapítvány 1992-ben.”

Talán a kedves Olvasók körében ismert a Cserépfalvi Kiadó neve, méghozzá Jó­zsef Attila, Kassák, Illyés Gyula, Kodolányi, Karinthy Frigyes vagy Radnóti kötete­inek kiadása kapcsán. Ennek a kiadónak az alapítója, tulajdonosa 1900. július 28-án, délután 4 órakor itt, Cserépfaluban, a mostani művelődési ház helyén korábban álló 302. számú házban, Deutsch Imre néven látta meg a napvilágot.

Ő írta később az Egy könyvkiadó feljegyzései című életrajzi kötetében: „Családom hosszabb ideje itt élt már, már a dédnagyapám is a falu lakója volt. Édesapám Tiszaároktőn született, de aztán a bátyjával együtt visszakerült Cserépfalvára. Szén­égetéssel és kereskedelemmel foglalkoztak. A cserépfalvi erdőkben dolgoztak, s a sze­net Miskolc és Mezőkövesd környékére szállították. ”

A fiatal gyermeket csak az egész korai gyermekkor kötötte szülőfalujához. Az elemi iskola első két osztályát még ott végezte az egy kisszobából álló népiskolában, ami 15-20 tanulóból és egy tanító néniből állt. A két osztály elvégzése után aztán édesanyja, Zeilinger Cecília döntésére, nővérével együtt Abaújszántóra került át, ahol anyja szülei laktak.

Később szüleinek sikerült valóra váltani régen dédelgetett álmukat, s a család városba, Egerbe költözött. Akkor őket is elhozták a nagyszülőktől, s Imre a népisko­lai tanulmányait már Dobó városában fejezte be, sőt ott tanult tovább a főreáliskolá­ban, ahol 1928-ban érettségizett. Megjegyezem, a Cserépfalvi nevet először 18 éves korában használta, előbb Cserépfalvaiként.

Aztán volt katona, majd azokban a zavaros időkben beiratkozott Pesten az egye­temre, az orvosi fakultásra, de akkoriban az egyetemi élet sem folyt normális meder­ben. „Nem tudta senki mi lesz, hogyan lesz” - írta azokról az évekről. Ő azt tervezte, hogy kivándorol Franciaországba, egészen pontosan Párizsba. Ám amíg ezt az álmát nem tudta valóra váltani, addig keményen dolgozott, hogy az utazás alapjait megte­remtse. Így dolgozott a füzesabonyi fatelepen, majd egy szeszfőzdében, később pedig az Egri Szőlőművelési Rt. alkalmazta különféle munkákra. A nyári szabadsága ide­jén például Abaújszántón dolgozott a gabona-betakarításnál. S a munka mellett még arra is volt ereje, hogy franciául tanuljon. Persze a franciát már Egerben, középisko­lás korában elkezdte tanulni, ráadásul igen kiváló franciatanára volt, Gálócsy Sán­dor személyében, aki nemcsak a nyelv szeretetére nevelte tanítványait, hanem Pá­rizsról, a francia forradalomról, a francia kultúráról és történelemről is sokat mesélt. Cserépfalvi Párizs utáni vágya tulajdonképpen onnan gyökeredzett.

Későbbi főhivatásával, a könyves szakmával is Egerben ismerkedett meg középis­kolás korában. Be-bejárt a Főutcában lévő Englander Adolf könyvkereskedésébe, ahol a hajlott hátú, nagyon akkurátus Englander bácsitól sokat hallott Adyról és a fiatal költőnemzedékről, sőt azt is megengedte az öreg könyvárus, hogy a diákok nézegethessék a könyveket, de vigyázniuk kellett, hogy azok ne piszkolódjanak. Aztán az önképző kör könyvtárában is dolgozott egy-két évig, mint diák-könyvtáros, a könyvtárat vezető tanár mellett. S volt egy rokona is Cserépfalvi Imrének, ponto­sabban anyjának egy unokatestvére, Vilmos bácsi, aki Párizsban volt könyvkereske­dő, s ott élt negyven évig. Amikor aztán hazajött Egerbe, gyakran meglátogatta őt Cserépfalvi Imre, s tőle sok érdekességet hallott a könyvkereskedő szakmáról.

Persze a végleges lökést a szakma és a hivatás kiválasztásában Párizs adta, ahol néhány héttel kiérkezése után anyagmozgatóként keresett pénzt a Hachette Könyv­kiadó Vállalatnál. Később viszont előrébb lépett a cégnél, hiszen franciául, angolul és németül is jól beszélt, s így kiváló tárgyalópartner lett. 1927-ig tartózkodott Párizs­ban, akkor kérte áthelyezését Budapestre, s a feleségével együtt vezette a Hachette cég pesti lerakatát. A hazai, elnémetesedett könyvszakmában nagy tett volt ez - mármint, hogy sok francia könyvet és folyóiratot forgalmaztak, mert nálunk az idő tájt nem volt divat a francia irodalom. A törzsközönségük a francia irodalom lelkes barátaiból, így Supka Gézából, Radnóti Miklósból, Ráth-Vég Istvánból, Laczkó Gé­zából alakult ki.

img852 másolata.jpgKésőbb saját könyvkiadó vállalatot létesített, s 1931-től kezdve számos könyvet adott ki, de a mennyiségnél is jelentősebb volt a kiadott könyvek minősége. A Cse­répfalvi Kiadónál nagyon sok irodalmi érték, haladó szellemű alkotás látott napvilá­got, méghozzá egy politikailag rendkívül terhes, nehéz történelmi időszakban, ami­kor bátorság volt haladó szellemű könyveket kiadni. O adta ki például 1936-ban József Attila: Nagyon fáj című kötetét, aztán Kassák: Akik eltévedtek című regényét. De említhetem Szabó Zoltán: A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság című szociográ­fiáját, Kovács Imre: A néma forradalom és az Elsüllyedt ország című műveit, vagy Zelk Zoltán, Illyés Gyula, Vas István verseit, Aragon, Solohov, Tolsztoj, Móricz, Reményik Zsigmond regényeit.

S milyen tragikomikus, hogy az „új rendszer”, amely büszkén vállalta 1945 után, hatalomra kerülésüket követően ezt a szellemi örökséget, nos ez a hatalom 1950-ben félreállította Cserépfalvi Imrét, s kiadóját bezáratta. S ekkor a könyvkiadó méhészkedni kényszerült. Félreértés ne essék, nagyon szerette a méheket, s annak idején Franciaországban, egy normandiai faluban, egy öreg méhésztől meg is tanulta a mesterség titkait, de hát ő ízig-vérig könyvkiadó volt, s a méhészkedés ez esetben bizony kényszerpályának számított.

Négy évvel később azért Cserépfalvi Imre mégis visszakerült a könyves pályára (Kállai Gyula segítette, aki akkor a Kiadói Főigazgatóság vezetője volt), és Cserép­falvi Imre az újonnan létesített Corvina Kiadó vezetője lett, ahonnan a 60-as évek­ben nyugdíjazták.

Cserépfalvi Imre 1991. június 22-én hunyt el Budapesten. Emlékét a szülőföld nem felejtette el, sőt azt kell hogy mondjam, emléke halála óta elevenebben él a köztudatban, mint annak előtte. Nem sokkal halála után, 1992. december 12-én már Cserépfalvi-emléktalálkozót szerveztek Cserépfaluban, s azon a találkozón felavatták a már említett emléktáblát, az egykori szülőház helyén álló művelődési ház falán. (A történelmi hűséghez hozzátartozik, hogy az emléktáblát Csiki László bogácsi kőfara­gó készítette.) Később a község vezetése a művelődési ház egyik szobájában kis emlékmúzeumot alakított ki, és működtet azóta is. Ebben a Cserépfalvi Kiadó sok régi kiadású könyve és persze Cserépfalvi Imre néhány személyes tárgya, családi dokumentuma található meg.

A legnagyobb ünnepség, megemlékezés pedig 2000. július 29-én zajlott le Cserép­faluban. Akkor ünnepelte ugyanis a település nagy fia születésének 100. évforduló­ját. Az eseményre hazajött az USA-ból Cserépfalvi Imre lánya, Katalin és fia, And­rás is. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke ünnepi beszédében a bátor, haladó szellemű, sok, történelmileg értékes könyv kiadójának kiváló tevékenységét dicsérte. Göncz Árpád köztársasági elnök pedig levélben emlékezett meg Cserép­falvi Imréről. Erre az alkalomra készült el a bevezetőben említett emlékoszlop, amely­nek tetején nem Cserépfalvi Imre portréja található, hanem alkotásai. A könyvek, réz és bronzlemezekből.

A felejthetetlen emléknap este aztán Cserépfalu berezdi pincesorán folytatódott, ahol a vendégek a tüzes bükkaljai borokat kóstolgatva nótára is hangolódtak. S ott, a sötétedő alkonyban felhangzott − a szülőfalujában utoljára, 1984-ben hazalátogató − Cserépfalvi Imre kedvenc nótája is: „Szól a kakas már, majd megvirrad már...”

 

(Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.29. 19:44

Intézményvezető, igazgató

Kisléta

szszb 30 tk Jakabné Harcsa Erzsbébet.JPGNapfürdőznek a teraszon az otthon lakói. Van, aki széken üldögél, míg másokat tolókocsihoz köt az állapotuk. Sajátos nyelven kommunikálnak egymással és gondozóikkal. Egy vonásuk azonban közös: valamennyien elégedettek, arcukon a boldogság félreismerhetetlen jeleivel. vajon melyikük tudja, hogy ez az otthon a végállomás, innen már nem tudnak visszakerülni a stressztől terhelt társadalomba? Saját családról pedig nem is álmodhatnak. Csak minden tizediket látogatják a családtagok. Több mint 200 személy – a legifjabb 16 hónapos, a legidősebb az 51. évét – tölti itt napjait. Őket azok az önfeláldozó, szolgálatkész munkatársak – ápolóktól a karbantartókig – vigyázzák, akik még véletlenül sem állást kerestek Kislétán. Az 57 éve alapított Ápoló-Gondozó Otthonban a péntek délután legfeljebb egy-két dolgozót talál a helyén, természetesen kivételt a szolgálatba beosztottak jelentik. No, és a néhány hónapja az intézmény irányítását ellátó Jakabné Harcsa Erzsébet is korareggeltől késő estig intézi a 12 hektáron fekvő parkban, mint egy kis ékszerdoboz, a fogyatékosok ellátását. A diplomás ápoló, közegészségügyi és járványügyi ellenőr, egészségügyi menedzser  - ez utóbbi oklevelét most mesterfokon is megszerzi, valamint szociális szakvizsgát is tesz – sok mindenre büszke lehet. Például eddig orvost neveztek ki igazgatónak, ő az első, aki nem orvosi diplomás. Szinte hazajött, amikor 2014. februárjától őt nevezték ki a kislétai otthon első számú vezetőjévé. Nevét, odaadását, szaktudását több megyei intézményben jól ismerik, mi több, három évet a budapesti Szent János Kórházon belüli Budai Traumaközpont ápolásvezetőjeként is tapasztalatot szerzett. Eddigi életpályája jól mutatja meg, miként juthat előre valaki a saját erejéből, ha nem arra vár, hogy csinálja helyette a dolgokat valaki más.

Erzsike Nyírbátorhoz kötődik, gyönyörű családi házat építettek. Férje közgazdasági és logisztikai végzettséggel előbb a nagykállói kórházban, most Németországban dolgozik. Fiuk, Balázs a Jósa András megyei kórház sebészeti osztályáról szintén Németországba ment, párjával együtt. Ő azon kevesek egyike, akik a szakvizsga után azonnal sietnek haza. Nem Budapestre, hanem Nyírbátorba, de minimum Szabolcs megyébe. Erzsike a nagykállói pszichiátriai szakkórházban ápolási igazgatóként dolgozott 1998 és 2005 között. Ezután a megyei kórház ápolási igazgatói beosztását látta el 5 évig. Saját elhatározásból kipróbálta magát a fővárosban, ám a betegek és néhány kollega kivételével féltékenyen nézték a munkamániás vezetőt. Szentül hitték többen is, biztosan az ő állásukra tör. Erzsike ma is derül ezen, hisz kijelentette, ő hazajön Szabolcs megyébe, ahogy lehet.

A jó nevű kislétai otthont körbevevő platánokat 4 éve gyökerestől csavarta ki egy vihar. Mivel természetvédelmi oltalom alatt áll, még egy fát sem lehet kivágni és újat telepíteni a helyére. Leveleket fogalmaz, hivatalokban kilincsel, polgármesterekkel, önkormányzati tisztviselőkkel, megváltoztatott jogszabályi dzsungelben keresi a megoldást az otthonban élők és az itt munkát vállaló 100 dolgozó érdekében. Középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékos emberekről van szó, azért messze nem mindegy, milyen fizikai, érzelmi, mentális állapotban töltik napjaikat az itt élők.

A foglalkoztatás a gyógyítást, az állapotuk javulását segíti elő. Szebbnél szebb hímzésekbe álmodják bele a korlátozott tudatukba érkező impulzusokat. Korongoznak, az egyik padlóváza akár múzeumban vagy képtárban is megragadná a látogató figyelmét. Ennél is jobban örülnek a Free Style névre keresztelt zenekaruk sikerének, 2013-ban Mit ér egy hang? címmel CD-t jelentettek meg.

Jakabné maximalista ezúttal is, mint eddigi állomáshelyein. A park rendbetétele mellett szeretne megfelelni a jogszabályban előírt, egy lakóra jutó 6 négyzetméter megteremtésének. Pénzt persze, csak pályázatokból, esetleg támogatásból tud szerezni, a fejkvóta épphogy biztosítja a feltételeket. A lelkiismeretes ápolók szakmai képzését folyamatosan szervezni kell. A közelmúlt felújításain van még javítani való, ám az álmoknak az anyagiak szabnak határt. A dolgozók hozzáállását jól mutatja, hogy Jakabné megemlítette, az ablakokba virágra már nem jut, másnap piros muskátlik tucatját ültették cserepekbe…

A farsang, a húsvét, a karácsony, a sportnap, a gyermeknap lehetőséget ad az orvosi ellátás mellett az alternatív terápiára, beleértve a kutyasimogatást is. Családcentrikus vezető csak ilyen szellemben működtethet egy otthont – vallja Jakabné Harcsa Erzsébet. Munkáját, eredményeit tisztelik, elismerik. Megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét is. A Pro Sanitate cím kitüntetettje.

Mindjárt jövök és megbeszéljük a sorsukat – szól a vezető ápolónőnek. Új lakók érkeztek, ezernyi a tennivaló – gondolatai már másutt járnak.

A világ szebb azáltal, hogy élnek köztünk Harcsa Erzsébetek…

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.29. 07:55

Városfejlesztési irodavezető

Nyírbátor

szszb 30 tk Máté Antal.JPGLokálpatrióták kezdeményezései egészítik ki a város önkormányzatának törekvéseit. Ez a mondat fél évezrede is megállta volna a helyét Nyírbátorban. Ma már szétválaszthatatlan kötelék fűzi össze a jobbra, szebbre, kényelmesebb életre vágyó helybelieket és az egyre gyarapodó település irányítóinak hétköznapjait. A Báthori családtól elindulva Nyírbátor nemcsak a közelében lévő városokra, falvakra, hanem országosan is mérhető hatást gyakorol a környezetére. A testvértelepülések, Nagykároly és Szilágysomlyó révén pedig nemzetközi porondra lépett az együttműködés. Az Európai Unió 10 éve újabb keretet ad az összefogásra, és anyagilag is támogatja az ésszerű, fontos és sürgős helyi kezdeményezéseket.

Generációk sora követte egymást, de a helybeliek városfejlesztő, közösségteremtő gondolkodásmódja jottányit sem csökkent. Sőt, mint arra Máté Antal, a Nyírbátori Városi Önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodavezetője reagál: bármilyen nehézségek merültek fel, a nyírbátoriak mindig megtalálták a fejlesztési lehetőségeket. A mindössze 35 éves fiatalember ezt a vidéket szülőföldjeként tiszteli. Édesapja, Máté Antal mezőgazdasági gépszerelőként végzett. Édesanyja Takács Klára Erzsébet kereskedelmi képesítést szerzett. Máté Antal az egyetemi évek befejezése után Nyírbátorban telepedett le és jelenleg is családjával – feleségével és 2 éves kisfiával – a városban él. A Nyírbátori Kistérségnél helyezkedett el, mint projektmenedzser. 6 projektet indítottak el.  Nagyobb feladatra is alkalmasnak találták Antalt a vezetői: átkerült a Nyírbátori Városfejlesztési Irodára.

