Biszák László alkotása

14102248_1397798996903442_1724603874600671708_n.jpg

40x30 cm. akril.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.28. 07:27

A Szent István Nemesi Rend hazai megalapítói

Nyíregyháza-Sóstóhegy

szszb_32_tk_lendvai_zoltan_800.jpgSzétszóródott a magyarság, mint homok a szélben. Vannak, akiket csupán érzelmileg érint ez a tény, mások a tettek mezejére lépnek. Az Újvilágban, akár az Alkotmányt megfogalmazó alapítók, ezúttal 6, nemesen gondolkodó férfi nyilatkozatot és fogadalmat tett: mindent elkövetnek a szórványban, a határainkon túl és az anyaországban élő magyarok fennmaradásáért, összetartozásának erősítéséért. Molnár Elek, aki jelenleg Floridában él, vitéz Bánkúti Géza, vitéz Beke Imre, dr. Hilberth Tamás, Juhász Ferenc és Kossányi Miklós alapító atyák a nemzet sorsáért aggódó magyarok nevében, Szent István államalapításának ezredik évfordulóján, 2000. augusztus 20-án látták el kézjegyükkel az Alapító Okiratot. Lendvainé Ildikóval – akinek Molnár Elek a nagybátyja – és férjével, Lendvai Zoltánnal a tárgyi és szellemi emlékekkel, fotóhegyekkel zsúfolt családi ház nappalijában ezer évet repülünk vissza az időben. Előre pedig mennyit is láthatunk? – talán kiderül az írásból.

Minket is mélyen érintett a magyarság hányatott sorsáról folytatott polémia – kezdi a beszélgetést Ildikó. – Kimentünk Amerikába és ott részletesen tájékozódtunk a nemes küldetésről. 2001. augusztus 18-án pedig már Nyíregyházán avatták a Nemesi Rendhez csatlakozó új tagokat. Ebben a nappaliban – mutat körbe – olyan emberek cseréltek eszmét, akik globálisan gondolkodnak és lokálisan cselekednek, s erre buzdítják a barátaikat, családtagjaikat és a téma iránt érdeklődőket.

Magyarországra, közelebbről Nyíregyházára a Lendvai házaspár hozta el a Szent István Nemesi Rendet. Innen keresték fel az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki magyarság képviselőit, a hagyományokat őrző közösségeket. Országszerte is elindították a szervezést, avattak új tagokat Nyírparasznyán a csodálatos református templomban, Ópályiban, Budapesten, Karcagon, de eljutottak Kárpátaljára, Erdélybe és a Felvidékre is. A határainkon túli programokról több kilónyi fénykép és elmondhatatlan élmények őrzik a feldarabolt nemzet szellemi újraegyesítéséért tevékenykedők cselekedeteit. A másfél évtized számos programja közül csupán néhánynak szoríthatunk itt helyet: például Salánkon a Mikes Kelemen csoport közreműködésével a református templomban történt avatás után a görög- és a római katolikus hívek is csatlakoztak hozzájuk és énekelve vonultak a Rákóczi szobor avatásához. Csángó magyarokkal kötöttek barátságot. Külön kérték, hogy a Salánkon élő és a Beregszászi Magyar Egyetemen tanító Kész házaspár áldozatos munkáját emeljük ki, mert a felnőttek mellett gondolnak a gyerekekre is. A viszonylag zárt közösségben élő magyarok gyermekeinek szerveznek honismereti tábort, bevonva anyaországi vendégeket is. Jurtákban alusznak, megismerik az ősök mesterségét, például a lovaglást, a nyílvessző használatát, és elméleti, történelmi ismeretekkel is gazdagodnak.

45 magyarlakta településről toborozták a Nemesi Rend tagjait, és 18 határon túli településen tartottak már avatást, de a kezdeti lelkesedés sok helyen alábbhagyott. Ők viszont töretlenül őrzik a lángot, mint Ildikó fogalmazott: mi a templomban, kezünket felemelve esküt tettünk Isten és a közösség előtt, hogy mindent megteszünk a magyarság összetartozásának elősegítéséért, csak nem szegnénk meg az eskünket?!

A cselekvő támogatáshoz pénz is kell, ezért Zoltán és Ildikó létrehozta a Szent István Nemesi Rend Első Alapítványát, mely a jelenlegi vezető, Móré Mihály irányításával új lendületet kapott. Sikerrel pályáztak központi forrásokra. Így tudták nemrégiben a kolozsvári Házsongárdi temetőben rendbe hozni a báró Wesselényi család sírkertjét. Az Árpádházi Szent Erzsébet Líceum végzős diákjainak gyönyörű ballagó ruhákat ajándékoztak, mások huszár egyenruhát kaptak. A gyimesközéploki iskolának hímzett zászlót adományoztak. Szorosan együttműködnek a sóstóhegyi Aranykor Nyugdíjasklubbal is, amelyet Lendvai Zoltán vezet. Tavaly például zsákszámra gyűjtöttek használt ruhát és vitték ki Salánkra.

Olyan emberekkel ismerkedtünk meg az évek során – folytatja Lendvainé Ildikó – akik szintén önzetlenül tevékenykednek a magyar közösségekért, például Berszán atya, Tőkés Erzsébet, Deáki András. Fontosnak, hogy a diaszpórában élő honfitársaink unokái is tudjanak megszólalni magyarul. Szerveznénk szívesen cserelátogatást, mert az anyaországbeliek, főleg az idősebbek, nem beszélnek angolul, ugyanúgy, ahogy az 56-os emigráltak unokái nem ismerik nagyszüleik nyelvét. Felemelő pillanat volt Csíksomlyón az ünnepi körmenet részeseként a kegytemplomhoz eljutni. Látni az ezer éves Őrházat, mellette a kőből kifaragott Szent Koronával.

Lendvaiék közel félévszázados frigyét három gyermekkel áldotta meg a Teremtő: Zsolt táncművész, Péter a Zwack-nál dolgozik, Kata angoltanár. Küzdelmeiken érzik az égiek áldását.

***  TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.25. 08:09

Írta: Péter Béla

 

Péter Béla fotója.jpg− Na, kisfiam, hamar csinálunk egy kis laskát, aztán mehetünk a Középhegybe. Volt ez a kis eső, lenni kell gombának, ha meg nem lesz, majd hozunk egy hát fát − szólt lóci nagyanyám.

Gyorsan begyújtott a masinába. Vizet forralt. 6-7 krumplit dobott a főzőlébe, amit nemsokára ki is szedett. Villa hegyén meghámozta, majd egy lábosfélében összetörte, hozzáadta a lisztet meg a sót. A krumpli még gőzölgött, de nagyanyám elkezdte gyúrni, kinyújtani. Az így keletkezett, palacsintánál nagyobb lapítványokat a masina platnijára tette, és mindkét oldalát jól megpirította, amíg barnás hólyagok nem jelentek meg rajta. Aztán tányérra tette, és libazsírral megkente. Nagyon jó illatok keringtek körülöttünk, miközben négybe hajtva tette elém, mondván, hogy egyél, mert sokáig odaleszünk. Csak vacsorára térünk haza.

Alföldi kölyöknek mi kell ennél izgalmasabb foglalatosság, mint menni a hegyekbe? Indultunk, s eloldalaztunk a nadrágszíj parcellák szélén, át a nedves füvű réten, aztán fel a Hásas lankásabb emelkedőjén, egyenesen a Középhegy erdővel borított, meredeken ívelő gerince felé. Közben összevissza futkároztam nagyanyám kissé nehézkesen lihegő alakja körül. Boldog örömmel követtem a fehér vászonbatyus asszonyt.

A Középhegy rókagombái, a kék és piros hátú galambgombái érkezésünket megneszelve csodás díszsorfallal kedveskedtek, hogy megleljük a peszegombákat és a szurdokoldal barna bársonyú igazi gombáit, a vargányákat, ügyelve arra, hogy messze elkerüljük az elesett ruszki katonákat rejtő fenyves erdőt, ahol a gombák romlottak, mert a halottak tetemei táplálják azokat. Kosarunk időközben szépen megtelt. Nagyanyám hátára vette a fehér vászon batyujába rejtve, és Lócnak vettük az irányt. Ne menj távolabb a hangunknál, figyelmeztetett a szokásos szigorral. Lassan haladt a lejtőn lefelé. Boldogok voltunk, mert a teremtő nem volt szűkmarkú. Nehezen keltem föl arról a rönkről, amin olyan jó volt megpihenni. Ekkor észrevettem egy felhőcskét az égen. Palóc öregasszonyforma, batyuval. Szemem azonnal kutatni kezdte a hazafelé vezető poros utat, de azon csak egy kis fürge szellő nyargalászott önfeledten.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Péter Béla tárcái

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.24. 18:03

14075034_1080289202047013_588961789_o.jpgSzerelem és szolgálat.  Ez a két szó, amivel jellemzik tevékenységüket a fehérgyarmati Varázskendő bábcsoport tagjai. A 2000-ben alakult együttes jelenleg öt fix emberrel működik.  Dunai Györgyné Erzsike ma már nyugdíjas, óvónő volt.  Juhászné Csurka Ildikó szintén nyugdíjas, művelődésszervezőként dolgozott. Fazekasné Czibere Márta jelenleg is művelődésszervező.  Ombódi Barnáné Ildikó, és Kőváriné Márton Gyöngyi óvónők. 

A szakkör létrehozása előtt gyerekbáb csoportot vezetett Ildikó, aki egyik alapító tagja a csapatnak. Annak idején Erzsike vetette fel, hogy szervezhetnének egy felnőttekből álló szakkört is.

– Szomjaztunk rá – mondja lelkesen.

Erre a mondatra azonnal reagál Ildikó:

– Csak te – és hangos nevetés tölti be a művelődési ház auláját.

14114698_1080289195380347_544733000_o.jpg14089548_1080289172047016_1723024388_n.jpg14080913_1080289132047020_419808143_n.jpg14031069_1080289125380354_1330661466_n.jpgIlyen vidám hangulatban telnek a megbeszélések és a próbák is.  A gyerek bennük maradt, mondják, kiszállnak a mókuskerékből, míg a bábokkal foglalkoznak és itt, ebben a közegben a felnőtt gondjaikat is leteszik. Egyöntetűen állítják, ez nem munka és nem is hobbi.  Jóval több annál. Szerelem. Ildikó és Erzsike után Márta is csatlakozott hozzájuk.  Ő már az általános iskolában is bábozott, így szívesen lett tagja a csoportnak.

A díszleteket maguk készítik, és együtt állítják össze a darabokat. Nagy szekrényekben várnak az újabb fellépésre a „szereplők” amik között vannak kesztyűbábok, de marionett jellegűek is.  Sok idő telt el egy-egy darab összeállításától az előadásig. A tervezés, a bábok és a díszlet elkészítése időigényes elfoglaltság, estébe nyúló délutánokon dugták össze a fejüket, mire megszületett a kész mű. 

– Szerencsések vagyunk, mert mindannyiunknak jó férje van. Mindig támogattak minket szenvedélyünkben. Volt, akit vacsorával várt haza házastársa, volt, akinek hitvese még a házimunkát is elvégezte. Nélkülük nem ment volna.

Nagy súlyt fektetnek a felcsendülő zenékre. Még énektanárhoz is jártak egy előadás kedvéért, hogy megtanuljanak kottából énekelni. Nem is hinnénk, hogy mennyire fontos része a daraboknak a zene.

– Ma a gyerekek többsége nem tud figyelni egy prózai előadásra. A megfelelő muzsika azonban segít lekötni az apróságok figyelmét – tudom meg Ildikótól.

Egy bábjátékon keresztül emberi karaktereket, személyiségjegyeket ismerhetnek meg a gyerekek, ezáltal megismerik a hozzájuk tartozó fogalmak jelentését is.  Erkölcsi értékeket, viselkedésmintákat közvetítenek, kiemelkedően fejleszti a gondolkodásukat, de beszédkészségüket is. Tehát mindamellett, hogy egy varázslatos világba csöppennek a kicsik, fejlődésükben is fontos szerepet kaphat a bábelőadás.

– Sajnos nagyon kevés a megfelelő bábdarab. Ezelőtt a könyvtárban kutattunk általunk is kivitelezhető előadások után, de túl hosszú, vagy sokszereplős a többségük, így számunkra kevés jöhetett szóba. 

Legszívesebben népmeséket adnak elő.  Egyik nagy közös kedvencük a Rest macska című bábelőadás. Nevetve idézik fel emlékeiket, s eközben kiderül, hogy a sok vidámság mellett, azért konfliktus is akad néha. 

14088825_1080289138713686_1864183401_n.jpg– Ha megvan az előadás története, akkor együtt kifundáljuk hogyan is kéne összerakni. Na, ilyenkor van, hogy összevitatkozunk. Van bennünk művészi véna, talán ennek tudható be, hogy kicsit mindannyian érzékenyebbek vagyunk az átlagnál. Ez lehet oka a hirtelen kialakuló vitáknak, amik szerencsére, ahogy jönnek, oly gyorsan illannak tovább – meséli Erzsike.

Ő az, aki elkészíti a figurákat. A bábok többsége nagyméretű. Elkészítésük sok erőt, kitartást igényel.  Alapanyagot keres hozzájuk, textilek, kiegészítők után kutat. Maximalista. Bevallása szerint néha még bevásárlás közben is azon töri a fejét, miképp is lehetne kialakítani egy barlangot, vagy épp a Télapó szekrényét.

Korábban, a városnapokon, szabadtéri előadást tartottak, amiben nagyon jó volt az, hogy a csak arra járó is megállt legalább pár percre.  Azért bevallják, jobb szeretnek színpadon játszani, vagy legalábbis zárt térben.

– A darabokban nagy szerepe van az apróbb neszeknek, fényeknek is. Szabadtéren nehezebb – a nem megfelelő fény-és hangviszonyok miatt – estét, hajnalt produkálni, madárcsicsergést, vagy más hangokat, hisz a külső helyszín zajai, fényei elnyomják ezeket.

Kedvenc közönségük a vidéki gyereksereg, akikhez kevés kultúra jut el.  Felemelő érzés látni a ragyogó szempárokat, a gondtalanságot, a boldogságot a gyerekarcokon. Épp ezért utaztak szívesen apróbb falvak kis óvodáiba, hogy elvigyék azokhoz is ezt a fajta szórakozást, akinek nincs módja bábszínházba járni.

