Írta: Kulcsár Attila

 

240_f_87673291_n8cymvbbz1d6fctk1ey3tdsvwm5rl5gp.jpgAz ember már csak ilyen. Valamiben mindig sántikál. Legtöbbször rosszban. De nem érzi jól magát benne. Én is egyik napról a másikra lesántultam.  Na, nem magamtól, hanem a tömegközlekedés miatt. Egy gyors fékezés a buszon, egy látványos vetődés a kapaszkodók felé, és sikerült megfogni az elesést. Csak közben a lábam letapadt a térdemig, a többi meg a fogantyúkon lógott. Másnapra bedagadt a lábam, járni is alig tudtam, és kétszintes a lakásunk. Elmentem a körzeti orvoshoz, az beutalt az ortopédiára, ott megröntgenezték, és megállapították, hogy előrehaladott időskori ízületi kopás van mindkét térdemben, szinte nincs is már benne porcba ágyazódás.  Ha visszafelé jöttem volna a buszon, most a másik térdem is ilyen lenne, mondták.   Ugyanis egypetéjű ikrek a jobb meg a bal lábam. Mindkettő műtétre szorul, mert el van használódva. Elő is jegyeztek 2019-re  egy  teljes térdprotézisre. Nafene, gondoltam, egy szívműtétre hamarabb kapnék időpontot. Ilyen sokan sántikálunk az utcán, hogy rám csak évek múlva kerülhet sor? Lehet, hogy azt gondolják: a beteg vagy meggyógyul addig, vagy feldobja a talpát, és nem fáj már neki semmi. 

Azóta megpróbálok együtt élni a fájós térdemmel. Vettem egy térdgumit, tapaszokkal  sikerült a  gyulladást elmulasztani, és azóta takarékra vettem a mozgásaimat.  Úgy járok, mint nők a 15 centi magas sarkú a cipőkben. Tipegek.  Korlátokba, kerítésekbe, asszonyomba kapaszkodok. A buszokon ülve utazok. Nem futok a nők után, unokát, labdát, álmot csak ülve kergetek. Lépcsőt csak egyesével járok, liftezve használva mindkét lábamat.

Azóta megismertem egy videóból a térdprotézis műtéti lefolyását. A combcsontból levágnak egy darabot, meg a sípcsontból is, és beépítenek egy műanyag csúszó felületet.  Még jobban elfogott a szorongás. Mi lesz ezzel a legendás, becsúszó szerelésre termett lábammal?  A kivédhetetlennek tűnő mozdulatsorról, amelyet még a kor legjobb jobbhátvédjétől, a Mátrai Sanyitól tanultam, nem is beszélve. Futottam a balszélső mellett, partvonal mentés, és amikor egyszer hosszan szöktette magát, elébe csúsztam, és jobb lábammal taccsra  pöcköltem a labdát. Aztán persze a csatár a combomon átesett, legtöbbször a lábamra. De kit érdekelt ez akkor? Megakasztottam a támadást. A villámgyors szélső nem tudta a labdát beívelni a középcsatár fejére. A szerelés szabályos volt, előbb a labdát találtam el, csak aztán érintkezett a lábunk. Jöhetett a bedobás, de akkora a védelmünk már felállt, lefedeztünk mindenkit. Sokszor az én önfeláldozó mentésemmel győztünk. ilyenkor Dugovics Titusznak képzeltem magam, aki a zászlóvivő, félholdas mezű törökkel, együtt a mélybe zuhant. Na, ezekre ment rá a térdem. De rám senki nem emlékszik.

Lélekben a műtétre készülve  figyelem az embereket azóta, és meg is szólítom őket. Miért húzod a lábad? Te is focista voltál? Vagy valamilyen más sportsérülés miatt sántítsz?

Vannak ilyenek is; a távolugrók térde hamar elkopik, de a statisztika szerint a legtöbb láb szakmai ártalom miatt károsodik.

– Te én térköveket raktam le, mint burkoló szakmunkás. Egyszer egy újságíró kiszámolta, hogyha sorba rakom, kétszer körülérte volna az egyenlítőt. Sokszor nyolc órákat csúsztam a térdemen. Nem csoda hogy nyugdíjas koromra kikészült.

A másik szobafestő volt.  Létráról le, létrára fel. „Az se jobb, amikor kilencfokos festő-létrán állva kell járni körbe-körbe a tele vederrel, tantermek során, a plafonokat festve” – mondta.  A postás térde a sok biciklizéstől kopott el, a számtalan leszállás, télen-nyáron nem használ senkinek. A tetőfedő és az ács is, a sok egyensúlyozással lazítja ki a térdízületeit.

– Nekem gyerekkorom óta rossz a lábam – árulta el ismerősöm –, az egyik két centivel rövidebb. Meg lehet tanulni együtt élni vele. Kaptam egy ortopéd cipőt, és a diákbálokon én voltam a bugi-vugi király.

A szomszédunktól kérdezés nélkül is tudom, hogy egy autóbaleset utóhatásaként sántít, majdnem le kellett amputálni a fél lábát.

Most, hogy ráfókuszáltam ennek a fogyatékosságnak a kutatására, látom, hogy a férfiak közül milyen sokan sántítanak. Ki ezért, ki azért. Egy járókerettel közlekedő elmesélte, hogy csak az ereszcsatornából akarta kiszedni a faleveleket, és összecsuklott a létrája. Sima lábtörése van. 

De a megkérdezettek közül senkinek nem volt térdműtéte. Pedig egy ilyet szerettem volna már kikérdezni, hogy milyen az. De csak olyanra akadtam a sánták között, aki csípőprotézist kapott, vagy kifordult a bokája a jeges úton.

Aki elhízik, az sokat ront a térd ízületén is, egy óvatlan mozdulat a permetezéskor egy vakondtúráson megbotolva, vagy a borospincében a hordómosás közben egy  külpontos hengerítés közben könnyen  kiugrik a térdízület a vápájából, és már is jöhet  a műtét.

Még a katolikus papunk is ugyanennek a fájdalomnak lett a rabja. Az aranymiséjén már nem tudott letérdelni. A sok oltár előtti térdre esés az ő térdét is megviselte. A végén már csak enyhe térdhajlításra volt képes.

Az osztálytalálkozón kifigyeltem, hogy régi osztálytársunk, Durbák Gerzson, aki kétes hírű pornószínész lett, milyen imbolyogva jár, mintha mindkét lábára sántítana.  Már régen abbahagyta a szakmát, de még ma is ad magára. Parókát visel, és a kigombolt inge alatt kilátszó mellszőrét is festi.

Találkoztam vele később egy áruház mellékhelyiségében, és megkérdeztem: –Te Gerzsi, mi baja van a térdednek?    

– Ne is kérdezd, bátyám, ha tudnád, hogy kicsinálja az ember térdét a misszionárius póz.  Csak dikicselsz a térdeden, rossz matracokon, asztalon, parkettán a csajok lába között… Hát  ne tudd  meg,  hogy  milyen strapa ez a  térd ízületeknek.

Azóta én is ezt mondom, ha kérdezik, hogy mi a baja a térdemnek, Mátrai Sanyira már senki nem emlékszik. És volt már nőismerősöm, aki mély részvéttel azt mondta: – Lehet azt fordítva is csinálni…

Ja, a műtétig így már csak kibírom valahogy.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Kulcsár Attila tárcái

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.26. 19:06

Háziorvos

Bakonszeg

szszb_33_kcs_dr_perecz_gyorgy.jpgDr. Perecz György 43 három éve háziorvos a kis bihari településen. Szerteágazó tevékenysége révén hamar megismerte az itt élők „egészségtérképét”, mindennapi gondjait.

A gyökerek Komádihoz kötik, de oda már nincs miért menni, csak a temetőt látogatja. Édesapja körzeti orvos volt, édesanyja pedagógus. 1945-ben látta meg a napvilágot. Beleszületett egy olyan miliőbe, amit vonzónak talált. A rendelő és a lakás egy épületben volt, így már gyerekként mindent tudott, hogy mi történik egy beteggel, és ez felkeltette az érdeklődését. Ezt a kíváncsiságát a szülők is támogatták, a testvérét, Annát pedig a pedagógus pálya felé terelte a szülői példa.

A nagyhírű gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Akkor kezdődött a gyulai fürdő építése, így a diákévekben sok társadalmi munkát végzett, hogy minden hétvégén hazamehessen, mert akkoriban csak havonta egyszer utazhatott haza a kollégista. Származása miatt nehezen nyert felvételt az egyetemre, de harmadszori próbálkozásra sikerült. Addig segédmunkás volt a klinikai gyógyszertárban, majd mentőápoló. A mentők iránti vonzalma is innen ered. Az egyetemi éveiben is aktív közösségi ember maradt. Rendezvényeket szervezett, és nem állt tőle messze a sport sem: futballozott, kézilabdázott és testedzéssel is foglalkozott.

Tudatosan készült arra, hogy körzeti orvos lesz. Harmadéven a klinikumok (belgyógyászat, sebészet) tanulása mellett kihasználta, hogy az oktatói a tanórákon kívül is szerettek foglalkozni a hallgatókkal. Szabadidejében a belgyógyászatra járt a legtöbbet. A vezetőorvos felügyelete mellett kikérdezte a beteget, elkészítette a kórlapot. Kellő gyakorlat megszerzése után már nagyobb munkát is rábíztak. Hasznos tanácsokkal látták el, és ez jól jött ahhoz, hogy tudja, mi mindennel kell foglalkozni egy kórháztól távoli településen: a szüléstől a sebészeten át a gyermekgyógyászatig. Abban az időben nem minden esetben tudtak mentőt hívni, mert négy óra után még telefonálni se lehetett egy faluból.

Csoporttársaival sokat járt a traumatológiai ügyeletre, szerették az ott dolgozók, ha besegítettek. Lehetett sebet ellátni, és gyakorolni, hogyan kell összeölteni. Az első munkái között volt egy olyan beteg, akit arcon csaptak egy söröskorsóval. Volt rajta mit rendbehozni, de egy idő után elfogyott a türelme a páciensnek. Mikor azonban megnézte magát a tükörben, káromkodott egyet és visszafeküdt.

A gyerekgyógyász is ellátta jó tanáccsal azokat, akik háziorvosnak készültek, velük külön foglalkozott a szakember. Olyan recepteket kaptak, amiken a klinikán használt gyógyszerek voltak felírva, de a háziorvos is tudta őket használni a mindennapok gyakorlatában. Fogászkodni is szeretett. Érdekes módon a foghúzást kedvelte, amire volt is lehetősége, nemcsak Debrecenben, hanem később Berettyóújfaluban is. 1973-ban kerültek Bakonszegre és mellette az induló ELZETT-ben üzemorvosként is dolgozott egészen annak a bezárásáig. Tíz évig sorozóorvosként is tevékenykedett. Felesége gyermekorvos volt Berettyószentmártonban, de mikor katona volt, ő helyettesítette Bakonszegen.

Két gyerekük született, de ők nem az orvosi pályát választották: Andrea lányuk külkereskedő, Tamás fiuk pedig jogász lett.  A gyerekek Budapesten telepedtek le, és míg élt a felesége együtt utaztak az unokákhoz a fővárosba. Így van ez most is, ő könnyebben mozdul. Bár a nyugdíjkorhatárt már betöltötte, visszavonulását egyelőre nem tervezi és továbbra is az egészségügyet szolgálja.

Mikor visszakerült Biharba, ő volt a legfiatalabb a körzetben, ezért sokat bízták meg helyettesítéssel is. A két munkakör révén kétezer ember tartozott hozzá. 1978-ban tanácstagnak is megválasztották. A Népfront elnökeként konokul harcolt azért, hogy a település határában a tervezett veszélyeshulladék-lerakó ne létesüljön meg. Kitartott az álláspontja mellett, hiába fenyegették. 1995-ben alpolgármesternek választották, és dolgozott az itt élőkért két cikluson keresztül, de ezt később egy törvénymódosítás miatt fel kellett adnia. Helyette a szakszervezetben vállalt tisztséget, amit jó pár évig végzett. A szakszervezet után az orvosi kamara következett. Debrecenben megválasztották megyei alelnöknek, majd országos küldött lett. 2015-ben titkárnak jelölték, ami számára nagy meglepetés és megtiszteltetés volt. A megbízatást örömmel vállalta. Nyolc jelölt volt négy helyre és ebből hárman már korábban is ellátták ezt a feladatot. Ő volt egyedül vidéki háziorvos a jelöltek közül, de három percben úgy meg tudta fogalmazni a céljait, hogy a háromszáz küldött megválasztotta a Magyar Orvosi Kamara egyik titkárának, amiről úgy tartja, hogy „ez a szakmai tevékenységének a csúcsa”: bakonszegi háziorvosként bekerülni egy országos szervezet kilenc tagú vezetőségébe.

17499613_1309592052453201_1162775435_o_1.jpg

 Írta: 

Kocsis Csaba

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.25. 21:53

A Ludy cégcsoport tulajdonosa és vezetője

Csanálos

szszb_33_tk_ludescher_norbert.JPGHa valódi, puha sült kacsára vágyik a vendég, nem kell Pekingbe utaznia, elég, ha a román határt átlépi Vállajnál – útlevéllel, mert ide túl messze az Európai Unió – és máris Csanáloson találja magát. A MotelWest messze földön híres étterem és panzió. Egyedisége abban is rejlik, hogy a tányérról lelóg az étel. Egy csoport tesztelte is, vajon mindenki ugyanolyan adagot kap? Meggyőződhettek róla. Jönnek is a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Beregből, de még a svábok is felkeresik. A hét kilométerre fekvő Nagykárolyból rendszeresen jönnek át csoportok. Keresztelőtől a halotti torig a családi események, üzleti programok megbecsült helyszíne a MotelWest. Fellapozzuk a Vendégkönyvet Ludescher Norberttel, aki a Ludy cégcsoport tulajdonosa, vezetője. Tempfli József nagyváradi püspök kalligrafikus betűi mellett az ősei földjére hazatérő gróf Károlyi József és neje, Catherina Karolyi bejegyzése tanúsítja az elbűvölő és magas szintű ellátást. Demján Sándor nagyvállalkozó a Tri-Gránittól, Szabó Gabriella egykori válogatott atléta, későbbi román sportminiszter, Maksa Zoltán humorista, Pataki Attila rock-zenész is írt köszönő sorokat.