Mint mondja, szívet melengető érzés, hogy a város szinte valamennyi épületének felújításához több-kevesebb köze lehetett, legyen az iskola, óvoda, rendelő, templom, fürdő, út, tér, járda. Még jelentősebbnek értékeli, hogy a megye legdinamikusabban fejlődő Ipari Parkját tudták kialakítani. Ebben több mint 1300 munkahelyet hoztak létre, és a következő években további 700 állást lehet betölteni. A számok mögött meghúzódik a legfontosabb ismérv, mely szerint a városfejlesztés egy hihetetlenül összetett feladat, amely komoly csapatmunkát és együttműködést igényel. Örül annak, hogy komoly, tapasztalt szakemberekkel dolgozhat együtt. Ars poeticának is beillik, hogy Máté Antal hisz a város fejlődésében és a családja jövőjét is itt képzeli el.

Nyírbátor egyik azon különleges hangulatú kisvárosainknak, ahol kézzelfogható, kitapintható a történelem. Hét évszázad építészeti, művészeti emlékeivel találkozik az ember, ahol összeér Magyarország és Erdély történelme. A honlapon azt is olvashatjuk, más itt az élet ritmusa, az otthonosság érzete, a kedves, közvetlen szabolcsi emberek, a szép, rendezett város, a történelmi emlékek szokatlan bősége teremtik ezt a hangulatot. Így igazi kulturális kisvárossá vált, több évtizedes múltra visszatekintő rendezvényekkel. A Zenei Napok feledhetetlen élményei, a varázslatos hangulatot teremtő Szárnyas Sárkány Hete programjait adó, egyedülálló Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál, a Rhytm and Blues fesztivál és motoros találkozó méltán tették ismertté a város nevét itthon és külföldön. Kikapcsolódást nyújt a vendégeknek a nemrég megnyílt Sárkány Wellness, Gyógyfürdő és Termál Kemping változatos szolgáltatásaival és népszerű a gyógyászati kezelés is.

Élhetőbbé teszi a várost a kerékpárút, az informatikai infrastruktúra fejlesztése, az inkubátorház és szolgáltató központ. Az ivóvízminőség-javító projekt, a polgármesteri hivatal akadálymentesítése, az oktatási centrum energia-ellátásának fejlesztése, napelemes rendszer kiépítése, a szakrendelő energia-ellátásának fejlesztése mellett a határon átnyúló kastélyturizmus fejlesztése, a geotermális infrastruktúra fejlesztése Nyírbátorban és Nagykárolyban, valamint e két város turisztikai együttműködésének kialakítása – csak egy csokor a fejlesztési elképzelésekből. Az Európai Unió és a szomszédos államok testvérvárosainak összefogását jelzi, ha a termálvíz hasznosítására benyújtandó pályázatuk kedvező fogadtatásra talál.

A konkrét számok felsorolását hagyjuk meg a szakembereknek. Sokkal fontosabb az a törekvés, hogy a város ma már gazdasági, turisztikai területeket is bevon az eddigi, zömében történelmi, kulturális hagyományőrzés mellé. Itt említhetjük a biomassza alapú távfűtés megvalósításának elképzelését Nyírbátorban. Az egykor cipőiparról, gépgyártásról, növényolajiparról ismert város a 21. század kihívásainak eleget téve tesz meg minden tőle telhetőt, hogy az országhatár szélén is modern városlakónak érezze magát mindenki. Ebben Máté Antal komoly szerepet vállalt eddig is, a jövőben pedig még több feladatot szeretne magáénak tudni, hogy jobban szolgálja szeretett városát és az itt élőket.

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.28. 07:43

Polgármester

Nagycsécs 

nagycsécs gulyás ottó 5.JPGNagycsécs település a Sajó folyó jobb partján, a  35-ös főút mentén, Miskolchoz közel, a Bükk hegység lábánál helyezkedik el, a Tisza folyó közelségében. A település földrajzi fekvése nagyon kedvező, mezőgazdasági adottságai kiválóak.

A 830 fős kis település az őskor óta lakott, amelyet az ásatások során előkerült számtalan lelet is bizonyít. A község határában 1241-ben zajlott a magyar vereséggel végződő muhi csata. A faluról írásos feljegyzés elsőként 1280-ból származik. Ezt követő évszázadokban különböző nemzetségbeliek birtokolták – Miskóc, Aba. A XIV. században a Csécsi Posafi András és Mihály, Zsigmond királytól pallosjogot nyertek. A török uralom idején a település elpusztult, de később újjáépült.

Nagycsécs infrastrukturális szempontból kiépült, közművesített, ivóvíz- és szennyvízhálózattal rendelkezik. A községben biztosított a háziorvosi alapellátás, a védőnői szolgálat, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat.  Posta, könyvtár is kiszolgálja a falu lakosait, a településen polgárőrség működik. A Sportpálya lehetőséget ad a sportolni, mozogni vágyóknak. 

A kertek alatt folyó Sajó a tavaszi áradásokkor gyakran jelentett problémát az itt élőknek, mivel rendre vészhelyzetet teremtett. A 2010. évi emlékezetes nagy árvíz sem kímélte a települést és annak lakosait. Azóta a kormányzati döntés alapján megépült önkormányzati körtöltés szolgálja a lakosság életének, anyagi javainak védelmét.

A település jelenlegi polgármestere Gulyás Ottó 2007-ben, időközi önkormányzati választáson indult el először a polgármesteri székért. Ezt megelőzően a 2002-2006. közötti ciklusban képviselőként tevékenykedett a községért, majd 2006. évben alpolgármesterré választották. Ezt követően 2007. évben vette át a polgármesterséget, és azóta is elhivatottan végzi a község irányítását. Nagycsécs község 2013. márciusa óta, Sajóörös és Muhi községek mellett tagja a Sajóörösi Közös Önkormányzati Hivatali Társulásnak.

Gulyás Ottó megválasztása óta, a község érdekeit szem előtt tartva minden lehetőséget megragad, hogy ez a kis Sajó menti település minél élhetőbb legyen. Célja, hogy a falu épüljön, szépüljön az itt élők és az ideérkezők örömére. A település több pályázaton is sikeresen szerepelt az elmúlt időszakban, amelyeknek látható eredménye megmarad az utókornak. Pályázati forrásból újult meg az önkormányzat épülete, kialakították a templom melletti parkolót, és térkövezték a temető bejáratát.

Kialakításra került a Közbiztonság Háza, melyben helyet kapott a község körzeti megbízottja, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, valamint a polgárőrség.

Pályázati támogatásból 2014. évben valósult meg a sporttelep korszerűsítése - amely egy ötfunkciós pályát, valamint egy kültéri kondicionáló gépet foglal magába -, a település négy helyközi buszmegállójának felújítása és az orvosi rendelő rekonstrukciója. Utóbbi eredményeképpen megújult a háziorvosi alapellátást és védőnői szolgáltatást magába foglaló épület, továbbá korszerű, színvonalas eszközök biztosítják jövőben az egészségügyi ellátást.

A polgármester számára nem elhanyagolható tényező a település közbiztonsága, amelyért évek óta megpróbál minél többet tenni. Célul tűzte ki a község lakosainak biztonságát éberen figyelő térfigyelő kamerarendszer kiépítését, melynek telepítésére várhatóan szintén 2014. évben kerül sor.

Jövőbeni tervei között szerepel még a település útjainak kiépítése az ipari parkhoz, a Vállalkozói park fejlesztése, a játszótér és a „Mese-utca” park kialakítása, az óvoda felújítása és nem utolsó sorban a munkahelyteremtés, hogy Nagycsécsnek ne csak múltja és jelene, hanem jövője is legyen.

Gulyás Ottó 1966. december 21. napján született Miskolcon, gyermekkorát Muhiban töltötte. Az általános iskolát Muhiban és a szomszédos településen, Ónodon végezte. Tiszaújvárosban villanyszerelő szakmát szerzett, majd a Tiszai Hőerőmű elektronikusa lett.

A katonaságból 1988-ban történt leszerelését követően feleségül vette Kékesi Edit ápolónőt, akivel Nagycsécsen alapítottak családot. Felesége vezeti a 20 éve működő kisgépjavító vállalkozásukat. Házasságukból három gyermekük született. Elsőként fiuk, Dávid 1989-ben, majd őt követte 1992-ben a két ikerlány, Eszter és Renáta. Jelenleg mindhárman felsőfokú tanulmányokat folytatnak.

Gulyás Ottó polgármester hitvallása: „Az élet nem egyenes, jól belátható folyosó, melyen felszabadultan, akadálytalanul vonulhatunk végig, hanem ösvények labirintusa, melyen át hosszan tartó és bajos kutatással kell meglelni az utat, s eközben időről időre zsákutcába jutunk. Ám ha van hitünk, mindig megnyílik előttünk egy ajtó - talán nem pont az, amelyikre mi számítottunk, de mindenképpen olyan, mely mögött a helyes út vár ránk.”

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.27. 08:43

1. A romkert, a kerítésen keresztül nézve.jpgNemcsak a vulkán hamuja, hanem a mindennapok pora is betemethet és átadhat a feledésnek egy-egy várost. Pompei és Herculaneum sorsa ismert, Aquileia-é kevésbé. Pedig a Trieszttől nem messze fekvő észak-olaszországi várost nem öt-tíz méter mélyről kell kiásni, mint a már említetteket.

3. Egy, a helyreállított mozaikokból.jpgAkár útépítés, akár alap ásás, szinte bizonyos, hogy ezen a vidéken valami leletbe ütközik a szerszám. Nem véletlen, mert Aquileiát mint második Rómát emlegették a birodalom fénykorában. A negyedik században patriarchátus székhelye volt. Nagyon fontos helyen feküdt, hiszen itt keresztezte egymást a tengerparti főút és az Alpokon keresztülvágó másik. Rómát egyebek mellett az általa épített utak hálózata tette naggyá, érthető tehát Aquileia fontossága.

2. Munkában a restaurátor.jpgAz egyik legnagyobb ásatás, és romkert napjainkban egy mai útépítést lassít le. Az ideiglenes drótkerítésen keresztül jól körvonalazódnak az egykori építmények, és a közöttük vezető utak. Az eldőlt és földtől betemetett oszlopok újra állnak. A régészek keze nyomán nyilván újabb részletek is a ma embere elé tárulnak előbb utóbb.

A feltárást végző szakemberek munkája türelemjáték. Különösen, ha valamit eredeti pompájában akarnak helyreállítani. 

01520026.JPGA város hatalmas katedrálisának belsejében gyönyörű mozaikok képes beszéde vall a régi korok életéről. Minden adott ahhoz, hogy régi szépségében pompázzanak majd az ábrázolások. A már elkészült részeket egyelőre üveglapok fedik. A késő délutáni napsugarak betűznek a főhajó homlokzati ablakán, ezáltal szép kontúrokat kapnak a mozaiklapocskák. Nagyszerű alkalom a fényképezésre. Az egyik sarokban a restaurátor hölgy hason fekve dolgozik. A felfázástól nemigen kell tartania, mert a kinti hőség simogató melegséggé szelidülve itt is érezteti hatását. Elképesztően aprólékos munka. Néztem egy darabig, elhatároztam, hogy megvárom amíg egy kockácskával végez a szakember, de láthatólag több ideje volt, mint nekem. Annyira elmélyülten dolgozott, hogy észre sem vette ottlétemet. Lucianó, olasz vezetőm már a bejáratnál várt, és fáradhatatlanul sorolta mindazokat a történeti adatokat, amelyek a helyet illetően fontosak. Hátat fordítottunk a perzselő napnak, és felnéztünk a majdnem félszáz méter magas toronyra. Dísztelenségében is monumentális építmény. Aztán megakadt a szemem a Remust és Romulust szoptató anyafarkason, mely egy oszlop tetején állt a templom előtt. Egy kereszténység előtti jelkép, keresztény templom előtt. Ráadásul eléggé új állapotban. Szóvá teszem Luciano-nak. Mussolini volt az ötletgazda kapom a választ. Jót nevetünk a dolgon, és nagyot szippantunk a fügeillatú levegőből.

***esiksandor2cm.jpg

Ilyen szép a világ

 

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.26. 18:02

Polgármester

Girincs

szszb 30 ki Baráth László.JPGA település polgármestere örökös optimista, amely tulajdonságára nagy szükség volt az elmúlt közel három évtizedben. Több olyan intézmény működik Girincsen, amit nagyobb községek is irigyelhetnek. Mindig voltak és vannak jó ötleteik, amelyekhez minden pályázati lehetőséget igyekeznek kiaknázni.

A jelenleg közel 900 lélekszámú település a tatrájárás után az 1330-as években népesült be újra. A törökdúlás után ugyancsak újra kellett építeni a falut. Egykori birtokosai közül kiemelkedett a grófi Dőry család, akik 1730-ban a településre kastélyt építtettek és a Sajóra hidat verettek. Girincs sokáig a térség központi szerepét is betöltötte.

Máig értékes ereklyeként tartják számon azt az anyakönyvi kivonatot, amelyet az egyház őriz és amely alapján Mikszáth Kálmán megírta a Különös házasság című regényét. 

A kastély ma is áll, az 1945-ös államosítás óta fogyatékos gyermekek otthonául szolgál. Mintegy hatvan embernek biztosít munkahelyet az intézmény, ami így a község legnagyobb foglalkoztatója. Másik meghatározó munkaadó az önkormányzat, ahol 13-an dolgoznak.

Baráth László 1985-től irányítja Girincset. Tanácselnökként kezdte pályafutását és érdekes epizóddal indult a munkája. Megválasztása másnapján költségvetési tárgyalásra ment Miskolcra, a megyei tanácsházára, ahol akkor még senki nem ismerte. Aztán Girincs tanácselnökeként letett egy falufejlesztési listát az asztalra és mindjárt eredményt ért el. Akkorra már eléggé elöregedett a falu, ezért idősek napközi otthonát álmodta meg, ahol a szépkorú emberek társaságban tölthetik mindennapjukat. A húszfős nappali intézményt 1986-ban adták át, de a ’90-es évek második felében finanszírozás hiányában be kellett zárni.

Infrastruktúráról 1988 előtt nem lehetett beszélni Girincsen, hiszen sáros utak voltak, hiányzott a vezetékes víz, a gáz és a telefon a lakásokból. Közigazgatásilag hozzájuk tartozott Kiscsécs, ahol hasonlóak voltak a körülmények. Először az utak rendbetételét célozta meg Baráth László, majd a sármentesítés és a részbeni aszfaltozás után épültek járdák is. A község vezetői fontosnak tartották, hogy a helybeliek egészséges ivóvízhez jussanak. Addig a szennyezett Sajó vízteraszáról, ásott kutakból nyerték az ivóvizet, ami még nitrátos is volt. Sikerült elérniük, hogy 1988-89-ben kiépüljön a község minden utcájában a vízvezeték. Hamarosan nyitottak hús- és zöldségboltot, majd benzinkutat is. A komfortnövelő beruházások után megnőtt az érdeklődés Girincs iránt, akkor új telkeket értékesítettek a betelepülőknek. A lakosság létszáma folyamatosan emelkedett, a 600 fős faluból hamarosan 900 fős lett. Ezt a létszámot a mai napig őrzik.

A rendszerváltozás után nagyobb léptékkel indult meg az infrastrukturális fejlesztés. 1998-ra 100%-ban leaszfaltozták az utakat, majd kielégítették a telefonra várók igényét és kiépült a gázvezeték is. Visszaállították a nyolc osztályos általános iskolát, amihez tornaterem épült. Ez ma körzeti iskolaként működik 160 tanulóval. Érdekességként megemlíti Baráth László, hogy a tanítás jelenleg két műszakban történik a tárgyi feltételek hiánya miatt. Újabb beruházásként 2002-ben készült el a polgármesteri hivatal, a következő évben egy régi épületet vásároltak meg tájháznak, amit sikerült helyi eszközökkel berendezni. Előtte azonban egy pályázatnak köszönhetően a parókiával együtt felújították. A falunak évtizedek óta van óvodája, ám a régi épület idővel korszerűtlenné vált, ezért 2005-ben újat építettek. Egy év múlva kétcsoportos rendszerben működtették az intézményt, ma viszont már három csoportban foglalkoznak az óvodapedagógusok a 60 óvodással.

Pénzhiány miatt 2004-ben megszűnt a helyi futballcsapat, ám ennek ellenére korszerűsítették a sportöltözőt. A művelődési ház is átesett egy rekonstrukción, akárcsak az orvosi rendelő. A polgármester elmondta, hogy van állandó háziorvosi szolgálatuk és fogorvosuk is, utóbbi a kistérség ötezer emberét látja el. Emellett működtetnek anya- és csecsemővédelmi tanácsadót is. Családi napközire 2013-ban nyertek pénzt, ahol 3 éves korig fogadják a gyereket, miközben a szülők dolgoznak. Figyelmet kapott az 1980-ban épült ravatalozó, amelyet bővítettek és előtetővel láttak el.