Büszkén mesélik, hogy Bárdi Margiton keresztül – aki a Megyei Pedagógiai Intézet báb szakreferense, a Mesekert Bábszínház vezetője – jelentkeztek a megyei Bábfesztiválra, ahol két különdíjat is kaptak. Nagy elismerés ez számukra, mert szakavatott zsűri bírálta el a megmérettetésen résztvevőket.  Dicsőség, mert a többi jelentkezővel szemben ők amatőrök voltak.

Arról is érdeklődtem, hogy miből finanszírozzák a bábcsoport működését. Megtudom, hogy honoráriumot nem kapnak tevékenységükért, de szívügyük ez a munka, így fizetség nélkül is szívesen szórakoztatják a bábelőadást kedvelő gyerekeket. Az önkormányzattól kapott támogatáshoz pályázat útján jutnak, az így befolyt összegből fedezik az utazást, és a bábkészítést. Fennállásuk tízedik évfordulóján kiállításon csodálhatták meg az érdeklődők a különleges bábokat.

14087601_1080289192047014_108897868_o.jpgKedvenc szerepükről kérdezve őket elmondják, hogy kissé be lettek skatulyázva szerepeikbe. Például Juhászné Ildikó az örökös Télapó, Ombódiné Ildikó pedig a királylány. Igyekeznek a temperamentumuknak, hangszínüknek megfelelő szerepet választani. A megbeszéléseken döntik el, hogy kinek mi áll jól, ki melyik szereppel tud azonosulni. Ahogy kezükbe veszik kedvenc figurájukat, arcuk átszellemül, és látszik, hogy szívből játszanak. A bábjáték művészet. Jó tudni, hogy sosem válhat elavulttá.

***  13336137_1022956094446991_411497681802646501_n.jpg

   Írta: Kiss Erika

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.22. 17:56

Bíró Ernő alkotása

13962889_1390918430924832_5505229716314498760_o.jpg

50x35 cm. akvarell.

2016.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.21. 08:21

Slezsák Imre könyvtárigazgatóról beszél Cs. Varga István irodalomtörténész

 

slezsak_imre-3.jpgAhogyan egy labdarúgócsapatban a sztárok mellett kellenek a pályát „felszántó”, 90 percen át megállás nélkül robotoló „kulimunkások”, ugyanígy a kultúra területén is elengedhetetlenül nélkülözhetetlenek a mindennapi aprómunkát végzők. A híres írók, a költők, a reflektorfényben álló csillagok mellett sokszor nem vesszük észre az árnyékban meghúzódó „mezítlábas apostolokat”: a kis falvak tanítóit és az ébredező értelmű gyermek kezébe először könyvet adó könyvtárosokat. Egy életre adósaik vagyunk, de sokszor még a „köszönöm” szót is elfelejtjük nekik kimondani.

Ez az írás köszönet. Köszönet egy alázatos, hivatástudó és nagyszerű embernek, Slezsák Imrének, s rajta keresztül minden könyvtárosnak. A könyvtárosok a kultúra, a művelődés névtelen hősei, akik áldozatos munkát végeznek értünk, olvasókért. Slezsák Imre – akit 2002-ben rendelt fel magához az úr égi szolgálatra – itt, a földi létben 52 esztendőn át volt könyvtáros hazánk egyik leggyönyörűbb vidékén, Borsodban, a Bódva völgyében, amelyet a Jóisten minden bizonnyal jókedvében teremtett. Előbb a járási könyvtár, majd később, amikor a székhelytelepülés, Edelény város lett, a városi könyvtár vezetője volt. Ebben a minőségében e rejtett falvakkal teli edelényi járásban a könyvtármozgalom megteremtője, s mindvégig szakmai irányítója volt. A kitűnő szakemberre Cs. Varga István irodalomtörténésszel emlékezünk.

Ön az edelényi gimnáziumnak tanára volt, és személyesen nagyon jól ismerte Slezsák Imrét. Ha a nevét meghallja, mi jut róla az eszébe először?

Az jut eszembe róla először, ami „Az élet útjain” című könyvét kitölti: vagyis maga a könyvtár. Slezsák Imre azt vallotta: a könyvtár a modern kor temploma, az örökségünkkel, élő múltunkkal való szellemi-lelki kapcsolat színhelye, ahol áhítatos csendben, műhelymagányban találkozhat a lélek a régi korok és a jelen nagy szellemeivel, jeles élő és holt személyiségeivel. Slezsák Imre élete számomra példa, sőt példázat. Élete és említett könyve is bizonyítja: az emberi tudattól elválaszthatatlan az erkölcsi tudat, mert egyéni és társadalmi életünk, egész lényünk, gondolatvilágunk szerves részét alkotja. Tudjuk, a változás a világ legegyetemesebb tulajdonsága, ezért emberi tökéletességre törekedni annyit tesz, mint jó irányban változni, vagyis fejlődni. Slezsák Imre iránt hálás emlékezéssel vagyok. Számomra az emlékezés irányszabó pillanata az, amikor először találkoztam vele az edelényi könyvtárban Ladányi Mihály író-olvasó találkozóján. Ladányi figyelemfelhívó, akkor szinte meghökkentőnek számító módon így kezdte mondandóját: „Kérdezzenek bátran! Szabad országban szabad ember azt mond, amit szabad!”

Kérem, hogy idézze fel Slezsák Imre életútját! Mik voltak az elhivatott könyvtáros életének a legfontosabb állomásai?

A ma Edelény városhoz tartozó Finke községben született 1932-ben. A gyermeksége nehéz háborús években telt, nem csoda, hogy a nagy világégés után magával ragadta a szépet ígérő, új világ lendülete. Bár az „újat, szebbet és jobbat ígérő szándék” a tettekben gyakran megbicsaklott – sőt olykor bizony visszájára is fordult –, ő azon a vártán, ahová a sors állította, mindig helytállt emberi tisztességgel. Egy rövid ideig – 1951–52 között – szakoktató volt Diósgyőrben, de a szülőföld mágnesként vonzotta vissza. Ő maga írta később: „Szerettem, szeretem szülőföldemet, ezt a gyönyörű Bódva menti tájat; az itt élő, a megélhetésért sokat dolgozó embereket. Itt születtem. Együtt éltem velük. Ismertem gondjaikat, örömeiket, bánataikat… A táj mágnesként vonzott magához…”

Hogyan lett a szakoktatóból könyvtáros? Mikor döntött e hivatás mellett?

1950-ben a miskolci körzeti könyvtár felajánlotta szülőfaluja tanácsának, hogy hozzon létre könyvtárat, a könyvet ők adják, a helyiek meg teremtsenek elő könyvtárost és néhány szekrényt a könyvek elhelyezéséhez. Az akkori tanács vezetőinek a választása Imrére esett, s hogy miért éppen rá, annak persze előzményei voltak. Imre 1947–48-ban – néhány fiatallal összefogva – aktív kultúréletet teremtett a szülőfalujában. Színpadot építettek az elhagyott urasági épületben, s hogy az ifjúsági szervezetüknek legyen saját otthona a kastélyhoz tartozó istállót rendbe tették, ahol egy elég szép klubot rendeztek be. Ebbe a klubba Imre – aki akkor Diósgyőrben volt inas, pontosabban vasesztergályostanuló – szerzett néhány könyvet, esténként pedig eljárt az üzem ifjúsági szervezetének klubjába, ahol a szórakozás és tanulás mellett jutott idő arra is, hogy nagy kedvvel segítsen az ottani könyvtárosnak. Mivel ott némi gyakorlatra tett szert, el merte vállalni a finkei könyvtár vezetését. E hősi korszakról Slezsák Imre azt írta visszaemlékezésében: „Körülbelül 200 kötet könyvet hoztunk Miskolcról. Egy régi ruhásszekrényt kaptam a könyveknek, és azt a tanács egyik irodájában helyeztük el. Hetente egyszer, vasárnap kölcsönöztem. (…) 1951 telén egyhetes könyvtáros-tanfolyamon voltam Miskolcon. Itt ajánlotta fel Szőnyi László, aki az egyhetes tanfolyam vezetője volt, hogy vállaljam el a szervezés alatt álló Edelényi Járási Könyvtár vezetését. Szerettem a kultúrmunkát, mint községi könyvtáros megszerettem a könyvtárosi teendőket is. Elvállaltam. 1952 ősze volt akkor, és 20 éves voltam. Néhány napot a szikszói körzeti könyvtárban töltöttem, utána belekerültem a mély vízbe, és úsznom kellett. Első feladatom a járási könyvtár berendezése és felavatásának megszervezése volt. Vasúton megérkeztek a bútorok, sötét fenyőfa állványok, két nagy íróasztal, hatalmas kölcsönzőpult és egy gépíróasztal. Két helyiség berendezésére volt elegendő. Előbb magam láttam munkához, majd néhány hónap múlva másodmagammal dolgoztam, és egy év múlva a harmadik főt is megkaptuk. Kaptam egy vadonatúj 125 köbcentis motorkerékpárt. Ez nagy szó volt, rang volt akkoriban, de télen-nyáron menni kellett vele. Rettenetesen rosszak voltak az utak, mégis egyedül alig utaztam vele, mindig volt útitárs. Nagyon féltettem ezt a segítőtársat. Sokszor, nagyon sokszor a tankon vagy a hátsó ülésen keresztüldobott zsákban szállítottam vele a járás községeibe a könyveket. Csomagolópapírt, de általában papírt alig lehetett kapni, a boltból vásárolt staniclikra írtuk a hivatalos leveleket. Sok levél ment ki valami ilyenféle szöveggel: »Ha könyvet akar kapni, hozzon vagy küldjön be zsákot!« Ment a könyv, utazott a zsákokban, vonaton, motorkerékpáron, szekéren, mikor hogy. Ha nagyon hideg volt, hosszú évekig lovas kocsin mentünk a vasútállomástól a távoli községekbe, és hogy gazdaságos legyen az út, cserekönyvet is vittünk magunkkal. Többen mentünk, az egyik munkatárs az egyik községben, a másik a másik községben szállt le a szekérről. Visszafelé sorban szedte fel a szekér a munkatársakat. Ha hideg volt, forralt bort tettünk a táskába. 1953-ban 14 új könyvtárat szerveztünk. Jelentős feladat volt egy-egy könyvtár megszervezése, a feltételek megteremtése. Akadályt nem ismertünk. Terv volt, célkitűzés volt, és teljesíteni kellett. A nagy cél: minden településen legyen könyvtár. Szekrény sem, pénz sem volt, valahogy mégis mindenütt megtaláltuk a megoldást. Ládbesenyő község könyvtárának első szekrényét egy régi menyasszonyi láda átalakításával, bepolcozásával készítettük a tanács elnökével együtt. Szendrőládon adóba lefoglalt ruhásszekrényből, Szin községben pedig a padlásról leszedett deszkából készítettünk polcot. Na, és a propaganda? Nem volt könnyű feladat. Villany csak néhány községben volt. A maximlámpás vetítőgép volt a csábítóeszköz. De sokan összejöttek egy-egy vetítettképes előadásra! Emlékszem, 1953-ban sorra vetítettem Petőfi János vitézének diafilmváltozatát. A termelés segítésének egyik szorgalmazott eszköze a felolvasás volt. Persze nem a kultúrházban vagy a klubban, hanem a munkavégzés színhelyén, az aratóföldön, a cséplőgépnél stb. Vasárnap pedig falusi szokás szerint a kapuk előtt üldögélő embereknek. Ez úgy ment, hogy a köszönés után beálltunk a munkába, és amikor pihenőt tartottak, reggeliztek vagy ebédeltek, előhozakodtunk, hogy tulajdonképpen miért is jöttünk, és elkezdtük a felolvasást. Közben az olvasók és a kölcsönzött kötetek száma magasra ívelt. A lakosság megszokta a könyvtárakat, kezdett igényeket támasztani velük szemben. Nőtt a könyvállomány. A könyvszekrények kicsinek bizonyultak. A könyvtárak kinőtték bölcsőjüket. Az ötvenes évek derekén jártunk akkor. Régen volt, nagyon szép volt, a könyvtárak hőskora volt ez az időszak.”

Az egyik írásában „erős hitű embernek” titulálta Slezsák Imrét. Mit kell ezen érteni? Megmagyarázná ezt a szép és kifejező megjegyzést Slezsák Imrével kapcsolatban?

Nem kell ezt sokat magyarázni, ő szó szerint erőshitű ember volt. Az edelényi, Bódva-völgyi szülőföld művelődésének vállalt ügyeit, a régión túlmutató eredményeit a nagy hite hívta világra. Sorsa és számos megpróbáltatása sok-sok kortársáéval rokon. Tudta, hogy az emberi életnek, erőnek, házasságnak legmélyebb forrása a hitbéli forrás. A nagy közösségi változásoknak is a hitbéli forrás a legfőbb indítékuk, a házasságot sem a szeretetté váló szerelem tartja meg, hanem hitbéli kegyelem. Egy életen át éltette ez a hit Slezsák Imrét, és a családi otthonában a szerelmet és a szeretetet. Fiatalon súlyos tapasztalatokat szerzett a második világháború pusztításairól. Ifjan szenvedő részese lett a világ- és társadalommegváltó vakhiteknek, kiábrándító csalódásoknak. 1956 tüneményes csodáját letiporta a keleti zsarnokság. Ismét idegen világban találta magát. Mégsem vonult vissza a magánszférába. Könyvtárosi, irodalomszervezői munkásságát a kiteljesedő küldetéstudat jellemezte. Számára a kultúra mindig szent dolgot jelentett. Azért munkálkodott, hogy a magyarságot, a népet, nemzetet erősítő irodalom is megmaradhasson. Megkövetelte, hogy az író és a költő az emberi magatartásával is példakép legyen, és a közérthetőséget is számon kérte az íróktól. Izsó László parasztköltő verseit összegyűjtötte, Balázs Ferenc költő-tanító verseinek megjelenését támogatta. Laki Lukács László szerint Slezsák Imre nélkül ezeknek az embereknek a verses hagyatéka megsemmisült volna. Elindította az Edelényi Füzetek kiadványsorozatot, hogy színvonalas irodalmi, történelmi, néprajz- és helytörténeti munkák megjelentetését segítse.

Egyszóval nem csupán könyvtáros, hanem hely-történész is volt. Miért tartotta fontosnak ezt a szakterületet?

