Tüttő József alkotása

23666617_1900899216593415_504899742_n.jpg

50x70 cm.

Olaj/polimetakrilát

2014.

 

Amikor a nagy magasságos égboltra felkúszik a vékonytestű Hold, és kipattannak a csillagszemű fények, elkezdődik az éjszaka, a nyugalom ideje, gondolnánk, de nem így van. Indul egy titkosabb, szépen csomagolt világ, ahol a turpisságok végtelenje indul hódításra. A lámpák fényei imbolyogva jelzik a nefelejcsszemű barátok útját, ahol a vidámság palackolva szunnyad. Tüttő József festményén az alig magányos kóborlónak két hűséges társa van, a mindent elnéző kutyája, és a meleget adó barát, a szesz. Bátorítást, képzelt vágyakat, be nem teljesült örömöket remél mint mindenki más aki él. A háttér komor, az egyedüllétet nem oldja a csomag nélküli világ, régen elveszett. Marad az éjszakai őrjárat.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.18. 09:30

Református lelkipásztor

Nyírbátor, Mezőtelki

szszb_33_tk_fazakas_ferenc_sandor.jpgA matematikához vonzódott, ám akkor még nem sejtette, hogy egyszer áldja majd a gondviselést a reáltárgyak iránti kötődése miatt. Fazakas Ferenc Sándor református lelkipásztor valószínűleg nem gondolta, mennyi és milyen teher nehezedik a vállára, ha egy gyülekezetben szolgál. Bár a családja ősidők óta a református vallást gyakorolja, a lelkészi hivatást mégsem választották. A mai Románia területén, Zilahon 1977. november 13-án született Kiss Ilona tanítónő és néhai Fazakas Ferenc lakatos egyetlen fiaként. Kisebbségi léthez szokott, szerető családban ismerte meg az emberi alapértékeket, és édesanyja jóindulatú noszogatására úgy döntött, a Zilahi Wesselényi Református Kollégiumban folytatja tanulmányait. Az ott megtapasztalt humánus légkör, az igazság szeretete és vállalhatósága, a hitélet szilárd talaja előkészítette őt a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetre. 2001-ben végzett, és a környéket sújtó lelkészhiány miatt azonnal a mélyvízbe kényszerült ugrani: a 270 lelket számláló Mezőtelki – 100 kilométerre a szülőföldjétől – tárt karokkal várta a frissen diplomázott tiszteletest, aki a térképet hívta segítségül, merre vezet az útja. A református iskola szellemisége azonban felvértezte a lépten-nyomon felbukkanó akadályokkal szemben. Először még épület sem volt, nemhogy ideális körülmények! „Ha egyszer az eke szarvára teszem a kezem, nem változtatom meg a nehezen hozott, de végleges döntésemet” – idézi a paraszti életformából vett hasonlattal a helyzetét. Bár két év gyakorlati időt töltenek a végzett lelkészek, neki egyedül kellett ellátnia a gyülekezeti hitélet és vallásgyakorlás eseményeit. Istentiszteletet tartott, keresztelt, esketett, temetett, és úgy a szívükbe zárták a helybeliek, hogy a „gyülekezet konyháján” főztek a nőtlen lelkipásztornak, magyarán minden nap más család várta terített asztallal.

Fazakas Ferenc mindig előbbre nézett a többieknél. Úgy látta, a gyerekeknek kellene egy új óvoda, oktatási programmal, hitoktatással. 2004-2008 között sikerült bővíteni a játszóházat, napközi otthonos intézmény, óvónőkkel, dadusokkal várta a kicsinyeket. Emellett a gyülekezet vásárolt részletekben 60 hektár földet, amelyen szántóföldi növényeket, napraforgót, kukoricát, búzát termesztettek. Akár egy farmergazda, a tiszteletes úr úgy irányította a munkálatokat. Besegítettek a presbiterek és a hívek is. Most áldotta igazán a matektudását! A terményeket eladták és abból tudták a gyülekezet eseményeit, az ifjúsági táborokat, kirándulásokat megvalósítani. Lélekben is berendezkedett a Nagyváradhoz közeli kistelepülés gyülekezetét szolgálni. Ám 2008-ban oltár elé vezette szíve választottját, Bereczki Eszter lelkipásztor, vallástanárt. A neje Debrecenből átköltözött hozzá Mezőtelkibe. Új színt hozott a gyermekmunkába, iskolalelkészként helyezkedett el Nagyváradon. Két fiúval áldotta meg az Isten a házasságukat: Benjámin (8) és Dominik (4) évesek.

Az interneten a Napi Igét mutatja a tiszteletes úr: 2016. július 7-ét írtuk akkor. „Hosszú útra indulsz, még nem jártál ott soha”. Nemigen tudta megfejteni, de az esperes úr telefonhívása, majd a személyes találkozás után helyére került a kirakós játék minden darabja. Röpke pár hét múlva már a nyírbátori egyházközségben szolgálta a család az Urat és a gyülekezetet. Nagyobbik fiuk itt kezdte az iskolát. A város mellett Nyírcsászári és Nyírvasvári is az ő gondoskodásukat élvezi. Óriási a különbség a kisfalu és a nagyobb város között a lelkészeknek. Mezőtelkiben elég volt szólni egy fiatalnak, hogy este gyűlés lesz, jöttek mindannyian. Itt viszont személyesen is csak néhány embert ismert. A 2-3 ezer tagot számláló nyírbátori gyülekezet tagjainak cselekvő hitéletét megszervezni nem egyszerű. Tudja a célt, a missziós látás adott, de hogyan juttassa el a Megváltó üzenetét a hívekhez, ha esetleg nem is járnak vasárnaponként a templomba? A jövő nemzedék lelki gondozása a legjobb befektetés, mert a fogékony elme hamarabb azonosul az értékekkel, még nem kötik gúzsba az előítéletek. Kitalálták, hogy gyermekfelügyeletet szerveznek az Istentiszteletek idejére, nehogy ezért maradjanak távol a szülők. Az iskola erőforrásait is bevonják, így alakíthatták meg egy éve az ifjúsági zenekart. A fiatalokat egyéb programokba is bevonják: összegyűlnek, felolvasnak a Bibliából, értelmezik az Igét, később filmet néznek, beszélgetnek, kirándulnak.

A szeretetszolgálat révén meglátogatják a magukra maradt időseket, vigaszt nyújtanak a betegeknek, segítik a rászorulókat eligazodni a világi útvesztőkben. „Míg Erdélyben világosan tudtam, hogy a magyarság összetartozását is szolgálom, itt újabb célokkal és tennivalókkal látott el a Jóisten. Hitem, hitvallásom szerint magaménak érzem talán azokat a feladatokat is, amelyeket szét kellene osztanom. Ezt még tanulnom kell.”

Negyven évének minden tudásával, szívének szeretetével és megingathatatlan hitével világítja az utat a híveknek Fazakas Ferenc Sándor.

 

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.16. 18:17

Intézményvezető-helyettes, önkormányzati képviselő

Tiszadob

szszb_33_zsl_olah_karoly.jpgAz impozáns községházán találkozunk a polgármester úr szobájában, és hármasban beszélgetünk. Nem véletlen, hiszen Oláh Károly kettős szerepkörében egyike azon helyi vezetőknek, akik elkötelezetten dolgoznak Tiszadob jobblétéért. A polgármester és ő, szinte egymás gondolataiból olvasva beszélnek hol eredményekről, vagy gondokról, a közös felelősségvállalásról. Jó látni ezt a kiegyensúlyozott, alkotó légkört, de jellemzi ez az egész testületi munkát, hangzik el kérdésemre a válasz.

Szimpatikus, megnyerő személyiség, meglepődöm, mikor korát említi, tízet nyugodtan letagadhat a hatodik x-ből. „A természet a mindenem”, mondja, s már értem is fiatalosságának titkát. No meg az állandó ifjúi közeg vagy a gének teszik, de tény, hogy pedagógiai-egyéni kisugárzására is hat. Ennek gyümölcse a tanítványaiban érlelődik.

Tősgyökeres tiszadobi, a felmenői is, nagymamája háza a Holt-Tisza partján állott, szinte ott nőtt fel, itt ismerte meg a víz meg a halak világát, és a horgászat nagy szenvedélye lett. Műszaki pályára készült, a debreceni Péchy Mihály Építőipari Technikumban építőgépész tagozaton érettségizett. Kétkezi munkásként Leninvárosban (ma Tiszaújváros) egy építőipari vállalatnál nehézgépkezelőként kezdett dolgozni, aztán Budapestre vitték a cég központjába, TMK előadó, művezető munkaköröket töltött be. Ez időben ismerte meg a feleségét. Beiratkozott az Ybl Miklós Műszaki Főiskolára is, majd két év katonáskodás következett. Leszerelés után két héttel megházasodott, és a szülőfalu iránti vonzalom, a megfelelő lakásviszonyok hazacsábították.

Az Andrássy-kastélyban működő „Gyermekvárosban” gyermekfelügyelőként kezdte, a pedagóguspálya a hivatása lett, továbbtanult. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán tanítói diplomát szerzett, és a gyermekotthon helyettes vezetője lett, majd Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán nevelőtanári szakon is oklevelet szerzett. A tiszadobi intézményben komoly szakképzés folyt, így műszaki végzettsége, tapasztalata miatt rábízták ennek szervezését, koordinálását. 18 kemény évet töltött itt. Azt már kevesen ismerik, idézi fel a kastély nem éppen historizáló építészettörténetének kapcsán, hogy a II. világháború után ez az intézmény volt Magyarország első gyermekvédelmi központja. Az Élet Iskolája volt ez.

A helyi Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában 10 éve igazgatóhelyettes; két éve közoktatási vezető szakvizsgát tett Budapesten. Az iskolai szakmai munka mellett – ahol rendben mennek a dolgok – az értékrendek válságáról, hibáiról szól aggódva. Nem a roma tanulók nagy száma jelent gondot, sokkal inkább a családoktól elvárt kulturált életvitel, a képzés, tudás igényének hiánya az, ami szemléletváltást sürget. Színvonalas művészeti oktatást folytatnak; a grafika, néptánc, zongora és színjátszás képzésben a tanulók kb. fele vesz részt, a község rendezvényein rendszeresen fellépnek a csoportok.

Lokálpatriótaként elkötelezte magát a helyi ügyek iránt. Harmadik ciklusban önkormányzati képviselő, előbb az ügyrendi, jelenleg a pénzügyi bizottság vezetője. A testületben tapasztalt együttműködés, a jól előkészített anyagok zálogát jelentik a tervezett fejlesztéseknek. A turizmus – a kastély- és a horgászturizmus, vízi tanösvény kiépítése – kitörési pontot jelent, és a képviselői-pedagógusi gondolkodás kontextusában sorjázza a megvalósítás lehetséges módszereit. „Sokszor nem is anyagiak kellenek, elég egy mosoly, magabiztosság, hogy jól érezze magát az itt lakó és a vendég”, igencsak megszívlelendők képviselő úr gondolatai.

A természet imádata nem is lehetne a közösség szeretete, építése nélkül. A 40 éves múlttal rendelkező, kb. 200 tagot számláló Tiszavirág Horgász, Természet- és Környezetvédő Egyesületnek 26 éve Oláh Károly az elnöke. Szenvedélyesen ecseteli a történéseket a 20 éve Tiszadobon szervezett első horgászvizsgáról és esküről, a horgásszá avatás vidám szertartásáról, az országos horgásztáborokról, versenyekről. A környezeti nevelés jegyében a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége Ifjúsági és Oktatási Szakbizottságának vezetői posztját is ellátja. A horgászat mellett a vadászat is kedvenc szabadidős foglalatossága, és gazdasági felelőse a helyi Földtulajdonosok Vadásztársaságának.

Szép családja van, szeretettel emlegeti őket. Felesége a Réti Mátyás Faluházban művelődésszervező, a Helytörténeti Gyűjteményt is gondozza. Három lánya közül Ági követte édesapját a pedagóguspályán, a helyi iskola magyar szakos tanára. Eszter természetvédelmi mérnök, Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpontban dolgozik, Zsófi gyógytornász a debreceni klinikán.

Elégedett ember lehet, hatalmas élet- és szakmai tapasztalattal, amit a köz javára áldoz, de viszonzást is kap cserébe: tiszteletet, elismerést a közösségtől - s így van ez rendjén.

***  szszb_25_pa_zselinszky_laszlone.jpg

Írta:

Zselinszky Lászlóné

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.16. 14:17

Írta: Arany Piroska               

 

hargitai_bea_baba.jpgManni anyukája minden hétfő reggel Benkőéknek segített mosni, vasalni. Manni már kora reggel ott sündörgött az anyja körül, kérve, hogy hadd mehessen el vele.

– Na, vigyen el, jó leszek, nem nyúlok semmihez, csak vigyen el! Én csak leülök ott a tornácon, majd játszok a babámmal, ne hagyjon itthon!

Az anyjának nem volt hozzá se kedve, se ereje, hogy ellenkezzen. Egyébként is jobban szerette, ha ez a huncut kis vakarcs vele van, hát ráhagyta, hogy jöhet.

Benkőéknél az úr az adóhivatalban dolgozott, az asszony meg csak otthon tett-vett, regényt olvasott, vagy elsétált valamelyik barátnőjéhez, és alig szólt a Manni anyjához. Igaz, nem is volt rá szükség, hogy magyarázzon, hiszen tudta a dolgát.

Benkőéknek volt egy iskolás kislányuk, akit úgy hívtak, hogy Ingrid. Ma nem volt tanítás, és Ingrid otthon maradt. Meglátta Mannit a tornácon üldögélni. Odament hozzá.

 – Mit csinálsz itt Manni?

 – Én semmit, csak játszok a babámmal.  

 – Jé, neked ilyen babád van – rázogatta, forgatta a Manni babáját –, hiszen ennek papírból van a feje, és hull a hasából a fűrészpor! Milyen egy ócska babád van neked – nevetett Ingrid. Kicsúfolta Manni babáját.

Manni most nézte meg jobban ezt az ő babáját. Szépnek látta. Igaz, nem volt az már új, a nagyvásárkor kapta, még a tavasszal. Egy baba. Milyen lenne egy baba, mint pont ilyen? Máskor is kapott ő már babát, az is ilyesforma volt. Most, hogy a baba nevetség tárgya lett, Manni még így sem talált benne semmi hibát. Baba. Ez – egy ilyen.

Igaz, nem látott még ennél se kisebbet, se nagyobbat. Legfeljebb azt a régebbit, de az is szakasztott ilyen volt, csak annak nem fekete, hanem kék szeme volt. Ám azt szétcibálta a Vargáék kutyája, mikor egyszer kinn felejtette a ház előtt. Akkor az anyja ezt a fekete szeműt a vette meg a piacon, mert Manni toporzékolt érte, és a baba nélkül nem aludt el.

Szerette ezt a fekete szeműt is. A ruhájának jó a szaga, olyan festékszaga, mint a Rezső bácsi boltja. A belőle hulló fűrészpor a másik szomszédban lakó asztalos műhelyét juttatta eszébe. Fenyőfa, meg gyanta illatú volt. Vigyázni kellett, a babát víz ne érje, mert a ráfestett fekete haja egyszer picikét a homlokára folyt, mikor mosdatni akarta. Két kicsi kerek pirosságot kentek, az orcájára is. Kezét, lábát rózsaszínű gyolcsból varrták, és az az ügyesen ráfestett cipője sose esett le a lábáról. A ruhája fidres-fodros.

Csuda takaros az egész baba. Manni egy cipős dobozba fektette, és betakarta egy kockás zsebkendővel:

– Így ni, aludjál szépen.

A baba tágra nyitott, fekete szemével feküdt az ő kis ágyában, és igen elégedetten hallgatta, hogy aludj, babám aludjál, angyalokkal álmodjál.

Manni énekelt, nem nézett Ingridre.

Ingrid hallgatott, majd mintha barátkozni akarna, megszólalt:

– Na, várjál csak, mutatok neked valamit!

Ezzel bement a szobába. Manni várt, és mert éhes volt, azt hitte, hogy valami finomat kap, mint már egyszer, mikor az asszony kalácsot adott neki.

Ehelyett bámultában elállt szeme-szája. Ingrid egy babát hozott elő, ami a Manni szemében nem is baba volt, hanem egy tünemény. Ugye, először is nagy baba volt. A Manniénál sokkalta nagyobb. Azután meg az a habos csipkés, selyem szalagos tüllruhája és az igazi, csigás göndör hajból csinált sárga frizurája, ami derekáig betakarta a babát…

– Na, mit szólsz – kérdezte Ingrid –, ugye gyönyörű? Látod, ilyen egy beszélő, alvós baba.

De, mert Manni nem szólt semmit, megkérdezte:

 – Akarod megfogni? – és lefektette a Manni ölébe. A baba azon nyomban lehunyta világoskék átlátszó üveg szemét, és a hasából hallatszott rekedten akadozó, elhaló hangja, hogy mam-mma.

Manni összerezzent

– Hallottad – súgta – ennek már annyi, ennek már vége –, és riadtan eltolta magától a tüneményt.

–Te meg hülye vagy! – kiáltotta sértődötten Ingrid, fogta a babáját, és hátat fordítva otthagyta Mannit.