Baráth László Kesznyétenben született 1956-ban, és ma is ott él. Az általános iskola elvégzése után Abaújszántón végzett mezőgazdasági szakközépiskolát, majd 10 évig dolgozott a kesznyéteni tsz-ben. Girincsre nősült és ezután lett a falu első embere. Három lánya közül Zsuzsanna környezetvédelmi mérnök a bőcsi önkormányzatnál, Tímea pedig a fővárosban dolgozik és van egy négyéves kislánya, Jázmin, ő az első unoka. Második felesége Tünde, közös gyermekük pedig Lilla, a tiszújvárosi gimnázium 9. osztályos tanulója.

Megemlíti még, hogy a kertjében álló 70 gyümölcsfa ápolása és a kertészkedés jelenti számára a kikapcsolódást a mindennapi gondokból. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.26. 08:19

Írta: Bódi Katalin

 

MS mester Mária és Erzsébet találkozása másolata.jpgÁltalános iskolában a biológia teremben, az üveges szekrény jól látható részén volt egy különös befőttesüveg sorozat, amit a felsősök már sutyorogva és magabiztosan nézegettek minden titkok tudóiként. Embriók, magzatok lebegtek formalinban az első hónaptól a kilencedik hónapig, a hatodiknak a tetejéről hiányzott kb. egy centi folyadék, emiatt koponyácskája elszíneződött és kissé kiszáradt. Néhányan tudni vélték, hogy ez a soha meg nem született gyermek az iskola egyik tanulójának terhességéből való. Látványuk, jelentésük végeredményben felfoghatatlan volt, hiszen nem lehetett értelmezni, felfogni őket, életük vagy haláluk tabu volt, megnevezhetetlenek voltak, talán amiatt is, mert némelyik megmutatta már nemét. Sosem kerültek ki a szekrényből, amikor az ember szaporodását tanultuk, akkor sem. Sikerült különösebb röhögés nélkül abszolválni azokat az órákat, mert a tanárnő nyíltan, magabiztosan beszélt egy olyan témáról, amit mindannyian ismerni véltünk, de csak sugdolóztunk róla, jó volt akkor végre nyíltan egy felnőtt szemébe nézni, aki komolyan szólalt meg, szégyenkezés nélkül. Nyolcadikban azután, amikor már érezhetően kínlódott a technika-oktatás, s a robbanómotorok, a tranzisztoros rádió és a szódásszifon szerkezetének tanulmányozása már nemigen volt távlatos, ugyanez a tanárnő az egyik év végi dupla technika órán levetített egy filmet (tekercsről, filmvetítővel a falra) egy terhességmegszakításról. Abortusz. Zöld csempés falú műtő, némaság, hidegen csengő fém műszerek, néhány szikár utasítás és a végrehajtott esemény józan leírása. A fiatal lány kiszíjazott mezítelen lábai, az orvos keze által takarásban lévő szemérem, fakó hálóing. Vér. Fenyegetések. Következmények. A technika-teremben szorongás.

Néhány hónapja különös kampányfilm jött velem szemben a tévében, miközben reggeli kávémat kortyolgattam a heverészés illúziójában lebegve néhány percig. Kata vagyok, tizenöt éves, szeretkeztem a barátommal és teherbe estem. A kamerába meredő kétségbeesett kislányarc magánya, keskeny műtőasztal a semmi ágán, mindent elnyelő sötétség. Ismét nagyon megráz ez a durva szembesítés. Nem tudom, hogy pontosan kinek a feladata az abortuszról való beszéd, és milyen módon lehetséges, de nem hiszek abban, hogy bármiről beszélni csak a súlyos következmény irányából lehetséges. Ráadásul nehezen tudom értelmezni azt is, hogy mikor, miről, milyen mértékben nyitható meg a diskurzus súlyos torzítások csapdája nélkül.

Ott, a technika-teremben még azt sem tudtuk, hogyan kell egy fiú kezét megfogni, milyen csókolózni, milyen lehet testet-lelket szenvedéllyel szeretni. Csak azt tudtuk, hogy a lányoknak nem szabad teherbe esni.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! Olvassa el a szerző további műveit is:

Biztonsági kamerával megfigyelt terület  *  Angyallesen   *  Mesterséges paradicsomok   *  Cipőkopogás  *

Mese a halhatatlan túlélőtáskáról   Mintamókusok  *  Folyosói ölelés

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.25. 18:25

Polgármester

Kesznyéten

szszb 30 ki Kecső Imre 300.jpgA község a történelmi Zemplén vármegye legdélibb fekvésű települése, ahol egykor, a folyószabályozások előtt a Sajó a Tiszába ömlött. A majd kétezer lakosú Kesznyétenben van ugyan több jelentős adófizető vállalkozás (Hernádvíz Kft, Manitox Kft), ám nagyobb létszámú munkahely csak Tiszaújvároson vagy Miskolcon található. Az önkormányzat igyekszik úrrá lenni a nehéz gazdasági helyzeten, a takarékosság érdekében a képviselők 2007-től tiszteletdíjukról is lemondtak.

Kecső Imre 1994-ben nyerte meg először a polgármester választást, akkor még társadalmi megbízatású státusban látta el a vezetői feladatokat. Főállása Tiszaújváros Eötvös József Gimnázium és Szakközépiskolájában volt, ahol magyar és történelem tantárgyakat tanított. Megválasztása után az infrastrukturális lemaradás eltüntetését tűzte ki célként. Elsők között vezetékes ivóvízhálózatot építettek ki és elkészült hat kilométer aszfaltozott belterületi út. Aztán bővítették az óvoda épületét, korszerűsítették a közvilágítást, az intézményekbe új fűtési rendszerek kerültek, de épült sportöltöző és tájház is. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetbe látogatóközpontot építettek. 1998-ban újraválasztották, ettől kezdve főállású polgármesterként dolgozik, mert megtapasztalta, hogy a polgármesterség egész embert kíván. Megteremtette a civil szervezetek alapjait, amikor sikerült megszerveznie a faluszépítő egyesületet, de az új polgárőrtörvény elfogadásáig polgárőrség is működött a községben.

Megújult a Kesznyéten-Tiszalúc közötti út, ami jelentősen javítja a község elérhetőséget, és megépült 400 méter járda is. Az ivóvízhálózat kiépítése 2007-ben pályázati forrásból lett százszázalékos. A vízelvezető árkok karbantartását önerőből oldották meg, mivel nem nyertek rá pályázati pénzt.

Közben befejezték iskolabővítési programjukat. Új informatikai tanterem és bemutatóterem készült el más szaktantermekkel párhuzamosan és 15 évi szünet után újraindult a faluban a könyvtár. Áldoztak pénzt a községháza részleges felújítására és akadálymentesítésére is. Régi igényt elégítettek ki, amikor fiókgyógyszertárat adtak át. A temető körbekerítése szintén a helybeliek elvárását szolgálta.

Nagy sikerként könyveli el a polgármester, hogy a 2010-es nagy árvíz idején komoly összefogásnak köszönhetően védték meg Kesznyétent az elöntéstől. Az az év más szempontból is emlékezetes marad Kecső Imre számára, mert amíg 2006-ban ellenfél nélkül indult az önkormányzati választáson, 2010-ben a kormánypárt jelöltet állított a független polgármesterrel szemben. A durva kampány őt is meglepte, de ennek ellenére nem került veszélybe a polgármesteri tisztsége. Mivel töretlenül folytathatta a megkezdett munkát, 2013-ra helyreállt az önkormányzat pénzügyi egyensúlya. Folytatódtak a beruházások, ma már Kesznyéten minden útja sármentes, a Rákóczi utcában pedig saját kivitelezésben épült meg két buszváró. Több járdaszakaszt térkővel újítottak fel, és új járda készült a köztemetőhöz. Főállású művelődésszervezővel pezsdítik fel a község életét, ő vezeti a könyvtárat és szervezi a közösségi programokat. A református egyházközség gyülekezeti termének felújítását is segítette az önkormányzat, ám a legnagyobb feladat ezután következik. A templom felújítása is elodázhatatlan, amire elkezdték a gyűjtést.

Polgárról háziorvos feleségén keresztül - aki itt kapott munkát - került Kesznyétenbe Kecső Imre. Azt mondja magáról, régóta függetlennek tartja magát, aki balról indult, miközben számos kérdésben a jobboldallal értett egyet. Budapesten született 1960. február 13-án, majd édesapja révén Polgárra került. Járt Folyás és Polgár iskoláiba, utóbbi település gimnáziumában érettségizett és felvették Debrecenbe a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom - történelem szakára. Ötödéves egyetemistaként már katedrára állt a polgári gimnáziumban, majd 1984-ben kitüntetéssel kapta meg tanári diplomáját. A tanítás mellett bekerült a politikai életbe is. Polgáron 1989-től a nagyközség függetlenített párttitkára volt, de mindvégig tanított óraadó tanárként, majd elvállalta a helyi művelődési ház irányítását Alapító tagja volt az MSZP-nek, majd kiszállt a politikai életből és újabb diplomákat szerzett az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakán, valamint a KÖZGÁZ-on önkormányzati gazdálkodás, településszervező szakon. Amikor ideje engedi, kutatómunkát végez Kesznyéten történelméről és néprajzáról, ezekről több könyvet kiadott. Azt mondja, kesznyétenivé vált.

 A következő ciklusban szeretné kiépíteni a szennyvízcsatorna rendszert és a térfigyelő kamerarendszert, felújítani a Sajó-hidat, a református templomot és a művelődési házat. Fia, Gábor az ELTE pénzügyi-jogi tanszékének tanársegéde és jelenleg ösztöndíjjal végez kutatásokat Angliában. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.25. 07:55

Nyugalmazott tanár

Ököritófülpös

szszb 30 és Magocsa András070.jpgNéptanító vagyok – szögezi le szelíd, de mégis határozott hangsúllyal. Én Magocsa tanár úrhoz jöttem. Aki figyelmembe ajánlotta úgy tette hozzá a vezetéknévhez a „tanár urat”, ahogy hétköznapi ember esetében a keresztnevet szokás. Tanítvány az illető, ahogy a faluban annyian mások.

Sokféle értelemben hallottam már használni ezt a bizonyos „néptanító” szót, álljon itt most Magocsa tanár úrtól a szabatos meghatározás.

– Az én időmben az az ember, aki öt esztendő alatt nem csak az alsó osztályok oktatásához elegendő vizsgákat tette le, hanem a felsőbbekét is, az egyedül önállóan taníthatta végig a kis falvak összevont osztályait.

Ma már csak a javakorabeliek tudják mit jelent az egy tanteremben egyszerre tanuló több osztály. Felidézik hátrányait, tisztelettel emlegetnek nagy pedagógus egyéniségeket. Volt idő, amikor a haladást jelentette.

– Vásárosnaményban születtem 1927. december 4-én – kezdi élete történetét egészen az elején. – Az elemi iskolában egyik tanárom felhívta a szüleim figyelmét arra, hogy érdemes volna engem tovább taníttatni. Nagy öröm volt számukra, hogy jó híreket hallanak felőlem, de beárnyékolta a boldogságot, hogy a szűkös anyagiak miatt nem nagyon volt kilátás tanulmányaim folytatására.

Megmagyarázhatatlanul jó érzés hallgatni az ősz hajú ember gondosan fogalmazott mondatait, és szépen tagolt szavait. Ma már egyre ritkább olyasvalakit hallani, aki így használja anyanyelvét.

– Hol legnagyobb a szükség, ott legközelebb a segítség – folytatja, miként fordult jóra a sorsa. – Ember Péter plébános úr megkérdezte, vállalnám-e az egyházi újság árusítását. Hát persze, hogy vállaltam. Így vált lehetővé, hogy folytassam a tanulást.  Két esztendő alatt elvégeztem a négy polgárit, mégpedig egy magán iskolában.

A világháború utolsó éve a nyíregyházi tanítóképzőben találja az ifjú Magocsa Andrást. Átéli a bombázást, de a béke első évei alatt leteszi azokat a vizsgákat, amelyek révén megszerzi ama bizonyos néptanítói diplomát.

– Rápolton kezdtem a pályámat 1949-ben – pillant valahová messze a jobb válla felett. Tényleg, nyugtázom, arra esik a szomszéd falu. – Mendelejev módszerrel tanítottam a nyolc osztályt.

– Melnyikov – veti közbe a körünkben ülő felesége. Eddig figyelmesen hallgatta élete párját, időnként helyeslően bólogatva.

– Tényleg Melnyikov – helyesbít Magocsa András. – A memória… Időnként már cserben hagy. – Hálás szemmel pillant párjára. – Ő egy évvel később került ugyanoda, a rápolti iskolába – hagyja ott a tekintetét a rá szegeződő szempáron. – Akkor még Simon Vilmának hívták. Porcsalmai lány.

– Egy kicsit nehezen mozgok – vált Melnyikovról saját magára az egykori porcsalmai lány. A kezén gipsz, a lábán fásli. Fölötte sem szálltak el nyomtalanul az évek.

Rápolt után már Ököritófülpös következett. Az ifjú pár családot alapított. Két fiúgyermekkel áldotta meg frigyüket a sors. László ’52-ben született, a bajai főiskolán docens. Őt János követte ’57-ben. Róla pedig tudja minden környékbeli és távolabbi autókedvelő, hogy a szalonjában vásárolhat BMW-t Nyíregyházán, Debrecenben.

Vilma asszony kióvatoskodik a másik szobába, és fényképpel tér vissza. A párja kezébe veszi, és 87 évesen, szemüveg nélkül rápillantva találgatja a felvétel dátumát. Évtizedek múltak el azóta, hogy a gép exponált. Ő változott a legkevésbé, állapítom meg.

Visszatérve a munkás évekre, a néptanítói korszaknak hamar vége szakadt.  Szakosodni, kellett, ezért Magocsa András az egri főiskolán matematika-fizika szakon diplomát szerzett. Érdekes momentum az életében, hogy akár pályát tévesztettnek is tekinthető.

– Nagyon szerettem a fogalmazást – tér vissza tanulmányai kezdetére. – A tanárom szerint is volt hozzá tehetségem. Keletkezett azonban közöttünk egy konfliktus, ami miatt mégsem abban az irányban mentem tovább.

Határozott, erős akaratú ember – vonom le a következtetést. Egyben felfedezem a magyarázatot választékos beszédbéli kifejezésmódjára.

Magocsáék a családfő 1989-es nyugdíjazásáig élték a pedagógusok akkoriban „rendesnek” számító életét. A tanítás mellett gazdálkodással egészítették ki jövedelmüket. Egy „rendellenességet” azonban kis meghatódással jegyzek fel. Vilma asszony nagyon szeret olvasni, de így van ezzel Magocsa tanár úr is. És amit olvastak, azt rendszeresen részletesen elmesélték egymásnak…

A nyugdíjas esztendők szerencsés módon mindkettejük számára évtizedekké hosszabbodtak. Az idősek klubjának megalapításában is jelentős szerepe volt. 

– Sajnálom, hogy nem hamarabb hoztuk létre – mondja, immár a ház előtti virágoskertben.  – Sok új barátot szereztem ott. Hetente kétszer megyünk el a klubba.

Búcsúzóul a kezét nyújtja. Véletlenül az ágyásba lépek. Párhuzamosra gereblyélt föld, szép fegyelmezett közökben ragyogó szirmok… Restellem magam. Sebaj, mondja Magocsa tanár úr mosolygós szeme.

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.24. 08:40

Vállalkozó

Ököritófülpös

szszb 30 és Keresztesiné Ványi Melinda.JPGVirág, játék, ajándék – ez van kiírva – igazít útba, amikor telefonon egyeztetjük, hol is keressem. A szép új épület homlokzatán tényleg ott a felsorolás, és mindezekhez még az üzlet neve is: Jázmin. Zárásra beszéltük meg a találkozót. A boltbelső, ahol bemutatkozunk egymásnak, választékos árukészlettel várja a vásárlókat. Keresztesiné Ványi Melinda mosolygós fiatalasszony. A szomszédos épületben lévő otthonukba invitál miután bezárta az boltot.

Házuk enteriőrje inkább városi életmódot és felfogást tükröz. Minden irányban belátni az életteret, minden sarka arról árulkodik, hogy be van lakva.

– Nem is olyan rég még a határőrségnél dolgoztunk a férjem is, én is – lep meg, amikor afelől érdeklődöm, milyen előzményei vannak a szemmel láthatóan sikeres vállalkozásuknak. Mintegy varázsütésre meg is jelenik élete párja, Keresztesi Iván.

