Polgármester

Magyarbóly

szszb_31_tk_blazsovics_attila_400.jpgA két testvértelepülés: Magyarbóly és Vaja közös története a XX. század első felétől kezdődik. A II. világháború kitörése előtt, az akkori felelős magyar kormány döntést hozott, 36 – túlnyomó részt református vallású – vajai család áttelepüléséről. A kiszemelt község a Baranya megyei, zömében német nemzetiségű Magyarbóly lett. Az intézkedésnek több célja is volt: a legfontosabbnak azok közül a szabolcsi, föld nélküli, vagy kevés – a család megélhetését nem biztosító – földterülettel rendelkezők kellő nagyságú birtokhoz juttatása. Ugyancsak hasonló, szociális és nemzetgazdasági célzattal bírt az „egykés” baranyai vidékek benépesítése is. A politika terveit szolgálta a rendelkezés azon része, amely a németajkú lakosság túlsúlyának és politikai befolyásának csökkentésére irányult. Az áttelepülő családok kiválasztását Vaja község főjegyzője irányította, a falu református lelkészével egyetértésben. A döntés végrehajtását családi-rokoni kapcsolatok is elősegítették, amellett, hogy annak szükségességében a településvezetők megegyezően nyilatkoztak. A szabolcsiak ezirányú igénye már évekkel korábban, 1932-ben is felmerült. Vaja református lelkésze, Bencze János,  a földművelésügyi miniszter hathatós közbenjárását kérte a vidéken uralkodó lehetetlen életkörülmények megváltoztatása érdekében: az átlagos méretű kisbirtokok „nagysága” nem tette lehetővé a sokgyermekes családok emberhez méltó megélhetését. Az áttelepülést végül is a falu lakosságának közel húsz százaléka vállalta fel. A helytörténeti leírások pontosan megörökítik mindazon családok nevét, amelyek meglévő ingóságaikkal és hozzátartozóikkal útnak indultak az ismeretlen jövőbe, szívükben és lelkükben a boldogulás halvány reményével. Az Albrecht főherceg által felajánlott és állami tulajdonba került birtokon az áttelepült családok – nagyságuktól függően – már a biztos megélhetést nyújtó, a szükséges lakó és gazdasági épületekkel ellátott, tíz - negyven holdas birtokot kaptak, hosszú lejáratú, minimális önrészt igénylő, kamatmentes kölcsönre.

Magyarbóly egykori őslakosai „betolakodóknak” tekintették a szabolcsiakat, és ezirányú ellenérzéseiket ki is mutatták. A magasabban fekvő „Horthy-telep” lakóit és a helyieket a következő tavaszi árvíz hozta közel egymáshoz, megtapasztalva az idegenek önfeláldozó tevékenységét a falu és az emberéletek mentésében. A földönfutóvá letteket a „vajaiak” házaikba befogadták és családtagjaiknak tekintették őket. Ez a katasztrófa gyökeres fordulatot hozott a következő évek és évtizedek során a két településrész lakóközösségének életében. Közös erővel iskolát építettek, templomot emeltek. A szükség és a jószándékú „betelepültek” közösségépítése elkezdődött.

Blázsovics Attila (1959.11.22. Siklós) polgármester nagyra értékeli a testvérkapcsolatot. Neje, lánynevén Sebők Mária, két gyermekük, Attila építőmérnök és Edina HR-menedzser szintén a térségben képzeli el az életét. A 995 lakost számláló település magyarbólyi és vajai „telepe” mára összeforrott, együttműködő közösség vált.

A Baranyába elszármazottak rendszeresen hazalátogatnak szülőhelyükre, mint ahogy teszik azt a Vaján maradt rokonok, hozzátartozók visszafelé. A hétköznapi, józan emberi gondolkodás és magatartás alapozta meg a döntést: a két településen élők „testvérül fogadják egymást.” Ékes példája ez a kapcsolat annak igazolására, miszerint a különböző helyekről származó, eltérő vallású embertömegek, békés egymás mellett élése és boldogulása a legnehezebb és a legváratlanabb körülmények és helyzetek közepette európai módon hazánkban is megvalósítható.

Magyarbóly és Vaja város vezetői, Blázsovics Attila és Tisza Sándor polgármesterek, a települések református gyülekezeteinek lelkészei, a küldöttségek tagjai bölcsességről tanúbizonyságot téve töltik meg évek hosszú sora óta értelmes tartalommal az egykor kényszer szülte kapcsolatot. A kölcsönös látogatások eseményei – az ünnepi beszédek, istentiszteletek, a kölcsönös ajándékozások, a közösen elköltött étkezések, a helyi látványosságok és nevezetességek felkeresése és a szórakoztató programok – mindkét helyen tömegeket vonzanak, mintegy kifejezve azokkal is egymáshoz tartozásukat. Vaja Város Önkormányzata és a Református Egyházközség küldöttsége 2009 novemberében emléktáblát avatott az áttelepülés hetvenedik évfordulóján. Ezt a látogatást egy 17 fős magyarbólyi delegáció 2013-ban viszonozta.

A történet „folytatása” mindkét önkormányzat vezetőjének és vallási gyülekezetének elhatározott szándéka. Terveik szerint a százéves centenáriumot is együtt ünneplik. A történelem szülte kényszer régóta bebizonyította, ha a felek kölcsönösen értékelik egymás szándékát, lehetőségeit, akkor az ország két végén lévő települések is gyümölcsöző együttműködést valósíthatnak meg.

(A kép bal oldalán Blázsovics Attila Magyarbóly, jobb oldalán Tisza Sándor, Vaja polgármestere.)

***  File0001.jpg

Írta:

Volom Pál

                                                                 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.28. 18:52

Nyárligeti napló
Július 23.

(Deja vu)

Írta: Csabai László

 

georgy_kurasov.jpgMa reggel hordóárus ébresztett. Bekopogott, és mielőtt mondhattam volna, hogy „igen”, már benn is volt. Árult még söröskorsót, salátás tálat. Égetett virágok voltak mindegyiken. Nem vettem tőle semmit. Dobrudzsai népi mintás korsóból sörözni olyan, mint műanyag tányérból aszút kanalazni.

Vannak még más zargató-árusok is a plázson.

Szotyolaárusok. Napraforgó magot rágni és köpködni elmaradhatatlan kelet-közép európai barbárság, tehát indokolt a jelenlétük. Az bennük mégis a furcsa, hogy kifejezetten sirályszotyolát árulnak. Nagy szemű, fekete, nincs megpirítva. Embernek nem való. Viszont a madarak nyilván szeretik.

Dörzskő- és iszapárusok. Nem tudom, hogy ez a két dolog összetartozik-e. A jó iszap, nyilván kincset ér. Félliteres palackokban kínálják. De ha utána kővel dörzsölik a testet, akkor minek napozni?

Ingyenjegyárusok. Diszkók és mulatók ingyenjegyet tartalmazó prospektusait osztogatják. Van, aki megelégszik ezzel, és van, aki elfogadna egy kis borravalót.

Alsóban divat volt a takarékbélyeg-gyűjtés. Évi háromszáz forint összejött belőle, amiből megvehettem a horgászengedélyt. A bélyegeken lévő képek hurráoptimista dedó-realizmusa az első ötéves tervre buzdító szovjet propagandaplakátokra meg Miki Egeres kifestőkönyvekre hasonlított. És van még ilyen egyes szekták térítőújságjaiban is. És ebben a román „történeti” múzeumban. A falakon „dokumentum”-ként feltálalt, a nemzeti vulgár-romantika még lejjebb züllesztett képi változata: dák harcos, aki valójában persze román, római harcos, aki – bár kiirtotta a dák harcost – szintén román. Vitéz Mihály, a nagy egyesítő, aki előtt hódolnak a magyarok és a szászok. Horea, a másik nagy egyesítő, aki leveri a magyarokat és a szászokat. (Valóban rájuk rontott.) Aztán további nagy egyesítők, egy nép, mely folyton hősi, folyton ősi, folyton barbárokat győz le – és mégis – folyton rabigából szabadul föl. És folyton egyesül! Aztán a nagy király – a peleşi – aki szintén egyesítő. És aki levelet ír a nagy egyesítésről. Azt írja, mennyire örülnek a magyarok, hogy elfoglalták őket. (Ez új dolog lehet, korábban biztos a conducător megnyilatkozása volt ebben a tárlóban olvasható.)

Vannak silány, primitív ellenségképzésre, manicheista leegyszerűsítésre épülő ideológiák (pl. az elnyomva felszabadítani akaró gátlástalan imperiálkommunizmus, vagy a paranoiás antikommunizmus), de ez a mantraként ismételendő (nehogy kétely ébredjen), sötét hitvallásokból álló nárcisztikus öntetszelgés, mind közül az egyik legsilányabb. És a román múzeumokban rendre ezt találom. Nem csak silány, szánalmas is. Szánom őket. De van valaki, aki meg engem szán. Egy rendőr az aulában. Amikor meghallja, hogy magyar vagyok. Szánakozva néz rám, és ad egy ajándék térképet. (Amit amúgy ingyen el lehet venni az állványról.)

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Csabai László tárcái

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.27. 19:36

gal-animal-lion2.jpgÚgy vélem, érdemes még egy jegyzet erejéig visszatérni a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra, azért, hogy a televízió sportkommentátorainak nyelvi fordulatait górcső alá vegyük. Elöljáróban elmondhatjuk, hogy általában szellemesek voltak a megjegyzések, nem voltak erőltettettek és sértőek.

Valóban kicsin múlott a gól akkor, amikor az egyik riporter így jellemezte a történteket:

Talán ha haja van, befejeli.

Amikor kis passzokkal haladnak előre a csatárok, azt körömpasszos futballnak nevezik. Egy kis stílusos szócserére is hallhattunk példát, íme:

Nem csípőből, hanem cipőből lőtt.

És szinte hihetetlen, de az egyik alkalommal a közvetítő ezt a megjegyzést kellett, hogy tegye:

Olyan, mintha a játékvezető húzná az időt.

A Japán‒Paraguay-mérkőzésen pedig a világbajnokság egyik legfontosabb kellékét, a darázskürtöt és a közönséget vélte a legjobb segédeszköznek a kommentátor, amikor így szólt:

Hátha be tudnak a vuvuzelával fújni egy gólt.

 Egy másik alkalommal pedig ekképp meditált hangosan a közvetítő:

Vajon ki fekszik a földön? A cipőtalpáról nem tudom megállapítani.

Természetesen óhatatlan, hogy az események magyarázata közben egy-két hiba be ne csússzon. Íme:

Egy lyukas petákot nem adnék a mexikóiak győzelmére.

Lyukas fillérre gondolt, bár tudjuk persze, a peták sem ér sokat, ’öt krajcár értékű aprópénz a XVII. században’. Egy-két csel alapos kritikát kapott:

Ez nem biciklizés, hanem szobabiciklizés, amelyet bár tekerünk, nem halad előre.

Néhány új kifejezést, jelentést is elsajátíthattunk a világbajnokság során, az egyik az assziszt, amit a gólpasszra alkalmaztak előszeretettel, a firkálás jelentése pedig a következő mondatból kiderül:  

A két szélső játékos meg fogja firkálni a németeket.

A kissé bizalmas stílushatású szót tehát abban az értelemben használták, hogy könnyen át fogja játszani, ki fogja cselezni. Nem fapados gól volt‒ jellemezte az egyik riporter a brazilok gólját, amit a hollandoknak rúgtak az első negyeddöntőben.

Az egyik esetben hangtannal kapcsolatos ismeretiről adott tanúbizonyságot az egyik riporter, ugyanis az egyik dél-afrikai játékos nevében úgynevezett csettintő hang volt. Ez a magyar nyelvben nem létezik. Azt jelenti, hogy a hang képzésekor a levegő nem áramlik se ki, se be. Az istenek a fejükre estek című filmben hallható egyébként, s néha, nem szavak alkotására, mi is szoktuk alkalmazni. Például sopánkodáskor egy c hanghoz hasonló hangot hallatunk, vagy a csókcuppantás is ilyen hangnak tekinthető.

S néhány nyelvi babona is előfordult a közvetítések során. Ez a riporterek nyelvi önreflexióiból derült ki, tehát abból, hogyan minősítették a saját maguk által elmondottakat.

Jól össze van rakva a német csapat ‒ csúnya magyarsággal. 

Az „össze van rakva” nem csúnya magyar, hanem nyelvtani szempontból határozói igeneves szerkezet, és ami a lényeg, kifogástalan.

Gyakran elkövetődik, hogy két labda van a pályán ‒ elnézést a szenvedő szerkezetért.

Nem kellett volna elnézést kérni, igaz, a szenvedő ige kikopott a magyar nyelvből, de minden tévénéző megértette az elkövetődik szót.

Egyébként aki még több focivébés vagy régebbi aranyköpésre kíváncsi, az keresse fel a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda honlapját, a www. manyszi.hu-t.

 Ott többek között a következő mondatokat olvashatják:

Az ellenfél egyszerűen nem tud eljutni a Portó kapujáig. Pontosabban el tud, csak labda nélkül.

És igen, itt jön a magyar zászló! A felső szín piros, a középső fehér, az alsót nem látom.

A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert.

***  minya_karoly.jpg

Nyelvünkben élünk

Dr.  Minya Károly rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.26. 10:13

Hargitai Beáta akvarellje

11269125_1091982514151760_974119675_n_2.jpg

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.25. 08:35

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

img_0116.jpgA május szépségéről nem lehet velem vitatkozni. A csöndes májusi eső nem csak a gazdáknak ér aranyat, a természet minden élőlénye csodálatos arcát mutatja annak, aki a változásokat, a legapróbbakat is képes észrevenni, s örömét leli bennük.

Néhány nappal ezelőtt vendégként vadásztam annak a falunak a határában, amelynek dűlő elnevezéseit gyermekkorom óta ismerem. Erre csak akkor döbbentem rá, amikor Kiss B. Zoli barátom, vendéglátóm sorolni kezdte, hogy jár a disznó a Grünében – valóban Grüné volt az a határ rész, az emberek így könnyebben kimondták –  van egy jó bak a Balogh-tanya környékén, de cserkelhetsz a gemzsi út –  Gemzse községbe vezető föld utat mondják így – mentén is.

Zoli valószínű látta szememben azt a felcsillanó fényt, amit a régen nem hallott nevek lelkemben kifejtett hatásának tulajdonítok, ugyanis folytatta,  a Roklicét és a Nemesi fordulót is figyelmedbe ajánlom.

Választhatsz, mondta.