Ám akarva-akaratlan, siettében lesodorta a cipős dobozt, amiből a Manni babája a tornác kövére pottyant. Manni felkapta, megsimogatta, magához ölelte, énekelve ringatta: – Aki mondja mindig az, … te mondtad, hát… te vagy az…

Ingrid a mondóka hallatára hátraperdült, de a szemfüles Manni már azt énekelte: – Aludj, babám, aludjál – és az anyja után iramodott, aki most vitte a ruhákat kiteregetni az udvarra.

Futott Manni, és szaladás közben, abban az ő papírdoboz ágyában fel-le pattogott a baba. Úgy kattogott, mintha kopogtatna.

Manni hátralesett, és mert Ingridet már sehol sem látta, a dobozt letette a földre és mellé ült.

– Na, gyere ide! – és kivette a babát. Sokáig nézegette. Suttogott:

– Ugye te nem hunyod le a szemed? Ugye te nem halsz meg? Tudd meg, nekem te vagy a legeslegszebb a világon. Na, ne ríjál hát!

 Ringatta:

– Aludj babám aludjál…– énekelte volna, de berekedt, fájt a torka, hát abbahagyta.

Akkorra már dél lett.

– Mehetünk haza, gyere kislányom – hívta az anyja.

Csodálkozva látta, hogy Manni szipog, a szemét törölgeti.

–Te sírsz? Bántott valaki?

– Nem bántottak, csak haza akarok menni! – rángatta az anyja karját.

– Jól van, jól van! Megyünk már! Éhes lehetsz reggel óta.

 

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Arany Piroska tárcái     

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

          

     

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.15. 17:52

Polgármester

Tiszadob

szszb_33_zsl_ban_gyorgy.jpgFrissen ültetett rózsa csemeték mellett vezet az út a községházába, de ezer tő rózsát ültettek szét a községbe is. Jelképes üzenete ez annak a lelki tartalomnak is, melyet a település iránt érez, tesz. Mert ismert a közmondás… Jólelkű, hatalmas empátiával bír, erős jellemű, karizmatikus egyéniség. E tulajdonságokkal rendelkező emberek a közfelfogás szerint kiváló eredményeket érnek el az életben. Bán György polgármester eddigi életútja is ezt tanúsítja.

Igazi lokálpatrióta, 52 éve él Tiszadobon. Gyerekkorát Nyíregyházán, a Friedmann-telepen (mai neve Kertváros) töltötte. A Kertészeti Technikumban tett érettségi után a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett általános agrármérnöki diplomát. Ők voltak az utolsó évfolyam, akik az agrártudományok minden szegmensét megtanulták, ez nagy előnyt jelentett a pályáján. Évtizedek óta a környék egyik meghatározó mezőgazdasági szakembereként tartják számon ma is. A TSz-világban mint agronómus és TSz-elnök, a rendszerváltás után az agrárgazdasági vállalkozásokban lett sikeres. Ezen emberi és szakmai kvalitás, a köztisztelet bizalmat érdemelt a helyiektől, s 60 évesen, 2006-ban lett a település első embere, de a rendszerváltástól - három év kihagyással - az önkormányzati testületnek a tagja volt.

Polgármestersége eltér a szokványostól – így fogalmaz, az itteniek megélhetését biztosító un. pénztermelés – pályázatokból, saját termelésből és a turizmusból – a fő irány. Ez gazdálkodás és szemlélet is egyben. Hogy Tiszadobnak ne csak múltja – országosan is az egyik legszebbnek tartott – Andrássy-kastélya, de jövője is legyen. E jövőt alapozó, s a jelent érősítő eredményeket példázza már beszélgetésünk elején. Például létrehoztak egy önkormányzati farmot, amihez baromfi, sertés, szarvasmarha állomány tartozik, ebből húst, túrót, sajtot állítanak elő és napi mintegy 200 db tojás is kikerül. Kis gyümölcsösükből 4-5 ezer üveg befőttet készítenek. E termelés biztosítja a község konyhájára valót, mely sok megtakarítást jelent. Ebből is tudják biztosítani azt a példaértékű idősgondozást, melyre elkötelezettek. Mintegy 150 rászorult embernek havi ötször ingyen ebédet, évente hat-hét alkalommal élelmiszercsomagot ajándékoznak, ez évi 12-13 millió Ft-ot tesz ki. Mondják is sokan a környékről, hogy ide jönnek majd nyugdíjas korukban. De a tanulóifjúságot is támogatják A közrend és közbiztonságra is hangsúlyt fektetnek, nagy horderejű kamerarendszert építettek, sokat költöttek rá.

„Tiszadobnak hatalmas természeti adottsága, mintegy 3000 hektár erdős területe van, ez lenyűgöző, és óriási érték” – hangzik el többször is. A településhez tartozó terület egy része Natura 2000 természetvédelmi oltalom alatt áll, az erre is épülő turisztikai tervek pályázati forrásként már rendelkezésre állnak. Az élő Tisza 14,5 km-es szakasza és a Holt-Tisza mintegy 86 hektáros területe egy egységet alkotva lehetőséget biztosítanak e fejlesztéseknek; természetes strand kiépítését, vízi tanösvény kialakítását valósítják majd meg. Nagy értékük továbbá a település alatt lévő hatalmas ivóvízbázis, és egy kimutatott hőforrás is, ám ez utóbbi jövője még bizonytalan.

Az állami tulajdonban lévő, 2015-re gyönyörűen felújított kastély adta turisztikai lehetőségekben is nagy kihívást lát a polgármester, már amire saját erőből képesek. Számottevően érződik az ide látogató  évi kb. 30 000 fő számának növekedése, s jelenleg 90 vendégnek kiadható szállás áll rendelkezésre a községben. Ezt vagy 9-10 hellyel, olyan „kulcsos-házzal” szeretnék még megtoldani önkormányzati erőből. Ám nagyobb horderejű gond a Tiszadobra vezető utak állapota. Miközben rajta vannak a kastélyturizmus térképén, sajnos a közlekedési infrastruktúrát nem tudták a kastélyfelújításhoz hozzáigazítani, ez a jövőre nézve gondot jelenthet. De reménykednek a megoldásban.

Bízik a település jövőjében Bán György. Bár általános jelenség a vidéki lélekszám csökkenése, de itt nem fél az elnéptelenedéstől, s Tiszadob utol fogja érni magát, az őt megillető helyre kerül. A helyben boldogulás feltételei – a több milliárdos korszerű gazdasági beruházások adta munkahelyek is – talán az átlagnál jobban adottak itt.

Számos egyéb közéleti szerepet is betölt; a Tiszatér Leader Egyesület elnöke, 41 évig a Tiszadobi Táncsics Vadásztársaság -, jelenleg a Földtulajdonosok Vadásztársaságának elnöke, és nagy támogatója-alakítója a helyi civil szervezeti életnek.

Szerető család veszi körül, felnőtt gyermekei (hárman) is sikeresek a választott pályájukon, s a három unoka is bearanyozza életét. Elégedett ember lehet. Küldetéstudatos, sok mindent elért, amit elhatározott, megküzdött és megküzd a nehézségekkel, s mutatja az irányt másoknak is. És még mennyi mindenről nem esett szó, mondja kedélyesen a beszélgetés végén. Persze, ezt érezni lehet, de az elhangzottakból az is kisugárzik. Legközelebb innen folytatjuk.

***  szszb_25_pa_zselinszky_laszlone.jpg

Írta:

Zselinszky Lászlóné

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.15. 14:33

Szemelvények Ésik Sándor frissen megjelent Csipkezsófika álma című könyvéből 

depositphotos_96275264_original.pngAz egyetlen mozgó valami is moccanatlanul, a felhőtlen, forró éghez szegezve vibrált. Egy réti héja. Hosszú percek óta egy helyben szitált, el nem mozdulva láthatatlan magasleséről. Kitűnő megfigyelőállás. Birodalma a látóhatárt lezáró Túr-töltésnél kezdődik, és tartománya minden füzes, a sásas tocsogók és a magányos, méltóságteljes öreg mocsári tölgyek.

Ritka pillanata a természetnek, amikor tökéletes a csend. Úgy remegett a meleg, mint a héja szárnya. A karcsú, elegáns madár most meglebbent, de aligha zsákmányra, mert lustán elhúzott a közeli égerfák felé.

A távoli zümmögésnyi nesz lassan berregéssé erősödött, egy motoros közeledett. S. mindig kedvét lelte abban, ha ezeken a göröngyösre, zsombékosra száradt beregi legelőkön kószálhatott. Motorjával bejárta és lassan megismerte, megszerette a nyugalmas erdőket, ember nem járta bozótokat, a langyos vizű holtágakat, ahol valamikor a még meg nem szelídített Túr bolyongott kedvére. Kevés helyet ismert, ahol ilyen háborítatlan a természet. A lengéscsillapítók munkája nem volt elég ahhoz, hogy a motor ura maradjon, így a nyeregben félig állva, a térdével is rugózva kerülgette a bukkanókat. Szeme a keményre szikkadt keréknyomokat fürkészte, mert ha belefut egy ilyenbe, menthetetlenül kifordul a kezéből a kormány.

Fű benőtte, rég nem használt dűlőútra kanyarodott, amely egy elhagyott, bedőlt falú tanyában végződött. A régi épület a civilizáció nyomaival idegen testként ékelődött a tájba. A vaksi szemeteskút betonkáváján apró, zöld gyík napozott, remegő torokkal. Az egykor talán ápolt gyümölcsös almafáin meglátszott az emberi gondoskodás hiánya. Nem volt azokon ép levél, alma, ág. Foltok, sebek, forradások mutatták: itt szabadon garázdálkodhatnak a gombabetegségek. A fák törzsén szederindák érlelték hamvas gyümölcseiket, közöttük vadrózsák.

Állt a tanya udvarán egy szilvafa, amelyen hatalmas, áttetsző fehér gyümölcsök mosolyogtak. Némelyikük akkora volt, mint egy kisebb tyúktojás. A jócskán túlérett mézédes szilvákon torkos darazsak dongtak.

S.-nek hamar megtelt a kosara.

depositphotos_62958203_original.png– Már dél is elmúlhatott – gondolta a fák árnyékát méregetve. Mélán merengett a lombok fény-árnyék játékában. A szénahordásra gondolt, a gépeken verejtékező emberekre, akik mellől eljött-szökött, miután rájött, hogy nélküle éppúgy megy a munka, mint vele. Nem ismerte még az embereket, nem mindig tudta, hogyan szóljon velük. Néha úgy érezte, esetlenül viselkedik. Irigyelte főnöke magabiztosságát, nem tudta tetten érni a pillanatot, amikor jó szóval vagy éppen istenkedve más irányt adott a dolgok folyásának.

– Ő biztosan egész nap velünk lenne – szorult meg benne a bűntudat, aztán a kínos mentegetőzésre gondolt, ha végül is lebukik.

Tétovázott egy darabig, hogy mit tegyen, aztán otthagyta az árnyas tanyát, és a vízparti nádashoz indult. Amikor legutóbb erre kószált, csodálatos darázspókokat fogott, amelyek épp olyan sárga-fekete csíkosak, mint a szilvatolvaj darazsak. Hazatérve rovartűre szúrta őket, de díszes potrohuk napok múlva összeszáradt. Bosszúsan dobta ki az összeaszott tetemeket, és megkereste régi tankönyveit, hogy utánanézzen a pókok preparálásának. Az új szerzeményeket már előírásosan készíti ki, fogadta meg magában.

A nádak, füzek között egymás után fogta a szebbnél szebb példányokat. A lába alatt már víz csillogott. Nem ment tovább, mert félt a piócáktól. „Felmásznak azok még a csizmaszáron is”, mesélte egyszer vadász ismerőse.

Leguggolt. Nem messze tőle pettyes szalamandra úszott, alig mozdítva farkát, lábait. Színpompás bőre, őslényszerű külseje magával ragadta S. fantáziáját. Az egzotikus halakról, madarakról készült filmek, fotók láttán mindig megpróbálta elképzelni a tenger mélyét, a vad tájakat. Úgy gondolta, nem lenne teljes az élete, ha nem láthatná egyszer a déltengeri korallszigeteket, a hideg alaszkai folyók piros lazacait. Most, hogy már csak a tarka állatot látta, megérezte a pillanat varázsát: ami itt van, az éppolyan gyönyörű.

depositphotos_39611789_original.pngÉrezte, hogy megfájdul a térde. Meg is meredt egy kissé. Felegyenesedett, nyújtogatta, ropogtatta a lábát. Elindult vissza a tanyához.

A délután ahhoz az órájához érkezett, amikor már több van, mint meleg, inkább valami zsibbadt kábultság.

A Túr töltésének szalagnyi bicikliösvényén robogott, felfrissült az arcába vágó friss levegőtől. Két oldalt jól száradt szénaboglyák maradtak el mellette, messze, elöl kíváncsi ürgék ágaskodtak, majd tűntek el. A bukógáthoz igyekezett S., amely megduzzasztja a folyót, mielőtt a Tiszába ömlene. Jó két-három méter mély, csendes, hűvös víz van ott, sehol olyan jót nem lehet fürödni.

Meztelenül csobbant a vízbe, egy lélek sem járt a környéken. Lassan, a hátára fekve úszott, felfelé a folyásnak.

– Még horgászok sincsenek – tűnődött –, pedig a gát utáni sellőkben még ilyen melegben is szokott üldögélni néhány elszánt pecás. Nem is lehet, kínálkozott a rejtély megoldása, hiszen ilyenkor minden munkabíró embert a szénapetrencéknél találni, gondolta, és azt latolgatta, visszamenjen-e még az embereihez vagy sem. depositphotos_61482361_original.pngRosszkedvűen tempót váltott, és karjával nagyokat húzva megcélozta a parton hagyott ruháit.

Már langyossá szelídült a meleg, és a nap is vörössé a fehéren izzóból, amikor S. félúton harmadjára is csordával találkozott a sok kis falu egyikében. Nem próbálkozott utat törni magának a jóllakott, hordónyi hasú, eltelten ballagó tehenek folyamában. Félreállt az árokszélre, majdcsak elfogynak. Nehéz tejszag vonult a kolomp hangja után. Leállította a motort, és elnézett a tengernyi tarka hát fölött. Mintha a víz hozná, egy zöld terepjáró próbált előbbre jutni a nehezen szétváló csordában. Három korcs kutya eszeveszett ugatással próbált segíteni, kevés sikerrel. A lassan közeledő autóban S. a főnökét ismerte fel. Zsibbadtan érezte, hogy nedves lesz a tenyere a kormányon. Kényszeredetten biccentett, hang nem jött ki a torkán. A szó különben is beleveszett volna a hatalmas zsivajgásba. A szemüveges arc magába mélyedten meredt előre a szélvédő mögött, de amikor felismerte S.-t, vidám mosollyal intett, és valami olyasmit kiabált, hogy a csorda miatt nem tudnak megállni, és hogy majd holnap úgyis találkoznak…

 

borito_nyom_arnyekosabb_200.jpg

 

 

Vásárolja meg

a könyvet

internetes áruházunkban,

kattintson

a címlapra: 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.14. 13:57

 

 Csiporka és Bíborka megvédi jótevő barátnőjét, a viráglányt

 img_20171015_0006-crop.jpg– Gyere már, együnk végre! – húzgálta meg Csiporka a pillangó karját finoman, mert ő még egyre Ibit figyelte, aki frissen, fürgén, mosolygósan kínálta vevőinek a virágokat, majd a kiválasztottakból nagy szakértelemmel csinos csokrokat varázsolt tarka papírjaival, szalagjaival.

 – Mrrr, mrrr – kordult válaszul Bíborka üres gyomra.

 – Ne repülj, nehogy észrevegyenek és le akarjanak csapni, mint a buszon!

 – Rendben! – állt kötélnek Bíborka.  – Akkooor... ereszkedjünk le a lépcsőkorláton! Egészen olyannak látszik, mint a csúszda, amit neked építettünk, amikor otthon az óriás virág kelyhében fürdőztünk egész nap, és amikor haza akartunk indulni, te nem tudtál lejönni. Indulááás! – rikkantotta váratlanul Bíborka.

Választ sem várt, felpattant a lépcsőkorlátra. Leült, hátra intett Csiporkának, majd meglökte magát, és lesuhant a földszintre.

 – Csendesen! – pisszegett utána Csiporka, de barátnője azt már egyáltalán nem hallotta. Így felállt és nagy nehezen felkapaszkodott a korlát tetejére. Ott megállt pihegni és letörölte a verítéket homlokáról. – Mindig ez az erőlködés! – morogta. – De elegem van belőle!

Aztán elszánta magát – bár szédült, ahogy meglátta az alatta tátongó mélységet –, majd ő is elrugaszkodott. Egy darabig minden rendben ment. Már kezdte élvezni a száguldást, amikor hirtelen átfordult a nagy lendülettől, és az utolsó méteren legurult a mélybe...img_20171015_0005-crop.jpg

 – Hol vagyok? Élek egyáltalán? – kérdezte a lábtörlő közepén hanyatt elterülve, mozdulatlanul. – Bizonyára igen, ha hallom, hogy azt mondtam, élek-e! – elmélkedett rebegő hangon.