Mindig fontos feladatának tekintette a helytörténeti kutatók munkájának támogatását. Ezért a tevékenységéért kapta az Istvánffy Gyula-díjat. Demeter István, Pécsi Bertalan, Tömöl Béla, Bobaly István, Jakab László és mások helytörténeti tevékenységét hathatósan előmozdította. Sokat dolgozott a Hazafias Népfront mozgalomban is, s mondhatom, legalább annyira hazafias volt az ő tevékenysége, mint népfrontos. A Galyaság lakói, értelmiségi képviselői is joggal tartják számon, hogy az égerszögi könyvtár és iskolatörténeti gyűjtemény megalapítása – valamint több értékes adatközlő fölkarolása – Slezsák Imre mecénási tevékenységét dicséri.

Mindaz, amit elmondott Slezsák Imréről, engem megerősít abban, hogy kivételes és ritka személyiség volt, különleges hivatásszeretettel…

Gyarapította, védte és óvta a könyvállományt. Félt a selejtezésektől. Könyvtártörténeti tényként ismerte az 1919-es, 1942-es, majd pedig az 1949-es hatalmi parancsra elrendelt selejtezés történetét is. Azt vallotta, hogy egyetlen műtől sem szabad megválni, csak a harmadik vagy negyedik példányokat szabad selejtezni, más könyvtáraknak adni. Nem tűrte, hogy a könyvtárat fecsegő, nevetgélő, székeken hintázó, rendetlenkedő látogatók „kultúrmelegedőnek” használják. Örült a könyvtárhálózat gyarapodásának, de szomorúan tapasztalta, hogy eltűnőben az olvasásra sarkalló vágy, és megfogyatkozott a diákok érdeklődése a tanórákon hallott ismeretek tudományos háttere iránt. Bántotta, hogy a szabadidőt egyre kevesebben fordítják művelődésre, s egyre többen pusztán szórakozásra. Arról is „rögeszmét” cseréltünk, hogy a kötelező olvasmányok gondos elolvasása, kijegyzetelése helyett sokan különféle ösztövér kivonatokat használnak, mert minél rövidebb idő alatt szeretnének  „túllenni” az olvasnivalón. Amikor az iskolai terhelés csökkentéséről volt szó, mindig hangsúlyozta: ennek akkor van értelme, ha a diákok más, fontos tárgyaknak a mélyebb megismerésére fordítják a felszabadult időt, nem pedig unaloműző szórakozásra. Azt is tapasztalhattam, hogy nagyon szerette és segítette a böngésző, fürkésző, kutató embereket. Értékes szakdolgozatok, évfolyamdolgozatok, díjnyertes pályamunkák egész sorának a megszületésénél bábáskodott. Magam is hálával tartozom neki azért a figyelmes szeretetért, amellyel 1970 és 1973 között – edelényi gimnáziumi tanárságom idején – Németh László pályakezdéséről szóló egyetemi doktori disszertációm elkészítésekor segített és biztatott. Tanúsíthatom, hogy nagyon tudott örülni mások eredményeinek. Erről többször meggyőződhettem, például 1999 szeptemberében, Debrecenben, amikor Slezsák Imre – Béres János egykori edelényi kartársammal együtt – jelenlétével megtisztelte az egyetemen tartott, professzori titulust hozó habilitációmat.

Mindezek ismeretében nem sajnálatos, hogy Slezsák Imre csak egy szűk térben, a Bódva-völgyben fejtett ki kultúrmissziós tevékenységet? Szeretném hinni, hogy a hozzá hasonló személyiségeknek országos hatást kellene gyakorolniuk a szakmájukban…

Mit ért azalatt, hogy szűk térben? Erre azt mondom: nem a terjedelem minősíti a tevékenységet. Gondoljunk Aquinói Szent Tamásra, aki – amikor egy folyosót takarító laikus szerzetestestvére az ő tudását, műveinek jelentőségét kezdte dicsérni – azt mondta: „Testvér, a maga seprűje és az én tollam teljesen azonos értékű Isten előtt. Ha pedig ön tisztább szándékkal seper, mint én írok, akkor az ön seprűje messze megelőzi értékben az én tollamat.” Slezsák Imre – Ady Móricznak küldött szavával szólva – „szentírásos ember” volt, akinek valóban „szent” volt az írás, mert az emberi kultúra, a könyvkultúra, a szellem és lélek művelését tartotta fontosnak. Neki Edelény és a Bódva-völgy valóságos „szellemi-lelki provinciája” volt a szó eredeti, római kori értelmében. A provincia ugyanis „hatáskört, munkakört, feladatot, hivatalt, parancsnokságot, fővezérséget” jelent. Az ilyen szellemi provinciában – messze a földi istenségek és ideológiák centrumától – körülhatárolható az illetékességi, hatás- és tevékenységi kör, itt a könyvtár a csend szigete, ahol a legmélyebb kultusz az olvasás. Akkor építette ki ezt a szellemi tartományt, amikor a tévé, rádió és sajtó egyaránt azt szuggerálta, hogy meg kell szabadulnia ennek a kis népnek a tradícióitól, mert azok mindenestül provinciálisak, lokális érvényűek, és a modern világban szégyellnivalók.

Kultúrmissziójáért még az életében megkapta a társadalom elismerését? Slezsák Imre kitüntetésekkel, díjakkal megbecsült szakember volt? Vagy pedig nem is érdekelték az efféle a társadalmi jelzések?

Amikor a hivatalos elismeréseinek és kitüntetései-nek dokumentumait nézegetem, mindig eszembe jut a szenvedések, méltatlanságok miatt kissé megkeseredett nézése és mosolya. Kiváló népművelő volt, túl a kitüntetés formális jelentőségén. Mennyire örültem, amikor a közművelődési könyvtárügy „hőskorszakának” e jeles személyiségét a magyar könyvtártudomány Szabó Ervin-díjjal tüntette ki – mégpedig Vekerdi Lászlóval együtt! Edelényi kitüntetései között szerepel az 1975-ben kapott Edelény Közösségéért, az 1992-ben odaítélt Edelényért Emlékérem, valamint a Pro Urbe Edelény kitüntetés is, amelyet az önkormányzat „a város érdekében kifejtett kimagasló közművelődési tevékenységéért megbecsülése és tisztelete jeléül” adományozott neki. Sokszor mégis olyan érzés kerít hatalmába, hogy Edelény adós maradt Slezsák Imre munkásságának illő, méltó és igazságos elismerésével. Éppen az edelényiek tudhatják legjobban, hogy Slezsák munkásságára, annak látható, emlékezetben tartható eredményeire mennyire érvényes Hemingway híres jéghegyelmélete. Köztudott, hogy a jéghegy minden kiemelkedő részének hétnyolcad rész felel meg a víz alatt… Slezsák Imre edelényi jéghegyember volt, igazi énjének, eredményeinek csak a „kilátszó” egynyolcad része mutatkozott meg: a jéghegy törzse, a hétnyolcad rész mindmáig láthatatlan, rejtve marad a legtöbb ember előtt.

Slezsák Imre emberi nagyságát az is mutatja, hogy az élete végén milyen nagy türelemmel viselte a testi szenvedést…

A végső elmúlást csodálatos bölcsességgel, Isten akaratában megnyugodva fogadta. 2002. április 11-én, Szalonnáról – a Kalász László-emléktábla avatásáról jövet találkoztam vele utoljára. Számomra maradan-dó példa, ahogyan az élete végén végleg elrendezte dolgát az emberekkel és Teremtőjével. Az edelényi katolikus templomban rendre részt vett a szentmiséken, és Kovács Antal kanonok úr személyében nemcsak jó barátra, hanem lelki atyára is talált a hit, hűség és hitelesség jegyében. Slezsák Imrére, az általa irányított munkára és könyvtárigazgató utódaira – Laki Lukács Lászlóra és Hadobás Pálra –, az ügyszerető kolléganőkre, kollégákra, a magyar kultúra végvári kapitányaira is érvényes Kosztolányi kívánása: Légy áldott, régi hely, Légy áldott, régi ház, Légy áldott, régi tej, Légy áldott, régi láz. Légy áldott, régi hó, Légy áldott, régi hő, Te szívemet nyitó, Te lelkem építő.

Hajdu Imre

***

SLEZSÁK IMRE (született 1932. szeptember 13-án Finkén, elhunyt 2002. április 28-án Edelényben) könyvtárigazgató. Az ELTE Bölcsésztudományi Kar könyvtár szakán végzett 1966-ban, majd a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát történelemből 1977-ben. 1952-től a nyugdíjazásáig, 1993-ig könyvtáros, könyvtárvezető. Legfőbb kutatási területe: Edelény és környéke történelme, művelődéstörténete és folklórja, a kortárs írók, népi alkotók, emlékírók élete és munkássága, Kalász László élete és költői munkássága. Könyvei: Edelény és környéke (1987), Az élet útjain. Válogatott írások (2002), A Miklós Gyula Kertbarát Kör 25 évéből (2002). Nagy érdeme volt abban, hogy az Országgyűlés 2000-ben a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény módosításában Edelényt „bortermelő hellyé” nyilvánította. Kitüntetései: Szocialista Kultúráért (1966), Kiváló Népművelő (1972), Darvas József emlékérem (1982), Szabó Ervin emlékérem (1984), Istvánffy Gyula emlékérem (1986), Edelényért Emlékérem (1992), Pro Urbe Edelény (1995).

CS. VARGA ISTVÁN (született 1946. február 11-én Kapuváron) irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, az ELTE habilitált professzora. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar–orosz szakos diplomát, majd három éven át tanított az edelényi gimnáziumban, öt éven át pedig az egri tanárképző főiskolán. Egyetemi doktori disszertációját Németh László pályakezdéséről készítette. 1978–1984 között a debreceni egyetem Orosz Irodalmi Tanszékének oktatója. 1974-ben egyetemi doktori címet, 1984-ben kandidátusi, 1995-ben pedig PhD-fokozatot szerzett, 1999-től habilitált főiskolai tanár. 1984-től tanít az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Irodalomtudományi Tanszékén. Több mint 30 megjelent könyvet szerkesztett és lektorált, tanulmányokat publikált német és orosz nyelven. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Magyar Katolikus Újságíró Szövetségnek és a Tokaji Írótábor kuratóriumának. A csuvas irodalom magyarországi kutatásáért, fordításáért, népszerűsítéséért a Csuvas Írószövetség Vaszlej Mitta-díjjal tüntette ki. Az ELTE 1979-ben Pro Universitate kitüntetésben részesítette.

(Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.18. 16:19

Címkék: ü:Slezsák Imre

Írta: Kulcsár Attila

 

wilhelm-leibl-szinyei-merse-portreja-olajfestmeny-restauralasa-festmenyrestauralas-restauratorart-3.jpgA klasszikusokkal az a baj, hogy halhatatlanok. Műveik örök időkre fennmaradnak, mert üzenetük van minden kor embere számára. De nem ám egy az egyben. A nyelv és a viszonyok időről időre elavulnak, le kell fordítani őket a jelenre. Ezért a sikertörténeteket folyton átírják, meghúzzák, aktualizálják. Shakespeare művei közül a Rómeó és Júliát újították fel a legtöbbször.  A fiatalok szerelme maradt, a két család gyűlölködése ma is előfordul, csak most már pisztollyal párbajoznak, autóval üldözik egymást, és kábítószer túladagolással lesznek öngyilkosok.  Amíg a veronai szerelmesekből West Side Story lett, Shakespeare sokszor fordult meg a sírjában.  A szerelem örök téma, csak a vonzódás és vonzódás között egyre nagyobb a különbség. Capulet Júlia ma már így is epekedik: – Ó, Rómeó, miért vagy te Júlia, tagadd meg atyád, és dobd el nemed…

A mi Krúdy Gyulánk is halad a korral, mert ma is közöttünk él. Ha egy fárasztó nap után, záróra előtt betéved a Zöld labdarózsa kisvendéglőbe, és a thonet fogasra felkanyarítja felöltőjét, rögtön kipenderül a főpincér a söntéspult mögül és megkérdezi: – Mivel szolgálhatok a Művész úrnak?

De már a cég ügyvezetője is előkerül a kassza mellől, melyen éppen a napi feketegazdaságot tüntette el, vagyis hogy a pálinkás üvegekről ne hiányozzon a zárjegy, és a szakácsnak legyen munkaszerződése. Mivel nagy műveltségű, olvasott asszony, rögtön meglátja a férfi megváltozott, zavart tekintetében, hogy amióta azt a töméntelen húgysavat kimutatta egy zsidó csodarabbi a vizeletében, már nem az nagy velőevő, pörköltzabáló alfahím – de tudja, hogy konyhájuk nyálösszefuttató ajánlatának nem tud ellenállni a zsigeri gurman.

– Mit szólna Szindbád úr egy burgonyás sütőtök krémleveshez. Egyenesen Demecserből hozattam a pityókát, mely megfőve olyan puha, hogy egy csecsemő is elfogyaszthatná.

– És a sütőtök legalább a Nagykunságból való, mert ott olyan édesre érleli a napsütés, hogy cukorbajos már nem is fogyaszthatja…

– Nyugodjon meg az úr, ez eredeti törökszentmiklósi, ez jó gyomorrák ellen is a Fogarasi doktor szerint, akinek bizton hihetünk, mert a diplomáját a még a Lomonoszov Egyetemen szerezte. De ez csak azzal együtt nyugtatta meg Szindbádot, hogy legutóbb a kemecsei javasasszony megállapította neki a diagnózist, amikor eleredt az orra vére, hogy ez nem a cukorbetegségtől van.

Mikor intett, hogy rendben van, nekiláttak a konyhában az alapanyagok összeválogatásához, hogy nehogy tréfli legyen közöttük. A turmixolás előtt még magához kérette a szakácsot, hogy egy kis sárgarépát is tegyen bele, mert az adja meg az igazi zamatát.    

Amikor egy kis porcelán csészében kihozták neki a párolgó levest, belenyúlt a kabátzsebébe, ahol külön rekeszekben mindenféle fűszerek voltak elkülönítve, megszórta fenyőmaggal, és komótosan ráúsztatott a tetejére három tökmagot díszítésnek. Aztán kivette szájából vadonatúj műfogsorát, és a zsebébe hordott, szappantartóra emlékeztető dobozba helyezte. Ez volt a szokása, amikor valami hígat evett, hogy jobban élvezze azokat az eredeti ízeket, amelyeket hamis fogakkal nem is lehetne. Aztán ujjai női gerinceken tanult balett mozdulataival kanalazni kezdte a vegetáriánus ételt. – Igen ez van olyan jó – mondta szájával elismerően cuppantva –, mint a dévaványai Aranytúzokban a márványsajtos brokkoli leves.