Nem volt könnyű. Végül is a Szabadság tanyához közel eső gazdák szőlőjét választottam, ami már csak nyomokban emlékeztet arra az időszakra, amikor vidám nótázás hallatszott a „hegy” oldalból szüreteléskor. Valamikor, az itt termett Feri, Dalavári, Izabella, Rizling –  eszembe se jutott valamennyi –  jelentette a nyírségi embernek a finom nedűt. Ezeken gondolkodva haladtam a lénián, s megállapítottam, évek óta nem művelik a szőlőt a gazdák. Ez egy kicsit fájt, de nem szólhatok meg senkit, hiszen a mi családunk szőlői is megműveletlenek Gyürében, a gemzsi út másik oldalán. Azt viszont néhány lépés után láttam, az őz otthonra talált ebben a dzsungelben, mert óvatlanságomat kihasználva egy suta ugrott be a közeli akácosba. Ahol suta van, ott bak is, morogtam fogaim között és lépéseimet jobban a természet rendjéhez, csendjéhez igazítottam. Sőt, megálltam, mert egy kakukk szólalt meg, amiről gyermekkoromban azt gondoltam, az csak a beregi oldalban a Tisza partján található hatalmas nyárfák lakója.

Megálltam és számoltam, hányat kakukkol, mert annyi évem van még hátra. Hányszor hallottam szüleimtől, hogy a kakukk tudja, s számoltuk közösen. Ha hamar elhallgatott, akkor sem estünk kétségbe, mert tudtuk, hogy nem így van, de jó volt ez a kis játék. Szóval számoltam és szívtam tüdőmbe a jó levegőt, az ismerős illatokat. Ha változott is valamennyit, én ott nem érzékeltem. Boldog voltam. Tizenötnél hagyta abba madaram, s csak reménykedtem nem űzött velem senki tréfát, mint az megesett Rodostóban a fejedelemmel. Nem volt kedvem mozdulni, hosszan távcsöveztem, amikor két fület vettem észre a szekérút melletti fűben.

Egy mezei nyúl eszegetett teljes lelki nyugalommal, s nem kellett megzavarnom, mert ellenkező irányba, apró bakugrásokkal kezdett eltávolodni. Tovább haladtam, s a természet által jobban visszahódított, régi utat választottam. Itt valószínű ebben az évben még ember sem járt, futott át rajtam a gondolat, amikor velem szemben az út jobb oldalán a lábszár középig érő fűből egy suta emelkedett fel az késő délutáni szieszta után. Nem vett észre, mozdulatlanul állok. Távcsövem a szememhez ragasztom, minden porcikáját alaposan szemügyre veszem. Gyönyörű teremtése az Istennek. De nincs egyedül, a kicsi barkás bakocska most tápászkodik fel, s követi az anyját. Még mindig mozdulatlan vagyok, nem szeretném, ha megzavarnám ezt az idilli békét, nyugalmat. A suta már a szőlő gyenge hajtásait csipegeti, s domb lejtése miatt nem is látom sokáig. A második évében járó bak velem szemben, de valószínű nem látott még embert, mert időnként rám néz. Mozdulatlanságom és az anyja közelsége valószínű megnyugtatja. Alig várom, hogy mozduljon, a domb alja felé vegye az irányt. Semmiképpen sem szeretném, ha riasztanának.

Más történt. A kis bak leheveredett a fűbe. A füle látszik ki, de én sem maradhatok az idő végezetéig mozdulatlan. Döntök, elindulok, de nem nézek rá. Tőlem tíz méterre fekszik. Szemem sarkából figyelem, az okos kis állat belelapult a fűbe, most ő a mozdulatlan. Így haladok el tőle pár lépésre. A lénia végén örömmel állapítom meg, hogy nem zavartam meg a természet csendjét.

Boldog vagyok.

Zoli érkezett a dűlőút végéhez. Gratulálhatok, te lőttél? Hallottam a lövést, de nem én voltam, válaszoltam, s kérdés nélkül mondtam gyermekkori barátomnak, hogy nagyon szép vadászatban volt részem. Akkor nem részleteztem, de most már tudod.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Könyvespolc

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.24. 16:17

 Írta: Ésik Sándor

 

lena_karpinsky_masolata.jpgGyönyörű színes árjegyzéket találtam a minap a postaládámban. Fényes papír, a valóságosnál is szebb virágok, ínycsiklandó gyümölcsök vonzották rajta tekintetem. Egy német úr kínálta immár Magyarországon is bejegyzett faiskolájának áruit. Ez ám a választék – lapoztam bele. Szebbnél szebb, egészségesnél egészségesebb alma, körte, szőlő... Az ábrák mellett pedig meglehetősen borsos árak. Amint átfutottam, és becsaptam a gusztusos kis füzetet, még egyszer megakadt a tekintetem a címlapján: mint egy ötforintos, akkora áfonya – állt egy haragoszöld bokor alatt a felkiáltójeles szlogen. A hangsúly kedvéért pedig egymás mellett egy ötforintos, valamint az a bizonyos áfonya. Feltehetően természetes nagyságukban.

Ez áfonya? Zavarodottan bámultam a semmire sem emlékeztető viaszos kék gyümölcsöt. Leginkább egy kékre festett naspolyához hasonlított, ami természetes színében is kuriózumnak számít, és nem sokan ismerik. Ráadásul ekkora? Hiába láttam, hogy a kép élő és valódi gyümölcsöt mutat, megmaradt bennem a kétely.

Nekem ugyanis már volt egy találkozásom az áfonyával. Elég nehezen jött össze, de volt. Évtizedek teltek el attól számítva, hogy először hallottam róla, addig hogy megkóstolhattam. Családunk egyik nagy időt és nehéz korokat megélt tagja mesélt róla, valahányszor valakit valamilyen kór megtalált. „Erre bizony az áfonyalekvár volna jó. Most kellene egy kis áfonyaszörp. Amikor engem ez gyötört, felmentem a havasokba, ettem egy kis friss áfonyát, mindjárt meggyógyultam.” Miután az említett havasokat néhány évtizedig semmiképpen sem kereshette fel a jól záró határok miatt, az áfonya valamilyen elérhetetlen csodagyógyszer maradt, amiről mellesleg még azt is lehetett tudni, hogy ízletes gyümölcs.

Az embert a jó sorsa csak összehozza azzal, amire nagyon sokat gondol. Az áfonyával életemben először és utoljára ott találkoztam, ahol nem is reméltem volna. Történt pedig, hogy kivételes szerencsém, no meg az Aeroflot TU-akárhányas repülőgépe a messze Szibériába vitt. Voltak olyan percei ennek az útnak, amelyeket akkor és ott balsorsom beteljesülésének könyveltem el, de ezeket a jótékonyan, ám sajnos gyorsan múló évek megszépítik. Juliánus barát, amint hátramaradott eleinket kereste, errefelé nemigen jutott el, pedig Hanti-Manysi földet is finnugor nép lakja. Közülük senkit sem láttam az Ob partján elterülő Szurgut városában, ám ott várt rám ama bizonyos gyümölcs.

A tajgamocsár kellős közepén, az Obból kotort feltöltésre épült település arculatán hiába kutattam valamilyen sajátosságot. Semmitmondóan széteső képet mutat az odalátogatónak. Volt azért egy-két dolog, ami – most utólag végiggondolva – előre sejtetni engedte, hogy rövidesen valami rendkívüli esik meg velem. Az, hogy ott lehetek, önmagában csak addig rendkívüli, amíg meg nem érkezem. Ám, más is várt rám. A szállodában például eleinte modern szobafestészeti mintának véltem a sűrű apró piros pöttyözést a falon. A portás azonban felvilágosított, hogy az nem más, mint az odacsapott szúnyogmilliók örök emléke. November közepe lévén a dinnyebőséget sem tudtam mire vélni, aztán megláttam a hektárnyi üvegházakban a felfutatott görögdinnyeindát, magát a nyolc-tíz kilós dinnyét pedig – lám mire képes az emberi elme – öklömnyi korában necc szatyorba teszik, és felakasztják az üveg tartószerkezetére.

Még mielőtt a dinnyével elkalandoznék, jó, ha leszögezem: már csak órák kérdése volt, hogy az igazi meglepetés bekövetkezzen. Vendéglátóim ugyanis közölték: ha visszajövünk az olajmezőről, szauna, és egy nem akármilyen vacsora vár ránk. Az olajmezőkről majd valamikor feltétlen megemlékezem még, hiszen felejthetetlen látványt nyújtottak. Most már azonban közelebb kell kerülnünk ahhoz az ominózus gyümölcshöz, hiszen összefut a nyál számban, hiába járunk emlékeimmel még mindig csak a fúrótornyok árnyékában.

Az Ob partján, az olajvállalat dácsájában fogadott bennünket az este. A finom folyami homok, amely a hétvégi házak városnegyedének talaját is alkotta, frissen gereblyézve várta a vendégeket. A faépület szakasztott olyan volt, mint a Zsivágó doktorban az egyik vasútállomás valahol Moszkva és Vlagyivosztok között. A folyópart nem lehetett messzebb harminc méternél. Ott állt egy gerendabódé, amely minden eresztékében gőzölgött. Ez volt a szauna. A vacsora ára az abban, és a jéghideg folyóban történő bátor megmártózás volt. Az oroszok akkorákat horkantottak amint belerohantak a mozdulatlan tükrű folyóöböl vizébe, mint egy oroszlán. Én gyáván dideregtem, és átkoztam magam, miért kell nekem csavarogni, és nem megmaradni otthon a fenekemen.

Később azonban minden jóra fordult. A barátságos meleggel fogadó dácsa ebédlőjében fejedelmien megterített asztal várt bennünket. Aki valaha is hallott már a szibériai tokról sejtheti, hogy nincs párja a halak között. Ott párállott az asztalon. Körülötte fekete és rózsaszínű kaviár, az elmaradhatatlan citromszeletekkel, és az egész meghintve bordóra érett ribizlivel. Ez utóbbi egy kicsit idegenül hatott, de nem mutattam, hogy meg vagyok lepve. Annál is kevésbé, mivel előbb halászlét kellett enni. Volt ugyanis az olajosok között egy moldvai román, aki hallott arról, hogy a magyarok micsoda halászlevet főznek. A vendég számára a gazda mindent elkövet, hogy jól érezze magát, így elkövették a halászlevet is. Borzasztó volt. Kellően megdicsérgettük, aztán a sűrűbb étkek felé fordult figyelmünk. Következett a tok, a már említett dresszingekkel.

Mennyei ízek – nyugtáztam magamban. Az omlós hús, az édes, fanyar, illatos pikáns gyümölcsök... nehéz szavakkal leírni. De mi ez, állt meg a villa a kezemben. A ribizlinek nem ribizli íze volt. Édesebb, csípősebb, illatosabb, és valami olyan aromája, mint amilyet még életemben soha annak előtte nem éreztem. Kellemes bizsergés öntötte el a nyelvemet és az ajkaimat. Éreztem, hogy valami olyan élmény ért, amilyennel nem mindennap találkozik az ember. Megkérdeztem, mi ez? Sem én, sem a társaságban velem lévő többi magyar nem ismerte a szót, amivel oroszul illették az apró szemű gyümölcsöt. Nos, elő a szótárt! Igen, áfonya volt, amit a fogaimmal ropogtattam. A cserzett arcú olajbányászok arcára boldog mosoly ült ki, hogy ekkora öröm szereztek nekem.

Egyikük felpattant, és kiment az ebédlőből, kisvártatva visszajött. Mögötte egy elég szakadt külsejű ember, a kezében egy kiskosár áfonyával. Megkérdezte, bejöhet-e, és amikor igenlően rápillantott vendéglátóim egyike, illedelmesen lehúzta halinacsizmáját. Gyors léptekkel bejött, a kiskosarat az asztalra tette, és ugyanolyan szaporán távozott. Friss, kínálta az egyik olajbányász. A hangulat tetőfokára hágott. Pukkant a pezsgő, folyt a vodka, én azonban csak az áfonyával voltam elfoglalva. Rövidesen el is fogyott. Tartottam tőle, hogy elrontom a gyomrom, így elhatároztam, nem eszem többet, még ha hoznak is. Mert hoztak.

Az olajbányászok vezetője – látván mennyire ízlik – intézkedett, hogy az egész személyzet menjen el áfonyát szedni a tajgába. Halálra válva mondtam: elég, nem kell több, este van, sötét. A vendég, az vendég, hangzott a válasz. Aztán mégiscsak megfeledkezett az ügyről, Az est úgy ért véget, ahogy sejteni lehetett. Mindenki sokat evett, és sokat ivott. Szebbnél szebb orosz népdalokat énekeltek, és hiába ittak hihetetlenül sokat, hibátlanul, a hangján, és megkapóan. Nem maradhatott ki a Volga-dal, a Nyírfácska, utóbb pedig mindenki a maga nemzetének dalaiból dúdolt, énekelt el néhány strófát. Ebből derült ki, hogy orosz alig volt a társaságban. Még a moldvai is dalra fakadt, de szégyen nem szégyen, minden sora ismeretlen volt számomra annak, amit elénekelt.

Az éjfél vetett haza bennünket a város másik végébe. Tudtam, hogy reggel korán kelünk, sietve feküdtem le. Csend volt. A szállodában is, és a közeli repülőtéren is. Mielőtt elaludtam volna, két dolog jutott eszembe az eltelt estéről. A hideg éjszakában a valószínűtlenül hatalmas folyó tükrén visszatükröződő csillagok, és az áfonya íze. Láttam magam előtt a ribizliszerű bogyócskákat, és bennük a mag opálosan átszüremlő képét. Gyermekkoromban olvasott orosz népmese sejlett fel emlékeim között a szibériai drágakövekről, melyekből a varázskezű mester olyan áfonyát csiszolt, amit a bojárok nem tudtak megkülönböztetni az igazitól. Milyen érdekes – közelített meg még inkább az álom – hiszen akkor hallottam először az áfonyáról.

A reggel kapkodással telt el. Elaludtam az indulást, hasított belém a felismerés, amikor az órára pillantottam. Csengett a telefon, verték az ajtót, nem telt bele öt perc, robogtunk a reptérre. A moldvai hajtotta a terepjárót, majd kiestünk belőle. Aztán váratlanul lassított, majd lehúzott az útról. Mögöttünk sziréna harsant, mindenki úgy kormányzott, hogy elsiethessen az, akinek minden perce drága. A kéken villogó terepjáró azonban előttünk fékezett. Az egyenruhás mellől az egyik olajbányász ugrott ki. Nagyon fiatalosan, nyoma sem volt rajta a tegnapi estének. Kezében két befőttesüveggel egyenesen hozzám sietett, és harsány jó reggelttel a kezembe nyomta. Megköszönni sem volt időm. Máris megfordultak, mi pedig ha lehet, még gyorsabban hajtottunk a reptér felé. Megkövülten néztem az üveget, amelyben frissen szedett áfonya volt. Nem tudtam, min lepődjek meg: azon-e, hogy hajnalban felkeltek a kedvemért, vagy azon, hogy az üvegekben a nyíregyházi konzervgyár címkéje szerint vegyes savanyúság volt annak előtte. 