 – Csiporka! Emeld fel végre a fenekedet és gyere reggelizni! – szólt rá Bíborka.

 – Biztosan nem tudom megtenni... – jött az elhaló válasz.

 – Fáj valamid?? – ijedt meg azonnal a pillangó, és rögtön mellé röppent.

 – Nem tudom. Még nem próbáltam... – suttogta a bogárka.

 – Akkor próbáld meg, kérlek! Egy jó vastag szőnyegen csak nem üthetted meg magad olyan nagyon! – méltatlankodott Bíborka hangosan.

A hangerejével leplezte bizonytalanságát, féltését, mert komolyan aggódott, hogy barátnője még mindig nem mozdult meg az esés óta.

 – Trá, trá, trá, tráááá! – ordított párbeszédükbe egy autó dudája odakintről.

 – Megyek már! – kiáltott ki Ibi, és már hallották is könnyű lépteit, ahogy futott ajtót nyitni. – Mindent hoztál, amit kértem? Ó, de szépek! Volt viola is?! Azt nem is reméltem!! – hallották boldogöröm hangját. – És a zöldek?

 – Nem volt mindenféle, de hoztam a legszebbekből egy jó öllel! – jött kintről a mély, kedves hang válasza, majd kicsapódott az ajtó, és egy kedves arcú fiatalember sietett be a boltba, lábával szélesre tárva az ajtót.  – Hová tegyem őket, Ibiszép?

 – Csak tedd a pultra, majd mindent szépen fajtánként vázákba rendezgetek!  – Add ide, kérlek, a számlát is gyorsan, hadd rendezzem a tartozásomat! Mára még sok vendég ígérkezik!

Aztán már csak pénzcsörgés, vízcsobogás és a vázák zaja hallatszott, majd újra a mélyvidám hang:

 – Viszlát, Drága!

 – Viszlát! Köszönöm!! Ahogy fogy az áru, küldöm a megrendelőt! Óvatosan vezess!

Ibi szavaira már csak a becsapódó ajtó felelt.

 – Mi volt ez? Mi volt ez a szörnyű zaj? – nyögte szenvedőn Csiporka továbbra is mozdulatlanul.

 – Megérkezett az új áru a boltba. Sok-sok virág, zöldek a legjavából – csábítgatta barátnőjét Bíborka, hátha üres hasa és az új ennivaló ígérete megmozdítja végre.

Ekkor újra nyílt az ajtó.

 – Jó reggelt, Szomszéd! – köszönt egy egyáltalán nem kedves, gunyoros férfihang a bejárati ajtót kicsapva.

 – Jó reggelt, Mihály! – hallatszott a halk, kelletlen válasz. – Minek köszönhetem a látogatásodat?!

 – Látom, jó sok zölded van. Nekem adhatnád!! Nagyon kifogytam belőlük! – ismerte be a férfi morgósan.

 – Nem adjuk! – ordította Csiporka, aki azonnal felpattant. Ibihez rohant és a zöldek elé állt. – Csak a testemen át!! Sehová nem viszi az éléstáramat!!

 – Dehogy adjuk! – emelte fel a harcias bogárkát Ibi mosolyogva.

 – Ki ő? – súgta a fülébe Csiporka.

 – Ez a bajszos sosem segít nekem, de mindig elvárná, hogy kisegítsem, amikor a sok mulatozás közben elfelejt árut rendelni – válaszolt hasonló halkan Ibi, aki ezzel jelezte, hogy szándékosan zárja ki a beszélgetésből a nem szívesen látottat.

Mire ezt elmondta, Bíborka is hozzájuk röppent. A férfi döbbenten figyelte a vele szemben álló hármast, és meglepetten hallgatta csendes párbeszédüket.

 – Nem segít sosem, csak kihasznál téged?! – kérdezett vissza Csiporka.

Bíborkát a hallottaktól éktelen düh fogta el.

 – Menj innét, te Szőrfej Zöldpecér!!! – kiáltott rá a férfira. Úgy látom, te olyan vagy, mint nálunk az erdőben Cincogi, a cickány, aki nem hozott magával ebédet, de mindenki ebédjét megdézsmálta a bokor alatt – emlékezett vissza.

 – Csend legyen, Cseppség! – rivallt rá a nyegle férfi dühbe gurulva, hiszen az erdei példa igazsága sértette hiúságát. – Mindjárt lecsaplak benneteket, és akkor csend lesz!!

 – Ha itt valaki le lesz csapva, az te leszel – szólt a férfire higgadtan, csendesen, méltósággal, de hidegen Ibi. – Addig is csapd be magad után az ajtót, és ne rémisztgesd a barátaimat!

 – Ha lusta voltál, vállald a következményeit is!! – kiáltott rá harciasan Csiporka.

Szavaik hallatán a férfi dühösen látta, hogy nem jár sikerrel, így hirtelen sarkon fordult és bevágta maga után az ajtót. A hatalmas csapódás után odabenn egy darabig csend volt.

 – Mi volt ez? – suttogta merészségüktől utólag megijedve Csiporka.

 – Régen osztálytársak voltunk... – kezdte vallomását Ibi szomorkásan. – Ó, de szép fiú volt! – villantotta fel mosolyát. – Most már tudom, csak azért foglalkozott velem, hogy lemásolhassa rólam a házi feladatokat. Akkoriban erre nem jöttem rá..., azt hittem, szeret, így középiskolás korunkban együtt jártunk.

 – Sok-sok ember járt tegnap együtt az utcán, de szerintem egyik sem szerette a másikat! – mondta nagy komolyan Bíborka.

 – Főleg az a fedelesgurulóka nem szerethetett bennünket, hiszen majdnem maga alá tepert mindhármunkat! – emlékezett vissza Csiporka is.

 – Együtt járni azt jelenti, hogy szerelmesek lettünk egymásba... Vagyis csak én... Azt terveztem összeházasodunk. Minden tervemet, és az álmaimat is elmeséltem neki. Ezt a virágboltot is... Ellopta az ötletemet és hamarabb nyitott virágboltot nálam... az én terveim alapján... Aztán, amikor én is megnyitottam az üzletemet, tönkre akart tenni. El akarta csalni a vásárlóimat... Végre rájöttem, hogy átvert. Sokáig jártam csukott szemmel, mert szerettem... – szégyenkezett a viráglány. – Aztán összeszedtem magam és  megfogadtam, hogy többé nem állok szóba vele.

 – Ezt igazán jól tetted! – helyeselt Csiporka.img_20171113_0002-crop.jpg

 – Te vagy a világ legkedvesebb viráglánya!  – simogatta körbe bíborszárnyai finom érintésével a kis pillangó Ibi felderülő arcát.

 – Köszönöm, hogy megvédtetek, kiálltatok mellettem! De fontos, hogy az ellenlábasainkkal ne kiabáljunk, ne sértsük meg őket. Erre vigyázzatok!  Kérlek benneteket!

 – Sokkal sértőbb az elutasító, hideg nyugalom... Igazad van! Megtanulom tőled! – jelentette ki Csiporka.

 – Egyetértek! – helyeselt Bíborka, majd fellibbent egyenesen a viola nektártól csepegő kelyhébe, és onnantól már csak jóízű cuppogása árulta el hollétét.

 – Menj te is végre reggelizni, Csiporkám! – tette egy üdezöld hajtás tövébe a bogárkát Ibi. – Én meg kipakolom az árut!

***

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:10923441_925072970877136_1960095658476899916_n.jpg

Molnár Ágnes

 (A szerző Facebook oldala ITT)

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.14. 09:02

Pedagógus, edző, képviselő

Putnok

szszb_33_ki_koszta_peter_2_b.jpgszszb_33_ki_koszta_peter_1_b.jpgSzülei nyomdokain tanári diplomát szerzett, fia viszont őt követte a labdarúgó pályán és meg sem állt a magyar bajnoki címig. Megválasztották Borsod-Abaúj-Zemplén megye legeredményesebb futballistájának, az utóbbi években pedig a Putnok VSE NB III-as csapatát irányítja edzőként.

Keleméri gyerekként született 1970. április 24-én az ózdi kórházban, majd a gömöri községben töltötte első öt évét. Pedagógus szülei Putnokon kaptak állást, így oda költöztek. Édesanyja magyar-történelem szakos tanár volt, édesapja pedig biológia és földrajz diplomával rendelkezett és hosszú éveken át iskolaigazgatóként dolgozott. Két gyermeküket Putnokon taníttatták. Krisztina ma Kalocsán él és három fia van, Péter viszont - kis megszakításokkal – maradt a szülőföldön.

A putnoki gimnáziumban szerzett érettségit, majd a Miskolci Egyetem történész és középiskolai történelem tanári szakán szerzett diplomát 1995-ben. Úgy gondolta azonban, hogy valamilyen végzettség még hiányzik az életéből, ezért a Testnevelési Egyetem testnevelő mester szakát elvégezte, amit labdarúgó szakedzőivel, majd UEFA „A” licenccel egészített ki. A sport ugyanis életeleme volt gyermekkorától, hiszen 13 éves korától a Putnok VSE serdülőcsapatának igazolt játékosa volt. Csakhogy közben megszerette a kézilabdát és egy évre sportágat váltott. Így persze ez sem igaz, mert mivel nem tudott választani, így mindkét putnoki csapatban játszott. A futballisták akkor a megyei I. osztályban, a kézilabdások NB II-ben játszottak. Előfordult, hogy egy nap mindkét csapatban rúgta vagy dobálta a gólokat.

Az egyik focimeccsen aztán felfigyelt rá a Diósgyőri VTK akkori edzője, Sándor István, és Miskolcra csábította. A DVTK-ban 1993-tól két évig futballozott, majd Szerencsre igazolt NB III-as bajnokságba. Onnan Szikszóra került újabb egy évre, majd a Borsod Volánban töltötte a következő négy évet. Csatárként egyre-másra rúgta a gólokat, többször volt gólkirály. 2003-ban megválasztották B.-A.-Z. megye legeredményesebb labdarúgójának, amit sportpályafutása legnagyobb elismerésének tart. Közben különböző tornákon vett részt aktuális csapataival, amelyek közül a Borosi László emléktornát emeli ki, ahol több alkalommal ő szerezte a legtöbb gólt. Putnokra 2000-ben igazolt és a következő évben megnyerték a megyei bajnokságot, de később az NB II-be is feljutottak. Annak az osztálynak átszervezés miatt mondtak búcsút, ám azóta folyamatosan az NB III-ban játszanak.

Péter először játékos-edzőként irányította a csapatot, majd egy év megszakítást leszámítva ő ül a kispadon. Nem biztos, hogy mindezt hálás feladatként éli meg, hiszen a mérkőzések időpontjának ütközése miatt csak ritkán láthatja legnagyobb fiúk mérkőzéseit. Márk Putnok és Kazincbarcika utánpótlás csapataiban futballozott, de utóbbi városba édesapja révén került, aki besegített a szomszédvárban a fiatalok nevelésében, az NB I-es korosztályos bajnokságban, ahonnan Márkot leigazolta a Budapest Honvéd, így az általános iskola nyolcadik osztályát már a fővárosban, a Honvéd Akadémián végezte. Édesapja úgy érzi, jó döntést hozott feleségével, amikor gyermekük sportkarrierjét támogatták, hiszen fiúk 16 éves korától több korosztályban folyamatosan magyar válogatott. Az 1996-ban született Márk egy évet Kisvárdán töltött és az elmúlt bajnoki szezonra igazolták vissza, ahol felért a csúcsra. A Honvéddel megnyerték az NB I-es magyar bajnokságot. A siker ellenére mégis csapatot váltott, az őszi szezont már Mezőkövesden kezdte.

A Koszta házaspárnak három fia született, Levente 2005-ben, Vince 2010-ben érkezett, ők a helyi általános iskolában tanulnak. Még nem döntöttek arról, kipróbálnak-e valamilyen sportágat versenyszerűen A gyermekek édesanyja Korbély Melinda, akivel együtt érettségiztek Putnokon és jelenleg óvodapedagógusként dolgozik a városban.

Péter az edzői feladatok ellátása mellett civil szakmáját is gyakorolja, hiszen a Serényi László Általános Iskolában történelem és testnevelés tantárgyakat tanít, de óraadóként átjár a Gomba Levente Gimnáziumba is, ahol tornaórákat tart. Ha mindez kevés lenne, barátaival hetente egyszer este fociznak a tornateremben, hogy karban tartsák fizikai állapotukat és élvezzék szeretett sportágukat. Emellett szeret teniszezni is, a Gömör Sport színeiben igazolt versenyzőként játszott néhány évig.

Népszerűségének köszönhetően nem kerülhette el a politikai megkereséseket sem, 2010-ben a Putnok Városért Egyesület tagjaként, került be Putnok Város Képviselő-testületébe, ahol beválasztották a pénzügyi és a városfejlesztési bizottságba. Különösen az előzőben van lehetősége a putnoki focicsapat támogatását javasolni, vagyis lobbizni a stabilabb pénzügyi helyzet megteremtéséért, ami aztán az eredményekben is jelentkezhet.

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

  

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.14. 08:20

Gyógyszerész

Gávavencsellő

szszb_33_tk_dr_szopko.jpgMa nehezebb gyógyszerésznek lenni – kérdőjel illik a mondat végére, netán komoly állításról van szó? Hitelesebb forrásból nem is kaphatnánk választ, mint a Vitál Gyógyszertárban a Szopkó család bármely tagjától. Nem akármilyen teljesítményt tudhatnak maguk mögött, mert a férj és a feleség egyaránt gyógyszerész, két gyermekük született, Zsuzsa (1985) és Péter (1988), mindketten ezt a hivatást választották, és szüleikkel együtt dolgoznak Gávavencsellőn. Bejárjuk a 20. század második felét, és belekóstolunk a 21. század történéseibe. Két generáció ugyanabban a szakmában. Számos hasonló, és igen sok különböző élmény, információ birtokosai. Vajon össze tudják-e hasonlítani a gyógyszerészet napi menetét? A szülők valószínűleg, a felnőtt gyerekek legfeljebb a kiskorukban látottak alapján tudják visszapörgetni az időt. A helybeliek, akik generációk óta itt váltják ki a recepteket, és hallgatják meg a patikusok tanácsait, örömmel veszik, hogy a két fiatal gyógyszerész ugyanolyan lelkesedéssel, türelemmel és szabatosan magyarázza el a tudnivalókat, mint pár évtizede teszik ezt a szüleik. Zsuzsa szívesebben tartózkodik az officinában, elbeszélget a belépőkkel, mindig van egy jó tanácsa a felírt készítményhez. Péter inkább kutató, elemző szakember, szívesebben tölti az idejét a laborban, készíti a magisztrális termékeket. Kifejezetten érdekli az informatika, és ebből az egész család profitál. Ha valamit sürgősen keresnek, vagy éppen felmondja a szolgálatot egy számítógépes alkatrész, Péter azonnal „meggyógyítja”. Kíváncsian várja mindenki a mostanában beharangozott elektronikus receptfelírást és gyógyszerkiváltást. Dr. Szopkóné Ilike megnyugtat, már készen áll a rendszer, bármelyik pillanatban be tudnák üzemelni. Úgy tudják, egy évig még párhuzamosan futhat az elektronikus és a papír alapú recepthasználat. Majd az idő és a gyakorlat jelenti a puding próbáját…

Szopkó József tiszadobi születésű, Tiszalökön érettségizett és a Szegedi Tudományegyetemen szerezte meg gyógyszerész oklevelét. Felesége, lánykori nevén Mátrai Ilona Békés megyében, Szeghalmon született, egészségügyi szakközépiskolában érettségizett, s egyúttal általános asszisztensi képesítéssel is rendelkezett. Elvégezte a csecsemő- és gyermekgondozó szakot, majd gyógyszertári asszisztensként újabb szakmát sajátított el. Tudta, hogy a továbbtanulást úgy oldhatja meg, ha előtte dolgozik. Debrecenben a Gyógyszertári Központ indított egy előkészítőt biológiából és fizikából, ez pedig felvételi tantárgy az egyetemen. Döntött, jelentkezett, sikerrel elvégezte a fővárosban az egyetemet. Mesébe illő, ahogy a férjével egymásra találtak. Ilike Tiszaeszláron lakott, Rakamazon dolgozott, József pedig úgynevezett pendliző gyógyszerész volt. Amikor már tudták, hogy nemcsak a hivatást, hanem társat is találtak egymásban, olyan helyet kerestek, ahol mindkettejüknek tudnak állást biztosítani. Így kerültek Fehérgyarmatra. Az ott töltött 5 év alatt születtek meg a gyerekek. Szolgálati lakásra is vágytak, és a Gávavencsellőn megüresedett állást mintha a házaspárnak találták volna ki. A többi történelem. Hihetetlen odaadással irányították a gyógyszertárat, tartották a kapcsolatot a betegekkel, adtak tanácsot, ha kellett. 1995-ben magántulajdonba került a patika. Megélték a rendszerváltást, a privatizációt, és a szűkös készlet helyett ma már közel 2 ezer különböző gyógyszert, gyógyterméket, babaápolási, higiéniai terméket forgalmaznak. Naponta háromszor érkezik valamelyik szállító, a gyógyszerhiány ritka fogalom. Akad azért tartósan nehezen beszerezhető, de a háziorvosokkal történő konzultáció a betegek javát szolgálja. Inkább írják fel ugyanazt a hatóanyagot tartalmazó készítményt más néven futó tablettában, minthogy valakinek ne tudjanak hozzájárulni a gyógyulásához.