Amikor végzett, jóízűt böffentett garatján. A pincér, mint oroszlán a Lánchíd hídfőjénél, feszes terpeszállásban nézte végig az egyetlen fogyasztó jóízű vacsorázását, mert tudta, hogy ez a kitüntető készenlét még sokat hoz a konyhára. Az igényes vendég érzi, hogy minden körülötte forog, minden pillantására figyelnek.

– Na de most már talán együnk valami komolyat is, kezd megjönni az étvágyam – szólalt meg Szindbád, amikor visszaillesztette a fogsorát.

– Ismeri a séfjük az erdők pecsenyéjét, a medveorrú gombát? 

A főpincér egy pillanatra sértődöttséget mímelt, de aztán kihúzta magát, és büszkén odavágta: – Amelyiket úri gombának is hívnak, és becsületes magyar neve a vargánya? Minden héten kiszalad a fiúnk a lucfenyősbe, és összegyűjti a friss fejeket. Ma volt a napja, uraságodra várnak.

– Tudtam, hogy ide kell jönnöm, ugyanis a gombaterápia állítja helyre a szervezet sav-bázis egyensúlyát, és nekem ezt írta fel a Soltész doktor úr. Emellett olyan jótékony mellékhatása is van, hogy 100 grammja 35 kalóriát tartalmaz, hatod annyit, mint egy marhapörkölt.

– Elkészíthetünk belőle Szindbád úrnak egy pikáns gomba fasírtot?

– Nem bánom –, hagyta rá a daliás főpincérre Krúdy,alias Szindbád –, de akkor itt szállok meg  a Labdarózsában,mert ennek a megemésztéséhez idő kell, a gomba rostjai nehezen emészthetők,  megdolgoztatják a bélműködést, de hadd kínlódjanak a giliszták.

 –  Addig is hozzon egy palackkal abból a jóféle csevicei vízből, amelyik kénes hatásával azt az ételt is megjavítja, amelytől másnap hasfájást kapna az ember.

A gomba fasírt hamar elkészült a konyhán. A rizsköret petrezselyemzöldjével volt díszítve, és a szakács is majdnem eltalálta Szindbád ízlését – attól eltekintve, hogy az a mellényzsebében hordott fűszertartóból egy kis majoránnával tette még pikánsabbá a fasírt velőjét.

Amikor a pincér leszedte a tányérokat Krúdy kedvtelve legeltette szemét  feszes  sztreccs pantallóján, amely mintha lovagló nadrágnak készült volna, olyan passzentos volt az tomporán, a méretes szerszámát katonásan a bal oldalon hordta.

–  Hozhatok még valamit az úrnak, talán egy fogselymet? – kérdezte az készségesen, amikor visszaállt a vendég mellé.

 Hogy is hívják magát, fiam? – kérdezte Szindbád, miközben a bugyellárisát keresgette a farzsebében…

– Kincsem Dezső a becsületes nevem, Kincsem, mint annak a csoda lónak, de csak Dezsinek szólítanak az ismerőseim.

No, Dezsi, akkor hozz fel a záróra után egy palack Borszéki vizet a szobámba, két pohárral. Az jó lesz az emésztéshez is, meg a pótolja a vízveszteséget a fárasztó nap végén…  

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Kulcsár Attila tárcái

 

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.17. 17:09

Hargitai Beáta alkotása

13895538_1384655091551166_3546496389273633561_n.jpg

Akvarell, papír.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.14. 08:00

Pálinkafőző mester

Kömörő

szszb_32_bg_szim_janos.jpgSzatmárban, Beregben, vagy ahogyan a szomszédos megyében, Szabolcsban mondják, a „Feketén” van jó pár kiváló pálinkát előállító szeszfőzde, ám egyik sem olyan ismert talán, mint a kömörői. Egy szeszfőzde népszerűségét ugyanis nem csak a pálinka minősége határozza meg, hanem a szeszfőzdés egyénisége is. Ha savanyú, kedvetlen a főzdés, lehet akármilyen kiváló a párlat, minden pohár után marad az emberben valami hiányérzet.

A kömörői pálinkák kóstolgatása közben szó sincsen ilyesmiről. A főzőmester, Szim János ugyanis rendkívül színes egyéniség, híresen nagy halász, vadász, szakács, s nagy asztalteniszező is – élményeinek, kalandjainak se szeri, se száma. Szívesen meg is osztja azokat a barátaival, vendégeivel. Hallgatni is jó, de mégis csak az az igazi, amikor elfogadjuk az invitálást, beülünk mellé az autóba, s nyakunkba vesszük a nagyvilágot. Jelen esetben a kömörői határt, amit úgy ismer, mint a saját tenyerét. Ami nem is csoda, hiszen itt nőtt fel, s már egészen kicsi korában volt alkalma megmerítkeznie annak szépségeiben.

Híres nagy juhász família az övék, a Szim név ma is egyet jelent az Erdőháton a pásztorkodással. Édesapja, meg a rokonsága errefele terelgette a nyájat, s kislegény korában ő is rengeteg időt töltött a neves kömörői erdőt övező legelőkön, a Gábornokon, a Szalavényen. Meg a Tapolnok partján. De most mi nem e gyakran kiszáradó kanális felé haladunk, hanem a kömörői határt északról szegélyező Túr felé, ami itt ágazik ketté. Egyik ága megy Nábrád, Panyola, Olcsvaapáti felé, a másik meg északra kanyarodva Nagyarnak. Elmegy a híres Petőfi-tölgy mellett, aztán egy kilométerre onnan belesimul a Tiszába. Minden írni-olvasni tudó magyarnak ismerős már ez a táj, hiszen itt született a magyar irodalom egyik legszebb verse, A Tiszánál:„Nyári napnak alkonyulatánál, megállék a kanyargó Tiszánál…”

Nyár van, hétágra süt a nap, a levegő az érett búzamezők illatát hozza. Más években ilyentájt sárgás-barnára öregítette már a mezőket a nyári aszály, most viszont volt eső elég, s haragos zöldben tündöklik az utunkba eső legelő, de a kukoricatáblák, meg az almáskertek is harsogó zölden dacolnak a nappal. Nem is beszélve az árkokat kísérő kökénydzsungelről, vadrózsa-tengerről. Ezek lassan már Szatmárból is kikopnak, az esztelen pénzhajhászás egyre-másra írtja őket, pedig azon túl, hogy varázslatosan széppé varázsolják a tájat, kiváló vadbújtató, madárfészkelő helyek is. Most is tövisszúró gébicsek, poszáták rebbennek fel jöttünkre, kicsit odébb pedig vadmalacok szaladnak át az úton. Meg is állunk az autóval, s elővesszük a távcsöveket, hogy közelebbről is szemügyre vegyük az idei szaporulatot. Ritkán jár erre ember, a malacok nem is nagyon zavartatják magukat, de aztán hangos röffenések jönnek a fasorból, az anyjuk az, aki tapasztalt jószág már, s magához parancsolja a kicsiket, akik hamarosan el is tűnnek az ember számára áthatolhatatlan sűrűben. A Túr, ez az ezer arcú kis folyó is inkább tavaszi képet mutat, mint nyárvégit – a szokottnál jóval magasabb a vize, s a horgászat, halászat is eredményesebb ilyenkor.

Vendéglátónk mindkét sportág szenvedélyes hódolója. Most talán sokan mosolyognak, hiszen „milyen sport az, ahol naphosszat csak üldögél az ember?” Igen ám, de Szim János nem az az üldögélős fajta, a horgászatnak is a strapásabb válfaját űzi: perget. Ami azt jelenti, hogy az ember kézbe veszi a botot, ráköt egy műcsalit – műhalat, műbékát, műlegyet– s elindul vele a parton. Megy húsz métert, s dob kettőt-hármat. Majd húsz lépés után megint. És így tovább, így tovább – estére már le akar szakadni az ember válla, lába. A halászat se sokkal könnyebb. A teszi-veszi, vagy más néven emelő hálót ezerszer is fel kell emelni egy-egy halászat során, s az a háló nem másfél-két kiló ám!  

Most is fent vannak a kávák a terepjáró platóján, bár Szim János nagyon is jól tudja, hogy kevés ilyenkor, fényes nappal, ráadásul tiszta víznél az esély. De akárcsak minden igazi halászember, ő sem a halhús miatt halászik. Hanem az élményekért. Az éjjeli hal csobbanásáért, az érett búzamezők illatáért, a parti fák suttogásáért.

A család mellett ez hiányzott neki kissebb korában is a legjobban talán. A neves mátészalkai mezőgazdasági technikumban, a híres „Baross”-ban érettségizett, ahová nagyon szeretett járni, de azért az esze, meg a szíve nagyon gyakran kalandozott otthon, Kömörőben. Az iskola után jött is haza rögtön. Az akkor még működő termelőszövetkezetben kapott állást, hamarosan az állattenyésztő ágazat meghatározó alakja lett, s ma is azt vezetné talán, ha nem jön a rendszerváltás, a földosztás, a privatizáció.

Ekkor vette meg házigazdánk is a falu határában lévő, meglehetősen elhasználódott főzdét, amit aztán szép fokozatosan tett rendbe. Egy valamihez azonban ragaszkodott – itt mindmáig fával tüzelnek. A hangulata is más az ilyen főzdéknek, ahol a lobogó fahasábok lángjában gyönyörködve lehetünk tanúi a csodának: ahogy lassan pálinka lesz az ide hozott gyümölcsből. Közben remek történeteket is hallhatunk a régi meg a mai világból, s ha van, aki hazaviszi az autónkat, meg is kóstolhatjuk az ötven fokos nedűt. Szilva, alma, körte, meggy – válogathatunk a jobbnál jobb pálinkák között, de azért jó mértéket tartani. Ez az ital ugyanis meglehetősen csalóka. Szabályosan itatja magát. Házigazdánk pedig remek vendéglátó, de gondoljunk mindig arra: előbb-utóbb mégis csak haza kell menni!

***  balogh_geza_65_px.jpg

Írta:

Balogh Géza


Szerző: Napkelet Népe  2016.08.11. 19:10

13941015_1069947289747871_881448276_n.jpgÖnellátóként élni, ez volt vágya Gyulai Melindának, és párjának. Részben sikerült is megvalósítani a tervüket, hisz az általuk fogyasztott élelmiszerek jó részét maguk állítják elő. Hogy ne kelljen boltban vásárolniuk a húst és a zsírt, disznót, csirkét tartanak, és kecskét, hogy családjuk egészséges tejterméket fogyaszthasson. Férje, Norbert ötlete volt, hogy a nagy mennyiségű tejet miképp hasznosítsák. A fiatalasszony eleinte ódzkodott, nem hitte, hogy házilag is sikerülhet finom sajtot készíteni, de Norbert biztatására kipróbálta.

A jó minőségű sajt legfontosabb hozzávalója az extra minőségű tej. Ezért tartanak kecskéket, kint a tanyájukon. A kis farm Fehérgyarmat határában van, közel az otthonukhoz. Gyesen lévő férje az, aki a nap nagy részét a jószágok gondozására fordítja. Míg nagyfiúk Szabolcs az oviban van, addig a kisebbikkel, Bulcsúval szinte egész nap a tanyán vannak. Férje fehérgyarmati, de Melinda budapesti születésű. Gondolhatnánk, hogy az állattartás távol áll egy nagyvárosi lánytól, de elárulja, hogy itt, Szatmárban van igazán elemében. Erre utal az a titka is, hogy vonzzák a gémeskutak. Amikor összeköltöztek párjával Maglódon, a férfi felvetette, hogy tartsanak háziállatot. A szívében vidéki lány azonnal beleegyezett. Gizi névre hallgatott első kecskéjük, aki rengeteg tejet adott, így aztán a sajtkészítés magától értetődő lett.  A sikerélmény hamar jött, s mivel elkötelezték magukat az egészséges életmód mellett, életük természetes része lett a házi tejtermékek fogyasztása, készítése.

13936983_1069947266414540_861429258_n.jpg13933069_1069947263081207_753096381_n.jpg13957544_1069947273081206_2119368479_n.jpgMaglódról egy éve költöztek haza. Azóta már tizenegy kecskét tartanak, ebből négyet fejnek, és ha összegyűlik a megfelelő tejmennyiség, akkor kezdődhet a sajtgyártás. Azt hihetnénk, nagyon bonyolult feladat, de ahogy a fiatalasszony készíti, oly könnyűnek tűnik, hogy bárki kedvet kaphat az elkészítéséhez.

A tejet nagy fazékban teszi fel főni. Állati eredetű oltóanyagot használ, ettől alszik meg a tej. Kis idő után mutatja is, hogy pudingszerűvé válik a tápláló ital. Már a lábasban összevágja az alvadékot egy nagy késsel, majd levéve a tűzről megvárja, míg elkezd feljönni a tetejére a savó, vagyis leül az edény aljára a besűrűsödött anyag. Ha elég sok már a felszínén a folyadék, késsel tovább aprítja, majd sajthárfával kavargatja tovább, amíg mogyorónyi méretű nem lesz. Ekkor leszedi a tetejéről a savót, és szűrőedénybe teszi a sajtalapanyagot, majd alaposan kinyomkodja. Sót egyáltalán nem ad hozzá, mert ezt az ízt egy só fürdőtől kapja meg a sajt. A szűrőt félig tölti, apróra vágott diót és őrölt borsot szór rá. Ez az egyik kedvenc ízesítése. Összegyúrja a még túrószerű anyagot, és egy lyukacsos, kerek formába simítja. Speciális edény ez, látok több ilyet is a konyhájában.

- Szerettem volna magam elkészíteni őket, házilag, de nem igazán vált be. Vajas dobozzal próbálkoztam, és más műanyag edénnyel, kilyukasztgattam az oldalát, de a tetejére helyezendő, súlyokat megtartó fedél elkészítése mindig problémás volt. Ezért döntöttem úgy, hogy beszerzek néhány professzionális eszközt. Lényegesen egyszerűbb ezekkel dolgozni - mondja. Találtam egy sajtműhelyt az interneten, tőlük vásároltam a tejoltó enzimet, a digitális hőmérőt, és a szűrőedényeket is.

