Egyéni ügyvéd

Nyíregyháza

szszb_33_tk_kuruczne_dr_tisza_katalin.jpgSzigorú, de igazságos leszek! – döntötte el a tinédzserek hegyeket megmozgató erejével, hogy a bírói pályát választja és majd a fenti alapelv szerint ítélkezik. Kuruczné dr. Tisza Katalin egyéni ügyvéd ma is jól emlékszik arra a tárgyalásra, amelyet a fiatalkorúak bíróságán tartottak. Zrínyis diákként többedmagával elment a nyílt napra. A bíróságon hallgatta a vádlottak és az ügyvédek védekezését, az ügyész fellépését és a bíró döntését. Magával ragadta nemcsak a hatalmas épület, a tárgyalótermek hangulata, hanem megérezte: itt emberi sorsok tárulnak fel előtte. A bűnt a jog és a társadalom is megtorolja, hogy legközelebb már ne ismétlődjön meg az egyén vagy a közösség sérelmére elkövetett cselekmény.

Bár kezdetben nem készült a jogi pályára, a szülei példája és kimondatlan elvárásuk azt sugallta a fiatal lánynak, hogy vegye komolyan az életet és a saját boldogulását. Nem akármilyen családba született 1963. április 29-én. Édesapja, dr. Tisza László, az egykori megyei tanács elnökeként az egyik legfőbb beosztást töltötte be. Édesanyja, néhai Horányi Katalin könyvelőként dolgozott. Ráhárult a gyermeknevelés, a háztartásvezetés, a rendkívül elfoglalt férj biztonságos hátterének megteremtése. Katalin egyedüli gyermekként hamar megtapasztalta, hogy édesapját sok ember veszi körül. Látszott, hogy tisztelik, kikérik a véleményét, a tanácsát. Szülei elbeszéléséből hallotta, hogy 2-3 évesen verte az ajtót, hogy az apja játsszon vele, és ne a jogi vizsgára tanuljon. Mit tesz a sors, később ezt az érzést a másik oldalról, saját gyermekétől is visszakapta.

Férje Kurucz Dezső erdőgazdálkodó. Két lányuk született, Viktória (28) banki alkalmazott, Gréta (24) jogi doktor, egy biztosítónál dolgozik. Budapesten, csakúgy, mint a nővére. Nekik már nem jelenti a szülőváros azt a kötődést, amit az ügyvédnő tömören így fejez ki: szeretek menni, de még inkább hazajönni. Itt vagyok otthon, a városközpont épületeit, fáit, az itt sétáló vagy ügyeiket intéző embereket legalább arcról ismerem. Az utcán köszönőviszonyban vagyok sokakkal. Nincs az a személytelenség, mint azt Pesten éreztem. Hívtak dolgozni oda is, de nem fogadtam el az ajánlatot.

A Zrínyi Gimnáziumi érettségi után a Miskolci Egyetemen 1988-ban avatták doktorrá. Tanulmányi szerződés alapján fogalmazóként dolgozott a Nyíregyházi Városi Bíróságon. A szakvizsga letétele után büntető bíró lett. A diákkori álom beteljesült. 1996 nyaráig a bíróságon dolgozott, majd a NAV elődjénél, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Jogi Osztályán. Hogy milyen szerteágazó szakma a jogászé, csak később tapasztalta meg valójában, amikor 1999. augusztus 1-jén megnyitotta egyéni ügyvédi irodáját. Pályáján soha nem jár le a munkaidő, mivel a bíró és az ügyvéd is „hazaviszi” a megoldásra váró feladatokat. Igyekezett a szakmát és a családi kötelezettségeket maximálisan összehangolni, egyik sem mehetett a másik rovására. Gyakran felrémlett a múltból egy kép: az édesapját szinte csak hétvégén látta. Katika nem akart vasárnapi anyuka lenni, ez volt a váltás oka. Nincs az a karrier, amiért feláldozta volna a családjával tölthető időt. Érdekes képet rajzol elém: szülei és azok kortársai úgy tartották helyénvalónak, ha az elfoglalt férj felesége mindennel ellátja urát, hogy az dolgozhasson. Katika azt vallja, dolgoznak a férjével mindketten, de a férfi szerephez a kert és a műszaki dolgok is hozzátartoznak, míg ő a háztartásért és a gyermeknevelésért felel. Lányainál és barátainál az a normális, hogy a munka után a szabadidőt együtt töltik a párok és a mosás, vasalás, főzés, takarítás szerepét mindig az vállalja, aki épp ráér. Három generáció gondolkodásmódja, családfelfogása, társadalmi és egyéni szerepvállalása, mint egy szociológiai tanulmány, tükröződik szavaiból.

Hivatástudat és felelősségérzet az ügyfeleim iránt – fogalmazza meg ars poeticáját dr. Tisza Katalin. Több mint 10 éve főleg családjoggal foglalkozom, de nem vagyok hűtlen a büntetőjoghoz sem, illetve a jog más területét is művelem. A hozzám fordulók görbe tükröt mutatnak nekem, milyen csapásokat mérhet a sors azokra, akiknek valami miatt kisiklott az életük. Én azt vallom, előre nézzünk, ne visszafelé. Tehát a megtörtént eseményekből le kell vonni a tanulságot, vállalni a felelősséget és legközelebb nem elkövetni ugyanazt. Szeretem magam körül a rendet, amibe nem férne bele a kupacban álló irathalmaz. Akkor hajtom nyugodtan álomra a fejem, ha elmondhatom, ma is megtettem minden tőlem telhetőt a hozzátartozóimért és az ügyfeleimért. Ismerős, jó barát, korábbi ügyfél vagy éppen a szakma ajánlására keresnek fel. Ez utóbbiak különösen jó érzéssel töltenek el, visszajelzésnek tekintem.

Ügyvéd kollégái is megbecsülik, ezért választották meg a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara Felvételi Bizottság elnökének. A megyében dolgozó több mint 200 ügyvéd ad tennivalót. Most éppen az új Polgári Perrendtartás paragrafusai közt keresik az eligazodást. Sikerélménynek azt tartja, ha kompromisszumra jutnak, ha az ügyfél elégedett és a bíróságon sem kell hónapokig, évekig tárgyalni egy ügyet. A szigorú, ám igazságos jogász ma a gyors megoldást tartja erénynek. A családanya szívesen van otthon, ahol szintén azt szereti, ha rend veszi körül, ugyanakkor ez a pihenés és kikapcsolódás helye is. A legtartalmasabb az az idő, amit családja körében tölt. Elégedett ember.                                                                                          

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.25. 18:13

Huszár Boglárka alkotása
21908134_1841885002494837_83411520_o.jpg
Olaj
Vászon.
A szép pihenés, a megszépítő álmok csodát tehetnek. Amíg a fiatalság tüze dühöng nincs idő semmire. A felfedezetlen élet kiszámíthatatlan hatalma van rajtunk, alig érünk rá pihenni, és ha mégis, nem tudunk betelni az alvás mámorával. Két fázis, két ellentét, az éber, és az alvó állapot hypnotikuma, ám úgy kell, mint a fénynek az árnyék, a magnak a föld, és fiúnak a lány. Mindenben megtaláljuk a harmóniát, a szépséget, az életet. Huszár Boglárka álmodója maga a szépség, a nyugalom, egy kedves környezetbe helyezve, ahol a selymes anyag a kis álmodót körbe öleli. A redők harmóniája a ráeső fények, a gyűrődések mind megannyi szépséget mutatnak. Csend, és béke, a pillanatot ne zavarja semmi, lábujjhegyen osonva óvatosan húzzuk be az ajtót magunk mögött..

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.24. 07:35

Díszpolgár, a megyei tanács elnökhelyettese

Nyíregyháza, Vaja

szszb_33_tk_laszlo_andras.jpgLehet gyönyörű és gyümölcsöző a hivatali életpálya is. Jól példázza ezt László András sorsa, aki igen jelentős mértékben járult hozzá Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fejlődéséhez, mint a megyei tanács elnökhelyettese. Szűkebb szülőhazájáról, Vajáról soha sem feledkezett meg, nem véletlenül ismerték el munkásságát Díszpolgári címmel nemrégiben. Érdekes, hogy a Vajához közeli Mátészalka már évekkel ezelőtt Díszpolgárává avatta. A páratlanul gazdag életútnak csupán egyes állomásait villantjuk fel. Ebben (is) segítségére siet a felesége, lánynevén Székely Magdolna. 1959. Karácsonyán esküdtek egymásnak örök hűséget a vajai református templomban, s azóta is családjuk összetartozásának alapja kettejük kapcsolata. Tanítónő felesége a nyíregyházi 5-ös iskolában oktatta-nevelte az alsósokat 42 éven át.

Nyíregyháza egyik kertvárosában, ízlésesen berendezett otthonban idézzük a múltat. László András nem tagadja, hogy szegény földműves családban született 1935. október 14-én. Maxim Borbála édesanya és László János édesapa igen küzdelmes életet tudhatott maga mögött, míg a 8 gyermeket felnevelte, kenyeret adott a kezükbe. Legmagasabbra András jutott, a nyíregyházi Közgazdasági Technikumban tett érettségi után a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy-könyvviteli szakán diplomázott. Társai közül kitűnt szorgalmával, tehetségével és Népköztársasági Ösztöndíjjal jutalmazták. Érdekességként említi, hogy két fiuk, Zsolt és Tamás szintén közgazdászok lettek. Vajon a 2 unoka, Zsolt fia, Marcell és Tamás fia, Bence folytatják a hagyományt? A család nagy örömére mindkét gyermekük az utca végén épített egy szép ikerházat. Közös vállalkozást visznek. Számos pont azonos az életükben. Az unokák megtapasztalhatják a fészekmeleg családi összetartozás erejét.

A gyakorlati év után 1960-ban visszakerült Szabolcsba. Rögtön a megyei tanácsra, közgazdasági-pénzügyi referensnek. Ekkor megszerezte az okleveles könyvvizsgálói képesítést, oktatott a Közgazdasági Technikumban és a Tanárképző Főiskola esti és levelező tagozatain. 1968. januárjától tanszékvezetőnek nevezték ki a Megyei Oktatási Igazgatóságon. Az elméleti területen végzett munka jó alkalomnak bizonyult a történelem különböző társadalmi rendszereinek megismerésére. 1976. december 22-én visszahívták a megyei tanácsra és megválasztották általános elnökhelyettesnek. Fő feladata a tanácsi költségvetési gazdálkodás szervezése és irányítása. „Nehéz” emberekkel dolgozhatott együtt, mert Helmeczy László, Agócs József, Pénzes János, Gyúró Imre, Fábián Lajos, Meggyesi József, Zilahi József, Körtély Sándor, Juhász Gábor igen felkészült szakemberek és a megye fejlődéséért tűzbe mentek, ha bármelyik minisztériumban csatázni kellett.  „Az 1980-as évek végén részese lehettem az új finanszírozási rendszer kidolgozásának, amely alapját képezi a mai önkormányzati költségvetési gazdálkodás finanszírozási rendszerének.” Erkölcsi elismerésnek is felfoghatjuk, hogy ő vezette át a tanácsi rendszerből az önkormányzatiba a megye közigazgatását és adta át az új önkormányzati vezetésnek.

Amikor a rendszerváltozás forgószélként söpört végig az intézményeken és a hivatalokon, csak keveseknek sikerült a szaktudása és az embersége révén fontos feladatkört ellátnia. László András 1991-től az Állami Számvevőszék Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatóságán számvevő-főtanácsosként helyezkedett el. Szinte hasonló teendőket látott el, mint korábban: ugyanis ő ellenőrizte az önkormányzatok költségvetési gazdálkodását és az éves beszámolóikat.

Könyvvizsgálói engedélyt kapott a Pénzügyminisztériumtól, és így tagja lett a Magyar Könyvvizsgálói Kamarának. Akárcsak a neje, ő is 42 évet dolgozott a közigazgatásban, majd egyéni vállalkozóként kamatoztatta szakmai tapasztalatait. Mint mondja, ő a számok embere. Azok mögött ugyanis tendenciákat fedezhetünk fel. Emberi sorsokat takarnak a hűvös számok. Ő mindig a hivatali útvesztőben bolyongó „kisemberekért” vívta csatáit. Szakmai tudása viszont sokkal magasabb beosztásra is alkalmassá tette.

Több kitüntetéssel ismerték el átlagon felüli teljesítményét. Átvehette a Munka Érdemrend arany fokozatát, volt Kiváló Pénzügyi Dolgozó. Szívéhez azonban a Vaja Város Önkormányzatától kapott Díszpolgári cím áll a legközelebb. A 8 gyermeket felnevelő, szegény földműves család egyik fia éjt nappallá téve tanult, hogy kitörjön a szegénységből, és segíteni tudjon azoknak, akik erre saját erejükből nem képesek. A számok iránti vonzódása pedig egy különlegesen gazdag hivatali karriert nyújtott számára. Ott is inkább vezetőnek, mint főnöknek tartották a beosztottai. Nem véletlen, hogy a rendszerváltozás után nyílt tekintettel mehetett végig az utcán, az ő barátságát nagyra értékelték egykoron és ma is.                                                                                           

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.23. 09:18

Díszpolgár, Állami Díjas tsz-elnök

Vaja

szszb_33_tk_iklodi_laszlo_1000.jpgÚgy nézhettem az emberek szemébe, mintha tükörbe pillantottam volna – összegzi hat évtized munkásságának eredményét Iklódi László, a Vajai Termelőszövetkezetnek 24 éven át elnöke, aki nemcsak a kimagasló teljesítményért adományozott Állami Díjat kapta meg 1983-ban, hanem Vaja Díszpolgári címével tüntették ki nemrégiben. Feleségével, Posta Évával a 65. házassági évfordulóját ünnepelte augusztus 21-én. Szép és boldog család, kiteljesedett életmű és a környékbeli településen élő, egykori tsz-dolgozók megbecsülése teszi teljessé több évtizedes munkásságát.

Nagy ívű életpályát futott be. Nem született vagyonos családba, édesapja Iklódi László kerékgyártó, édesanyja, Pataki Rozália az 5 gyermek felnevelését, taníttatását vállalta magára. Klára, Sára húgai tanárok, Lajos öccse gépszerelő, Gyulát, sajnos, már kikísérték a temetőbe. A Gyulaházán 1932. július 20-án első gyermekként született László dolgos életre számíthatott. Ám hamarosan kitűnt szervezőkészségével, a közösségért megszállottan tevékenykedő tanuló 17 évesen traktorra ült a Nyírmadai Gépállomáson. Hamarabb vezetett R-35-ös és MTZ-traktort, mint autót. A jól teljesítő, komoly fiatalembert előkészítették a Mezőgazdasági Akadémiára, ahol 1953-ban végzett. Alig száradt meg a tinta a bizonyítványon, máris elhelyezkedett Nagydoboson főagronómusként. 2 év után hazakerült a Nyírmadai Gépállomásra, mint főagronómus és igazgatóhelyettes. Kifogástalan munkája elismeréséül a miniszter kinevezte igazgatónak 1957. február 1-jén. Időközben az ófehértói és a tiszaszalkai gépállomást is vezette.