Az 1973. január 29-én Nagykárolyban született Ludescher Norbert egyszem gyerekként megfogadta a szülői intelmet: tanulni, diplomázni kell. A kétkezi munkából élő szülők a forradalom után, 1990-ben nyitottak egy kocsmát. Ki tudta akkor, hogy egy komoly cégcsoport bébi lépéseit tették meg? Norbert belenőtt az üzleti életbe, noha a líceumban érettségizett és vasöntő szakmát is szerzett. Az ott tanuló magyar diákok a közeli vasüzemben biztos állást találtak, ezért választották a sokuktól azért távol álló szakmát. Norbert a Temesvári Egyetemen elméleti fizikus lett, de a diplomájával már a vállalkozói világba vágyott. Néhány kísérletet tett még egyetemista korában a csokoládé-értékesítésből, és ez annyira megtetszett neki, hogy a pályaválasztása erre az időszakra tehető. Édesség nagykert nyitott. A vevőkkel beszélgetett, és megtudta, mit szeretnének még venni. Nem kellett kétszer mondani. Közben a szülők – látva a családi vállalkozás felfutását – nyitottak még egy bárt. A hasznot a cég fejlesztésébe forgatták vissza. Egyik ötlet hozta a másikat. Norbert az elsők közt indított egy élelmiszer-üzletláncot. Önkiszolgáló ABC-k honosították meg a modern, fogyasztó-orientált kereskedelm.

Épp 10 éve, hogy a határ mentén megnyitotta kapuit a MotelWest. A 300 négyzetméteres étteremben ebédelnek, vacsoráznak, majd a panzió 18 szobájában 36-an pihenhetik ki fáradalmaikat. Tranzitút vezet előttük, visszatérő külföldi vendégek egymásnak adják át tapasztalataikat. Hiába, a suttogó propaganda a legjobb reklám. Az interneten is megosztják élményeiket a vendégek, és küldik barátaikat is ide. Kibírjuk Ludy-ig, sóhajtanak fel, ha átlépték a magyar-osztrák határt…

Idegenforgalmi komplexumban gondolkodik Ludescher Norbert. A Mogyoróska patak mellett megvett még 3 telket, és pincebárt, halastavat, állatparkot – 2 szamár és 1 póni már „rendszerbe állt” – játszóteret, wellness centrumot szeretne létrehozni. Van mire alapoznia, mert minden korosztály képviselői találnak maguknak itt elfoglaltságot. Népszerű a szilveszteri parti, a vadászbál, a nőnapot ünneplőkkel is megtelt az étterem. Saját zenekar gondoskodik a szórakoztatásról. Tavasszal teraszt varázsolnak a panzió mellé.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy Romániában a 9. motoros klub az övék, résztulajdont vásárolt vadászati cégben, több sporteseményt szponzorált, fellépési lehetőséget biztosított zenekaroknak, helyi borút kialakításán fáradozik, több könyv megjelenésében is részt vett.

Feleségével, a közgazdász végzettségű Somfalvi Gabriellával gyermekeiket is a munka megbecsülésére, a tanulásra ösztönzik. Blanka 14, Henriett 12 éves. A nagylány szabadidejében rendszeresen felszolgál az étteremben. A pénz nem a pénzfán terem – jó ezzel időben tisztában  lenni. Az ő pályaválasztásuk még kiforratlan. A szülők büszkék lennének rá, ha tovább vinnék az egyre szépülő, komfortosabb idegenforgalmi komplexumot.

Legendás specialitásaik, mint például a parasztcsorba leves – zöldségekkel és hússal tele a nagy tál -, a pacalleves, a West tál – általában ezek a legkelendőbbek. Ha valaki odatelefonál az étterembe, hogy ropogósan omlós sült kacsára vágyik, vagy hamisítatlan házi tejföllel, sült szalonnával gazdagon megszórt, a sütőben felpirított túrós csuszát szeretne enni, másnapra már egyeztethetik is az időpontot. A vendégek egyelőre a szárnyasból és a sertésből készülő ételeket részesítik előnyben. Szeretik a gyomrukat, Michelin csillagos séfek mini adagjaitól felkopna az álluk a MotelWest szakácsaira szavazóknak. Márpedig a cégbirodalom 40 alkalmazottja és családjaik megélhetése, valamint az elégedett vendégek öröme adja Ludescher Norbertnek a visszaigazolást: az elméleti fizikát érdemes volt lecserélni a gasztronómiára.

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.25. 14:38

Ősz Zoltán alkotása
18052813_1669954083021264_3483011_n.jpg
Pasztell
2012.
..mintha ott lennék, talán ott is vagyok e sima víztükör partjánál. Ősz Zoltán hitelesen tárja elénk ezt a felejthetetlen látványt. Én megpróbáltam vizet, nagy vizet festeni, erőlködéseim nem hoztak sikert. Nehéz! El kell hitetni a mélységet, a nagyságot, a felület simaságát, a tükröződést, a partot, és az ég helyét is. Micsoda bravúr. Bársonyos puhasággal ölelik egymást a változatos nagy bokrok, fák a vágyakozó túlsó parton. A jó szemű festő megkeresi a számára megfelelő helyet. Jó érzékkel, előrelátással bír, hogy számára megfesthető-e amit lát?. A téma jó-e képre? Mi az a kapaszkodó, ami laikusnak egyszerű, de festőnek kihívás. A döntés nem mindig egyszerű. Csak magamról tudok véleményt mondani, latolgatok, nézegetek, de az az igazán igazi, ami első látásra megdönthetetlen. A képi, formai lehetőségek, a nagy minta, az örök természet kosara szabad. Ősz Zoltán merített belőle sikeresen.

 

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.23. 08:36

Írta: Vaskó Ilona

 

cseresznyevirag.jpgÉn már nem emlékszem a kislányos álmaimra arról, hogy milyen a szerelem, már nem tudom, hogy milyen akartam lenni felnőtt nőként. Ilyen lettem. Kevés szerelmet láttam, de az a kevés mind tanított valamit. Olykor rólam, olykor másokról. Nem az a nehéz, amikor elveszíti az ember az álmait, hanem az, amikor már álmodni sem mer. Amikor az életben annyi felelősség szakad rá, hogy már nem is meri becsukni a szemét.

Ilyen lettem. Kemény, mégis lágy. Erős, mégis gyenge. A látszat keménysége öltöztet fel minden reggel, mert már felnőttem. Nincsenek kósza ölelésekbe fúló boldog pillanatok, de nincsenek már nagy kirohanások sem. A halál vámszedője megtanította, hogy érezd magad úgy, hogy a világ elhiggye, minden rendben. Ma reggel felkeltem, és már nem fájt a halál sem. Mintha olyan gyorsan követnék egymást a veszteségek, hogy az megszokhatóvá válna.

Bármit el tudok már veszíteni egy könnyed vállrándítással. Bármit. Bárkit. Mindegy kit. Akár téged is. Már nem foglalkozom az ígéretekkel, és már nem örülök hangosan szívrepesve. Nincsenek nagy kirohanások, nincs eufória. Az érdektelenség homályába burkolózva közömbösen nézem az élet eseményeit. Unottan hallgatom mások kirohanásait, néha flegmán beszólok idegeneknek, neked, bárkinek, aki meg akarja magyarázni, hogy a hazugság, miért kegyes, és nem gyáva dolog. Azoknak, akik el akarják hitetni velem, hogy a halál az élet normális körforgásának része, csak épp még senkit nem temettek el.

Néha meg, mikor egyedül lehetek, mikor nem kell felesleges zajokkal foglalkoznom, olyankor becsukom a szemem, és játszom a napfénnyel, ami az arcom simogatja, és elmerülök a szék ölelésében. Már nem kell, hogy emberek vegyenek körül, már nem hiányzik a test melege, már nem kellenek a nedves révületek sem. A lakás csendjébe burkolózva, néma szobák pihentető békéjébe menekülök.

Én már nem emlékszem a kislányos álmaimra arról, hogy milyen az élet, nem emlékszem, milyen életre vágytam. De megtanultam, nincs jó, vagy rossz élet, olyan van, amilyet mi magunknak teremtünk. Az enyém sem másabb, mint amilyenné az út tette, amire léptem a kezdetek kezdetén. Ahogy telnek az évek, úgy zárom be magam egyre kisebb területekre. Már nem álmodom nagy utazásokról, már nem szeretnék ingázni metropoliszok között. Már nem vonz a nagyváros zaja sem, de a kisváros kirekesztő provincializmusa sem.

A csendre vágyom, meg néhány gyümölcsfára. Ha lehet, cseresznyére, mert annak gyönyörű a virága is. Olyan nagy szeműre, arra a roppanó vastaghúsúra, ami úgy folyik szét a számban, mint a kamaszos szerelem türelmetlen csókja. Aminek olyan piros a leve, mint amikor vad szenvedélyben ajkam harapod. Roppanó, sercenő cseresznyére vágyom, ami újra megtanít szerelmes életet álmodni.

Vagy tán csak a tavaszt várom? Lehet nem is a halál, csak ez a fagyos, terméketlen tél lopta meg lelkem az álmoktól?

A lélegeztető gép pumpáját nézem. Le, fel mozog monoton egyhangúságban. Valaki megint el fog menni, és én hiába álmodok életet, szerelmet, cseresznyefát… Semmi nem változik. A lélegeztető gép pumpája nem kapkodja hevesen a levegőt… Csak az én agyam zakatol kusza gondolatokkal megpakolva. zavaros csapongásokkal siklik ki, mert senki nem foghatja már a kezem, hogy itt vagyok, nem vagy egyedül.

A kislányos álmok az életről, szerelemről megfagytak a tél fogságában. A mínusz húsz nem ereszti, és senki nem jön jégcsákánnyal cseresznyefát ültetni. A szívem már nem dübörög hangosan. Megszokta az elmúlást.

 A kép forrása: http://ingyen-hatterkep.hu/free_wallpaper.php?k=1232&kp=83&a=43282

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Vaskó Ilona tárcái

Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.19. 17:51

Hargitai Beáta alkotása
17902752_1662076723809000_259277843_o.jpg
30x21 cm.
akvarell.
papír.
2016.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.16. 08:01

Polgármester

Jánkmajtis

szszb_33_bb_szabo_agnes.jpg„Otthonunk és Jövőnk Jánkmajtis.” Ajtaja nyitva áll mindenki előtt, nincs eleje és vége a munkaidejének, a polgármesterség egy vég nélküli feladat. Szabó Ágnes tudja, hogy csak a munka visz előre. Láthatta szülei, nagyszülei, családja példáján, hogy a kitartó munka eredménnyel kecsegtet, ebbe született bele, így nőtt fel, neki ez természetes.

Gyönyörű idő, madárcsicsergés fogad Jánkmajtison vasárnap délután. Az út kicsit hepehupás, ahogy Kisnamény felől behajtok, de virágillattal és napsütéssel fogadnak, örömmel konstatálom. Vasárnap délután a legtöbb ember pihen, sziesztázik, kirándul, esetleg bevásárol, de házigazdám nem ilyen. A családi vállalkozás irodájában fogad, éppen adminisztrál.

- Most van rá időm, amit hét közben nem tudok elvégezni az bizony vasárnapra marad. Jánkmajtis polgármestere fiatal kora ellenére meglepő érettséggel és tárgyilagossággal beszél a mindennapokról. Nem véletlenül kapott bizalmat 2016. augusztusában a település lakosaitól és lett a térség egyik legfiatalabb polgármestere.

Jánkmajtison nőtt fel, sorsuk eddig egybeforrt. Itt járt általános iskolába, Fehérgyarmaton gimnáziumba, majd 2008-ban szerzett diplomát, nemzetközi kapcsolatok szakon a Nyíregyházi Főiskolán. Ugyanebben az évben kezdett el dolgozni családi vállalkozásuknál, a Tranzit Dió Kft-nél. Rögtön mélyvízbe került. A Kft-ben testvérével Péterrel és későbbi férjével Sándorral közösen tevékenykedtek. Aztán 2010 év végén párjával, Szász Sándorral új vállalkozást indítottak, a SZ-Á-SZ SPED Kft-t, mely töretlen sikerrel működik.

Élete párjával több évi udvarlás után kötöttek házasságot 2012. december 10-én Kubában. Na nem a hideg miatt utaztak ilyen messzire, hanem szerették volna emlékezetessé tenni ezt az alkalmat. Mindemellett imádnak utazni, általában télen szorítanak 1-2 hetet arra, hogy elrepüljenek a nyárba és kipihenjék az egész éves fáradalmakat. Kuba, Mexikó, Florida, Dubai, Törökország voltak a legfrissebb úti célok. Férje és édesapja meghatározó szerepet tölt be Ágnes életében, ők azok, akik a legfontosabb támaszai.

Férje agrárszakemberként közel tíz hektáron uborkát és paprikát termeszt, emellett felvásárol, kereskedik, beszállít. Ő sem tétlenkedik, kezdődik a szezon, nincs megállás. Ágnes a családi vállalkozás mellett a közéletben is korán szerepet vállalt, előbb önkormányzati képviselőként, alpolgármesterként, majd 2016. augusztus 7-től polgármesterként segíti Jánkmajtis lakóinak boldogulását, a település fejlődését. Számára Első az EMBER, a Lakosság jóléte! Tervekben, elképzelésekben nincs hiány.

Egy település fejlesztése a kreativitáson, a kitartó munkán és a felelősségen múlik. Szeretné szűkebb pátriáját felvirágoztatni, terveznek, pályáznak. Arra koncentrálnak, hogy értéket teremtsenek, adják vissza a munka rangját, becsületét. Jánkmajtison mindig jóravaló, dolgos, becsületes emberek éltek, a falunak rangja volt, a környéken. Jánk egykor mezőváros volt. A fehérgyarmati járásban ma is a legnagyobb települések egyike. Ezt a tekintélyt akarja visszaadni szülőfalujának ifjú polgármestere.

Az asztalosműhelyben virágládákat, padokat fognak gyártani, a régi rendőrségi épületben egy új varroda, szövöde indul hamarosan, ahol többek között szőnyegeket fognak készíteni. Hamarosan indul a térkő gyártás. Fóliasátrakban zöldségeket termelnek, a termést aztán a helyi közétkeztetésben használják fel. Ez év áprilisának végén átadják a helyi 1956-os emlékművet. Nem tettek le az új óvoda megépítéséről és 2019-ig remélhetőleg a szennyvíz beruházás is megvalósul, valamint elképzeléseik között szerepel Jánkmajtist Császlóval összekötő műút is. További középületek felújítását is tervezik, a polgármesteri hivatal, illetve a művelődési ház is felújításra szorulna, hiszen hosszú évek alatt Jánkmajtison semmilyen beruházás, fejlesztés nem történt. Újra beindult a futball is, valamikor itt egy nagyon jó futballcsapat működött, javarészt az édesapja támogatásának köszönhetően, most ismét jó úton haladnak, sikeresen szerepelnek az aranylábúak. Ebben nagyon nagy szerepet játszik Ágnes családja, de emellett támogatják a diáksportot és a civilszervezeteket is. Feladat tehát van bőven, nincs idő a tétlenkedésre. Mi késztet egy fiatal nőt arra, hogy ennyi feladatot magára vállaljon? Honnan a kifogyhatatlan energia? Nem használ nagy szavakat, egyszerűen fogalmaz.
Közéleti szerepvállalása előtt összeült a családi kupaktanács és felvetődött egy kérdés, hogy ki segítsen a földijeiken, ha nem ők? Pontosabban így hangzott: „Ha nem mi, akkor ki?” Ebben minden benne van: úgy gondolták, ők vannak abban a helyzetben, hogy tudnak és akarnak segíteni szűkebb pátriájukon. És még mi vezetett ahhoz, hogy Ági elinduljon ezen az úton? Anyai nagypapáját Kicska Sanyi bácsit tősgyökeres falubeliként nagyon sokan ismerték és szerették, Ő mindig próbált az embereken segíteni. Ági is ezt akarja.
A másik lakonikus mondás szintén vezérgondolat az életében: „A Tudás fegyver.” Ezt a mondatot apai nagyapjától örökölte és bizony gyakran eszébe jut.