A formába helyezett sajtot pár perc elteltével már ki tudja venni az edényből, és megfordítja. Kicsit megnyomkodja, majd visszateszi tetejére a súlyt, hogy préselődjön. A sajt keménysége a préselés idejétől függ.  Melinda mindössze néhány óráig tartja a nehezék alatt, aztán jöhet a só fürdő. Ez a tartósításhoz szükséges, és ekkor kapja meg sósságát a tejtermék.

13956959_1069947279747872_1541672982_n.jpgAmíg a sajtról lecsepeg a felesleges nedvesség, addig a megmaradt savóval kezd dolgozni. Teendője mindössze annyi, hogy forralni kezdi. Sokáig főzi, s amikor vastagon felhabzik, akkor adja hozzá a háztartási ecetet. Az ecet segíti az összekapódást, ahogy ő mondja, a tej „pelyhes” lesz tőle.

- Zsendicének is hívják ezt a pelyhes anyagot. Ezt is átszűröm. Nagyon óvatosan, egy kis szűrő segítségével szedem le és általában fokhagymával ízesítem. Kenhető, friss krémsajt lesz a késztermék.

A kilenc liternyi tejből így lett két kis tömbnyi keményebb, vágható sajt, és jó adagnyi krémsajt. A maradék savóital is fogyasztható, hisz gazdag fehérje- és ásványianyag forrás. A tej legértékesebb része, mivel ásványi anyagainak 80 %-át tartalmazza. Probiotikus hatású, azaz segíti az egészséges bélflóra fenntartását.

Melindának hobbijává vált a sajtozás, s már annyira szeret ezzel foglalkozni, hogy extrább sajtok elkészítésével is megpróbálkozott.

A Parenyica második alkalommal már tökéletesen sikerült..

- Nagyon jó volt nyújtani, dolgozni vele. Ha a füstölés részét meg tudnám oldani, gyakrabban készíteném, de ilyen pici sajtért nem érdemes a nagy füstölőt begyújtani. Házilag készíttetnék kisméretben egy ilyen szerkezetet, de még nem találtam meg a megfelelő megoldást. Büszkén mutatja a fotót, amin szép szürkés-fehéres a penész a Camambert-jén.

- Ehhez a sajtféléhez nagyon magas páratartalom szükséges. Amikor két hét elteltével megláttam rajta a penészt, boldog voltam. A kis korong belül lágy volt, kívül pedig beborította a fehér nemespenész. A trappista sajt jellegét a Mezofil kultúra adja meg. Próbáltam már ennek az elkészítését is, és igazán finom lett.

Csupa mosoly az arca, míg a hobbijáról beszél. Most már tudom, hogy lett a pesti lányból, fehérgyarmati sajtkészítő fiatalasszony.13936524_1069947283081205_759853273_n.jpg

 

***  13336137_1022956094446991_411497681802646501_n.jpg

   Írta: Kiss Erika

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.10. 17:26

Írta: Ésik Sándor

 

grinzing_dugohuzo_masolata.jpgVacsorázni pedig Grinzingben fogunk, nézett rám jelentőségteljesen Henrik, bécsi ismerősöm. Eddig csak hallomásból tudtam a császárváros nevezetes pincefalujáról, de annyi is elegendő volt ahhoz, hogy felvillanyozódjak. Mindjárt elsoroltam magamban, mit is illik tudni Bécs Szépasszonyvölgyéről. A kiskocsmákat Heurigernek hívják, ami onnan veszi eredetét, hogy az újbor kiforrásakor a cégér mellé egy kis tűlevelű koszorút helyez a tulajdonos, jelezvén: be lehet térni az ideire.

A bécsi erdő keskeny szerpentinjein tett kis kitérő a dombok tetejéről gyönyörű kilátásra nyújtott lehetőséget. A fényárban úszó városban a Práter óriáskereke volt az egyetlen tájékoztatási pont, akkora lehetett innen messziről, mint egy elgurult tízes. Itt viszont egy ház egy heuriger. Bennünket a Reinprecht nevűben vártak, már az előtérben jól lehetett hallani a harmonika hangját. Henrik, Ferenc Józsefre emlékeztető arcszőrzete alatt büszkén mosolygott: ez a mi heurigerünk.

A háromszáz esztendősnél is idősebb pince – korát a mestergerendába vésett dátum is tanúsítja – nagyon családias hely. Ami nem műemlék, az vadásztrófea, ami nem régi, az szép, ami nem modern, az kényelmes. És ami egyik sem – nos, attól pedig megáll az ész . . .

Következhetne itt az ínycsiklandozó menü, a könnyű, de nagyon finom bor leírása, no meg a harmonikaszóé, amit egy szál bőgő kísér. Én mégis másról mesélek. Az osztrák történelem egy darabjáról, merőben szokatlan aspektusból. Két fogás között, gyakorolva kissé az egyenes testhelyzetet, megtekintettem a világ legnagyobb dugóhúzó-gyűjteményét.

Szemközt a kármentővel míves, üvegezett tárlóban található a mintegy kétezer darabot számláló hatalmas kollekció. Tanúsíthatom, nincs köztük két egyforma darab. Mivel soha nem találkoztam még a dugóhúzók formatervezésének és művészettörténetének még csak kezdetleges leírásával sem, elégedjen meg most az olvasó eme merőben szubjektív értékeléssel. Mindenekelőtt: rá kellett ébrednem, hogy ez a művésznek nagyon kevés lehetőséget kínáló eszköz kellő találékonysággal igen sok és szép formában előállítható. Igaz is: természetesen osztrák találmány a dugóhúzó, amit tanúsít a Kaiserliches Patentamt, az akkori találmányi hivatal eredeti okmánya: bizonyos Friedrich Kumer zellai illetőségű polgárnak kiállítva az általa részletes rajzzal is körülírt „korkenzieher”-ről. Valami Matt Perkins is próbálkozott hasonlóval Birminghamban, ám előbbi, bár szintén 1884-ben, de hónapokkal megelőzte. Az elsőség tehát Herr Kumeré, a dátum egészen pontosan április 1. Az a rossz, aki arra gondol, hogy bolondság ez az egész.

A dugóhúzó mindig tükrözi az adott kor szellemét. Ne tessék nevetni, kérem! Egy szecessziós cupidó akár a Burg parkjából is idejöhetett volna… Itt is van, egy bizonyos pajzán testrésze szolgál – igaz megcsavarva – a dugó eltávolítására. A múlt század eleji amerikai munkásmozgalmat egy wisconsini vörösréz kovácsüllő képviseli – bár ebből teljesen jelentésmentesen csavarodik elő az acélspirál, vagy csak nekem nem mondott semmit. Annál inkább egy népviseletben pompázó menyecske, akinek szoknyája alatt rejtve van az a bizonyos alkalmatosság. Arcán pedig olyan pajzán mosoly, mint akit nemsokára valami nagy öröm ér. A postásoknak postakürt a dugóhúzójuk fogantyúja, és más foglalkozásoknál is valami közeli a párhuzam. A legősibb foglalkozásnak, amelyet az AIDS ellenére is számosan űznek Bécsben, művészi és nem művészi pornográfiák állítanak emléket.

Nem hiányoznak a mai modern formaötletek sem, ezek azonban kevesebb emberhez szólnak. Márpedig a dugóhúzó mindenkié – hogy ismét tegyek egy egyetemleges érvényű megállapítást.

A Heuriger Reinprecht dugóhúzó-gyűjteménye húzza a vendégeket a világ minden tájáról. Dugót nemigen, mert – legalábbis ottlétünk alatt – palackos bort nem szolgáltak fel senkinek. Persze egy ilyen gyűjteményt kímélni kell.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái

 

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.10. 16:58

Huszár Boglárka festménye

13912514_1378536302163045_27496976905038734_n.jpg

60x45 cm.

olaj, vászon. 

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.07. 08:18

Ügyvezető

Miskolc

szszb_32_ki_toth_gyorgy_1000.jpgEgy sikeres családi vállalkozás tulajdonos-ügyvezetőjét ismerte el 2016-ban Miskolc Város Önkormányzata Pro Urbe Díjjal. A Star-Plus Műanyagipari Kft. nem csak a város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye meghatározó cége, hanem a hazai és európai műanyag-feldolgozó iparé is. Jelenleg 350 alkalmazottnak biztosítanak munkát, piacuk stabil, 2015-ös árbevételük elérte a 7,5 milliárd forintot. A kiváló eredmények ellenére Tóth György továbbra is feszes tempót diktál: munkanapokon reggel 6 órától 20 óráig lekötik a cég ügyei.

A Sajószigeti út 18,5 hektáros területén van a kft. központja, ahol fröccsöntéses technológiával készülnek a termékek. Mintegy háromezer szerszámmal rendelkeznek, és hozzávetőleg ezer féle aktív árucikk gyártását tudják vállalni. Évente 10-20 új terméket dobnak piacra, a teljes áruskálájuk 60 százaléka külföldre kerül. A munkafolyamatot automata gépsorok végzik, de az emberi kézre több fázisban is szükség van.

Állami ösztöndíjasként az egykori Német Demokratikus Köztársaságban szerzett műanyag-feldolgozó gépészmérnök diplomát az Ibrányban, 1955-ben született Tóth György. Minderre azért volt lehetősége, mert jó eredménnyel végezte el Nyíregyházán a középiskolát. Ismeretei szerint már a ’70-es években Németország járt az élen a műanyag-feldolgozásban és a szakemberképzésben, ami mai napig fennmaradt. A Borsodi Vegyi Kombinátban (BVK) kutatómérnökként kezdte a munkát, majd a marketing osztály vezetését bízták rá. Onnan került 1985-ben Miskolcra, ahol az ottani üzem vezetését kapta feladatul. Ebből a fiókcégből alakult meg később a Miskolci Műanyag-feldolgozó Rt., (MMRT) ahol holland és német társtulajdonosok mellett a BVK volt a főtulajdonos. Ekkor kezdték el gyártani a Flair és a Braas márkanevet viselő termékeket.      

Az MMRT. első ügyvezetőjéből a rendszerváltozás időszakában, 1990. december 12-én lett magánvállalkozó. Bérelt műanyag fröccsöntő gyártókapacitást, raktárt, irodát és beindította a termelést. Az első késztermékek a belföldi piacra kerültek. A négy fővel induló cégben három év múlva már 20 fő dolgozott, 1994-ben pedig Nyíregyházán vásárolt egy működő szövetkezetet, amit 2000-ben a felsőzsolcai telephellyel bővített. Tóth György a folyamatosan keletkező nyereségből 2006-ban kivásárolta a holland Flair céget és a tulajdonába került az MMRT is. Ezután keresett területet a további üzemfejlesztéshez, és így jött létre a Sajószigeti úton a cégközpont. A nagy kiugrást mégis 2012-re teszi az ügyvezető, amikor egy nyertes pályázat támogatásával elkészült a nyolcezer négyzetméteres gyártócsarnok, az 500 négyzetméteres szerelőcsarnok és az 1600 négyzetméteres irodaház, valamint bemutatóterem.

A létszámot 380 főre növelték, ami azóta a munkaerő-piaci problémák miatt csökkent. Naponta tapasztalja, hogy egyre kevesebb a szakember a térségben, a képzetlen munkaerő pedig nem igazán akar stabil munkahelyet keresni. Ennek okát abban látja, hogy az évtizedek alatt megszűnt az országban a nívós szakemberképzés, míg az iskolázatlan rétegnél a közmunka és a szociális ellátás miatt nem kényszerülnek napi nyolcórás munkára az érintettek. Sajnos, ez a probléma visszaüthet a termelés minőségében is, márpedig a 22 országba exportáló vállalat jottányit sem engedhet az általa támasztott követelményekből.

A folyamat végét nem látja a cégtulajdonos, de azt tudja, hogy ők nem minimálbéren foglalkoztatják dolgozóikat, mert az államilag előírt alapbért legalább 15 százalékkal megnövelték, amihez jönnek a négyműszakos bérpótlékok. A mérnököket, a műszaki állományt ugyancsak a régiós átlag fölötti bérezésben részesítik, így a fluktuáció ellenére itt sikerült megtartani egy stabil törzsgárdát.

A Star-Plus Kft. a korábbi években beszállítója lett több nagy nemzetközi áruházláncnak, amely pozíciót sikeresen őrzik. Árbevételükben meghatározó lett a higiéniai- és egészségügyi termékek gyártása, de a háztartási- és szerszámgépek piaca, valamint az elektronikai ipar is a nagy megrendelők között van.

A kiváló eredmények nem maradhattak titokban, ezért 2011-ben Szentpáli István Díjban részesültek, amit a TOP 100 Gazdasági Díj és Az Év Műanyagipari Vállalkozása Díj követett. 2011.-ben a Star-Plust meghívták a „Europe’s 500 Top Growth Comapanies” közé is, és az ezzel járó oklevél ünnepélyes átadására Brüsszelben, az Európa Parlament épületében került sor.

Gondolt az utánpótlásra a többségi cégtulajdonos, hiszen fia, Gábor a nyomdokain járva ugyancsak Németországban szerzett diplomát, ahol a mesterfokozatot  is teljesítette. Budapest közelében él családjával és várják második gyermeküket. Jelenleg egy másik cégnél szerez szakirányú tapasztalatokat, hogy alkalomadtán átvegye a cégben édesapja helyét.

Lányuk is házas, a fővárosban egy multinacionális cégnél dolgozik közgazdászként, míg édesanyjuk a Star-Plus Kft. központjában résztulajdonosként végzi a napi munkát.

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.04. 13:51

Írta: Szilvási Csaba


nemtudom-szilva-xx.jpgElőször a gyümölcsöskertbe vetettük be magunkat, és „telelakmározódtunk” különböző csemegékkel, ringlóval, berbenceivel, nemtudom- és fosószilvával, nyári almával, meg mindennel, ami akadt. Mert a szorgalmasan kertészkedő, hajdan sok-sok csemetét telepítő Anti bácsi jóvoltából, aki mielőtt kiköltözött a temetőbe, alapos rendet csinált kedvencei között, számtalan gyümölcsfaféle – még som is – pompázott itt. De a gondos kaszálás, kapálás ellenére is látszott, hogy az örök békétlenség, az élet kertjében a buja gyomok is kiharcolják maguknak a létezés örömét.