Szaktudását, hozzáértését nemcsak a munkahelyén, hanem a tágabb térségben is magasra taksálták, nem véletlenül lett a Baktalórántházi Járási Mezőgazdasági Osztály vezetője 1967-ben. Egy év múlva a Termelőszövetkezetek Nyírségi Tsz. Szövetség titkárává választották. Ezután egy hihetetlenül izgalmas 24 év következett be az életében: a Vajai Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet elnökeként 1250 tag és alkalmazott családjának biztosította a megélhetést, a kenyeret, gyermekeiknek a továbbtanulást, az anyagi gyarapodást. Az almatermesztés országos hírnevet szerzett a tsz-nek, közel 100  házat építettek fel a közösből és a saját gazdaságból származó jövedelemből. Iklódi László megelőzte a saját korát az érdekeltségi rendszer kialakításával. Az almáskertekben mindenki tudta, melyik almafát metszi az idén és jövőre is azt kapta. Ha jó munkát végzett, vastagabb borítékot vihetett haza. A gépszerelők számát valaki kevesellte, Iklódi László szerint minőségi karbantartással még a 12 szerelő is soknak bizonyul. Eleinte nem értették, mit jelent a minőségért való felelősségvállalás. Esténként a helyi általános iskolában a felnőtt lakosok részére személyesen magyarázta el, hogy nemcsak közös, hanem egyéni érdekük fűződik ehhez. Az érdekeltségi rendszer mozgásban tartása adta a kiemelkedő teljesítményt. Ezt az elnök megfejelte azzal, hogy a saját gazdaságukban termelt almát a tsz értékesítette, nem kellett személyesen ezért fáradozniuk.

Lassan beérett a gyümölcs, Iklódi László neve és módszere országosan is jól csengett. Megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, beválasztották a megyei pártbizottság végrehajtó bizottságába, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának vezetőségi tagja, a Tszker Országos Tanácsának két cikluson át elnöke. Megkoronázásként a nagyon ritkán odaítélt Állami Díjra felterjesztették és átvehette azt 1983-ban.

Nem ismert lehetetlent, ha a közösségért kellett tennie. Szombatonként vezetői értekezletet tartott, vasárnap délelőtt a termelési helyszíneken ellenőrzött. Mire a felesége a húslevest tálalta, általában hazaért a családjához. Bár a gyermekei, Éva és László szinte csak hétvégén találkozott az édesapjukkal, zsigereikben érezték, nem akármilyen felelősség hárul az egész családra. Mindkettejükből pedagógus lett. Az unokák. akik ma már felnőttek, ( Anett, Éva Laura, Szabolcs, és Tamás ) valamint a dédunoka ( Arnold ) sok örömet okoznak a nagyszülőknek.

A hat és félévtized családi és közösségi eredményeiben oroszlánszerep jut Éva asszonynak. Délutánonként tanult a gyerekeivel, vezette a háztartást, könyvelőként, bérszámfejtőként dolgozott a nyírmadai gépállomáson. Amikor a férje 1989-ben nyugdíjazását kérte és a rendszerváltozás feje tetejére állította az addigi gazdálkodást, megkérdőjelezte az eredményeket, férjének támaszt nyújtott. Jöhetett bármilyen változás, Iklódi Lászlót megsüvegelték embersége miatt is. 1998-ban Nyírmadán polgármesterré választották. Mára visszavonult a közélettől, saját gyümölcsösében gondozza az almafákat, mint annak idején óvta a tsz-ben a munkásokat és az új módszereket. Elégedettnek mondja magát, a családja, gyermekei, unokái, dédunokái jelentik számára a beteljesülést.

Nyugodtan belenézhet abba a tükörbe…

 

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.18. 20:06

Írta: Szilvási Csaba

 

21761650_1404962976206724_8008937900963580905_n.jpgA Facebook kihozta, (nem törölte őt senki) hogy ma van Antall Pista születésnapja. 10 évvel volt nálam fiatalabb. 2015. április 8-án ment el. Ott mosolyog a drága ember a képen, egy kisgyerekkel az ölében. Nagyon fáj. Örülök, hogy mi még vagyunk, és szeretettel emlékezhetünk rá.

Ezt az írásomat olvasta fel Gerbár Tibor színművész a debreceni Gördülőcsapágygyár kultúrtermében rendezett nyilvános előadáson, amelyet a Nyíregyházi Rádió tizedik jubileumára rendeztek. Pista volt a főrendező. Én is szerepeltem a „világot jelentő deszkákon" jeles debreceni színészekkel az AntiVB-tabletta című futballtémájú kabarémban.

Juliánusz barát

Nemzeti Bandukunk, ki mindig „zarándol”,
sztyeppék kóbor lelke, a Nagy Magyar Vándor,
Baráth Gyula bácsi, Juliánusz barát,
kinek lába nyomát őrzi az Ararát,
sőt, hogy többet mondjak, arra is volt kázus,
hogy talpa alatt volt a nagy Kaukázus,
úgy döntött, hazajön kicsit megpihenni,
kedve szottyant egy kis túrós csuszát enni.

Napfordulás után három fertály egyre
fütyörészve ért fel a Szabadság-hegyre.
Ott egy üres telken felverte a sátrát,
terepszínű, öreg, örök útitársát.
Amikor a bagoly egy órát kiáltott,
estvéli éhomra falatozni látott.
Aszú venyigéből tábortüzet rakott,
szárított tevehús szelettel jóllakott,
aztán méhsert ivott kulacsból, eleget,
majd sátrába vonult, és elszenderedett.

Másnap, korán reggel, még alig pitymallott,
messziről valami nagy hortyogást hallok. 
A rézfán fütyülős, szárnyas rézangyalát!
Így nem horkol senki, csak Julián barát!
Hónom alá csaptam a magnót, mikrofont,
s mentem felkeresni a megkerült rokont.

Elképzeltem böjttől szomjú ínye száradt,
szélcserzette bőrű, szikkadt aggastyánnak,
citerázó lábú, reszketeg öregnek,
roskatagnak, törtnek, görnyedtnek, merevnek,
Ám minden elképzelt képet összetépett
maga Gyula bácsi, mikor elém lépett. 
Sudár törzsű fenyő nála nem lehet szebb,
olyannyira dél-ceg, hogy az már kelet-ceg.
Arcán az ifjúság piros, örök pozsga,
hétszáz év alatt sem kezdte ki a rozsda.

Nem lép ki a bábból pille kecsesebben,
ahogy ő kilibbent vízhatlan köpenyben,
jancsiszöggel ékes talpig nehéz vasban,
bezsírozott, súlyos turistabakancsban.

Te vagy, bátyámöcsém? – így az öreg táltos,
s dobhártyarepesztő örömmel kiáltott.
Jöszte a szívemre, atyámfia vére! –
s csonttördelő hévvel ölelt a keblére.

– Kedves Gyula bátyám, árulja el már, na,
mi indította a keleti túrára.

– Beadtam egy kérvényt azzal, hogy megnézném
a jó leningrádi unokanagynéném,
és hogy megjavítsam a kijevi adót.
Kaptam is egy évre szóló befogadót.

– Nem vonzotta Nyugat vadregényes tája,
vagy tán nem volt elég kemény valutája?
Mért ment Indiába málhákkal, batyúkkal?
– Hát, hogy találkozzam a bankiva tyúkkal,
mert a bankiva tyúk a magyar tyúk őse,
ám de aranytojást nem tojt nekem ő se.
Csak kit magyar földre hoz haza a lába,
az botolhat bele a szent bankivába.
Ő a magyar Buddha, ő a magyar Siva,
teljes neve: Magyar Nemzeti Bank-iva
Ő szab mindeneknek medret, s ő ad folyást,
ő tojja a drága magyar aranytojást.
Bezzeg nekem nem tojt - egyem meg a húsát,
hiába etettem – nyugati valutát.

– Hogy ment Napkeletre, repülővel busszal,
maszek úton vagy tán EXPRESSZel, IBUSSZal,
Dáciával, avagy Moszkviccsal, Trabanttal,
netán tán esetleg barátságvonattal?

– Vélem nem eshet meg, ami Kolumbusszal,
aki Indiába indult külön busszal,
s Nevjorkban kötött ki, azóta is reszket,
átkozza az IBUSZ-t, átkozza az EXPRESSZ-t,
már torkig van szegény busszal és IBUSSZal,
ezért járok én csak így „peskom”, „zufusszal”.
Mint a toalettbe a három királyok,
én már, kedves öcsém, csakis gyalog járok.

– Egy-egy hosszabb túra messzire húzódik.
Mondja, Gyula bátyám, hogy tájékozódik?
Van-e iránytűje, van-e tájolója?
– Szépöcsém! Engem sem most hozott a gólya!
Nem kell ahhoz kompasz, nem kell ahhoz térkép!
Nem kell ahhoz semmi, csak egy kis szemmérték!
Én soha senkitől nem kérdezősködöm,
átverekszem magam akár az ősködön.
Kézen fogva vezet folyó, alföld hegység,
meg a Magyar Természetbarát Szövetség.
Mindig csak előre, mindig toronyiránt,
így előbb vagy utóbb csak elérem Iránt,
ha követem Ariadné bölcs fonalát,
az Aggtelek-Irán kéktúra vonalát.

– Miközben bejárta Európát, Ázsiát,
talált-e az úton régi hazánkfiát?
Él-e még az ősnyelv, élnek-e a konok,
Napkeletre szakadt becses vérrokonok?

– Láttam Orenburgban a nagy olajútnál
meg a Bajkál-Amur óriásvasútnál
néhány szittya magyart, kik testvéri szóval
fogadtak, s kínáltak kenyérrel és sóval,
de igaziból csak a Rákóczi téren
leltem fel az atyafiúleány vérem.

Ahogy ott bóklászék, egy helyre fejérnép -
riszálgatva magát tempósan – elém lép.
Szemrevételeztem a szöghajú szüzet,
áldozati füsthöz adtam neki tüzet,
meg es tapogattam, hogy milyen a vére,
idegen buzgású, avagy rokonféle,
mert én tapintásról meg tudom mondani,
hogy az illető szűz cseremisz vagy mari,
szelkup-e vagy mordvin, udmurt-e vagy votják,
manysi, vagyis vogul, chanti, azaz osztják,
szamojéd-e avagy lapp, lív, vót vagy enyec,
komi-e vagy észt-e vagy tán éppen nyenyec.

Úgy duzzadt a némber feszes ruhájában,
mint a kukoricacső a csuhéjában. 
Felismertem benne - ihaj, csuhaj, pajtás!-
azt a tűzrőlpattant nemes ugor fajtát.
Mondom neki: Szüzem, azt a kerek begyed!
egyedem, begyedem, te csak manysi lehetsz!

– Manci a nagyanyád, én Bernadett vagyok!-
riszálja meg magát a kis begyes-faros.

– Csak nem angol lennél? Meglásd, még elvisznek
Ködös Albionba missznek, cseremissznek!

Fortyos turán vérem ez a némberszittya,
mint zsarát az alszél komiszul felszítja.

Azt mondja: Úgy látom, te lehetsz, apukám
a leszázalékolt, nyugdíjas Batu kán,
Olyan rámenős vagy, olyan eredeti,
akár a Himaláj-ősember, a yeti.
de azért tíz rongy, különben szó sincs róla,
hogy beleülhessél a limbó hintóba,
majd fejemhez vágta – „Vegyél rajta fejfát!” –
a jó szívvel kínált kerek tíz kopejkát,
amit a nagy útról – takarékoskodtam-
piros bugyellárisomban hazahoztam.

– Hozott-e az útról tömjént, mósuszt, mirhát,
kasmír kendőt, selymet, nemes gyapjút, irhát,
kínai porcelánt, szép elefántcsontot,
díszes fegyvereket, csengettyűt, kolompot,
tatár színes tévét, csecsen Hi-Fi tornyot,
japán gésaszobrot, súlyos aranyborjút?

– Hogyne, bátyámöcsém! Van énnékem eszem.
garmadával hoztam, s hozzá vámmentesen.
Pedig se bő-röndöm, se szűk-röndöm nincsen,
a hátizsákomban elfér minden kincsem.
Bennem a határban nem vacog a lélek,
én még az áruló vám-pírtól sem félek.
Énnálam a vámos hiába is kutat,
hogy előtalálja a csempészárukat.
Bennem mindig nyugodt a lelkiösmeret,
és a képem vámpírszégyentől nem veres.

Kínából nem hoztam, csak egy szakadt, tépett,
eredeti, színes Mao-Ce-tung képet,
néhány taktust egy lelkes mozgalmi dalból,
meg egy negyed téglát a kínai falból,
mert megmondta Dejtár, a táltosok nagyja:
„Amit szemed meglát, kezed ott ne hagyja!
Öcsém, azt a téglát ott ne feledd, áthozd,
jó lesz az énnekem a hétvégi házhoz!”

Moszkvából sem hoztam csak egy nagy kalapot,
meg egy jól megmunkált dísz-bádogkulacsot.
Olyan, mint egy ékszerdoboz, egy neszesszer,
bele van karcolva: „Szgyelan v Sz.Sz.Sz.R.
De ezt nézd meg öcsém, ezt a remek csajkát:
ebből ette a scsít Malinovszkij elvtárs!
E festmény meg zenél, mint egy balalajka,
rajta a legelső úrkutya, a Lajka,
egy űrhajóban csücsül, és Pravdát olvas,
és közben lelkesen ugatja a Holdat.

– Készül-e Nyugatra a közeljövőben?
– Készül a fityfene, de már bizony én nem.
A bölcs a volt KGST-n belül marad.
Az úti cél Szatmár, Nagyvárad és Arad,
s számításba jöhet még egy lengyel túra,
de majd csak ha már megtisztul a Visztula.

***

Közös barátunk, dr. Balázs Géza tanszékvezető egyetemi tanár az alábbi, megható írással búcsúzott annak idején Pistától..

21751516_1404965129539842_3711975525712521848_n.jpgAntall Pista is…

Februárban férfias, kemény levélben feltárta, hogy mennyire küzd a betegséggel, s hogy hívjuk nyugodtan. Csak bénán kérdezgettük egymást. S hallottuk a rádióban folyamatosan változó hangját. Az utolsó ímél, „a gondolat jeladása, a Gondolat-jel” vasárnap jött tőle. Most meg itt a hír: elment. A legjobb kulturális újságírók közé tartozott. Lenyűgöző volt hallgatni, hogy mi mindenről tudott. Persze Eger, Nyíregyháza, Ratkó József, népi írók, festők, tokaji írótábor… ömlött belőle a szó, az ízes, derűs anekdota. Szerettem a történeteit, mert olyan világról/országról szóltak, amit én is szeretek. Ő pedig annyira szerette a rádiót, hogy a telefonjának hangja is a Kossuth rádió régi szünetjele volt. Már nem szólal meg többé. Isten veled, Pistánk!

(A kép 2013 júniusában készült a Szentgyörgy-hegyen, közös borozgatás közben.)