Epilógus

Itthon a már említett rokon éppen megérkezésem napján járt a házunkban. Mint varázsló a kalapból a nyulat, úgy szedtem elő az üveget, és tettem ki az asztalra. Vártam a hatást, és készültem, hogy nagy sikert aratok. Mire ő: hát ez meg micsoda? Áfonya – válaszoltam. Ez? Na, ne viccelj. Láttál te már áfonyát? Mert én azon nőttem fel. És akkor elmesélte milyen az áfonya a Kárpátokban. Én pedig ettem tajgaáfonyát, láttam képen óriás áfonyát, és még mindig nem tudom, milyen az igazi áfonya, amely minden bajra biztos gyógyír.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.22. 21:01

A Hajdúhadházi Erdőbirtokossági Társulat elnöke

Hajdúhadház

szszb_31_ke_varga_laszlo.jpgAz élénk tekintetű és szellemű, halk szavú úriember maga is láthatóan meglepődik, miközben felidézi színes, sokoldalú életútjának eddigi állomásait. 1959. június 13-án látta meg a napvilágot Debrecenben elsőszülött fiúként, „egy szombati napon”- teszi hozzá elmélázó mosollyal. 5 év múlva megszületett kishúga, Gabriella is, aki ma már szintén szép pályát befutva a kaposvári Munkácsy Mihály Középiskola biológia-kémia szakos tanára. Szomorú árnyként borul szavaira tragikus fiatalsággal, 49 évesen elhunyt ÁFÉSZ elnök édesapjának emléke, aki biztosan büszke volna gyermekire. Édesanyja viszont még él és örömsugárként aranyozza be életüket: egy szép nagy, 220 négyzetméteres portán laknak együtt. Fiatalos, aktív életet élő rendszeresen túrázgató, kiránduló, igazi „jövő-menő” 80 éves nagymama ő, egy boldog életalkonnyal. Felesége, a 49 éves, még szintén fiatalos, szociálpedagógus Katalin a helyi középiskola iskolatitkára. Szemük fénye, egyetlen gyermekük a hihetetlen akaraterővel és intelligenciával rendelkező 23 éves Varga László Roland, aki valamit örökölhetett édesapja sokoldalú lényéből. A neves debreceni Tóth Árpád Gimnáziumot követően ugyanis közgazdász hallgatóként folytatta egyetemi tanulmányait. Sokakat ámulatba ejtő írói, s értően elemző közgazdasági vénájának első termését 20 évesen írta, s azóta már a 3. munkáján dolgozik. Édesapja büszkén meséli, hogy szikrázó elméjű fia zseniális nyelvtudással is bír. Örülne, ha minden olyan praktikus ismeretet át tudna adni gyermekének, amit ő szerzett komplex napi problémakezelési képességet igénylő tevékenységei során.

Ő maga is sok meghatározó, ősi családi értékelvet őriz és hasznosít életében. Többször megemlíti nagyapját, aki a föld és az állatok szerető megbecsülését, a munka tiszteletét plántálta unokájába. „Mindig küzdeni kellett a mi családunknak!”- mondja elmerengve. Lovagolni is megtanult, s mutat is egy egyenes tartású, karakán, lovas fotót magáról. A pozitív itthoni értékrend mellett a hajdúhadházi Földi János Általános Iskola, és a híres debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola is komoly nívót adó oktatási keretben formálták érlelődő szellemét. A budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskola által nyújtott speciális szakmaiság és az üzemgazdász diploma pedig igazi tudással biztosították be életét. Varga László bizony jól gazdálkodott szellemi útravalóival sokirányú, ám ugyanarra a szálra felfűzhető élettevékenységei során, hisz élete az „Emberi törvény: kibírni mindent és menni, menni mindig tovább…” középiskolai tablóidézete jegyében telt és telik ma is.

Ő bizony még volt katona is  1981-82-ben, s itt tanulta meg, hogy saját érdekeiért hogy álljon ki határozottan, bár autonóm, kreatív személyiségének köszönhetően nem sokáig volt alkalmazott. Dolgozott a Hajdúsági Iparművek Közgazdasági Főosztályán elemzőként, egy ideig a Tanácsnál pénzügyi csoportvezetőként, valamint a Hajdúfa Hajdúhadházi fafeldolgozó üzemnél számviteli vezetőként.  Az 1992-es év azonban már őstermelőként vezeti vissza őt a gyermekkori mintákhoz, több hektáron termelt krumplit, paradicsomot, káposztát és tengerit, s borzasztóan élvezte keze munkájának piacon történő értékesítését. Általában véve is egy roppant produktív szemléletű, hasznossági elven gondolkodó szakember. Saját Kft -je,­ mely sajnos megérezte a válságot­, energia megtakarítással, közvilágítás korszerűsítéssel foglalkozik.

Társadalmi szerepvállalás tekintetében is maximalistán gondolkodva volt a Kisgazdapárt elnöke is, több cikluson át a település önkormányzati képviselője valamint 1998-2002 között alpolgármestere. Jelenleg a Hajdúhadházi Református Egyházközösség Presbitériumának lelkes tagja. A 1994-ben alapított, közel 1200 hektárt gondozó helyi Erdőbirtokossági Társulatnak nem csupán elnöke immár 10 éve, hanem ötletgazdája és alapítója is. Komoly szakmai alázattal, lelkes felelősségtudattal bíró vezető. A kihívások mellett is van energiája sikeres pályázatok koordinálására, egy ilyen EU-s pályázati siker jegyében tör büszkén 20 méteres magasba a gyönyörű erdőt őrző új kilátó is. Saját vállalkozásában még szintén számtalan új terve van, s nem ejti kétségbe a település hátrányos helyzete. A jó szellemű férfi mindig megtalálja a kiteljesítő, s mások számára is hasznos siker utat, s láthatóan élvezettel és hatékonyan lesz úrrá a napi feladatok özönén, amit logikai készségének köszönhet. Nem véletlen, hogy a foci mellett a „fejben történő sakkozás” volt diákként a kedvenc szellemi sportja. Fiatalos szellemét és fizikumát nyilván annak is köszönheti, hogy úszással tartja feszesen izmait és frissen elméjét. Feladatai tengerének élvezetes áramába elmerült tekintettel távozik beszélgetésünkről is, s szövi tovább értékes álmait az örökké aktív Varga László.

***  kocsi_erika_be_lyegke_pe.jpg

Írta:

Kocsi Erika

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.21. 08:03

_35.JPGBár többször elhangzott már, azonban bevezetésül mindenképpen meg kell említeni azt, hogy a nyelvek történetében hirtelen s nagyméretű nyelvi rendszerbeli változások nincsenek, a leggyorsabb és legnagyobb mérvűek a szókészletben fordulnak elő. Ezt bizonyítja elsősorban az is, hogy a társadalom és a nyelv egymást feltételező, szorosan összekapcsolódó fogalmak. Ugyanakkor tudvalevő, hogy minden természetes élő nyelv állandóan változik. A legújabb szavakból, szószerkezetekből kívánok szemelgetni az elkövetkezőkben. Az első a biotéka. Ez gyógynövény alapú, biotermékeket, étrend-kiegészítőket bemutató, forgalmazó üzlet. Íme,  egy mondatban:   

A Zöld Sarok biotéka a város szívében várja minden kedves ügyfelét.

A következő szó a kapunyitási pánik. Ez egy olyan, a pszichológiában használatos kifejezés, mely a serdülőkori krízis után, úgy a húszas évek közepe táján következő nagy válság neve.

A kapuzárási pánik után ma már a kapunyitási pánik is fenyeget: sokan már karrierjük kezdetén pánikba esnek minden döntés előtt.

A harmadik szó a romkocsma. Olyan kocsma, étterem és gyakran szórakozóhely is, amely szándékosan romos rossz állapotban lévő helyen, gyakran régi gyár vagy raktár épületben üzemel.

Példamondatban: A kezdő romkocsma-látogatónak nem ajánlom, hogy tűsarkúban és kényes ruhákban látogassa ezeket a helyeket.

A következő kifejezés a dugófigyelő autó. A közlekedési dugók környékén egy termék reklámozása céljából tartózkodó autó. Ebből a dugóban várakozóknak az adott terméket, például nyáron alkoholmentes sört, ingyen osztogatnak.

Dugófigyelő autók lepték el a várost, a csinos lányok mindenkinek sört osztogatnak, persze csak alkoholmenteset.

Új szó a tömegel. A jelentése: Testépítés során tömeget növel tömegnövelő szerekkel.

Az egyik barátom tömegel, az jól is megy neki, de közben mindig mondogatja, hogy mennyi fahéjat rakott a turmixba, mert az égeti a zsírt.

A dinki angol mozaikszó. Azok a 25‒30 év körüli házasságban élő, gyermektelen fiatal párok, akik gyerekkel járó kötelezettség- és felelősségvállalás helyett élvezik a gyerekmentes szabad és felhőtlen életet.

A szinglikből dinkik lettek Nem magányosak, mint a szinglik, ugyanakkor nem is nyomasztják őket a gyereknevelés gondjai.

A minglik pedig  azok a „kevert szinglik”, akik ugyan kapcsolatban élnek, de nemhogy összeházasodva nincsenek, még csak össze se feltétlenül költöztek, sőt esetleg nem is egy településen laknak. Azt hirdetik, hogy egy egymásnak nagy szabadságot hagyó párkapcsolaton belül is megtalálhatják a boldogságukat – házasságlevél és közös lakás nélkül is. A konvencionális kötelezettségektől mentes kötöttséget választották.

Egy igazi mingli csakis egy másik mingliben találhatja meg a megfelelő partnert, hiszen így lesznek képesek egymásnak megfelelő szabadságot adni. Nemcsak a szerelem és a függetlenség fontos a számukra, hanem a karrier is.

És végül jó tudni, hogy a jobberek a jobboldalon álló politikusok.

A nálunk működő megyei lapról megoszlanak a vélemények, a jobberek szerint balos, a ballerek szerint jobbos.

***  minya_karoly.jpg

Nyelvünkben élünk

Dr.  Minya Károly rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.20. 09:30

Igazgatóhelyettes, az Év Pedagógusa

Nyíregyháza

kallosa.jpgKallós Angéla vagyok, 1976. augusztus elsején születtem Budapesten. Hogy miért ott? Családunknak érdekes története van. Édesapám budapesti, édesanyám a beregi Gulácsról származik. Eltérő értékrend, eltérő életforma, eltérő nézetek találkozása. Mégis ebből a teljesen ellentétes, de nagyon szerető és szerethető közegben olyan neveltetést, boldog kiegyensúlyozott gyermekkort kaptam, ami egész életemre meghatározóvá vált.

Édesanyám egyszerű családból származik. Szüleinek, nagyszüleinek Gulácson szatócsboltja volt illetve mezőgazdasággal foglalkoztak, majd az ötvenes években költöztek be Nyíregyházára. Édesanyám és szülei a dolgosság, a szorgalom, a becsületesség, az egyszerűség, a családszeretet jelképei voltak, értékrendemnek meghatározói. Anyukám könyvelőként dolgozott nagyvállalatoknál, és küzdötte fel magát szorgalmával, igyekezetével a ranglétrán.

Édesapám anyai ága az Ilkovics család. Dédnagyapám, Ilkovics Izidor 1925-ben nyitotta meg első saját üzletét Budapesten, a Nyugatival szemben. Akkora sikere lett, hogy később az egész épületet megvásárolta és abban saját konzerv- és likőrgyárat, valamint mosodát üzemeltetett. Korának vendéglátós géniusza volt, technikai vívmányaival és ma is irigylésre méltó üzletpolitikájával. A család jó anyagi körülmények között élt, apai nagymamámat úrinőnek nevelték. A II. világháború és az államosítás vetett véget a sikertörténetnek, de a családi anekdoták, néhány emléktárgy, és a fényképek fennmaradtak. A nagymamámmal eltöltött nyári szünetek élménye, és talán a gének sodortak a vendéglátás felé.

Nyíregyházán a Sipkay Barna Vendéglátóipari Szakközépiskolában érettségiztem 1994-ben. Kiváló tanáraimnak köszönhetem, hogy a Vendéglátóipari Főiskolán először vendéglátó menedzser felsőfokú szakképesítést szereztem. Az volt az álmom, hogy gyerekekkel is foglalkozzak, ezért a Vendéglátóipari Főiskola vendéglátó szakoktató 2002-ben diplomáztam. Édesapám gépjárművezető oktató volt, türelmét, emberszeretét tőle örököltem. Közben ikerlányaim születtek, és visszaköltöztem Nyíregyházára.

2002-ben kerültem jelenlegi munkahelyemre a Bencs László Szakiskolába. Ebben az iskolában hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, tanulási nehézséggel, iskolai kudarcokkal küzdő gyerekek tanulnak. Vendéglátó szakoktatóként kezdtem dolgozni. A gyerekekhez igazított, személyre szabott módszerekkel családias, barátságos légkört teremtettünk. Gyakorlati oktatásvezető, majd intézményvezető helyettes lettem. Iskolánk kereskedelem, vendéglátás, építészet területén folytat szakiskolai képzést, kezdetben a felzárkóztató oktatásban bázisiskolai rangot kapott, most pedig a HÍD II. képzés kijelölt intézménye. A tantestület és a vezetőség rugalmassága, nyitottsága révén élen jártunk a pályázatírásban: így 2008-ban új telephelyen, a volt Vay Ádám laktanya területén kialakított épületkomplexumot vehettük birtokba, ahol a megyében, de talán a régióban egyedülálló infrastruktúra áll a szakképzés rendelkezésére. A képzési profilunkba vágó 2 pincér kabinet, 2 tankonyha, 2 ruházati eladó szaktanterem, 2 élelmiszer eladó szaktanterem, kőműves tanműhely, festő,-mázoló tapétázó tanműhely áll rendelkezésre. A modern felszereléseket, berendezéséket hosszú évek pályázati munkájából hoztuk létre, melyet azóta is fejlesztünk.