Aztán az udvaron felállított asztalhoz telepedtünk. Az Irén néni készítette milotai törtpaszuly gyönyörű volt a maga egyszerűségében. Akár az olvasztott vaj. A tetején a piros paprikás, hagymás zsír illatozva párázott. Bár Gyarmaton a nővéreméknél már teleettem magam mindenféle jóval, tyúkhúslevessel, pörkölttel, tengeri kásás töltött káposztával, „Lajcsi szelettel”, s a fejedelmi ebédet itt, Milotán még a gyümölcsökkel is megfejeltem, Tibi barátom eleve két villát hozott ki. Az egyikkel húzott egy vonalat, testvériesen kétfelé osztva az ételt, a másikat a kezembe nyomta, és hiába tiltakoztam, amíg ki nem ürült a tányér felém eső félköre, „nem voltam ember” előtte. Persze, evés közben jön meg az étvágy. Úgy belelendültünk, hogy még a porcelánedényt is kitöröltük egy-egy kis kenyérszelettel. A Dunántúlon nem is ismert különleges csemege íze, ahogy az Irén néni menye, a Tibi fia csupa szív felesége, Kormány Erzsi által sütött-főzött és mindig nagy szeretettel elém rakott szatmári ételféleségeké is – sűrű nyelésekre késztetve – azóta is itt futkos a számban.

A törtpaszuly-kertiparti után lementünk a Tisza-partra. Buján pompázó növényzet, dagadó, lobogó bokrok, fák, füvek közt bandukolva értünk le a kavicsos porondra. A folyó, amely pár éve félelmetes szörnyeteggé, hatalmas sárkánnyá dagadva már a töltés tetején is átcsapott, most olyan keskeny volt, mint egy aranyos, zöldes vízisiklócska.

Az öreget is meglátogattuk egy-egy csokor virággal a másik „kertben”. A magyar veretes, szép „sírkert”-nél is kifejezőbb a német Friedhof – „békeudvar”, „a béke udvara” jelentésű – szó.

Anti bácsinak jó dolga lehet itt a határban, a másik kertben, a béke és a csend birodalmában, a virágok alatt, amelyek úgy virítanak a sírján, mint az egészséges lánykacagás. Utóbbiból nekünk is volt részünk. Távozóban, a sírkert kapuja előtt összefutottunk kedves ismerőseinkkel, az azóta már rég anya-, sőt nagymama korba lépett Török lányokkal, akik közül, mint ezt barátommal később bevallottuk egymásnak, Magdi, a fiatalabbik – Tibinek Milotán, nekem Gyarmaton – mindkettőnk életének fontos része, gyermekkori első szerelmünk volt. Magdi, akinek édesanyja és édesapja, Lenke néni és Guszti bácsi egy darabig, életük legtermékenyebb szakaszában Fehérgyarmaton is laktak – a szomszédunkban született. A családdal olyan jó viszonyban voltunk, hogy az én szüleim lettek a keresztapja- és anyja. Férjével együtt – a gyerekei már kirepültek – ma is egy utcában lakik édesanyámmal.

Katival, aki Pesten él, már évek óta nem találkoztunk. Volt hát miről beszélnünk. Azt is elfelejtettük, hogy szent hely – a temető – kapujában vagyunk. Akkorákat nevettünk, hogy ha egy prűd idegen erre járt volna, minden bizonnyal alaposan megbotránkozik rajtunk. Rég kacagtam ilyen boldogan, felszabadultan. Pedig egy-egy ilyen nevetés adja meg a lélek teljességét, a vágyott békességet. 

Másnap, Tatabányára visszafelé jövet, ahogy az autóból kinéztem a hazai tájra, a füveken és fákon csupa ámulat és ígéret rezgett, és újfajta szelíd, kamaszmámorok bizseregtek át rajtam is.  Lám, milyen kevés – egy harapás szülőföld, két különböző, egy örökké „békétlen” és egy „békés” kertben eltöltött néhány önfeledt perc – is elég a boldogsággal való feltöltődéshez – gondoltam magamban.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek!

Olvassa el a szerző további műveit is: Szilvási Csaba tárcái         

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.03. 17:32

 

1_minilovagvar_lelancolt_rabnovel.jpgTudod, milyen unalmas tud lenni egy sor szép spanyol város egytől egyig gyönyörű és világhírű katedrálisa, ha minden nap egy következőbe cipelnek el, kérdezte némi panasszal a hangjában szintén világlátott kolléganőm. Kell közéjük egy-két laza nap, egyeztünk meg.

Marbella ilyen szempontból merő felüdülés. A mélyen katolikus nép gyöngyszem-városából sem hiányozhat a lelki gyakorlatok háza, sőt a korával sincs baj, ám nem olyan építészeti ékkő, amely a „mindenképpen látni kell” szándékával vastag betűvel van szedve az útikönyvben. Így azután nyugodtan sétálhatunk el mellette, sőt vehetjük a bátorságot, és a neki is helyet adó gyönyörű terecske egyik kerthelyiségében egyszerűen háttal ülünk le a templomtoronyhoz viszonyítva.

2_hibiszkuszok_a_sikatorokban.jpgFényképpel is szolgálhatnánk egy efféle vendéglátóipari egységről, de annyira picike, hogy nincs honnan megfogni a látványt. Lévén télvége, vagy inkább tavaszelő, vendég se sok van a szezonban lüktető életet élő városban. Skandináviai nyugdíjasok süttetik az erejét gyűjtő nappal sápadt lábszárukat. Tüntetően rövidnadrágban lépkednek a sokat látott kockaköveken, pedig a tenger felől eléggé hűvös fuvallom szegül nyomukba.

Feledteti a nyárvárás vontatottságát, hogy mindenütt nyílnak a hibiszkuszok. A sikátorokban a legszebbek, ahol talpalatnyi föld se maradt, ahová elültessék őket. Cserépből, virágládákból nyújtogatják hajtásaikat az éltető fény után. Hatalmas virágaik belseje barna bársony, keményfejű dongók bújnak ki-be bennük, mindent összekenve a levert virágporral.

A parton már edzenek a mutatványosok. Lesz majd, aki bronzszobornak öltözik, más fehér zongorán rizsporos parókával, meszes arccal Lisztet játszik, vagy ő lesz Pierró, a gyerekek kedvence, és akad, aki korán kél, hogy a strandon helyet találjon monumentális homokkompozíciójának. És ha megúsztuk a városban a katedrálislátogatást, akkor itt leselkedik ránk egy minilovagvár leláncolt rabnővel, és egy kitudja miért tétlenül pihengető nagykardú lovaggal.

 

***  esiksandor2cm.jpg

 Ilyen szép a világ

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.08.01. 07:36

Bíró Ernő alkotása

13672551_1372949749388367_247618766_n.jpg

35x50 cm. lavírozott tus.

2014. Gyöngyöspata.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2016.07.31. 08:01

Pro Urbe-díjas ny. középiskolai tanár

Miskolc

szszb_32_ki_dobos_zsolt_karoly_800.jpgEgy olyan igazi pedagógus, aki minden diáknak az álma lehetne. Egykori tanulói pár éve a megyei lapban a legendák közé sorolták, ami minden egyéb minősítést felülír. Eredményes, sokoldalú oktató-nevelő munkáját, ismeretterjesztő és közéleti tevékenységét Miskolc város 2016-ban Pro Urbe-díjjal ismerte el.

Katalin utcai polgári lakásában fogadott a tanár úr, asztalán halomszámra álltak a megmutatni kívánt, számára kedves emlékek, a végül is 51 éves – sajnos már lezárult – hivatalos tanári munkájából. Ugyanis 2001-es nyugdíjazása után 2004-ig még félállásban, majd utána egyre csökkenő óraszámban, de jelen volt a katedrán. 2012-ben iskolája 100 éves volt, ami számára az 50.-et jelentette.

Miskolcon született 1938. december 11-én a tagadhatatlanul lokálpatrióta Dobos Zsolt Károly. A már az ’50-es években is kiváló hírű Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, ahol négy éven át kitűnő tanuló volt, és átélte az ’56-os időket, amikor az iskola nevét rövid időre Széchenyire változtatták. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának kémia-fizika szakán szerzett diplomát és 1962. július 15-től munkába állt a Zalka Máté Gépipari Technikumban – a mai Andrássy Gyula Szakközépiskolában. 1965. szeptemberétől a vele egy épületben működő Felsőfokú Gépipari Technikumba került át főállásba,ahol  annak adjunktusaként majd docenseként vett részt az oktató munkában. Két kötetes ideiglenes fizika jegyzetet is készített az intézmény hallgatói számára. A felsőfokú technikum elköltözése után folytatta – a teljesen addig sem szüneteltetett – középiskolai munkáját, majd az itt maradt levelező tagozat óraadója lett még néhány évig.

Az oktatásban – elveitől vezérelve – a biztos, összefüggéseiben is ,,megélt”, a gyakorlatban is hasznosítható tudás megszereztetése volt. Módszerei: minél több (tanulói) kísérlet, mérés, illetve az audiovizuális akkori technika fólia-dia-mozgófilm-videóanyagainak használata, készítése, a programozott oktatási egységeket is beleértve. Az anyagokból városi és megyei bemutató órákat is tartott. Munkáját visszaigazolja, hogy az általa érettségire bocsátott nappali tagozatos diákok soha nem kényszerültek őszi pótvizsgára, másrészt pedig országos és megyei versenyeken éves (!) rendszerességgel kiemelkedően szerepeltek.

Érettségi elnöki feladatokat is ellátott 1975 és 2011 között. A nevelés terén a következetesség, a szeretetteli ,,kényszerítés”, másrészt a nyitottság, a humor (saját fizika himnuszunk…), a jó hangulat, a közvetlenség, megértés vezet(het)tek eredményre.

Honismereti szakkört 34 éven át vezetett sporttúrákkal fűszerezett ismeretterjesztő céllal, ahol a szűkebb haza sokoldalú (történelem, művészetek, gazdaság, ipari létesítmények) megismerése mellett kicsit mód nyílt ,,Trianon meghaladására” is, felkeresve az elérhető közös történelmi emlékeket, és találkozást is teremtve kinti magyar testvéreinkkel. Kivették részüket Miskolc környezetvédelmi akcióiból is. A sporttúrákról örömmel meséli, hogy a hatvanas évei elejéig – vállalkozó diákjaival – sokszor teljesítették a 30 kilométeres téli csúcstúrát, 100 kilométert kerékpáron, a 28 kilométeres futást, és egyénileg a Balatonban 1979-ben az öböl-átúszást (olimpiai próbák). Egyébként határozott véleménye, hogy izomláz ellen csak izomlázakkal lehet küzdeni, és a sport az életerő egyik forrása.  

Kollégái és az iskolavezetés tájékozottságát, műveltségét, emberi magatartását ismerve vezetési feladatokkal bízták meg (osztályfőnökség, a munkaközösség vezetése, iskolaszéki tagság), illetve a ’90-es években három cikluson át  a Közalkalmazotti Tanács elnökének választották.

Tevékenységét 1975-ben Miniszteri dicsérettel, 1981-ben pedig Kiváló munkáért kitüntetéssel ismerték el, és később főtanácsosi és pedagógiai szakértői címet kapott.

Az iskolai munkából történő folyamatos kiszorulása (is) lehetőségeket teremtett számára, hogy 14 világi és egyházi napilapban, folyóiratban is jelen legyen ismeretterjesztő és véleményt nyilvánító cikkeivel. A Szent István Rádió közel 20 órában sugározta zömmel évfordulókhoz kötött megemlékezéseit. Iskolai és egyéb rendezvényeken is sokszor tartott előadást, beszédet általa kedvelt, részletesen tanulmányozott témáiból (pl. történelmi sorsfordulóink, az egyház társadalmi tanítása).

Eredményei mellett egy élet boldogságát köszönheti feleségének, Kádár Etelkának, akivel 1964-ben kötöttek házasságot. Lányuk, Klára újságíró, fiúk Endre a Miskolci Egyetem docense. Ők egy, illetve három unokával ajándékozták meg a nagyszülőket.

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

Szerző: Napkelet Népe  2016.07.29. 13:46

Írta: Nagy Farkas Dudás Erika

 

bereny_robert_alvo_no_fekete_vazaval_masolata.jpg– A hétköznapokban nekem a fájdalom az ünnep – mondogatta Irma, akinek egész élete Isten és a férfiak kiszolgálásából állt, mindennek tetejébe csak fiai születtek, akik, mivel úgy látták apjuk példáján, maguknak is föltétlen engedelmességet kívántak anyjuktól.

Betegségei alatt jött rá, hogy tévedett, amikor a férjhez menés ellen nem lázadt, azután már a férje melletti biztonság volt a csapda, később a fiúk miatt volt új életet kezdeni lehetetlen. Sodorta az ár, amerre. – Majd ha fölnőnek a gyerekek – mondogatta, amikor a fájdalmak letisztították róla a hétköznapok pikkelyszerű rétegét, és végre tisztán láthatta magát, a saját életét. De sohasem változott semmi, jobban lett, dolgozott és kiszolgált tovább.

A kórházi ágyhuzat durvaságában a fájdalom hullámait inkább kíváncsisággal, mintsem félelemmel várta: az öntudatveszésben bízott, hogy ha elviselhetetlen lesz a kín, megmenti a jótékony sötét. Eleinte félt a nyirkos, reszketős ébredésektől, aztán a reménybe kapaszkodott, hogy lesz egy utolsó alkalom.

A szomszédos ágyon fekvő más nemzetiségű asszonyhoz látogatók jöttek, Irma megbabonázva nézte a sorsukba görnyedt, feketébe csomagolt asszonytársait, akik egy bizonyos koron túl le sem vehetik a fekete ruhát, mert mindig gyászt cipelnek valakiért, a férfiak helyett is az ő válluk hordozza az elhunytakra emlékezés kötelezettségét.

Irmát a férfiak nem látogatták. Fiai mind messze éltek. Bátyja néha telefonált, öccse egyszer sem hívta a mobilon, amit minden ellenkezése dacára rákényszerítettek. Tudta, hogy ha befekszik a kórházba, nem lesz mondanivalója számukra. Végre elveszti jelentőségét, hogy otthon érik-e, vagy már túl is ért a termés? Leszedik-e időben, vagy hagyják a kukacoknak, a rothadásnak, a seregélyek rohamának? Nem számít.