Érdekes kérdésre világít rá Szopkó József, nevezetesen az árképzésre. Évtizedekkel ezelőtt például a Kalmopyrinért ugyanannyit kellett fizetni Győrben vagy Nyíregyházán. A magánosítás elterjedése ezt is megváltoztatta. Bár a receptre felírt gyógyszerek ára nagyjából hasonló, a gyógytermékek, gyógyászati segédeszközök, babaápolási cikkek, vagy a homeopátiás pirulák esetében nagy lehet a különbség. Éppen ezért a környékről érkező páciensek jövedelmi viszonyaival is célszerű tisztában lenni, mert Budán vagy egy nyírségi, rétközi településen, mint például a fiókpatikájuk falujában, Tiszabercelen, nem tudják kifizetni a magasabb árakat.

Három évtizede egy helyen szolgálnak – ritkaság ez a mai világban. Ám ahonnan ők indultak, szüleik, nagyszüleik számára természetes a hűség, a társ, a választott hivatás és a gondjaikra bízott betegek iránt. Ezeket az értékeket szavak nélkül, tetteikben adták tovább a gyermekeiknek. Humanitásuk példaértékű, ezért zárták szívükbe a „betelepült” családot a gávavencsellőiek.   

tk_70_px.jpg

 

Írta:

Tóth Kornélia 

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.13. 15:56

Ősz  Zoltán alkotása
23439423_1893813393968664_46548351_n.jpg
Pasztellkréta.
2015.
Ó a Rába, a kedves, a kicsit hátrébb csúszott folyócska a Duna mögött. Ősz Zoltán pasztell képén is jól láthatjuk a túlsó partot, a jobban dobó fiuk akár versenyezhetnének kavicsdobálással. Igen, itt szelíd, kedves, és keskeny de a jeges áradásnál hamar megmutatta erejét. Valamikor sok gondot okozott, mert a fahidak többségét elvágták, elsodorták a jégtáblák, az ártéren a fákat is eldöntötte. De ne a rosszabb oldaláról beszéljünk, hiszen a kép minden szépet, jót sugall. Partja üde zöld, árnyékos fák, kis taposott ösvények, ahol jó otthon lenni. A nagy fák bánatosan nézegetik magukat a csillogó víztükrén, talpuk alatt folytonos táplálékot kapva a folyóról. Ősz Zoltán Erdély szülötte a nagy sodrású hegyi zubogókhoz szokott, de az új vidék, a táj épp olyan kedves, meghitt öleléssel veszi körül, ami a képein is látszik. Mi akik régóta itt élünk vegyük észre természeti csodáinkat, élvezzük azt a szépséget amibe beleszülettünk.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.12. 09:57

Polgármester, iskolaigazgató

Biri

szszb_33_mha_almasi_katalin.jpgA testi-lelki harmónia  az életminőség szinten tartásának elengedhetetlen feltétele – ezt vallja Almási Katalin is, Biri község polgármestere, a Dankó Pista Egységes Óvoda- Bölcsőde Általános Iskola, Középiskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Legtöbb esetben külön - külön az egyik tisztség betöltése is teljes embert kíván, ám lassan nyolc éve ezt a két fontos feladatot Almási Katalin egy személyben látja el. Nem titkolja, hogy a nap 24 órája is sokszor kevés a mindennapi teendők ellátására. Szellemi frissességének megőrzése érdekében ezért hetente legalább kétszer szakít időt a testedzésre. Amikor a konditeremből hazafelé tart, úgy érzi, a jóleső fáradtság megsokszorozza erejét, teherbíró képességét; számtalanszor észre vette, hogy egy kiadós edzés után támadnak a legjobb gondolatai.

Katalin 1966-ban született Debrecenben.  A nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumban érettségizett, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen diplomázott. Debrecenbe később többször is visszatért újabb diplomákat szerezni.

Amikor édesanyja - Almási Lászlóné -  dédelgetett álmát megosztotta lányával:  egy olyan iskola életre hívását, ahol a hátrányos helyzetű tanulókat felkarolják, tanulásukat, képzésüket,  elősegítik, akkor Katalin úgy érezte, ez komoly kihívás, bátor elkötelezettség a nehéz sorsú gyerekek és felnőttek iránt,  amiben részt kell vállalnia. Természetesen férje és fia, István is aktív részesei a családi vállalkozásnak, utóbbi az oktatási központ egyik ügyvezetője.

Ezután sok buktatóval teli, mozgalmas időszak következett. Az első szakiskolai képzést bérelt osztálytermekben kezdték, később elindították az általános iskolai oktatást Érpatakon, majd a birisi iskola épületének megvásárlása után alakult ki az intézmény profilja. A szakképzés  mellett gimnáziumi osztályt is szerveztek, végül a felnőttképzéssel vált teljessé a képzési rendszerük. Szerinte különös nevelő hatással bír az, amikor a szülő és a gyerek egy időben  „növendéke” az iskolának.

Az igazgató asszony gyors észjárású, határozott vezető, aki tudja, hogy a „portékát el is kell tudni adni”, ezért minden oktatási fórumon részt vettek, az innovatív ötleteiket beépítették az intézményszervezésükbe, az oktatási módszereikbe. 2009-ben a megyében szinte elsőként ebben az iskolában mutatták be nagy szabású konferencia keretében a komprehenzív – befogadó, átkaroló – intézménymodellt. Küldetésnyilatkozatuknak egyik fontos eleme az előítéletek, a kirekesztés elleni küzdelem mellett a másság elfogadására nevelés.

Az iskola falán egymást érik a megnyert pályázatok táblái, amelyek sok millió forint támogatásról tudósítanak. Ezek a pénzek főleg a tartalmi fejlesztéseket szolgálják, de jutott belőle   esélyegyenlőségi, kábítószer fogyasztás és bűnmegelőzési programokra, roma fiatalok tehetséggondozását segítő tevékenységekre is.

A szülői házzal való együttműködés pedagógiai munkájuk fontos része. Az igazgatónő meggyőződése, hogy igazi sikereket csak a szülőkkel együttműködve tudnak elérni.   Becsalogatásuk az iskolába náluk sem megy könnyen, ezért azt találták ki, hogy a tanárok mennek ki a településekre, vagyis kihelyezett szülői értekezleteket tartanak. A kollégáitól elvárja, hogy kellő empátiával közeledjenek a tanulókhoz, keressék a leghatékonyabb nevelési módszereket, a felmerülő konfliktusokat pedig a felek – diák, szülő, pedagógus – megelégedésére igyekezzenek feloldani.

A tanulók együvé tartozásának, a közös értékrend képviseletének egyik legkifejezőbb megnyilvánulási formája a hagyományok ápolása. A Dankóban – mert így hívják közel s távol az iskolát – a hagyományaik őrzése központi szerepet kap, minden hónapra jut egy-két fontos esemény: erdei iskola, Márton-nap, Mindenki karácsonya, verébavató, szalagavató, farsang, ballagás, nyári tábor.

Katalin büszkén sorolja az iskola hírnevét öregbítő, tehetséges tanulókat. A Terne Cserhaja Színkör az Országos Diákszínjátszó Találkozó Regionális Döntőn a Cigánymandala című előadásukkal arany minősítést nyert. Megemlíti, hogy az X-Faktor tehetségkutatóban a Dankó régi diákjaiból álló együttes, a Ham Ko Ham országos hírnevet szerzett, és azóta falunapok, fesztiválok sikeres, keresett fellépői.

A birisi iskola igazgatójaként a település életébe is belelátott, érzékelte, gyökeres változásnak kell bekövetkezni az önkormányzatban annak érdekében, hogy a község a valódi fenntartható fejlődés útjára lépjen. A 2010-es önkormányzati választáson majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint az ellenfele.  Fontosnak tarja megjegyezni, hogy ő és a képviselő-testület tagjai sem részesülnek fizetségben a munkájukért.

A polgármesteri és igazgatói feladatait is teljes erőbedobással végzi, igazi „energiabomba”, akinek életcélja, hogy jobbá, szebbé tegye a közelében élő emberek életét. Amikor a tervekről kérdezem, felcsillan a szeme: Jövőre épül a bölcsőde!

***  

mha_3.jpg

Írta:

Margittai H. Ágnes

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.11. 14:06

Színművész, rendező, igazgató

Mátészalka

szszb_33_tk_buzogany_bela_1000.jpgAhogy az ember belép az általa vezetett intézménybe, a Mátészalkai Kulturális Központ és Színház épületébe, megállapíthatja, hogy erős gazda dolgozik a létesítményben. „Isten hozta a kultúra házában!” – üdvözöl az aranybetűkkel írt mondat. Határozottan jelzi egyrészt, hogy a ház működésének fundamentuma keresztény értékrendre helyezkedik, másrészt pedig leszögezi, hogy ez nem vegyesbolt, nem piac, hanem a nagybetűs Kultúra Háza. A felirat alatt igen érdekes színházi montázs látható (Pénzes Bence alkotása), amelyet színpadi bordó függönykeretbe helyeztek. Kétséget nem tűrően hirdeti, hogy a színház művészete primordiális helyet követel itt magának, és ezt a polgári ízlésű, aranyba foglalt tükrök csak hangsúlyozzák. Jobbra tekintve, szép betűkkel, a Dienes Galéria feliratot olvashatjuk, amely a képzőművészetek által birtokolt, jól felszerelt kiállító teret jelzi. Képes Géza költő hagyatékából származó, meglepő legendájú falióra tiktakol az előtérben, s alatta a budapesti Zeneművészeti Akadémia egyszervolt moha zöld, billenős székeiből díszeleg néhány. Utat mutatnak a Zeneterem felé, amelyet kis kávézó rész vezet be. Balra csodálkozva elementáris erejű, dongából készült szobrok (Megyer Márta műveiből állandó kiállítás) ejtenek rabul, valamint Makovecz Imre tiszteletére emelt donga-kapuba elhelyezett grafika. Buzogány Béla szecessziós bútorokkal berendezett irodájának dicséretére ő csak azt mondja, hogy fontos a stílus, de huncutul hozzáteszi: – Látná az emeletet… Nos, megnéztem. Pazar, század eleji bútorokkal berendezett szalon, gyönyörű előadótermek, kiállítások mindenhol. Itt a falak is regélnek. Az igazgató nagyszerű riport alany, dől belőle a szó, lerí, hogy szereti a házat, munkáját, és ért is ahhoz, amit csinál. Méltatja munkatársait, az önkormányzat művészetbarátságát, de mindenekelőtt a fantasztikus közönséget, amelyet Mátészalka lakossága nyújt.

– Ezt a gyönyörű, magyar, szecessziós épületet egy folyosó, meg intim belső udvar köti össze a színházzal. Kevesen tudják, hogy megyénkben, Nyíregyháza mellett, csupán Mátészalka rendelkezik önálló színház épülettel. Többek között ezért örülök, hogy egy évtizede én lehetek e ház igazgatója. A fakazettás mennyezetű, hatalmas aulán keresztül juthatunk a 450 személyt befogadó színházterembe, amelynek remek akusztikája, kényelmes zsöllyéi, és jó technikai felszereltsége van – beszéli lendülettel Béla.

Az 54 éves művész mintegy harminc esztendeje él Magyarországon, hiszen ifjú korát Marosvásárhelyen töltötte. Ott szerezte színművész diplomáját is, a Színművészeti Egyetem film-, tv- és színház szakán. Rövid ideig a Nagyváradi Állami Színház, később a Debreceni Csokonai Színház színésze volt, ahol kiváló fő- és karakter szerepeket játszhatott el. Aztán a színházcsinálás sajátos útjára lépett, SZABAD színházat hozott létre, amely mentes a kőszínházi mellékhatásoktól.

– Az értelmetlen kiszolgáltatottságtól mindig hidegrázást kapok. Az alkotás folyamatában alázatosnak kell ugyan lenni, de nem szükséges megalázkodni – fejtegeti.

Rendezőként örömmel beszél az elmúlt évek sikereiről: Moliere: Tartuffe; Pirandello: Az ember, az állat és az erény; Labiche: Gyilkosság a Maxime utcában, István, a király, stb. Különös fény ragyog szemében, amikor a maga írta darabok rendezéséről lelkendezik: Csalafinta hozomány (ízes szatmári komédia), A tékozló fiú (musical), A Petőfi-titok (musical), valamint a számtalan zenés mesejáték.

– Kedvelem a zenés színházat – mondja. Annak művelésében pedig mázlim van, hiszen két kiváló, tehetséges társam van a munkában: Kiss Ági karvezető, énekes, énektanár, aki tanulmányait Zeneakadémián végezte – szerencsémre feleségemként is szerethetem őt –, valamint Turcsán Andris zeneszerző, hangszerelő-mester barátom, aki zsenijét mindig odateszi előadásaimhoz.

Ami a közművelődési munkát illeti, Béla elsősorban a nemzeti és lokálpatrióta öntudat erősítésén dolgozik. Több kitüntetés tulajdonosa, de azt szereti a legjobban, amit ő meg munkatársai alapítottak (Szentpétery-díj), s adnak évente az arra érdemeseknek. Nevéhez kötődik a Talán Teátrum (20 éve működő társulat), Mátészalka dala, a Mátészalkai Fényes napok egyedisége, a Mécsestartó fiú életre keltésének misztériuma, a Fényes felvonulás különlegessége, és mindazon kulturális kövek, amelyeket felismerhető szakmai ízléssel helyez nap, mint nap a város asztalára. Csapatjátékos, munkájában viszont maximalista, és mindenkitől elvárja a teljes odaadást.

Buzogány Béla értelmiségi székely, református család sarja. Húga is színésznő. Három gyermek, Borbála Lujza (21), Regő (11) és Botond (8), hálás apja. Családjának melege miatt tud igazán boldog lenni.

– Sokat dolgozom, mert gyermekeim meg fogják majd kérdezni, hogy mit hagytam örökül. Alakításaim, rendezéseim, írásaim és végtelen szeretetem… tán beszélni fognak… 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

  

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.10. 15:10

Gyermek-rehabilitációs osztályvezető főorvos

Nyíregyháza

szszb_33_tk_dr_kantor_katalin.jpgSzállodának is beillik az a pazar környezet, amelyben a gyermekek mozgását, idegrendszerét, képességeit, egyáltalán az életbe történő beilleszkedését segítik a megyei kórház gyermek-rehabilitációs osztályán. Míg a rendkívül elfoglalt osztályvezető főorvosnőre várok, gyönyörködik a szemem a krémszínű falakra rajzot fák, madarak, virágok láttán. A megyei kórházban vadonatúj tömböt kapott a gyermek-ellátás. Még a sikeres IKEA pályázat is hozzájárult a skandináv típusú bútorok, kényelmes székek, függönyök beszerzéséhez. A hazai kórházmintától eltérően itt nincs tumultus, időre érkeznek a kis páciensek. Dr. Kántor Katalin 2013 óta vezeti a 25 dolgozót foglalkoztató osztályt. A csinos, megnyugtató, halk szavú orvosnő már a lényével gyógyít.

Óvodásként találkozott dr. Princzinger Ágota főorvossal, aki akkor a kisegítő iskolában is foglalkozott a gyerekekkel. Katikának az édesanyja védőnőként ott dolgozott, és gyakorta magával vitte a kislányát, különösen, ha fájt valamije. A főorvosnő olyan hihetetlen pozitív benyomást tett rá, hogy életre szóló kapocs jött létre, az orvosnővel és a hivatással. Így aztán vitán felül állt, hogy 1990-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemre jelentkezik. Hat év múlva diplomázott, és azonnal a gyermekosztályon helyezkedett el. Öt év gyakorlat után szakvizsgát tett csecsemő- és gyermekgyógyászatból. Ezután gyermek-neurológiából tett ráépített szakvizsgát a Semmelweis Egyetemen. Ahogy egyre szélesebbre tárult előtte a tudomány, és látta a rászoruló gyermekeket, úgy igyekezett még többet tanulni. 2012-ben gyermek-rehabilitációs szakorvosi képesítést szerzett.

„Én olyan légkörben nőttem fel, ahol a nagycsalád adja a biztonságot, a szülők felelősségteljesen nevelik a gyermekeiket, és a társadalomban fontos feladat vár mindannyiunkra, csak meg kell azt találnunk. Édesanyám, lánynevén Karámos Irén (75) védőnő és édesapám, néhai Kántor János agrármérnök családjában Irén nővéremmel – aki szintén gyermekorvos, endokrinológus, diabetológus – azt tapasztaltuk meg, hogy apa, nyolc testvérével együtt, összetartja az egész famíliát. Adtak a véleményére, kikérték tanácsát. Nekünk ez felejthetetlenül boldog gyermekkort ajándékozott. Szeretném Botond fiamnak, aki 12 éves és a görög katolikus általános iskolába jár, megmutatni, mit jelent olyan alapértékeket hozni magunkkal a szülői házból, amelyre a saját családunkat is alapozhatjuk.”