Munkám változatos, és sokrétű. Az oktatás mellett a 3 szakmacsoport szakképzésének munkájának irányítása, kapcsolattartás a munkahelyekkel, kamarával. Vizsgaszervezés, jogszabályi környezet folyamatos változásainak nyomon követése. Munkám elismeréséül, még 2005-ben a tantestület véleménye alapján az „Év pedagógusa” lettem.

Édesanyám mindig a tanulásra és a szorgalmas munkavégzésre buzdított. 2010-ben szereztem második diplomámat, a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karának Közoktatás vezető szakirányán. Sajnos, ezt már sem édesanyám, sem nagyszüleim nem élhették meg. 2011-ben édesapám is elhunyt. A szeretteim elvesztése pár év leforgása alatt még eltökéltebbé tett. Az édesanyámtól átvett vállalkozásban vendéglátással, szakmai vizsgáztatással is foglalkozom. Részt veszek szakmai szakértői munkában, vizsgafeladatokat készítek és lektorálok, de írtam már munkafüzetet, vagy készítettem a moduláris képzéshez kompetencia leírásokat, lektoráltam szakmai könyvet, tanítok felnőttképzésben.

Szabadidőben szívesen kertészkedem, vagy zumbázok. Lányaimnak is szeretném átadni a családi mintát: tanulás, szorgalom, munka, melynek mindig megvan a gyümölcse.

Jelenleg harmonikus családi életet élek párommal és lányaimmal. Eszter állatorvos, Boglárka magyar irodalommal, vagy drámával foglalkozó felnőtt szeretne lenni. Mindketten a Vasvári Pál Gimnáziumban tanulnak majd tovább ősztől.

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.19. 15:15

Biszák László festménye

11274678_1087013814648630_948674622_n.jpg

43x49 cm. akril, farost

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.17. 16:14

A Hajdúhadházi Erdőgazdálkodási Társulat főerdésze

Hajdúhadház

szszb_31_ke_ancsan_gyorgy_uj_foto.jpgErdő nélkül nem tudok élni…- fakad fel önkéntelenül a „fény-zölden mosolygó” májusi hadházi tölgyesben tett sétánk végén vendéglátóm bámulatos életderűjének kulcsmondata. „.De nincs is élet erdő nélkül.”- folytatja élvezetes önvallomását 73 évét meghazudtoló szellemi frissességgel az egyenes gerincű és tekintetű ember. Öröm ránézni: szikár alkat, meleg tekintet, napbarna-piros arc, természetes energia. S öröm hallgatni kellemesen ízes, friss memóriából kipattanó szavait, melyek mintha életre keltenék az egyébként is szikrázó, tavaszi erdővilágot.

Ki gondolná, hogy egy ilyen gyönyörű, másik élet rejlik Hajdúhadház szélén, az idén épült 25 méteres kilátó magasából elkápráztató 4000 hektáros összefüggő erdő, Hajdúhadházi Erdőbirtokossági Társulat által kezelt 1143 hektárján. A kilátó és környéke, a pihenőhely és a 2 km-es turistaút kivitelezésében döntő szerepet kapott a már nyugdíjasként dolgozó Áncsán György elismert szakértelme, aki épp 45 éve él Hajdúhadházon. Lakonikusan, csendes félmosoly kíséretében nyugtázza, hogy amikor idekerült, még ő volt a legfiatalabb erdész, s most bizony már ő a legidősebb. Emlékárama szédítő élettávlatokat tár fel előttem. Mesél az erdő és mesél „Gyuri bácsi”is, munkatársai így szólítják. Kitapinthatóan szerető tisztelet övezi, s nem csak az erdészek, s munkások által, hanem az erdő is szereti őt, mely életre kel, s egy új arcát mutatja meg nekem általa. Kapkodom a fejem jobbról balra, miközben a vérehulló fecskefű élénksárga tengerének aljnövényzetét bámulom, s tekintetemmel követem mesteri kalauzom büszke ujját, aki 40 éves, általa telepített tölgyesét mutatja. S azonnal a másik oldalra tereli természettől elszokott, városi betondzsungelből kiszakadó tekintetemet, amikor is az akác életképességének okait taglalja „nagyon ügyesnek”nevezve ezt az általa sokra tartott fafajtát. Meg sem lepődöm azon, hogy kulcsszerepe volt az akác hungarikummá nyilváníttatásában. Úgy beszél erdeje részleteiről, mint édes gyermekeiről, néha úgy érzem, mindegyik fát személyesen ismeri.

Áncsán György 1942. február 27-én egy nádudvari nagycsalád 9 gyermekéből hetedikként látta meg a napvilágot, s azóta a levegő, a természet, a létezés misztériumának szerelmese. Nem erdész családból származik ugyan, de hortobágyi juhász édesapjától örökölte a Hortobágy iránti máig tartó imádatát, s kalotaszegi erdész sógorától nyerte az erdész hivatás iránti ihletét. Az erdész technikusi képesítés megszerzése után, 1961-től azonnal állami erdész lett a Hortobágyon, ahová ma is boldogan jár „haza” unokáival, hisz úgy ismeri, mint a tenyerét. Ezt követően, 1970-ben került Hajdúhadházra, s azóta itt él, ide gyökeresedett, mint az általa telepített tölgyfák. A Dél-Nyírségben ugyanis itt kínálkozott szakmáját kiteljesítő terep. Ideérkezésétől 1984-ig a Szövetkezetek Önálló Vállalatának (SZÖVAL) ágazatvezetője, majd ezt követően máig is főerdészi pozícióban dolgozik. Az erdő és a föld rajongójaként természetesen azóta is aktívan óvja, gondozza az erdőt, mint a már említett helyi Erdőbirtokossági Társulat főerdésze, de 2 éve ő a Nemzeti Agrárkamara Erdészeti és Vadászati Osztályának vezetője is. Különös fény csillan meg a szemében akkor, amikor arról beszél, hogy a bányászoké után hazánkban másodikként megszülető, 1866-os Országos Erdészeti Egyesületnek 8 éven át volt az országos követe. Az országos és szakmai körök méltatását az 1980-ban átvett miniszteri kitüntetés és számos egyéb elismerés fémjelzi.

Irigylésre méltó életét nem csak annak köszönheti, hogy hivatása szerelmese, hanem közgazdász feleségének, Erzsikének is, aki meleg családi fészket teremtett számára. S hol máshol, mint az erdő mélyén rejlő gyönyörű kis erdészházukban. A dolgos házaspárt 2 gyermeke, a gépészmérnök Tibor és az egészségügyi szakápoló, kozmetikus Éva már 5 unokával ajándékozta meg. S szép, hosszú életívű, 88 évesen elhunyt édesapja, s 93 évesen eltávozó édesanyja még mind a 18 unokáját ismerhette. Az erdő, a természet mellett tehát a családi genetika is bámulatos vitalitással ajándékozta meg a derűs, idősnek sehogyan sem nevezhető Áncsán Györgyöt, aki 73 évesen is a Magán Erdők Országos Szövetségének meghatározó személyisége. Hangsúlyozza, hogy ő nem csupán erdész, hanem termesztő-kutató is, s a „látni-kidolgozni-végrehajtani” szellemiség mentén valódi értékeket teremtő erőt lát ebben a munkában is. Így telepített újfajta akácokat a Dr. Kapusi Imre akáckutatóval folytatott közös kísérletek nyomán, vagy így vezényelte le Dr. Tóth Béla nyárfakutatóval végzett munkája kapcsán az 1996-os, hazánkban megtartott Nyárfa Világkongresszus fő eseményeit.

A búcsúzóul nekem átnyújtott májusi akácvirágzási ünnepi meghívó soraiban őrá ismerek: „Szeresd a fát, hisz ő is érez. Ágát ne törd, lombját ne tépjed. Hagyd annak, ami: épnek, szépnek.” Igen, Áncsán György ilyen ember.

***  kocsi_erika_be_lyegke_pe.jpg

Írta:

Kocsi Erika

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.17. 11:40

a_darling_harbor_a_toronybol_2.jpgMiért is nincs a mi városunk „régi pártháza” tetején kilátó? A világ metropoliszaiban Párizstól Aucklandig utólag és drága pénzen emeltek tornyokat, nekünk pedig már itt van az alap, egészen a tetejéig. A turista tekintetét megragadja, őt magát meg vonzza a torony. Nincs ez másként a távoli Sydneyben sem. Magam is addig kerestem a belvárosban az égi tűt, (bocsánat, ez a seattle-i torony neve) szóval az égi tűt, amíg meg nem találtam az alját. Befektetésnek sem rossz az amúgy nem olcsó jegy, mert odafentről az egész várost bejárhatja a tekintet. 

A lift rakétaként indult el velem, és még néhány távolról ideszakadt idegennel. Útközben átfuthattam a kis szórólapot, amely felsorolta mindazokat a különleges műszaki megoldásokat, amelyekkel a tervezők a világon egyedül itt brillíroztak. A hatásuk alá is kerülhettem volna, ha odafenn nem tárul elém a lenyűgöző körpanoráma. Bocsássatok meg kedves tervezők, de semmi sem maradt meg agyamban az építészeti bravúrokból. Annál több a látványból.

00012_14_nagy_vallfa.jpgAlant egysínű villamos visz körbe a belvároson, és annak az ablakából már láttam a Darling Harbourt, azaz a Kedves Kikötőt. 00012_17_nagy_1.jpgRejtve maradt viszont előttem a mögötte magasodó impozáns híd. És itt sejlett fel, hogy Sydney valójában kisebb nagyobb szigetek, félszigetek, öblök, fjordszerű csatornák szövevényes hálózata.

Mennyi bámuló ember… a tekintetek az ablaküvegen át a tájra merednek. Fényképezőgépek céloznak, egy kattintás Darling Harbour… aztán mindenki lép kettőt, hármat. Következik a vitorlaszárnyú Operaház. Forgás… Akinek teleobjektívje is van, cserél. Cél a Taronga állatkert az öböl túlsó oldalán. A sziesztázó aranyos koalákért persze oda kell menni, innen csak a házuk látható jó távcsővel. 

Amikor a négyes út felüljárójának tetejéről megpillantom a „toronyházat”, gyakran arra gondolok, milyen jó volna körbesétálni a tetején. Leltározni mindazt felülről, aminek a tövében nap mint nap elmegyek.00012_16_nagy_ilyen_szep.jpg

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.16. 16:16

Írta: Kulcsár Attila



fabian_perez_ferfibuszkeseg.jpgA dohányzás elleni világméretű küzdelmet ötszáz év múlva siker koronázza.

Az utolsó dohányos elhunyta után egy nappal a Földön

a tüdőrákban kiszenvedett embertársunk tüdejét kioperálják, és formalinba téve elhelyezik a Biológiai Múzeumba, az utolsó leprás, és az első elevenen elfogott sellőtestű nő mellé. Testének többi részét elhamvasztják. Lakását hermetikusan lezárják, és lepecsételik.

Az utolsó dohányos elhunyta után egy évvel

a Földön a magányosan élt agglegény otthonát Varjúlaposon múzeummá nyilvánítják. Az Egészségügyi Világszervezet egy „ház a házban” megoldással  üvegdobozzal veszi körül a szoba-konyhás egyszerű vályogépületet, amelynek a fóliával lefedett  padlásterében dohányültetvény volt kialakítva, mert az utolsó 30 évében már önellátásra rendezkedett be az öreg.

Két év múlva

a Föld összes Dohányzásra kijelölt helyét márványtáblával jelölik meg, mint a katonai temetőket, rajta a dohányzásban elhunyt önfeláldozó harcosok és ártatlan civilek neveivel.

Az utolsó dohányos elhunyta után 10 évvel

felbukkannak a partizánok, és bevallják gyerekeiknek, hogy valamikor ők is dohányoztak, és nosztalgia partikat rendeznek, ahol mímesek illusztrálják az elfelejtett mozdulatokat: rágyújt, pöfékel, ereget, letüdőz, elnyomja. De füst nélkül ez száraz élvezet. Egy Oscar-díjas horrorfilm borzolja az idegeket a világ filmszínházaiban, az egyik jelenetében egy hatalmas nikotintól szénné égett tüdőben fuldoklik Sigourney Weaver ükunokája, de kivágja magát a szegycsont felett.

Az utolsó dohányos  halála után száz évvel

a bolhapiacokon jó áron kelnek el múlt századi pipák, szipkák, hamutálcák, öngyújtók, Dohányozni tilos táblák. Vannak gyűjtők, akik ezekre a tárgyakra szakosodnak. Ritkán előkerül egy dózni, szivarvágó, egy antik cigarettatöltő. Egy fenetudja hogyan megmaradt csikkért, hónaljtapaszért vagyonokat adnak

Az utolsó dohányos halála után ötszáz évvel

egy régész, aki a nagy hun fejedelem Attila sírját keresi Tiszabecsnél, rábukkan egy fémdobozban 2000 karton zárjegy nélküli cigarettára, mely csodával határos módon, egy pöcegödör alá elrejtve, szinte fogyasztható állapotban maradt meg. A Nemzetközi Vám és Pénzügyőrség szakértője 1 milliárd amerigóra  becsüli piaci értékét, de a Hatóság  a teljes készletet azonnal megsemmisíti. Ám egy doboz becsúszik a markoló robotkar leffentyűje alá és ottmaradt a kiselejtezéséig.

Az utolsó dohányos elhunyta után ezer évvel

az emberiség is kihal. Egy hatalmas, szilárd nikotin anyagú aszteroida nekiütközik a Földnek, és a magmából felszabaduló hő hatására a kisbolygó szublimál, és a föld légrétegét egy nikotinos füstköd lepi el. Nem lesz ez nagyobb koncentrációjú, mint egy régi ivóban volt, ahol a füstöt vágni lehetett, de az emberiség  akkorra már elveszti immunitását, és nincs hozzászokva ehhez a nikotinterheléshez. Néhány hónap alatt kipusztulnak a legerősebb egyedek is, a szokásos tünetek után. Szédülés, fejfájás, hányás, izomgyengeség, magas vérnyomás, szűk pupilla, végül eszméletvesztés és halál erős rángógörcsök kíséretében.

Ezerötszáz évvel  az ember után

az emberszabású majmok, mint a legintelligensebb főemlősök uralják a földet. Egy idő múlva furcsa szokásokat vesznek fel. Rájönnek, hogy mennyire stimulálja őket egy nagylevelű növény elszáradt leveleinek rágcsálása, és egyre többen kezdenek el bagózni, bár undorító íze van, és nagyokat kell köpködni közben.