13680719_1168957709809139_3809482301017233445_n.jpg

 Írta:

Borbély Balázs

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.14. 20:29

A RE-flex Moderntánc Stúdió művészeti vezetője

Nyíregyháza

szszb_33_zsl_racz_erika.JPGRendkívül csinos, diáklányos megjelenés, egy tánctanár nem is lehet más, gondolja az átlagember, és semmi allűr vagy mesterkéltség, oly természetességgel beszél a táncról-művészetéről, annak személyiségfejlesztő hatásáról, ahogy azt csak az avatott mesterek teszik. És olyan elhivatottsággal, melyben nemcsak a művészi tökélyre fejlesztett koreográfiákról és a táncosok pályára állításáról, de mint pedagógus, az oktató-nevelő munkájának felelősségéről is vall. Számára a tánctanítás nemcsak a mozdulatok megtanítása, hanem sokkal több ennél; egyfajta esztétikus testképzést, egészséges életmódot, egymásra való odafigyelést, kitartást, a közösséghez való tartozás élményét is jelent. S e közösség, a RE-flex Moderntánc Stúdió – a megyeszékhely nívós tánciskolája – ma 140 tagból áll, 27 évvel ezelőtt alapította Erika, melynek tulajdonosa, művészeti vezetője.

Nyíregyházi születésű, minden ide köti. Már kisiskolásként szerette a sportot, de akkor ez még sodródás volt, nem tudatos. A tánc 12 éves korától lett az élete része, jazz balettet kezdett tanulni Vízhányó Katalin tánctanárnál, és már az első táncórán, a sor közepén, elől eldőlt a sorsa – idézi fel a kezdeteket, imádta, tisztelte mesterét. A Kossuth Lajos Gimnáziumban tett érettségi után szülei az Államigazgatási Főiskolán való továbbtanulásra bíztatták, de ő makacsul szembement a szülői akarattal. Eltökélt volt, hogy az ő világa csak a tánc lehet. Budapesten, a Táncművészeti Főiskola (ma Egyetem) klasszikus balett-pedagógus szakára iratkozott be és szerzett diplomát. Az egész táncművészeti műfaj alapja a klasszikus balett, így az általa választott moderntánc módszertana is erre épül. Hálával emlékszik Bretus Mária tanárára, balettmesterére, aki  – ahogy fogalmaz – hatalmas név volt a szakmában, tőle megtiszteltetés volt tanulni. A tanulmányai mellett világhírű, drága tánckurzusokon mélyítette tudását, Ausztria, Németország, Franciaország, Bécs, Köln, Voiron neves trénereitől tanult, akikről a legtöbben csak álmodoznak.

Közben a tanulás, külföldi tapasztalatszerzés idején férjhez ment, férje mindenben segítette, teszi ma is, majd megszületett a lányuk, s őt is vitték a kurzusokra. Melinda ma 23 éves, és édesanyja jobb keze; zenei rendező, jelmeztervező, szcenikus, fotós. Tudása, felkészültsége adott, hiszen Budapesten a Képzőművészeti Egyetem Gyakorló Szakközépiskolájában érettségizett. Bár főállásban fogtechnikusnak tanul Pesten, hétvégén ingázik, s keményen kiveszi a részét a feladatokból.

A tánciskola törzshelye 10 éve az Evangélikus Általános Iskola, előtte a művelődési központban voltak. A 27 éve működő intézményben még nem maradt el óra, a tanrend beosztása – korcsoport és képzettség (kezdő, középhaladó, haladó) szerint – nagy precizitást, fegyelmet igényel. A moderntánc egy gyűjtőfogalom, ezen belül a mattox (könnyebb szint, egy jazztánc), a hammadi, a limon – híres trénerekről elnevezett – egymásra épülő technika módszerei szerint gyakorolnak. Balettet mindenki tanul. A legkisebbeknek táncelőkészítő képzés van; gimnasztika, esztétikus testképzés, akrobatika. Ez egy gyönyörűen felépített rendszer – magyarázza Erika. Évente három nagy záró előadás van a színházban, nagy sikerrel. Persze nem kevés áldozatot kíván ez a gyerekektől, szülőktől, hiszen heti minimum két, de előadásra vagy versenyekre heti 4-5 alkalommal gyakorolnak. A versenyidőszakban általában négy csoportot készít fel, s bizony a zsűritagok – országos hírű szakemberek – kinézik maguknak a tehetségeket és viszik. Fájó szívvel engedi el őket, de ez elismerése, pozitív visszaigazolása tánctanári munkájának. Tanítványai, akiket kinevelt, ma a Szegedi Kortárs Balett, az Operaház, a Budapesti Táncszínház, a Táncművészeti Egyetem megbecsült tagjai. Jó érzés az is, hogy a szakmai, emberi kapcsolatokat tovább éltetik.

Jót csinálunk, jókor, jó helyen, jó emberekkel,szokta mondani, és mellette még jó zene is szól. Mert tanárként nagy felelősség, hogy milyen zenét ad a gyereknek, a testének, s ez a legjobb út eltávolítani őket a tucat zajoktól. A legutóbbi versenyen pédául a kicsik Vivaldi, a nagyok Debussy zenéjére táncoltak. A zsűri nagyra értékelte a produkciókat. Vagy egy amerikai musical-ből válogatta össze a két órás előadás zenei anyagát, ami szintén óriási siker volt.

Terveiről kérdezve gondolatai tovább szárnyalnak. A repertoárban lévő fix programok, és a számos komplett, nívós koreográfiák mentén szeretné tovább is művészi és pedagógusi munkáját jól végezni. De tudja, hogy ebben az iskolában sokkal több van, sokkal több lehetőség, aminek elérésére esély van. A tanítványok tele egészséges önbizalommal, szeretnék megmutatni magukat hasonlóan azokhoz, akik már pályára kerültek. Bízik benne, hogy számukra is megnyílik az az ajtó, ahová érdemesek.

Karrierje, elszántsága biztos záloga annak, hogy mindezek megvalósuljanak.

***  szszb_25_pa_zselinszky_laszlone.jpg

Írta:

Zselinszky Lászlóné

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.13. 08:05

Polgármester

Csaroda

20170411_135026.jpgHa kell, pogácsát süt, tésztát gyúr a többiekkel a polgármester asszony, Hézser Ákos Pálné. Csaroda első számú vezetője mindenek előtt a családias közösséget, az otthon melegét, a letelepedésre, az itthon maradásra csábító lehetőségeket említi, mint a megmaradás zálogát. Az apró beregi falut a térképen az 1200-as években emelt református templom jelzi, s akinek a bakancslistáján még nem szerepel ez a község, egyszer az életben talán erre veti a jó sorsa.

Benne járunk a tavaszban, amikor délután a mindig mindenütt jelenlevő, örökmozgó Hézserné Ritával ízléses dolgozószobájában beszélgetünk. Három gyermekes édesanya, hogyne tudná beosztani az idejét? Csak szervezés kérdése az egész – ennyivel le is zárja a témát. Ha kell, a közmunkásokat nézi meg, a rendezvényeket felsorolni alig győzi – Adventi hétvége, Karácsonyi forgatag, ahol a helybeliek által sütött hurkát, kolbászt öblítik le fűszeres forralt borral. A falunapra az egész térségből, de még a határon túlról is szívesen jönnek. A gasztronómiai csemegék mellett a népzenei kultúra prominensei, például az Arany Páva díjas férfikórus Kulcsár László nyugalmazott iskolaigazgató vezetésével mindig nagy sikert arat. Jönnek az iskolások, a gimnazisták is, és részt kérnek a feladatokból. Olyan jól esik, hogy nemcsak a készbe ülnének bele. Az Idősek Estjén a helyi óvodások műsora régi emlékeket idéz és fátyolosak lesznek a megfáradt szemek, talán az unokám is lehetne bármelyik…- gondolják a nagymamák, nagyapák.

A Tájházban az öreg kemencét legalább egyszer egy évben befűtik. Hamisítatlan házias ízű buktát, kenyeret sütnek benne. A vadásztársaság is rendszeresen készít vadételeket. A térség zászlóshajója, a szilva messze földön híres. A nemtudom és a berbencei fajtákból az önkormányzat szervezésében a hozzáértő asszonyok sok órán át főzik a selymes fényű, sűrű, ám mégis pompásan kenhető szilvalekvárt. Aki megkóstolja, biztosan nem vesz többé a boltban dzsemet. Rétes, bukta, derelye, palacsinta csak ezzel a szilvával az igazi. Óriási az érdeklődés iránta a fesztiválokon, de még a főváros szívében is kincsként keresik. Szilvával díszített beregi keresztszemes terítő a különleges formájú üvegen, ez már a 21. század csomagolása, de amit őriz, évszázadok tapasztalatát, örömét, bánatát, szeretetének melegét közvetíti a vevőnek. Kokas Károlyné és Kulcsár Barnabásné csodaszép kézimunkái, terítők, függönyök, könyvjelzők, keresztelőn, lakodalmon és temetésen használt kelmék egy eltűnőben lévő világ utolsó kellékei. Megrendítő kézbe fogni bármelyik darabot.

Az ukrán határ alig pár kilométerre húzódik. Az egykori bevásárló turizmusnak ugyan vége lett, most már az ingatlanok kapósak. Fel is ment az áruk, persze, mihez képest. De jönnek ám az ország túlsó végéből is nézelődni. Érdekes esetet elevenít fel a polgármester. A színházteremben épp egy izgalmas műsorra gyülekeztek, amikor egy házaspár azzal szólította meg Rita asszonyt: Győrből autóztak idáig, mert már elegük volt a környezetükben hallottakból, hogy ez sötét Bereg. Eljöttünk személyesen megnézni, milyen is az a sötét? Csak ámulunk és bámulunk – mesélték tovább, nem is sejtve, hogy a polgármesterhez intézik a szavaikat – előbb a temetőt kerestük fel, mert az elárul mindent egy faluról. Csupa virág mindenütt! És a templom! Az is remekmű. Pedig, ha tudnák, hogy még egy japán csoport is csak ezért zarándokolt ide! – gondolta, de talán mondta is nekik Hézserné.

Ezer szállal kötődik Bereghez a polgármester, lánykori nevén Baráth Rita. Vásárosnaményban született 1970. július 26-án. Édesapja Baráth Árpád, édesanyja, Bíró Erzsébet 70 évesen is orvosírnok a doktor úr mellett. Férje, Hézser Ákos Pál a vámőrségtől vonult nyugállományba. Frigyüket három gyermekkel ajándékozta meg a Teremtő: Eszter a MÁV-nál dolgozik, Zsófi a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett, május végén szüli meg első babáját, Ákos nyolcadikos. Rita 24 évesen került be az önkormányzatba, mint képviselő. Szorgalmával, tudásával, tisztességével kiérdemelte a megbecsülést, alpolgármester is lett, majd Király Béla István polgármester halála után időközi választást írtak ki 2013-ban, és a 621 lelket számláló községben toronymagasan győzött. Annak örül, hogy nemrégiben 35 millió forintos pályázat révén végre új konyhát építhettek. Naponta 150-180 adag ételt főznek. Kellene egy új orvosi rendelő, 60 millió forintos pályázatot nyújtottak be. Az intézmények pompásak, még színház-, rendezvényterem, házasságkötő terem is városi színvonalú szolgáltatást nyújt. Több ezren keresik fel Csarodát évente a turisták, de a polgármester asszony, sok egyéb mellett, annak örül, hogy a munkahelyen családias a légkör, szabad hibázni, megbeszélhetnek mindent, nem kell retorziótól tartani. Élhető a falu, amely úgy simul a tájba, mint ahogy a simogató anyai kéz óvja szeretteit.

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

                                                                                              

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.12. 08:26

Nyugalmazott tanítók

Csaholc

szszb_33_ka_szekely_bela.JPGMegállok egykori tanítóim házánál, boldogság tölt el és egyben elém tárul gyermekkorom világa. Hányszor jártam itt valamilyen esemény alkalmából, jöttem köszönteni, vagy játszani a gyerekekhez, felnőttként szakmai segítséget, tanácsot kérni. Az udvar is nagyon idillikus, mesélni tudna. A régi iskola épülete egykoron ezen a telken állt, a tanítói szolgálati lakással, mely most a házaspár saját tulajdona. Elgondolkodok; egy élet, mely csak az oktatásról, nevelésről, a tanításról árulkodik.

A tanítás a szeretet egyik módja, szeretet nélkül nem lehet tanítani. Ugyanaz a kedves mosoly, szeretet fogad, mint egykor kisiskolás koromban. Székely tanár bácsi és Anikó tanító néni, ahogy szólítottuk őket. Megtorpanok, elcsuklik a hangom és egyszerre megjelennek előttem kisiskolás éveim.

Béla bácsi 1970-ben szerzett tanítói diplomát a Tanítóképző Intézetben Nyíregyházán. Szülőfalujában Túrricsén kezdett tanítani 2-4. összevont osztályban, majd felső tagozatban magyart, történelmet és ének-zenét. Közben történelem tanári diplomát is szerzett. Csaholcon vezető tanítói állást kapott 1972-ben. Ettől kezdve nyugdíjba vonulásáig a saját lakóhelyén dolgozott pedagógusként. Tagiskola vezető lett, ahol 1-3. és 2-4. összevont osztályok működtek. Az első perctől kezdve differenciált óravezetéssel, csoportos és egyéni foglalkozások keretében kellett megoldani a tehetséggondozást, valamint a hátrányokból származó felzárkóztatást egyaránt.

Közben segített a helyi fiatalok szabadidős programjaiknak megszervezésében, valamint az idősebb korosztály elképzeléseinek megvalósításában. Közéleti feladatokat is szívesen vállalt, önkormányzati képviselő és alpolgármester szerepet is betöltött. Pedagógiai hitvallása vezette sikereiben: minden gyermek egy különleges tehetség. „ A tanító feladata, hogy felfedezze a diákjaiban rejlő adottságokat és a szülőkkel együttműködve segítse és fejlessze a végtelenségig”, hirdeti még ma is.

