Írta: Arany Piroska               

                        

a_harmadik_fiok.jpgItt, mamánál, ezt a szobát nem lakjuk. Ez a tisztaszoba. Ami azért van, hogy legyen. Titkos hátország. Mint hűvös szentély. Amit ugyan nem laksz, de olyan, mint a lehetőségek ígérete: tudod, hogy bármikor beléphetsz, mondjuk, ha békére vágynál. Főzöl? Malacot etetsz? Kapálsz? Mosol? A tisztaszobára gondolsz, valamit ott hagytál. Valami jót, talán titkot, egy kis vágyott magányt, amiért mindjárt benézel. Ahová belépni egyet jelent, a valahol lenni élményével. Hogy is teltek volna hétköznapjaid, ha nincs. A tisztaszoba – a ház vasárnapja.  

Kinn élet van és zaj és jövés-menés és munka. Egész estig tartó munka. Nagyapám reggeli dörmögése, nagyanyám békítgető dünnyögése, akácfa füstje, tűzropogás, tejeskávé a rózsás findzsából, vízcsurranás a lavórban, kanálcsörgés, hagymás rántotta, lágy kenyér, fehérszőlő és kékszilva, lépések a tornácon, a szomszéd harsány adjistene, kesernyés pipafüst, krákogás, és zsongító beszéd a lucernakaszálásról, a szénahordásról. Bizalom, nyugalom, békesség. Otthon. 

Hangok összeolvadó zenéje ott kint. Szekérzörgés, patkócsattogás a ház előtti kövesúton. Kutyaugatás, kakaskukorékolás, kacsahápogás, libagágogás, malacvisítás, kotlókotyogás, károgás, verébcsiripelés tehénbőgés, lónyerítés. Udvarunk éltető zsivaja. Valahol, tőlünk távol, bánatosan burukkol egy árva vadgalamb. De csak hadd mondja, ez itt az otthon. Biztonságban itthon vagyunk. 

Fények, illatok. Harmattól ázott hajnali frissesség. Reggeli napsütés, petúnia és rózsa. Holdfény és estéli viola. Szél frissessége. Nyárfák fel-felvillanó, csillogóan zöld és fehér hátú ezernyi levele. Páros cseresznyéből piros fülönfüggő. Esőillat. Avarfüst. Hó szagú szél. Zúzmarás dara hull a fákról. Csípős hajnal. Hol a sálam? Dolgos nappalok. Halk léptű alkonyat. Esti pihenő. Éjszakai nyugodalom. 

Örökös körforgás. Az állandóság bizonyossága, a tisztaszoba.

Egyedül osonsz a szobába. Hátra- hátranézel lopakodva. Senki sincs a közeledben. Az ajtó kilincse visszakattan, magától zárul. Hűvösen és illatosan őrzi önvalóját a szoba Az ablakokon nádroló, csipkefüggöny vigyázza, a puha sötétséget.

Vársz, míg a szemed megszokja, és látsz a homályban.

A két ablak között a falon aranyszélű tükör. Alatta dívány. Kényelmetlen, recsegős bőrdívány, aminek magas, cirádás támlája faragott rózsákat kapott, kemény levelű virágokat visel magán. Nem szép? Pont így jó. Megszoktad.

Fölvetett ágyak kétoldalt. Bennük – embert sohasem takart – dagadó dunnák, párnák. Kinek? Minek? A „majdnak”. Hogy legyen, azért.

Két sifon oldalt. Naftalinnal beszórt télikabátok, nagyanyám fekete selyemmel hímzett, hullámzó prémszegélyű körgallér bundája, a nagyapám vőlegényi ruhája, az az örökéletű, a fekete. A polcokon ropogósra vasalt abroszok, ágybeli ruhák, sohasem használt lepedők, törölközők, szűnni nem akaró teleken naphosszat szőtt vég vásznak.

A szoba közepén asztal; horgolt, virágos csillagos csipketerítős, körötte székekkel. A székek huzata bordó bársony – jaj, ne ülj rá, meglátszik a bársonyon. Kefélheted simára a szövet gyűrött szálait. Nahát! A tisztaszobában rendnek kell lenni, hátha jön Valaki.

Tudjuk, sohase jön, tudjuk, de mégis. Aki jön, mint az öreg Dávid vagy keresztanyád, annak jó a konyhában is. 

Csak megállsz az ajtónál. Érzed a hetente ragyogóra törölgetett, kefélt, súrolt tisztaszoba illatot. Szappan, ecet, bútorfény és még valami virágillat. A padló nyikorgása félelmet ébreszthet: mit keresel te itt? Nem akarsz tovább lépni. Nem is kell. 

 Az ajtó mellett, jobbra, elérhető közelségben, ott a titkok titka, a komód. A fiókjain, az oldalán ráfestett kék nefelejcseket, fehér liliomokat zöld levélkoszorú ölel. Ezt a festett komódot akarod kutatni, a komód titkát. Ám cseles zárja örökké bekulcsolva. Ezért a nyugtalanság, mi lehet benne? Elég egy kulcs, ha a legfölső fiókot bezárják, a többit se lehet kihúzni. 