A családtörténelem megismétli önmagát, mert Botondot az édesanyja ugyanúgy magával viszi, ahová lehet, ahogy kislányként megélte ezt. Szereti az állatokat, imádja az íjászatot, és sokat túráznak kettesben a közeli Zemplénben, most a Bükk és a Mátra következik. Nyáron Argentínában jártak, a Rehabilitációs Társaság Világkongresszusán. A doktornő, édesanya bakancslistáján szerepelt az Iguacu-vízesés, gyönyörködhettek benne. Jártak már Singapurban, Párizsban. A nyiladozó értelmű gyermek úgy nő bele az orvoslásba, hogy talán észre sem veszi. Szereti a történelmet is, édesapja azt tanítja, és kialakítanak egy olyan világképet, amelyben a tudás, a mind többre, szebbre, jobbra törekvés számít.

A gyermek-rehabilitáció több évtizedes múltra tekint vissza a megyében. Annak idején dr. Pethő Ágnes főorvosnő, aki először vezette a gyermek-rehabilitációs osztályt, olyan magas szakmai mércét állított fel, hogy Kántor doktornő hálát adott az égnek, hogy ilyen csapat tagjaként gyakorolhatja hivatását, és közben bővítheti szaktudását. Másik szakmai és emberi mentorának éppen Pethő főorvosnőt tartja. Ma már az osztályon négy gyermek-rehabilitációs szakorvos és két segítőjük, Princzinger főorvosnő a neurológiában, dr. Dolinay Tamás főorvos a tüdőgyógyászat terén alkotja a gyógyító team-et.

Még van hová előre jutni. Például a koraszülöttek fejlesztése nemcsak heti egy alkalommal, hanem három havonta, egyhetes intenzív formában sokkal eredményesebb lehet. Annyira jó tapasztalatokat szereztek erről az osztályon, hogy információikról beszámoljanak a következő világkongresszuson Vilniusban. Botond ismét számíthat rá, hogy édesanyja magával viszi. Vagy például a veleszületett mozgáskészségek gyakorlásán keresztül elérhető mozgásfejlesztési gyakorlat (Vojta terápia) országos bevezetése. Egy kollégát már kiképeztek Németországban. A jövő évben tervezi a Nemzetközi Vojta Társasággal közösen a képzés bevezetését.

A legnagyobb elismerés számára, ha a hátránnyal születő gyermek ledolgoz ebből valamennyit, megmutatja a rajzát a doktornőnek, vagy bemutatja, milyen tevékenységet is meg tud már oldani gond nélkül. Sose felejti azt a kislányt, aki elhozta a „Kati babáját”, bizonyára nem véletlen a névadás. Sok fáradság, fájdalom, könny, törődés és szeretet oldódik a gyermekek rehabilitációjában.

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

   

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.10. 09:42

A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója, címzetes egyetemi docens

Nyíregyháza

szszb_33_zsl_szalacsi_arpad.jpg„Erdők jó kezekben!” – ez a NYÍRERDŐ Zrt. frappáns szlogenje. Benne van a cég filozófiája, a magas szintű felkészültség és szakmaszeretet, ezt célként és zsinórmértékként tartja számon Szalacsi Árpád. Vezetőként is ez a sikerének záloga. Következetes, ebben példamutató kíván lenni, hiszen, mint taglalja, az erdész szakma a hivatástudaton kívül másfajta attitűdöt, alázatot és türelmet is igényel. A vállalati kultúra értéke, normái a munkatársak figyelmében, az igényesen szerkesztett, informatív honlapban, a kiadványokban, prospektusokban, a kommunikációban is megjelennek.

A tanulás, a képzés, a motiváció gondolatvilága végigkíséri beszélgetésünket. Sikeres pályaválasztásának is ez a kulcsa. Általános iskolai biológiatanára az órákon, természetismereti táborokban kedveltette meg vele az erdők-mezők világát. Innen egyenes út vezetett Mátrafüredre az Erdészeti Szakközépiskolába, majd a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karára. 1996 augusztusában került a NYÍRERDŐ Zrt.-hez, ez az első munkahelye. Okleveles erdőmérnökként különböző beosztásokban dolgozott, 2002-ben lett Fehérgyarmaton erdészeti igazgató, 2010 óta a társaság vezérigazgatója.

Az erdők hármas funkcióját – az erdő- és vadgazdálkodást, az erdő védelmét, illetve társadalmi-közjóléti szerepvállalást – igyekszik egyensúlyban tartani. A Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye területén kilenc önálló erdészeti egységgel 60 ezer hektár állami tulajdonú erdőterületet kezel, ennek harmada gazdálkodási korlátozás – Natura 2000, természetvédelmi oltalom – alatt áll. Például a Debreceni Nagyerdő, a Gúthi-erdő, a Bockerek-erdő, a Baktalórántházi erdőtömb egy része.

A hagyományos erdőgazdálkodás komplex irányítása mellett vonzódását e tájhoz doktori disszertációjának témája, „Természetközeli erdőgazdálkodás lehetőségei a szatmár-beregi sík erdeiben” is bizonyítja. Nemcsak a tudományos, hanem az oktató munkát is fontosnak tartja, a Debreceni egyetem vadgazda mérnökképzésében is részt vett, a záróvizsga bizottság állandó tagja, az erdészeti szakmai tanácskozások rendszeres előadója. A NYÍRERDŐ életében az akác, mint erdészeti hungarikum kiemelkedő szerepet játszik, jól alkalmazkodik a klímaváltozáshoz. Nemcsak idehaza, külföldön is keresettek az ebből készült termékek, és hasznából tudják fenntartani, gondozni a természetszerű, őshonos fajokat, erdőket.

A Társaság fontos tevékenysége a vadgazdálkodás, a lónyai, a gúthi és a halápi vadászterületeket sok hazai és külföldi vadász keresi fel. A vadászat egyébként Szalacsi Árpádnak is kedves foglalatossága.

A cég közjóléti szolgáltatásai többször is szóba kerülnek. E társadalmi szerepvállalás felértékelődött, elvárás, de ezt csak eredményes gazdálkodással tudják elérni. Ha a közönség megismeri az erdészek munkáját, biztosítva lesz az erdő megbecsülése, ez közjóléti tevékenységük célja. Folyamatosan karbantartott objektumokkal, szabadidő komplexumokkal, nagyszabású programok szervezésével élményekhez juttatják az embereket, megteremtik a pihenés, a rekreáció, az oktatás, a játék, a sport és a testedzés lehetőségét – oxigéndús erdei körülmények között. Különösen nagyszabású felújításokat végeztek az utóbbi hónapokban a Nyíregyháza tüdejének nevezett Sóstói Parkerdőben.

Erdőpedagógiai tevékenységükkel a jövőt is építik. A Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola a Nyíregyházi Erdészet épületében speciális felszereltséggel, kiváló szakemberekkel működik. Debrecenben a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolát tartják fenn, és üzemeltetik a város tulajdonában levő Hármashegyi Erdei Iskolát is.  

Fontosnak tartják, hogy a Társaság által kezelt természeti értékeket kiadványokban, filmeken is bemutassák. Utóbbiakkal több is díjat nyertek nemzetközi természetfilm fesztiválokon.

Szalacsi Árpád számos társadalmi megbízatást is betölt. Elnöke a Megyei Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóságának és a Magyar Labdarugó Szövetség Amatőr Bizottságának. Vezeti az Országos Erdészeti Egyesület Megyei Helyi Csoportját is. Szabadidejében a vadászat mellett, futásra, teniszre és focira is igyekszik időt szakítani.

A természet iránti szenvedélye bizonyára befogadásra talál gyermekeiben is, 18 éves lányával és 13 éves fiával sokat járják az erdőt.

Sikeres ember. Igencsak rokonszenves, miközben a Társaság alkalmazottaiért érzett felelősségéről beszél, akkor a kívánt jó közérzetről és az elvárt tulajdonosi tudatról-kötődésről is szól, mert csak így – közösen – lehet sikeres a cég.

***  szszb_25_pa_zselinszky_laszlone.jpg

Írta:

Zselinszky Lászlóné

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.09. 10:07

Írta: Antal Anikó 

 

23364777_1457611370955381_949820177_n.jpgAzt hitte, túl van már mindenen. Túl világomláson, csillaghulláson, nap- és holdfogyatkozáson, hegyeket kopárrá romboló szélviharon, túl az óceánon, kontinenseken, túl mindenen. Úgy vélte, belőle már csak kő maradt, smaragdzöld borostyánnal borított márványfehér szobor egy kihalt templomkertben. Az idő tengerében testét szikárrá feszítette az éveken át húzódó várakozás. Íj lett belőle, elpattanni készülő húr, kifeszített repülni vágyás bele a semmibe.

Tér és időn kívüli, rózsaablakok opálos színével festett, kaleidoszkóp kövekkel kirakott magánya körül száraz, barna avarrá fogytak a lehulló pillanatok. Szinte belezsibbadt a teste egy láthatatlan állóvízbe, amiben csak emlékcseppek formáltak körkörös ezüstgyűrűt, ahogy a novemberi esőben arcát mosdatva, a múlt tükrében nézte önmagát, újra élt néhány elsárgult falevélnek tűnő régi pillanatot. Sokszor látta magát kislányként, ég felé kitárt kezekkel, ahogy szabadon fut le a folyó partján a töltésről, bele az ismeretlenbe, aranyló és bordó almákkal tarkított fák rengetegjébe. Sokszor elbújt, fára mászott, virágot szedett és koszorút font sötétbarna varkocsába, királynőnek képzelte magát, ahogy belesimult egy almafa vastag ágába és onnan nézte az alatta elterülő csodavilágot, lepkéket, szitakötőket, apró gyümölcsöket, smaragdzöld fűszálakban elrejtett királyságot. Gyűjtögette a perceket, az illatokat és hangokat, beleivódtak teste egész körforgásába, eggyé vált kicsiny mikrokozmosza a végtelennel. Része volt egy kerek egésznek, ami évekkel később édesanyja halálával hirtelen darabokra tört. Akkor is hasonlót érzett. Futni akart és repülni vágyott. Erősen összeszorított szemekkel, ég felé kinyújtott kezekkel szaladt lefelé a lejtőn, bele az ismeretlenbe, bele a semmibe, nem mosolygott, nem sírt, csak futott, miközben testét belül megállás nélkül perzselte a fájdalom.

Arcok jöttek-mentek, kedvesek és hűvös idegenek, melyekből próbált magának összerakni egy anyamozaikot. Nézte az anyakorú hölgyek frizuráit, mozdulatait, kétségbe esve próbált kapaszkodni egy-egy elegáns lépésbe, hanglejtésbe, ami olyan anyára emlékeztető lehetett volna, de mind csak mintha gesztusok voltak, hiányzott belőlük az az égő virágszirom, ami régen anya szíve volt. Semmi nem volt már olyan, mint akkor, amikor még gyertyafényes tortával ünnepelt születésnapot, izgalomtól kipirult arccal osztott meg egy-egy titkot anyával, eldugott kis vendéglőkben vagy csak otthon, a teraszon. Akkor is futni vágyott, mikor ügyetlenül kavargatta a tűzhelyen a paprikás krumplit, mert anya azt kívánta a betegágyon, de a tányéron gőzölgő sárga kockák és barna kolbászdarabok a padlón végezték, mert az ízük más volt a zöldellő petrezselyemtől, és anyának ez nem kellett,  mert túl vizes volt és delikátos, pedig ő belefőzte minden reményét az elnyelt könnyeivel együtt. Talán épp ezért nem kellett az étel, mert érezhető volt rajta a fájdalom és a félelem íze, hogy mi lesz azután, ha kihűl a tűzhelyen a lábos, mi lesz azután, ha elmúlik a vihar előtti csend, mihez kezd majd anya nélkül ebben a  meglepetéseket tartó, kuszának nevezhető, láthatatlan utakat rejtő életben. A vihar eljött és mindent megtépázott, leverte az aranyló édes almákhoz hasonló álmokat, a biztonság várának málló tégláit hagyta csak maga után, bezárt számtalan ajtót és összetört néhány ablakot. Szélverte deszkák, üvegszilánkok és cserepek maradtak a gyermekkor épületéből, mélyen belül hordott törmelékek, amiket nagy nehezen összegereblyézett, hogy tovább futva az ismeretlenbe olykor megálljon és újra építhessen magának egy-egy kapaszkodót.

Emléktalapzaton imbolygott egész lénye. Mosolyokból kirakott kövek, fájdalmak szögei, csalódásszilánkok alkották testének láthatatlan csontvázát, melynek legbelsőbb zugában még lüktetett valami kék remény, még verdeste repülésre vágyó szárnyait a bordó pillangó, egy árván maradt krizantémon.

A kép forrása: https://www.facebook.com/tavakultur/

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Antal Anikó tárcái

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.08. 18:14

Múzeumigazgató, a Pálinka Lovagrend tagja

Mátészalka

szszb_33_tk_dr_cservenyak_laszlo.jpgA fény városa – utalva a közvilágítás 1888-as bekapcsolására – nagyvárosi színvonalú fény attrakcióval, a mátészalkai születésű Tony Curtis Múzeumi Kávéházzal, Zukor Adolf Filmszínház- és Filmművészeti Gyűjteménnyel, díszburkolattal patinás negyed kialakítására készül. 2019 tavaszán egy 500 méteres, sétálóutcát hoznak létre, és szinte új életre keltik a Kossuth utcát. Dr. Cservenyák László PhD, a Szatmári Múzeum igazgatója pazar képeskönyvet lapozgat, a lengyel testvérváros fényei is megihletnék a tervezést. De átnéztek az Újvilágba is, nyáron egy delegációval. Los Angelesbe, Hollywoodba is ellátogattak, találkoztak Tony Curtis özvegyével. A 80 ezres magyar lakosságnak kulturális központot jelentő Magyar Házban szerezhettek ismereteket a mátészalkai gyökerekkel rendelkező, ám Amerikában karriert építő művészekről. Bokor Balázs nagykövet, volt Los Angeles-i főkonzul a magyar művészeti élet prominenseinek segített a kapcsolatépítésben. A szép környezet fegyelmez – akár ars poeticája lehetne ez a múzeumigazgatónak. Számos társaság profitál széleskörű érdeklődéséből, tetteiből. Bejárta a fél világot, hogy szűkebb szülőhazáját gyarapítsa. Neje, Farkas Rita tanítónő is ezt mondta fiaiknak, ha kérdezték a távollétről: Apa úton van… És apa azóta is olyan utat jár be, amely csak kevés ember kiváltsága lehet. Ebben a tudomány, a hagyományápolás, az oktatás, a közéleti elfoglaltság is legalább akkora teret és időt követel, mint a múzeumigazgatás.

Nyírcsaholyi születésű (1961. december 12.), harmadik generációs pálinkafőző. Apja, nagyapja a helyi szeszfőzdét vezette, 1993-ban Cservenyák László is megszerezte a felelős szeszfőzdevezetői képesítést. Még abban az évben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen doktorált summa cum laude minősítéssel. 2000-ben PhD tudományos fokozattal gyarapította gyűjteményét: Fogatos járművek, szekerek, kocsik, hintók Magyarországon a XIX-XX. században. Hazánk egyetlen szekérmúzeuma adhatta az ötletet, és néhai Farkas József múzeumigazgató a nyugdíjazása előtt állás kínált a földrajz-rajz szakos, néprajzos, etnográfus szakembernek. 1992-től pedig ő vezeti a Szatmári Múzeumot. Olyan elhivatottsággal, amelyet két fia is mintaként követ: Gábor Áron (1987) néprajzkutató, Olivér (1992) kulturális antropológus.

Cservenyák László nagy érdeklődéssel kutatja Szatmár tárgyi és szellemi néprajzát, a népi, nemesi közlekedést Magyarországon, az interetnikus kapcsolatokat Szatmárban, valamint a magyar pálinka kultúrát. Hosszú a felsorolás, mely egyesületeknek alapítója, aktív tagja. Szociális érzékenysége révén 20 éve a Mátészalkai Idősekért Közalapítvány elnökévé választották. Elnöke a Nyírcsaholyi Római Katolikus Egyháztanácsnak – 42 éve vasárnap kántorként szolgál a szülőfaluban. A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnökségi tagja, múzeumi szakfelügyelő, a Rotary Club alapítója Mátészalkán, elnöke két ciklusban, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottságában a néprajzi munkabizottság elnöke, az Év Múzeuma bírálóbizottság tagja, a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend ceremóniamestere, a gyümölcspálinka gyártó szakképzés országos vizsgaelnöke, a Magyar Népi Ízőrző Lovagrend tagja, ceremóniamestere. 2007-től a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének óraadója és záróvizsga bizottsági tagja. A Nyíregyházi Főiskola Rajz és Vizuális Kultúra Tanszék államvizsga bizottságának társelnöke. Rock zenekart alapított, 40 éve koncerteznek a nagyobb rendezvényeken.