– Valójában ebben a pillanatban is állományban vagyunk még – veszi át a szót. – A feleségem útlevélkezelő volt Csengersimán, én meg kábítószer kereső kutyával igyekeztem felderíteni  a bűnözői tevékenységet.

Könnyű engedni a csábításnak, és hallgatni a civil számára itt-ott félelmetes, a sűrűjében dolgozóknak mindennapos kalandos történeteket. Egy valamin még ő is megborzong. Amikor börtönben kereste a kutyával az „anyagot”. Nem jó hallani a becsukódó ajtó csattanását – belülről…

A szabad világban a szabad vállalkozás korában Keresztesiék azon árucikkek forgalmazásában láttak fantáziát, amelyekről a bevezetőben már szó esett. A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy egy gazdabolt teljes kínálatával is, amelynek kurrens cikkei ugyancsak táblán csalogatják a vevőket.

– Virággal kezdtük – mondja Melinda. – A faluban nem sokkal azelőtt zárt be, aki addig azzal foglalkozott. Éreztük, hogy életképes lehetne egy ilyen üzlet, de azt is láttuk, hogy önmagában aligha.

Miközben érlelődött az elhatározás, hogy a fegyveres testület helyett a vállalkozásban folytatják, alaposan előkészítették a váltást. Ez az alaposság – egyre világosabban látom – alighanem filozófiája Keresztesiéknek. Vegyük például a házasságkötésüket. A ház, amelyben beszélgetünk, a lagzi időpontjában már állt.

– Nem akartunk egyik szülőnél se lakni – mondják szinte egyszerre. És ha már itt tartunk, írjuk ide a dátumot: 2001. augusztus 31-én mondták ki a boldogító igent.

Fél évtizedet váratott magára a gyermekáldás, de immár itt a családban a kis Jázmin. Születése új tartalommal töltötte meg az életüket.

– Róla neveztük el a boltot, és benne van a neve a vállalkozás nevében – kezd egy kis név-fejtegetésbe Melinda. – Jávaker Kft. – azaz Jázmin, Ványi, Keresztesi.

Találékony elme, szellemes szóalkotás – próbálok lépést tartani a magyarázattal. A kis hölgy nincs velünk, de egy képről tekint ránk. Van azon méhecske, jázminág, és minden arcon kiegyensúlyozott vonások.

A férj veszi át most a szót.

– Én is ököritófülpösi vagyok, mint Melinda. ’76-ban születtem, ő ’81-ben. Én Szalkán végeztem a Mezőgazdasági Szakközépiskolában, ő pedig Gyarmaton a közgazdaságiban. Már akkor is mezőgazdasági tevékenységgel egészítettük ki a jövedelmünket, amikor még a határőrségnél aktívak voltunk. Ma, a kereskedelem mellett is megmaradt a gazdálkodás.

Új értelmet kap a családi képen szereplő méhecske. Melindáról kiderül, profi méhész. Jelenleg is kéttucatnyi kaptár lakói donganak gazdájuk javára. Kevés ma az aktív méhész, nő személyében még nem is találkoztam ilyennel ennek előtte. Miközben különféle virágok mézeiről beszélgetünk nyelvünkön érezve zamatát, arra gondolok, szorgalma és céltudatossága akár emblémája is lehetne a Keresztesi családnak.

Üzletük ajtajában bejönnek, kimennek a vevők. Olyanok a hétköznapok, mint egy kaptár kapujában. Esküvő, temetés, családi ünnep – a virágbolt kihagyhatatlan állomása az előkészületeknek. A kertbéli, házkörüli munkáknál úgyszintén – természetesen a gazdabolt szekcióban. Az önkormányzat saját gazdasága ugyancsak nagy megrendelőjük.

– A település közösségi életének rendszeres résztvevői vagyunk – mesélnek a faluhoz fűződő szoros viszonyukról. – Báli felajánlásokra, eseményekhez fűződő díszítményekre, csokrokra mindig számíthatnak vállalkozásunktól.

Marad e szabad idejük valamilyen hobbira? A férj vadászik, igaz elég ritkán jut rá ideje. Viszont a kis Jázmint már elvitte őzikét nézni. A feleségnek úgy látom a foglalkozása egyben a szenvedélye is. Ahogy a méhekről megemlékezett, az szintén többnek tűnik, mint szakmai ragaszkodás.

Ebbéli meggyőződésem a beszélgetés után nyer igazán megerősítést. Csak sejtés szintjén már ottlétem alatt is motoszkált bennem. Utánanéztem a Melinda szó jelentésének. Ismeretlen eredetű név… Már majdnem lelombozódtam, aztán beugrott: a „mel” szó latinul mézet jelent. Nomen és omen, a névben a sors.

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.23. 16:52

Alpolgármester

Ököritófülpös

szszb 30 és Szécsi Bálint.JPGAz embereknek erőt adni, a közösségnek példát mutatni – foglalja össze a hitvallását. Ha a beszélgetésünk elején mondta volna, azt gondolnám: szavak, szavak… A mérki Ápoló- Gondozó Otthon igazgatói szobájában ülünk. Szécsi Bálint naponta ingázik Szamos-parti falujából, mert ő az intézmény vezetője. Sportos testalkatú, jókötésű ember. Mozgásánál, csak a tekintete élénkebb. A nyitó mondat első fele, akár a munkaköri leírásában is szerepelhetne. Az otthon lakóira alighanem ráfér, hogy valakitől erőt kapjanak az életükhöz, a hétköznapjaikhoz. Szécsi Bálinton, ha meg se szólal, akkor is érzek valami pozitív kisugárzást. Vagy az életpályáján fejlődött ki benne, vagy eleve ilyen a személyiségszerkezete, és az tette alkalmassá arra, hogy ezen a területen dolgozzon.

– 1970. október hatodikán születtem, tősgyökeres ököritófülpösi vagyok – kezdi, és máris egy nem várt momentummal folytatja. – Az általános iskola elvégzése után Debrecenben folytattam, ahol a 127-es Ipari Iskolában elektroműszerész lettem.

Látja rajtam, hogy valami másra számítottam. A hangsúlyán érzem, további meglepetések következnek. A BKV kis földalatti Pesten, és a műszerészi munka Szalkán még simán következik az eddigiekből, de egyik sem volt alkalmas arra, hogy hivatásává tegye tanult szakmáját. Ekkor már a kilencvenes – embert próbáló, embert formáló – években járunk.

– Voltam munkanélküli másfél évig, mostam üveget, dolgoztam csomagolóként a Tyukodi Konzervgyárban – sorolja, hogyan teltek azok az esztendők. Némi balszerencsével úgy is fordulhattak volna a dolgok, hogy most nem volna ok egy figyelemre méltó életpályára visszatekinteni. De az, aki ma erőt tud adni az embereknek, úgy látszik akkoriban „saját részre” is rendelkezett tartalékkal.

– Munka mellett leérettségiztem, és ’99-ben a Győrteleki Ápoló-Gondozó otthonban segédápolói állást kaptam.  2003-ban elvégeztem Nyíregyházán, az Egészségügyi Főiskolán a Szociális Munkás Szakot.

Tétova vargabetű helyett teljes és határozottan új fordulatot vett Szécsi Bálint élete. Néhány továbblépést jelentő stáció után már mostani állomáshelye következik. Egyáltalán nem nevezhető azonban sétagaloppnak mindaz, ami közben történik. Az előbb említett iskolák elvégzése nélkülözhetetlen volt a pályamódosításhoz. Az előrehaladáshoz azonban ettől jóval többre volt szükség. Írom, írom a foglalkozásához szükséges további tanulmányokat, ő sorolja és sorolja. Előbb csak azt gondolom, milyen tekintélyes lista teszi sokoldalúvá ezt a magát a szociális ellátásban, mint hivatásban megtaláló embert. Aztán meg azt gondolom: valójában azon képzések nagy részét vetettem papírra, amelyeket ebben a szakmában egyáltalán meg lehet szerezni.

Mindeközben Ököritófülpösön felelős posztot tölt be, mint alpolgármester.

– A helyi közéletben a rendszerváltás óta ott vagyok – vált témát, amikor arra kérem, térjünk át a szülőhelyén végzett munkájára. – A politikaiban és a kulturálisban egyaránt. A Fergeteges táncegyüttesnek közel negyedszázadig voltam aktív tagja.

Aha, állítom meg, és nem állom meg szó nélkül: innen a sportos alkat…

– És a térdfájás – szorongatja meg egy kicsit a szóban forgó testrészt. – Édesanyám is táncolt, nagymamám pedig alapító tag volt. Két lányom van, a 22 éves Vivienn és a 17 éves Tímea, természetesen ők is táncoltak a Fergetegesben.

Mi mással lehetne a település lakóinak lokálpatriotizmusból példát mutatni, mint azzal, hogy immár a negyedik nemzedék is ropta a messze földön híres táncegyüttesben? Most már látható, hogy nem csak szó fia beszéd az a bizonyos hitvallás ennek az írásnak az elején.

– Értékteremtő beruházásokkal kell életképessé tenni falunkat – részletezi tovább az önkormányzatban végzett munkáját. – A szociális ellátással kapcsolatos folyamatban lévő beruházások értéke közel hétszázmillió forint. Létrejöttük után, más fontos szociális és kulturális pályázatok megvalósulásával együtt új arculatot kap Ököritófülpös, és ami ugyancsak fontos, számos új munkahelyet. Közöttük kimondottan a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását.

A messzire tekintő szemek a csillogó szemüveg mögött alighanem látják, amiről tulajdonosuk beszél. A szociális alapellátásban való foglalkoztatás után, mint kitörési lehetőséget, a turisztikát említi. Megtudom, hogy sikeres pályázatok után 22 hektáros halastó fejlesztése is elindul a természet szerelmeseinek. A Holt-Szamos menti települések közös projektjének részeként a Holt-Szamos partján szabadtéri színpad épül. Egy olyan embernek, akinek a csizmája közel huszonöt évig döngette a deszkát a Fergetegesben, külön is jó hír. De hát egy ilyen együttes valamilyen formában ott van minden ököritói szíve csücskében.

– Szeretek pörögni – táncoltatja meg ujjait széke karfáján. – Nem szeretném céltalanul leélni az életem.

Jó hír azoknak, akiknek erőt akar adni, és azoknak is, akiknek példát. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.23. 10:52

Jegyző

Sajóecseg  


szszb 30 ki Zupkóné Zörgöly Zsuzsanna.JPGNyitottságát kihasználva esetenként még otthonában is felkeresik ügyfelei, a hivatalban pedig természetesnek tartja, hogy sokan nála akarják megtalálni az ügyes-bajos dolgok megoldásának a kulcsát. Jelenleg három településen végzi a jegyzői teendőket és úgy érzi, bíznak benne kollégái és a községekben élők. Régóta tapasztalja, hogy a jegyzői munka napi 24 órából áll, amit csak a család megértése mellett lehet végezni.

A tanácsrendszerben helyezkedett el a közigazgatásban, így végigkövethette a rendszerváltozás óta eltelt időszak minden jogszabályi változását az 1963.május 22-én Miskolcon született Zörgöly Zsuzsanna. Születése óta minden Szirmabesenyőhöz köti, hiszen szülei ott éltek és ő is ott maradt. Helyben végezte a nyolc általánost, majd a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskolában 1981-ben érettségizett. Ezután Szirmabesenyő Nagyközségi Tanácsán munkába állt. Két év múlva felsőfokú tanulmányokba kezdett, jelentkezett az Államigazgatási Főiskola nappali tagozatára, ahol 1986-ban kapott diplomát. Ezt később megtoldotta a szociálpolitikai diplomával. Frissen szerzett végzettségével ismét nyitott kapukra talált lakóhelyén, ahol igazgatási feladatokat látott el. Az anyakönyvvezetés, a szabálysértések, a gyámügy és a szociálpolitika területén szerzett komoly tapasztalatokat. Bevallja, szerette ezt a munkakört minden előnyével és hátrányával együtt, hiszen közel állt emberközpontú szemléletéhez.

A családalapítás megszakította közigazgatási karrierjét, 1987. november 1-én megszületett Zsolt, aki ma egy alapítványnál dolgozik.  Három év GYES után tért vissza, amikor a mindennapokat a ’90-es évek változásai törték meg. Új jogi környezetet alakítottak ki az új önkormányzatok számára, amelyben változtak az ellátási formák is.

Aztán férjével úgy döntöttek, hogy két gyermek kell a családba, így 1994-ben megszületett Balázs. Ő a Kandó Kálmán Szakközépiskolában tanul és informatikusnak készül. 1995. márciusában adódott egy lehetőség a szakmai előrelépésre: megbízott jegyző lett Szirmabesenyőn 1997. december 31-ig. A következő évben Sajópálfalva hivatalát vezette, majd megpályázta Sajóecseg község megüresedett jegyzői állását. Új állomáshelyén hamar egy hullámhosszra került Rabi József polgármesterrel, az ismert vállalkozóval, aki több cikluson át csakis tiszteletdíjasként vállalta a településvezetői feladatot. Emiatt a jegyzőre az átlagosnál több munka hárult a kis hivatalban.

 Fő szempontjuk mindvégig a községfejlesztés volt, ezért számtalan pályázatot készítettek, amelyek nagy részét a polgármesteri hivatal szakembereivel dolgozták ki.  Leaszfaltoztatták a korábban poros utakat, megépítették a környék legszebb közösségi házát, készült ravatalozó, rendbe tették az önkormányzati ingatlanokat, felújították az óvodát és megépültek a járdák. Talán a megyében is elsők között adták át a Teleházat, amely új lehetőségeket nyújtott a helybelieknek a számítástechnika és az irodagépek megismerésében. Legnagyobb feladatként a szennyvízcsatorna beruházást említi, amelyet Sajókeresztúrral közösen végeztek és már nagyon várták a községben élők. A legfontosabb beruházás mégis a Sajó gátjának a megépítése volt Sajóecseg életében. A folyón levonuló árhullámok többször ráijesztettek az ott élőkre, a 2010-es csúcsárvíz viszont öt házat lerombolt és sokban okozott kárt. Ezért jött jól számukra az a kétfordulós uniós pályázat, ahol 1,3 milliárd forintot nyertek, amiből megépült a teljes védmű.

A sajóecsegi  éveknek 2013-ban szakadt vége, amikor az állami vezetés közös önkormányzati hivatalokat hozott létre. A járási hivatalok megalakulásával néhány jogkört ugyan elvontak a jegyzőktől, ám jöttek az új kihívások. Zsuzsannát  ekkor három település jegyzőjévé választották, így ma Sajókeresztúr, Sajóecseg és Sajósenye hivatalát vezeti. Ebben a minőségében vezényelte le a 2014-es országgyűlési választást, kifogás nélkül.

Férje, Attila gépészmérnökként a sajóbábonyi Eurofoam Kft. karbantartási részlegét irányítja.

Jegyző asszony kevés szabadidejében könyveket olvas és gyakori látogatója a Miskolci Színháznak. Emellett imádja a virágokat és a barátokkal töltött közös utazást.

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.22. 19:23

 
Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

img848.jpgCserépfalu északi végét elhagyva, mindössze egy kilométernyi gyaloglás után (au­tóval egy perc sincs) kezdődik magasba nyúló hegyeivel a Bükk fensége, s e hegyek között ott egy völgy. Sokak szerint az ország talán legszebb völgye: a Hór-völgye.

Nevét, ma sokan úgy hiszik, hogy egy kis vízfolyásról, a Hór patakról kapta, ame­lyik a néphagyomány szerint „hét évig folyik, hét évig meg nem”. De valójában a patak kapta nevét a völgyről, mert a ma már nem használatos hór szó szűk szurdokot jelentett egykor.

Nos, e csodálatos völgyet mindjárt a legelején szegélyező Kút-hegy oldalában, körülbelül 270 méter magasan a tengerszint felett (a völgytalp felett viszont 45 méterrel csak) található egy híres barlang, aminek Subalyuk a neve.

Azt tartja a fáma, hogy ez a barlang egykoron egy helybéli betyárlegény, Suba Lukács búvóhelye volt, akit eredetileg Szabó Lukácsnak hívtak, de anyjáról, Suba Dorottyáról kapta a Suba ragadványnevet, ami − már mint az anyai vezetéknév ragadványnévként való öröklése − jellemző formája volt az e táji (ragadvány) név­adásnak. A lyuk szó a Bükkben általában mindig barlangot jelöl, bár itt még az a feltételezés is él, hogy a Lyuk(a) a Lukács név becézett változata.