Fotó: Magánarchívum


 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek!

Olvassa el a szerző további műveit is: Szilvási Csaba tárcái         

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.18. 18:41

Hargitai Beáta alkotása
21745124_1834191586597512_1609599175_o.jpg
30x21 cm.
Akvarell.
2013.
Nagy kókadt fejű, loboncos óriásra bukkantam egy falusi udvarba. Egyedül ácsorgott egy még nagyobb fenyőfa előtt, mint egy színpadon, reflektorok fényében, zavartan, szövegét vesztetten. Minden nyárvégek kedves ácsorgói a bánatos napraforgók, "akik" őszre, búsongva gondolnak ifjúságukra. A látvány lenyűgöző volt. Egyetlen magból nevelkedett ez az óriás, mert én csak a szépséges koronáját festettem meg. A ház gazdáját dicséri,hogy engedélyt adott a szépen gondozott kertjében egyetlen napraforgónak. A látványon felbuzdulva, egy hét múlva odabicikliztem, hogy lefényképezzem, láthassam esendőségében ismét. Nem...nem...nem akartam hinni az elmaradt találkozásban, nem várhatott meg, nem engedték meg. Ha éreztél csalódottságot, ha éreztél ürességet, akkor tudod, hogy mit jelentett akkor ott nekem. Szép büszke növény rajzos pofijával, kiszámíthatatlan pajkos szirmaival, levelei elálló laskák, igazi modern napelemek. Idén fekete fejfáik hirdetik beteljesületlen 
rendeltetésüket, szerelmüktől, a Naptól, ELÉGTEK!

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.17. 08:07

Református lelkipásztor, kuratóriumi elnök

Vaja

szszb_33_tk_bencze_tamas_1000.jpg150 év és egy református lelkipásztor családja öt generációjának élete, küzdelme, tárgyi és szellemi emlékei elevenednek meg a koraőszi péntek délutánon, amint Bencze Tamás lelkész úrral a teraszon idézzük múltat, vázolja a jelent és bepillanthatunk tervei által a jövőbe. A lexikon nyugodtan elbújhat Bencze Tamás memóriája mögött: felmenőinek fontos eseményekben gazdag szolgálata dátum szerint sorakozik a megőrzésre méltó adatok között. Lenyűgöző precizitással tárja elém Vaja történelmének kiemelkedő sorsfordulóit, amelyekhez valamelyik felmenőjének nem is akármilyen köze volt. Családfáját az apai dédnagyapával, Szentgyörgyi Gerővel indítja, aki Székelyszentandráson szolgált. Az 1885-ben a negyedéves teológus hallgatókról a fényirda által készült képet eredetiben őrzi a tiszteletes úr, 132 évet ugrunk vissza az időben. Apai nagyapja, idős Bencze János 1925-1956 közt vezette a vajai gyülekezetet. 1938-ban ő indította el és áldotta meg azt a 40 családot, akik a föld, a munka, a megélhetés reményében Dél-Baranyába, Magyarbolyba indultak. Egy árvíznél nyújtott önzetlen segítség után a helyiek befogadták őket, és 10 éve testvérgyülekezeti kapcsolatot alakítottak ki. Nagyapját az első világháború Olaszországba sodorta, 1917 Pünkösdjén fából sakkfigurákat faragott, a szemet gyönyörködtető kincset én is megsimogathatom. A nagyapa ültette az első almafákat Vaján, a sikert látva, buzdította a helyieket, ültessenek Jonatán fajtát. Megalapította a Hangya Szövetkezetet. Megmentette a zsinagóga tóráit. A fia, Bencze János 1956-1996-ig szolgált, az apjától vette át a gyülekezetet. A 80-as években ifjúsági konferenciát szervezett. Csakúgy, mint Bencze Tamás, követte apját a szószéken. Mivel édesanyja, Bányay Matild is teológiát végzett, előfordult, hogy egy család látott el 3 gyülekezetet. Édesanyja is tősgyökeres református lelkészcsalád sarja. Az anyai nagyapa, Bányay Zoltán Kocsordon szolgálta az Urat, őt szintén a fia, Bányay Zoltán követte. A nagyapa testvére, Juhász Sándorné lelkész, a Viharsarokban, Vésztőn irányítja a gyülekezetét.

Bencze Tamás 50. születésnapját ünnepelte nemrég. Feleséget is a reformátusok közül választott, Lővei Zita beosztott lelkész, Vaján a házi segítségnyújtást vezeti. Házasságukat két ikerpárral ajándékozta meg a Jóisten: Tamás Gerő (17) a debreceni Dóczyban, Veronika (17) a Református Gimnáziumban tanul. Bálint és Márton 12 évesek, hatodik osztályba járnak. Bencze Tamás bátyja, János a Bethesda Alapítvány elnöke, németül, hollandul prédikál. A Gyermekkórházban létrehozta az Anyák Házát, hogy beteg gyermekeik mellett legyenek éjjel, nappal.

Hagyománytisztelő nép a vajai, a lakosság 85 százaléka református. A keresztelőt, az esküvőt, a temetést Isten színe előtt kérik. Cselekvő hitükről beszélgetünk. Mert nem elég a szokáshoz igazodva a nagy családi eseményeket egyházi keretek közt tartani, a hétköznapokban is bizonyítják: tisztességre, becsületes életre nevelik a gyerekeiket. A konfirmáció az egész gyülekezet és a település ünnepe. Évente általában 25-en tesznek fogadalmat. A szülők, nagyszülők, keresztszülők szíve örül, hogy a megszületett gyermeket hitben nevelték és kísérték el azon az úton, amelyen már saját döntésük alapján mennek tovább.

Az Istentiszteleteken nemcsak az ünnepek alkalmával jelennek meg. A gyülekezet magja, a presbiterek aktívan részt vesznek az evangelizációk, az ifjúsági konferencia szervezésében. Az idősekről, a rászorulókról való gondoskodás természetes kötelezettség. Sajnos, többször kondul meg a lélekharang, mint ahányszor keresztvíz alá tartanak egy újszülöttet. Örvendetes, hogy néhányan, ifjúvá serdülve, keresztelkednek.

Bencze Tamás református lelkész létrehozta, működteti és a kuratóriumi elnöki tisztséget is ellátja a Kairos Ifjúsági Alapítványnál. Akár félszázan is táborozhatnak a zempléni Füzérkajatán. A gyülekezeti tagok főznek, közös programjaik az összetartozást erősítik.

A szellemi és a fizikai munka kiegyensúlyozza a mindennapjainkat. – Nagyapám és apám is gazdálkodott, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoztak. Gyümölcsöt termesztettek, az alma országos ismertséget is hozott Vajának. A tetszetős családi házakat az alma eladásából építették elődeink. Számomra is természetes, hogy folytatom őseim örökét.

Pillantásunk a családjuknak otthont adó parókiára vetül. 1910-ben építették, 60 centis vályogfal választja el egymástól a helyiségeket. A több mint egy évszázados épületet modernizálták, nem hagynák el semmiért. A kert fái még őrzik apja, nagyapja keze munkáját. A hagyományok tovább élnek, a hitet megtartották, a gyülekezet szolgálatát folytatják. Fiai és lánya az ötödik generáció tagjaiként vihetik tovább apáik örökét, és a változó politikai berendezkedés mellett (vagy ellenére) szolgálhatják az Urat és a gyülekezetet, ha így döntenek.

 

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.15. 18:38

Írta: Vaskó Ilona

 

50698691f7eeeeb96f36df810bb88eae--pyrography-kiss.jpgNyári ruhában, mezítláb álltam az útszéli homokban. Az aszfalt okádta magából a forróságot, amibe az autók mély vályút vágtak. Már hetek óta fülledt napok követték egymást, de most éreztem, amint a szél meglebbenti a szoknyámat. Szembe fordultam vele, hagytam, hogy az arcomba csapjon. Vihar előtti szél volt. Ott hordozta magával az eső illatát. Lábamat belefúrtam a homokba, és vártam.

A szél egyre vadabbul fújt, egyre dühösebb volt. Éreztem, haragszik. És már dörrent is egyet az ég. Még messziről, mintha a szomszéd falu felett csapott volna össze az égi hadsereg, de alig telt el pár perc, már zendült is újra. És elkezdődött! A függöny felgördült, és megkezdődött az előadás, az égi színjáték. Először csak egy-két óriási esőcsepp pottyant a földre. Néztem a poros útszélt, amint nagy mélyedéseket hagy maga után minden csepp. Az eső illata ott gomolygott az orromban, a szívem hevesen lüktetett. Minden ízemben kívántam.

A ruhám az izzadságtól rám volt tapadva, a bőröm ragacsos. Érezni akartam, amint az eső lemossa rólam a fülledt nyár szennyét. Újabb dörrenés, és már ott is volt… A karomra csöppent először. Megnyaltam. Sós volt. Ekkor egyre hevesebben kezdett esni. Csak kicsit várt, majd vadul zuhogni kezdett… csorgott végig a bőrömön, a karomon, a hátamon, a mellkasomon. Éreztem, mint mossa le rólam a nyár minden mocskát.

Az arcomat belefordítottam az esőbe, és széttártam a karjaimat. Kívántam mindenhogy. És csak dörgött, és dúlt a vihar körülöttem. A fák lombjait ugyanúgy tépte a szél, mint ahogyan ázott hajamat próbálta. A fákkal jobban bírt, mint az én csuromvizes frizurámmal.

Ott álltam ázottan, és szaladni és nevetni vágytam egyszerre. Boldog voltam, olyan mérhetetlenül szenvedélyesen boldog, hogy őrült futásba kezdtem. Magam sem tudtam, merre, csak menni vágytam, megmutatni a világnak az eredendő boldogságot. Az élet adta gyönyörök apró csillámait. Világgá kiáltani: Nézd! Ilyen az eső! Gyere velem! Fuss, érezd te is, amint lüktet benned az örök fiatalság!

De egyedül voltam. Mint életem oly sok pillanatában, most is egyedül voltam. Megértettem akkor, ott − mások boldogsága soha nem rajtam fog múlni, nem tudom megmutatni, milyen szeretni, táncolni az esőben, hiszen aki még táncolni sem tud, annak mit mutathatok én? Egyszerre éreztem magam kevésnek és soknak. Egyszerre voltam fullasztóan lüktető és mérhetetlenül magányos. Nem tudom megtanítani senkinek az eső utáni rajongásomat. Egyedül maradtam a szenvedélyemben.

Amilyen elementáris erővel tört rám az eufória, olyan mélyre taszított a felismerés, hogy nincs kinek megmutatnom az esőt. Hogy soha, senkinek nem fogom tudni elmagyarázni a vihar és a szenvedély erejét. Dühös mennydörgés volt bennem, és ami kint zajlott, tükre volt a belső vívódásomnak. Először csak egyetlen könnyet ejtettem, majd heves zokogásba kezdtem. Az arcomat az égnek fordítva hullajtottam a könnyeim, az eső jótékony palástja mögé rejtve, hogy a világ meg ne láthassa mérhetetlen szomorúságomat.

Mint amilyen hirtelen jön egy nyári zápor, olyan hirtelen csendesedett el bennem is a kétségbeesés. Nem dolgom megváltani a világot, nem dolgom megmutatni az embereknek az esőt és a szelet. Nem dolgom, mert nem is tudom. Ha valaki nem ezzel az életigenléssel született a világra, annak sorsa az lehet, amire képessége van. Nekem képességem van a természet szeretetére. Együtt tudok vele élni és lüktetni. Én „csak” ezt tudom adni: az élet szenvedélyét!

A kép forrása: pinterest.com

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Vaskó Ilona tárcái

Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.14. 18:03

Református lelkipásztor

Tiszalök

szszb_33_tk_lorinczyne_haraszi_andrea.jpegSzéles mosollyal, magabiztosan nyújt kezet. Lőrinczyné Harászi Andrea, a Tiszalöki Református Gyülekezet vezetője örömteli kisugárzással szolgálja az Urat. Ez a hozzáállás érződik az istentiszteleteken, és a hívek hétköznapi, közösségi életében. Mint a lelkésznő hangsúlyozza: a parókia ajtaja mindig nyitva áll, itt nincs fogadóóra, szívesen bejönnek akkor is, ha csupán pár szót váltanának a tiszteletes asszonnyal.

„Úgy szoktam mondani: a férjem református kertész, én pedig református lelkész vagyok.” Lőrinczy István kertészmérnök és Harászi Andrea 1998. március 28-án esküdött meg a nyíregyházi református templomban. Házasságukból négy gyermek született. Panna (18) és Zsóka (16) a Sárospataki Református Gimnáziumban tanulnak, Boglár (13) általános iskolás, István Géza (5) – első keresztnevét apai ágról kapta, másodikat az anyai nagyapja iránti szeretet jeléül– még óvodás. A református lelkész asszony Kisvárdán született 1972. február 16-án, Tiszakanyáron nevelkedett. Édesanyja Szabó Erzsébet (66) bolti eladó, édesapja Harászi Géza (74) autóbuszvezető. Húga, Emőke körzeti ápolónő.

A kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett, és ezen évek alatt is szoros kapcsolatban maradt anyagyülekezetével Tiszakanyáron, életre szóló tanítást és lelki útravalót kapott Csiszár Ákos és Csorba Péter lelkészektől. Andrea hamar bekapcsolódott a közösségbe, először gyermek-istentiszteletet tartott. Tizenévesként egyre erősebben érezte lelkében Isten elhívását a lelkipásztori szolgálatra, ám látva lelkészeit, ijesztőnek tűnt a folyamatos készenlét, a teljes élet odaszánása. Mire azonban a jelentkezési lapokat ki kellett tölteni, már csak ezt az egy utat értette elkészítettnek. Így került a Debreceni Református Teológiai Akadémiára. 1996-ban kezdett Nyíregyházán szolgálni főként óvodások, általános iskolások és betegek között. Vasárnap délutánonként legtöbbször három áhítatot tartott a kórházban. A gyülekezet ifjai (köztük a leendő férj, akivel itt kezdődött a közös út), előtte érkeztek, hogy ezekre az alkalmakra hívogassanak.

2001-ben Tiszalökre költöztek, és elkezdődött a feladatok és ajándékok megsokszorozódása: itt született a két kisebb gyermek, beteljesedett a régi álom, a mentálhigiénikusi, majd a vallástanári diploma, közben az önálló gyülekezeti lelkészség 2009 őszétől.

Vajon család mellett képes lesz-e a szolgálat ezernyi tennivalójával megbirkózni – ez az örök kérdés a lelkésznők felé. Ám amikor Isten vezet valakit, akkor lehet sok munka, lehet nagycsalád, Ő minden napra ad elég erőt, bölcsességet, ad munkatársakat, és sok csodát.

A magvetés idejét éljük itt Tiszalökön – összegzi tapasztalatait. – A 300 iskolás közül minden második jár hittanra, az óvodások közt 100 kisgyermek ismerkedik a Bibliával, tanulja a játékos énekeket. Ezek a kicsinyek felcseperedve egyre természetesebbnek veszik, hogy ha elmaradt a keresztelkedés, akkor tizenévesként tesznek fogadalmat hitükről, és konfirmálnak, hogy felnőtt gyülekezeti tagok lehessenek.