Úgy kétezer év múlva ezután  az egyik

- nevezzük preantrópusnak vagy homo erektusz 2-nek, megtalálja a Vám- és Pénzügyőrség  markoló robotját egy hegyomlás szélén, gallyszedés közben, leffentyűje alatt a doboz zárjegy nélküli Marlboro cigarettát. Megkóstolja, és rájön, hogy ez is olyan ízű, mint az a nagylevelű kóró, amit rágni szokott. Aztán amikor elég sok száraz ágat és mohát összeszed, megpróbál tüzet csiholni a szokásos módon, tenyere között pörgetett fadarabbal, egy tapló közepén. A moha meggyullad, és az egyik cigarettával viszi át az izzást a nyársra húzott vadmalac farakása alá. Nehezen kap lángra a száraz avar, de nem először csinálja, bele-bele fúj, majd bele is szív a cigarettába, hogy felgerjessze vele a tüzet. És látja, hogy ez működik, a tűz lobog, a malac sül. És amikor jóllakik, sodor magának a megszáradt dohánylevélből, mert az volt az a bizonyos ősszel bebarnuló cserje, szivar alakú  pálcikákat, és használja őket tűzgyújtáshoz máskor is, amikor a talált zárjegy nélküli cigarettája elfogy.


És néhány év alatt  

leszokik a levelek rágicsálásáról, mert ez pálcika olyan lesz számára, mint egy öngyújtó. Ha nem hagyja kialudni, mindig kéznél van a tűzrakáshoz. Így lesz láncdohányos ez az emberszabású előember.

És látá az Úr, hogy ez jó, mert megint elindult valamiféle civilizáció az égitesten. Nevezé ezt a majomembert Homo Nikotinerektusznak, és mondá: szaporodjatok és sokasodjatok ezen Földön, legyen ez a bolygó dohányosok paradicsoma, mert úgy sem tudom elérni, hogy leszokjatok róla.

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Kulcsár Attila tárcái

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.13. 20:18

whale-shark_-cloudchaser11816-ll.jpgGajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója mesélte egy alkalommal, hogy több ismerősének beletört a nyelve az óceanárium szóba. Így gondolt egy merészet, és tegyük hozzá okosat, a könnyebb kiejthetőség kedvéért megváltoztatta az óceanárium szót, és egyszerűen Ócenáriumnak nevezte el az állatkert legújabb látványosságát.

Az óceanárium kifejezés természetesen megtalálható az idegen szavak szótárában, jelentése: nagyobb tengeri állatok tartására és bemutatására épült hatalmas akvárium. Ez a szó nyilvánvalóan rokonságot mutat a terráriummal, amely a kisebb kétéltűek, hüllők tartására való üvegfalú tartály. Itt kell megemlíteni a tropikáriumot is, amelynek az ötlete egy Svédországban élő magyar üzletember, Farkasdi Károly nevéhez fűződik. Ő és családja hozta létre 1990-ben Kolmardenben és 2000-ben Budapesten az első ilyen jellegű intézményt. A tropikárium mint kiállítás ötvözi magában a hazai halak, a trópusi esőerdőben élő állatok és a tengerek, óceánok mélyében lakók életének bemutatását. Mindezen állatok köré az eredetihez teljesen hasonló környezetet varázsoltak, hogy mind az állatok, mind az őket megcsodálni vágyó látogatók jól érezzék magukat.

Visszatérve az Ócenáriumra el kell mondani róla, hogy a nyíregyházi állatparkban  a Zöld piramisnak nevezett épületben, a föld alatti szinten az Indiai-óceán élővilágát mutatja be. A látogatók üvegfolyosóban közlekedve az 500.000 literes akváriumban lévő cápák, ráják és korallok élővilágát tekinthetik meg. Május 1-jén volt a nagy nyitás. Ily módon az ócenárium egy hívó- és reklámszó lett egyben.

A hívószó egyébként nem tudományos, nyelvészeti elnevezés, nevezhetjük reklámszónak is, és gyakran új kifejezés, azaz neologizmus töltik be ennek a szerepét. Íme, néhány példa:

A last minute nem fapados nyaralás sokkal inkább marketinghívószó.

Csatornalakók, koboldok, vakondemberek ‒ jó hívószavak egy bulvár televíziós magazinban.

Az irodaházak fejlesztői és üzemeltetői ma már hívószóként használják a gazdaságosságra utaló kifejezést, a tapasztalatok szerint ugyanis egyértelműen könnyebb bérlőt találni az alacsonyabb energiaigényű épületekre.

Egy kicsit eljátszva a gondolattal és a szóval, az új kifejezések sorában egy sajátos hívószóval is találkoztam, azonban itt már idézőjelben kell említeni a kifejezést. Ez a gyónásvonal. Ez olyan telefonkapcsolat, telefonszám, amelyen három lehetőség közül lehet választani: gyónási tanács, gyónás, példagyónások hallgatása. A műhang paphoz irányítja a gyónni vágyót, ha annak főbenjáró a bűne, mivel a vonal feloldozást nem nyújt, azt csakis pap adhat. A hírekben azonban azt is olvashattuk, hogy nem tetszik a francia katolikus püspöki karnak a gyónásvonal.

A hívószavak gyakran közel állnak a divatszavakhoz is, gondoljunk az elmúlt hónap ilyen felkapott szavaira, szószerkezeteire: nokiás doboz, talicska, amivel kihordják, illetve kihordták a pénzt a különböző közüzemi vállalatoktól. Azonban a jegyzetnek itt vége kell legyen, hiszen ez egy nyelvi és nem politikai írás.

(A kép forrása: http://kathika.com/ )

***  minya_karoly.jpg

Nyelvünkben élünk

Dr.  Minya Károly rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.12. 08:07

Huszár Boglárka festménye

11258637_1083264355023576_1237231772_n.jpg

50x35 cm. olaj, vászon.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.10. 13:26

Mesterszakács

Nyíregyháza


szszb_31_tk_cziranku_istvan.jpgA kézügyességet és a szépérzéket valószínűleg az édesapjától örökölte. A méltán híres Nyíregyházi Állatpark Bambusz önkiszolgáló éttermében idézzük a múltat és rajzoljuk a jövőt a már sok-sok díjjal kitüntetett séffel. Mint mondja, gyermekkorában a nyarakat édesanyja, lánykori nevén Fehér Katalin mellett töltötte, aki a sóstói TITÁSZ-üdülőben dolgozott. Mire döntenie kellett az iskolában, hogyan tovább, nem volt kérdés, hogy a nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába jelentkezik, mivel nyaranta magával ragadta a konyha és a szakácskodás világa, amit ma kollégáival együtt igyekszik művészi szintre fejleszteni.

Dél felé jár az idő, a mesterszakács tekintete óhatatlanul is a bejáratra téved. A koranyári melegben a látogatók megéheznek, megszomjaznak és örömmel keresik fel az önkiszolgáló éttermet. A látvány alapján döntenek, de sokan megbíznak a séf ajánlatában is. A szakácsnak a legjobb érzés, ha a vendég elégedetten távozik, és legközelebb már ismerősként látogat vissza.

A Michelin csillagos éttermekről az a véleménye, hogy oda az menjen, aki különlegeset szeretne fogyasztani. A gyorséttermek vitathatatlanul az ifjabb generáció kedvencei, szerte a világban. Hol a helye akkor annak a szakácsnak, aki jó ízű, házias, szépen felszolgált ételt szeretne az asztalra tenni? Gyakorlatilag bárhol – nyugtat meg a mesterszakács, – mert elődeink ízvilágát is megőrizhetjük és észrevétlenül belesimíthatjuk a modern konyhatechnológia alkalmazásával készülő fogásokba. Nem véletlenül készítik otthon is a régi finomságokat. A saját gyerekeik kedvence például a háziasan készülő tyúkhúsleves, a kenyérlángos és a kelt tészták.

A mesterszakács leginkább a halat szereti finom étellé varázsolni. Mindegy, hogy leves, rántott hal, párolt vagy éppen pácolt módon készíti. A füstölt lazacnál kezdődik számára a szakácsművészet.

Tegyük szívünkre a kezünket, és a konyha, a főzés szavakról gyakran beugrik a kép, órákon át állni a tűzhely mellett, pepecselni az alapanyagokkal, ki tudja, hogy sikerül, és egy pillanat alatt elfogy… Cziránku István szerint ez egy rossz beidegződés, mert igenis lehet gyorsan és látványosan, finomat készíteni. A mesterszakács egyúttal szeretné a vendégek ízlését is formálni. Például ne csak a ropogósra sütött halat tudják elképzelni. Gyors receptjét alig győzöm pontosan követni: melegítsünk vajat egy serpenyőben, a hal (pl: lazac) bőrös oldalát egy percig, a másikat fél percig süssük, frissen vágott kaporral vagy petrezselyemzölddel szórjuk meg, és gyakorlatilag elkészültünk. Nincs unalmas étel, csak ötlettelen szakács, mivel ugyanazokból az alapanyagokból – ha mást hangsúlyozunk – egészen másfajta ételt tudunk feltálalni. A gyorsasághoz persze jó munkaszervezés szükséges és ismerni kell a receptet is.

Soha nem az elismerésért dolgozott, de kollégái, a szakma elismert tekintélyei felfigyeltek Cziránku István odaadó, magas színvonalon folytatott szakácsművészetére. Számos hazai és nemzetközi versenyen indult és ért el kiváló eredményeket. Megkapta a Gasztronómiáért Érdemérmet, a mester címet, zsűritagja lett a Magyar Gasztronómiai Szövetségnek.

Alapító tagja a Nyírségi Ízkirályok Egyesületének. Az egyesület tagjaival az idősebb korosztálytól átvett népi ételeket, a mai kor igényeinek megfelelően újragondolva, korszerű technológiai eljárások alkalmazásával kínálják. Jó példa erre a savanyúkáposztás csirke tepertős galuskával, illetve a hab állagú Jókai bableves. Szeretné a magyar népi kultúrában kiemelt helyet elfoglaló gasztronómia hagyományait tovább adni. Ezért is örültek a kollégáival a Nyíregyházi és a Kölcsey Televízió főzős műsorainak, mert 200 adáson túl is népszerűek. Nagyon sok háziasszony innen tanulta meg a régi ételfélék elkészítésének mesterfogásait. Szakdolgozatát is a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére jellemző népi ízek megőrzésének szentelte.

Saját családja is támogatja ebben, bár meglep a válasszal, hogy otthon a neje főz, hisz neki van konyhája… Cziránkuné Mihucz Mónika a kormányhivatalban dolgozik. Házasságukból két lányuk született. Bianka (19) a Debreceni Egyetemen biológiát tanul. A kisebbik lány, Bernadett (14), számára egyelőre a kosárlabda a világ közepe.

A Cziránku család tagjai is szívesen részt vesznek az egyesület munkájában. A különböző rendezvényeken uralkodó vidám hangulat tartja össze ezt a fáradhatatlan kis csapatot.

István fontosnak tartja a jó szakemberképzést. Sok fiatalembert „fertőzött meg” a munkaszeretetével. A világ számos pontján (pl: Írországban, Franciaországban, Németországban) dolgoznak szakácsok, a tőle megszerzett tudással.

Viszik tovább elődeink ízeit, a hazai gasztronómia nemes hagyományait, hogy megmutassák a világnak, a magyar konyha nemcsak a gulyást jelenti.

***  TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.09. 10:37

 

A Hajdú Gabona zRt. termelési igazgatója

Debrecen

szszb_31_ke_molnar_gabor.jpgA megfontolt, komoly csúcsvezetői posztot betöltő, 40 éves fiatalember az elnök-vezérigazgató jobb keze. Tudatosan felépített karrierje inspiráló sikermodell lehet, hisz egy átgondolt, kellő szakmai alázattal, szorgalommal átszőtt sorsmintázatot rajzol ki az ember, s a szakember portréja. A szabolcsi fiatalember életét irányító családi öröksége a tisztesség, becsület és a munka szeretete. Szülei nagy büszkeségére a cég hagyományos, ún. „Gabonás Bálján” idén januárban, 15 év után megkapta azt az „arany gyűrűt”, ami a nagy múltú vállalat életében a hűség, s a munka minőségének elismerő kitüntetése. A kisvárdai Molnár család másik két fia is szépen megtalálta helyét az életben a stabil gyermekkori gyökereknek köszönhetően.

A jó család mellett jó iskolák terelték gondosan útján a középső fiút: reál beállítottságának igazi alapozó bázist jelentett a kisvárdai Vári Emil Általános Iskola matematika tagozata, ahol már érződött a számok világa iránti vonzódása. Ezt követően pedig a sok komoly szellemi nagyságot kinevelő Bessenyei György Gimnázium jó iskolai közössége is termékenyítő erejűnek bizonyult számára. Innen kiváló felsőfokú továbblépést jelentett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem agrár-közgazdász szakiránya, ahol Molnár Gábor matematikai-pénzügyi vonal iránti érdeklődése nívós oktatási környezetre, s komoly célképzetre talált. Ekkor már határozottan érezte, hogy valamilyen nagyvállalat vezetői között szeretne dolgozni később. Az egyetemi évek a tanulásra komolyan odafigyelő, ám a közösségi életből sem kimaradó diákévek voltak. Már ekkor egy olyan céget keresett, ahol nyári gyakorlatai során hatékonyan felkészülhet szakdolgozatára. Így került kapcsolatba 1998-ban jelenlegi munkahelyével, s ekkor „fertőzte meg” őt a malomipar, s varázsolta el a „gabonás csapatlégkör”. Szakdolgozatát a malomipar fejlődéséből írta, s 2000 nyarán, jeles diplomával érkezett meg jelenlegi munkahelyére, ahol Dr. Lakatos Zoltán elnök-vezérigazgató örömmel fogadta az „okos, jó szellemű fiatalembert”.

Itteni karrierje töretlen felfutást mutat. Tisztességgel végigjárta a vállalati hierarchiát, különböző munkakörökben dolgozva, rálátást szerezve a cég működésének egyes szegmenseire. A 2. számú vezető pozícióját 2013-ban, 13 itt töltött év után kapta meg. Az itteni évek alatt a megfigyelő, analitikus szemléletű szakember igyekezett adaptálni és hasznosítani mindent, amit idősebb, tapasztaltabb kollégáitól tanult. Szerencsésnek tartja magát, mert amikor ifjoncként belecsöppent a nagyvállalati közegbe, mindig olyanok dolgoztak körülötte, akik több évtizedes szakmai gyakorlattal és óriási tudással rendelkeztek, melyet szívesen át is adtak, s ő saját észrevételeivel összefonva törekedett mindezt gyakorlati értékké alakítani. Vezetőként is mindig az összes rendelkezésre álló információ begyűjtése és kielemzése alapján dönt, s beosztottjaival szemben a kompromisszumkereső attitűdöt képviseli.