Megjegyzem, egy időben ezt a barlangot ismertebb és hozzáteszem mindjárt, hírhedtebb személyről nevezték el, méghozzá Mussoliniról, az olasz fasiszta diktátorról, s bizony 1948-ig a tudományos irodalom gyakran e néven emlegették ezt a külö­nös üreget.

Mert bizony emlegették, ugyanis híres hely volt (és az ma is, de hál’ Istennek nem Mussolini néven) a Subalyuk. Egészen pontosan ennek a hírnévnek a kezdete 1932. április 27-re datálható, amikor is „...nagy esemény történt nem csak a Subalyuk, ha­nem az egyetemes hazai barlangkutatás és ősembertudomány történetében: ezen a napon találták meg az ősembernek első jelentős csontmaradványát” - olvashatjuk a kutatások később irányító Kadič Ottokár geológus professzor visszaemlékezésében. Ugyanis a subalyuki ősembermaradványok mindmáig az egyetlen számottevő nean­dervölgyi leletünknek számítanak. S megtalálása Dancza János állástalan egri laka­tos, amatőr barlangkutató nevéhez fűződik.

Nem paradoxon, hogy előtte nyolc évvel egy ismert szakember, dr. Hillebrand Jenő már végzett itt próbaásatásokat, ám hamar felhagyott a kutatással, mert az ásatás eredménytelenségéből téves következtetéseket vont le. Viszont a barlang előtti há­nyon Legányi Ferenc egri kutató mégis csak talált emberi életre utaló kőeszközt, amit megmutatott Dancza Jánosnak, aki 1931 telén „feltérképezte” a déli Bükk is­meretlen barlangjait, így a Subalyukat is.

Dancza „több barátjával együtt” akkoriban a Földtani Intézet segédmunkása volt. jó ideje már munkanélküli, s vizes árkok tisztításával tengették életüket. Egy alka­lommal a már említett Legányi bemutatta őket Pálosi Ervin jogakadémiai tanárnak, aki az Egerben akkor létesítendő múzeumot szervezte. Tőle kérdezte Dancza: hogy nem lenne-e jobb, ha ínségmunka helyett a tudományt szolgálnák, s a Bükk barlang­jainak felkutatásában vennének részt?

Az ötletnek foganatja lett, oly annyira, hogy a barlangi ásatásokra 300 pengőt utaltak át Danczáéknak. Ebből az összegből hat embernek három hétig jutott fizetés.

A „brigád” 1932. február 5-én mínusz húsz fokos hidegben kezdett munkához. A Subalyukban egész pontosan február 8-án kezdték el a feltárást. Hamar gyapjas orrszarvú és bölény maradványai kerültek elő innen. Ez még őket is meglepte, ugyan­akkor nyilvánvalóvá vált, hogy ebben a barlangban jégkori, diluviális réteg rejlik. A siker nyomán további feltárási munkákra kaptak pénzt, s így áprilisban tovább foly­tathatták a kutatást.

img8481.jpgAztán elérkezett a nagy nap, amire Dancza János jó ötven évvel később így emlékezett: „Éppen ebédhez készülődtünk, amikor Horváth József és Kovács József, akik a ll. számú négyszögnél az omlasztást végezték, egy állkapocs darabot mutattak, amely éppen akkor került elő. Amikor megláttam, és kezembe vettem az állkapcsot, akkorát ugrottam örömömben, hogy a többiek csak néztek. Ezt mondtam: Emberek! Hát ez ember! Mégpedig a diluviális rétegből való ember!”

Aznap még több csontdarab is előkerült, s a leletekről másnap Egerből értesítették Kadic professzort, aki rögtön Egerbe utazott. Amikor Kadic a cisztercita gimnáziumban kezébe vette, és minden oldalról alaposan megvizsgálta a subalyuki csontma­radványokat, szinte meghatódva mondta: Ez az! Igen, ez az! Ez az, amit 26 éve hiába keresünk.

Később Kadič Ottokár személyesen vezette az ásatásokat, amelynek során május 3-án, egy 30-40 centis rögből, ami szétomlott a csákány érintésére, egy gyermek csontváza is előkerült. Koponya, hátgerinc, csigolyák, végtagok.

A Subalyuk barlangi kitöltését az egykori kutatói 18 rétegre tagolták. A leletek­ben gazdag kultúrrétegeket két nagyobb egységre osztották, mégpedig az 1-6. réte­gek egy, a lehűlési szakaszok közötti hosszabb felmelegedési időszakban, kb. 130-75 ezer évvel ezelőtt keletkeztek, míg a 7-13. réteg az utolsó eljegesedési időszak első hidegmaximuma idején, kb. 75-65 ezer évvel ezelőtt rakódtak le. Vértes László jeles régészünk szerint valószínűleg ugyanaz az embercsoport élt itt, illetve annak leszármazottai tértek vissza, tehát folyamatosságról van szó. Mások is állítják, hogy a suba­lyuki ősember tulajdonképpen kétszer − a harmadik és tizenegyedik réteg keletkezése idején − élt huzamosabb ideig ebben a barlangban, máskor viszont a dombsági jellegű területeket lakta. A Subalyukból előkerült leletek közül az igazi szenzációt természetesen a würm jégkorszakból származó (11.) rétegben felfedezett − már em­lített − emberi csontok jelentették, amely a neandervölgyi ősemberével azonos korú, vagyis neandervölgyi típusú ember csontmaradványai.

Jóval később László Gyula, a magyar régészek doyenje, a subalyuki leletekről azt írta: „A leletek az érett moustier-i kőiparra jellemzőek. A felsőbb szintben, mindjárt az ásatás kezdetén egy felnőtt nő és egy három év körüli gyermek csontmaradványa került elő; s mindkettő viseli ennek az emberfajtának jellegzetességeit. Az itt élt vadá­szok, már nem csak tűzben hegyezett hegyű falándzsákkal vadásztak, hanem kőhe­gyet is illesztettek a lándzsa végére”. (Találtak is a Subalyukban obszidián anyagú lándzsahegy töredékeket szerk. megj.)

Más kutatók, például Gábori Miklós arra a felfedezésre jutott, hogy a Subalyuk ősembere a kőszáli kecske vadászatára szakosodott, ami rendkívüli ügyességet téte­lez fel, hiszen az éber, szinte artista ügyességű állatokat igen nehéz volt elejteni. Ez inkább az alsó (1-6.) réteg emberének életére volt jellemző, a felső (7-13.) réteg embere étlapján jobbára a barlangi medve, bölény, mamuthús szerepelt.

A Subalyuk leletei a Magyar Nemzeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum féltve őrzött kincsei, de másolatai Cserépfaluban, a Subalyuk Múzeumban is megta­lálhatók, miként a kor emberének számos használati tárgy is. Úgy gondolom, érde­mes ellátogatni ebbe a kis múzeumba, de még inkább érdemes felmászni a Kúthegy oldalába, s tiszteletünket tenni az ősember egykori lakhelyén, a Subalyukban.

 

(Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.22. 18:11

Polgármester

Pétervására

petervasara eged istvan .jpgA főtér átépítésével új arculatot kap a városközpont, de emellett számtalan új beruházás jelzi, hogy szépen fejlődik Pétervására. A település a közelmúltban kapta vissza egykori státusát, rangját, amikor újra járási központtá nyilvánították. A Tarna-völgy kisvárosa kistérségi ellátó központ is, hiszen különféle szolgáltatásokat biztosít a környező településen élőknek.

A 23-as számú főút szeli át az ősrégi települést, amelyről jól látható a romantikus stílusú templom dupla tornya.  Az 1812-1817 között épült Tours-i Szent Márton plébániatemplomot a palócok péterkei székesegyházaként is szokták emlegetni. A 2300 lakosú város másik nevezetessége az 1760-ban elkészült Keglevich kastély, amiben mezőgazdasági szakiskola és kollégium működik. Péterkén a régészeti feltárások a kőkortól a bronzkoron át minden korról találtak bizonyítékot arra, hogy ősidők óta lakott.

A foglalkoztatási gondokkal küzdő régió egyetlen városát 2010-től Eged István irányítja, akinek családneve már az 1200-as évek jobbágylistáján is szerepel. Ő 1969. január 19-én született Egerben, édesapja a Pétervására és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke volt, édesanyja pedig több cégnél töltött be irodavezetői állást. Pétervásárán végezte az általános iskolát, majd 1987-ben az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett. Miután letudta a katonaéveket, vállalkozásba kezdett. A politikába testközelből 2002-ben kóstolt bele, ekkor választották meg önkormányzati képviselőnek. Az alpolgármesteri pozíciót 2006-2010 között töltötte be, majd megnyerte a 2010-es polgármester választást és ezzel együtt feladta vállalkozását. Tapasztalt politikusként vágott bele a munkába, amire tudatosan készült, hiszen 2007-ben a Corvinus Egyetemen politikai szakértő végzettséget szerzett. Utána ezt az egri Eszterházy Károly Főiskolán még megtoldotta nemzetközi kapcsolatok szakértő és okleveles nemzetközi kapcsolatok elemző diplomákkal. Különösen az 1990-es rendszerváltozás időszaka érdekli.

Alpolgármesterként részt vett a városrehabilitáció alapjainak lefektetésében, komplett tervet készítettek a közterületek felújítására, de a pályázattal csak ebben a ciklusban nyertek. Nem csak a polgármesteri feladatokat kellett 2010-től ellátnia Eged Istvánnak, mert ő lett öt környékbeli település társulásának, valamint a Többcélú Kistérségi Társulásnak is az elnöke. A Leader akciócsoport elnöki tisztét 2012-től tölti be.

A polgármester azt mondja, élénk figyelemmel kísérték a pályázati kiírásokat és mindenre pályáztak, ami fejlődést hozhatott Észak-Hevesbe. Mindig gondok voltak a csapadékvíz elvezetéssel, azt 350 millió forint pályázati pénzből elhárították. Szociális városrehabilitációra 400 millió érkezett, aminek fő eleme volt a főtér és a játszótér felújítása, a művelődési ház felújítása és bővítése, valamint a városközponti társasházi épületek felújítása. Az úgynevezett „soft elemek” része volt a helyben termelt értékek piacra juttatásának elősegítése, a főtér és az iskola környékének rendbetétele, aztán civil szervezetek és intézmények bevonásával a szolgáltatások megismertetése a lakossággal, vagy a „Péterkei Karácsonyi Vásár” és identitásépítő kiadványok készítése.

Nagy előrelépést jelentett az egészségügyi központ rekonstrukciója, ahol 2-2 fő házi- és fogorvos, valamint egy gyermekorvos dolgozik, de van jól felszerelt laboratóriumuk is. Leader támogatásból oldották meg a templom tetőszerkezetének javítását és újabb jó hír, hogy az egykor népszerű 5,5 hektáros horgásztó kotrására a helyi horgászegyesület pénzt nyert, így 2015-től ismét látogathatják a tavat a sporthorgászok. Átadtak egy tűzoltóőrsöt is, ami a biztonság erősödése mellett 15 munkahelyet is jelent. Az aszfaltozások után közel 100 százalékban szilárd burkolatúak a pétervásárai utak és korszerűsítették a közvilágítást is. 

Eged István büszke a helyi sportéletre, hiszen a focicsapat – amelyben egykor ő is játszott – második lett a megyei bajnokság első osztályában.  A sporttelepre pályázati pénzből egy műfüves futballpályát és egy 100 fős lelátót is építettek. Mellettük további hét szakosztályt működtetnek, így több száz fiatal kap sportolási lehetőséget a városban. Van egy karate világbajnokuk is, Eged László shotokan oktató csapatban kumite shotokan ágon nyerte el a címet. 

Tervben van egy Tarna-menti kerékpárút megépítése Sirok és Istenmezeje között, és régi igény a Bátonyterenye-Ózd közötti gyorsforgalmi út megépítése a térség esélyeinek javítására. Eged István a kistelepülések érdekérvényesítésének javítására az együttműködést szeretné fokozni. Az újabb célokat a következő választási ciklusban akarja teljesíteni, mert úgy érzi, a fejlesztésekkel járó állandó pörgés az ő világa és ezért folytatná a megkezdett munkát. Ebben a törekvésében felesége Krisztina, valamint két gyermekük, Renátó és Armand is támogatja. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.21. 11:54

Festőművész

Szamosszeg

szszb 30 és Bodó Sándor.jpgAz egykor szabadon kanyargó Szamos folyó történelmi korú településeinek egyikében, Szamosszegen, mint a település díszpolgárára emlékeznek az 1920-ban itt született Bodó Sándorra. Egy róla készült portréfilm címét idézve, ecsettel írt történelem az ő sorsa. Az idős korában készített beszélgetésben jól felismerhető e tájnak a nyelvjárása, pedig 17 évesen került el innen. A képzőművészet számos területéhez volt tehetsége, a szobrászathoz, a hangszerkészítéshez, ismerte a freskók renoválásának a technikáját, végül festőnek tanult. Tanulmányait előbb a háború, aztán a vallásossága miatt volt kénytelen megszakítani, de festő lett így is, mert úgy látszik, ez volt az ő kijelölt útja. Ez az út azonban, ahogy a Szamos, sok-sok kanyart tett meg, és neve Amerikában előbb vált ismertté.

 A háború után a Bankjegynyomdába került, ahol az 5. békekölcsön plakátjának az elkészítésére kérték fel. A plakátnak volt egy imitált írással készített háttér része, ebbe a művész beírta a saját véleményét, hogy a visszafizetés már nem fog érni egy fabatkát se, meg hogy a szabad választásokon megbukik a kommunista párt. Ez elég okot adott arra a hatalomnak, hogy bebörtönözzék.  Szerencséjére nem végezték ki, és 1956-ban szabadult, így első feleségével, Fábián Ilona textilművésszel és első gyermekükkel Amerikába mentek. Azt mondta egy alkalommal, hogy „az angolt nem tanultam meg igazán, a magyart elfelejtem néha”, amin nem csodálkozhatunk, hiszen 42 évnyi távollét, még ha tartotta is rokonaival a kapcsolatot, igen sok idő. Az amerikai beilleszkedésben, a társasági kapcsolatokban nagy segítségére volt felesége, akivel ugyan más-más művészeti területet műveltek, de mindketten közel kerültek a történelmi festészethez. Tagjai lettek a kinti egyházi közösségeknek, a templomos lovagrendnek, bekapcsolódtak a kinti magyar szövetségek életébe.

Bodó Sándornak a csatajelenetek, történelmi események festése közben sikerült az amerikaiak számára felelevenítenie, tudatosítania ennek a viszonylag fiatal nemzetnek a múltját, és közben magyarságát bizonyítva, az amerikai szabadságharcban részt vevő magyarokat is megfestette. Tudatosan vállalata a történelmi festő felelősségét, és a középkortól a saját koráig jó érzékkel emelte ki a valódi fordulópontokat. A rendszerváltás után hazaköltöztek, berendezkedtek, és hamarosan megkapta az itthoni elismeréseket is. A Hadtörténeti Múzeumban rendezett kiállítását a köztársasági elnök, Mádl Ferenc nyitotta meg. Ennek az anyaga Barangolás a múltban címmel meg is jelent. Ezután számos kitüntetést kapott, az államiak közül a Pro Cultura Hungarica és a Magyar Köztársasági Érdemkereszt lovagkeresztjét, de Bodó Sándor hamarosan magára maradt, felesége meghalt, két fia Amerikában él.

Az egyébként a közéletben egyedül addig sem igen jártas művész, szerencséjére találkozik egy lényegesen fiatalabb művésztárssal, akinek barátsága, szeretete, támogatása segíti a korábbi évtizedek művészeti hagyatékának a Pécelen történő méltó elhelyezésében, közkinccsé válásában. Gróf Nyáry Éva festőművésszel való találkozását a szülőfalujában kötött házassága követte, amelynek emlékére Bodó Sándorról nevezték el a házasságkötő termet, és emlékszoba őrzi a híressé vált művészt.  A hazatalálásban Nyáry Éva nyitott személyisége segítette, akit Gergely Lajos polgármester úr már úgy ajánl, mintha szintén falubeli lenne. 

Az ő különleges munkássága legalább három területen vált nemzetközileg ismertté. Festőművész Szíriában, Damaszkuszban lett. Bejárta a világhírű Csontváry útját, ismét megfestette, és kiállításaival fiatalon nagy elismerést szerzett. Művészeti érdeklődése a régi idők felé fordult, akár a magyar díszítő művészeti emlékekre, akár a Szent Koronára gondolok. Az Ősmagyarok Életfája alkotása nyolc évig a Mátyás templom Árpád-házi Királyok Termét díszítette, míg a Szent Korona zománcképeinek újrafestésével mind a művészeti, mind a világi elismerést, a magas állami kitüntetéseket kapta meg. A szakmai elismertségről egy mondat: „lírai finomság és ősi erő keveredik műveiben”.