A cselekvő hit megvalósulásának szép példája a templomfelújítás. Javarészt a rendszerváltás után érkezett kárpótlási pénzből 2015 nyarán méltó külsőt kapott az épület. 2016-ban kezdődtek a belső munkálatok: szigetelés, padlócsere, új világítás. Kicserélték a padokat, új szószéket állítottak, orgonát vettek. Nagyon ráfért a felújítás, mert 1968-ban szentelték fel a háború idején felrobbantott templom helyén emelt Isten házát, csakhogy azóta sok vihar tépázta.

A gyülekezet közösségi élete igen szerteágazó. Gyakran kirándulnak, többször jártak Erdélyben, Szatmárban, a Mátrában. Rendszeres program a közös szilvalekvár-főzés, felelevenítenek régi ételeket, például gőzgombócot, de készítettek már birsalmalekvárt, tettek el savanyúságot télre. Bográcsolásra, szalonnasütésre is összehívják a gyülekezeti tagokat.

Andrea tiszteletes asszonyt megérinti a társadalom perifériájára csúszott emberek sorsa is. A helyi börtönben nem egyszer szolgált igehirdetéssel. Beszélgetésünkkor is megcsörrent a telefonja, éppen innen hívták, most épp az állomány előtt kell ünnepi beszédet mondania.

Két intézményt tart fenn a gyülekezet. Az ötvenfős családok átmeneti otthona bentlakásos, az ország bármely pontjáról jöhetnek ide. Hosszú a várólista. Gyakran távoli megyékből érkeznek a nehéz sorsú, bántalmazott családtagok és gyerekek, és a szakszerű gondoskodás segítségével igyekeznek visszajutni a társadalmi vérkeringésbe. A fogyatékkal élők nappali háza reggeltől estig kínál programot, lelki-testi vigaszt, és lehetőség szerint fejlesztést. Jelenleg 30-an veszik igénybe ezt a szolgáltatást, a lelkésznő örömmel közli: minden jelentkezőt fel tudnak venni.

Örömmel élek ebben a sokrétű feladattal járó szolgálatban, és hittel vallom, megtaláltam az Isten által számomra kijelölt helyet. Soli Deo Gloria!

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.12. 11:18

Ősz Zoltán alkotása
21326009_1825854077431263_1823824338_n.jpg
Szénrajz
2010.
Amikor a falvak olyanok voltak, amilyenek, senki nem kérdezte meg, hogy miért építették olyannak, amilyenek lettek. Félre a girbegurba mondókámmal, a kép szerint Erdélyben járunk virtuális módon, akkor, amikor itt még zöldell a határ és madarak fütyörésznek. Hófútta utcák és háztetők jelentik a tél szépségét, tisztaságát. E hónap elején Ősz Zoltán nyugdíjas festőművész barátunknál jártunk, aki két éve itt él Győrhöz szinte kőhajításnyira, ám a lelke ott maradt a kis falujában. Az átmentett emlékeit képek őrzik, színes pasztellek, szénrajzok .Koncentrált mennyiségben nézelődhettünk, és tőle megszokott kedélyességgel osztotta meg visszanéző örömeit. Nem csak ajtaja, szeretete is ott várt bennünket, elhalmozva minket mindennemű figyelmességgel.Udvara tele virággal, fái bő terméssel, a lecsüngő fekete szőlőfürtök várakozóan a szüretre. Idilli hangulat, ami elfedi a hétköznapok gondjait, ilyenkor nincs külvilág, ami zavarhatna. Én kicsit kiléptem e körből, kíváncsian nézegettem a település öreg házait, festegetni való téma után kutatva. A falut valamikor jómódú gazdák lakhatták, amiről házaik, kapuik jól árulkodnak az igényes homlokzattal. Meg kell említeni, szomorúan láttam, hogy sok porta elhagyott. Mindig lesújtó, lehangoló, nem lehet megszokni. Templomuk kiemelkedően egyedi ízléssel készült, minden oldalról meglepetésszerű bravúros megoldások, szépség csomagok, amit egy egységes felújítás tudna igazán megoldani. A ragyogó napsütésben töltött idő, a barátok közelsége, szeretete segítsen mindannyiunkat hozzá, hogy unokáink is meríthessenek ebbéli örömökből.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.10. 08:44

Polgármester

Nyírtelek

szszb_33_zsl_szekeres_jozsef.jpgKedves, mosolygós arcú, rokonszenves fiatalember, s e kordiális személyiségjegyek mögött határozott emberi és erkölcsi tartás az, ami mindennapi tetteit vezérlik. Az emberi méltóság, az értékek iránti tisztelete bizalmat érdemelt a lakosságtól, s 2014 októberétől alakítója, első embere lett a kisváros és szülőhelye életének. Lokálpatriotizmusa mély gyökerekkel bír, megtapasztalta az utóbbi évtizedek eseményeit, ezek alól csak a tanulmányai miatt távol töltött évek jelentenek kivételt. A folytonosságot, a nyugalmat, a feltételrendszer biztosítását szeretné megadni az itt élőknek, és mintegy mementóként sorakoznak szobája falán a város fontos történéseit, szellemi-anyagi értékeit bemutató fotók. Tiszteli az elődök, az idősebb generáció munkájának eredményeit, hiszen mindent nekik köszönhetünk, vallja, nemcsak a szemléletre, de az intézményes gondoskodásra is utalva. Elemző alkat, problémamegoldó típus, figyeli a dolgok menetét, összefüggéseit és rendszerez.  

E rendszerben való gondolkodást először a helyi könyvtár számítógépes struktúrájának kidolgozásával vitte sikerre elsők között a megyében 2006-2014 között. Könyvtárvezetőként olyan átlátható rendszert adott át utódjának, mellyel gond nélkül végezhetők a szakmai feladatok és szolgáltatások. Eredeti végzettségét tekintve ugyanis könyvtáros és történelem szakos tanár, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett oklevelet, majd a kötelező katonai sorállomány következett Budapesten a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, ahol hadnagyi rendfokozatot kapott. Az Egri Tanárképző Főiskolán mozgókép- és médiaismeretekből szakvizsgázott, a Debreceni Egyetemen könyvtár-pedagógia szakon diplomázott, és angolból középfokú nyelvvizsgát szerzett.

Pályáját a helyi általános iskolában kezdte, történelmet, mozgókép- és médiaismeretet tanított (1999-2005), és a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását segítette. Széles látóköre, felkészültsége és a rá jellemző humánus attitűd predesztinálták a polgármesterségre. Ő szerényen, az élettől kapott lehetőségként fogalmazza meg. Az együttműködő hangulat és magatartás kialakítására törekszik az intézményvezetőkkel, s nemes gondolkodásra vall, hogy elődje lett az alpolgármestere, akinek 40 év tapasztalatát tiszteli, értékeli. Ez egy család, mondja, s ha elveket, gondolatokat ütköztetnek, ez természetes, de a döntés után egy irányba mennek. Az a szék, mutat íróasztala mögé, kettőt nem tehet; nem sértődhet meg, és nem haragudhat. Ha időnként kritikus hang szólal meg, az csak jobb munkára ösztönzi. Döntésre várva sokszor elhangzik; te vagy a főnök, de ő úgy gondolja, neki 7000 főnöke van, mindenki, aki itt él. Minden véleményt meghallgat és megőriz, ezek alakító elemei a közép- és hosszú távú stratégiáknak. A közösen kialakított célokat, tennivalókat segítik a Településfejlesztési Operatív Programban nyert európai uniós támogatások is, mellyel közel félmilliárd forint beruházást, fejlesztést valósít meg az önkormányzat. Az egészségtudatos életmód, és az egészségvédelem-gyógyítás köré szerveződő fejlesztések, mint; a 131 millióból megépülő Sportcentrum, a 60 millióból korszerűsödő, modern eszközökkel felszerelt háziorvosi rendelő nemcsak a városvagyont, de a lakosság komfortérzetét is nagymértékben növelik. Megújul, és 440 négyzetméterrel bővül a Kastélykert Óvoda és Bölcsőde is mintegy 270 millió forintból, a kicsik és a szülők örömére. E beruházásokat 2018-ban fejezi be az önkormányzat.

A civil szerveződéseknek, értékőrzésnek nagy hagyománya van, támogatják tevékenységüket, de egy fiatalos, dinamikus megújításra is törekszenek. A sportélet, különösen a foci, melyet a polgármester is gyerekkora óta űz, régen erőssége volt Nyírteleknek, és most újra jobb lett. Legutóbb 17 csapat vett részt a Csillagfényes focitornán este 10-től hajnal 3-ig a műfüves pályán. Az utánpótlás is garantált, az iskolában minden évfolyamnak vannak csapatai. Ebben a polgármesternek még könyvtáros korában, a Sportegyesület létrehozásával meghatározó érdemei voltak.

A közösséget építő szellemiség az országhatáron is átível, több testvértelepüléssel ápolnak kapcsolatokat; Felvidék – Nagysáros, Kárpátalja – Beregrákos, Lengyelország – Grybow. Különös kuriózum, hogy e települések egymásnak is testvérei.

A polgármester munkájához szerető, támogató család biztosítja a hátországot. Felesége Anna tanítónő a helyi iskolában. A felnőtt gyerekek – a 27 éves Marcell és a 25 éves Zsófi – mellett Hunor még csak 9 éves, furulyázik, zongorázik és vívó – mellette barátkozik a triatlonnal.

Beszélgetésünkkor gyakran csörög a mobilja, intézkedik, egyeztet. Nem látok papírhalmazt az asztalán, de még naptárt sem. A telefonjában van bejegyezve minden, amit a titkárnője is lát, transzparensen szereti intézni dolgait. Rend van a lelkében, és rendszer a gondolkodásában.

***  szszb_25_pa_zselinszky_laszlone.jpg

Írta:

Zselinszky Lászlóné

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.06. 21:34

Református lelkész, intézményvezető

Nyíregyháza, Kálmánháza

szszb_33_tk_katonane_farkas_ibolya_800.jpgSzeretetteljes fiatal házaspár irányítja a Nyíregyháza-Kertvárosi Gyülekezetet és a fenntartásukban működtetett Irgalmas Samaritánus Központot. A lelkész asszonnyal ülünk le a szolid eleganciával berendezett, kötetektől roskadozó tanácsteremben. Beszélgetésünk nagy ívet rajzol le, a lelkész felmenőkkel nem rendelkező, ám erős református falvakból, (Tyukod, Nábrád) származó házaspár szép, szabályos, ám feladatokkal, váratlan helyzetekkel bőven megtűzdelt életútjáról. Kint szemerkél az eső, a nyár búcsút int, idebenn a lélek melege vesz körül. A vidám alaptermészetű, de magát kissé zárkózottnak vélő tiszteletes asszony minden megnyilatkozásából süt a szeretet, a családja, a gyülekezete és az Isten szolgálatának elkötelezettsége a mozgatórugója tetteinek.

Csengerben született 1974. december 17-én Nyéki Borbála (70) és néhai Farkas József (62) kisebbik lányaként. A szülei a tyukodi termelőszövetkezetben dolgoztak, Gizella nővére Tyukodon keresi a kenyerét. Ibolya férje Katona Béla református lelkipásztor – a Teológián az első (!) napon meglátták egymást és azóta láthatatlan kötelék szövődik közöttük. Ötödévesen vezetette a fehérgyarmati református templom oltára elé a vőlegény a menyasszonyt, és záróvizsgáikat már házastársakként abszolválták. Frigyüket két lánnyal ajándékozta meg a Teremtő: Hanna Boróka (18) a Debreceni Református Kollégium Gimnazistája, Rebeka Dorka (15) a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban tanul.

Ibolya Csengerben érettségizett 1993-ban. Debrecenben – Isten rendeléséből – a Teológián kezdte meg tanulmányait. Itt találkozott majdani férjével, és el sem tudta volna képzelni felnőtt életét a református egyház szolgálata nélkül. Hol, hogyan, azt még jótékony homály fedte a záróvizsgák letételekor. Jobb is így, mert az indulásnál akkora akadállyal néztek szembe, amelyet csak szilárd alapokon nyugvó hittel, bizakodással tudtak megoldani. Megmérettek és sikerrel vették a nehézségeket. Öt évet szolgáltak Laskodon és Petneházán a Nyírségi Református Egyházmegyében, noha mindketten szülőföldjükre, a Szatmári Egyházmegyébe vágytak. Fülükben csengett Bartha Gyula csengeri esperes úr hívó szava, intézményalapító és működtető, hihetetlen energiákat mozgósító személyisége. A Bartha házaspár, mert Ágnes asszony is lelkész, tudat alatti mintaként lebegett előtte.

Szerteágazó a hivatásunk – mondja.  Különösen a hitoktatás, a gyermekmunka, a hittan csoportok, a Bibliaiskola, no és a két kislányuk mindennapjainak szervezése, ellátása elég munkával látta el. Átkerültek Tiszavasváriba, és a szomszédos Szorgalmatos tartozott még hozzájuk. Férjével hallgatólagosan úgy osztották szét a feladatokat, hogy Katona Béla a gyülekezeti tennivalókat vállalta magára, míg Ibolya elsősorban a gyermekek hitéletét irányította.

Helyettesítések jelölték ki életútjuk későbbi állomásait. Néhány évig tartó folyamat eredményeként ma a Nyíregyházi-Kertvárosi Református Gyülekezet megbecsült irányítói. A tiszteletes asszony az intézményt is vezeti, és Kálmánházán a gyülekezet megválasztotta lelkipásztorának. Mióta az Irgalmas Samaritánus Központ a maga ellátottjaival az ő gondoskodását élvezi, Ibolya úgy érzi, megtalálta a helyét, a rászabott feladatot. Országos felvételi alapján töltik be az István Idősotthon 26 helyét. Szintén a határainkig nyúlik a jelentkezés az Anna Otthon 14 pszichiátriai és 12 értelmi sérült számára. Az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonába jelenleg 21-en járnak. Várólistára iratkoznak, az Istvánt kétszer, az Annát még egyszer benépesíthetnék. A lelkész asszonynak bele kellett tanulni a szociális szféra világába, az alap- és a szakvizsgát már letette. Időközben megszerezte a 2 éves vallástanári képesítést is. Mindezt egy megértő és csodálatos férj mellett tehette meg, mert a lányai akkor is sok szülői törődést igényeltek. A három diploma mellett Ibolyát nagyon érdekli a pszichológia. Ahogy szavainkat egymásba fonjuk, kiderül, a lelkipásztor legalább annyira tanító, mint pszichológus. Nincs éles határ e szakmák között, mert ha hivatásként látjuk el feladatainkat, személyiségünkön át szűrjük a teendőket, egyszerre vagyunk mindhárom felkent képviselői.