Nagyon jól érzi magát jelen posztján, hisz szakmailag kiteljesedhet, s a még zajló „vezetői érésében” komoly segítséget és abszolút modellt jelent számára Dr. Lakatos Zoltán, akire mentoraként tekint, s akihez a közös értékrendre épülő, mély szakmai és emberi megbecsülés fűzi. Molnár Gábor önjellemzésében elmondta, hogy a neki szánt bizalmat mindig igyekszik többszörösen megszolgálni, ennek is köszönheti vezetője és idősebb kollégái elismerését.

Az iskolás idők óta máig szenvedéllyel űzött futball világából átkódolt elve, hogy egy jó vezető igazi csapatjátékos is egyben. Szabadidejében, baráti társasággal, kispályás bajnokságokon a „védő” poszton játszik, ahol szintén megfigyelő helyzetből, az egész pályát átlátja, s nem egyénieskedve ott is alárendeli magát a csapatérdeknek. Meggyőződése, hogy a hazai malomipari termelés 9%-át adó Hajdú Gabona zRt. a jó terméken túl az itt dolgozók hasonló hozzáállásának is köszönheti stabilan tartott piaci pozícióját. Ők lelkiismeretes munkával biztosítják egymillió ember számára a lisztet, új értéket adva az élet eredendő szimbólumának, a búzának.

A fiatal igazgató magánemberként is büszke cégére, bevásárlásai során mindig eljut a lisztes polcokig, s igazi örömmel tölti el a Hajdú Finomliszt Csikós motívumú zacskóinak látványa. A jövőre nézve is komoly ambíciókkal bír, s a modern kor kihívásaihoz igazított vállalatvezetési szemlélettel dolgozva, szakmailag máig képezi magát a folyamatos megújulás szellemében. Célja, hogy a technológiai modernizáció és a kor kihívásainak megfelelő innovációk mellett cége megőrizze markáns piaci helyzetét, s egyben megtartsa sikerét eredményező emberközpontú arculatát is. Alapelve mind emberként, mind vezető szakemberként az „értékőrző megújulás”, ami szerinte a biztonságos jövő záloga lehet.

***  kocsi_erika_be_lyegke_pe.jpg

Írta:

Kocsi Erika

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.08. 09:14

A Hajdú Gabona zRt. elnök-vezérigazgatója

Debrecen

szszb_31_ke_dr_lakatos_zoltan.jpg„Érdemes volt…”- hangzik az elégedett summázat a Hajdú Gabona zRt. 25. éves elnök-vezérigazgatói jubileumát idén ünneplő Dr. Lakatos Zoltán szájából. A kellemes, ízes beszéd, közvetlen, joviális külső, a barátságos, egyenes tekintet azonnali szimpátiát vált ki. A szabolcsi parasztcsalád szülötte 1956. június 24-én látta meg a napvilágot egy Tuzsér nevű kis faluban. Roppant büszke származására, s mind a mai napig „abszolút paraszt lelkületűnek” vallja magát, cégvezetőként is őrizve a föld, a természet, a munka családjától örökölt mély tiszteletét, az emberség alapnormáját. Boldogan meséli, hogy a régi, paraszt emberekkel máig kimondottan jó nexusban van, s hogy nagyon várja a legközelebbi találkozót, amikor együtt nótázhat tuzséri barátaival.

Mikszáthi anekdotázós stílusban általa megmutatott életútja tanulságos. A kicsi faluból útnak induló Dr. Lakatos Zoltán ma a hazai malomipari termelés 9 %-át, s a román piacot Máramarostól Kovásznáig lefedő Hajdú Gabona zRt. első számú vezetője, többségi tulajdonú főrészvényese. A dolgos parasztcsaládban természetes volt a munka, 6 éves kora óta ő maga is kapált, kaszált és innentől jellemző rá, s nővérére, Margitra és Bertalan öccsére, hogy mindhárman szép pályát befutva, de kőkeményen dolgozták végig az életüket. Érdekes korbéli számpárokat mutat a család nőága: anyukája 81, nővére 61, az ő lánya pedig 41 éves, édesanyja így akár még üknagymama is lehet. Emberi példaképül szolgáló édesapja, akit egy igazi „polihisztor parasztembernek” nevez, sajnos már nem él, de még büszkén megélhette fia sikerét.

Emberi-szellemi karakterét jó iskoláinak is köszönheti. Tuzsér zárt világú kis általános iskolájának 8. osztályában még nem gondolta, hogy egy, a szakmában elismert cég vezetőjeként beutazza majd az egész világot. A kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban viszont már igazi világlátást kapott és a továbbtanulás realitását. Könyvvitel szakon végzett, s nem véletlenül szerzett ezután közgazdász diplomát, hisz a számvitel, könyvvitel, statisztika tantárgyak szerelmese volt. Doktori disszertációját pedig már tudatosan írta vállalatvezetésből.

Meghatottan beszél boldogsága zálogáról, tanítónő feleségéről és különleges kapcsolatukról. A Sors is egymásnak teremtette őket: ugyanazon bábaasszony segítette őket a világra, egy óvodába, általános és középiskolába jártak, s eközben életre szóló szerelem szövődött közöttük. A vezérigazgató szerint neje jobb tanítónő volt, mint ő közgazdász, ma is szeretik tanítványai, mégis feláldozta hivatását a családért, s máig nyugodt otthoni miliőt varázsol köréjük, amiért Zoltán nagyon tiszteli őt. A családi minták alapján mindig nagycsaládban gondolkodtak, s bizony mára már 3 lány és 1 fiú boldog szülei.

Magánemberként szép házasságára és arra a legbüszkébb, hogy két lábon járó, tanult gyermekeket neveltek fel közösen. Két idősebb lányuk Ági és Zsuzsi már jogászok, s Ági már 2 unokával is megörvendeztette őket. A legkisebb gyermek, a joghallgató Anna, most 20 éves, s a néptánc szerelmese. A családi nevet továbbvivő egyetlen fiú, a 30 éves, szintén diplomás Zoltán pedig már a cégnél dolgozik. Édesapja leghőbb vágya, hogy fia kövesse őt a cégvezetésben, ha Zoli is és a vállalat is készen áll erre, hisz most már komolyan gondolkodik azon, hogy 6 év múlva nyugdíjba vonul, és csak tanácsadóként segít.

A céghez kerülését egyébként az akkori vezető, C. Nagy Gábor kedves, inspiratív személyiségének köszönheti, akitől édesanyjával besétáló friss diplomás fiúként ámulva hallotta: ”Édes fiam, Te itt bármi lehetsz (…), még igazgató is lehet belőled!” Azóta vallja, hogy „Bárkiből lehet bármi, ha tisztességgel dolgozik! – hisz a jóslat beteljesült. 1990. április 15-én került a vállalati hierarchiát becsülettel végigjárva a vezérigazgatói székbe. Cége 1992. január 1-jén az országban elsőként alakult részvénytársasággá az általa 25 éve felépített, lojális, fiatal vezetői gárda remek döntéseként. Alkalmazottai korrekt, jó embernek tartják őt vezetőként is, emberi, s családias közeg a 146 általa megbecsült dolgozó munkahelye. A hajdúnánási malmot alapító Csiha Győző szellemisége él itt: az üzemnek, a malmos szakmának, és a dolgozó embernek a mély tisztelete. Cégvezetőként arra a legbüszkébb, hogy túlélve a hitelválságot, ésszerű döntésekkel és a 2006-os innovációkkal megvalósult nagy álma: termékeik márkanévvé váltak, a Hajdú Gabona zRt. pedig ma már meghatározó és átléphetetlen piaci tényező. Büszke a belföldivel egyenértékű erdélyi piacra is, ahol a Csikós liszt legalább olyan elismert, mint a Coca-Cola. „Az ember, ahogy korosodik, nyilván egyre jobban beleivódik a bőrébe, hogy azért mi 1.000.000 embernek adunk ennivalót: kenyérnek valót, tésztának valót, süteménynek valót!” – zárja gondolatsorát elérzékenyülve az ország egyik meghatározó malomipari cégének felelős világlátású, bölcs első számú embere.

***  kocsi_erika_be_lyegke_pe.jpg

Írta:

Kocsi Erika

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.07. 19:40

vuvuzela-682_1064541a.jpgA dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság egyik kulcsszava a vuvuzela volt. Ez az a műanyag fúvós hangszer, amellyel akár 124 decibeles hangot tudnak produkálni a szurkolók. Kétségtelen, hogy a karhosszúságú trombitához hasonló eszköz nem váltotta ki az edzők, játékosok nézők tetszését, mivel a hang miatt a játékosok sem tudnak kommunikálni egymással a pályán, sőt a hírforrások szerint volt, aki nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a helyiek által megszokott zaj előnyt jelenthet a házigazda csapatnak a világbajnokságon. Azonban az is igaz, hogy a játékvezető sípszója, a hangosbemondó közlései hallhatóak a vuvuzelazajban is. Egyébként a vuzuela zulu nyelvű szó (aligha van más olyan kifejezésünk, ami ebből a nyelvből származik), és valóban azt jelenti, hogy zajt csapni. Televíziónézőként a Konföderációs Kupán hallhattuk először ezt a monoton hangorkánt. Ugyanakkor a FIFA elnöke leszögezte, hogy ez a szurkolási forma hozzátartozik a házigazdák kultúrájához, ott ezt a dél-afrikai trombitát fújják, az ottani ősi, sajátos hangulatot idézik, míg másutt dobolnak, rigmusokat kiabálnak, sőt egymást szidják a szurkolók – sajnos. Nyelvi szempontból azért is érdekes ez a tárgy, ugyanis az nb1.hu honlap magyarító pályázatot hirdetett a vuvuzela szóra. Íme, az eredmény: darázskürt (22%), afroduda (19%), idegfúvó (17%), gólduda (13%), szúnyogkürt (8%), focimbita (5%), dilinkó (4%), kaptársíp (5%), légyduda (3%), meccszúgó (3%). Mint látható, a többségében összetett szavakat alkottak a magyarítók, és egy esetben szóösszerántással született (focimbita = foci + trombita). A szúnyog-, légy-, és darázs- állatnévi előtagok nyilván azért „vezetnek”, mert ennek az audiokelléknek (ahogy az egyik sportriporter nevezte) a hangja olyan, mint ezeknek az állatoknak a zümmögése, zúgása. Távolról olyan a stadion, mint egy méhkas.

A világbajnokság labdájának a neve jabulani volt, amely zulu nyelven azt jelenti, hogy ünnepel. A labdán 11 szín található, ezek a rendező Dél-afrikai Köztársaság 11 régióját és hivatalos nyelvét is szimbolizálják, valamint utalnak a csapatok 11 kezdőjátékosára is. Az alkotók szerint ez minden idők leggömbölyűbb labdája.

Egyébként akinek szómagyarításhoz támad kedve, annak feltétlen figyelmébe ajánlom a www.szomagyarito.hu honlapot, amely 2010 februárja óta létezik.  Ennek nyitólapján többek között a következő olvasható: „A szómagyarító honlapot azért hoztuk létre, mert sok országgal ellentétben Magyarországon nincs hivatalos fóruma az idegen szavak honosításának, új hazai szavak keletkezésének. Szómagyarítások, új szavak így is keletkeznek, de ezek egy része támogató közeg nélkül nem tud elterjedni. Külön-külön sokan próbálkoznak a szómagyarítással (pl. orvosok, műszaki értelmiségiek), de éppen a legtöbbek által használt köznyelvnek nincs ilyen fóruma.  A szómagyarítás hívei támogatni szeretnék a magyar nyelv folyamatos, spontán megújulásának jogos igényét – immár modern műszaki lehetőségekkel, számítógépes programmal, világhálós kiterjesztéssel. Természetes folyamatnak tartjuk egy nyelvbe idegen szavak, kifejezések érkezését! Nem üldözzük az idegen szavakat! De ugyanolyan természetes folyamatnak tartjuk egy nyelv önvédelmét, sajátos jellegének, például sajátos szótöveinek megőrzését, a belőlük való szógyarapítást, általában az anyanyelvi alkotókészség szorgalmazását.”

Visszatérve a vuvuzelára, még egyik magyarítást sem hallottam a sportriporterektől, pedig természetesen rajtuk múlik, hogy elterjed-e valamelyik, avagy sem. Ha mégsem, az sem nagy gond, mert megmarad egyetlen eseményt és országot felidéző idegen, sőt nemzetközi kifejezésként.

(A kép forrása: www.davidicke.com)

***  minya_karoly.jpg

Nyelvünkben élünk

Dr.  Minya Károly rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.07. 07:22

Írta: Szilvási Csaba

 

kilenc_kislany.jpgSokszor olyannak tűnik az előző nap is, mintha az elmúlt évszázadokról volna szó. Ki gondol a tegnapra? Hol van az már? Hát még a „tegnapelőtt”, a száz évvel ezelőtti élet!

A hűséges ember azonban emlékezik. A nagy eseményekre különösen. Még ha olyannyira megdöbbentőek is, mint a penyigei balladában leírt, több mint száz évvel ezelőtti tragédia.

Gondolatban én most mielőtt erre az eseményre kitérnék „színkeresőben” a szívemhez oly közel álló „tegnapban”, a legutóbbi Szenke-parti vásárban vagyok, az égszínkék ragyogásban, és elgyönyörködöm földijeim tarka forgatagában, a kemény fából faragott ismerős és ismeretlen férfiarcokban, a kedves öreg nénikék beszédes szemében s a bájos, eleven leánymosolyokban. Fajtáim, földijeim jönnek velem szembe, a testvéreim, vagy találóbban a „testlelkeim”, mert nemcsak a vér, hanem a lélek is képes összekötni az embereket.

Maga a Penyige szó úgy hat rám, mint az ízes, hamvas, illatos „nemtudomszilva”. Mintha a felhőtlen kék ég ragyogna a helységnévben a maga végtelenségével az „i” hangot az „ny”- nyel és a „g”-vel együtt közrefogó két „e”-ben.

Családias, meleg hangulata van a szónak. A „p” a pipázó, pöfékelő szatmári családapa bölcsességét, a „ny” az anya és a lány kedvességét, nőies lágyságát, a „g” a fiú legényes kivagyiságát, vagányságát sugallja.