Számos kitüntetéssel ismerték el átlagon felüli eredményeit. Különdíjat kapott múzeumi pályázaton, Pro Urbe Mátészalka díj, az Év Embere Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Megyei Príma Díj 2014-ben, életműdíjnak számít a Magyar Arany Érdemkereszt, Szentgyörgyi Albert díj a Rotary Clubban kifejtett tevékenységért, Magyar Pálinkáért Érdemrend. Tudományos munkái sorában önálló és szerkesztett kötetek sorjáznak, például megírta Nyírcsaholy történetét és néprajzát, Tanulmányok Farkas József tiszteletére a múzeumi kiadványsorozatban. Bemutatja a zsidó életmódot, sajtó alá rendezte Luby Margit könyvét. Népballadák és régi mátészalkai lélekrezdülések elevenednek meg cikkeiben, tanulmányaiban.

Ilyen szerteágazó tudományos és közéleti háttérrel magas pozíciót tölthetett volna be nagyvárosban, itthon és külföldön. Cservenyák Lászlót azonban örökre ideköti a szülőföld, a szatmári emberek ragaszkodása. „Nem kell nagyobb város, hogy sikert érjen el valaki. Messzebbről is észreveszik az eredményeket. Mátészalkán lakom, de Európában élek.” Patetikusan csengenek a szavai. Méltó hátteret ad a beszélgetéshez a múzeum igazgatói szobája, amelyet gyönyörű bútorokkal rendeztek be, relikviák, oklevelek, elismerések tudatják az utókorral: itt mindig előre néztek a szakemberek. Múltunk értékeinek megőrzése és a Fény városának programja több évszázad cselekvő lokálpatriótáit ülteti egy képzeletbeli asztalhoz.

 

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

   

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.08. 15:50

Polgármester

Mikófalva

szszb_33_ki_fonagy_gergely.jpgKapcsolatrendszere akarva-akaratlanul is a sporton keresztül épült fel a térségben, hiszen futballozott Szilvásváradon, Bélapátfalván és Mikófalván is. Párválasztása révén utóbbi településre költözött, ahol 2008-ban a Mikófalvai Labdarúgó Club elnöke lett, 2014-ben pedig polgármesterré választották.

Szeretek ezen a csendes kis palóc településen élni, és engem is hamar befogadtak. Ezért gondoltam 2014-ben, hogy aktívabban vállalok szerepet a község fejlesztésében és a közösség erősítésében. Ehhez jó ajánlólevélnek tűnt, hogy 2004-től Egerben az Életfa Környezetvédő Szövetségnél környezeti tanácsadó és projektmenedzser területen dolgoztam, ahol számos pályázatot vezényeltem le a megírástól a komplex lebonyolításon keresztül az elszámolásig. Ez a szervezet működtette az Egri Civil Házat, ahol sok befolyásos ember megfordult. Emellett fiataloknak a környezeti szemléletformálást oktattam, de az ÁNTSZ mellett egészségnapok rendezésében is segédkeztem. Tagja vagyok az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Heves megyei Békéltető Testületének, a Környezeti Tanácsadó Irodák Országos Hálózatában pedig tanácstagként dolgozom. Ennek köszönhetően kiterjedt kapcsolati rendszerem van úgy országos, mint Közép-európai szinten. Lakóhelyemen először a labdarúgó klubnak nyertem működésre pályázatokat, fűnyíró traktort a pálya karbantartásához, majd segítettem más projektek előkészítésében is. Utóbbit már képviselőként végeztem, mert 2010-ben a legtöbb szavazattal kerültem az önkormányzat képviselő testületébe – kezdte bemutatkozását Fónagy Gergely.

Tízéves helyi múlttal a háta mögött úgy jelöltette magát polgármesternek, hogy komoly tervekkel állt a választópolgárok elé. Elsők között említette az önkormányzat átszervezését, fenntartva a racionális munkavégzést. A fejlesztések addig 75 százalékban saját erőből történtek, ennek az aránynak a megfordítását tűzte ki célként. Kevésnek tartotta a rendezvények számát, mert azokkal lehet élettel megtölteni a falut. Meg kell helyben teremteni a lehetőséget a sportolni vágyó fiataloknak konditerem, teniszpálya és a focicsapat működtetése révén, de közben a komfortosítás és a közbiztonság erősítése is fontos feladat.

Három év eltelte után már mutatkoznak az egykor felvázolt elképzelések, hiszen a Falunap és a Búcsú mellett évente tíz különböző rendezvényt is tartanak. A futballisták hazai mérkőzésein drukkolnak a helybeliek, tavasszal pedig átadják a már épülő teniszpályát is.

A pályázati lehetőségeket mindenhol folyamatosan keresi a polgármester, és ha rájuk talál, meg is írja őket. Az erőltetett pályázatok haszna már látszik, hiszen a helyi múzeum bővítésére nyertek, így népi viseletekből és tablókból tudtak kiállítást rendezni, de a pásztorság bemutatója és a hagyományőrzés tárlata is tartogat különlegességeket. Riasztót szereltek fel az épületre, és a közeljövőben megtörténik az épület kéményének felújítása, visszaállítják az udvarra az egykori kerekes kutat is.

Az óvoda melletti épületegyüttesnek átalakítására energetikai pályázatot nyújtottak be, ott kedvező elbírálás esetén közösségi teret alakítanak ki. Jelenleg ifjúsági klub és számítástechnikai terem működik a házban, de a projektben kapott helyet a régi tűzoltó szertár átalakítása konditeremmé. Vidékfejlesztési pályázat benyújtásán keresztül az udvaron helyi piactér kialakítását tervezik a helyben megtermett árúk értékesítésének elősegítésére, de gondoltak az akadálymentesítésre és a szelektív hulladékgyűjtésre is. Az életen át tartó tanulás finanszírozására és a hivatal eszközparkjának cseréjére szintén pályázatot írt Gergő, ahogyan sportpark - külső konditerem kialakítására, valamint a sportegyesületen keresztül a futballpálya mellé mobil lelátó építésére is.  

A ravatalozó rekonstrukciójára már nyertek tízmillió forintot, a vis major keretből kapott közel tízmillióból pedig leaszfaltozzák a Bocskai és a Lehel utcákat. A település nyolc autóbuszmegállójából hármat felújítottak, öt helyen viszont új buszvárókat telepítettek. A parkosítás mellett folyamatosan tisztítják a patakmedret, a három éve indított közmunkaprogramban működő mezőgazdasági tevékenység pedig plusz 10 embernek ad elfoglaltságot.

A faluszépítésben tevékenyen részt vesz a lokálpatrióta csoport, de több civil szervezet is működik Mikófalván. A Hagyományőrző Népi Együttes műsorán szerepel a híres Palóc lakodalmas.  Jó munkát végez továbbá a Mikófalvai Polgárőrség és a „Gyermekeinkért-Falunkért” Közalapítvány is.

A polgármester a falunak köszönheti a családját is, mert egy sportbálon ott ismerkedett meg a helyi Kovács Mártával. Két gyermekük született, Marci 12 éves és cselgáncsozik, Míra pedig 10 és lovas akrobatikázik, valamint szertornázik. Mindketten egri általános iskolában tanulnak, mert a szülők munkahelyi elfoglaltsága miatt ez a megoldás tűnik racionálisnak.

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

  

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.07. 13:48

Csiporka és Bíborka megtudja, mit és hogyan reggeliznek az emberek

 

img_20171013_0001-crop.jpg– Ó, de jó! Megláthatjuk végre, mit esznek az emberek! – örvendezett Csiporka.

– Meg azt is, hogyan használod a szádat, a fogaidat! Még jó, hogy tegnap megjavította a doktor bácsi azt a barna tetejűt! – kotnyeleskedett ismét Bíborka.

 – Inkább meggyógyította – kacagta el magát Ibi. – Javítani a gépeket szokták. De igyekezzünk! Mindjárt nyitnom kell!

Gyorsan átmentek a konyhába. Ibi szépen megterítette az asztalt kék alapú, margaréta mintás terítőjével. Rátette kedvenc zöld lapostányérját és bögréjét. Kiskanalat, kenőkést tett a tányér fölé, vágókést a tányér jobb oldalára, alá pedig egy napsárga szalvétát. Így olyan lett a terítéke, mint a tavaszi, nyár eleji virágos rét. Egy hengeres tartóból kis darab barnás külsejű, világos belsejű kerekdedséget, a konyhaszekrény polcáról egy ezüst, a hűtőszekrényből egy szögletes dobozkát vett ki, majd egy hengeres üveget is.

 – Ez a kenyér – mutatott a cipóvégre. Már csak kevés van itthon. Ebben a fémdobozban van a tea, abban a műanyagban a vaj, az üvegben meg a lekvár. Ez a csőröspocakos a vízmelegítő. Beleeresztem a hideg vizet a csapból, lenyomom a gombot, és egy szempillantás alatt felforrósítja a vizet.img_20171015_0004-crop.jpg

– Minek neked felfőzítő, ha a csapban is van meleg víz? Vagy a tekerőkéken a kék pötty nem a hideg, a piros meg a meleg vizet jelenti? – okoskodta ki a látottakat egy szempillantás alatt megértve Csiporka.

– De bizony, azt jelenti. Nagyon okos vagy! – dicsérte meg Ibi. De a csapból jövő meleg víz nem elég meleg ahhoz, hogy kioldja a keverékből az aromát. Ahhoz forrnia kell a víznek.

– Akkor miért nem tűzforró víz jön a csapból? – Kérdezte Bíborka.

– Azért, mert akkor sokan, köztük a gyerekek is, leforráznák magukat – válaszolta Ibi.

– Ha leforrózzuk magunkat, elégünk? – kérdezte Bíborka.

– Nem égünk el, de a bőrünk, ami befedi az emberek egész testét, bizony kivörösödne, nagy hólyagok keletkeznének rajta, majd sebek, amik után csúnya, fájó hegek maradnának.

– Ó, akkor igazán vigyáznia kell minden embernek a forróságokkal, hogy meg ne csúnyítsák magukat – állapította meg Bíborka elkomolyodva.

– Folytasd csak! Hogy lesz teád a forró vízből? – kérte a kissé hosszas kitérő után kíváncsian Csiporka.

– Amikor elég forró lesz a vizem, a szárított teakeverékemre öntök belőle egy adagnyit. Egy pár percet várok, hogy kioldódjanak a szárított gyümölcsből a finomságok, aztán már ihatom is. Sokan cukrot, mézet tesznek bele, mert nagyon édesen szeretik. Vannak, akik citromot is csavarnak rá, hogy savanykás legyen, de én a természet ízeit kedvelem minden egyéb nélkül – nyelt egyet már a kedvelt íz gondolatától is.

Ibi bekapcsolta a vízmelegítőt, majd a kiskanalával tett a teakeverékből bögréje szűrőjébe, majd vágott egy szelet kenyeret. Megkente először vajjal, majd lekvárral. Mire ezekkel elkészült, csak úgy áradt a meleg pára a pocakos teteje mellett. Hirtelen kialudt a fény a pocak aljánál, és egy kattanás hallatszott.

– Jééé! Pöfögi kikapcsolta magát! – ámuldozott Bíborka.

– Bizony! Okos kis szerkezet! A legtöbb vízmelegítőbe beszereltek egy érzékelőt, ami kikapcsolja a gépet, ha a benne levő folyadék kellően felmelegedett.

– Nagyon okos ember lehetett, aki kitalálta! – bólogatott elismerően Csiporka. Így, ha elfeledkezünk arról, hogy vizet melegítettünk, akkor sem történik semmi baj.

– Gondolom, eléggé feledékeny ember lehetett a feltalálója, aki azért ötölte ki ezt a szerkezetet, hogy ne kelljen újabb és újabb vízmelegítőt vennie a boltban, mert folyton leégette a gépet, ha máson kezdett vízforralás közben járni az esze – kacagott Ibi.

 – Most meleg a víz. Ráöntöd a teakeverékre, és felélednek tőle a bögrédben levő gyümölcsök? – kérdezte Bíborka.

 – Sajnos, igazán nem tudnak átváltozni, de visszakapják napsütötte nyárigyümölcs ízüket, illatukat, zamatukat – szippantott a bögre fölötti levegőbe elégedetten Ibi, amint beöntötte a forró vizet.

 – Azt értem, hogy a teád szárított gyümölcsökből és vízből készül, de miből készül a kenyér? Gyümölcsöket, bogyókat otthon is láttam a réten, de kenyeret nem láttam nőni egyetlen növényen sem – emlékezett vissza Csiporka.img_20171013_0003-crop_1.jpg

 – Nincs is a mi vidékünkön kenyérfa, vagy bokor, az biztos – kacagta el magát Ibi, aki igen jó képzelőerővel volt megáldva.

 – Akkor miből készül a kenyér? – kérdezte Bíborka.

 – Gabonamagvak őrleményéből, vízből, sóból és kovászból.

 – Ó, ebből csak a vizet és a magvakat ismerem – közölte Csiporka.  – De ha egy mag beleesett a gombaágyam alatt összegyűlt harmatvízbe, sosem láttam, hogy kenyér lett volna belőle – nyitotta tágra hatalmas szemeit Bíborka kíváncsian.

 – Azt meghiszem! A kenyér elkészítése nem ilyen egyszerű. Szeretnétek látni a kenyérsütést?

 – Igeeen! – harsogták a bogárkák.

 – Akkor felhívjuk édesanyámat, hogy ma kivételesen ne délelőtt, hanem délután süsse meg a cipókat. Munka után mindhárman kocsiba ülünk és meglátogatjuk a szomszéd faluban. Nála mindent alaposan megfigyelhettek – válaszolgatott két harapás és teakorty között Ibi a bogárkáknak.

 – Van autód? – ámuldozott Bíborka, aki meglepődésében még megköszönni is elfelejtette, hogy Ibi újabb érdekességet mutat nekik.

 – Akkor tegnap miért gyalogoltál a fogorvosig? – értetlenkedett Csiporka.

 – Nagyon fontos a mozgás ahhoz, hogy egészségesek maradjunk. Ha olyan rövid távolságokat kell megtennem, mindig gyalogolok. Az felélénkíti a szervezetet, megpihenteti az elfáradt agyat, és jobb kedvre derít.

 – És mi beülhetünk az autódba? – kanyarodott vissza az előző témához az amúgy örökmozgó pillangó.

 – Ti vagytok a legjobb barátaim! Persze, hogy beülhettek az autómba! – simogatta meg a fejüket szeretettel Ibi. – De félre a délutánnal! Ki kell nyitnom a boltot, mert látom, már sorban állnak az ajtó előtt a vendégek. Ti mivel szeretnétek elfoglalni magatokat?

 – Varrni szeretnénk – közölte Csiporka azonnal, akinek nagyon fúrta az oldalát minden újdonság kipróbálása.

 – Ketten csak elbírjuk a varrószerszámaidat! – bizakodott Bíborka.

 – Rendben, de nagyon óvatosak legyetek, hogy meg ne sérüljetek! Ha szükségetek lesz rám, csak kiáltsatok, és feljövök!

Ibi még gyorsan visszapakolt a hűtőbe, az edényeket és az evőeszközöket a mosogatóba tette, de elmosogatni már nem volt ideje. Mire leszaladt a bejárati ajtóhoz, a bolt kakukkos órája éppen kilenc órát jelzett.

***

molnar_agnes.jpgÍrta, és az illusztrációkat rajzolta:

Molnár Ágnes

 (A szerző Facebook oldala ITT

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.07. 06:43

Festő-restaurátor művész

Borsodnádasd

szszb_33_ki_sztrakai_judit.jpgSzámos műemléken és más ismert alkotásokon letette már névjegyét, pontosabban otthagyta ecsetnyomát. Már régen rákerült arra a szakmai listára, amelyik a legjobb restaurátorok nevét tartalmazza. Ha lehetősége lenne valamiféle újrakezdésre, úgy érzi, a színház felé is mozdult volna, hiszen 21 éve amatőr színjátszó csoport vezetőjeként színdarabokat rendez, díszletet, jelmezeket készít.

Többgenerációs borsodnádasdi családba született 1952-ben. Felmenői ipari munkások voltak, akik vagy a bányában, vagy a lemezgyárban dolgoztak. Édesapja a vasipari üzem dekorációsa volt. Judit mellette húzta az első ecsetvonásokat, hetedikes-nyolcadikos korában ott kezdődött szakmai pályafutása. Szülei jókora képzőművészetről szóló könyvgyűjteménnyel rendelkeztek, ő pedig nyitott volt azok olvasására, befogadására. Ilyen előélet után került Budapestre a Képzőművészeti Gimnázium díszítő-festő osztályába. Mindennap volt rajzóra, ahol inkább az elméleti részt sajátították el a tanulók, míg a gyakorlatot a nyári szünetekben terepen tartották. Restaurátorok munkáját figyelhették meg tapasztalatszerzés céljából, ahol beleszeretett ebbe a szakmába. Utolsó nyári gyakorlatát édesapja irányítása mellett töltötte a Borsodnádasdi lemezgyárban.