Lányaik belenőttek a gyülekezeti életbe. Az ünnepeket, a vasárnapokat a gyülekezet eseményei köré szervezik. Míg kicsik voltak, alig bírták kivárni a Szentestei istentisztelet végét, szüleik személyesen búcsúztak el a hívőktől, és a Karácsonyi ajándékozás csak azután következett.  A lelkészek hétköznapjai és ünnepei egyébként is a szolgálattal telnek. Egyrészt így közelebb kerülhetnek a gyülekezet tagjaihoz. Megmutatják az utat, hogy a Teremtő akarata miként valósulhat meg a hívők életében. Másrészt csak így töltik be Istentől kapott küldetésüket – összegzi másfél évtized közös hitvallását Katonáné Farkas Ibolya.

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.06. 17:47

Csiporkát és Bíborkát megmenti egy lágy fuvallat

fu_a_szello.jpgCsiporka, a csíkos hasú bogárlány a nyárutó késői napsugaraiban fürdette arcát, és jólesően kinyújtóztatta tagjait kényelmes gombaágyán. Már majdnem álomra zárta folyton lecsukódó szemeit egy könnyed, délutáni szunyókálásra, amikor valami nagyot koppant az orrán.

– Na, Bíborka! Miért dobálsz?! – kérdezte morcosan. Mivel sokáig nem érkezett válasz, kénytelen-kelletlen felült, és szétnézett. Ámulva látta, hogy színes falevelek borítják gombaházuk padlóját, a környező fonnyadtzöld füvet, és a virágokat. Épp kiáltásra nyitotta száját, vett egy jó nagy levegőt, hogy maga mellé hívja barátnőjét, Bíborkát, a pillangólányt, amikor egy halk reccsenést hallott, ő maga pedig a földre zuhant.

– Mi történik itt??? Jaj, a fenekem, a hátam!!!

Lassan, óvatosan, az orv támadót fürkészve, és a fájdalomtól sziszegve kezdett feltápászkodni, amikor Bíborka váratlanul mellé huppant.

– Sehol nem találok virágokat! Nincs virágpor, nektár! Éhen veszek! – jajongott éhes hasára szorítva vékony karjait. – Te meg mit keresel a földön, Csiporka? Hol vannak az ágyaink? És a gombaházunk???!!! – nyitotta a döbbenettől tágra amúgy is nagy szemeit Bíborka.

– Itt van minden a földön, a falevelek alatt – dugta ki végre a fejét Csiporka a levéltakaró alól. – Valami furcsa történik velünk. Egyre hűvösebb van, folyton borzongok!

– Hullanak a falevelek, eltűntek a virágok, összefonnyadtak a gombák – folytatta a pusztuláson elszomorodva Bíborka.

– Nem maradhatunk itt tovább! – sóhajtott Csiporka.

– De igen! Az erdőszél az én világom, az én hazám! Nem megyek innen sehová! – toppantott idegesen az éhségmardosta hasú Bíborka.

– Pedig jobban teszitek, ha beköltöztök a városba! – sóhajtotta közeledtében a jószándékú, mindig segítőkész Szellő.

– Napsütést akarok, virágokat és a gombaházamat! – sírta el magát Bíborka.

– Tegnap a város felé fújdogáltam – simította körbe a pillangót vigasztalóan Szellő. Láttam, hogy ott házakban élnek az emberek és az állatok, falak között, tetővel a fejük felett. Ha oda költöznétek, mindig találnátok ennivalót és nem áznátok, fáznátok – javasolta.

– Te tudod, mi történik most a természetben??? – álmélkodott Csiporka elfeledkezve szomorúságáról, fájdalmairól.

– Kezdődik az ősz – felelte egyszerűen Szellő.

– A micsodaaa??? – ámuldozott Szellő okosságán, tájékozottságán már Bíborka is.

– Az ősz egy évszak. Ti tavasszal jöttetek a világra a kiserkenő leveleken. Azt követte a napsugaras, forró nyár, teli virággal, terméssel, és most köszöntött be az ősz. Egyre hűvösebb lesz, esni fog az eső. A növények elszáradnak, összefonnyadnak.

– És utána? – kíváncsiskodott tovább Bíborka.

– Utána érkezik a tél. A fák téli álomra hajtják kopasz fejüket. A felhőkben megfagy a vízpára, és fehér hótakaró borít be mindent. A Nap is pihen, így egyre kevesebb ideig lesz világosság. Hosszú, hideg éjszakák jönnek – adta tovább évszázados tapasztalatait Szellő.

– Akkor tényleg el kell innen költözünk, Bíborka! Induljunk minél hamarabb!

– Köszönjük, Szellő, hogy jobb belátásra bírtál bennünket – hálálkodott Bíborka. Szavai közben jól hallhatóan összekoccantak szívókái az éhségtől, a fázástól, és az újdonságtól való félelemtől. – Induljunk, Csiporka! Repülök fölötted, mutatom az utat! Kövess! – libbent fel megdermedt szárnyait jólesően átmozgatva Bíborka.

Csiporka mosolyogva búcsút intett Szellőnek, majd útnak indult. Néhány lépés után azonban feladta a küzdelmet.

– Bíborka! Állj meg! Nem tudok átmászni a levéltakarón! Mindenbe beleakad a lábam, a karom, a szárnyam!

Bíborka tanácstalanul leszállt és megpróbálta áthúzni barátnőjét egy nagy, elszáradt fűcsomón.

– Nem bírlak kihúzni, sem átemelni! – lihegte. Mi lesz most velünk??? – sírta el magát az amúgy mindig vidám pillangó, aznap már másodjára.

– Várjatok, segítek! – fordult vissza azonnal segélykiáltásukat meghallva Szellő. Fogjátok meg egymás kezét és számoljatok háromig!

– Egy, kettő, három! – kiáltották a lányok.

Szellő vett egy nagy levegőt és teli tüdővel repíteni kezdte őket és a körülöttük lehullott sok-sok színes falevelet a város felé.

* * *

A mese folytatódik: 1.  2.  3.  4.

molnar_agnes.jpg

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:

Molnár Ágnes

 (A szerző Facebook oldala ITT)

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.04. 08:47

Csiporka és Bíborka otthonra talál 

cs_es_b_letezik_a_nagy_idegenben_egy_olyan_igazi_haziko_1.jpgCsiporkának és Bíborkának a csapkodó kezek között mégis sikerült feljutnia a buszra. A létüket ellenző utas szavaiból megtudták a büdös berregő nevét legalább, így nem volt teljesen haszontalan a vele való találkozásuk. Miközben zötyögtek a busz egyik sárfátylas ablakának keretén ücsörögve, Csiporka arca egyre szomorúbbá vált.

 – Mi a baj? Eddig te voltál kettőnk közül a bátrabb. Most meg neked görbül lefelé a szád?!

 – Le kell fogynom... – sóhajtott Csiporka. Ebben a hatalmas városban, ilyen nagy tömegben nem fogok repülés nélkül boldogulni... El kell érnem, hogy a szárnyaim elbírjanak...

21706524_1652408084810284_784219546_o.jpg– Segítek! – mosolygott rá Bíborka. – Fogyókúrázhatsz, de csak okosan. Nincs éhezés! Csak arra kell odafigyelnünk, hogy ne edd mindig degeszre azt a csíkos hasadat! Mindig egy kicsit kevesebbet kell enned, mint amennyit a szemed kíván!

– Odanézz! – kiáltott fel a látszólag oda sem hallgató Csiporka. Virágok, levelek, hajtások! – mutatott a busz ablakából egy elsuhanó kirakatra, azonnal halálosan éhessé válva. – Szálljunk le most azonnal!!!

Szerencséjükre a busz éppen fékezett, majd kitárta nagy csattanással az ajtajait, így azonnal rohanhattak az ételforrás felé. Hosszú, hosszú futás után, erősen lihegve értek a vágyott épület elé. A nyálcsorgató reggelihez vezető bejárati ajtó azonban zárva volt. 21682724_1652408088143617_2137685752_o.jpgSzerencséjükre találtak egy apró nyílást, amin Bíborka ügyesen beforgatta sérülékeny szárnyait. Csiporka kerek pocakja viszont beszorult. Bíborka azonban azonnal a segítségére sietett, és berángatta barátnőjét nagy nehezen, a kezeinél fogva. Aztán már semmi mással nem törődtek, hanem egy szempillantás alatt mindketten rávetették magukat a hőn vágyott eledelre. Csiporka a frisszöld leveleket tömte sebesen a szájába, Bíborka pedig nektárt szívogatott jóízűen a pompás virágkelyhekből.

 – Elég lesz! Azt mondtad, fogyni akarsz! – figyelmeztette egy idő után a pillangólány Csiporkát.

 – Igazad van! – válaszolt csámcsogva az utolsó falatot a szájában forgatva válaszoló Csiporka. – Költözzünk ide!

 – Ide??? De hová? – értetlenkedett Bíborka.

 – Nézzünk szét! Repüld körbe ezt a különös városi rétet, hátha találsz valahol valami nekünk való, eldugott lakást!

Egy kis idő elteltével, boldog mosollyal az arcán száguldott vissza barátnője felé a pillangó.

 – Megtaláltam! Van házunk! Jó meleg!

 – Olyan benti házat találtál, amiben van külön fűtés is? – álmélkodott hitetlenkedve Csiporka, majd szó nélkül sarkon fordult, és a földön bukdácsolva, sietősen követte Bíborkát.

És csakugyan volt odabenn a sarokban egy különálló ház! A magából kellemes meleget lehelő, sűrű girbe-gurba fémbordák szomszédságában egy aprócska fa házikó állt. A lányoknak fogalmuk sem volt, hogy egy madáretetőre leltek. Ők csak végtelenül örültek, hogy létezik a nagy idegenben egy olyan igazi házikó, ami az ő testméreteiknek megfelelő, olyan meleget áraszt, mint amilyen szeretett gombaházukban volt, és ráadásul a szomszédságában egy csodálatos, magától újratöltődő éléskamra is van. Mindketten körbeszaladták, minden oldalról megnézték a kis lakot, majd Csiporka kitárta a házikó kicsi ajtaját.

 – Van itt bent valaki? – kérdezte óvatosan a nyílásba dugva a fejét.

Nem érkezett válasz. Vártak egy darabig, de semmi nem történt.

 – Azt hiszem, nincsen! – válaszolt neki Bíborka.

 – Akkor költözzünk be! – rikkantotta boldogan Csiporka. – Gondoltad volna ma hajnalban, hogy reggelre mindenünk lesz itt a városban, amire csak vágytunk, Bíborka?

Először lassan, óvatosan kukkantottak be a lak belsejébe, majd szélsebesen, nagy lendülettel nekifogtak a munkának. Bíborka egy zöldleveles ágdarabbal végigseperte a szobát, Csiporka pedig a földön talált apró leveleket, szirmokat, papírdarabkákat szedegette össze, amikből mindkettőjüknek puha ágyat, párnát, takarót készítettek közösen.

Miután elkészültek, elégedetten néztek körbe, a saját ágyuk szélére csücsülve. Az utazástól, az izgalmaktól, a munkától elfáradva először csak a fáradtságtól sóhajtozva ücsörögtek, majd miután a szemük egyre többször záródott le magától, kényelmesen végignyújtóztak ágyaikon. Mire a fejük a párnára ért és a takarót a nyakukig húzták, már aludtak is, csak jóleső szuszogásuk hallatszott.

 A mese folytatódik: 1. 2. 3. 4.

molnar_agnes.jpg

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:

Molnár Ágnes

 (A szerző Facebook oldala ITT)

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.03. 16:02

Csiporka és Bíborka a város forgatagában

 cs_es_b_buzeregetoberregoemberlengeto_1.jpgCsiporka és Bíborka nem volt szokva ilyen hosszú és pörgős utazáshoz. Szemeiket szorosra zárták és szorították egymás kezét. Hosszú, végtelennek tetsző utat tettek meg, amikor végre érezték, röptük meglassul. Csiporka, aki mindig is a bátrabb volt kettejük közül, lassan résnyire nyitotta a szemeit.

 – Jé, itt nincsenek gombák, fák, virágok! Csak házakat látok, de egyik sem gombából van, mint nálunk! – álmélkodott hangosan. – Nyisd már ki a szemed, Bíborka! – sürgette barátnőjét.

 – Félekkk! – nyögte Bíborka, akiben szinte benn akadt a szó vége, mivel Szellő éppen akkor pottyantotta le őket a városszélen egy buszmegálló fapadjára.

 21557083_1646272765423816_1926558709_o.jpg– Ne féljetek! Legyetek bátrak, de körültekintőek! Vigyázzatok egymásra! Tavasszal, ha hívtok, értetek jövök! Szervussssssssztok! – halt el sziszegve az azonnal tovairamló Szellő hangja. Muszáj volt sietnie, hiszen Szél apó sok-sok munkát osztott minden szélcsemetére az ősz és a tél folyamán.

 – Itt nem maradhatunk! – koccant össze az ücsörgésben és a repülésben teljesen áthűlt Csiporka foga. – Gyere! – segítette fel a továbbra is gyámoltalanul ücsörgő Bíborkát. – Keressünk valami jó meleg szállást!

 – Keressünk, keressünk... – esett kétségbe a nagy ismeretlentől az amúgy mindig jókedvű Bíborka. – De hol???... Mi lesz velünk??? Féééélek!!! – zokogott fel hirtelen.

 – Gyere! Fogom a kezed! Egy darabig sétáljunk együtt itt lent a földön, hogy mindketten átmelegedjünk. Utána – tudom – már lesz kedved, erőd felrepülni – mosolygott bátorítóan Bíborkára és felsegítette.

Egy darabig csendben bandukoltak a város reggeli morajlását hallgatva. Nem mozdult körülöttük semmi, csak Nap próbálgatta, hogyan tudna a szürke felhők közül kibújni, hogy mindenkivel elhitethesse, valóban reggel van.

A szürke csendben váratlanul egy nagy, sárga berregő tűnt fel és egy szempillantás alatt elsuhant mellettük.

 – Láttad? – álmélkodott Csiporka.

 – Láttam hát! Valami szállítóféle lehetett. Szerintem emberek himbálóztak benne. 

 – Embereeek? Egy berregőben, ami ilyen büdöset hagy maga után? Hogy nem fulladnak bele??? – hitetlenkedett Csiporka.

 – Már jön is a következő! – húzta be a nyakát Bíborka, miután hátra pillantott.

 – Ott állnak meg egy pillanatra, ahová Szellő lepottyantott bennünket. Menjünk vissza és szálljunk fel egyre! – indítványozta Csiporka, aki tudta, miatta nem tudnak rendesen haladni.

21764067_1650724181645341_1253856608_o.jpgBíborka azonnal felpattant és szárnyra kapott, Csiporka pedig annyira szedte a kis, pufi lábait, hogy csápjai teljesen összegubancolódtak. Mire visszaértek, ugyan csak apró pontként látszott, de egyre erősebben hallatszott a következő bűzeregetőberregőemberlengető. Mire eszméltek, már melléjük is ért, fékezett és megállt. Fáradt, sápadt arcú embereket ontott ki magából. Úgy áramlottak mindannyian lefelé, hogy a bogárkáknak igen csak vigyázniuk kellett magukra, hogy el ne tapossák őket, az egyetlen felszállókat.