A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend a világ 37 országában működik, és a Magyar Nagyperjelség, a Szent Lázár Lovagjainak Magyar Szövetsége ennek egyik szervezeteként dolgozik, amelynek hivatalos hazai vezetőjét, a Grand Prior of Hungary-t, Dáma countess Nyáry Éva nagyperjelt, 2010. április 27-én  Santiago de Compostellában iktatták be. Így történelmi felhatalmazással számos jótékonysági rendezvény elindítója, szervezője, nemzetközileg kiemelkedő személyisége lett. 

Íróként is ismertté vált. A korona képeiről írt kötete a miniszterelnök bevezetőjével jelent meg, és valóságos sikerkönyvként idézik itthon és külföldön a nagybátyjáról most kiadott, az Egy pillanat az Örökkévalóságból - Nyáry Ernő bagdadi érsek élete című kötetét.

Így ecsettel és tollal írt történelem az ő sorsa is.

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.20. 12:00

 Ahol a lányok féllábon szumóznak.jpg2. A győztes.jpg

Hosszú hajú, szép vonású, nagyon izmos testű hawaii lányok egy kis körből próbálják kitaszítani egymást – ez nem szumó, valami más. Hiszen eddig így tudtuk: kétmázsás férfiak kontyos frizurával, ágyékkötőben egy kis körből próbálják kidobni egymást. A sport-ínyencek tudják, ez a szumó, japán egyik legkedveltebb küzdősportja.

Oahu szigetének északi, vagy ahogyan itt mondják a szél felőli oldalán, ahol a világ legmagasabb hullámaival ostromolja a partot az óceán, kanyargós kis folyócska tör utat a dzsungelen keresztül. A kis tavakkal és vízesésekkel szabdalt vízfolyás mentén ösvény vezet, a természetkedvelők nagy örömére. A változatos és egyedi állat és növényvilág látványa mellett mód nyílik az őslakosok hitvilágába való betekintésre.
3. Ugrás húsz méterről.jpgFából faragott istenek néznek ki a dús bokrok közül, a régiségben használt áldozati helyek, és a szertartások megrendezésére alkalmas tisztások várnak a látogatóra. Amint az egy valamire való skanzentől elvárható, természetesen bemutatják a régi népszokásokat is a park bennszülött alkalmazottai.
Nem vállalkozhatunk a gyönyörű dallamok, a naiv varázslások leírására, ám a lányok megjegyezhetetlen nevű sportjának néhány mozzanatát sikerült lencsevégre kapni. A megfelelő táncos és énekes előjáték után a tekintélyes derék és vállbőségű szertartásmester, vagy inkább bíró, még egy utolsó útmutatást tart a két lánynak, aztán övék a pálya. Vagy inkább pályácska. Egy méternél nem sokkal nagyobb az átmérője. Ezért, vagy másért, de a férfi szumótól eltérően, itt féllábon kell mérkőzni. Két lábon talán nem is férnének el. További akadály a kibontakozáshoz, hogy egyik kézzel fogni kell a felhúzott lábat így harcolni csak a másik kéz marad.

4. Egy istenős.jpgMindkét versenyző nagyon tapasztalt, kiegyenlített a küzdelem. Szinte érthetetlen, hogy már az első mozdulatok után nem esnek el. Sőt nagyon is sokáig ingnak előre hátra, jobbra balra. 1 Ki kerül a körön kívül.jpg

Pontosabban nagyos is érthető az elővigyázatosság, mert nem elég kitolni a másikat, a győztesnek állva kell maradni. Így aztán inkább hattyúk táncához hasonlít a párviadal, amit a dús göndör fürtök keringője kísér. Aztán győz a jobbik, majd büszkén mosolyog az objektívbe, majd kart karba öltve dúdolgatva távoznak. A kecses mozdulatok friss emléke velem van a közeli vízesésig, ahol egy adoniszi termetű férfi toronyugrást mutat be. Közben az agyamban is beugrik egy név. Akebono – így hivják a japánok egyik sztár szumobirkózóját. Nem japán az illető, erről a szigetről származik, ahol most járok.

 

 

 

***                                        Ilyen szép a világ
esiksandor2cm.jpg

 

 

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.19. 11:26

Írta: Réti János

 

Des Brophy Foxtrot Oscar másolata.jpgAz ilyen hangot szokták hátborzongatónak nevezni. Az év második hajnalát tette rémületessé a házban, ahogy felhatalmasodott a csendben. Egészen mélyről indult, és fájdalmasan emelkedett szomorú, vad, követelőző segélykéréssé, majd elvékonyodott, mint egy baljóslatú fohász.

Biztos, hogy mindenki felébredt rá, de utánanézni a rettenetes hang eredetének senki nem mert. Ehelyett mereven, tágra nyílt pupillákkal feküdt a takaró alatt, és azt sem kérdezte meg a mellette fekvőtől, hogy ébren van-e, hiszen tudta, hogy igen, hogy fülel, hogy találgat.

A lakók azt hihették, sebesült vad szabadult a városba, és az ő udvaruk valamely szegletében múlik ki az árnyékvilágból, vagy azt, hogy a tomboló emberi gonoszság egy áldozata menekült házuk oltalma alá, és leheli ki lelkét kínok és keservek között, artikulátlan üvöltést hallatva. Reggel kiderül, gondolták a takarók alatt, és igyekeztek visszaszenderedni a tudattalanba.

Mikor eljött a titkokra fényt derítő világosság, a lakók végre kimerészkedtek meglátni honnan, milyen lényből szakadtak fel a hajnal szörnyű hangjai. − Ez egy farkas! − volt az első reakció, ahogy a hálóinges, pizsamás, köpenyes, melegítős ébredezők megpillantották a vendéget a lépcsőház hátsó üvegajtaja mögött.

− Nem farkas ez, csak kutya! Honnan jött volna ide farkas? A filmekben is látni hasonló kutyákat! − Hogy milyen filmekben, arra a hirtelen támadt izgalomban senki nem emlékezett, inkább bámulta a hatalmas jószágot, amint fel-le sétálva szemügyre vette közönségét. Gyönyörű rajzolatú, bozontos feje akkora volt, mint egy medvebocsé, belőle sárgászöld, bizalmatlan szempár világított az idegénekre. Nyakán fojtólánc, rajta biléta, azon szöveg.

− Hívjuk az állatkórházat! Hívjuk az állatorvost! Hívjuk a rendőrséget! Hívjuk a rádiót! − röpködtek az ötletek. Valaki viccesen még azt is javasolta, hogy várják meg, amíg keresni fogják a kutyát, és jutalom ellenében adják vissza a gazdájának. Egy időre meglesz a közös költség.

A tétovázást a másodikon lakó törékeny, fiatal orvosnő váltotta cselekvéssé. − Én megetetem − lépett élő egy műanyag dobozkával, amiben illata után ítélve valamilyen pörkölt maradványai lehettek. Elfordítva a zárban a kulcsot, kisurrant az állathoz, ám az ügyet sem vetve a földi javakra, a résnyi nyíláson át beosont a lépcsőházba.

Erre a lakók szemvillanásnyi idő alatt eltűntek a színről. Jobbnak látták otthonaik védelméből latolgatni a lehetőségeket. A doktornő és a kutya magukra maradtak, aminek az állat részéről mindent felfaló barátság lett a vége, de a bilétát nem hagyta leolvasni és távozni sem szándékozott. Ezt barátságtalanná váló magatartással adta a félénk merészséggel próbálkozó jóakarója tudtára.

Ezalatt telefonok záporoztak a számba vehető intézmények felé. Ahol elérhető volt valaki, ott annyit tudtak, hogy nem rájuk tartozik az ilyesmi, ahova tartozott volna, nem volt senki.

Már úgy tűnt, hogy lakók a lakásokban, doktornő és kutya a lépcsőházban tölti eljövendő óráit, amikor egy fiatalember, lemerészkedve az emeletről, az újdonság erejével hatva kicsalta az állatot az utcára. Ő mondta meg azt is, hogy a ház népének szibériai szánhúzó ősök egy leszármazottjához volt szerencséje.

Az emberek a veszély elmúltával, telve a megkönnyebbülés jóleső érzésével, gyorsan lakásaik ajtaja mögé fordultak, elvégre fogytán volt a vasárnap. Talán nem is hallották, hogy közben a rádió bemondta segélykérő felhívásukat. Talán azt sem, hogy később még egyszer beszélt a kutyáról: a zaklatott állat megharapott valakit, és kérik a tulajdonost jelentkezzen az oltási igazolvánnyal.

A házban azóta sem esett szó a hajnali vendégről. Talán, mert le kellene vonni a tanulságokat. És tanulságokat csak a mesében szokás levonni.

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! Olvassa el a szerző további műveit is:

Félár félcédulán   Táskajárás   *   Ostya, szenteletlenül   *  Gyümölcsleves főzelékkel    *

Az örök hölgy látogatása    *  Az önkény dala

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.18. 18:35

Óvodavezető

Ököritófülpös

szszb 30 és Jakabné Zajti Tünde.JPGMenedzser szemlélet nélkül a társadalmi munkamegosztásban egyre kevesebb helyen lehet boldogulni – szűröm le szavaiból. Még a kisdedóvóban sem, ahol persze ebben a mai világban is mindent megelőz a gyermeket szerető alaptermészet.

Nyár közepe lévén zárva van az intézmény, de csak az óvodások számára. Hagyománnyá alakult immár, hogy ilyenkorra időzítik a nagyobb javításokat, a kisebb horderejű felújításokat. Az óvodavezetőnek tehát nem kevesebb a munkája, figyelnie kell mindenre.

– Egy régi épületben vagyunk, a legjobb megoldás egy új építése volna – foglalja össze álmait és vágyait Jakabné. Hozzáteszi – pályáztunk, pályázunk a szükséges források megszerzésére. Eddig nem sikerült, de egy pillanatra sem mondunk le róla.

Otthonának hűvös nappalijában beszélgetünk. Odakinn bágyasztó a hőség, hétágra süt a nap. Látom az arcán, jólesik egy kicsit megpihenni. Az óvodai munka időszerű kérdései között elhangzik, hogy már több mint huszonhat esztendeje dolgozik ott.

– Tősgyökeres ököritói vagyok – lép vissza az időben, ha már az életrajzi adatoknál tartunk. 1968 augusztus 15-én születtem. Édesapám három évtizeden át a Szatmár Bútorgyár egyik telepének üzemvezetője, majd a mátészalkai ipari szakközépiskola gyakorlati oktatója volt. Édesanyám a helyi leánynevelő intézetben dolgozott.

Ebből az utóbbi információból talán már le is lehet vezetni vendéglátóm vonzalmát jelenlegi hivatásához. Az érettségi után ugyanis óvónőképzőbe jelentkezett, és egy év szekszárdi egy év nyíregyházi tanulás után megszerezte a diplomáját. Az eltelt negyedszázad megkoronázása, hogy tavaly óta az intézmény vezetője.

– Ennyire azért nem egyszerű – mosolyog szerényen. – Előtte elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás szervező szakát, ami nélkül nem is pályázhattam volna. Egy ilyen pályázat elnyerésében ugyanilyen fontos szempont, hogy az én életem a településen élők előtt nyitott könyv – elfogadnak a szülők. – Ennél a mondatnál megáll egy pillanatra, aztán folytatja – A szülők, akik közül nem egyet  negyedszázada pici gyerekként gondoztam, ma pedig az ő gyereke jár hozzánk.

A röpke nosztalgiázás után az intézmény jelen idejéhez térünk vissza. Négy csoportban 83 gyermek jár az ököritófülpösi Gyöngyszem Óvodába. Ezt a nevet választották, amikor leváltak a Németh Lili Általános Iskoláról. Volt ez a létszám 104 is egy esztendőben. Tizenhárom főből áll a gondozók közössége. Nyolc óvónő, négy dajka, és egy pedagógiai asszisztens a szakmai struktúra megoszlása. A község apróságai közül akad, akit Mátészalkára, vagy a szomszédos Géberjénbe írattak a szülők. Rápoltról viszont hat kicsit hoz be reggelente a busz egy dajka kíséretében.

A Gyöngyszem Óvodába járó gyermekek ügyességét, nevelőik munkájának eredményességét a falu lakói karácsonykor közvetlenül is szemügyre vehetik, hiszen számítanak rájuk az ünnepi dekoráció elkészítésekor. Jakabné Zajti Tündére, mint az intézmény vezetőjére az önkormányzat bizton építhet, ha valamilyen közéleti feladat van napirenden. Szabó Béla polgármester felkérésére például tollat ragad, ha a helyi sajtó igényli a munkáját.

Az eddigiekből világosan kitűnik, hogy az intézmény vezetése sokoldalú embert kíván. Az efféle figyelemmegosztásra a Jakab család élete nagyon megfelelő terep.

– A férjem Nyugat-Európában dolgozik. – Az utcai szoba bezárt ajtaja irányába pillant, ahonnan energikus férfihang szűrődik be. – Most itthon van, de már egy új, hollandiai munkahelyre készül. Éppen a kinti barátaival beszél skype-on. A lányom frissdiplomás, közigazgatási menedzser mesterszakon végzett Debrecenben. Most állást keres, és közben tervezgeti, hogy a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakán folytatja felsőfokú tanulmányait.  A fiam érettségi után van, a Debreceni Egyetem Műszaki Karára jelentkezett.

A családi tűzhely őrzőjét vonzza a számmisztika.

– Hát nem érdekes? Adrienn ’90, 09. 09-én született. – Így tagolja szavait, ahogy most írom. Zsolt pedig ’95. 09. 22.

Adrienn édesanyja mosolygós arcvonásaival az arcán kávét hoz. Befejezve a táv-beszélgetést, megérkezik körünkbe a férj is. Együtt kelünk útra, hogy megnézzük a hektárnyi nagy telket, a végében a Holt-Szamossal.

– Ki ápolja kertet – ismétli meg a kérdésemet Tünde asszony. – Itthon is megvan a munkamegosztás. A férjem ugyanazért a munkáért, amit kint végez, itthon csak töredékét kapná a kintinek. Régóta kijár, bejárta már egész Európát. Nem nélkülözhetjük az ő így megszerzett jövedelmét. Az itthoni munka nagyobb része tehát ránk marad. Áldott jó gyermekeim vannak. A lányom a házon belül, a fiam kint veszi le a vállunkról a teendők jelentős részét.

Odabenn pedáns rend, meghitt enteriőr veszi körül a Jakab család éppen itthon tartózkodó tagjait. A gazdasági udvaron buja zöld diófa, disznóól süldő malacokkal. Hátul terjedelmes szilvaültetvény ameddig a szem ellát. Kékség a lombok között, jókedv az arcokon.

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.17. 15:49

 
Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

img845.jpgA magyar irodalom jeles alakját, Tompa Mihályt − annak ellenére, hogy Gömör vármegyében született és halt meg −, nagyon sok szál kötötte Borsod megyéhez.

Ez érthető annak, aki ismeri a költő családfáját. Ugyanis eleinek ősi fészkei Ónod, Tiszatarján és Igrici községek voltak. Nagyapja, aki afféle „gyalognemes” volt, há­zasság révén került a Tiszaújvároshoz közeli Igricibe.

Ott született és ott élt gyermekkorában a költő apja is, akit szintén Mihálynak hívtak, s aki − miután felnőtt − kitanulta a csizmadia mesterséget.

Mint vándorcsizmadia vetődött el Rimaszombatba, ahol aztán nem csak a szakmá­ja rejtelmeivel ismerkedett meg mélyebben, hanem csizmadiatársa leányával is, akit Bárdos Zsuzsannának hívtak. Nem szaporítva a szót, ebből az ismeretségből szerelem, a szerelemből pedig házasság született. S e frigy gyümölcseként látta meg a napvilágot 1817. szeptember 28-án Rimaszombatban a későbbi jeles poéta, Tompa Mihály...

...aki anyja halála miatt nagyon korán árvaságra jutott. Bohém, gyakran részeges apja képtelen volt a nevelésére, ezért a gyermek Miskát Igriciben élő nagyszülei vették magukhoz. 1821-et mutatott a naptár, amikor a félárva fiú apai nagyanyja házába került.

Az Igriciben eltöltött évek nem a boldog gyermekkort jelentették számára. Az érzékeny lelkületű gyermeknek durva, rideg volt a környezet. A szegény nagyszülők és a faluban élő rokonok nap mint nap robotoltak a mindennapiért, senki nem akadt körülöttük, aki törődött volna a tehetséges gyermek lelkivilágával.