Felesége Székely Béláné Dallos Anna Tiszaeszlárról került Csaholcra dolgozni. Ő szintén Nyíregyházán kapott diplomát. Tanított még orosz nyelvet és ellátta az iskolai és a községi könyvtár vezetését is. Hamar egymásra találtak és házasságukból két gyermek született. Béla és Anita, kik szintén pedagógus végzettséget szereztek. Zsuzsa menyük is matematika szakos tanár. Egy teljes pedagógus család az övék. Nagyon szeretik két kicsi unokájukat, Csengét és Csanádot. A szabadidejük nagy részét, ha tehetik, csak velük töltik.

Az első együtt tanított tanév után rájöttek, hogy érdemes a közösségért dolgozni. Megtalálták az összevont osztály hátrányai mellett, az összevontság adta nagyszerű lehetőségeket. Családdá forrt össze az iskola, ahol fő elv a szeretet volt mindkettejük számára. Soha nem kellett félniük a sikertelenségtől, mert az évek során minden gyermek hozta a képességének megfelelő, továbbhaladásához szükséges tudást.

Iskola előkészítő tanfolyamot is vezettek, míg az óvoda fel nem épült a községben. Részesei lehettek a napközi bevezetésének is. Egy falugyűlési felszólalása után, kérése meghallgatásra talált. 1987-ben körzeti iskolát építettek Csaholcon ÁMK néven. Igazgató helyettesként szervezte a település kulturális tevékenységeinek működését. Számtalan színházi előadás, mozi, disco, kirándulás, ünnepségek megszervezését bonyolította le. Nappal az iskolában, délután a röplabda pályán, este általában az ifjúsági klubban, hétvégéken, a focipályán lehetett megtalálni.

Közben ének-zenét is tanított, meghatározó élmény volt a tanítványokkal együtt zenélni. Harmonikáztak, furulyáztak, boldogan töltötték együtt az énekórákat.   Idővel az ÁMK átalakult Körzeti Általános Iskolává, melynek igazgatója lett. Számos sikert értek el a kollégákkal. 1998-ban elkészítették a Körzeti Általános Iskola Pedagógiai Programját. Ebben már én is részt vehettem, mint egykori tanítvány és újdonsült kolléga. Számítógépeket nyertünk a tanulók számára.

Sajnos egészségi állapota lemondásra késztette, de az oktatást nem kellett abbahagynia. Innentől már csak tanítványainak élt a nyugdíjazásáig. Versenyekre készítette őket, színházba jártak, elkísérte diákjait az uszodába.  Büszke minden tanítványára, kollégájára, akikkel a hosszú évek során együtt dolgozhatott. Mindig elégedettség töltött el iránta, különösen, mikor gyermekem osztályfőnöke lett.

A nyugdíjas évek alatt is folyamatosan figyelemmel kísérik az iskola életét, szívesen vesznek részt feleségével együtt intézményi rendezvényeken. Hálát adnak a sorsnak, hogy azt csinálhatták egész életükben, amit nagyon szerettek.

„Az évek hosszú során az iskola neve többször is változott, de én mindig maradtam alsós tanító néni” vallja Anikó magáról. A pedagógus legfontosabb eszköze önmaga, teljes személyisége. A gyerekek szeretete, a nevelésbe, oktatásba vetett hit. Tanítónak lenni nem más, mint szeretet és odafigyelés, elfogadás és tolerancia, hitelesség, varázslat és lelki megszállottság.
ka_da_r_a_gnes.jpg

 Írta:

Kádár Ágnes

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.10. 21:20

Huszár Boglárka alkotása
17793371_1650525441630795_1362433725_n.jpg
50x35 cm.
olaj.
2009.
Huszár Boglárka remek portréja az élet csendes lenyomata. A koncentrált közlés eszköze az arc, az életkor, a hátrahagyott évek letagadhatatlan mutatója, a művészeti ágak kedvelt témája. Szinte nincs olyan művész akit nem foglalkoztatott volna ez a rejtélyes kihívás, mert az a javából. Zsiga bácsiról készült kép, illetve képek az egyszerű hétköznapi, a pátosz nélküli közlés közvetlensége is megragadó. Szemünkbe néz, várja a kérdést, a hang nélküli párbeszéd elindul. Zavartalanul nézelődhetünk, a szemek a tiszta értelem bizonyosságát tükrözik. Nem kell tudósnak lenni, hogy életét, életformáját firtassuk. Zsiga bácsiról készült kép a nyugalom, a barátság, és talán a békesség jelvénye is lehetne. 2009 tyukodi emlék, egy jó emlékű alkotótáborról..

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.09. 08:05

A Szamos Kft. ügyvezető igazgatója

Csenger 

szszb_33_es_juhasz_janos_1000.jpgA Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vette át nemzeti ünnepünk alkalmából a magyar cipőgyártás innovatív fejlesztése mellett a helyi gazdasági élet élénkítését is szolgáló, sikeres vállalatvezetői tevékenysége, valamint a város közéletében vállalt aktív szerepe elismeréseként Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől. Azokra az emelkedett pillanatokra minden bizonnyal emlékezni fog, amíg él, én pedig arra a benyomásomra, hogy elég lett volna ennyi: a cipőgyártás az élete.

“A vevőelégedettség a legfontosabb tényezők egyike”, kommentálja azt a telefonbeszélgetést, aminek a végét hallani volt alkalmam érkezésemet követően. Tanítani lehetne a kommunikációnak azt a formáját, ahogy egy reklamáló vevővel megtalálta a hangot, és a probléma megoldását. Tágas irodájában fogadott, ahová beszűrődik a varrógépek hangja, finom bőrillat lengi át, és talán azért ekkora a tér, hogy a muzeális, vagy éppen kevésbé koros ipartörténeti értékű eszközökből elférjen néhány. A polcokon viszont a legfrissebb modellekből látható egy kollekció. Ő maga egy laza zekében, könnyed mozdulattal nyújt kezet. Ekkor gondoltam arra, hogy ez az ember a varrógép mögött se vallana szégyent.

“ 28 esztendős koromban már első számú vezető voltam”, tekint vissza azokra az évtizedekre, amelyeknek megkoronázása volt a bevezetőben említett miniszteri kézfogás. Élettörténete a csengeri cipőgyártás története. Csúcsok és mélypontok egyaránt találhatók ebben a közel fél évszázadban. Amiért érdemes volt végigmenni az úton, az a végén hangzik el: “Európa egyik legmodernebb cipőgyárában vagyunk”. Jó érzés lehet ezt kimondani hazánk legkeletibb kisvárosában.

Észre se vesszük, hogy szokatlan módon, visszafelé haladva tekintjük át az idevezető állomásokat. “14-ben minden előzmény nélkül felbomlott a Josef Seibel nevű német céggel az alapításig visszatekintő bérmunka szerződésünk” idéz fel egy olyan eseményt, amely akár meg is pecsételhette volna a Szamos Kft. további sorsát. Közbevetem, hogy hét évvel korábban pedig tűzkatasztrófa sújtotta az üzemet. Meglepő összehasonlítás a válasz: “Azt tűzvészt tényleg borzasztó volt átélni, de ennek a szerződésbontásnak a gazdasági kára annál is nyomasztóbb volt.” Beszélgetésünk alatt most először komorul el az arca. “Megtapasztalhattam a kapitalizmus rideg következetességét. Azt, hogy a gazdasági érdek motivál mindent. Azt, hogy egy barátsággal egyenértékű üzleti kapcsolat is elsősorban üzleti kapcsolat”. Lassan mondja a szavakat, érezhető az akkori események emlékének keserűsége. “Még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. Megbeszéltük a családommal, mi volna a leghelyesebb? Aztán arra jutottunk, hogy nekem másnap is végig kell menni a csengeri utcán, és az emberek szemébe kell nézni.”

Nevezzük a jelenséget emberarcú kapitalizmusnak, fordul meg a fejemben. Jobb kifejezés a találékonyság erőpróbája. Az állami segítség sem maradt el, hiszen látható volt, hogy nem csak helyi, hanem nemzetgazdasági érdek is ennek a kapacitásnak a megtartása. A város és a térség legnagyobb foglalkoztatója közel félezer ember munkahelye maradt, és nem utolsó sorban a magyar gyermeklábbeli gyártás fellegvára.

Juhász János korszakokat átívelő karrierje nyílván lehetővé tette, hogy hozzánőjön a megfelelő követelményekhez, miközben maga is tényezőjévé vált annak, hogy létrejöjjön a ma már több mint 1,6 milliárdos árbevételű üzem. Négyszázezer pár női- és férficipő készül itt bérmunkában, ezen felül százezer pár saját gyártású gyerekcipőt állítanak elő.

Első benyomásra derűt sugárzó, mosolygós alkat, nyugalom és magabiztosság árad belőle. Vajon milyen menedzseri ars poétika teszi ezt lehetővé, kérdezem. “A TMK, azaz a karbantartó részleg akkor végzi jól a munkáját, ha ül, hátradől, és nyugodt, mert mindenütt rendben mennek a dolgok.” Így kezdi a választ a példa kedvéért egy kissé eltúlozva. “Azt gondolom, hogy egy vezető akkor jó vezető, ha ül, hátradől... na, jó, hát ez a pillanat azért nem sürven következik be. Olyan munkatársaim vannak, akikkel el tudom érni, hogy nekem tényleg ritkán kelljen operatív módon beavatkozni.”

Juhász János Csenger város díszpolgára. Régebben sok évig képviselőtestületi tag volt, amikor erről beszél, egy nagyon fontos mondatot jegyzek fel. “Én nem az üléseken bontottam fel az előterjesztéseket”. A Szamos Kft. gazdasági súlyának megfelelően támogatja a sportéletet. Az ügyvezető maga is focirajongó. Számíthatnak a cégtől érkező segítő forintokra az óvodások és a nyugdíjasok egyaránt.

Végezetül a családjára terelődik a szó. A feleség, lánykori nevén Dudás Klára, a családi Kft.-t vezeti, és mint arról korábban szó esett, kritikus helyzetekben, sorsfordító döntések meghozatalában is élete párja mellett van. Anita lányuk jogász, húga, Andrea közgazdász, Pesten a gyermekcipő értékesítést viszi. “Gábor a fotózás rabja, ezzel rám ütött” emlékezik meg a legfiatalabb családtagról.

 * * *

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.07. 16:30

Intézményvezető

Porcsalma

szszb_33_ka_balogh_attila.JPGRend és fegyelem fogad, amikor belépek a Porcsalmai Kiss Áron Általános Iskolába. Nagyon szép iskola, ahol ragyog minden. Gyerekzsivaj árad felém, még szét sem tudok nézni az aulában, máris kedves portás fogad és kísér Balogh Attila igazgató úrhoz.  Nyugodt higgadtsággal magyaráz kollégáinak, beszélik a napi eseményeket. A tekintély sugárzik szavaiból, ugyanakkor a megértés és segítő szándék is egyszerre vannak jelen. Igazi vezéregyéniség.

Kárpátalján a Nagyszőlősi járásban született 1970-ben Verbőcön. Az általános iskolai tanulmányait is ott fejezte be 9. évfolyamon, aztán Salánkra került középiskolába. Mindig orvos szeretett volna lenni, azonban behívták katonának és két évig szolgált a Vörös Hadseregben. A katonaság után megházasodott, ekkor döntött úgy a család miatt, hogy pedagógus pályára lép. Felesége Tünde szintén mesterpedagógus szakértő, szaktanácsadó a pátyodi dr. Antall József Általános Iskolában. Igazi pedagógus házaspárt alkotnak együtt.  1992-ben megszületett Bianka lányuk, akire nagyon büszkék. Ő a Debreceni Egyetem Gyógyszerészeti Karán szerzett doktori diplomát, hivatásos gyógyszerész. Jelenleg szakgyógyszerészeti szakon tanul tovább. Attila az Ungvári Állami Egyetem kémia-biológia szakán végzett.

Feleségével közösen úgy döntöttek, áttelepülnek Magyarországra, hogy jobban tudják kamatoztatni tudásukat. Először Hajdúszoboszlón éltek, majd elköltöztek Ököritófülpösre, ahol ma is élnek. Kezdetben gazdálkodással foglalkoztak, melynek következtében sikerült egy nagyon szép és idillikus családi otthont teremteniük. 1999-ben a helyi általános iskolában kapott napközis nevelői állást, aztán kisegítő osztályban tanította a sérült gyerekeket.

Innen Porcsalmára hívták, ahol testnevelést tanított és osztályfőnökként is dolgozhatott. 2009-től a Kiss Áron Általános Iskola intézményvezetője. Nagyfokú gyerekszeretete, a gyerekekbe vetett hite miatt vállalta el ezt a feladatot, mivel az intézménybe járó gyerekek többsége halmozottan hátrányos helyzetű, roma tanuló, akik ingerszegény környezetből kerülnek be az iskolába. Egy igazi kihívásnak találta ezt a feladatot és kezdett el szívvel-lélekkel dolgozni kollégáival együtt a közös cél érdekében. 2010-ben sikerült egy pályázat keretében teljesen felújítani és bővíteni az intézményt, melyet igyekeznek megóvni és a kisebb hibákat javítani. Nagyon büszkék rá, hogy egy határmenti kis településen ilyen korszerű oktatástechnikai eszközökkel tudják a tanulókat új ismeretekhez juttatni. Ennek érdekében minden pályázati lehetőséget megragadnak, az új és korszerű eszközök, berendezések beszerzéséhez. A több éven keresztül futó IPR-es pályázatból sikerült sokféle taneszközt beszerezni.

„Rend és fegyelem!”-ez az egyik hitvallása. E két dolog nagyon meghatározó egy sikeres intézmény működésében. Ennek szellemében oktatnak és nevelnek  az itteni pedagógusok. A folyamatos képzés, a megújulás segít a mindennapi nehézségek leküzdésében. Ő maga is rendszeresen vesz részt továbbképzéseken, tréningeken. 2011-ben közoktatási vezető diplomát szerzett, hogy még hatékonyabban és sikeresebben tudja intézményét irányítani. 2015-től mesterpedagógus szakértő lett. Ismét egy új kihívás az életében, más intézmények életébe betekintést nyerni és onnan is tanulni valami újat, ami még jobban hozzájárulhat a szakmai fejlődéshez és sikerekhez. A segítő szándék és tapasztalatátadás vezérli minden egyes látogatás alkalmával.

Közéleti feladatokat is szívesen vállal. Porcsalmán önkormányzati képviselő tisztséget tölt be. Nagyon jó a partnerségi kapcsolat a helyi önkormányzat és az iskola között. Sok közös rendezvényt szerveznek, ahol a tanulók műsort adnak, táncolnak, énekelnek a közönségnek. Kanyó Imre polgármester úr, amiben tud, szívesen segít az intézménynek.

2006-tól aktívan részt vesz a környék felnőtt lakosságának az érettségihez való hozzásegítésében, levelező-esti tagozaton. Azóta már több száz embert segített hozzá az érettségi vizsga megszerzéséhez.