A Penyige végén pedig ott van az IGE, amely legyen az pogány igéző, táltos ráolvasó , kálvinista zsoltár, vagy a Kormány Margit tanító néni gyönyörű előadásában megszólaló, híres penyigei ballada számomra maga a szatmári nyelv, amely a legszebb melódiákat szólaltatja meg lelkem húrjain.

A „tegnapból” is visszamegyek egy kicsit az időben. Szatmárban járok gyermek- és kamaszkorom „tegnapelőttjében”. Gyönyörű, késő tavaszi idő van. A fű buján zsendül a kerítés tövében. A kotlós is ott berzenkedik, és számtalan kotyogással hívja csibéit A Szenke tükrén gyémánt fény remeg.

Állok a penyigei határban. Talpam alatt a szülőföld, az anyaföld egy darabja. „Nincs ilyen főüd sehun a világon”- mondta nagyapám, akinek az ötvenes években a Szenke-háton volt egy kis parcellája, és ahová engem is gyakran elvittek nagyanyámmal. „Igaz, esőübe ragad, mint a szurok, száraz időübe meg feetöri az ember talpát, de aziér nagyon lehet szeretni”  – tette hozzá.

Látom magamat, ahogy később gyermekeimmel sétálok a Szenke-parton. A vízben „békahercegek” kuruttyolnak.

Aztán még egy ugrást, egy jóval nagyobbat teszek visszafelé az időben. Elképzelem, ahogy kilenc, almavirág bőrű penyigei lány ficánkol a parton, egy csónak felé sietve. Szájukból mintha egy-egy igen-igen finom, különböző színárnyalatú, mégis csupa aranyos csillogású hangfonalacska bújna ki. Gondolatban megpróbálom összeszőni ezeket az aranyszálakat, de nem sikerül, mert elhalkulnak az evezők csobbanásában, majd kétségbeesett segélykiáltássá válva, egymás után elnémulnak.

Kilenc kicsi lány, akik mint nyolcvannyolc esztendővel utánatok a mi kislányunk a nagy káoszból még éppen csak kiváltatok, és máris visszatértetek oda. Belőletek, a tíz csodából csak egy-egy képzeletbeli kép marad a lelkemben. Az egyik élesebben, tisztábban, fájdalmasabban, de a másik kilenc is együtt rezeg ezzel a képpel. Fehér virágok voltatok, elporladó liliomszálak.

Kilenc „penyigei lányok”! Ha az ember szíve átlagosan hetvenötöt ketyeg percenként, akkor a tietek még rövid evilági létetek ellenére is akár 600-700 milliót is verhetett Életetek mégis egyetlen szívdobbanás volt. Egy arany-csörgésű éden-pillanat. Nem játszhattátok bele a magatok kis muzsikáját a Nagy Zenekar időtlen zsongásába, mert elsodort benneteket az áradat. Elsüllyedt mesebeli tájjá, Atlantisszá váltatok. Fölöttetek hullámzik a tenger, csapkod az idő szárnya törten.

Első hajatokat mint mi a kislányunkét még most is egy nejlontasakban talán néhány évig őrizte édesanyátok egy régi sublód fiókjában. Meg szívében a kifejezhetetlen fájdalmat, mázsás harangnyelvek súlyát, s azt a rekedt temetési harangszót, melyet már soha sem oldott fel semmiféle tücsökzene. Ti is rég eltűntetek a világból, de jajszavatok lelkünkben visszhangot verve ott hallatszik ma is a ballada soraiban.

Penyige jelenti nekem az immár országos hírű magyar balladát, irodalmunk értékes alkotását is, amely arról mesél, amiről én is szóltam a gyermekeimnek, kirándulásaink közben meg-megállva a Szenke-parton, hogy „ezerkilencszázötödik évbe” „Szatmár megye Penyige községbe” kilenc kislány belehalt a vízbe.

Szomorú vagyok, ha rátok és rájuk gondolok, de nem vállalom „a Halál rokona” szerepet. Nem érzem jól magam a lankadt, könnyes krizantémok és őszirózsák között. Nem szeretem a sírkerteket, ahol mellém telepszik a Gond, ahol minden út halál-út.

Nem voltam mostanában a penyigei temetőben sem, ahol „egy szélbe” ti, a kilenc kislány is nyugosztok. A magamfajtának ti nem „hullák” vagytok, ahogy a ballada egyik szövegváltozatának írója egy helyen szerepeltet benneteket, hanem és ezt köszönjük a balladás könyv összeállítóinak, szerkesztőinek ott éltek mindannyiunk szívében, közös sorsunkra emlékeztetve.

A természetben vagyok otthon és földijeim, a szatmári emberek között.

Néhány csupa szív ember, köztük a barátaim, Kőrösiék, Hadiék és Balkuék nagy dolgot művelnek ebben a kis faluban. Folyamatosan bizonyítják, amit Berzsenyi vallott, hogy „nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”

A Szenke-parti és számos, immár országos méreteket öltött vásár és sokféle kulturális rendezvény mellett a Penyigén szerkesztett és megjelentetett újságok és könyvek is tanúsítják, hogy fontos nekik a szűkebb haza, az egymáshoz tartozás, a szeretet. Őrzők ők, akik vigyáznak a strázsán, akik táplálják bennünk a tüzet, hogy a szülőföld iránti hűségünk, szépbe szőtt hitünk megmaradjon.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek!

Olvassa el a szerző további műveit is: Szilvási Csaba tárcái

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.05. 16:26

Településmenedzser

Vaja

szszb_31_tk_helmeczi_eva_400.jpgAlkotó szellemű emberek millióinak titkos vágya az, hogy életében olyan munkája legyen, amit örömmel végez, teszi mindazt olyan légkörben, ami elősegíti és megkönnyíti kitűzött céljainak megvalósítását, és felettese/vezetője hagyja dolgozni. Helmeczi Évának, Vaja város településmenedzserének mindhárom vágya teljesült. Arcán és őszinte mosolyú szemének minden pillantásában látható az a lelkesedés, ami csak az életükkel, a munkájukkal elégedett emberek semmi mással össze nem téveszthető jellemzője. Temperamentumát a körülötte élők és dolgozók akaratlanul is átveszik. Lendületes munkavégzéséről minden bizonnyal legendák keringenek a Polgármesteri Hivatalban.

Éva a hetvenes évek elején, a közeli Baktalórántházán született. Édesanyja, Vántus Irén, 64 éves, nyugdíjas. Édesapja, autószerelőként dolgozott hirtelen haláláig. Az agilis szakember kezéből a szerszámot a második szívizominfarktus ütötte ki. Éva testvérhúga, Anikó, jelenleg „főállású” és boldog édesanya. Ikerkislányait, a négyhónapos Annát és Noémit féltő szeretettel dajkálja férje odaadó segítségével.

Éva, 1991-ben, Fehérgyarmaton, a Petőfi Sándor Szakközépiskola számviteli-gazdálkodási ágazat diákjaként érettségizett. Eltökélt szándéka volt az, hogy továbbtanul. Hat év múltán már ékszerbecsüsi képzettséggel is rendelkezett. A szociális munka „szele” – életében először – a megyeszékhelyen, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán érintette meg, ahol 2002-ben általános szociális munkás szakon szerzett diplomát. Ez irányú tanulmányait egy év elteltével a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, szociálpolitikus szakán folytatta. Egyetemi oklevelét 2005-ben vehette át. Még abban az évben szakvizsgázott is Nyíregyházán. Az egykor Fehérgyarmaton kezdett „közgazdasági kör” 2010-ben, a mérlegképes könyvelői képzettség megszerzésével zárult. A jelenlegi munkaköréhez igazodva 2014-ben rendezvényszervező és kommunikációs menedzser képesítést szerzett. Dicséret illeti azért, hogy valamennyi szakképesítését, illetve diplomáját munkavégzés mellett szerezte meg, a minél szélesebb körű ismeretszerzés, tájékozódás érdekében. Vaján – jelenlegi szolgálati helyén – 1991 óta dolgozik, különböző feladatkörökben: előbb önkormányzati képviselőként, majd intézményvezetőként, azt követően alpolgármesterként hasznosította tudását a mindennapok során. 2006-tól kezdődően a Református Egyház presbitere és a Vajai Templom Felújításáért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke. Emberközpontú életszemlélete, empatikus magatartása, széles érdeklődési köre, kimondottan jó kapcsolatteremtő, problémamegoldó és konfliktuskezelő képessége, valamint rugalmassága, pontossága, minden részletre kiterjedő figyelme, nyitottsága, türelme győzte meg a város döntéshozóit arról, hogy 2013 augusztusától kezdődően, őrá bízzák a településmenedzseri feladatkörből eredő, folyamatos teendők ellátását. Az eltelt idő csak igazolni tudja a korábbi döntés helyességét.

Mik is azok, amikért elismerés illeti őt? Az első helyre kívánkozik az 1939-ben, 36 vajai család Magyarbólyra való áttelepítését megörökítő krónika naprakészen tartása. A már testvérgyülekezet, és a település egészére vonatkozóan már testvértelepüléssé fogadott baranyai faluban élt, egykori vajaiak leszármazottai, valamint az önkormányzat képviselői szívesen látottak Vaján, mint ahogy a város küldöttségét is testvéri öleléssel várják Magyarbólyon. A rendszeressé vált találkozók önkormányzati programjainak összeállítása, azok lebonyolításának megszervezése és értelmes tartalommal való megtöltése Évának az egyik legfontosabb feladata. Minden évben visszatérő teendője a gyereknap, a városnap, az egyházzal közös rendezvények zökkenőmentes lebonyolítása. Ezekhez kapcsolódóak a különböző szakmai bemutatók, települési ismertető előadások megszervezése. „Hídépítés” a más és más rendeltetésű intézmények, szervezetek között, a különböző együttműködési formák, lehetőségek igénybevételével, szélesítésével.

Személyes célja Vaja újjászervezése. Minden követ megmozgat a város turisztikájának fejlesztése, társadalmi életének fellendítése érdekében. Ezért igyekszik minél szorosabbra fűzni a meglévő turisztikai intézmények közötti kapcsolatait. „A különböző fenntartók létesítményei legyenek átjárhatók”– mondja. Közeli célja az, hogy a város lakói „belakják” és élettel töltsék meg az új Művelődési Házat. Szervezőkészségét igazolja az, hogy ez év őszén, már a harmadik alkalommal lesz színházi előadás a városban. Csemege ez a környékbelieknek is.

Vaja vezetése és lakóközössége büszke lehet arra, hogy az ő városuk településmenedzserét hívják Helmeczi Évának. „A vajai emberekért végzett tevékenységet mindig szolgálatnak tekintettem”, fogalmazza meg szakmai hitvallását.

***  File0001.jpg

Írta:

Volom Pál

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.04. 17:14

Írta: M. Szlávik Tünde

 

odo_camillo_turrini_edesanya_masolata.jpgTíz éve cipelem, mint egy nagy, sötét, bűzhödt batyut. Sem lerakni, sem átadni senkinek nem tudom. De szivárog, belülről mérgez, apránként öl meg. Egy boldogabb világban a pszichiáterem évekig nyaralhatna abból, amit rajtam keres, míg kianalizálja belőlem, de itt csak ijedt, döbbent pillantásokat kaptam, ha megpróbáltam szétaprózva valamicskét mások vállára átnyomni belőle. Milyen furcsa, hogy a fogorvosi székben, a szülőágyon átélt horrort, a katonatörténeteket közösségi élménnyé tesszük, mindenki rátesz még egy lapáttal, hogy önnön mártírságával a többiek fölé kerekedve bebizonyítsa, milyen nagyszerű ember is ő, hogy felül tudott emelkedni mindeme szörnyűségeken, s íme, itt van ép lélekkel. Bár még fáj, szúr, nyom, de ezt már túléljük.  Én kinek mondhattam volna el, hogy azon gondolkodtam, miként segíthetném át az anyámat a megváltó túlvilágra, hogy megmentsem a lassú, kínok közötti elmúlástól?

Akkor már végleg hazaadták a kórházból. Túlestünk a sugárkezelésen. Utolsó találkozásunkkor a kezelőorvosa ugyanazzal a mosollyal rakta el a keservesen összekapart pénzemet, mint két hónapja, amikor közölte, menthetetlen, próbálkozhatunk ugyan alternatív gyógymódokkal, de nem fog segíteni rajta. És nem, nem szükséges értesítenem őt, ha bekövetkezett… Kiállította a receptet az erősebb morfiumtapaszról, kioktatott, hogy nem az ő dolga felírni a pelenkát, gyógymatracot, de ha már költök rá, vegyek gumilepedőt is. Míg a betegszállítókra vártam a kórházban, vettem egy mély levegőt, és megkértem a nővérkét, mutassa meg, hogyan kell egy felnőtt embert tisztába tenni, mert bár már második pelenkásom van otthon, biztosan van valami mesterfogás, hogy ne rokkanjon bele a gerincem az emelésbe. Szerencsém volt vele, megtalálta a nekem szükséges középutas tekintetet – sem közönyös, sem túl együttérző nem volt, rögtön segíthettem is a magatehetetlen, körülszaros nénit rendbe rakni. Nem mertem közben az anyámra pillantani. Pedig addigra már profi módon adtam be neki a véralvadásgátlót, és a házilagosan kivitelezett beöntésen is túl voltunk, mert előzőleg a kórházban hiába kértem, csak gyógyszereket adtak. De megoldottam. És ugyan kinek mondhattam volna el, mit összeszerencsétlenkedtünk közben a zuhany gégecsövével, s hogy szegény nem jutott el a vécéig…

Végül is könnyebb volt így, hogy nem kellett minden nap családostól felkerekedni, a kicsit a kórházudvaron szoptatni, mint a cigányasszonyok, míg a nagyobbik körülöttünk kering a kis műanyag mopeddel. Továbbra is a férjem járt a boltba, hogy ne kelljen senkit látnom, nem bírtam a részvétbe ágyazott kíváncsiságot, az őszinte együttérzés meg kivette volna belőlem az erőt. Nem engedhettem el magam, nem sírhattam. És ugyan ki hallgatta volna meg, milyen érzés a rózsaszínű egyéves baba popsi és a hároméves kicsattanó húsú nagyobbik megfürdetése  után felhúzni anyámon a hálóinget?

Nem volt nyűgös beteg. Élőhalott volt. A bénulás, ami a bal karjából indult, lassan fagyasztotta meg az egész testét. Nem evett, nem ivott, nem beszélt. Csak nézett. Jaj! Olyan hirtelen lett parányivá. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem várok a segítségre, csak felkapom és átültetem a fotelba, amíg kicserélem az ágyneműt. Nem volt nehezebb, mint egy gyerek. Annyira szerettem volna a kedvében járni, de nem voltak kívánságai. Már nem akart semmit. Éjszakánként babaillatot inhaláltam, hogy semlegesítsem a talán csak az én tudatomban létező betegségszagot. És szégyenkezés nélkül kinek mondhattam volna el, hogy lopott perceinkben visszafojtott lélegzettel ölelkeztem a férjemmel, mert csak a szerelem segített ép ésszel túlélni, hogy nem tudok segíteni?