„A gyermek Tompa Mihálynak írta Miklós Róbert a lehető legsivárabb sors jutott... Egy egész Tompa-had vette körül. Szorgalmas, kemény paraszti munkához szokott, de durva, lelketlen emberek, akik testvérbátyjuk léhaságát, bűneit-vétkeit mintha a félárván akarták volna megtorolni.”

Szegénysors és parasztsors várt Igriciben a Miska gyerekre, aki gyakran volt egyedül, és a munkába belefáradt környezetből sokszor a mezőkre, nádasokba, berkekbe menekült, s a természetben keresett menedéket. Nagyon szerette ezt a síkvidéki, ligetes dél-borsodi tájat.

Igriciben végezte az elemi iskoláit. 1829-ig tanult a kis falusi iskolába, majd ő is beállt földművesnek. Hogy mégsem lett Tompa Mihályból végérvényesen paraszt, az a véletlen műve. Szerencsére akadnak ilyen véletlenek minden ember életében. Az persze más kérdés, ki, hogyan él a véletlenül ölébe pottyant lehetőséggel.

Történt, hogy 1831-ben, 3 éves rektori megbízatással új tanító érkezett Igricibe. Úgy hívták, Bihary György. Bihary kisgyőri származású volt (vagyis megyénkbeli), s szegény paraszti családból származott. Tehetsége és patrónusai révén azonban el­jutott Sárospatakra, és tanult ember lett belőle.

Bihary rektor úr Igriciben rögtön felismerte: Tompa Mihály többre született annál, minthogy az eke szarva mellett álljon. De nem csak a felismerésig jutott el! Elhatározta, hogy segít neki kitörni abból a környezetből. Rávett két földbirtokos családot, hogy fiaik − Szentimrey Ferenc és Pásztor István − mellé vigyék el inasdiáknak Sárospatakra Tompa Mihályt. Így is történt. S így lett 1832. november 17-én, 15 éves korában Tompa Mihály pataki diák.

A további sorsa már közismert. Annyit még elárulok, hogy Tompa mindig hálásan gondolt az útját egyengető Bihary rektor úrra, sőt, korán elhunyt patrónusa családjának később ő lett a patrónusa.

Tompa Mihály emlékét napjainkban, Igriciben a református templom szószékének falába elhelyezett márványtábla, s a templom kertjében felállított mellszobor őrzi.

Az 1880. május 17-én leleplezett táblán némileg pontatlan szöveg olvasható: E községben élt Tompa Mihály 1821 -ik évtől 1830-ig. Megjelölték nő és leány tisztelői 1879-ben. Az avatási ünnepségről a korabeli krónikás ezt írta:
„E családias színezetű ünnepélynek legszebb Jelleget mindenek felett talán éppen az kölcsö­nöz állapítja meg Kerékgyártó Elek ,hogy az emlékkő létrejövetelét a nőnem ifjú tagjai kezdeményezték... Budapest fővárosunk egyik polgári iskolájának növendé­kei, áthatva a Tompa költészetének nemes irányától, annak nagy gyönyörűség közt bölcs elveket tolmácsoló tárgyaitól, szerény gyűjtésök által tették meg az első lépést ez emlékkő létesítését illetőleg. ”

A tíz forintot eredményező gyűjtést bizonyos Müller Irma indította meg 1877. au­gusztus havában, s az összeget Tompa egykori lakóházának megjelölésére ajánlotta fel. A kezdeményezéshez aztán csatlakoztak „a borsodi hölgyek” is. A márványtáb­la végül is „egy jeles hazafi” támogatásával készülhetett el. Mivel a megjelölendő ház fala nem bírta volna el a megterhelést, ezért a táblát végül a templomba helyez­ték el.

A költő mellszobrát már jóval később, 1996. szeptember 28-án leplezték le az igrici templomkertben. A mű Igó Aladár hanvai szobrász alkotása.

 
  (Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.15. 18:34


Ügyintéző

Nyíregyháza

szszb 30 km Dócsné Petrovánszki Ildikó 400.jpg
Precizitás és rendszeretet ez volt az első gondolatom, amikor legelőször találkoztam Dócsné Ildikóval, aki határozott lépésekkel érkezett beszélgetésünk helyszínére és gondosan összehajtogatva helyezte kabátját a szék karfájára. Az interjú során nyilvánvalóvá vált, hogy az előbb említett jellemvonásokra ugyancsak nagy szüksége van munkája során, hiszen ügyintézőként dolgozik a Térségi Hulladékgazdálkodási Kft. Orosi Hulladéklerakó Telepén.

Pályája a cégnél 1987-ben indult, akkor került a Hulladékgazdálkodási Kft. jogelődjéhez, a  Közterület-Fenntartó Vállalathoz. Abban az időben nyitották meg a hulladéklerakót Oroson a keletkezett kommunális és más típusú hulladékok biztonságos és szakszerű elhelyezésére, valamint az újrahasznosítható anyagok tárolására.  Ildikó 20 évesen még nem sokat tudott a telepen folyó tevékenységről, elsősorban a munkahely közelsége motiválta arra, hogy jelentkezzen a hulladéklerakóban meghirdetett gépírói állásra.

A Wesselényi Szakközépiskolában ruhaipari szakon végzett, majd gyors és- gépírói iskolába járt. Egy esztendeig dolgozott a helyi termelőszövetkezetben, amikor ez a lehetőség adódott, gyakorlatilag ez volt az első munkahelye. Egyedüli munkaerő volt közel 11 esztendeig a hulladéklerakó irodájában, és az egyetlen hölgy munkatárs ezen a telephelyen. Ez a helyzet azt eredményezte, hogy nagyon gyorsan bele kellett tanulnia az önálló munkavégzésbe, tevékenységi köre pedig napról napra bővült, sok mindennel foglalkozott a gépírástól, a hulladékok számlázásán keresztül a takarításig.

Nagy a távolság az orosi lerakó és a cég Bokréta utcai központja között, ez a néhány km azt is jelentette, hogy a problémákat ott, helyben kellett megoldani. Szerencsére az idősebb kollégák kedvesen fogadták, emberségesek voltak a telepvezetők segítették munkáját. Megvolt minden napnak a maga feladata. A munka abban az időben, ugyanúgy, mint ma, 7 órakor kezdődött.  Ildikó minden reggel elfoglalja helyét a bejárathoz közeli irodában, itt már minden monitorozva van, így van rálátása a gépkocsik platójára. Ettől az időponttól kezdődően folyamatosan érkeznek a hulladékkal megrakott járművek a telepre. Szemrevételezi a beszállított hulladékok milyenségét a deponálás előtt, a szállítmányt fajtájának, mennyiségének megfelelően különböző csoportokba sorolja és dokumentálja. Figyeli a rakományt, hogy hoztak- e veszélyes hulladékot, akkumulátort, vagy palát, hiszen ezeket külön területen fogadják. Nem kerülhet az engedélyükben nem szereplő hulladék a telepre.

Nagy odafigyelést és precizitást igénylő munka ez, hiszen nem mindegy, hogy hol helyezik el a hulladékot. Nem tehetik a kommunálishoz a bio-t és fordítva. Naponta közel 150 gépkocsi érkezik a lerakóba ez évente több, mint100 ezer tonna hulladékot jelent, aminek könyvelése két hölgy feladata Oroson, mivel ezt a tevékenységet néhány év óta, másodmagával, egy kolléganővel végzi.  Hó végén általában nagy a hajtás, hiszen ebben az időszakban történik a dokumentumok lekönyvelése, a számlamellékletek előkészítése, a veszélyes hulladékok esetében a negyedévi bevallások összeállítása, kiszállításukkor pedig az ehhez szükséges nyomtatványok kitöltése. Ez egy olyan munkakör, ahol a pontosságon túl igen nagy előny a jó memória. Tudni kell, hogy melyik autó hová kerül a rendszerbe, ki a gépkocsivezető, emellett fontos a privát ügyfelek megfelelő kezelése, hiszen naponta 30-40 magánszemély is megfordul a telepen, élnek a lehetőséggel, hogy havonta 200 kg-ig térítésmentesen veszik át tőlük a hulladékot.

Munka mellett képezte magát, veszélyes hulladék és termékdíj ügyintéző tanfolyamot végzett. Néhány év elteltével ismét beült az iskolapadba, hogy bővítse ismereteit Windows-95 számítógép kezelői majd egy középfokú számítástechnikai tanfolyam keretében, hiszen haladni kell a korral, munkavégzéséhez pedig ez a tudás ma már nélkülözhetetlen. 2000 első évtizede magánéletében hozott változásokat, férjhez ment, párja ugyancsak szakmabeli, ő is a cégnél dolgozik hulladékszállító autón gépkocsivezető. 2004-ben megszületett kisfia, 2 évig GYES-en volt, csak a kicsivel foglalkozott, majd visszatért korábbi munkakörébe.

Az eltelt évtizedek alatt a cégen belül történtek átszervezések, de ő maradt. Mindig megtalálta a közös hangot munkatársaival, jó a kollektíva és ez nagyban hozzájárult jó közérzetéhez. 

 Sokan monotonnak tartják ezt a munkát, de ő felfedezte szépségét, hogy hónapról, hónapra sikerül reklamáció nélkül lekönyvelnie a lerakóba érkező szállítmányokat, hogy minden délután gondosan helyükre pakolja az iratokat, a nap folyamán használt munkaeszközöket. Örül annak, hogyha megfelel a cégvezetés és a saját maga által állított követelményeknek. Szereti a rendet maga körül a munkahelyén és az otthonában egyaránt. Erre neveli kisfiát is, aki igen jó tanítványnak bizonyul.

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.15. 07:25

szszb 30 és Jékey Péter 400.JPGGépészmérnök

Zebegény

Ágas-bogas, terebélyes családfát ábrázoló szép mívű rajz előtt állok. 1192-es dátum látható a lap alján, de nyilak és még korábbra utaló történelmi nevek mutatják: az ősöket az eggyel ezelőtti ezredforduló is e honban találta. Jékey Péter neve a felső hajtások egyikén olvasható, ő maga pedig háza otthonos nappalijában kínál zebegényi forrásvízzel.

Beszélgethetnénk Géberjénben is, a család ősi Szamos-parti kastélyában, de hát a történelem útjai kanyargósak. Mint a régi birtok mellett Szatmár folyója, mint a Duna, itt a falu alatt.

– Nagyapámnak, bulyi és jékei Jékey Lászlónak az 1939-es vagyonleltár szerint 1350 hold földje volt Géberjénben és Fülpösdarócon – mutat rá egy évszázaddal ezelőtti ágra házigazdám. – Akkor nagyüzemnek számított ez a méret, intézőkkel, szakszerű gazdálkodással. Édesapám, Jékey Gedeon joggal gondolhatta, ugyanebben a módban folytathatja.

A második világháború után a Jékey családtól mindent elvettek. Jékey Gedeon nyolc holdat igényelt és kapott vissza. Azt mondta, újrakezdjük. Életpályáján, mint a későbbiekből kiderül, lesz még alkalma megmutatni elpusztíthatatlan életösztönét. 1948-ban megszületik fia Péter. A nyugtalan és kiszámíthatatlan ötvenes években örömöt a szülei szeretete jelenthetett, bánatból jobban kijutott a családnak. Először kitelepítettként indultak a Hortobágyra, másodszor pedig ’56-ban „tanúsított magatartása” miatt Kistarcsára. Ámde a századelőn Jékey László egyszer jót tett valakivel…

– Szőnyi István festőművész még ismeretlen kezdő volt, amikor nagyapám és ő sógorságba kerültek – tér vissza Jékey Péter a szövevényes családtörténet egy sorsdöntő pontjára. – Festett is róla egy két méterszer kettő harmincas méretű képet, amely lovon ülve ábrázolja.

Az alkotó a rossz emlékű ötvenes években már a magyar művészet neves alakja volt, és sikerrel emelte fel a szavát jótevője gyermeke, Jékey Gedeon érdekében. Tegyük hozzá, hogy csak az akkori történelmi keretek közötti mértékben. A táborok poklából kikerült az apa, de az arisztokrata sarj ajkai bányász lett és két évtizedig az is maradt. Fia, Péter viszont az immár „munkáspedigrével” simán bejutott a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre. Az ott szerzett diplomát a Budapest Műszaki Egyetem Klímatechnológia Szakán kiegészítette egy továbbival.

– Itt, a pesti tanulmányaim alatt aztán egyszer rám mosolygott diáktársam, egy fiatal leány – érkezünk meg a hosszú előzmények után a közelmúltba. – Úgy hívták Petényi Emőke. – Egymásra pillantanak a társaságunkban ülő feleségével, és alkalmam van látni ugyanazt a mosolyt.

Jékey Péter immár nyugdíjasként aktív éveiből a Budavári Palota rekonstrukciójában való részvételét, Petényi Emőke pedig a MŰPA üzemeltetését emeli ki, amelyekben mindvégig fontos feladatokat bíztak rájuk.

A zebegényi Jékey „birtok” pompás helyen terül el a falu fölötti dombokon. Az udvar egy árnyas sarkában folytatjuk a beszélgetést. Középen hatalmas tujafa magasodik. Sudár, mint egy Szamos-parti jegenye. Mellette áll meg Jékey Péter. A deres-zöld tűlevelek között áttűz a nap a szálfa termetű férfi őszen csillogó sűrű hajára, szakállára.

– Ott, a hegy mögött az Ipoly, azon túl pedig Felvidék – mutat a párás messzeségbe. – Más Szlovákiának mondja – fordul felém. A telek sarkán egy magyar és egy székely zászlót lenget a szél.

– Két gyermekünk van – érkezünk meg a mába. Ismét az árnyékba húzódunk. – Réka Sydney-ben él kolumbiai származású férjével. Gyermeke neve Londono Jékey Sebastian. Amikor tehetjük, elutazunk hozzájuk. Márk a Hilti cég nemzetközi menedzsmentjében dolgozik, jelenleg szintén Ausztráliában, de a „céhlegények” vándorévei után itthon látja jövőjét. Az ő fia a Botond nevet kapta a keresztségben.

André Kostolány írta valahol: „ha vagyont nem adhatsz a gyermekeidnek, áldozz arra, hogy tudást szerezzenek!” Ezt az elvet tartottuk szem előtt, és ma már boldogan nyugtázhatjuk, megértették a szándékunkat.

– Családi diákcsere programhoz csatlakozva lehetővé tettük mindkettejük számára, hogy Amerikában járjanak egy-egy évet középiskolába – teszi hozzá Emőke asszony.

A késő délutáni napsütésben sétára indulunk. Hármasban rójuk az emelkedőket, lejtőket. Máténé Vincze Andrea géberjéni polgármesterrel szaporán szedjük a levegőt, Jékey Péternek talán még a pulzusszáma sem növekszik. Megnézzük a nevezetességeket, közben hallgatom, ahogy megbeszélik a géberjéni kúria Jékey Emlékszobájának az aktuális dolgait. A nagyapát ábrázoló hatalmas lovas Szőnyi vászon ott lesz kiállítva. Ősszel szüreti bálra várják a falu egykori birtokosának unokáját. Hintón hajtanak majd végig a településen. Ott, ahol Jékey Péter évtizedekig nem járt. A hetvenes árvíz volt az egyetlen alkalom, amikor – inkognitóban – megnézte a kárt szenvedett Géberjént. A megbékélés jegyében azonban az utóbbi években már ismét „haza” jöhet.

Tavaly kinyitották a családi kriptát. Lerótta kegyeletét ősei előtt, és tanúja lehet annak, hogy a község feléleszti, tiszteli és ápolja családja emlékét.

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.13. 16:11

Ügyvezető igazgató

Berekfürdő

 szszb 30 csg Torkos György.jpg„Ömlik az arany a karcagi pusztán „– idézte Torkos György  a nagy írót, Móricz Zsigmondot, aki annak idején 1928-ban írta ezt. 

Aztán 1930-ban megépült a máig is üzemelő „tyúkszem áztató”, vagy ahogyan mostanában hívják, az öreg medence. Tehát Magyarország egyik legrégebbi, de Jász-Nagykun-Szolnok megye mindenképpen a legrégibb és a legjobb gyógyvízzel rendelkező fürdője Berekfürdő – mondta Torkos György ünnepi beszédében 2014. július 5-én, mikor is letették az Új Széchenyi Terv keretében megújuló bereki fürdő alapkövét, majd befejezésként ezt mondta  - micsoda óriási különbség lesz a mostani és a 2015 áprilisában átadott fürdő között! Újjá fogjuk varázsolni, leginkább építeni, hogy mindenki tudja télen-nyáron használni a meleg vizű medencéket, ezt a valódi természeti csodát. A gyógyvizes kutat,  dr. Pávai Vajna Ferenc híres tudós a múlt század elején, a karcagi városvezetők megbízásából fúrta. Az ő híres  mondása volt, hogy „a Bereki víz még a szoboszlóinál is jobb” .