Az örökösök is olyanok lesznek, mint a semmiből fölbukkanó madarak, fényes, gyöngyös tollaik cifrája, fület sértő zajongásuk összetöri a dolgok megszokott rendjét, minden, mi vihető, prédájukká válik, a tárgyak, amik életében őt szolgálták, nem halálával szakadnak el tőle, hanem az idegen kezek és gondolatok érintésétől vesztik lelküket és silányulnak szemétté. Nem akar már visszamenni, belefáradt.

A kórházban szégyenérzetet mellőzve figyelte magát, hogy kiktől, miktől lesz nehéz elszakadni, mi köti az élőkhöz? A válaszok alapján arra gondolt, sokkal több volt a kötelezettség, mint a szeretet. Nem azt az életet élte, amiért ide született, ebbe a testbe, erre a helyre és éppen ebben az időben, ezek az emberek közé. De nem lett volna jobb végig vakon és süketen engedelmeskedni a sodrásnak, mint sem rájönni, hogy ez az út számára fölösleges áldozatokkal járt, és sehová nem vitt, csak a semmibe, a körforgás megszakíthatatlanságát bizonyítva? Az erő hiányzott a váltáshoz, a lendülethez, ami a dolgok túloldalára segíthette volna, mert egész életében azt tanulta, közösség és kötelezettségek a világ rendje, hogy viselni és elviselni, tűrni, elődei példájába kapaszkodva, és másnak lenni bűn.

A tűrést tanították, kiknek lázadása, ha volt is, előle rejtve maradt: olyan keveset tudni azokról, akikkel egy födél alatt él az ember, akkor honnét tudna bármi bizonyosat a régen temetőben porladók gondolatairól. A halottak gyorsan beolvadtak a háttérbe, elrejtőztek a díszletek mögött, csak az álomban, nedves idők jöttét jelezve követelték virágaikat.

Az öregedő test jósolja a napokat, megérez szelet, hideget, csontok és álmok közvetítik, érthetőre, kimondhatóra formálják a megsejtettet. Szoktatják a gondolathoz, hogy hamarosan ő is itt hagyja a sok jót és a sok rosszat, de elsősorban megbánásai terhét teheti le végre.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Nagy Farkas Dudás Erika tárcái 

 

Szerző: Napkelet Népe  2016.07.27. 19:39

Biszák László alkotása

13816865_1367247613291914_1102426069_n.jpg

40x30. cm akril.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2016.07.24. 08:19

Főorvos

Miskolc

szszb_32_ki_dr_gonda_geza_1000.jpgTöbb évtizedes szakmai pályafutása során folyamatosan képezte magát, majd ő képezte a fiatalokat. 1976-ban megszerzett orvosi diplomája óta hihetetlen technikai fejlesztések mentek végbe a szakmában. Megismerkedett az informatikával, majd az egyre modernebb gyógyászati képalkotással, melyet a napi gyakorlatban alkalmazni kell. Részese volt a Magyar Kézsebész Szekció létrehozásának és büszke arra, hogy egykori tanítványai közül többen elismert traumatológusok és kézsebészek lettek. Kiemelné közülük dr. prof. Szabó Gábor Zsoltot, akit ő indított el a pályán. Kiváló szakmai és közéleti munkáját Pro Urbe Díjjal jutalmazta Miskolc Város Önkormányzata.

Csendes, megfontolt ember, aki nem tűnik politikus alkatnak. Barátai mégis rábeszélték, hogy induljon a 2010-es önkormányzati választáson. Miskolc 3. számú választókerületében, Hejőcsabán Fidesz-KDNP jelöltként megnyerte a választást és négy éven keresztül önkormányzati képviselőként is tevékenykedett. Jelenleg Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottságában dolgozik.

Dr. Gonda Géza 1948. október 27-én született tősgyökeres miskolci családba, gyermekkorát a Jókai utcában töltötte. Édesapja a Magyar Államvasutak jogtanácsosa volt, ám világszemlélete miatt többször volt vendége az állambiztonsági szervnek és átmenetileg üvegesként is kénytelen volt dolgozni. Ennek ellenére küldték ki Ausztriába, a MÁV és a GYESEV közötti tárgyalások jogi részét ő intézte. Gyermeke ekkor evett életében először gránátalmát, datolyát és fügét, amit apja hozott.

Az örökmozgó fiú minden sportolási lehetőséget megragadott és főleg tornában volt sikeres. Tizennégy évesen talajon területi bajnokságot nyert, majd a Földes Ferenc Gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol „Aranykoszorús földesista” kitüntetéssel végzett. Édesapjának, aki Egerben az élvonalban vízilabdázott, nem tetszett ez a sportág, így kezdett el fia kosárlabdázni és 17 évesen már az MVSC felnőtt csapatában játszott. Megszerezte a segédedzői végzettséget, majd a Földes leánycsapatát tréningezte.

Általános orvosi diplomát 1976-ban szerzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen és a jelenlegi Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kapott munkát segédorvosként. A szakmai gyakorlatot is az intézmény a traumatológiáján végezte, ahol Csató Péter osztályvezető arányította figyelmét a traumatológiára.

A szakorvosi képesítést hasi sebészetből 1981-ben szerezte, majd három év múlva traumatológiai szakon is sikerrel vizsgázott. Érdeklődéssel fordult a kézsebészet felé, köszönhetően Rácz Sándor főorvos úrnak, akire ma is nagy tisztelettel gondol. A speciális területre elmondása szerint az is vonzotta, hogy az általános alapszakma elsajátítása mellett mindenkiben tudatosul, hol éri el a legtöbb sikert, és ez számára a kézsebészet volt. Szakmai fejlődésében sokat jelentett az Országos Traumatológiai Intézetben eltöltött sokhónapos munka, ahol prof. Dr. Renner Antallal dolgozott a kézsebészeti osztályon. A kézsebészet hazai térnyerésében aktívan részt vett és ekkor alakult meg a Magyar Kézsebész Szekció, majd később a Társaság, amelynek rendes tagja volt, akárcsak az európai társaságnak. A kézsebészeti társaság megalakulásához ő is hozzájárult számos hazai és nemzetközi kongresszuson tartott előadásával. Kezdetben tanulta, később tanította is a traumatológiát és kézsebészetet. Szakmai előrehaladását munkahelyén elismerték és adjunktussá, majd főorvossá nevezték ki. Kiemelkedő esemény volt életében, hogy az osztrák-magyar kézsebészeti társaság kongresszusán felkért előadó volt.

Az eredmények felsorolása mellett megemlíti dr. Bárány István osztályvezető főorvos nevét, akit szakmai tudása és szervezőképessége miatt sokra becsül. Az osztályon először végeztek a keleti országrészben sikeres ujjátültetést, hüvelykujj pótlást. Több új műtéti technikát vezettek be például a speciális könyöktáji és a csuklótörések műtéti kezelésében. A VCP lemezszintézis országos elterjesztésében a munkacsoport tagjaként vett részt a szakma megbízásából.

A ma is praktizáló főorvos úgy érzi, az elért eredményekhez mindig megkapta családja támogatását. Felesége, dr. Juhász Márta gyerekorvos mindig méltó társa volt a munkában. Két gyermekük közül Géza a fővárosban él családjával, több diplomás, több nyelven beszélő nyelvész. Lánya, Mária Abigél állatorvosi diplomát szerzett férjével együtt, doktori címét Helsinkiben angol nyelven védte meg. Három gyermekükkel Budapesten élnek.

A kézsebészet nagy precizitást igénylő munka, ami mellé kell a kikapcsolódás. Dr. Gonda Géza mindezt a sporthorgászatban találta meg, kedvelt helyei a folyópartok. Ezzel kapcsolatos álma, hogy egyszer eljusson Alaszkára egy lazachorgászatra, ami csak keveseknek adatik meg.

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

Szerző: Napkelet Népe  2016.07.23. 08:34

szszb_32_ki_kovacs_szilard.jpgPolgármester

Hangony

Két nagy eseményt rendeznek minden évben Hangonyon, amelyek tömegeket vonzanak. A római katolikus templom névadójának, Szent Annának a tiszteletére július második felében kerül sor a búcsúra, míg augusztusban Tökfesztivál színesíti a helybeliek életét. A teljes összkomforthoz még  a szennyvízcsatorna kiépítése van hátra.

A település neve Anonymus gestájában, majd XIII. századi oklevélen is feltűnik. Ózdról nyugat felé haladva érünk az 1600 lelkes faluba, amelynek közigazgatási területén folyik át az azonos nevű Hangony patak. Lakói évszázadokon át mezőgazdaságból és állattartásból éltek, majd az ózdi vasgyár adott munkát az emberek többségének.

A Bükk hegyei és lankái igazi festői hangulatot varázsolnak az arra járóknak. Több vadásztársaság is működik a faluban. Tavasztól késő őszig gombaszedőktől hangosak a hegyoldalak, a Hangonyi-tó pedig mára turisztikai célponttá vált. Balázs Zoltán tulajdonos szép halállományt őriz vízterületén.

Jó időben kerékpárosok, futók és turisták népesítik be a Hangony völgyet, ahol tiszta a levegő, a több hűs vizű forrás oltja a szomjúságot. A szállásigények is megoldódtak az elmúlt években, hiszen többen rendezkedtek be falusi vendéglátásra.

A települést a 2014-es önkormányzati választás óta irányítja Kovács Szilárd, aki 1974. május elsején született Ózdon. Az alapfokú iskolát a város Újváros-téri és a Bolyki Tamás Általános Iskolában végezte el, majd Miskolcon szerzett asztalos szakmát. A fűrészpor illata úgy megragadta, hogy öreg szakiktól igyekezett ellesni a szakma minden fortélyát, majd húsz évesen úgy döntött, Németországban is kipróbálja magát. Ott asztallapokat, munkapultokat gyártottak Európa számos országába, és a fizetésével is elégedett volt. Két év múlva elege lett a távollétből, majd kis átmenet után úgy gondolta, szakmai tudása révén megállja a helyét a magánszférában is, ezért kiváltotta a vállalkozói engedélyt. Vállalt bútorgyártást, belső építészeti munkákat, de készített nyílászárókat és kész faházakat is a jól felszerelt, gépesített műhelyében. Eleinte jól mentek a dolgok, válogathatott a megrendelésekben, de jött a gazdasági válság, ami őt is megérintette.  Nem kockázathatta családja jövedelmét, inkább alkalmazott lett egy műszaki kereskedésben, ahol szakmai múltja komoly támpontot jelentett munkájában.

2012-ben aztán ismét úgy döntött, hogy külföldi, magasabb bérezéssel kecsegtető munkát vállal, ezúttal Ausztriában. A „sógoroknál” is bizonyította, hogy a faipari szakmákban otthon van, amit munkaadója anyagiakban is elismert. Vele máig tartó jó kapcsolatot tartanak fent és esetenként kéri Szilárd segítségét, hogy faiparban járatos embereket küldjön a cégéhez. Több hangonyi és környékbeli barátja, ismerőse került általa nyugati munkához az azzal járó bérezéssel.

Így érkezett el a 2014-es önkormányzati választás időszaka, ahol jelöltette magát polgármesternek. Meggyőző fölénnyel nyert, amiben szerepe volt a korábbi 14 év önkormányzati képviselői munkájának is.

Kovács Szilárd előzőleg már letette névjegyét Hangonyon, amikor megalakította a Gömör és Kishont Hagyományőrző Egyesületet, akikkel történelmi események kapcsán rendre megemlékezéseket tartottak. A szervezet ma is működik Összefogás Hangonyért név alatt.

Azt mondja, elődje nem halmozott fel hiányt az önkormányzatnál, így zökkenőmentes volt az indulása. A községben még hiányos az ivóvízhálózat, és nem történt előrelépés a szennyvízcsatorna építésében sem. Utóbbi működtetése a vízügyi szakemberek szerint nehezen, és főként nagyon drágán lenne megoldható a terepviszonyok miatt. Ezért központi szennyvíztisztító mű és zárt helyi szennyvíztározók építésében gondolkodik a polgármester, ahonnan a szállítást szippantó autókkal oldanák meg.

Az energiahatékonyság fokozására az iskola faaprítékos kazánjára kötik majd rá a községháza fűtésrendszerét, és így horribilis gázszámláktól szabadul meg az önkormányzat. Emellett készül az orvosi rendelő energetikai felújítása is.

A közmunkaprogramban elkezdett konyhakerti növények termelését fokozzák, amihez újabb fóliasátor, majd még egy fűthető fóliasátor épül. A mezőgazdasági munkákhoz is növelték a területet, a betonlapok gyártására pedig beszerezték a gépeket, hogy saját termékből épülhessenek ki a vízfolyások.

Közeli terv az óvoda energetikai rekonstrukciója és az egykori csendőrlaktanya felújítása. A turisztikai lehetőségek kiaknázására rendbe teszik a Biriny vár, a Pogány vár – ezek egykor a Hangony-völgyet védték - és a pálos rendi kolostor környékét.

A többéves külföldi távollét után Szilárdnak van pótolnivalója a családjával szemben. Ezért igyekszik minél több időt tölteni ápolónő feleségével és három gyermekével, a 17 éves Leventével, aki Miskolcon tanul, valamint Bíborkával (14) és Előddel (11), ők az ózdi Bolyki Tamás Általános Iskola tanulói.

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

Szerző: Napkelet Népe  2016.07.22. 08:06

Étteremtulajdonos

Fehérgyarmat

szszb_32_ke_nyuzo_vivien_ottilia.jpgTanítói, tanulási hajlammal megáldott ember. Nyitott az újra, a szépre, tele van ambícióval. Mindössze 25 esztendős, mégis sikeres éveket tudhat maga mögött. A főzés iránti szeretetét dédnagymamái adták át neki még kisgyerek korában. Míg egyiküktől paraszti, hagyományos ételek elkészítését tanulta, másikuk az ételkülönlegességek mestere volt. A saját éttermének konyhájában a kettőt ötvözi Vivien. Nagy becsben tartja, és használja is a megörökölt, kézzel írott szakácskönyvet, amiben szerepelnek tájjellegű ételek receptjei, amiket a dédi a család igényei szerint formált át.  

Fehérgyarmaton járva könnyen rábukkanunk a Pizza World Cafe-ra, aminek ma már ő a tulajdonosa. Megörökölte szüleitől az éttermet, és a Tivadar községben található Tisza parti „Szőke Tisza” nevű diszkót is, Imádott szülei válláról szeretné  levenni a terhet, ez motiválja a tanulásában, és munkájában is.  Sokkal tartozik nekik, ezért is szeretne  könnyíteni édesapja és édesanyja életén.