Érettségi után dolgozott a Műemlék Felügyelőségen, majd az Iparművészeti Múzeum kerámia restaurátor műhelyében. Közben a fővárosban lakott albérletben. Aztán merészet gondolt és 1973-ban beiratkozott a Magyar Képzőművészeti Főiskola nappali tagozatára, restaurátor szakra. Mivel felvették, megszűnt a főállása, ezért új kereset után nézett. Vállalt hajnali újságkihordást és ruhákat varrt ismerőseinek, így nem szorult szülei támogatására. Még abban az évben férjhez ment, házasságából 1978-ban, a diplomaszerzés évében született első gyermeke, Éber Sára, aki kommunikációs diplomával Budapesten él és ott is dolgozik.

Első házassága 14 évig tartott. A diploma megszerzése után belevetette magát a szakmai munkába, ami főként a templomok, kastélyok falfestményeinek restaurálása volt, de foglalkozott múzeumi táblaképek, festett faszobrok helyreállításával is. A gyermeknevelést úgy oldotta meg, hogy Sárát mindenhova magával vitte, ahol megbízást kapott. Együtt voltak Vizsolyban, ahol a középkori templom 12-14. századi freskóinak restaurálásában vett részt, de lehet említeni Tarpát is, ahol a református templom középkori freskóit újították fel Seres László miskolci restaurátorral. Az abaújszántói görög katolikus templomban az ikonosztázion felújítása sem mindennapi feladat volt, ahogyan Elek katolikus templomában a díszítőfestés teljes restaurálása. Telkiben oltár, oltárkép és a falképek restaurálását végezte.

Az elmúlt évtizedekben többek közt dolgozott a szombathelyi bazilikában, Debrecen Szent Anna-templomában, a baktalórántházi, a laskodi, a nagyari, a  nyíracsádi középkori templomokban, továbbá az edelényi, a kékedi, a pácini, a körösladányi, a nagytétényi kastélyokban, a Szegedi Hősök Kapuján, de Bódvaszilasról, Nepomuki Szent János faszobrának felújítására is ő kapott megbízást, akárcsak Szentsimon műemléktemplomában a Piéta restaurálására.

Közben 1987-ben megismerkedett Gál János pénzügyőr tiszttel, és hamarosan házasságot kötöttek. Borsodnádasdra költöztek, 1990 pedig ikergyermekeik születtek, Anna és Levente. Lányuk elektronikus grafikus lett, de segéd restaurátorként édesanyja mellett dolgozik, Levente pedig a Ferihegyi repülőtéren repülésüzemi tisztként keresi kenyerét.

2003-ban gyermekeknek szervezett kézműves szakkört, majd a színjátszás irányába tolódtak el. Az eltelt években 220-230 gyerek szerepelt nála, akik közül Boza Bence már fellépett az Operettszínházban, Maczó Panka pedig musical szakon tanul a fővárosban. Csoportjának évente betanít egy nagy színdarabot vagy musicalt, a 2017-es előadásuk viszont minden eddigit túlszárnyalt. A „ Hófehérke vagy valami ilyesmi” című alternatív vígjáték óriási tetszést és visszhangot váltott ki a nádasdiakból.

Jövő évre egy musical összeállítást szeretne színpadra vinni.

Az Ózdi Művelődési Intézmények Zenés Színházának díszleteit is rendszeresen Judit készíti a tervezéstől a kivitelezésig.

A Hősök kapuja restaurálásáért 2001-ben „Szegedért” emlékéremmel tüntették ki, de tulajdonosa az „Érted” éremnek is. Lakóhelyén 2004-ben „Borsodnádasdért” érmet kapott egy kézműves-, majd gyermekekből álló színjátszó csoport, a „MŰ-vész-HELY” megszervezéséért, illetve vezetéséért. Szakmai és társadalmi munkájáért a Falvak Kultúrájáért Alapítvány 2008-ban a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntette ki.

Amikor teheti, színházba megy, vagy saját szórakozására tájképeket fest, de a túrázás is közel áll hozzá. Férjével, pár éve még a „Borsodnádasdi Természetjárók köre”csoportot vezette, szervezte a túráikat.

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

  

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.06. 15:32

Családorvos, díszpolgár

Gávavencsellő

szszb_33_tk_dr_homorodi_antal_1000.jpg„Meggyújtottuk a Bunsen-égőt, a kémcsőben néztük a vese által kiválasztott folyadék színe változását. Magyarul, vércukor-szintet ellenőriztünk. Az ifjabb orvosgeneráció tagjai el sem tudják képzelni, milyen körülmények közt dolgoztunk a kis falvakban, vagy a tanyákon. Arra talán még többen emlékeznek, hogy a fecskendőket rendszeresen kifőztük, ez volt a sterilizálás. Az eldobható, műanyagból készültet, még talán fejlettebb országokban sem mindenütt használták.” Dr. Homoródi Antal családorvosnak van mit visszaidézni az elröppent évtizedekből. Félévszázada szolgálja és gyógyítja betegeit Gávavencsellőn. Értelmiségi család sarja, Kállósemjénben született 1939. augusztus 5-én. Édesanyja, Takács Margit és édesapja, Homoródi Endre mindketten pedagógusként álltak a katedrán, egészen a nyugdíjazásukig. Három gyermeküknek diplomát adtak a kezükbe, Éva és Ágnes szintén a tanári pálya iránt éreztek vonzalmat, Endre mérnök lett. A nagyszülők mestersége csak részben befolyásolta a pályaválasztását. Apai nagyapja, Homoródi József kántortanítóként Nyírcsaholyban szolgált. Anyai nagyapja Győrben cipészmesterként dolgozott. Feleségét az asszisztensében találta meg, Jászai Mónika szintén elkötelezte magát nemcsak férjének, hanem az egészségügynek és a településnek, Gávavencsellőnek. Házasságukat két gyermekkel áldotta meg a Teremtő, Antal (48) közgazdász végzettséget szerzett, saját családot alapított, két gyermeket nevelnek a feleségével, Lillát (14) és Bálintot (10). A Homoródi család ifjabb tagja, Nóra (43) az orvosi hivatás mellett döntött. Ő is családos, kislánya, Sára 12 éves. Homoródi doktor a nevét a fiának, a szakmáját a lányának adományozta.

Soha nem kellett buzdítani sem őt, sem a testvéreit a tanulásra. Minimum követelménynek érezték a diploma megszerzését. Nagykállóban, a Budai Nagy Antal Gimnáziumban 60 éve érettségizett, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1964-ben diplomázott Homoródi Antal. A nyíregyházi megyei kórházban nagy tekintélynek örvendő főorvosok keze alatt indult: Árvai László és Chapik Gyula nevét a szakmatörténeti gyűjtemények is őrzik. Tartós helyettesítés után, 28 évesen úgy döntött, elfogadja a körzeti orvosi állást. Jól érezte, hogy önállóan, a pácienseit a családjaikkal együtt kezelve, megnyugtatóan irányíthatja a 3150 felnőtt és gyermek gyógyítását. Mára 1820-an maradtak a praxisban. Kevesebb a gyermek, lassan, de biztosan apad a lélekszám, többen külföldre mentek.

Nagyon jó viszonyt alakított ki a környékbeli körzeti orvos kollegákkal is. A szabadság idejére, vagy a hétvégére a helyettesítést ő maga szervezte meg: 4 doktor összeült, és havi menetrendet készítettek. Így egy hónapból csak egy szombaton, vasárnap kellett szolgálatban lenniük.

A kor színvonalán gyógyítani – melyik orvos ne álmodna erről? Így volt ez 50 éve és ma is. A kistelepüléseken a műszerezettség hiánya mellett a gyógyszerválaszték sem a világszintet képviselte. Az orvos kreativitása, és a közeli kórházi háttér megnyugtató helyzetet kínált a betegségekre. Többet foglalkozhatott a paciensekkel, de a szavára már fiatal szakemberként is sokat adtak a helybeliek. A televízióból – amikor már elterjedt – nem gyógyszerreklámok özönlöttek. Sokkal többet kerékpároztak, gyalogoltak az emberek, és most ne nézzük, hogy sportolási céllal, vagy éppen muszájból tették ezt, tény: sokféle bajt megelőzhettek. Mindjárt kezdjük az elhízással, amely népbetegséggé lépett elő. Már az alsó tagozatos gyerekek közt is megfigyelhető a mozgásszegény életmód. A tévé, a számítógép, az okostelefon mellett hosszú órákat töltenek. Abban reménykedik az orvos, ha majd divat lesz az egészség minden korosztályban, akkor jobban figyelnek a zsírszegény, kevesebb fűszerrel készülő ételek fogyasztására, a káros szenvedélyektől is tartózkodnak, és főként mozognak a helybeliek is.

Már a harmadik generáció tagjait gyógyítja dr. Homoródi Antal. Önmagával szemben támasztott etikai követelmény, hogy tartson lépést az orvostudomány fejlődésével. Sokszor éppen az információ hiánya jelenti a legnagyobb hátrányt egy vidéki nagyközségben. Az interneten utána nézhet egy őt foglalkoztató témának, és a rendelhető gyógyszereknek. Megismerheti a kollegák tapasztalatait is. Paradoxonként említi, hogy míg szegénység uralkodott az országban, a káros szenvedélyek ugyanúgy szedték áldozataikat, mint most, a viszonylagos jólét közepette. Az egészségtudatosság terén még bőven van mit javítani. A társadalmi változások, a közgondolkodás és a jogszabályok halmaza nehezen nyomon követhető. A televízióból és az internetről sokszor keresnek reklámozott terméket, amelyeket itt nem lehet felírni. Gyakran beutalóért vagy receptért szaladnak be az orvoshoz.

Homoródi doktor urat 2014-ben Gávavencsellő Nagyközség Díszpolgárává avatták, elismerésül félévszázad gyógyító szolgálatáért. Szabad idejében unokázik és kertészkedik, ez adja a nyugalmat a túlpolitizált közélet után.

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

   

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.06. 09:14

Tanár, a Művészetbarát Egyesület elnöke

Mátészalka

szszb_33_tk_penzes_otto_1000.jpgAz életét teszi rá, hogy Mátészalkát olyan kapcsolati hálóval ölelje körbe, amelyben a lokálpatriotizmus felülírja a politikai nézeteket. Pénzes Ottó, a Művészetbarát Egyesület elnöke, tanár, egy egészen kivételes külsejű és belső tartalommal telített történelem szaktanterembe vezet. A Képes Géza Általános Iskolában nemcsak a tanár úr szavait hallom, miszerint Mátészalka a világ közepe, hanem soha nem tapasztalt lüktetést érzek. A történelmet élő valóságként, a múlt értékeinek üzeneteként bemutató tanár, internetes könyvszerző, és a szatmári várost a kultúra hazai térképén jól láthatóan elhelyező, komoly megbecsülésnek örvendő pedagógussal beszélgethetek. Nyugodt, magabiztos, hihetetlen lexikális és elemző értékeket vonultat fel. A szaktanterem egyik falán Somogyi Győző impozáns tablója, a Magyar Királyok Arcképcsarnoka látható. Pianínó a sarokban, és a történelemórákon rendre játszik a Tanár Úr – így, nagy betűvel – és olyan kíváncsiságot ébreszt a tanulás, a múlt megismerése és annak mai életünkbe történő beépítése iránt, hogy hálásak lehetnek azok a szülők, akiknek gyermekei Pénzes Ottótól látják a történelem, a hagyományok, a közélet, a művészetek és a cselekvő hagyományápolás nem megszokott formáit.

Az az érzésem, vagy nem 24 órából áll a napja, vagy teljesen másképp osztja be az idejét, mint sokan mások. A portré terjedelmi keretei szűkre szabják a nagyívű életpályát, amelyre rácsodálkoztak már többek közt Makovecz Imre építész, akit atyai jóbarátjának, szellemi mesterének mondhatott, aztán Müller Péter, Jókai Anna, Korniss Péter, Kocsis Zoltán, Sebestyén Márta, Szörényi Levente, Kő Pál, Jankovics Marcell, Bagdy Emőke, Mácsai Pál, Somló Tamás, Kepes András, Melocco Miklós, Grétsy László, Vekerdy Tamás – hosszú még a sor. Találkozások Mátészalkán című kötetének előszavában Vasvári Pál jazzmuzsikus, a Magyar Jazz Quartet alapítója ajánlása kifejezi az idelátogatók mély tiszteletét. „Egy poros kisvárost vártam, helyette megismertem egy vendégszerető, nagy és komoly polgári kultúrával rendelkező európai települést.”

Mécsvilág címen lapot szerkesztett, helytörténeti könyvet írt, internetes történelemkönyvet állított össze, ásatást szervezett a tanítványaival, megosztva ezzel a kutatás, a felfedezés izgalmát. Az 1956-os forradalom emlékére kaput emeltek, a posta falán Kézy László és Dorogi Károly 48-49-es honvéd szabadságharcosok emlékművét helyezték el. Haranglábat építettek a temetőben. Olyan történelemszemlélettel vértezi fel diákjait, amivel egész életükre megtanulják becsülni az értékeket, a szűkebb haza áldozatkész polgárait megismerni és piedesztálra emelni. Ékes példa erre a Fényes Napok programsorozat, amelynek első perctől kezdve egyik szervezője. Ismert, hogy a közvilágítás a mai Magyarországon először Mátészalkán indult el 1888-ban. Bíró Lajos szobrászművész egy mécsest tartó kisfiút álmodott meg, Buzogány Béla színművész, színházigazgató pedig szakrális tartalommal emelte a technikatörténeti eseményt a város, a közösség ünnepévé. A közösségépítés már a felső tagozaton kezdődik, ugyanis a gyerekek fagyipénzüket is odaadták egy általuk is fontosnak tartott cél megvalósításához: Somogyi Győző festőművész elkészíthesse a város neves szülöttének, a mohácsi csata hősének, Szalkai László esztergomi érsek, főkancellárnak a portréját, amelyet maga Erdő Péter bíboros áldott meg.

Kávéházat álmodott – ami egyszer talán épület formájában is elkészül, hiszen Makovecz Imre ajándék-terve rendelkezésre áll –, ahol a művészet, az irodalom, a helytörténet, a kultúra művelői és „fogyasztói”, az érdeklődő helybeliek személyesen találkozhatnak, vitathatják meg műveiken keresztül, hol a helyünk a világban? Miért születtünk magyarnak és ez milyen felelősséget ró ránk? A Pódiumbeszélgetések olyan remek találkozásoknak adnak otthont és keretet, amely Mátészalkát, a végek városát központi szereppel ruházza fel. Olyan művészek, tudósok, köztük zongoraművész, sokszorosan kitüntetett karnagy, kórusalapító, színészek, és közéleti emberek indultak el innen, meghódítani a világot jelentő deszkákat, a tudományok fellegvárait, akikre méltán dagad a honfiúi önbizalomtól a helyiek keble. Teremtő és bölcső város ez, amelynek értékei elvitathatatlanok, és a szülők gyakran a gyerekeik füzeteit, könyveit lapozgatva, elbeszéléseiket hallgatva, a kulturális programokat látogatva, ráéreznek, milyen nagyszerű dolog Szatmár „fővárosának” tagjává válni. Mert nem elég itt lakni, a lokálpatrióta cselekvő hagyományőrzéséről ismerhető fel. Makovecz Imre így fogalmazott: „Ahol élsz, ott kell otthon lenned a világban.”

Kipárnázott gyermekkort kapott Bodai Emma és dr. Pénzes András fia, amit igyekezett is meghálálni szüleinek. Nejével, Papp Erika iskolavédőnővel folytatták a fészekmeleg családépítést. Három gyerekük született: Máté (32) jazz, zongora szakon végzett, Petra (30) néprajzos a szentendrei skanzenben, aki két unokával gazdagította a nagyszülőket, Mór (2), Anna Léna (8 hónapos). Bence a harmadik, alkalmazott grafikus. Családszeretete és lokálpatrióta elkötelezettsége révén kivételes életpályát rajzolt meg Pénzes Ottó.

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

   

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.05. 18:03

Családorvos, díszpolgár

Gávavencsellő

szszb_33_tk_dr_gergely_gabor_1000.jpgHogy tetszik lenni, doktor úr? – kérdik a járókelők, ha kilépek az utcára. Tudja, ez nem a személytelen nagyvárosi mentalitás, nem cserélném el semmiért – summázza dr. Gergely Gábor, családorvos. 1968. október 15-én vettem át a körzetet – épp 49 éve! – és innen már senki el nem hívhatna. Feleségemmel, Kiss Katalinnal, aki csecsemő- és gyermekgondozó, majd körzeti ápolónő lett, együtt dolgozhatom. Egyszerre mentünk nyugdíjba 2003-ban, de én másnap ugyanúgy bejöttem, és azóta is megszakítás nélkül, mintha mi sem történt volna. Bár szamosszegi vagyok, 1943. november 13-án ott születtem, mégis ez a gyönyörű szabolcsi nagyközség lett számomra a világ közepe. Mehettem volna a hatvani kórházi laborba – de én emberekkel szeretnék foglalkozni! – hárítottam el az ajánlatot. Soha nem tudnék intézményben, kórházban, klinikán dolgozni.