 – Itt egy bogár! – csapdosott, kapkodott a bogárkák után egy magát azonnal kiabálásig hergelő utas. –  Mit keres ez itt a buszon??? Nem volt elég a nyáron az a sok szemtelen légy és szúnyog?! Ó, bárcsak soha ne látnék egyet sem! Mindig agyonig marnak! – morgolódott még távolodtában is.

* * *

A mese folytatódik: 1. 2. 3. 4.

 

molnar_agnes.jpg

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:

Molnár Ágnes

 (A szerző Facebook oldala ITT)

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.03. 16:00

Hargitai Beáta alkotása
21267376_1819548131395191_2009787782_o.jpg
42x32 cm.
Akvarell.
Papír
2007.
Egy gyenge pillanatomban, vagy elhatározásból, vagy felkérésből, már nem tudom, sebtében készítettem három hasonló képet. Amilyen gyors volt az elhatározás, olyan gyorsan kész lettem. A pár vonallal felrajzolt női alak máris adta a színeket, csak a vonalakat kellett hangsúlyozni, hogy megmaradjon a főmotívum. Az elsődleges elvárás, hogy levegősnek, könnyednek látszódjon, hiszen a téma is könnyed. A reggeli teázásba még nem szólhat bele az élet, kortyolgatva még  minden olyan szép mint egy-egy illatos virág, vagy levél. A teás findzsa készen áll, töltsük meg poharainkat...

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.09.03. 08:01

Írta: Arany Piroska    

20746877_1795518090464862_521647473_o.jpgNekem van testvérem, úgy hívják, hogy Mátyás, mert Mátyás napkor született, csak mi úgy mondjuk neki, hogy Matyi. Mérges rám, mert én úgy hívom, hogy Hüvelykmatyi, mert még kicsi, és nem Mátyás.

Nem nagyon kicsi, mert már óvodás, és én csak játékból mondom. Ám csak olyankor, mikor az anya nem hallja, hogy ne mondja, hogy ne bosszantsd a kisebbiket, te vagy az okosabb, te már nagy vagy, harmadikos iskolás.

De az csak úgy látszik, hogy őt én bántom, mert az én kistesóm ellopja a színes filctollakat a táskámból, és rajzol ház falán, és mindet kikoptatja, és ezért én meg lerombolom az ő legóját, hogy ne legyen neki legóvára. Akkor ő vinnyog és árulkodik, és az anya azt hiszi, hogy én kezdtem, és azt mondja, nekem, te vagy az okosabb, és azonnal építsed neki vissza. De ha a kistestvérem ordít, akkor már én hiába mondanám, hogy ő kezdte, akkor már az anyának úgyis az maradt énrólam az eszébe, hogy én vagyok a rossz.  

 

Hargitai Beáta illusztrációja

Mert még régebben, míg a tesóm még csak a járókába mászkált, addig jónak láttak engem, és sose mondták, hogy rossz vagyok, és azóta lettem én a rossz gyerek, mióta a tesóm kijött a járókából, hogy elvegye, ami az enyém. 

Nagyon nehéz a testvérrel, mert hiába mondta a tanító néni, hogy az a jó testvérség, hogy egyet akarunk, mert nálunk mindig a kicsinek van igaza, akkor is, ha nem.

A névnapomon, amikor Joli néni a csokit hozta nekem, akkor azt mondta az anya, hogy jó, jó, tudom, hogy neked van a nevenapod, de azért mégis meg kell felezni a csokit. És akkor Matyi egy hammal bekapta az ő részét, de az enyém még mind megvolt, akkor Matyi odaállt elém, és azt mondta, hogy adjál má’! De én máskor akartam megenni, nem neki adni, de ő az anyuhoz szaladt, hogy én nem adok a kistestvéremnek, és az anyu azt mondta, hogy jaj, de egy irigy vagy, látod, hogy már nincs neki, és az anyum megint kettétörte az én fél csokimat, hogy megint felezzek a kistesómmal.

És ilyenkor a kistesóm nem mondja, hogy már kétszer feleztünk, hanem csak megeszi a csoki második felét is.

Lehet, hogy ez azért van, mert Matyi még nem tudja a tanító nénimtől, mint én, hogy a testvéreknek szeretni kell egymást.

De ez nem olyan könnyű, mert volt már, hogy nekem kellett érte menni az óvodába, és nem akart jönni velem hazafelé, de én addig rángattam, hogy mégiscsak jött és az anyu meghallotta, hogy bőg, és azt kiáltotta, jaj, látom, megint bántottad Matyikát!

Szilvikének nincs testvére, és mindig átjön hozzánk játszani.

És mikor tegnap mi hárman bújócskát játszottunk, akkor a Szilvikével elbújtunk a kukatároló mögé, és onnan lestünk kifelé, és az én kistesóm, aki hunyó volt, sehol sem talált meg engem, nagyon megijedt, és kiabálta, hogy Robi hol vagy, Robi hol vagy?

És Szilvike örült, hogy hurrá, ez a kis bugyuta Matyi sose talál meg minket! Ám akkor én megláttam, hogy az én Hüvelykmatyi kistesóm ott áll, és a homokos, koszos kezével dörzsöli a könnyes szemét, mert elveszített engem.

És én akkor odaszaladtam hozzá, és nem bántam, ha össze is maszatolt, amikor örömében megölelt engem az én kistesóm, mert én letérdeltem őelébe, hogy na, ne féljél te kis Mátyáskirály, látod, itt vagyok.

Én nem azért szaladtam hozzá, mert a tanító néni azt mondta, hogy szeretni kell, hanem azért, mert… Csak. Pedig Szilvike kicsúfolta Matyit, hogy bőgőmasina, de én meg se hallottam, mert ha Matyi egyszer értem sír, nekem oda kell futnom, hogy megvigasztaljam őt, és kész.

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Arany Piroska tárcái     

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

          

     

Szerző: Napkelet Népe  2017.08.31. 17:32

Urológus szakorvos

Nyíregyháza

szszb_33_tk_dr_hegedus_erno.jpgAz Európai Unió bármely országában elfogadják azt a szakvizsgát, amelyet az urológusok tehetnek 5-6 éve. A hazánkban aktívan gyógyító mintegy 400 szakember érdekeit markánsan képviselte a Magyar Urológusok Társasága, amely elérte: az ír, a norvég, a görög kollega tudását igazoló szakorvosi papír ugyanazon nyelven íródik, még a vizsgát is egyszerre abszolválják. Nincs ez így minden orvosi területen, bár az utóbbi időben egyre több szakág kerül fel az egyenjogúságot igazoló képzeletbeli térképre.

Tradícionálisan férfiak választják ezt a szakmát. Az okot próbáljuk kideríteni dr. Hegedüs Ernő szakorvossal a nyíregyházi Jósa András Kórházban. Mint mondja: Pesten, Pécsett azért néhányat a gyengébb nem tagjai közül is rabul ejt ez a kifejezetten műszerigényes, néha komoly fizikai erőkifejtést igénylő szakma. Az elnőiesedéstől azért még nem tartanak.

Egy csöppnyi beregi településen, Rafajnaújfaluban született Hegedűs doktor 1980. április 17-én. A történelmi Bereget és az országot ketté vágó határ Beregszászhoz közel eső részét vallja szülőföldjének. Édesanyja, lánynevén Simon Anna és édesapja, Hegedüs Ernő – minimum 3 generáció tagjai kapták a keresztségben ezt a vezeték- és utónevet – mezőgazdasággal foglalkoznak. Évek óta átköltöztek és Napkoron élnek. Lányuk, Nóra ápolónő. A 2 testvér, Ernő és Nóra gyakran élvezheti a családi együttlétek összetartó erejét. A doktor úr felesége dr. Ludescher Gabriella, a Debreceni Egyetem oktatója Nyíregyházán. Három gyermekük Mátyás (10), Rózsa (8), Luca (4) mellett útban a negyedik. Szerető családba érkezik a baba, még a testvérek is várják.

Hegedűs Ernő a Pécsi Egyetemen szerzett orvosi diplomát 2007-ben. Átvette az oklevelét, másnap megszületett a fia. A családnak lakás és biztos állás kellett. Maradhatott volna a klinikán, ám a feleségével vágytak a szülőföldjükhöz közelebb. Több város ajánlata közül a nyírségi megyeszékhelyét választották. Jó döntést hoztak: a fiatal orvos olyan csapatszellemet talált és egy komoly szakmai műhelymunkának lehetett aktív részese dr. Kolozsy Zoltán akkori osztályvezető főorvos irányítása alatt az Urológiai Osztályon, amely az indulását jelentősen elősegítette. Az idősebb, tapasztaltabb kollegák minden szakmai, technikai, operációs megoldást megmutattak, begyakoroltatták a kezdőkkel. Több műtéthez juthatott a szakvizsga előtt álló jelölt.

Remek ajánlólevél ezen az osztályon kezdeni. Néhányan még együtt dolgozhattak dr. Mohácsi József osztályvezető főorvossal, aki az endoszkópos műtéteket honosította meg. Az akkori 80 ágyas osztály 30-ra zsugorodott, köszönhetően az egy napos urosebészeti eljárásoknak. Egyre több ilyet végeznek, például a külső nemi szervek műtétei, a diagnosztikai beavatkozások, a vesekőzúzás, a prosztata-biopszia után még aznap, vagy másnap elhagyhatja a kórházat a beteg. Az altatásban végezhető műtéteknél a várólista két hónapos.

Azért is szerencsés az urológia – fejtegeti a fiatal szakorvos – mert a természet úgy alkotta meg az embert, hogy a kiválasztó szervek elváltozásait az igen jó műszerekkel majdnem 100 százalékban diagnosztizálhatják. Ráadásul a gyógyulás arány is kimagasló a kb. 80 százalékkal. Bár nagyon komoly és drága orvostechnológiára támaszkodnak, a röntgen százmilliókban mérhető, a modern kőtörő gép 200 millió forintba kerül. Az pedig külön adomány, hogy az urológiai megbetegedések után – beleértve mondjuk egy rosszindulatú daganatot – sok évig kordában tartható a kór. A tünetmentesség, az elfogadható, vagy éppen minőségi életkilátás pozitív energiával segítheti a gyógyulást. Azért nem minden ennyire ideális – hoz példát Hegedűs doktor – a dohányzás okozta hólyag- és tüdőrák összefüggése nyilvánvaló. Amikor a halál közelsége miatt egy szempillantás alatt átértékeli az életet a páciens, van fogadkozás rendesen. Soha többé nem gyújtok rá! Amikor leszáll az ágyról, kotor a holmija közt és jólesően sóhajt fel, ha megtalálja a cigis dobozt. A betegek fele hallgat az orvosára és a józan eszére, a többiek gyengének bizonyulnak. Pedig mennyi pénzt, fájdalmat, betegséget spórolhatnának meg…

Az egyetemen a gyakorlatvezetője olyan érdekfeszítően mutatta meg az urológiai szakma szépségét, hogy nem volt kérdés a szakirány kiválasztása. Az endoszkópia és a laparoszkópia különösen érdekli Hegedűs Ernőt. 2013-ban szakvizsgázott, most pedig a magánrendelés elindítása szerepel a tervei között. Ars poetica is lehetne, amit mond: a család néha képtelen elfogadni a megváltoztathatatlant. Pedig az élet örök körforgásában ez is benne foglaltatik.

Szemet gyönyörködtető családi házban élnek, hatalmas fák és park nyújt életteret kicsinek és nagynak. Még a hobbija, a méhészkedés is helyet kapott az egyik napsütötte kertrészen. Gyakran látogatják szeretteiket, hol az ukrán, hol a román határon kelnek át ezért. Szeretnek kirándulni, világot látni, ám az igazi kincset családjuk jelenti mindannyiuknak.

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.08.29. 07:57

Intézményvezető

Nyíregyháza

szentine_bosnyak_zsuzsanna.jpgAkik az Istent szeretik, minden javukra válik – a Bibliából vett idézet a vezérlő elve Szentiné Bosnyák Zsuzsannának, aki 4 éve irányítja a Kálvineumot Nyíregyházán. Az 1976. március 28-án született fiatalasszony egész élete – de még szülei, nagyszülei és saját családja mindennapjai is – tökéletesen példázzák a cselekvő hit megélésének, gyakorlásának semmivel nem pótolható erejét. Olyan szeretetteljes magabiztossággal járja útját, amelyet küldetésnek tekint: szavaival élve, elhívta őt ide az Isten. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy csupán a teológiában otthonosan mozgó intézményvezetővel beszélgetünk, a három diplomás családanya két lábbal a földön jár, ugyanakkor az égi magasságok és a hétköznapi realitások ötvözésével nem akármilyen pályát tekint hivatásának.

Otthonról hozta ezt a szemléletet. Szülei régi, megbecsült kereskedő család tagjai, Nyíregyházán a Rákóczi és a Víz utca sarkán lévő bőrdíszmű üzlet tulajdonosai. Édesanyja, Szabó Zsuzsanna és édesapja, Bosnyák István – aki a református zsinatnak 12 éven át volt tagja – a hagyományok tiszteletére tanította lányait, Zsuzsannát és Ildikót (ő a Nyíregyházi Egyetem docense, közgazdász). Szülei nem szavakkal okítottak, hanem példát mutattak. „Amit adunk az Istennek, azt sokszorosan kapjuk vissza.” – hangoztatták. A Kálvineum intézményvezetője saját családjában is megkerülhetetlen elvként tisztelik ezt a magatartást. Férje, Szenti Tibor boltvezető a családi vállalkozásban dolgozik és a 196 országban működő Gedeon Társaság régióvezetője. Meghatározó élmény volt a 25 éves asszonyának, hogy elvitte Nashville-be a 4500 személyes nemzetközi konferenciára. Az USÁ-ban megszokott öltözet, az afrikai színes népviselet mellett a konzervatív japán cégtulajdonos, Suzuki úr is jelen volt. Az üzletemberek cselekvő hitének gyakorlásáról adták közre tapasztalataikat. Azóta Szentiné Zsuzsanna is segítő tag a Gedeon Társaságban. Például ők osztottak szét 40 ezer Bibliát kórházakban, szociális intézményekben. Gyermekeik, Tibor (17) közgazdasági szakközépiskolás és Lídia – nevét az első keresztény, bíboros nőről kapta, Pál apostol leveleiből tudjuk – szintén iskolás. Az ilyen szellemiségben felnövekvő fiatalok előtt kinyílik az egész világ.