Az iskola jelenleg a DIGIKIP programban vesz részt. Ez egy új lehetőség, mely által a hátrányos és halmozottan hátrányos tanulók a XXI. századi technikákkal és módszerekkel tudnak új ismereteket elsajátítani, berögzíteni, és ha kell előhívni a megszerzett tudást. „Az egész életem a tanításról szól, nyomon követem a pedagógiai folyamatokat és minden mást, mely az oktatással szorosan összefügg.”- vallja büszkén magáról. A Nemzeti Pedagógus Kar Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Elnökségének tagja, valamint A Nemzeti Pedagógus Kar Országos küldötteként is tevékenykedik.

Távlati céljai között szerepel a szakmai ismeretek fejlesztése, újszerű dolgok bevezetése. Az élethosszig tartó tanulás, a folytonos megújulás, feltöltődés, ismeretátadás. Mindaddig pályán maradni, míg érzi a tantestület és a község által nyújtott támogatást.


ka_da_r_a_gnes.jpg

 Írta:

Kádár Ágnes

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.07. 10:23

Vállalkozó, családi gazdálkodó

Fehérgyarmat

szszb_33_bb_varga_gyula281.jpgHobbija a munkája, élete a munka. Fiatalon, 17 évesen árvaságra jutott, amit elért, azt önmagának köszönheti. Mára szikvíz készítő üzem tulajdonosa, emellett gyümölcsöt termeszt, gazdálkodik. Már születése is különleges, hiszen 1948. február 29-én született, de mivel így csak négyévente lehetett volna ünnepelni a születésnapját, átíratták a dátumot március 1-re. Külön érdekes, hogy felesége meg 1949. december 31-én született, az ő születésének dátumaként mégis 1950. január 1. lett bejegyezve. A digitalizáció előtti korszakban rugalmasabban kezelték a dátumokat, más világ volt az, mint a mai. Varga Gyula Nagyszekeresen látta meg a napvilágot, anyai ágon tősgyökeres szekeresi.

Nagy családba született, ő volt a negyedik a sorban, aztán még két testvére született. Igazságosan oszlott meg a nemek aránya,  három leány és három fiú ült az asztalhoz a Varga famíliában annak idején. A család az 1950-es években átköltözött Jánkmajtisra, a szülők ott dolgoztak a helyi termelőszövetkezetben. Varga Gyula Jánkmajtison járta az általános iskolát, Fehérgyarmaton az ipari iskolát, kitanulva a géplakatos szakmát. Később már munka mellett a nyíregyházi mezőgazdasági szakközépiskolában le is érettségizett, majd nemrég megszerezte a mezőgazdasági tevékenység gyakorlásához újabban előírt mezőgazdasági technikus szakképesítést. Nem elég, ha kisujjában van a tudomány, ha nincs róla papír az ma mit sem ér. A fehérgyarmati gépjavító állomáson kezdte el a munkás éveket, az ipari iskolai gyakorlati időt is beleszámítva 1963-tól tíz éven keresztül dolgozott itt. 1969-től MEZŐGÉP-nek hívták és a környék egyik legtöbb embert foglalkoztató üzeme volt. Közben két év katonaság Kalocsán, majd Székesfehérváron, ahol gépkocsivezetőként szolgálta a dolgozó népet. A hetvenes években aztán előbb az asztalosipari KTSZ-nél vállalt munkát, majd több mint egy évtizedig Fehérgyarmat akkori iparának másik „zászlóshajójánál”, a METRIPOND-nál dolgozott technológusként a rendszerváltásig.

A rendszerváltás hajnala egy ereje teljében lévő Varga Gyulára köszöntött rá és ő korán ébredt, mint mindig. Vállalkozást indított feleségével közösen, aki korábban műszaki rajzolóként dolgozott a Tisza-Szamosközi Vízgazdálkodási Társulatnál. Emellett belevág a mezőgazdaságba is, körtét kezdett termeszteni, mondván több lábon állni sosem árt. Nem más lábára akart taposni, hanem az volt az elve, hogy eljött az ideje a saját lábon állásnak, az önállóságnak.

Felesége, aki 1971 óta hű társa, ehhez partner volt és együtt indultak el az új világ rögös útján, építették fel szisztematikus munkával vállalkozásukat. Lépésről lépésre haladtak előre, az áldozatos munka meghozta gyümölcsét. A sikerek azonban nem tették elbizakodottá, ugyanolyan egyszerű ember maradt, aki volt, nem felejti el, hogy honnan indult. Apósa és anyósa tevékeny részt vállalt a kezdeti indulásnál, de megemlít még egy nevet, akinek sokat köszönhet: Élesdi István a felesége nagybátyja volt, tőle tanulta ki a kertészet fortélyait. A mezőgazdasággal a Mikó-tanyán kezdett el ismerkedni, ott vette az első darab földterületet, ott építette fel később hűtőházát. Ameddig működött a „szovjet piac”, hordták fel az almát Tuzsérra, jó kapcsolatokat alakított ki az orosz/ukrán partnerekkel, később a „nagybani piacra” hordták fel a gyümölcsöt, ma már a fiúk járnak. Két fiúval ajándékozta meg felesége, Csaba 1973-ban, Zoli 1978-ban született. Csaba autószerelőnek, Zoli víz- és gázszerelőnek tanult, de ma már mindketten a családi vállalkozásban dolgoznak. Már révbe értek, ami a családalapítást illeti, négy fiúunokával gyarapodott a Varga dinasztia. Dávid, Máté, Levente és Bence nevének puszta említése mosolyt csal Gyula bácsi karakteres arcára.

– Máté és Dávid 12 évesen már a traktort is vezeti, de a többi unoka is reményt ad, hogy nem dolgoztam hiába, lesz, akik majd átveszik a helyemet, ha eljön az idő – mondja nem kis büszkeséggel.

A kemény vonások meglágyulnak, a jóságos nagypapa elérzékenyül. A fiúk egyre nagyobb szerepet kapnak a vállalkozásban, egyszer majd ők viszik tovább, de még jól bírja magát, egészségére nem panaszkodik. Soha nem volt panaszkodós fajta. Leginkább Hajdúszoboszlón tudnak pihenni, amikor csak lehetőségük van rá elutaznak és a gyógyvíz, a kezelések, az ott kialakított baráti kapcsolatok kicsit kizökkentik őket a gyarmati dolgos hétköznapok mókuskerekéből. Szükség van ezekre a napokra, hetekre, amit ott eltöltenek mind mentálisan, mind egészségük megőrzése érdekében. Szoboszlón ismerkedtek meg Huszti Gyulával és kedves feleségével, akik 1956-ban hagyták el lángoktól ölelt hazánkat, de szívük évről évre hazahúzza őket. A szoboszlói találkozásokból barátság lett, immáron elmondhatják, hogy nemcsak Hajdúszoboszlón, hanem Kanadában is ültek egy asztalnál. Varga Gyula a modern idők „boldog embere”, afféle móriczi karakter, magyar sors magyar ecsettel.

13680719_1168957709809139_3809482301017233445_n.jpg

 Írta:

Borbély Balázs

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.06. 15:06

Írta: Antal Anikó

 

17577920_1253609551355565_1877509669_n.jpgA lámpa fénye túlságosan bántja a szemem a szürke szobában. A sarokban ülök, távol az ajtótól, közel az esőmosdatta ablakhoz. Lent az utcán áramlik az élet, siető léptek, szófoszlányok, autók vörös és fehér fényei festik könnyedebbé a ránk szálló esti homályt. Tizenhárman ülünk a szobában. Tizenhárom arc, tizenhárom lélek. Tizenhárom élet. A csend kézzel fogható. Sűrű és nehéz. Tizenhárom szív kalapál több szólamban. Tizenhárom keszekusza életút. De mégis egybe futnak. Az élet kakofonikus kottájában valahol találkoznak. 

A kezdetleges szótlanság fájó, de nem kínos. Tizenhárom szempár keresi egymás tekintetét. Fürkésszük egymás arcait. Elidőzünk a ráncokon. Próbáljuk megfejteni a fénytelen retinák titkait. Olvasunk a mozdulatokban. Némán ülünk a körforgásban. Tizenhárman. 

Lezárt szódobozok vagyunk. Megszólalni nem könnyű, de nem is nehéz. Keresem a szavakat, mit is mondhatnék. Harminchat leszek, két gyermeket nevelek, mert az apjuk, az apjuk csak fogta magát és hirtelen megszökött tőlünk a halállal. Igen, megszökött. Elillant. Reggel elment, este nem jött haza. Azt mondta, hazaér vacsorára. A kedvencét főztem, de az utolsó, amit két kezemmel elé tettem, a reggeli kávé volt. A vacsorára szánt leves a tűzhelyen maradt. 

Kilépek a tizenhárom személyes színház deszkáira. Szavaimmal tapogatózom a szürke csöndben. Kerülöm a tekinteteket. Mosdatnak. Felöltöztetnek. Hallgatnak. A monológom öt perc, aztán némán játszom tovább a kendőm rojtjaival. Mit keresek itt? Kérdezem magamtól. Mit csinálok én tizenkét idegen szempár kereszttüzében? Meghalt, elment, ennyi volt. Az autók kint mind mennek tovább, nem hallgatnak el a kaotikus szófoszlányok, nem lassulnak a siető léptek. Van, ami nem áll meg, csak forog tovább. Szédítő ringlispíl odakint az élet. 

I. A madár 

A feleségem szinte minden nap meglátogat, töri meg a csendet egy férfihang. Tőlem balra, három széknyi távolságra ül egy középkorú, szőke férfi. Haja hullámos, kissé rendezetlen. Vastag szemüvegkeret mögül nézi barna cipőjének rongyos fűzőit, miközben hosszú ujjaival idegesen babrál kötött pulóverének gombjain. Azt mondja, négy hónapja fedezte fel a madarat. Két hónappal a felesége halála után. Teljesen véletlenül, egy kósza pillanatban, amikor cipőjét próbálta felvenni, kinézett az előszoba ablakán. Reggel volt. Nyolc és kilenc között lehetett. A ház előtt, nem messze a forgalmas úttól egy vadalmafa állt. Október lévén ágait már jócskán megtépázta az őszi szél, alig volt rajta néhány idő szárította termés. A fa legalsó ágán ült egy madár. Kicsi volt. Elférhetett szinte egy tenyérben. Csak ült a megbarnult vadalmák között, és figyelt. Az ablakot nézte. Nem mozdult, nem röppent. Csak figyelt. Csőre korallpiros. Tollai hamuszürkében játszó feketék. Gyönyörű volt. Kedves és törékeny. Akárcsak a szőke férfi felesége. Sokáig ültek így ketten. A férfi a sámlin, a madár a vadalmafa ágán. Egymást nézték. Öt perc lehetett az egész jelenés. Pár pillanatnyi meghitt nyugalom. Remény, hogy látogató érkezett egy megfoghatatlan dimenzióból. Az elmúlt pár hónapban a madár szinte minden nap visszajár, megpihen a vadalmafa ágán reggelente, nyolc és kilenc között. Nem mertem elmesélni senkinek, azt hittem, bolondnak bélyegeznek megint, mint amikor kiskamasz voltam, és elhunyt a nagyapám. Volt egy nagy házunk, messze vidéken, ahol galambokat tartott az öreg. Szerette őket. Csak egyet füttyentett s már repültek is a szelíd madarak a végtelen ég felé. A galambok voltak a játszótársai. Turbékolva fogadták, megpihentek a vállain. Nagyapám halála után egy szürke galamb nap mint nap a vállamra szállt. A falubeliek csúfolni kezdtek, mert én szentül meg voltam győződve arról, hogy a madár a vállamon nem más, mint a nagyapám. Végtelennek tűnik a csend. A férfi kinéz az ablakon. Egy mosoly suhan át a borostás orcákon. 

II. A madár újra 

Nekünk is van egy madarunk, mondja a velem szemben ülő, fekete hajú asszony. Kicsi és törékeny, lábaival ritmikusan neszez a zöld padló erezetén, mintha állandóan nyugtalan lenne. Hozzánk a madár mindig este érkezik. Rászáll az ablak párkányára és figyel. Nem minden nap, de előfordul, hogy egy héten többször is. Eddig soha nem nyűgöztek le a madarak. De ez az egy különleges. Nem fér el a tenyeremben. Nem is röpül a kezemhez, de akárhányszor az ablakomhoz röppen, úgy tűnik, mintha várna valamire. Szoktam kitenni a párkányra almát és magvakat. Megvendégelem. Beszélek hozzá. Kérdezgetem, míg ő felszedegeti a szemeket. A csőre sötét. Szárnyai sárgáspirosak és feketék. Ezek voltak a férjem kedvenc színei. 

III. A lepke 

Nekem nincs madaram. Az én kis csodám elfér a tenyeremben. Mostanában már nem látogat meg. Először akkor találkoztunk, mikor a férjem a gépek ölelésében feküdt a kórházban. Ebédidő volt. Elálmosodtam az éjjeli virrasztásokban. Csak pár percre hagytam el az intenzív osztályt. Kávéért mentem le a büfébe. Kint akkor is esett. A kórház hatalmas üvegablaka mögül figyeltem a síró eget. Ültem az asztalnál a sápadt fal mellett, és egy váratlan pillanatban megfordult velem a világ. A semmiből egy lepke szállt a kézfejemre. Fehér volt. A szárnyain tündökölt két fekete folt. A kezemről lassan a karomra sétált. Elidőzött a vállamon, majd rárepült a bal mellemre. Igen, a szívem fölé. Tudtam, hogy a férjem köszönt el tőlem. Megvárta, míg befejezem a keserédes kávét, aztán elillant a semmibe. Pár hét múlva, a temetés után újra megkeresett. Otthon voltunk a gyerekekkel, mikor a konyhában szinte a semmiből rászállt a kezemre egy lepke. Kinyitottam a tenyerem. Fehér szárnyaival végigsétált az ujjaimon. Hosszú percekig pihent a csuklómon. Beszéltem hozzá. Nem mozdult. A kezemről rászállt az asztalra. Onnan tovaröppent a polcra és a konyhapulton nyugvó teáskannára. Szárnyait összezárva velünk maradt egész éjjel. Másnap délben repült el a júniusi nap fényében. 