Az ügyvezető igazgató lelkesen beszél a gyógyvízről, nem is csoda, hiszen már szinte szakértője a balneológiának.  De ne szaladjunk ennyire előre! Torkos György Szolnokon született, de Tiszakürtön, Tiszaugon, Szelevényen nevelkedett. Szülei 1966-ban Cserkeszőlőre költöztek, s ő a mai napig ott él családjával. Közép és felsőfokú tanulmányait Mezőtúron végezte. Mezőgazdasági gépész-üzemmérnöki diplomával rendelkezik, illetve műszaki tanári oklevelet szerzett Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen. Az 1951-ben született ügyvezető igazgató beszélgetésünk elején röviden vázolta eddigi életpályáját. Közel húsz évig egyéni gazdálkodóként zöldség- és virágkertészettel foglalkozott, akkoriban ezt úgy hívták fóliás kertészet. Közben tanított Kunszentmártonban, Kétegyházán és óra-adóként a szarvasi főiskolán is. Évekig volt a Keceli Kertbarát Kör alelnöke és a Kelet-Magyarországi régió elnöke.  Ezekben a civilszerveződésekben az akkori viszonyoknak megfelelően próbálták a fóliás kertészek érdekeit védeni.  A rendszerváltozáskor - ahogyan azt manapság mondanánk -, bedőlt a hazai kertészet a liberalizált piac következtében, így befejezte ebbéli tevékenységét. Miután nem tudott tovább lépést tartani a piaci kihívásokkal nagy lépésre szánta el magát. Megpályázta Cserkeszőlőn az ottani fürdő vezetői állását és közel tíz évig igazgatta azt. Viszont politikai okokból méltatlan helyzetbe került, ezért nem vállalta tovább annak vezetését. Megpályázta az épülő kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő igazgatói posztját, ahol beindította a beruházást. 2013. január elsejétől pedig a Berek Víz Kft ügyvezetője, ahol ugyancsak egy nagy építkezés kezdődött 2014 júliusában. Berekfürdő eddigi legnagyobb beruházása indult útjára. Komplex fürdőfejlesztés, új turisztikai attrakciók kialakítása és szezonnyújtó szolgáltatások bővítése címmel kapott pályázati pénzösszegből már a kivitelezési szakaszban lévő építkezés kezdődött, amely a berekiek reményei szerint háromszáz napon belül befejezésre is kerül és a jövő évi szezonban már a felújított fürdővel, bővülő szolgáltatásokkal várja Berekfürdő vendégeit. 

- Fürdőnket a mai napig a kiváló gyógyvíz teszi vonzóvá- mondja Torkos György. A bereki víz jódos, hidrogénkarbonátos, alkálikloridos. Selymesítő, ami rendkívül jót tesz a bőrnek. Inni azért érdemes, mert lúgosítja a szervezetet. A termálvíz különleges összetevői elsősorban reumatológiai megbetegedések gyógyítására, vérkeringési zavarok kezelésére, idegrendszeri és nőgyógyászati panaszok csökkentésére, valamint balesetek utáni rehabilitációra alkalmas. Inhalációs jelleggel torok- és arcüreggyulladásra is nagyon hatásos. A nyolchektárnyi csodálatos zöldövezetben öt db kültéri gyógymedencével, egy 50 m hosszú vízforgató berendezéssel ellátott úszómedencével, valamint egy gyönyörű kialakítású gyermekmedencével rendelkezünk, ami 2015 májusára kiegészül egy kültéri,  500 m2 vízfelületű ifjúsági élménymedencével. A jelenlegi 2 db fedett medencénk, 2014 őszétől teljesen megújulva, kiegészül még egy gyermek és egy fekvőpados élménymedencével. Tehát a létesítmény a  hideg időszakokban is minden vágyat  kielégítő medencefürdőzést,  már a XXI. század igényeinek maximálisan megfelelő szinten  teszi lehetővé. A fürdő közvetlen szomszédságában van a kempingünk, a sátras vagy  lakóbusz, lakókocsis vendégek részére,  a tíz darab elegáns összkomfortos szobával fölszerelt panziónk, a  nyári időszakban népszerű faházaink.  A fürdőtől 500 m-re lévő, most megvásárolt hét szobás, szintén télen-nyáron használható panzió is minden évszakban várja az ide látogatókat. Berekfürdőn az év mind a 365 napján várjuk Önt, és mindenkit, aki pihenni, szórakozni, felfrissülni szeretne - fejezi be mondandóját Torkos György. 

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.13. 07:26

Polgármester

Ököritófülpös 

szszb 30 és Szabó Béla.JPGA válság ellenére az intézményeinkben elbocsátás nem volt, sőt még néhány új munkahelyet is sikerült teremtenünk – ad visszatekintést a lassacskán mögöttünk maradó négy éves időszakra. – A szociális ellátásban nyolc-tíz fő számára létesült munkalehetőség, itt a hivatalban pedig két fővel nőtt a foglalkoztatható létszám.

Szabó Béla első polgármesteri ciklusát tölti, és elárulja: a néhány hét múlva tartandó választáson ismét indul. Ököritófülpöst éppúgy nem hagyta érintetlenül a gazdaság mélyrepülése, mint a környéket, és az ország más részeit. Minden lehetőséget megragadtak, ami a község gondjait, a munkanélküliek sorsát enyhíti, de az igazi áttörést a közelmúltban lezajlott adósságkonszolidáció jelentette.

– Bérhitel, működési hitel… Aztán a magas bankkamat – ecseteli, mi tette nehézzé az önkormányzat életét. – Szinte egyik napról a másikra éltünk – mosolyog keserűen.

Az, hogy ma már múlt időben beszélhet ezekről az epizódokról, okot adhat rossz szájíz nélküli mosolyokra is, de a polgármester szavaiból arra lehet következtetni, nem érkezett még el az a pillanat, amikor fellélegezve hátra lehet dőlni.

– Nagyszabású program vette kezdetét Ököritófülpösön – avat be annak a projektnek a részleteibe, amelynek eredményeként mintegy 750 millió forint értékben létesülnek beruházások. – A megyei önkormányzatnak tizenöt éves használatra adunk át ingatlanokat, amelyeket fogyatékkal élők számára építenek, illetve alakítanak át. A mérki ápoló és gondozó otthon irányítása alatt működő intézmények további 15– 20 fő részére adnak majd állandó munkát.

Szabó Béla a község első polgára, de emellett saját vállalkozása is lankadatlan figyelmet és készenlétet igényel. Aggodalmas arccal tekintgetünk kifelé a fák lombját csavargató szélre és a horizontra függönyt húzó zivatarra. Én „csak” az autómat féltem a jégveréstől, neki nagyobb oka van a szorongásra.

– Talán a felén vagyunk túl a meggyszedésnek – pillant ki sokadjára. – Remélem, megússzuk.

Dani öcsémmel gazdálkodunk a család kárpótlásból visszakapott földjein. Ő tanárember. Amikor még az iskolában dolgozott, neki kellett két helyen is teljesíteni, amióta polgármester vagyok, én szembesültem ezzel a helyzettel.

A családi kárpótlás lassan negyedszázadnyira van napjainktól. Szabó Béla előtt egy pillanatra sem volt kétséges akkoriban, hogy minden talpalatnyi földet hasznosítson. Annál is inkább, mert életének azt megelőző korszakát taglalva elmondja, hogy ő bizony kertészmérnök.

– 1959-ben születtem itt, Ököritófülpösön. – Várom, hogy hozzátegye: természetesen a mátészalkai kórházban. Ki is találja a gondolatomat. – Itthon… A szülői házban. Tudom, hogy ez már akkor is ritkaságszámba ment.

További unikális tényekre is fény derül az elbeszélésből. Édesapja, B. Szabó Béla főállású méhész volt. A 91. életévét tapossa, és csak néhány esztendeje hagyott fel tanult hivatásával. Igen, Gödöllőn méhész szakiskolát végzett.

Szabó Béla a debreceni református kollégiumban kezdte a középiskolai tanulmányait, és Csengerben érettségizett. Tervezett, tudatos életcéllal jelentkezett a Kertészeti Egyetemre, és mi másból, mint az almához kapcsolódó témából írt dolgozattal védte meg diplomáját.

Aztán ismét Csengerben találjuk, a termelőszövetkezet volt az első munkahelye. A határ menti település közös gazdaságában nem sokáig maradt. Hamarosan egy távolabbi téeszben, a vajaiban folytatta a fiatal szakember.

– Ott is maradtam egészen a rendszerváltásig. Amikor omladozni kezdett az idejétmúlt társadalmi struktúra, és bomlani kezdtek a téeszek, akkor jónak láttam hazajönni.

A legelső önkormányzat már tagjai közt tudhatta Szabó Bélát. Azóta volt olyan ciklus, amikor kimaradt, ám a helyi politika mindig ott volt gondolkodása homlokterében. Nem véletlen tehát, hogy a korábbi választási ciklus harmadik évében elhunyt polgármester után biztatást kapott. „Béla, jó volna, ha indulnál a választáson!" A választók is így gondolták… A hátralévő egy évben az alpolgármester vezette a testületet, 2010-ben pedig Szabó Béla kapta a legtöbb voksot.

Beszélgetésünk visszakanyarodik a családhoz. Szabó Béla a komlódtótfalui Apjok Andreaát vette feleségül 1982-ben.

– Az első feleségemmel élek – mondja derűvel az arcán, a bennünket körülvevő világ elég sok sikertelen kimenetelű kapcsolatára utalva. Még diákként kötöttünk házasságot – teszi hozzá, és kiegészíti szavait – de a gimnáziumi évekre datálódnak a kezdetek.

Andrea lányuk 1982-ben született, történelem-német szakos tanár. Attila ’86-os, ő agrármérnöknek készül.

Szabó Béla szabad idejében – aminek előfordulása nem gyakori az életében – vadászik.

– Magához a sporthoz kötődő kikapcsolódás vonz benne, nem a trófeák – határozza meg a vadászathoz fűződő viszonyát.

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.11. 16:56

Nyárligeti napló
Július 17.


Írta: Csabai László

Georgy Kurasov másolata.jpgFekszünk a víz szélén és nyaldostatjuk magunkat a tengerrel. Nincs ettől jobb masszázs. És furcsább, mert érzed, hogy meglökve vagy megragadva a milliárd és milliárd köbméternyi víztömeggel együtt mozogsz. Ilyesmit lehet érezni földrengéskor is.

– Mit csinálsz? – kérdem az Etelkára mereven bámuló Bécitől.
– Semmit, csak képzeletben levetkőztetem.
– És hogy tetszik?
– Várjál! Még csak a bikinifelsőnél tartok. Hm… nem is olyan rossz.
– Miért pont őt vetkőzteted? Már nem éppen mai csirke.
– Minden nőt levetkőztetek. Csak úgy megszokásból. Te talán nem?! – fordul felém hirtelen, őszinte meglepődéssel. Már mosolyogva válaszolnék, mikor eszembe jut, hogy velem is van egy nő. A nőm. Az enyém. Aki mellettem hever, s akinek a homlokráncolásából látom, hogy hallja a beszélgetésünket. És érzi, hogy megfogalmazódott bennem egy kérdés, de csettint a nyelvével, így a kérdést nem teszem föl. Vannak kérdések, melyek olyan választ szülhetnek, hogy jobb fel sem tenni őket.

A kisebbik fiam jön és megkérdezi, melyik ország van a tenger túloldalán.
– Grúzia – válaszolom, amit meghall Etelka, és ő is odajön. Azzal nem foglalkozott, hogy vetkőztették, de hogy valamibe beleköthet, arra ráharap.
– Nem Grúzia, hanem Törökország – feleli kérdezés nélkül, és én képzeletben lekeverek neki egy pofont. Az okoskodókban az a legbosszantóbb, hogy gyakran igazuk van. Emő megunja a himbálózást. Elmegy képeslapokat írni. Béci elmegy sörért, hoz nekem is, ha kérek. Kérek. Jön helyettük Zsuzsa néni. (Emő talán előle ment el, mert a reggelinél megint – most már ingerültebben – feljött, hogy nem tudnak az éjjeli dobogás miatt aludni.) Zsuzsa néni szomorú, mint mindig. Egy ilyen helyzetben lévő asszonynál az ember nehezen tud elszakadni attól, ami amásikat nyomja, de ráterelni a szót nekem mégis illetlenség. Illetve egy ártatlan köntösbe burkolva mégsem az.

– Van valami Albi bácsival? Beteg?
– Beteg bizony. Jót tenne neki ez a nyugalom. És itt ehetne halat. Az jó a gyomrának, más húst már nem tud megemészteni. A sok idegesség meg kávé fekélyt csinált neki.

Hallgatunk.

– Meg hiányzik is – böki ki végre. – De nem jöhetett, nagyon sok a dolga, mert most van a zöldborsó-felvásárlás. Az ő bére az egyetlen biztos jövedelem a családban. Ő tart el mindannyiónkat. Nagyon hajtja magát szegény…
– Szegény…

– Milyen húsleves? – kérdem a felszolgálólánytól.
– Hogy milyen? – kapom feleletül.
– Milyen hús van benne? Disznó? Tyúk?
– Nincs benne hús.
– Nincs? Akkor ez inkább csontleves.
– Húsleves.
– De mégis milyen?
– Hát olyan, hát olyan. Na vajon milyen?! – mondja és megy dolgára. Legorombít valakit, hogy ne egyen gyorsan, mert akkor kevés lesz az étel, egy másikat figyelmeztet, hogy már egyszer kért kenyeret, menjen a boltba és vegyen magának, ha ez nem elég. Már tegnap megfigyeltem, hogy előszeretettel becsmérli a vendégeket. Igaz, ez semmi ahhoz képest, ahogy az ételt szidja. De beszél még másról is: hogy utál dolgozni, és legszívesebben a parton heverészne, és felháborító, hogy milyen kevés bért kap. Ő az ételekért felelős. Van külön italospincér is. Az ételes nem szívesen hozza ki addig az ételt, míg valami italt nem rendelünk. Az nyilván saját zsebre megy. A választék sör és kóla. A sört kétliteres PET palackokban veszik a kemping bejáratánál lévő boltban. Vagyis hozatnak egy táborbelivel, ha úgyis oda megy. Mérgesek viszont, ha az magának is merészel sört venni. A sört kelletlenül töltögetik, sok mellémegy. Azt nem töltik utána. Mindkét lány székely. Mindkettő barna bőrű, kerek teremtés. És mindketten mindenkit tegeznek. Mindkettőjük vezetékneve Márton, de nem rokonok, a székelyek között nagyon gyakori a vezetéknévként szolgáló keresztnév. Van közöttük különbség is. Az ételes többet beszél, vagyis többet szitkozódik, az italos kevesebbet, és szinte alig szitkozódik. Ha valami gond van – nem akar rendelni valaki italt –, hívja az ételest. Bár mindketten székelyek, a beszédesebb háromszéki, a másik gyergyói. A beszédesebb Dzseni a másik Evelin. A beszédesebb house-os, a másik emós. Ám ezt csak Evelin egy elejtett megjegyzéséből veszem ki, mert most nincs rajtuk se house-os se emós öltözék. De pincéruniformis sincs. Voltaképp nincs is rajtuk szinte semmi. Bikiniben szolgálnak föl. Nekem sosem volt problémám a nagy mellű nőkkel, és ők is kifejezetten gusztusosak lennének, ha – lévén étkezünk – nem lennének kifejezetten gusztustalanok. De amúgy aranyosak, szórakoztatóak. És az étel, amit hoznak, remek. Olcsó és remek. Tegnap paprikás krumpli volt vacsorára, ma hús(csont) leves és tört krumpli resztelt májjal, holnap gulyás lesz krumplistésztával. Azt a menüsort hozzák, amit otthon megszoktak. Ez is nagyon rendben van. Krumpli krumplival. Akár a nyárligeti tirpákoknál. Otthon érzem magam a körükben. És lényegében otthon is vagyok.

– Jajj, ne már! – kiált föl Dzseni, amikor meghallja, hogy valaki repetát merészelt kérni.

Kell ettől vidámítóbb kíséret egy vacsorához? Ha dicsérnék az ételeket, kedveskednének a vendégekkel meg tányérokkal egyensúlyoznának, az már túlzás lenne.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? Olvassa el a szerző további műveit is:

A Nap és bolygói  *   Az Ócskán  *  Nyárligeti napló  *  Ki nem iktatható mulandóság  Őz füstölt szalonnával  *

Lekvár a bundás kenyéren

    

Szerző: Napkelet Népe  2014.07.11. 16:36