Zsuzsanna a Vasvári Pál Gimnázium angol-német tagozatán érettségizett és már másodikosként sikeresen nyelvvizsgázott angolból. Ritkaságszámba ment ez akkoriban. A Nyíregyházi Egyetemen közgazdász menedzser lett, a mesterdiplomát Miskolcon vette át. Gyermekvárás közben felsőfokú nyelvvizsgát tett angolból, később még szociális menedzser oklevéllel egészítette ki „gyűjteményét”. Kíváncsi a világra, hogy élnek másutt az emberek. A Dorcas holland alapítvány révén eljutott Szudánba és menekülteket segített. Kuratóriumi tagként különböző projekteket, pályázatokat fogalmaztak meg. Az intézményvezető – hétköznapi szóhasználattal igazgató – azt vallja, ne csak a pénzért dolgozzon valaki, hanem olyan értéket is adjon hozzá, amelytől szebb, nemesebb, jelentősebb lesz az alkotása.

A Nyíregyházi (akkor még) Főiskolán óraadóként oszthatta meg tudását a hallgatókkal. 2005-ben a Kálvineum gazdasági vezetője lett. A szülei is örömmel fogadták a Református Egyház ajánlatát. A korábbi vezető, Angyalossi Zsolt mellett stratégiai fejlesztésekkel, tevékenységük bővítésével foglalkoztak. 2013-tól pedig Szentinét nevezték ki az intézmény vezetőjének. Szerteágazó feladataik közt a házi segítségnyújtás, az idősek otthonának működtetése, a demensek ellátása, a támogató szolgálat kialakítása szerepel, no és 1500 személy meleg étkeztetéséről gondoskodnak. Véletlenek nincsenek – mondja – a Kálvineum építésének idején az édesapja vette át és részben irányította az építkezést. Biztosan nem gondolta, hogy egyszer a lánya irányítja a csodálatosan kivitelezett, a Sóstói tó és erdő közelében, mégis főúthoz közeli létesítményt.

Nyugtatja a lelket az a harmónia, ami az intézmény falai közt magával ragad. Idősek, értelmi sérültek, mozgásukban korlátozottak, családjukat elvesztő, vagy gyermekeiktől távol, önellátásra képtelen, lelki, testi gyámolításra szoruló emberek alkotnak közösséget. E falak közt friss, tiszta illat fogad. Figyelnek az apróságokra, hisz a fizikai szükségletek kielégítése mellett a lelki törődés, a vallásgyakorlás, a közösségi programok élményszerűvé teszik az itt tartózkodást. Akik pedig a szociális gondoskodás egyéb formáit veszik igénybe, tapasztalt szakemberek kísérik őket a hétköznapokban.

A zárt közösség azonban szélesre tárja karjait nemcsak az egyház, hanem a világi szervezetek felé is. Vezetőjük – és hangsúlyozottan nem kinevezett főnökük – olyan elhivatottsággal szolgál, amelyre csak nagyon kevesen képesek. Istenhite, közgazdász és mérlegképes könyvelői végzettsége, a hagyományok tisztelete varázsolja szerethetővé Zsuzsannát, aki mindezek előtt az elesett, rászoruló emberek szolgálatának fontosságát emeli ki. Beteljesedik az Ige, valóban minden a javára válik…

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.08.28. 15:12

 Huszár Boglárka alkotása

21057210_1811946445488693_1367586250_o.jpg

Olaj

Vászon 

 

Amikor a szemébe nézek, ott ragyog az egész világ, a gyermeki szépség, a naivitás, a kíváncsiság, a csodálkozás, hiszen az élet annyi újat mutat, amit meg kell ismerni, amitől kinyílik az értelem, a gondolat, a szó. Várakozunk, és sietünk is, hajt az örökösen megújuló frissesség kívánása, a felfedezés öröme. A család ahová vezérelt a sors kiszámíthatatlan, billenékeny, a fordulatokban tarkított életút sokféle lehet. Huszár Boglárka festményén, a kicsi lángtól megvilágított gyermeki arcot felruházta a különlegesség jegyeivel. Komoly az arc, céllal, figyelmesen jön, mindkét kezével rögzíti az egyetlen biztos pontot, a fényt. Nem tudjuk mit lát, mi az ami leköti figyelmét, de talán ettől lesz igazi értelme mindennek, ez a titok, a titokzatosság, ami örökké hajt életünk utolsó percéig...

 

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.08.27. 08:07

 

Madarassy György festőművésznek szülővárosában nyílt születésnapi kiállítása - a 70 éves mesterrel Galambos Béla beszélgetett Nyíregyházán, a Kelet-Magyarország napilapban

21015689_1912235199035600_2927786454457374673_o.jpg

Akár hiszik, akár nem, a mind jobb teljesítmény elérésére törekvő hozzáállásáért a művészet pártolókon kívül, amatőr kerékpáros és teniszező körökben is elismert festőművész, Madarassy György 70 éves. 
Szülővárosa, Nagybánya a 29 éve Nyíregyházán élő és alkotó, a 70. életévét idén augusztus 25-én betöltő festőművészt a helyi képzőművészeti múzeum tulajdonában lévő régebbi és az alkotó legfrissebb, nyíregyházi munkáit, mintegy negyven képet bemutató kiállítással ünnepli. A nagybányai közösség az eltelt három évtized alatt sem feledte el, ott még ma is sokak kedvence. Ezt fejezte ki Alexa Tibor a nagybányai képzőművészeti múzeum igazgatója után a város vezetése is, amikor Catalin Chereches, Nagybánya polgármestere a "Madarassy 70" című kiállítást ünnepélyesen megnyitva kiválósági oklevéllel tüntette ki a festők ikonikus városának neves művész fiát születésnapja alkalmából. 
Madarassy György főként virág sorozatából válogatott - stílszerűen - egy csokorra valót, mintegy ajándékként a nagybányai műkedvelőknek.
- Mivel szokták az embereket megajándékozni születésnapra? Virággal. Na, én is arra gondoltam, hogy egy születésnapi kiállításra az lesz a legszebb, ha összegyűjtök egy csokor virág képet - magyarázza a nagybányai kiállításának legújabb alkotásait a mester.
- Szülővárosához kötődése az embernek, bárhol legyen a világban, az egy különleges kapcsolatot jelent. Egy festőnek, Nagybányához fűződő kapcsolata kiváltképp sajátos. Nagybányának a hírneve, a múltja - főleg egy magyar festőnek - különleges kötődést jelent.
Madarassy György virágábrázolásai nem csupán a tekintetet vonzák, hanem már-már arra ösztönzik a látogatót, hogy megérintse, végig simítsa az alkotásokat. A cuppantásos módszerrel és késekkel több rétegben felvitt olajfesték különleges textúrát ad a képeknek.
- Ez nagyon jól mutat - érinti meg dekoratív virág képének egyikét szinte érzéki szeretettel a művész -, mert egyfajta kontrasztot teremt a festmény felületén, ha fény éri valahonnan. A kitüremlések alatt egy kis árnyékot kap és nagyon plasztikussá teszi a képet - teszi hozzá.
Madarassy György szereti a nagy felületeket, mert így tudja leginkább kiadni a benne rejlő feszültséget, érzelmeket. Ám az egy négyzetméteres olajfestmények minden kis négyzetcentimétere alaposan kidolgozott. 
- Szabadjára engedem azokat a belülről jövő, nem kontrollált gesztusokat, amin keresztül érződik a kezemnek, vagy - némi nagyképűséggel fogalmazva -, amiből érződik a szivemnek a rezdülése - érzékelteti az alkotás titokzatos folyamatát a természethez hasonlóan újra és újra megújulni kész, örökifjú festő. 
A színek nagymesterének sokat adott, hogy a festőiskolájáról híres nagybányai alapokról indult a művészete, de ezeken a hagyományokon túllépve már pályakezdő fiatalként is az európaiság felé hajlott. A mintegy ötven évnyi alkotómunkáját is a folyamatos megújulás jellemzi.
- Én mindig büszkén vallom azt, hogy nagybányai festő vagyok, de nem olyan értelemben hogy a klasszikus nagybányai hagyományokat követem. Mindabból azt próbálom meg követni, amit a nagymesterek mondtak, vagy csináltak, vagyis hogy míves, jó kvalitású képeket szeretnék festeni. Nekem ez a nagybányaiság ma.
Madarassyi György szülővárosában két helyszínen állított ki. A korai művei a nagybányai képzőművészeti múzeumban, augusztus 24-ig, a születésnapi virágcsokor tárlat pedig a Bukarest sugárúti "kis" galériában augusztus 21-ig látható.
Arról, hogy lesz-e és ha igen mikor, Nyíregyházán is kiállítása a közeli napokban hetven éves művésznek, az érintett elárulta, lesz. Még hozzá egy születésnapi nagy kiállítása nyílik október 19-én 16.30-kor, amelyen a legutóbbi évek 70 munkája szerepel majd, tetemes falfelület igény miatt ezúttal is két helyszínen: a Városi Galériában és a Pál Gyula teremben. 

20776372_1645417848842223_1973482011418031141_o.jpg

(Fotó: Muzeul Judetean de Artă «Centrul Artistic Baia Mare») 

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.08.22. 11:27

Címkék: ü:Madarassy György

 A víz szalad, a kő marad - Ősz Zoltán alkotása

20961076_1805452649471406_1367474898_o.jpg
Pasztell
2007.
Ahol az apró kis hideg vizű hegyi patakok összeérnek, ahol a természetjárók kicsit megpihenhetnek, azok a helyek, ahol megengedett a merengés. Ősz Zoltán engedékeny szeretettel kínálja föl a látnivalókat, az erdélyi vadont, a hegyeit, a szépséget. Engedi, hogy hallhassuk a víz finom neszét, ahogy kőről-kőre átbukva, megkerülve, ritmusos pajkosságát követve pihenjünk, és csendesedjünk el. Írók, költők, festők millióit foglalkoztatta a téma, és csodák-csodája mind más, mind különleges, mint mi magunk is, a természet gyermekei. A víz az élet, de kell hozzá egy kis levegő is, talán pár falatka is, és hogy szemünk is lakmározhasson. Nézzétek meg a három színesbe öltözött testvért, a kép közepén szerénykedő három vidám fát, ahogy ránk mosolyognak. A Görgény vize pedig azóta is csak folyik, folyik!

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.08.20. 08:14

jedi_1.jpg

Írta: Ésik Sándor

 

Az idősebb Petróczi fél lábát a terepjáró első kerekének a tengelyére helyezte, könyökét magasra emelt térdére támasztotta, és az így megtalált könnyed egyensúlyi helyzetében a szeméhez emelte a távcsövét. Mozdulatlanul meredt egy pontra, amelyet előtte már szabad szemmel is szemügyre vett, hiszen nem volt olyan messze. Annak a kis érnek a torkolatát figyelte, amely mellettünk kanyargott, és jó kilométeres füzes, bozótos bujkálás után érte el a Bodrogot.

− Ott van, oda megyünk − mondta, és ideadta a távcsövet.

A messzelátó kétdimenziós képpé préselte össze a távlatot, és a síkban elhelyezve szinte kézzel megérinthető közelségbe hozott mindent: a Bodrog túlsó oldalán a folyó ívét követő nyárfasort, az innenső parton húzódó füzeseket.  Az ágakon még ott szürkéllett a nemrég levonult áradás sara. Tisztán és éles kontúrokkal rajzolódtak ki a kákaszálak végén himbálózó barna, gyöngyszerű termések, és az itt-ott már rozsdásodó lándzsás útifű magasra nőtt példányai. Ami nagyon valószerűtlenné tette a látványt, az a távcső optikai hibája volt. Minden látható dolognak szivárványszínű volt a körvonala, különösen a képmező szélén. Meseszerűvé lett így a mocsaras Bodrogköz minden berke. A hatást még csak fokozta a hirtelen támadt szellő.  A dús vegetációban pehelyözön kerekedett és fehéren táncolt az egész látómezőben. A táncoló fehér szöszökről már tényleg nem lehetett megállapítani, hogy karnyújtásnyira vannak, vagy kőhajításnyira.

jedi_2.jpgA víz felől vadkacsák zajos szárnyverdesése hallatszott.

***

Keresztülvergődtünk a gurdalyokon, és végre megtaláltuk azt a helyet, ahol − legalábbis Petróczi szerint − nem múlik el másodperc kapás nélkül. A kis erecske, és az öreg Bodrog majdnem derékszögben találkozott itt. A beszögellés egy kisebb halmot alkotott.

Körben mindenfelé vadul burjánzott a természet, áthatolhatatlan gyepűt képezve. A zöld dzsungelhez képest ez a néhányszáz négyzetméter valóságos kis angolparknak tűnt. Bokáig érő fű csalogatott a leheveredésre, és középen a törpe fűzfabokrot mintha csak formára nyírták volna. Mégsem az ember kedvére termett itt minden, sőt, talán éppen ellenkezőleg... A part mentét rengeteg csontfehérre száradt uszadékfa borította. A gallyak rései közül vígan virágzó szederindák törtek elő, cikk-cakkban körülfonva a ki tudja hol termett halott vesszőket.

***

Táborhelyünk lassacskán otthonossá vált. Előkerültek a horgászszerszámok. Nagyon csodálkoztam, hogy csak ilyen kevés szerelést hoztunk. Én magam két botot raktam össze. Nem szeretek kapkodni, és ha itt tényleg olyan haljárás van, mint Petróczi mondta, akkor kell a két fenekező készség − gondoltam. Neki sem volt több, de ők ketten jöttek a fiával. Előszedte viszont a szákot. Erről az eszközről nagyon sokat mesélt régebben, amikor a Bodrogra csábítgatott. No, nem a halkiemelő kis nyeles neccről van szó, így nevezik errefele ezt a bizonyos háromszor három méteres négyzetes hálót, amelyet ágakból vágott vázra feszítenek, és rúddal helyeznek a vízbe. Az emelgetést egy kötél segedelmével teszik könnyebbé. Petróczi ugyan nem mondta, de mozdulataiból úgy láttam, hogy ehhez a szerszámához talán inkább bízik, mint a horgokhoz.

***

jedi_3.jpgA leszálló esttel a köd is megérkezett, pontosabban egy papírlapnyi tejfeles pára, amelyből a fejünk kilátszott, ha felálltunk. Nedvesen szitált a harmat. Ha kezünket összedörzsöltük érezni lehetett a nyirkot

Eleinte nem mozdult semmi. Műanyag kapásjelzőm békésen pihent a damilon. Olyan mozdulatlan és fix pont volt a tekintetem fókuszában, hogy arról Archimédesz kifordíthatta volna sarkaiból a világot. Az öreg Petróczi is csendben meredt a vízre. Ujjaival golyókat formált a part tövéből felhozott kékes sárból, és azt használta kapásjelző gyanánt. Milyen elmés, gondoltam, amikor láttam, hogy rátapasztja a zsinórra. Eszembe jutott néhány energikus berántásom, amikor a kapásjelző úgy elrepült, hogy sohasem találtam meg.