Az autók kint mind haladnak tovább, nem hallgatnak el a kaotikus szófoszlányok, nem lassulnak a siető léptek. Van, ami nem áll meg, csak forog tovább. Szédítő ringlispíl odakint az élet.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Antal Anikó tárcái

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.05. 18:58

Nyugalmazott tanító

Bakonszeg

szszb_33_kcs_harasztosi_csaba.jpgMint az igazi néptanítók olyan, együtt él, lélegzik a falujával. Bihar-Sárrét kiváló ismerője, és annyi újságcikket írt, mintha újságíró lett volna világ életében. Tősgyökeres bakonszegi, abban a házban él amelyben született 1948. május 29-én. Bondár Imréné bába néni segítette a világra, a szülést pedig a Biharban jól ismert Fényes doktor vezette le. Az általános iskolát szeretett falujában végezte, majd négy esztendőt a berettyóújfalui Arany János Gimnáziumba járt. Egy esztendőt képesítés nélkül dolgozott egykori általános iskolájában, majd felvételt nyert a Debreceni Tanítóképző Főiskola tanítói szakára. Itt a népművelő-könyvtáros szakosokkal vette fel a kapcsolatot, mert ők voltak az elevenebbek, és itt próbálhatta ki magát először újságíróként. A főiskola újságja, a kelet 67 nevezetes lap volt, mert olyanok írtak bele, mint Moldova György, Somlyó György, Soós Zoltán, a képzőművészek közül Csohány Kálmán is rendszeresen jelentetett meg grafikákat. Nagyon botrányos lap volt, mert mindent megírtak amit csak lehetett. Felkérték olvasószerkesztőnek, mert szerették a stílusát, és jó volt a helyesírása. Nagy Zsolt Csaba beprotezsálta az Egyetemi Életnél, innen igazolt át a Hajdú-bihari Naplóhoz, ahol Bényei József volt a kulturális rovat vezetője.

A naplós kollégái közül Bakó Endrével, a lap egykori főszerkesztőjével ma is tartanak író-olvasó találkozókat. 1968-ban jelent meg az első híre a megyei lapban. Ezt követően még 32 esztendeig tudósította a Naplót, volt olyan nap, hogy egyszerre három írása is megjelent. Emellett a berettyóújfalui újságokba is írt. Annak ellenére, hogy Bakonszegen dolgozott, szinte minden országosan ismert közéleti szereplővel készített interjút. Jelen volt a Bihari Múzeum megszületésénél, és szinte az első tíz esztendejének minden jelentős eseményéről tudósított. Legkedvesebb írásaiból nehezen tud választani, de Dévai Nagy Kamillával készített beszélgetése mindenképpen ott lenne az első háromban. A képzőművészek közül Bényi Árpádot említi, az irodalomnak pedig számos szereplőjét sorolja, de beszélgetett Makk Károly filmrendezővel, Berettyóújfalu díszpolgárával, Konrád György íróval, Tőkés László egykori püspökkel és Torgyán József pártelnökkel is. Mindezek mellett főállásban még tanított is!

Az utolsó évet a főiskolán már levelezőn végezte, és pedagógusként is ment nyugdíjba. Ének szakra is járt, de nem végezte el, hanem inkább a magyarra helyezte a hangsúlyt. Ennek ellenére volt olyan, hogy mind a nyolc évfolyamot tanította énekből, sőt, énekkart is vezetett. Azt mondja, mint minden falusi iskolában szokás, oktatott mindent. Csak három tárgyat nem mertek rábízni: a matematikát, a kémiát és a fizikát. Földesi Béla egykori tanára azt mondta neki a főiskolán, maga nagyon rossz sportoló, de jól tudja tanítani a testnevelést. Szakköröket és irodalmi színpadot is vezetett. A honismereti táborok mellett fontosnak tartotta a nyári táborokat. Biharban talán nincs is olyan gyerek, aki ne nyaralt volna legalább egyszer Káptalanfüreden vagy Bélapátfalván. A honismereti táborban első kutatási területe Sárrétudvari volt, még tudott beszélni a költő Nagy Imre fiával és a lányával is.  Gyűjtöttek választási anekdotákat, foglalkoztak az üzemek történetével, különösen a Tejporgyárral, és Osváth Pál csendbiztos életútját is kutatták.

A mai napig sokan keresik, hogy mutassa be a Bessenyei emlékházat, mert jó idegenvezető, érdekes történetekkel színesíti a neves író életútját, pusztakovácsi kötődését. Aztán, ha valaki betéved, ajánlja a Lakatos József által megálmodott kostemetőt, a Miskolci-Nadányi kúria hatalmas helytörténeti anyagát. Itt aztán kiteljesedik, át tudja adni tudását, ismereteit szeretett falujáról. Több tévéstáb is őt szólaltatta meg, ha a faluról forgattak. Létrehozta a Bakonszegi Harsonát, de szerinte a Petőfi verseket már nehezen tűrték a helyi véleményformálók egy-egy március 15-én, a másik helyi lapban már nem vállalt feladatot. A Naplótól ő lépett ki, de sajnálja, hogy Berettyóújfaluban olyan hamar elfelejtették. Talált azonban magának más elfoglaltságot. A kertet jogász nagylányuk, Réka gondozza, ha hazajut Debrecenből, mert ott dolgozik. A felesége nyugdíjasként a helyi könyvtárban tevékenykedik, Csaba pedig három éve hasznos ismeretterjesztő foglalkozásokat tart az idősek otthonában. Már eddig is sok mindennel foglalkoztak az irodalmi délelőttök alkalmával, pl. Bessenyeivel és Nadányival a költészet napján, népi rigmusok, csasztuskák is elhangzottak, valamint bihari és erdélyi költők is szóba kerültek, mint Dsida Jenő, Emőd Tamás, Sinka István és Miklós Jutka, de a 100 éves Weöres Sándorról is megemlékeztek.  Nyugdíjas, de nem nyugszik, amíg lesz érdeklődő, szívesen felkészül. Sokáig elhallgatná az ember a történeteit.

17499613_1309592052453201_1162775435_o_1.jpg

 Írta: 

Kocsis Csaba

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.03. 14:38

 depositphotos_75685125_w.png

Szemelvények M. Szlávik Tünde
A Férfi illata című könyvéből

A férfiinget a gallérjánál és a kézelőjénél kell megragadni. Enyhén megrázzuk, kétfelé széthúzzuk, bal kéz föllendít; kis libbenő mozdulattal a deszkára helyezzük a textilt. Bal a hónaljon betámaszt, jobb tenyerünkkel végigsimítunk az ujjon balról jobbra és fel, majd jöhet a vasaló, ellenkező irányból, határozott mozdulattal irányítva hegyes orrát a vállak felé. Balunk közben gyengéden végigsimít a mellrészen, előre ránctalanít. Gallérgombnál, hónaljnál megcsippentve a vasalt ujjat átlendítjük, lelógatjuk a deszkán, majd jobb kéz fogást vált: céltudatosan, ám gyengéden kezek balra, majd jobbra lendítik a ruhadarabot, s íme, itt fekszik előttünk az ing gombos szárnya. Igazításkor a bal térd berogyaszt, a jobb egyenes, gerinc enyhén előredől. A tangós mozdulatokat csak a gombok közötti vasalóhegyes- bökdösős kis közjáték zavarja meg. Ha a műveletet megismételtük a másik ujjal, szárnnyal, a háta levasalása már maga a lendületes pörgés, ami után a fejek ide-oda rántásának a gallér kisimítása felel meg.

Szeretek vasalni. Ez az én táncom. A pörgős szoknya vasalása valóságos keringő, a pólóké twist, a fiúnadrágoké csacsacsa. A gyerekruhák szteppje sajnos már a múlté. Egyedül az élvasalást kívánó öltönynadrágok megmunkálása során érzem magam éppen megpofozott tiroli táncosnak, de ritkán járunk gálában.

depositphotos_47339169_w.pngNem vagyok én a háziasszonyok gyöngye, egyszerűen szeretem a szép kézmozdulatokat, és a vasalás sok évtizedes beidegződött rutinja harmonikus mozgással jár. Elvonulok a gardrób csöndes magányába, mégsem érzem magam egyedül. Mintha szempárok tucatjainak kereszttüzében zajlana a ráncok tánca; ügyelek minden lendítésre forgatásra, bedöntésre. Tánc ez a javából!


Kamaszlányként a nagyszobában, az étkezőasztalon vasaltam: szertartásosan előbb vastag, merev vasalóruhával, majd szép tiszta lepedővel borítottam le. Kiszolgált babakádban a benedvesített ruhák, félkörben a székek kézközelben, hogy kinek-kinek egy stószban gyűljenek a holmijai. Édesapám ingeire különös gondot kellett fordítanom, mert nem csupán a vasalás számított, de a hajtogatás is. Ő ugyanis nem vállfán tárolta az igeit, hanem bent a szekrényben. Azt szerette, ha látszik rajtuk a hajtás éle. Persze szép, szabályos négyzetes alakzatban, nem ám úgy, mint a kiszáradt, megrepedt föld mintázata. Hej, mennyit sírtam, mire megtanultam… Sokan voltunk, sokáig tartott a vasalás, kellett valami, ami segít a monotónia tűrésében. Így jött a belső tánc. depositphotos_73401451_w.pngNem szólt hozzá zene, én sem énekeltem, csak a mozdulatok lüktettek. Kasztanyetta csattogott, szoknya lebbent nyakba, a kis táncosnő körbe piruettezte a rendíthetetlen ólomkatonát, Mojszejevék bokorugró-lábkirúgó forgásokkal simára taposták az ágyneműt…Hát, így…

A nagyasztal után nehezen szoktam meg a mozdulatokat lekorlátozó vasalódeszkát. Mintha a végtelen orosz sztyeppéről száműztek volna egy hokedlire. Na jó, ezek nem összemérhető dolgok, de akkor is nehezen találtam magamra. Ráadásul tánc helyett tanulásra kellett használnom a vasalóidőt – remek módszer, csak fel kell ragasztani szemmagasságba a papírokat. Igaz, a bilabiális-labiodentális-dentialveoláris hangok és társaik bemagolása közben elkövettem néhány csak újramosással eltüntethető ráncot, de lediplomáztam, s később a nyelvvizsgára négy hónap alatt vasaltam ki magam. Vasaltam reggel négytől hatig, majd este hattól tízig, már a vasalhatatlant is háromszor kivasaltam, végül elájultam, de megcsináltam.

depositphotos_30420883_w.pngAzóta ismét jönnének a gyönyörűséges mozdulatsorok, csak van egy konkrét biológiai akadály: a macska. Lendítek – ő ugrik; simítok – alul hintázik, lerántja a blúzom, az üres deszkát tapogatom. A ruhát felkupacolom a deszkára, vasalt részét vállamon egyensúlyozom – Boci lelkesen rágja a lelógó zsinórt. Ez már a Van máásiiiíííík! bohóctréfára emlékeztet, csak éppen hangszerek helyett újabb és újabb ötleteket húz elő abból a konok buksi fejéből. Nem alkuszik, nem lehet még tonhalas cilókonzervvel sem lekenyerezni. Ha bezárkózom, szétkarmolja az ajtót. Rongyot lógatok a kilincsről – unottan ásít. Reggel hatkor indul a gardróbba, mert tudja, hogy ott akkor kezdődik az össztánc. Megfogom a férfiinget a gallérjánál és a kézelőjénél… 

  

konyv.png



  

Kedves Olvasóm!13502898_1036144519767592_961916204113779885_o.jpg    

Szeretettel ajánlom figyelmébe könyvemet, amely ötven kisprózát tartalmaz százhetven illusztrációval. 
Keresse fel egy kattintással

internetes áruházunkat! 

                                                       2940 forint helyett most csak 2499 forint a  kötet ára

Kérésre dedikált példányt küldünk. Írja a kívánt nevet a Megjegyzés rovatba! A kiszállítás az egész országban ingyenes. 

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.02. 18:15

Bíró Ernő alkotása
17571700_1643078705708802_1070616549_o.jpg
Lavírozott tus.
52x38 cm.
2014.
Életünket átszövik apró bizonytalanságok. A felfedezés öröme, és kudarca benn lapul zsebeinkben, hol könnyebb kavicsként, hol elviselhetetlen súlyként.  Bíró Ernő szürkének látszó képe hatásos, kedves, néhány társító gondolatot is ébreszt. Biztonság, bizonytalanság, egymásra utaltság, divat, és persze életkor. Az útkeresés a fiatalság nagy ajándéka, és buktatója is lehet. A kép a fények ölelésében nekem jót sugall. A két kislány tudatos, és jó választását remélem ebben a kiismerhetetlen világban. Az ő életkoruk a szemlélődés, az optimizmus, a bátorság, a szabadság, a lehetőség, a tudásvágy nagyszerű elegye, ami remélve, csak előre vihet. Ebben a furfangos " kémiában" reménykedve nézegetem a mai fiataljainkat bizalommal.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.04.02. 08:18

Írta: Kulcsár Attila

 

kulcs.jpgÉn kulcsot soha nem dobok ki.  Nomen est  omen.  Egy Kulcsár, nem tehet mást.  Volt már olyan, hogy elvesztettem az otthonunk kulcsát. Attól való félelmemben, hogy valaki megtalálja és kirabol, lecseréltem a zárat, de a pótkulcsokat megtartottam akkor is. Jó lesz valamire.

Az előszobám fala olyan, mint egy szállodai portásfülke kulcsos fogasa. Itt lógnak egy kampósoron a pótkulcsok, meg az aktuálisak. Egy családi házhoz is rengeteg kulcs kell. Egy élethez pedig megszámlálhatatlan, mert ezekkel mehetünk vissza múltunkba.  Ebben a világban mindent zárni kell, és kulcsra.  Egy részét magadnál hordod, másik része a kulcstartóban lóg, sok meg ott nyugszik az ajtózárban. Én csak a legszükségesebbeket tartom magamnál, de kilyukasztják a zsebemet így is. Egy nagy karikára vannak fűzve, mint egy börtönőrnek a filmeken a zárka kulcsok.  A többi ott lóg a fogason. Mert ezek mögött az ajtók mögött – amelyeket a kulcsok kinyitnak – vannak az emlékeink is bezárva, némelyik életfogytiglan. Halálos ítélet, felejtés nincs.     

Van ugye a lakásbejárati és hátul az udvari kijáraté. Van a kapukulcs és  a garázskulcs. Van egy a fáskamrához, egy a pincéhez. Akinek nyaralója van, annak még két kulcsra van szüksége. Az autónak slusszkulcsa van. A munkahelyhez is tartozik egy-két kulcs. A lakáson belül a szobaajtók is kulcsra záródnak, ha úgy akarod. A wc-ajtóról nem is beszélve.

Ezek a nyilvános kulcsok, de aztán ott vannak a titkosak is. A pénzes kazetta kulcsa – ha van – benne a Kiváló Dolgozó jelvényem.  De én őrzök aktualitását veszette kulcsokat is.  Ilyen a régi lakásunk biztonsági zárához való. Bár odaadtam az új tulajdonosnak, de egyet emlékül megőriztem. Ilyen az ember. Azt hiszi, visszamehet a múltba. Annak a régi találkahelynek a kulcsa is megvan, ahol K.-val találkozgattam. Egy lakókocsi valahol. A kapcsolat elmúlt, de a kulcsot nem adtam vissza. Hátha szükség lesz még rá, gondoltam húsz évvel ezelőtt– vagy csak arra, nehogy odaadja másnak.