Egész életében stabil szülői háttér állt mögötte.

Az étterem 2006-ban nyitott újra, fiatalos stílussal. Berendezése ízléses és modern, minden igényt kielégítő. A divatos bőrkanapék mellett kényelmes székek, romantikus sarkok és egy időtlen bárpult is helyet kapott. A narancssárga-fekete szín édesapja elképzelését  tükrözi  A vendég akár egy különleges limonádéra is betérhet, de fogyaszthat olaszos pizzát, vagy rendelhet a bisztró jellegű ételekből is de található régi hagyományos étel is is. "Hagyományos étlap, dizájnos kivitel" ez jellemzi az éttermet. Kizárólag prémium minőségű alapanyagokkal dolgoznak. Jó kapcsolatot ápol beszállítóival, sok esetben régi ismerős a gazda, akitől vásárol, mert a kölcsönös együttműködéshez elengedhetetlennek tartja, hogy megbízható, lelkiismeretes személyekkel dolgozzon együtt. Csak szabad-tartásban nevelt állatokból származó, extra minőségű magyar húsokat vásárol, hogy még elégedettebbek legyenek vendégei.

Édesanyja az üzletvezető, irányítja a pultosokat, a kiszállítókat, édesapja  az áru beszerzésén míg  Vivien a konyha ura. Duális képzés zajlik náluk, pultosok, szakácsok kerülnek ki a kezük alól. Fontosnak tartja, hogy alapos tudást adjon át tanulóinak, mert jól tudja, hogy a szakma ismeretéhez, szeretetéhez kevés a szakiskolai alap, elengedhetetlen a megfelelő mester, mentor.

Tanulmányai nem csak a szakmára korlátozódnak. A fehérgyarmati gimnáziumi évek mellett szülei támogatásával  Nyíregyházára vitte a sorsa, a Sipkay Barna Kereskedelmi Szakmunkásképzőbe, ahol szakácsnak , és vendéglátó üzletvezetőnek tanult. Jelenleg a Miskolci Egyetem jogi karán harmadéves hallgató. Emellett a Budapesti Gazdasági Egyetemen vendéglátóipari szakmai szakoktatónak is tanul. Elképzelése szerint a jogi tudását szeretné ötvözni a szakács szakmájával. Amerikában már jól ismert fogalom a gasztro-jogászat, de nálunk, Magyarországon még gyerekcipőben sem jár.  Terve, hogy e területen is tevékenykedjen, hogy képviselni tudja szakács kollégáit.

Mesterlevelét 2015-ben szerezte. Erre nagyon büszke, mert Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legfiatalabbjaként kapta meg, és lányként az országban is a legfiatalabb volt.

Előre eltervezett életében heti öt napot Fehérgyarmaton tölt, kettőt pedig Budapest különböző éttermeiben.  A fővárosban tanul, fejleszti önmagát. Jó barátságot kötött egy Michelin-csillagos séffel, akitől elleshet apró trükköket, szakmájának csínját-bínját.

Tévés forgatás is szerepel életében, az egyik kereskedelmi csatornán futó Konyhafőnök című műsorban versenyzőként vesz részt. Kipróbálni magát, ez volt a cél, és az, hogy éttermét népszerűsítse. Örül, hogy megmutathatja egy másik, a környezetében élők számára nem látott oldalát is. Saját weboldalán is szakmáját népszerűsíti, és könnyen elkészíthető, saját receptjeivel kedvet csinál az ételkészítéshez azoknak is, akik korábban nem próbálkoztak ilyesmivel. Jó tanácsokkal látja el olvasóit, de ír magáról, étterméről is a www.gastro-ottilia.hu oldalon.

Négy éves, Olivér nevű kisfia élete legnagyobb ajándéka. Büszke rá, hogy fiatal anyuka lehet, élvezi, hogy bolondozhat gyermekével. Édesapja a legnagyobb segítsége, mert  minden idejét  a kis unokára szánja, és nem korlátozza tanulmányiban és munkájában. Párja szintén szakmabeli .

Vivien szabadidejében imád festeni, bár nem festményeket készít, hanem airbrush technikával falat dekorál.  Van egy egyszerű kis fűszerkertje is, amiben kakukkfüvet, bazsalikomot, citromfüvet, mentát termeszt.

Legújabb projektje egy saját kiadásban megjelenő könyv, amit egy budapesti, fiatal séffel készítettek el. A kiadvány elsősorban 16-25 év közötti fiatalok számára készült, olyanoknak, akiknek nincs affinitásuk a főzéshez, mégis mutatósat, finomat szeretnének készíteni, gyorsan. A kemény fedeles, csupa színes fotót tartalmazó szakácskönyv 2017 elején jelenik meg.

***  13336137_1022956094446991_411497681802646501_n.jpg

   Írta: Kiss Erika

Szerző: Napkelet Népe  2016.07.21. 16:51

Ny. igazgató, díszpolgár

Miskolc

szszb_32_ki_szilagyi_istvan_400.jpgAktív, vagy némi túlzással inkább hiperaktív munkássága során számos szervezet vezetője volt, vállalt feladatait pedig igyekezett maradéktalanul teljesíteni. A maximalizmus azonban visszaütött, hiszen 2005-ben, egyetlen héttel nyugdíjba vonulása után Rómában járt szolgálati úton, ahol stroke-ot kapott. Ez az esemény máig meghatározza életminőségét, és azóta főként a saját egészségének javításán dolgozik. A Miskolc Város Díszpolgára cím odaítélése is része ennek a gyógyulási folyamatnak.

Egy híres debreceni szülészprofesszor Magyarország nagyvárosában, Kassán dolgozott 1943-ban, ezért a református lelkész édesapa a Felvidékre utaztatta feleségét, aki április 6-án szülte meg fiúkat, Leventét. A tősgyökeres miskolci család gyermeke azóta a borsodi megyeközpontban él, ahol a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen 1967-ben gépgyártás-technológus szakon gépészmérnöki diplomát szerzett. Első és egyben utolsó munkahelye a Miskolci közlekedési Vállalat volt, ahol technológusi-energetikusi-műszaki előkészítő feladatot kapott. Innen indult a karrierje, amelynek során tisztességes munkájának köszönhetően egyre magasabbra jutott a ranglétrán. Volt a Beruházási és Műszaki-fejlesztési Osztály vezetője, majd a Fejlesztési és Üzemfenntartási Osztály irányításával bízták meg,  1977-ben pedig a vállalat forgalmi főosztályvezetőjévé léptették elő. Akkorra már a közgazdaságtudományi egyetemen közgazdász-mérnök diplomát  szerzett, így a pénzügyi és gazdasági feladatok ellátásához is volt végzettsége, de úgy gondolta, az új beosztás újabb diplomát követel meg. Ezért a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán közút-forgalomszervezésből szerzett szakmérnöki diplomát. Ezt a munkakört 1991-ig töltötte be, ekkor nyertes pályázatot követően az MKV igazgatója lett. A város közlekedési vállalata 1994-ben alakult részvénytársasággá, ahol megbízták az elnök-igazgatói poszt betöltésével, amit 1999-ben újabb öt évvel meghosszabbítottak.

Pozíciója, ismertsége, kapcsolatrendszere, de főleg határozott személyisége alapot szolgáltatott a különböző felkérésekre, így számos civil szervezetnek lett a meghatározó arca. Volt a Tetemvári Református Egyházközség főgondnoka, illetve a Jókai Általános Iskola Iskolatanácsának, valamint a Regionális Civil Központi Alapítványnak és a BOKIK Etikai Bizottságának az elnöke.       A Közlekedéstudományi Egyesület Megyei Szervezetének munkájában 1975-től vett részt, aminek titkára és társelnöke volt. Belépett a karitatív tevékenységéről Miskolc-szerte közismert Lions Klubba is. Ezeket a társadalmi megbízatásokat a betegség miatt fel kellett adnia, ám a helyébe lépő új vezetők azzal ismerték el a korábbi évek munkáját, hogy tiszteletbeli elnökké vagy taggá nevezték ki, amit ő örömmel fogadott.

Az évtizedek alatt végzett minőségi munkája egyébként sem ment feledésbe, hiszen  2011. március 1-én a köztársasági elnöktől megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést „A Jókai Mór Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Igazgató Tanács elnökének kiemelkedő és áldozatos közéleti tevékenység elismeréseként.”

Emellett volt a Közlekedés Kiváló Dolgozója, és birtokában van a közlekedéssel kapcsolatos valamennyi szakmai kitüntetésnek. Ezek közül kiemeli a Széchenyi Plakettet és Miskolc város Nívódíját, amivel 2002-ben ismerték el a város közlekedéséért végzett munkáját.

Pozitív életszemlélete, akaratereje és hite irányítja ezekben a nehéz években is. Mindezeknek köszönhetően kiszállhatott a tolószékből. Pár éve még a Szentpéteri kapuban éltek, ahonnan a Selyemrétre, a Villanytelepi strand közelébe költöztek, ahová Levente gyakran jár úszni. Ez a fajta mozgás segíti a rehabilitációját. Tervei között is a további sok mozgást említi meg, és egyben megköszöni feleségének, a hűséges társnak, Nagy Ilona közgazdásznak az áldozatos munkáját, aki nagy támasza a bajban. A lelki békéje megőrzésében továbbra is segítségül hívja a református közösséget, hiszen rendszeresen látogatja az istentiszteleteket.

Hangsúlyozza, komoly tényezőt jelentenek gyógyulásában az unokái. Bükkaranyoson élő fia, a mérnök-informatikus Levente négy gyermek édesapja, mivel három lány után 2015-ben született egy fiúgyermek is a családjába. A lányok a nyári szünet jelentős részét a nagyszülőknél töltik, jelenlétük és zsivajuk  pedig felvillanyozza a nagypapát is.

Lányuk, Ágnes diplomás biológus és szakterületén doktori címet szerzett. Ő Budapesten él és egy lányunokával ajándékozta meg a nagyszülőket.

Szilágy István Levente úgy összegez, hogy eddigi életét a családi miliő, a lelkész apjától kapott útravaló és az állandó motiváltság határozta meg. Döntéseinél mindig az észszerűségre törekedett, ahol rendre szerepet kaptak a jövő várható fejlesztései is.

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

Szerző: Napkelet Népe  2016.07.20. 18:04

Írta: Arany Piroska

                                                                                                                                         

hargitai_beata_nosztalgia.jpgTe itt vásárolsz? Én még sose jártam itt. Na, nézzük csak, ebben a szupermarketben mi mindent lehet kapni? Régen a drogériába mentünk szépülnivalóért, kamilla, tejkrém, illatos szappan, ilyesmikért.

Mennyi sok kencefice! Azt se tudom, mi mire jó. Lemosó, felmosó, estére, reggelre, meg a fene tudja mik. Egyiknek szebb a doboza, üvegje, tégelye, mije, mint a másiknak. Ha kiürül, ezeket hova teszik, csak tán nem kilökik a szemétbe? Pedig hátha még jó lenne valamire. Mennyibe kerültek ezek?

Mindenből sok van itt, több mint kéne. Fogyasztói társadalom. De ha nem is kell? Akkor minek veszik? Megújulnak tőle? Új krém, új pakolás, vitamin, fitnesz, mindenki szép lesz. Másnap megint. És így tovább, nap mint nap, a tegnapit hamar megunják, már nem okoz örömet, új dolgokra vágynak. Ez ám a pénzkidobás!

Igaz, az se jó – mint az én fiatalságomban –, hogy féltünk a holnapi ínségtől, a nincstől. Sok mindenre megtanított a szükség. Mi a kevésnek is tudtunk örülni. Mondjuk, egy szappannak. Egy Caola szappannak.

Emlékszem, a háború után, az ötvenes években történt. Nem volt akkor a boltokban semmi. Még szappan se. Sokáig csak a magunkfőzte háziszappannal mostunk, mosakodtunk. Nem habzott, illata se volt.

Egyszer szól Eszti, a boltos, hogy várjál má’ te, majd mondani akarok valamit. Látom én, hogy cinkosan int a szeme sarkából. Na jó, én várhatok.

Amikor elfogytak a vevők, akkor a kezembe adott egy kis csomagot, hogy ebből csak egyet-kettőt kapott, tegyem el, majd otthon bontsam ki, meg, hogy kettőötven lesz az ára. Na, jól van, kifizettem. Találgattam, mit kaptam a pult alól – hát egy Caola szappant! Azt a háború előttit, azt a jószagút.

Na, megörültem! Azt hiszed, talán mindennap használtam? Hogyisne! Csak ünnepen mosdottam én avval. Utána betettem a fehérneműk közé a sifonba. Féltve őrizgettem.

De az illata! Ha hiszed, ha nem, biz’isten, a szaga végig ugyanaz volt. Az a finom, tudod, az az ünnep-illat.

Hát, ennyit az igazi örömökről. Mehetünk. Te veszel valami fiatalnak valót? Mert én most semmit. Hiába nézem mennyi minden van itt, de olyan illatot, mint az a régi volt, manapság, sehol a világon nem érezhetek már.

Pedig jó lenne, mert az visszahozná, hogy újra tudjak a kis dolgoknak is örülni. Lehet, hogy elveszítettem a kis örömökre való – meglepően jóleső – képességemet? Ma még az sincs már, aminek örüljek, kedvem sincs semmihez.

 
Jaj, hova viszel, mit akarsz, ne siess, hiszen már megfájdult a fejem is!

Kávéillat! Aha! Te tudtad, hogy van itt egy ilyen hangulatos kicsi presszó?! Nahát! Kávé! Valódi aroma!

És a sütemények! Csoki, fahéj, vanília, citromillat! Érzed? Ide bemegyünk!

Habos kávét kérünk! Ja, és franciakrémest!

Gyere, gyere! Mennyei lesz! Ezt nem lehet kihagyni! Te mit kérsz?

Mit beszélsz? Hogy megértesz, hogy megsajnáltál? Hogy inkább menjünk Caola szappant keresni, ha annyira szerettem?

Mi van?

Nekem szappant? Most? Minek? Ilyenkor? Innen elmenni? Ezt a kávét itt hagyni?

Neked elment az eszed?

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Arany Piroska tárcái                                                                                                     

                          

Szerző: Napkelet Népe  2016.07.20. 17:37

Ősz Zoltán alkotása

13640785_1361248147225194_8013137269680887544_o.jpg

42x30 pasztell.

2010.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2016.07.17. 09:47