Gávavencsellő is megbecsüli orvosait, Gergely doktor urat, és dr. Homoródi Antalt is díszpolgárává avatta. Még nem hallottam olyan településről, ahol mindkét családorvos félévszázada gyógyítja a helybelieket. Közmegbecsülésnek örvendenek, és szívvel-lélekkel látják el a hivatásukat. A hatvani állást majdnem el kellett vállalni Gergely doktornak, mivel ösztöndíj-szerződés kötötte Heves megyéhez. Ám dr. Kemény Lajos megyei főorvos – nevének megfelelően – kiállt a fiatal szakember mellett és a 30 ezer forintot – mekkora pénz volt az 50 éve! – kifizette a megyei tanács, és megnyílt az út a gávai praxis előtt. A térképről nézte, hova induljon a kismotorral a fiatal orvos. Akivel elsőként találkozott, az a szintén nemrégiben munkába állt dr. Homoródi Antal. A két kolléga összebarátkozott és elindult a nem mindennapi karrier.

Két fiúval áldotta meg a sors a házasságát. Gábor informatikus, programozó. Már ő is családos, Károly Edinával /a munkaügyi központban dolgozik/ kötötte össze az életét. Kislányuk, Dorka 8 éves. A Gergely család kisebbik fia Tamás, aki szintén az informatikában találta meg a hivatását, vállalkozást is működtet. Felesége Hudák Timea orvos. Két fiuk született, Ákos (19) a Budapesti Műszaki Egyetemen mérnök-informatikát tanul. Balázs (14) a Krúdy Gimnáziumba jár.

„Amikor idejöttem, 2 és félezer beteg tartozott hozzám – folytatja Gergely doktor úr. – Most csupán 1250 kártyát adtak le. Öregszik, fogy a falu, mint hazánk számos vidékén.  Így viszont sokkal többet tudok foglalkozni a pácienseimmel. Olyan bizalmi kapocs köt össze bennünket, hogy már a harmadik generáció tagjait gyógyíthatom. Még az ügyeletet sem keresik fel hétvégén, ha lehet, megvárnak. Ha belép valaki a rendelőbe, még meg sem szólal, már nagyjából összeáll a fejemben a diagnózis. Ismerem szülei, nagyszülei kórtörténetét, így a genetikailag gyakran öröklődő hajlamról már tudható, jelentkezett-e valamilyen tünet. Épp a bizalomra apellálok, amikor a megelőzésre igyekszem helyezni a hangsúlyt. Sokkal könnyebb elkerülni, mint kezelni a betegséget. Igaz, 50 éve kétféle vérnyomáscsökkentőből választhattam, ma 200 közül írhatok fel egyet. De hiába a nagyobb orvosi lehetőség, az infarktus, a magas vérnyomás, a diabetesz, a káros szenvedélyek változatlanul szedik áldozataikat. Igaz, nagyobb a gyógyulási esély, de ha ez nem párosul a beteg rendíthetetlen szándékával, akkor az orvos tehetetlen. Az életvezetés minőségére nem győzöm felhívni a figyelmet. Az agyi erek elmeszesedését a zsírszegény, kevés fűszerrel készült ételekkel igen magas életkorig kitolhatjuk. Vagy a stroke-t, a stresszt megannyi módszerrel kerülhetjük el. Milyen érdekes, hogy amikor a pályámat kezdtem és a drogfogyasztásról hallottam, azonnal Amerika jutott az eszembe. Így volt ez évtizedeken keresztül, míg egyszer csak nálunk is elterjedt. Amilyen mértékben beszéltek a szakemberek a kábítószerek visszaszorításának fontosságáról, olyan gyorsan próbálták ki az egyre fiatalabb nemzedékek tagjai.”

A település lakosságának egyre nagyobb hányadát teszik ki a romák. Gergely doktor szót ért velük. Amint kiderült, hogy a száz tagú cigányzenekar vezetőjének, Raduly Józsefnek az édesanyját is ő kezelte, még jobban megsüvegelték a kisebbség tagjai. Korábban csak muzsikus cigányok éltek a faluban, később más csoportok is megjelentek. Általában hallgatnak rá, de a testet, lelket pusztító szokásoktól, mint az alkohol, a cigaretta, a túlzott gyógyszerfogyasztás, sokan csak nehezen tudnak szabadulni. Azért mindig van sikerélmény, mert ha valaki az életet választja a biztos halál helyett, akkor tud helyesen dönteni. Ebben nagy segítségére van két kitűnő asszisztense, Varga Angéla és Bodnár Zoltánné.

A szakmával lépést tarthat ma bárki a világon. Az interneten újságokat, orvosi lapokat böngészhet. Az Orvosi Továbbképző Szemle, a Háziorvosi Szemle sokat segít a 21. század elején a jogszabályok, rendeletek közt eligazodni. A helybeliek bizalmát az is jelzi, hogy a helyi önkormányzatnak 20 éven át tagja volt Gergely doktor. A közügyekben legalább annyira alapos, mint a hivatásában, mert szerinte csak a rendezett külső – legyen az személy vagy település – ad alapot egy harmonikus belső kialakításához.

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

   

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.05. 14:22

Huszár Boglárka alkotása
23201578_1885044664845537_1643101924_n.jpg
Olaj, vászon.
2009.
Zavartalan csendsziget, ahol a világ a parttalan semmitől szalad az ég aljáig, vagy azon is túl. Nyálkás, moszatos sekély vízén két vitorlás piheg az út után, vagy a hosszabb út előtt, nem tudhatjuk.  Huszár Boglárka merészen alkalmazott színei csalogatnak, hogy még merészebben tovább gondoljuk a témát. A gazdátlan vitorlásokat gyenge szél lebegteti, a víz mérete, és csillogása uralja a képet, a jól elhelyezett árnyékok azt sugallják, mintha csak papírhajókat engedtünk volna szabadon .Nincs különösebb utalás, a természet adta szépség leegyszerűsíti, de fel is emeli a végtelenség érzését. A víz, és az ég eggyé olvadt, jó hátteret biztosítva az elnyűtt vitorlák vásznainak. Időzített időzavarunkat engedjük szabadon a felszedett horgonyainkkal.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.05. 07:42

A Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke

Beregszász

szszb_33_lm_zan_fabian_sandor.jpgEzer éve lettek őseink keresztyének, és csak fél évezrede, hogy az anyanyelvünkön ismerhetjük meg a Szentírást! Erre gondoltam, miközben Mátészalkára igyekeztem a Reformátusok Szatmárért Egyesület reformációra emlékező ünnepségére, hogy találkozhassak az egyesület idei Milotai Nyilas István emlékdíj kitüntetettjével, Főtiszteletű Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökével. A reformáció sok-sok érdeme közül a fenti gondolat talán éppen azért jutott eszembe, mert a magam rokonságától tudom, hogy mit jelent egy olyan vidéken a református egyház szolgálata, ahol a sokféleség nemcsak az anyanyelvben, hanem a hitéletben is évszázadok óta jelen van. Az egyházkerület 1921-ben, az első világháború után az anyaországtól leválasztva, a csehszlovák állam keretein belül szerveződött meg, majd rövid ideig visszakerült az anyaországhoz, míg a második világháború után a szovjethatalom alá tartozott egészen Ukrajna önállóságának kikiáltásáig.  

Itt az egyházi szolgálat missziója a hit megőrzése és erősítése mellett, a nyelv, a kultúra, a nemzeti értékek megtartását kívánja meg, ami óriási feladat lehet egy fiatal püspök számára. Kissé hamarabb érkeztem, és – az internet jóvoltából – felismertem őt, így a szemerkélő esőben elé mentem. A gondolataim még mindig a történelmi időkben kószáltak, és jólesően állapítottam meg, hogy – akárcsak I. László királyunkat – őt is kimagasló, daliás termettel áldotta meg a Teremtő.  

Udvarias, de nehezen induló beszélgetésünket az életrajzának felelevenítése egyre oldottabbá tette. 1973-ban Ruszka Dolinán késői, harmadik gyermekként született. Testvéreinek vele egykorú gyermekei voltak. A kis faluban már alig maradtak az ősi magyar lakosok a betelepített ruszinok mellett. Így nem is járhatott itt magyar iskolába, de édesanyja megtanította a betűvetésre, megkedveltette vele az olvasást. Azonnal kimondtam a kérdést: Hogyan jutott el a lelkészi hivatáshoz, hogyan tudta a biblia megértéséhez a nyelvismeretét megszerezni?

Mint mondja, előbb kamionos, vagy valami ehhez hasonló, a kortársai szerint is „menő” foglalkozásra gondolt, de rádöbbent, neki más az útja. Az egyházi nyári táborok, kirándulások során nőttek ismeretei, és emlékszik arra a pillanatra is, amikor a sorsdöntő választ magában elfogadta. Idézi János evangéliumának 15. versét, amiben Jézus a szőlőtőkéről mond példázatot, és megértem. „Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad…”. 17 évesen az akkori püspök a szószékre küldte, hogy felmérje rátermettségét, vagy inkább rádöbbentse a fiatal fiút a választott hivatásának a nehézségére. Bizalmat és segítséget kapott, hogy azok közé kerülhessen, akiknek a változást érzékelő idős lelkészek át akarták adni a szószéküket. A püspökség három egyházmegyéjéből, a beregi, a máramaros-ugocsai és az ungi gyülekezetekből nyolcan kerültek akkor a teológiára. Zán Fábián Sándor nagy szerencséjének tartja, hogy Debrecenben tanulhatott. Mosolyogva mondja, először egy magyar nyelvtankönyvet vett, mert nehezen tudta értelmezni, kifejezni, leírni a tudományos nyelv szabályai szerint a gondolatait. 1996-ban szentelték fel lelkésznek, és természetesnek vette, hogy hazatérjen Kárpátaljára. A mezővári és borzsovai gyülekezet várta, és immár elmúlt húsz éve, hogy itt él, szolgálja egyházát, gyülekezetét.

Megtalálta itt párját, Fábián Judit óvónőt, akit ugyan kislányként már ismert, de csak azután kötelezték el magukat, miután mindketten hazatértek tanulmányaikból. A négy szép gyermek – Panna, az ikrek: Balázs, Bálint és a kis Marci –, a szerető feleség, a nagy család ad neki erőt, boldogságot! Aztán a püspökké választásáról érdeklődöm. Megválasztásában azt a kegyelmi állapotot látja, hogy megadatott a generációváltás idejére a fiatal lelkészeknek, hogy a magyar anyaegyház teológiáin felkészülhettek, hogy lehetőséget kaptak olyan együttműködésekre, amelyek megújíthatják a fiatalok hitéletét.   

Ez 2007-ben történt, és gyorsan kiszámolom, hogy a Krisztusi-kort érte el ekkor. Elgondolkozva néz rám, mintha gondolatai hirtelen másfelé kalandoznának. Később megnéztem, milyen igét választott a püspöki esküjéhez az akkor 33 éves fiatal egyházi vezető. Pál Efezusbeliekhez írt levele 4:11-16 versét idézte, amiben a hitbeli és vezetésre való érettség fokaként „a Krisztus teljességével ékeskedő kort” jelölte meg az apostol. És valóban így lehet, mert arra, hogy a különböző korú, és ma már előfordul, hogy ukrán hívekkel hogy tudja megértetni az igét, megérinteni a prédikációiban a lelküket, azt mondja: a megélt élményeim alapján beszélek: megéltem a magányt a kis falumban, az árvaságot, a halál okozta sebet, a szegénységet, a kisebbségi létet, az örömet, a szeretetet, Isten kegyelmét, mindazt, amit a híveim is. Egyszerűen a saját lelkemet nyitom meg előttük. 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.03. 14:53

Polgármester

Kömörő

img_1165_jav_szszb_33_es_juhasz_andras.jpgIgenis lehet az ember saját hazájában próféta - érlelődik bennem már nagyon régen a bibliai időkig visszanyúló bölcsesség cáfolata, mindahányszor egy település választott első emberéről írok. A szatmári község polgármestere felidézi életének legfontosabb mozzanatait és mindazokat a szálakat, amelyek kapcsolódnak a falu dolgaihoz. Mielőtt sorrendben az olvasó elé tárnám, amit feljegyeztem, megpróbálok szó szerint ideírni valamit, ami pedig a vége felé hangzott el. “Mert itt áll az ősi porta! Mert itt folyik a Túr! Mert itt vannak a vadász barátaim, a pecás barátaim! A gazdaság, amit művelek…” Csillogó szemmel, ültében kissé megemelkedve, szenvedélyes szavakkal mondja, mint egy művész, amikor hazaszeretetről szóló verset szaval.

Közel van Cseke, közel van Tiszacsécse nem idegen errefelé az emelkedett hangulatú szó. Juhász András még egyszer megvillantja személyiségének ezt az oldalát, amikor az iroda után kivisz a Túr parti kis tanyájára. Elnéz a sárguló levelek között az őszi berekbe és azt mondja: “azt szeretném, ha egyszer a hamvaimat itt szórnák szét.”

Amúgy nagyon racionális felfogású ember. Tősgyökeres kömörei, 1961-ben született. “Nagyapám a tornácon ült, szívta a hosszúszárú pipáját, mialatt édesanyám velem vajúdott. Na, mi van Erzsike, kérdezte a bábát, mikor kijött az oldalszobából. Jány ez is, hangzott a válasz. Van már kettő, kiáltott az öreg. Berohant, bontsátok ki! Hát rosszul látta a bába…” Annak az embernek a fia született meg, aki a történelem viharaiban élt, négy évig háborúban, négy évig pedig hadigogoly volt. Sose heverte ki teljesen. Az ő fiának, Juhász Andrásnak, megadatott, hogy békében nőjön fel.

“Két, korban hozzám közeli fiú is a nyíregyházi Kertészeti Technikumban tanult tovább. Azt mondtam a szüleimnek, én is oda szeretnék menni. Örültek a választásomnak.” A fehérgyarmati téeszben kezdett hozzá a munkás évekhez, később a városi tanács szakigazgatási szerveiben dolgozott. A rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején jóbarátjával egy kis gazdasági elemezgetés után arra jutottak, hogy az akkori keresetük “arra sem elég, hogy gyalog hazamenjenek”. A város egyik arra alkalmas helyén nyitottak egy kereskedést. Abban az időben nagyon jó döntésnek bizonyult, és sokáig jó jövedelmet hozott a két vállalkozónak. Juhász András ekkor már nős. “ ‘87 július 4-én vettem el Kender Icát” mondja a pontos dátumot. Felesége ma a túristvándi óvoda vezető óvónője. Mindkét fiúkból, Gáborból (29) és Péterből (26) orvos lett. Utóbbi még rezidens. Nem kis teljesítmény, nyugtázom az őszinte szavakat.

A következő mérföldkő, amikor a gyarmati bolt fölött eljárt az idő, és úgy döntött otthon fog boldogulni. “A saját földjeinken, és a fogság után kapott kárpótlási jegyeken vásárolt területeken gazdálkodni kezdtem”. Nagyjából 220 hektárról van szó, benne 10 hektár gyümölcsös.” A település életét mindig konstruktív figyelemmel kísérte. 2003-ban egy időközi választáson nagy fölénnyel polgármesternek választották, és azóta is hasonló arányban megnyert minden soron következő választást.

Rosszkedvű kritikával kíséri napjaink lehetőségeit egy település boldogulását illetően. “Nem téeszelnöknek szegődtem” mondja indulatosan a gazdálkodás korlátairól és nagyon szűkös lehetőségeiről. Felidézi a 2008-as Gömböcfesztivált, az ennek a témájára épített gyümölcskocsit, amivel megnyerték a megyeszékhelyen a Gyümölcsfesztivált. “Ma meg a saját erőt is alig tudjuk előteremteni egy pályázathoz” állítja szembe a kontrasztot. Restelkedésre azonban nincs oka. Az egyik legtisztább, legszebb falun hajt keresztül az idegen, ha erre veti jó sorsa. Tiszteletre méltó a sora a mögöttünk maradt másfél évtizedben megvalósult álmoknak, terveknek, erőt adnak a folytatáshoz. Felújították az általános iskolát, újjávarázsolták a faluközpontot. Felújították az Idősek Otthonát, és a művelődési házat is. Nem maradt ki a rekonstrukcióból az óvoda konyhája sem. Rövidesen új köntösbe öltözik a református templom tornya.

Rendbe hozzuk az ősi portát, utal a falukép egy szorosan lelkéhez kötődő objektumára. Hazaköltöznek ugyanis. Gyarmatról, a Táncsics utcából ingáztak eddig. “Hiába lakom ott, számos embernek a nevét sem tudom” mondja az okát. Aztán a már említett Túr parti tanyára hajtunk. Egy múzeum megirigyelhetné az idementett múltbéli emlékeket. Kívül olyan munkaeszközök láthatók, amelyeknek lassan a neve is feledésbe vész. A kis ház évszázaddal ezelőtti életmód hiteles tárgyaival van berendezve. Az asztali rádió is bő ötven éves, de modernségével üt el az enteriőrtől. „Itt szoktunk összejönni azokkal, akik kedvesek a szívemnek.” Ők azok, akiket a bevezetőben saját szavaival soroltam fel. Mögöttünk a gyümölcsös, előttünk egy kis tavacska, nem messze pedig az élő Túr a zsilippel, ahonnan ketté ágazva igyekszik a Tiszába, „mint a gyermek anyja kebelébe” – idézi a költőt Juhász András. Visszafelé a távoli templom tornya vezeti a tekintetet.

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.11.03. 14:33