Megvan az öltözőszekrényem kulcsa is, amikor még fociztam; saját rekeszem volt. Ezek a mai focisták még kulcsot se érdemelnek. Azóta biztosan leverték a lakatot róla. Albert poszter volt a belső oldalán. Mára lecserélték, talán egy Ronaldóra.

Ez régi levélszekrény kulcsát is őrzöm. Sima 4-es, de sok bérházban az ilyen zárakat, még ma is kinyitja. Néha az újságban olvasni lehet olyan híreket, hogy egy frontról írt levél ma érkezett meg a címzetthez. Hátha nekem is írt az a lány, hogy nem haragszik, találkozzunk a mozi előcsarnokában, a jövő kedden, négykor.  De annak a háznak a kapuja ma már zárva van, a mozit is lebontották. A lakónévsorban nem találom, persze harminc év nagy idő. Ráérek, hosszú sétákat írt fel az orvos. A szívemnek kell a mozgás. Van egy szív-fejű kulcsom is, egy nyaraló kiskapujáé.  Nem régen elsétáltam arra. Alig találtam meg, úgy megnőttek a fák körülötte. Bekukucskáltam a nyírt sövény résén. Egy kislány tanult görkorcsolyázni.  Olyan szép volt, mint az nagyanyja, annak idején, lány korában. Minden vonását örökölte.  De akkor odarontott egy vicsorgó kutya a kerítéshez, és sietve távoztam.

A kulcsaim sztárja egy 15 centis kapukulcs. Kölyökkoromban a házunk kapualját zárta. Hátul az udvarban laktunk, több család.  Mindig ott fociztunk a tágas udvaron.  Mint most is a gyerekek. Egy séta során ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy bemenjek. A kulcs működött.  Besétáltam az udvarra, mintha valakit keresnék, a fiúk ugyanúgy fociztak, egykapura.  Egyszer csak odagurult a labda elém. Megelőztem a balhátvéd kisrácot, és egy testcsel után óriás gólt lőttem a fáskamra ajtajára felrajzol kapuba. 

– De bácsi, maga kivel  van? – kérdezte a gyerek szemrehányóan. Mondtam, hogy a hazaiakkal.  Én vagyok a Proszenyák II.

– Azt nem ismerjük – mondta a gyerek. De én látványos gólörömmel letéptem a szárítókötélre kiakasztott trikókat, és győztesen kisétáltam a dufart kapuján.  

Mégis a legnagyobb haszna az egyetlen lyukas kulcsomnak van.  Az ma is használható.  A karikájához egy madzag van kötve. A zsinór másik vége  egy nagy fejű szeghez van  bogozva.  Ez volt a kulcs-puskám valamikor.  A kulcs üregét teletöltöttem a gyufák fejéről lekapart foszforral, aztán beleillesztettem a furatába a szeg letompított hegyét, meglendítettem és a falhoz vágtam. A „puska” ilyenkor egy nagyot durran a tűzszerszámtól. 

Mint tegnap is, mikor egy csapat csitri mögött kipróbáltam. Akkorát szólt, mint egy petárda . A lányok riadtan fordultak vissza.  Amikor felocsúdtak, és látták, hogy csak egy vigyorgó üregúr gyerekeskedik, odavetették:

– Ne vicceljen ezzel, bácsi, ne játsszon terroristát, ha jót akar. Gida, vedd elő a sokkolódat!

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Kulcsár Attila tárcái

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.29. 17:27

Jogász, a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság titkára

Nyíregyháza

szszb_33_tk_augusztinyi_krisztina.jpgIgazságérzeténél legfeljebb az empátiája nagyobb dr. Augusztinyi Krisztinának. Amit eddig a fejébe vett, tűzön-vízen átjutva, meg is valósította. Szülei – édesapja, Augusztinyi József építész, és édesanyja, lánynevén Balonyi Ilona szakoktató – már hozzászoktak, hogy Krisztina megingathatatlan elhatározással veti magát mindenbe, ami iránt kedvet érez. A jog világa, a maga szerteágazó szakterületeivel, az egész életünket átszövő szabályrendszerével, már az 5-ös iskolába, majd az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba járó diákot magával ragadta. Érdekelte a tágabb horizont, nem véletlenül utazott hosszabb-rövidebb időre Angliába, Bécsbe, Dániába tanulni. Letette az angol nyelvű idegenvezetői vizsgát, az Eötvös József Főiskolán könyvtáros diplomát szerzett. Gyerekkori álma akkor teljesült be, amikor az ELTE-n 2008-ban jogi doktorrá avatták. A tanulást élethosszig tartó folyamatként kezeli, most jelnyelvet tanul. Szilvia húga iskolavédőnő, vele együtt teljes jelenleg a családja.

Érdekelnek a kihívások és szeretek fejlődni – összegzi eddigi tapasztalatait a fiatal jogász. Dolgozott a Tourinformnál, volt egyéni vállalkozó, később irodavezető, 2005 - 2014 között humánpolitikai és jogi előadó a Jósa András Múzeumban. 2014-től jogász-referensként dolgozik Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában. Jogi segítséget nyújt, szeret segíteni az embereknek.

Különleges eseményt jelez számára 2014 abból a szempontból is, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által létrehozott Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság titkárává választja a fiatal jogászt. Született nyíregyháziként még a családi emlékezetre hagyatkozva megismert olyan egyedi különlegességeket, Sóstógyógyfürdőt, a bokortanyákat, Krúdy Gyula irodalomtörténeti munkásságát, a tirpák népi építészetet, a Sóstói Múzeumfalut, a Sóstó Zoo-t, az evangélikus nagytemplomot, a Nyíregyházi Cantemus Kórus munkásságát, a Jósa András Múzeumot, a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházat, mint zarándoktemplomot, dr. Eisert Árpádnak a szívsebészetben elért kimagasló eredményeit, a Munkácsy-díjas és Érdemes Művész Szikora Tamás festőművész alkotásait és koránt sincs vége a felsorolásnak. Augusztinyi Krisztina arra büszke, hogy részese lehet a kultúrtörténeti kincsek felfedezésének és a széles közvélemény előtti megjelentetésének.

Személyében találkozik a jogász, aki módszeres alapossággal leltározza a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság kincseit. Mint lokálpatrióta nyíregyházi, annak örül, hogy szülővárosa értékeinek összegyűjtésében, megőrzésében tevékenyen részt vehet. Nagyon fontosnak tartja, hogy Nyíregyháza lakosai megismerhessék a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság munkáján keresztül a város nevezetes személyeiről elnevezett tereket, utcákat, objektumokat, és a névadókat, akik munkájukkal hozzájárultak településünk fejlődéséhez.  Ezen munkálkodik és nyújt tájékoztatást az Értéktár Bizottság titkáraként, hisz a nemzeti értékek felvételét nemcsak intézmények, hanem magánszemélyek is kezdeményezhetik. Ebben segítséget ad az internet, és a Kujbusné Dr. Mecsei Éva elnöksége alatt útjára indított Értékes Esték programsorozat, amelynek egyes részeit általában minden hónap 16-án 16 órai kezdettel tartják a témához igazodó helyszínen. A szakemberekkel beszélgetve szóba hozzák az irodalmi, történelmi, művészeti, közéleti, gazdasági, tudományos, sport és más területeken kimagasló teljesítményt elérőket, valamint más, a szakterületenkénti kategóriákba javasolt értékeket és megbeszélik, hogy vehető fel az illető, illetve az adott érték a Nyíregyházi Települési Értéktárba. Eddig 28-at számlál a reprezentatív megjelenésű, Nyíregyházi Értékek címmel megjelent kapcsos könyv. A sor bővíthető…

Bár gazdag néptánc kultúrával dicsekedhet Nyíregyháza, a félévszázaddal ezelőtt megalakult és sikert sikerre halmozó Szabolcs Néptáncegyüttesben és a Nyírség Táncegyüttesben generációk tagjai táncoltak. A világot bejáró és meghódító Nyíregyházi Cantemus Kórus tagjai is letették már a névjegyüket. A Bessenyei György szoborról is kevesen tudják, hogy a megyeszékhely első köztéri szobrát állították a felvilágosodás korában élt irodalmár filozófusnak. Bárány Frigyes színművész a Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, és Szabolcsban teljesítette ki művészi munkásságát. Egy ország tapsolt a 4 for Dance táncegyüttesnek.  Dr. Erdész Sándor néprajzkutató, a Hősök temetője, a nyíregyházi huszár, a Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus Kertje, mint növényi ritkaságok gyűjtőhelye, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye – és még sorolná Augusztinyi Krisztina szűkebb pátriánk közkinccsé teendő értékeit.

Ő megtalálta ebben a maga helyét és szerepét.

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.28. 14:59

Biszák László alkotása
17495677_1633752169974789_2026014173_n.jpg
50x70 cm.
akril.
2016.
A partra csúsztatott gőzős, olyan mint egy szomorú, partra vetett bálna, nem tud visszatérni arra a helyre ahová való. Biszák László  mesélő képtémája férfiasan markáns, nagyszerű. A háttér kicsit fénylik, csak sejtetve enged, összhangja tökéletes kiegészítése a témának.Az orral előretolt monstrum tolakodóan nagy, jól érzékelteti az óriás tehetetlenségét. A kicsit elbillent test a bizonytalanságot sugallja.A kompozíció időigényes nézelődésre csábít, érdemes apró részleteiben is belefeledkezni. A "vasmacska" unott súlyával lóg, hisz szárazra dobták. A távoli alakok a nagyságot, és messzeséget mutatják, és nekem még azt is, hogy így leszünk mi magunk is feleslegessé, tehetetlenné, kiszolgáltatottakká az utunk végén.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.26. 08:48

 

img_1441.JPGElemésztette magát, nem bírta elviselni fia halálát, ezerszer áttervezte a tragikus baleset pillanatait, magában elméleteket állított fel, hogy lehetett volna megúszni. Alig négy hónappal fia halála után idősebb Páll Istvántól, ahogy fociberkekben ismerték Pállpitól búcsúzunk. Nekünk, akik egykoron a fiával együtt játszottak, Joe volt, de sokszor hívtuk Picinek, mert ez volt a szava járása: figyelj, Pici!

Úgy gondoltam, ő a Terminátor, az elpusztíthatatlan, a Nagy Vasgeneráció tagja, közel 84 évesen még mindig az élet császára volt, ahogy Pista fia nevezte. Örökmozgó, elnyűhetetlen, sztorizgató, nosztalgikus, igazi társasági ember volt. Szerettük, mert barátságos, mosolygós, életvidám volt, ahogy ő fogalmazott, franciás eleganciával élte az életét. Minden oka adott volt ehhez, hiszen egykoron Nancyban Puszkásznak becézték, a legnagyobb magyar focista után. Apám szomorúan mondta, az ötvenes évek elején Cegléden együtt voltak két évig katonák, akkor is a sport, a foci érdekelte, órákig dekázgatott, ha labdát látott, meg volt őrülve, ha nem tudott belerúgni. Masszív, szikár ember volt, nem bírt sokáig otthon ülni, ment a haverok közé biciklivel, egy meccsnézés, egy sakkparti mindig vonzotta.

Túlélte a francia kalandot, pedig fenték rá a fogukat az állambiztonságiak. Disszidált 56-ban, kalandot keresett, csapódott a többiekhez, aztán az osztrák lágerből hirtelen a franciaországi Nancyban találta magát, ahol a rakkolós magyar stílust mutatta be. Nem ismert lehetetlen, szerelt, becsúszott, gólokat fejelt, hamar megszerették. Ő meg a franciás életmódot. Naná, szinte luxusban élt, bejárta az egész országot, szerették, az elnök a fiaként kezelte. Mindent megadtak volna, csak maradjon, állampolgársággal, jómóddal kecsegtették, hiába. Három évig bírta, hazajött a barátnőjéért, akit később feleségül vett. Kapott idehaza hideget, meleget, de aztán szép lassan békén hagyták.

Kint megtanult franciául, imádta a francia autókat, a Citroen volt a kedvence, órákig mutogatta az érdeklődőknek, hogy lehet a karosszériát fel és le emelni. A helyi NB III-as csapatban focizott, ő nem vitte annyira, mint a két testvére, Cini és Gerő, akik Budapesten fociztak és a legmenőbb csapatokban játszottak. Ő maradt Nyíregyházán, s mindenáron azt kívánta, hogy Pista fia folytassa a családi hagyományokat, a focit. Amikor Pityu kosarazni kezdett, Joe majdnem egy évig alig akart vele beszélni, de aztán megbékélt a sportág választással. Amikor befejezte a nagypályás focit, áttért a kispályára, vagy a lábteniszre, őrülten hajszolta a sikert, nem ismert elveszett labdát, a salakon is képes volt hetvenévesen becsúszni, vagy lábtenisznél úgy fejelni, hogy beessen a hálóba. Diadalittasan mondta, na, Picikéim, mi a helyzet! A császárszállási telket szinte csak a lábtenisz pályáért tartotta, már reggel kiment, felgereblyézte, felvonalazta, mire mentünk, odatettük a pörköltet és kezdődött a végeláthatatlan lábtenisz parti. Ott nem volt pardon, nem lehetett mellette lazsálni, teljes erőbedobással küzdött, hajtott, űzte, hajtotta a párját, ha kikapott, olyan fejjel ült le a bogrács mellé, mintha azonnal itt lenne a világ vége.

Imádta Pista lányait, de titkon mindig abban reménykedett, hogy lesz fiú unokája is, ezt az igazi örömet Csabi fia és felesége hozta el számára. A nagy családi nyaralásokat is megszervezte, hova máshova, mint a francia tengerpartra, összeszedelőzködtek, gyerekek, unokák és ott süttették a hasukat a homokban. Csabikám, ez az igazi nyaralás, büszkélkedett az utazás után, mondtam is Pistinek, folytatta, ide hozza a sört nekem a tengerpartra. Nyolcvan felett sem lassult, legfeljebb annyit változott az élete, hogy nem kellett feleségét egy héten kétszer kivinni a KGST-piacra, majd érte menni. Kocsit már nem vezetett, a városba ritkán ment be, inkább ott mozgott Sóstóhegyen a biciklijével. A helyi kocsmában a haverok között sakkozással töltötte az időt, az utóbbi években a foci már elmaradt, maradt a tévézés, a sporteredmények követése. Csabiék odaköltöztek hozzá, a fiú unoka megaranyozta napjait.

img_1440.JPGIlyenkor lehet jóslatokba bocsátkozni, simán behúzta volna a kilencven évet, de nincsenek jóslatok, s nincs ha. Amióta Pista fia a szerencsétlen autóbalesetben elhunyt, nem volt se éjjele, se nappala. Ráadásul nem is olyan régen a baleset helyszínén újra rekonstruálták az ütközést, az már sok volt neki. Nem tudta megemészteni a szörnyű tragédiát, semmilyen vigasz nem volt számára. Perceket, másodperceket, métereket elemezgetett, de már nem tudta megmásítani a megváltoztathatatlant.