Nem volt időm tovább elmélkedni a gyakorlatias horgászötleteken, mert a kis Petróczi keze emelkedni kezdett mellettem. Lámpánk halványan derengő fényében rápillantottam a szerelésére. Csak a damil látszott, a sárgolyó nem. Ott, ahol lennie kellett volna, hiányzott a fehéren derengő szálból egy darab, mint a tévés menőmanó elől szokott. Apránként kiegyenesedett a zsinór, majd egy hirtelen rántással a bot spicce is megrezdült. A kis Petróczi nem késlekedett. Szabályosan lendült a bot vége, és a bevágás után szaporán tekerte az orsót. Az eredmény ott fickándozott a lábunknál: törpeharcsa, lehetett vagy húszcentis. Közben az apja is fogott egyet, és nekem is meg volt az első kapásom. Vígan rikkantottam, mert az én botom vége úgy mozdult meg, ahogy csak nagyobb halak jeleznek. A két Petróczi nem szólt semmit, de amint az ujjnyi durbincsot kivettem, láttam rajtuk, hogy vártak már ők is hasonló reménységgel és eredménnyel nagy halat.

Így jöttek nekünk a törpeharcsák és a durbincsok, és bármennyire is örültem a sűrű kapásnak, láttam, hogy Petrócziék mind kevesebb lelkesedéssel gyúrják a következő sárgombócot a lerepült helyére. Én mindenesetre nem késlekedtem dicsérni a helyet és az alkalmat, és tényleg őszintén, mert a törpe harcsánál alig szerettem jobban más halat. A durbincsokat valamiféle kificamodott előrelátással mindenesetre a szomszédos kis vízfolyásba hajigáltuk vissza, nehogy ismét tiszteletüket tegyék horgunkon. Ennek ellenére nem csökkent számuk. Törpeharcsával viszont lassan félig volt a haltartó.

Aztán, úgy éjfél felé az idősebb Petróczi felkelt a helyéről, megigazította mögöttünk a hamvadó parázst, és azt mondta:

− Próbáljuk meg a szákot! − Nyújtózkodott, tagjait ropogtatta és lassú léptekkel a patakocska torkolatához indult. A fia nem mozdult, de utána szólt az apjának:

− Nincs kitartás, nem lesz szerencse! − Túl bölcsen hangzott az ő tíz évéhez képest, rájöttem, hogy az apját idézi. Az bosszúsan morgott valamit, léptei puskaropogásnak hallatszottak a csendes éjszakában. Az uszadékgallyakon mind közelebb araszolt a másik vízhez. Magam is felálltam, és szabadjára engedtem egy ásítást. Még láthattam, amint a vastag hártyává száradt kemény hordalékrétegben Petróczi derékig eltűnik. Cifra káromkodás hallatszott felőle, a lába a vízben csobogott. Úgy szakadt le alatta a sártól összeragadt csont-pattanékony gallyréteg, mint télen a jég, amikor elfolyik alóla a víz. Aztán valahogy kikászálódott szakadt nadrágjával és véres könyökével a csapdából. Valamennyi eltört ágnak dárda lett a vége, így még az utolsó mozdulatával is szerzett jó néhány horzsolást.

Nagyon kényszeredetten éreztem magam, mert azt hittem, hogy Petróczinak elment a kedve a pecázástól. Tévedtem.

Jó száz-százötven métert mehettünk. Csupa lucskosak lettünk, amikor megérkeztünk egy szélesebb nyiladékhoz, ahol Petróczi legalkalmasabbnak vélte a vizet az emelőhálózáshoz. Kibontotta a rudakat összekötő zsinegeket, és kereszt alakban lefektette őket a földre. Középen egy ugyancsak kereszt alakúra összehegesztett cső tartotta a szilfaágakat, és amikor a hálót is ráfeszítettük, ívben meghajlottak. Olyan alkalmatossággá álltak össze, amilyet el se tudtam képzelni, amíg a szemem előtt kész nem lett. Petróczi hozzákötötte a kereszt közepéhez a kötelet, majd egy gyakorlott mozdulattal a vállára emelte az egészet. Háttal fordult a víznek, és úgy engedte bele a hálót. A tartórúd talpának a parthoz közel jó támasztékot talált, így amikor készen lett, elégedetten fogta a kötél végét.

A száknak − ahogy ő mondta − csak a kontya látszott ki a vízből. A háló a patak vize alatt feküdt. Elégedetten fújta ki magát, és hosszú fejtegetésbe kezdett.

− Ilyenkor a sötétben jár errefelé a kis vizekben a ponty. Időnként felemeljük a hálót és egyszer csak „meghömbörödik” benne a fényes haltest... Majd meglátod! − mondta bizakodó hangon.

***

jedi_6.jpgNem láttuk meg. A csendes éjszakában a kis Petróczi sikoltása nyargalt utánunk.

- Apúúú!

Az apja eldobta a kötelet és szó nélkül rohanni kezdett a hang irányába. Magam is nagyon megijedtem, és loholtam Petróczi nyomában. A táborhely mellett a vízparton dúlt kép fogadott bennünket. A kisfiú a szétszóródott botok között téblábolva hol elesett, hol felállt. Kezében, mindkét tenyerében az ujjaira csavarodva damil feszült. Így próbált kihúzni valamit a vízből. Istenem, mekkora hal lehet − gondoltam megkönnyebbülve, amikor láttam, hogy nincs nagyobb baj. Az apja már el is vette tőle a zsinórt, és magam is segíteni készültem, de láttam, hogy nincs rá szükség, könnyen jön. Petróczi módszeresen szedte maga mellé a kihúzott zsinórt. A fiú tágra kerekedett szemmel leste mi lesz eredmény. Az apja folytatta a műveletet, és csak halkan jegyezte meg egy-egy húzásnál.

− Ponty lesz, nyurgaponty. Lehet vagy két-két és fél kiló benne.

Ahogy a víz először megmozdult a felszín közelébe került haltól, rögtön látszott, hogy a tipp helytelen volt. Farokcsapást vártam, meg azt, hogy feldobja a testét, aztán ismét megpróbálja a sötét mélység felé fordulva lefelé fúrni magát. Ehelyett örvénylett a víz, mint a levegő egy hosszú zongorafutam után. Semmi nem látszott a halból, mígnem az öreg Petróczi, akin láttam, hogy szintén nem tudja mire vélni a dolgot, egy utolsó nekirugaszkodással kipenderítette a vízből a halat. Egyenesen a testére rántotta.

jedi_4.jpgEgy kapitális angolna volt. Úgy elszabadult a pokol, mintha maga az ördög keveredett volna közénk. Petróczi megiszonyodva a hideg vízpermettel a combjához csapódó súlyos haltesttől hihetetlen sebességgel hátrálni kezdett. Keresztül az alaposan összegabalyodott bokrokon és zsinórokon, egyszer még fenékre is esve, de nagyon fürgén ismét felugorva. A kígyóként tekergőző angolna minden lépésénél szinte ráugrott, hiszen valamennyi mozdulatával rántott is egyet rajta. Amikor széttárt karral hanyatt beleesett táborhelyünk kis fűzfabokrába, egyenesen nyakában kötött ki a hideg kígyószerű hal. Petróczi ekkor tehetetlenségében hatalmasat ordított. Fia halkan nyüszítve kapaszkodott belém. Azon vettem észre, hogy én is olyan zsibbadtan állok, mint néha álmomban, amikor üldöznek, szaladnék, és nem tudom mozdítani a lábaimat.

Felocsúdtam. Nyugalmat parancsolva magamra odamentem a bokorba esett férfihoz, megfogtam az angolnát és fel akartan emelni. Az ilyen hal nagyot csúszik, ismételgettem magamban, ezért két kézzel markoltam, és igyekeztem meglendíteni, hogy elkerüljön a Petróczi nyaka körül minél távolabb. Közben segítettem neki kikászálódni az összetört ágak közül. Az angolna azonban, mintha valami titokzatos erő segítette volna − talán támasztékot talált a bokor alján –, kiegyenesedett, és mint egy neoncső, úgy meredt előttünk. Furcsa csőrszerű szája sziszegett, és teste a holdfényben izzani látszott.

− A Jedi kardja − nyöszörgött hozzám bújva a reszkető kisfiú. Az apja megmozdult alattunk és hatalmas erővel ledobott bennünket. Keze megtalálta az egyik szétesett bambuszbot vastagabbik végét. Vérben forgó szemmel ragadta meg, és két kézre fogva kezdte püfölni a vergődő nagy halat. Egyszer-kétszer a lábamon is végigvágott igyekezetében, és amikor megrándultam dühödten kiáltott.

− Ne nyúlj hozzááá! Ez még tán ráz is, elektromos angolna.

A kis Petróczival egymás mellett fekve, lábunkkal összefonódva figyeltük, hogyan veri agyon a halat az apja.

jedi_7.jpgAkkor vettem észre, hogy pirkadni kezdett.

***

Szótlanul ültünk a terepjáró mellett, lábunknál hevert a szétvert fejű angolna. A bőre már megszáradt és a vér is, ami a fűre csepegett mellette. Petróczi nagyokat szívott a cigarettáján, a fia egy gallyal meg-megemelte a hal farkát.

− Ekkorát még nem fogtunk, apu. − Petróczi egy darabig hallgatott, majd végignézett számtalan horzsolástól kék, zöld, véres karján és így szólt.

− Ekkorát még a Jedi sem fogott, fiam. − Elégedetten kacsintott a gyerekre. Nekem csak annyit mondott:  − Gyere fürödni! Hajnalban a legjobb!

 

 

 

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

 

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.08.16. 18:35

Biszák László alkotása
hasad_a_hajnal.jpg
65x55 cm.
Farost.
Akril
A lila ruhában burkolt magas házak sora hosszasan nyújtózik a reggeli fényben a rádőlő árnyékok foglyaként.. Még csendes minden, éles a levegő, a fények ragyognak. Az éjszakai pára átlakkozott mindent mint a gondos festő, aki a képet kínálja. Messze, nagyon messze készül az új nappal, egyetlen autó jelzi az életet. Citrom-, és narancssárgák hozzák az útra vetített vonalakat, az irányt. A kép elhanyagolható oldala is beszél, a magas kőkerítés visszafogja a kíváncsi fa kusza ágait. Már elmúlt az éjjel, de készülődik a reggel minden zajával, bajával. Biszák László merészen, és kitűnően használt színeivel megállította a pillanatot

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.08.10. 09:15

Írta: Kulcsár Attila

 

nyirfak.jpgAmikor a hüvelygomba reklám a sokadik percet veszi el az életemből, már szentségelek, mert nincs rá szükségem. A legutóbbi, amire odafigyeltem, egy pelenkareklám volt, amitől az unokám feneke olyan lesz, mint az arca.  Na, akkor ezt megrendeljük, gondoltam. Mint vagy ötven éve, amikor a reklám a Nyírfácska együttestől így hangzott, és nem lehetett nem odafigyelni rá: „Áll egy ifjú nyírfa a réten, virágfürtös nyírfácska a réten.”

Amikor a lányunk megszületett, egy ilyen nyírfát ültettem a kertünkbe, hogy az esküvőjére ebből legyen a jó balalajka – ahogy a „reklám” ígérte.  De a hűse engem addig jobban érdekelt.  A csemeténket a facsemete árnyékába toltuk a kocsijában. Éppen beborította az alig-husáng lombja. Igaz, az udvarunk nem réten áll, és csak hat méter széles, afféle átrium, mint a szomszédoké is.  A fácska a telekhatár szélén szépen cseperedett, mint a lányunk.  Mindig is tetszett ez a fa az orosz filmekben, amikor a tajgában siklottak közötte a szánok, vagy a finnek ezek alatt merültek a szaunából kirohanva a jeges tavakba. Városunk nevében is benne van ez a nálunk is elterjedt növény. Nem csoda, szépséges fatípus. Szellős lombja úgy hajladozik szélben, mintha táncolna. Fehér törzse kikukucskál a levelei közül, mintha bújócskázni akarna veled. Tavasszal elsőként hajt leveleket, és ősszel sokféle sárga lombja utoljára hagyja el ágait az első fagyok idején. Minden évszakban gyönyörködtünk benne.  Termős virágfürtjei, a barkák a hajtások csúcsán nőnek, termései a kicsiny szárnyas makkok.  A nyír lombjai közt gerlepár fészkelt, az egyik háromágú bogába feketerigó. Éveken át ez volt a kertünk egyetlen dísze, a büdöskéket megölte a sárga irigység. Vagy az árnyéka. Mert ez a fa gyorsabban nőtt, mint a lányunk. Mire leérettségizett, tanár lett, férjhez ment, a fa 15 méter magasra nőtt. A lombkoronája szélesebb lett, mint a kertünk, a fele szomszédba is átnyúlik.  Most a lányunk ringatja alatta a kis Gézukát. Amikor az esküvőjére készültünk, megfordult a fejemben a régi tervem, hogy ebből lesz a jó balalajka. De akkorra már nem ez volt a zenei divat. Megkegyelmeztem a fának, a férje gitárral hódította meg aráját.

Nem tudom, ki ismeri ezt az „utálatos fát”, de rengeteg levele van. Ezt nem én mondom, hanem a nejem, aki évek óta összegereblyézi a hulladékait. A szomszédasszony ettől durvább,  a „rohadt barkáit” átkozza, amikre allergiás lett.  Nem győzi a lehullott virágait összeporszívózni a fűnyíróval.  Így vagyunk ezzel mi is. Ma már nincs egy napos tisztás a kertünkben. 

A másik szomszéd is szólt, hogy bemegy az Önkormányzathoz, mert közel ültettem a fát a kerítéséhez, és kivágattatja, vagy elvágja az átnyúló gyökereit. A másik is ultimátumot küldött, hogy ha a fa egy napon rádől a kerti grillezőjére, ő bíróságra megy.

A nejem is egyre kevesebbet vállal a kerti munkából, fáj a dereka. Sok ez a levél, a fű is elmohásodott az állandó árnyék alatt.

Az aztán meg végképp megdöbbentett, amikor az unokám is azt mondta, hogy erre a fára már ő fel se tud mászni.  És már én is kezdem megsokallni azt a sok hajnali gerlebúgást. Nem tudok tőle aludni.  A feketerigók reptetése, ahogy fiókát hívogatják, egyenesen idegesítő. Na és amikor a magas ágakra télen a varjak rajokban rátelepülnek, az már nálam is kiveri a biztosítékot. Összeszarják az egész udvart.  A fa hatalmas koronája a szélben félelmetesen suhog, hajladozik – egyszer rádől a házunkra. Valóban ki kéne vágatni. De mi lesz a helyén? Egy űr, mint a néhai szívemben. A fejünkre nőtt ez a fa.  Próbálom értékeit csökkenteni – ezt hívják karaktergyilkosságnak a politikában: „Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.  Tájidegen, nem őshonos fajta. Nem a tajgán vagyunk.”  A leveleiből készült teája nem eléggé vizelethajtó, pedig már nagyon kellene. A húgyúti fertőzésekre – a hüvelygombára is – ma már korszerű gyógyszereket reklámoznak. És a reumámat se „gyógyíccsa”.

Mindennek az a balalajka reklám volt az oka.  Ha kivágjuk is, kinek kell ma már balalajka?  A nyír puhafa. Koporsónak se jó, keresztnek se.

A kép forrása: https://www.bakker.com/hu-hu/c/a-nyirfa-metszese

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Kulcsár Attila tárcái

Szerző: Napkelet Népe  2017.08.09. 19:35