Már nem tudta, hogy hol van és kik vannak körülötte. Egyetlen egyszer szólalt meg, azt mondta: édesanyám. Megijedtem, mert azt hittem, most, most fog megtörténni, és én egyedül vagyok vele és a gyerekekkel. De amikor halkan azt súgtam, itt vagyok, rám emelte a tekintetét, felismert és azt lehelte: Tündöském… Ebbe az egyetlen szóba sűrítette bele az utolsó erejét, a szeretetét, a háláját, a fájdalmát, a félelmét az elkerülhetetlentől. És közben tudtam, hogy ő már felkészült az útra.

Belázasodott. Az orvos a telefonban azt mondta, adjak neki porrá tört lázcsillapítót, nincs értelme megnéznie, ez már az agónia. Készüljek fel, mivel a tüdejében vannak az áttétek, valószínűleg sokáig fog tartani és minden fájdalmon túl hangos is lesz. Sajnos nem tud rajta segíteni. S én nem mertem megmondani, hogy most én szorulnék segítségre… Nem akarom, hogy Anya szenvedjen! Vajon ha felraknám rá az összes morfiumtapaszt, átsegíteném a nehezén? És tudnék élni azzal a tudattal, hogy én öltem meg őt? Ezt kivel beszélhettem volna meg?

Az ember annyi őrültséget összeolvas arról, hogy milyen az, amikor valakin látszik, hogy már nincs sok hátra. Hogy mélyebbé válnak a ráncai, besüpped a szeme, meg kiemelkedik az orra… De Anyán tényleg látszott, hogy elindult. Az arca gyönyörű lett, fennkölt, nemes. Márványosan csillogott és olyan volt, mint Nofertiti, akit mindig is többre becsült, mint Kleopátrát. Bevittük hozzá a gyerekeket – elköszönni. Hazaküldtem a húgomékat. Úgy éreztem, nincs értelme, hogy itt sírjunk mellette, most nem arra van szüksége. Lefektettem, elaltattam a gyerekeimet, aztán elővettem Anya imádságos könyvét. Gyerekkora óta nem volt templomjáró, de Apa és Csaba öcsém halála óta gyakran imádkozott. Találomra felütöttem, és halkan, nagyon halkan olvasni kezdtem belőle; néha fel-felnéztem. Látszott, hogyan fogy el belőle az élet. Akkor valahogy nem féltem. Aztán megváltozott a légzésének az üteme. Áthívtam a férjemet. Én fogtam Anya kezét, Misi az enyémet, és hallgattuk, ahogy olyan csöndesen, mint ahogy élt, elindul  a csillagok közé… S ugyan kit érdekel, hogy csak a mozifilmekben van itt vége mindennek, mély levegő, megkönnyebbülés, halk főcímzene, a nézők meghatottan szipogva távoznak, de ebben a büdös életben csak most kezdődik a szenvedés. Az ittmaradottak vesszőfutása. Orvos. Halotti bizonyítvány. Mosdatás, felöltöztetés. Akarja valaki tudni, milyen érzés, amikor anyád arca már jéghideg, de a háta, amit a mellkasodnak döntesz, amíg felcibálod rá a blúzt és a kosztümkabátot, még meleg? Hát persze, hogy nem! És érdekel az valakit, hogy közben arra gondoltam, csak fel ne ébredjen a kicsi, most nem tudom megszoptatni, mert a halott anyám fekszik a mellemen? És nem szabad sírni, hiszen nem végzünk időben, ha elhagyom magam. S hogy micsoda elmebetegség, hogy fel kell kerekedni az éjszakában és szemfödelet, koporsót kell venni, hogy mire megjön a hullaszállító, már abban tudják elvinni. S közben babonásan csak az zakatolt az agyamban, hogy a két kis ártatlan gyerekem ott alszik az egyik szobában, a másikban meg ott ül a Halál. Mi van, ha gondol egyet és átnéz hozzájuk? Valahogy olyan valóságosnak, kézzelfoghatónak és testet öltöttnek képzeltem a kaszást, mint egy ősember. Csak haza, haza! Látnom kell, hogy minden rendben van! Miközben soha többé semmi nem lesz már rendben, mert meghalt az édesanyám.

És ki hallgat meg rajtad kívül, Uram?

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: M. Szlávik Tünde tárcái

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.02. 15:29

Hargitai Beáta akvarellje

11088338_1079600192056659_2985519225777628968_n.jpg

24x35 cm. papír.

2014.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.05.02. 08:16

Polgármester

Vaja

szszb_31_tk_tisza_sandor_40.jpgA nagyapja kisbíróként adta a helybeliek tudomására a híreket. Megbecsülték a vajaiak, csakúgy, mint a fiát, aki szintén a tanácson dolgozott  hivatali kézbesítőként. Ebbe a hagyománytisztelő családba nőtt bele Tisza Sándor, aki apja, nagyapja nyomdokaiba lépve, előbb műszaki ügyintéző, majd főállású alpolgármester, utána polgármesterré választotta a település – immár 6-dik ciklus óta. Legutóbb 84 százalékkal voksoltak rá.

Tisza Sándor élete tökéletesen cáfolja a mondást, miszerint nem lehet senki próféta a saját hazájában. Aki ilyen alázattal szolgálja a közösséget, annak lakosait és ügyeit, közmegbecsülésnek örvend. Bár a jogszabály miatt fogadóórát kell megjelölnie a találkozásokra, ő ezt soha nem tartja be. Az ajtaja nyitva áll, az utcán is megállítják, és amit pár szóval, információval elintézhet, azt megteszi.

Már több generáció tagjaival ápol kapcsolatot az 1964. január 30-án, Kun Angyalka és Tisza Ferenc fiaként született polgármester. Szót ért idősekkel és fiatalokkal egyaránt. Felesége lánykori nevén Tisza Ibolya, jelenleg az Idősek Klubját vezeti. Két gyermekük született: Dóra közigazgatási mesterszak végzettséggel a Mátészalkai Járási Hivatalban kormánytisztviselő. A családi minta ismét öröklődött. Fiuk, Sándor Rajmund a Debreceni Egyetem gazdaságtudományi karán, a turizmus-vendéglátás szakirányt választotta. Őt is hazahúzza a szíve Vajára.

Felsorolásra is kevés a hely, mi mindent valósítottak meg az elmúlt negyedszázadban. Azonnal azt emeli ki a településvezető, hogy 2009. augusztus elsejével ismét városi rangot kapott Vaja. 1836 és 1886 között mezővárosként említi a krónika, de igen hosszú út vezetett addig, hogy hazánk már az Európai Unió tagjaként újabb urbánus jogot adott a keleti végeken egy arra érdemes közösségnek. Félretéve a kronológiai sorrendet, jelzésszerű a fejlődési lépések említése. A takarékosság jegyében az új városházát a régiből varázsolták 21. századivá 80 millió forintból, amelynek felét támogatásból kapták. Szintén az Európai Unió szabványai szerinti játékokkal és berendezéssel büszkélkedhet a 150 kisgyermeket ellátó óvoda. A 6 csoportba minden kérelmezőt felvesznek. Ugyancsak városi kényelmet nyújt a bölcsőde. Bárki megirigyelhetné, hogy a 24 gyermeket ellátó két csoport teljes kihasználtságot biztosít a létesítménynek. A 120 millió forint értékű beruházás 95 százalékát támogatta az állam! Eljutottak odáig, hogy várólistára írják a jelentkezőket.

Régi gondot oldottak meg a Művelődési Ház felújításával. 80 millió forintot fordítottak rá, de ebből az összegből a saját erő 30 millió volt. A Vay kastély idegenforgalmi nevezetesség, történelmünk több fontos állomásának helyszíne. Megőrzése, védelme teljes körű modernizálást igényelt, ami 440 millió forintos kiadást jelentett. Sok éves múltra tekint vissza a téli és a nyári képzőművészeti alkotótábor. A múzeumot a szakmai berkekben magasan jegyzett Molnár Mátyás alapította. Halála után fia, Sándor vette át az irányítást, jelenleg a gyűjtemény megbízott vezetője. Igen sokan keresik fel a Vay kastélyt, nem egy évben 14 ezer látogatót regisztráltak.

A városi életszínvonalhoz igazították már a cím elnyerése előtt is, azóta pedig kifejezetten törekednek a közművek bővítésére, a közúthálózat fejlesztésére. Két évtizede gesztorként valósították meg a szennyvízcsatornázást és építették meg a tisztítót. Rohod és Kántorjánosi, valamint Őr is részt vett a programban. Mára 90 százalékos a rákötés, bárki megteheti, a házak előtt húzódik a csatorna. 13 település gesztoraként az ivóvízminőség javításáért a vízműtelep teljes rekonstrukcióját elvégezték, az ivóvízhálózat felújítása is megtörtént. Több belterületi utat kiszélesítettek, szilárd burkolat borít valamennyi utcát. Többször pályáztak kerékpárút létesítésére, de a terv mára öltött alakot: most Őr és Vaja, valamint Vaja és Rohod között épül a kerékpárút, átvezetve a vasúti kereszteződésen is, mintegy 300 millió forintból.

Gondoskodnak minden korosztályról. Különösen az idősekről, például az 1996 óta működő, önkormányzati fenntartású, bentlakásos otthonban. Korábban 36-an éltek itt, most héttel bővítik a helyeket. Várólistán rögzítik a kérelmezőket. Felújítják az idősek otthonát, 180 millió forintos költséggel.

Vaja és az alma elválaszthatatlan fogalmak. A Zöldség-Gyümölcs Kft. az almafeldolgozás mellett most meggyet és más gyümölcsöt is felvesz a palettára. Az Ardagh Metál Kft. konzervdobozai Közép-Európát is ellátják. A város 238 közfoglalkozottnak biztosít rendszeres munkát, mezőgazdasági termelést, útkarbantartást, köztisztasági feladatok ellátását. Fuvarozási cégek, kenyérgyár, kereskedelmi egységek, mezőgazdasági vállalkozások adnak munkát, megélhetést a vajaiaknak és a környékbelieknek.

A 4 ezer lelket számláló városka ékszerdoboz a 41-es út és az autópálya között.

***  TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

Szerző: Napkelet Népe  2015.04.30. 18:22

soccer_players_shoot_17.jpgFélreértés ne essék, nem rontottam el a címbéli toldalékolást, s bár lehet esetleg egy passz is csinos, de most nem erről lesz szó elsősorban. Hétvégenként családi kötődés okán megyei másodosztályú futballmérkőzések nézője vagyok, s ott hallottam az egyik játékostól, amint odakiáltotta a társának, hogy: Ez bizony csínes passz volt!  Igaz, csínbe adott passzról, labdáról már sokszor hallottam, ami azt jelenti, hogy rövid az átadás, a játékostárs éppen hogy el tudta érni, netán az ellenfél éppen ezért csúszott be könnyen, s vált szabályossá vagy szabálytalanná a cselekedet. Az alábbiakban egyrészt a csín szótő különböző jelentéseit kívánom bemutatni, valamint a toldalékolását, a csínes melléknévképzős alakot.

A csín szó három szócikkben szerepel azonos alakú kifejezésként a Magyar értelmező kéziszótárban. Az első jelentése tetszetős forma, elrendezés, például: külső csín. Ez szláv eredetű. Kazinczy Ferenc Írói érdem című epigrammájában is találkozhatunk a kifejezéssel: „Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.” Egyébként az Etimológiai szótár tanúsága szerint a csínján, a csintalan és a csíny szavunk szótöve is ez a csín, amely ’rend, mód, fortély’ jelentésű ebben az esetben.

A második csín ipari kifejezés: dongákon a fenék beillesztésére való vájat. Talán olasz eredetű. Erdélyben bütünek, némely vidéken ontorának nevezik.

A harmadik két alakváltozatban található meg: csín ~ csinn, ez sportkifejezés, bizalmas használatú, s a jelentése: nehéz, kellemetlen, előnytelen helyzet. Például: Még az előző két gól közötti idő sem telt el, a középpályáról „csínbe” hátra-oldalra passzolt labdát megszerezte az egyik támadó.

A toldalékolást illetően két eset áll fönn. A tetszetős forma értelmű csín szóból képzett szavunk a csinos a gyakoribb, s látszólag ellentmond annak a magánhangzótörvényünknek, amely szerint magas hangrendű szóhoz magas hangrendű toldalék, illetve kötőhangzó járul. Ennek az az oka, hogy régebben volt a magyar nyelvben mély hangrendű i és í magánhangzónk, amely úgy hangzott, mint az orosz „jeri”, s ehhez természetesen mély hangrendű toldalék járult. Például: bír – bírnak, bízik – bízhat, híd – hídon, hív – hívom, hízik – hízunk, nyíl – nyíllal és szíj – szíjas, mint a csín – csinos. És természetesen vannak olyan egytagú szavaink, amelyek akkor is és most is magas hangrendű i magánhangzót tartalmaztak, illetve tartalmaznak. Például: csíp – csípnek, dísz – dísszel, ív – ível, tíz – tíznek és szín – színes, mint a csín – csínes. Egyébként a csínes kifejezés 6240 alkalommal fordul elő az egyik legismertebb internetes adatbázisban, s a következő mondatokban fordul elő például:

A csínes labdákra meg sem mozdul.

Hidd el, hogy az első meccsen, amikor nem úgy fognak egy csínes labdáért lépni, mintha az életük függne a labda megszerzésétől.

Azonban nemcsak a passz lehet csínes.  Íme:

Hosszan megtolta  labdát, és belement egy csínes helyzetbe, ahol a kapus úgy jött ki, ahogy neki azt kell, és ti szögletet kaptatok belőle.

A döntetlen sem megengedhető a MU-nak, Rooney nélkül viszont agyonnyomja a kényszer őket! Szerintem még a Bayern elleni továbbjutás is csínes lesz!

Egyedül a női fociban fordulhat elő a két szó egyszerre. Íme: Ez a csinos hölgy csínes passzt adott a társának.

(A kép forrása: https://spiritforum.wordpress.com)

***  minya_karoly.jpg

Nyelvünkben élünk

Dr.  Minya Károly rovata

Szerző: Napkelet Népe  2015.04.28. 08:06