Amikor Csabit felhívtam, hogy április 16-án a Bánki tornatermébe szervezzük a Pista és a Zentai Levi emléktornát, kértem, hogy Joe-nak tolmácsolja, mindenképpen jöjjön el. Csabi vissza is hívott, mondta, hogy Apu örül neki, már összekészítette a ruháját, amibe fog menni. Aztán újra hívott, hogy Joe rosszul lett sakkozás után hazafelé, majd jött az újabb rossz hír, s már csak a részvétnyilvánítás maradt. Húsvét vasárnap rájuk emlékezünk!

***  mcs1.jpg
                                                                                                                                                                                   

  Írta: Máthé Csaba

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.24. 11:14

Népművelő

Berettyóújfalu 

szszb_33_kcs_kocsis_csaba.jpgTevékenysége szerteágazó: fotográfus, író, szerkesztő, énekmondó. Gyökértelen lokálpatriótának vallja magát, negyedik gyermekként csak ő született a Kocsis családból Berettyóújfaluban.  A legkisebb gyermek nem ment világgá, csak Egerbe, ahol erdésznek tanult. Végül mégis a tanítói pályát választotta, de dolgozott népművelőként és újságíróként is. 1978–1986-ig a Naposcsibe együttes tagja. 1996-tól 10 éven át kulturális menedzser szülővárosában, 1997-től a Bihari Füzetek szerkesztője. Több mint nyolc esztendeig irányította a nagyrábéi Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtárat, de 2014 decembere óta újra a berettyóújfalui közművelődésben dolgozik. Meghatározó élménye volt előadói pályája elején, hogy az első fellépésén, két dalt játszhatott az egri várban, ahol olyanok is színpadra léptek, mint a Gépfolklór együttes és Dinnyés József. A színpadon szereplést a Naposcsibe együttes tagjaként szokta meg. A végső lökést a minőségi munkára Varga Vilmos színművész Ady műsora jelentette. Azt, hogy így is lehet. Versmondással és zenével kiállni. Ebből két előadás született: Az Összefonódás című cigány költők, írók műveiből, 1993-ban és a Ki verné fel lelkünkben a lelket? József Attila műsor 1995–96-ban. A kortárs költőkkel való személyes kapcsolat több mint félszáz dalt eredményezett, amit csak nagyon szűk körben mutatott be. Aztán megalakult 2014-ben a Körömvirág együttes. Most Miczura Károllyal és Szászné Ökrös Beátával minden korosztály számára készítenek műsorokat, így sokkal több ember megismeri ezeket a verseket.

         Munkája mellett írt drámát, regényeket, valamint kiadványokat szerkeszt. 2005-ben nyílt első önálló fotografikai kiállítása, azóta túl van a 100-on is. Szívesen mutatja be a környező világ részleteit. Az I. Hajdú-Bihar Megyei Fotószemlén a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díját kapta 2007-ben, Egy évvel később a Vizek éve országos fotópályázaton, a Kikapcsolódás és egészségmegőrzés gyógy- és wellnessfürdőinkben kategóriában lesz 1. helyezett. 2012-ben, Nagyváradon a Román Fotóművészek Egyesületének oklevelét kapja munkájáért. Olaszországban készített fotográfiáit Porcia városának, „Hévjó berek vízben ázongok...” című tárlatát Berekfürdőnek, Kisvárosi anziksz című kiállítási anyagát Püspökladánynak adományozta. A Szabad-e sírni... tárlata Ungváron, A Sárráti téka Bakonszegen, A letűnt idő nyomában  pedig Margittán talált otthonra. Meghatározó könyveinek a Kádár vitéz kisregényét és a Pilátus a keresztúton című verseskötetét tartja, de írt drámát, riportot, novellát és regényt is. Különösen nagy öröm volt számára Bogi lányával készített könyve a Kiskutya a sötétben, amely 2016-ban jelent meg a könyvhétre. A gyerekversek közel fele a lánya rajzaira készült. Lilla lánya három versét fordította angolra.

         A Hajdú-Bihari Napló munkatársakén a Táj-Kép mellékletet szerkesztette. A közművelődésben eltöltött első négy esztendő és az újságírói munkával kapcsolatos vidékjárás megváltoztatja értékrendjét, szemléletét. A szépirodalmi   próbálkozásait Körmendi Lajos segíti. Az ő meghívására érkezik a berekfürdői írótáborba, aminek mentorának halála után vezetője lesz. 2005-től hét esztendőn át minden november hetedikére egy-egy adott témában novellát ír két barátjával, ami gyűjteményes kötetben Az utolsó párttitkár és egyéb történetek címmel is megjelenik az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban Aradon, 2012-ben. Népművelőként, művelődési menedzserként folytatott legfontosabb projektek sokszor éveken, évtizedeken át meghatározták életét: Bihari rockfesztivál 1991–1993 (Berettyóújfalu), Hencidától–Bonc(h)idáig kerékpártúra 1992, I. Határ menti kiállítás és vásár 1996 (Biharkeresztes), Költészet napja és az ehhez kapcsolódó berettyóújfalui rendezvények 1997– napjainkig, a Turul szobor és az országzászló helyreállítása 2000/2001 (Berettyóújfalu), Kádár vitéz lovas szobrának felállítása (2006–2011) Berettyóújfalu, Sárrét Íze fesztivál 2007–2016 (Nagyrábé), Kisebbségek napja Nagyrábén 2007–napjainkig. Szerkesztőként a Bihari füzetek sorozatra a legbüszkébb, amelyben néhány kiadvány országos figyelemre tett szert, a szeretett Bihar értékeit mutatta meg a nagyvilágnak.  Szerteágazó tevékenységét elmondása szerint, nem tudná végezni, ha a pedagógus felesége, aki kiváló ismerője az ifjúsági irodalomnak, nem segítené munkáját. Nem csak azzal, hogy békés hátországot teremt, hanem a tanácsaival, észrevételeivel is segíti munkáját. Vallja, hogy mások sikere legalább akkora örömet tud szerezni, mint az általa elértek. Fontosnak tartja a határon túli magyarság kulturális tevékenységét segíteni, különösen Kárpátalja és a biharországi közösségek állnak a szívéhez közel. Úgy véli, élhető világot kell teremtenünk, hogy jól érezzük magunkat benne.

 

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.23. 16:38

Polgármester

Hermánszeg

szszb_33_es_badar_laszlo.jpgA világhírű amerikai (de “természetesen” magyar származású) szabadulóművész, Houdini volt az, akit bilincsbe verve, megkötözve, zsákba kötve kötélen a folyóba lógattak. Még mielőtt megfulladt volna, a víz alatt kiszabadította magát, feltűnt a feje a víz fölött és tapsolt a közönség. Badar László lakhelye zsákfalu volt egészen a legutóbbi időkig, egészen pontosan 2013-ban adták át a települést Csegölddel, azon át pedig, igaz egy határátkelő közbeiktatásával, Szatmárnémetivel összekötő utat.

“Ahhoz, hogy kiszabaduljunk az elzártságból, nagyon sok türelemre és találékonyságra volt szükség” emlékezik vissza a pályázatra, a menet közben megváltozott feltételekre, az időközi leállásokra. “Pályázatok nélkül azóta se mennénk semmire. Márpedig azzal, hogy teljesült egy régi álmunk, nem feledkeztünk meg a többiről sem. De valahogy a projektek többségének az elnyerhetősége “apró betűs” résszel, vagy mással, megáll valahol a mi lehetőségeink előtt.” Se lezárva, se elfelejtve nincsenek. A polgármester egytől egyig megmutatja a dossziéjukat a polcon. Egy mozdulat leemelni őket, ha valami biztató hír érkezik.

Badar László alaptermészete maga az optimizmus. A sikertelen kísérletek felsorolása közben sem érzek a hangjában lemondást. Erről pedig a “van másik” szavakkal híressé vált mutatvány jut eszembe, amikor a művész a sokadik hegedűt húzta elő a műsorában, hiába vették el tőle az előzőket.  “Most éppen egy két kilométeres út rendbetételére találtunk lehetőséget egy pályázatban. Mezőgazdasági földút szilárd burkolattal való ellátása a projekt neve. Elővettük a térképeket, és leültünk néhány gazdával. Arra jutottunk, hogy a Szatmári út volna alkalmas a projektre.”

Összejön vagy nem, a jövő zenéje… A Szatmári út, mint a nevéből is következik, Szatmárnémetibe vezetett egykor, amikor még annak a nagyvárosnak a vonzáskörzetébe tartozott Hermánszeg. A nyíregyházi Múzeumfaluban látható a muzeális helységnévtábla azokból az időkből. Összenő, ami összetartozik. A zsákfalu státusztól megszabadító út megépülése óta a várakozásoknak megfelelően megélénkült az érdeklődés “odaátról”. Ennek is köszönhető, hogy régi tendencia fordult meg, gyarapszik a népesség a faluban. No, ne gondoljunk valamilyen éles grafikoni emelkedésre, de időnként jön a hír, hogy megint elkelt egy ingatlan, és szatmárnémeti a vevője. Óvatosan fogalmaz a polgármester: “úgy tudom, az egyik romániai sportági szövetség vezetője is vásárolt nálunk házat”. Ami viszont tény, három várandós asszony gyermeke is gyarapítani fogja a hermánszegi illetőségű polgárok számát.

A tervezgetések, a kis győzelmek vagy éppen sikertelenségek között is zajlanak a hétköznapok, él a falu. Maradva egy kicsit a hölgyeknél, beszámol a polgármester a nemrég mögöttünk hagyott Nemzetközi Nőnapról. “Egyike azoknak az alkalmaknak, amikor ebben a szép házban ünneplünk” mutat körbe a faluban nemrég felavatott épületben, amely egyaránt szolgálja a közigazgatási munkát, valamint közösségi tér is. A fehérgyarmati Memorial együttes adta meg az esemény hangulatát. “Hányan voltak az ünnepeltek?” ismétli meg a kérdést. “Több, mint ötven szál virágot adtunk át”. A válasz egy kicsit statisztika, egy kicsit utalás az esemény meghitt, bensőséges hangulatára. Képeket nézegetünk az összejövetelről, közben azon gondolkodom, hogy népesebb településeken gyakran hajlik az ilyesmi “letudandó feladatba”. Nyomát se látni hasonlónak az arcokon. Bizonyára ilyen lehetett a karácsonyi ünnepség is, ahol az iskolás gyermekek kedveskedtek szülőiknek az eseményhez illő műsorral.

Badar László egy esztendő híján két évtizede áll faluja élén. Mosolya mögött érzek egy kis lelkifurdalásos hangsúlyt, miszerint vihették volna többre is. A már említett bürokratikus akadályokon kívül tapasztal helyből is ellenkezést időnként a tervek megvalósulásában. Amikor erről beszél, hozzáteszi, az emberek saját szempontjait is meg lehet érteni. Úgy érzi a képviselőtestület konstruktív, és a település stratégiai kérdéseiben teljes közöttük az egyetértés.

Beszélgetésünk végén családjára terelődik a szó. Büszkén számol be arról, hogy leányuk, az 1988-ban született Dorina navigációs szofvereket tesztel, vagyis valóra vált az álma, és informatikus lett. A vőnek való a bankszektorban dolgozik, és a fővárosban élnek. Felesége, Gulyás Ilona Ildikó évtizedek óta a cégénydányádi orvosi rendelőben dolgozik ápolónőként. Ismét egy kép kerül elénk. A szokatlan felvételen, egy traktor előtt állnak. “Hajdúböszörményben voltunk, az évente megrendezett traktorhúzó versenyen. Apósom ‘60-ban ott végzett, a szakiskolában, és minden évben találkozót tartanak a régi osztálytársakkal. Legutóbb még tizenöten jöttek össze.

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.23. 16:01

Írta: Ésik Sándor 

 

malta_masolata.jpgA mindig mosolygón szép asszony durcás arccal méri a felvágottat. Állok a többiekkel a délutáni csúcsforgalom sorának végén, figyelek is, meg nem is a hangokra. A zsivajban tulajdonképpen csend van. A szófoszlányok nem hatolnak el a tudatomig, még azt sem hallom, hogy a mellettem álldogáló fiatal pár min veszekszik. Szóval durcás az arca az eladónak, pedig máskor nem fukarkodik szemének vidám villanásával, egy-egy jó szóval. Vajon mi lehet a baja, vonzza magára végül annyira tekintetem, ami már figyelemnek nevezhető. Megáll a keze, abbahagyja a szeletelést, valamit kikiált a raktárba a másiknak. Alighanem azzal veszekszik. Félig-meddig értem is, valami ilyesmit mond: igenis tudom..., talán: azt hiszed, hogy csak te vagy okos? 

Nem fordul arra még egyszer, buzgalma hatványozódik. Olyan szélsebesen szeletel, hogy már attól tartok: az ujjainál nem hagyja abba. Annál többet beszél viszont a vevőknek. Mintha ütemesebben fogynának előlem. Kijön a raktárból a másik, mintha ölfát hozna, a karján féltucat rúd parizer. Ugratva rikkant a dús szőke hajzat mögül: na ugye, ők se tudják.

Most már minden vevővel hosszan tanakodik az asszony, engem pedig majd furdal a kíváncsiság, hogy ugyan mi lehet ennyire fontos. Láthatólag nem elégíti ki egyetlen válasz sem. Csak nem valami újabb áremelés? Egyáltalán mi okozhat ennek az asszonynak itt, a leghatalmasabb csúcsforgalom kellős közepén – sok mázsányi hússal előtte, mellette és a háta mögött – ekkora problémát. Nicsak, már sír . . . Majd elfelejtem, mit is akarok, amikor sorra kerülök. 

– Mondja uram, hol  van Málta? – kérdezi a megszokott „mit parancsol?” helyett. Meg se bírok szólalni a meglepetéstől. Előbb végtelen nagy csend vesz körül, aztán ismét ott zakatol a fülemben száz és száz türelmetlen vevő zsivaja.

– Hát . . . a Földközi-tengeren... – nyögöm.

– Hol? Nem értem! A tengeren?

Magamhoz térek.

– A Földközi-tenger közepén, asszonyom, Afrika és Európa között.

Megemberelem magam:

– Tudja az egy kis szigetország . . . Önálló állam. De miért kérdezi?

– Ezek azt gondolták, nem tudom, hol van, pedig sejtettem, hogy arrafelé. Ők persze nem tudják, hol lehet, fogalmuk sincs. Én tulajdonképpen biztos voltam benne, hogy ott van, azért kérdeztem. Nem lehet nagy ország, mert nem tudja mindenki, hol van... Képzelje! Eddig akárhány vevőtől kérdeztem, egyik sem tudta megmondani.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

 

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.03.22. 18:57