Mi az neked, semmi, azt az egy kulcsot elcsenni, vasárnap reggel, a templomi készülődés közben. Megvárni, míg elmennek. Senki sincs itthon. A kinti zajok halkan szűrődnek be, itt, ahol csak egy, az előbbi ajtónyitáskor betévedt dongó dönög az ablaküvegen, nem zavar, inkább elmélyíti a csöndet. 

A zár engedelmes. Az első, a fölső fiók nehezen jár, nyiszorogva, alig engedi magát. De sikerül. Innen árad a levendula illat? Szalaggal átkötött, egészen új, rózsaszínű, fehér, világoskék hálóingek, kombinék, zsebkendők, férfiingek… Ezek azok a gondos háznál fontos, – majd legyen, ha leesek a lábamról, ha, ne adj isten, valami érne, ha eljön az a nehéz idő – dolgok.

A második fiókban iratok, levelek. Beletúrsz, mik ezek. Adóív. Telekkönyv. Bírósági végzés. Anyakönyvi kivonat. Keresztlevél. Újraoltási bizonyítvány.

Kék szalagos levélcsomó. Rózsaszínű tábori lapok… Kibontani? Elolvasni? Majd eljön az ideje. Majd egyszer. 

Ez az a nagy titok? Ezt kellett bezárni? Képzeletedben a komód volt Aladdin kincses barlangja, a boldogság kék madarának fészke. 

Még van egy fiók. A komód harmadik fiókja. Csak leülsz a földre, a nagyanyád szőtte tarka rongyszőnyegre. Habozol. Kihúzzam? Ebbe’ se lesz semmi érdekes.

Beszorult. Cibálni kell, rángatni. Odafönn a komód tetején, csörömpölnek a findzsák, a poharak. 

A harmadik fiók dugig tele. Annyira, hogy kiszabadulva leestek a földre, szinte kibuggyantak belőle a kézimunkák. Rég volt lányok, anyák, nagyanyák, ükanyák ifjúkori, évtizedek óta, szorgos munkával varrott, hímzett, horgolt, terítői, függönyei, falvédői, kendői, párnahuzatai, csipkés kötényei, rózsás fejkötői, azsúrozott elejű ingei, ráncolt derekú, slingelt szélű hosszú szárú bugyogói és zsebkendők, zsebkendők számolatlanul, fehérrel, tarkával kivarrva. 

Megszűnik a külvilág, már nem vagy ugrásra kész résen, hogy meg ne tudják, mit kutatsz. Egyenként rakosgatod a kincseket magad mellé a rongyszőnyegre. Kiteregeted, simogatod. Lányálmokat sejtesz. Ki varrta? Vidám volt? Bánatos? Sírt? Nevetett? 

Nem veszed észre nagyanyádat. Hazajött a templomból. Ő is csak leül melléd a földre: 

– Látom, megtaláltad. Van, amit még az én nagyanyám varrt. Eltettük. Megbecsültük. Kirakni a szobába, pornak piszoknak kitenni, rátenni az asztalra vagy az ágyra, hogy a macska üljön rá? Kivasaltuk, megkíméltük. 

– Alig voltam tíz-tizenkét éves, már varrtam. Ahogy a nagyoktól láttam. Egész télen. Téli délutánokon, estéken.

A mama elnéz, valahová messze, régi teleket lát:

– Villanyunk nem volt. Petróleumlámpánál vakoskodtunk. Annak kicsi a fénye. Feljebb csavartuk a lángot, még sem láttunk jól. A nénéd, Zsuzsi, kenyérhajat tett a lámpaüvegre, attól fellobbant a lángja, a kenyérhaj felszívta. Addig láttunk, míg a tűbe új fonalat fűztünk. Hideg telek járták. Sűrűn kellett a tűzre tenni, a kukoricacsutka nem tart meleget. Varrtunk. Öltögettünk egymás mellé, milliméternél pontosabban. Meséltünk. Daloltunk. Igyekeztünk. Ha kész lett, örültünk, gyönyörködtünk.

– Mama, minek?

– Mit minek?

– Hát, hogy miért csinálták, miért nem mentek inkább szórakozni?

– Mentünk mi oda is, egy télen többször. Ősszel a szüreti bálba, azután András napkor, utána a karácsonyi bálba, meg még farsangba. Na, meg tavasszal a húsvéti bálba. Elég volt. Nem jártunk sűrűbben, nem ám, még ráuntunk volna, ha megszokjuk.

– De, mama, ezeket a fehér hímzéses csipkés, meg a virágos blúzok, ezeket sem hordták, ezek gyönyörűek! Most megint divat a hímzés, miért rakták a komódba, haszna nélkül.

 – Haszonért? Hát, nézzed csak, miért virágos ennek a komódnak az oldala, meg az eleje? Amúgy is komód volna, de mégis ráfestette valaki. Ki tudja mi volt a szívében, mire gondolt, míg a virágokkal pepecselve töltötte el drága idejét, semmi hasznára. Nem azon járt az esze, hogy hasznot hozzon, pénzt csináljon belőle. Mi sem számításból varrtunk, az biztos. Akkor miért? Mert a tavasztól őszig a mezei munkában nem volt megállás, hajnaltól napestig, a megélhetés miatt. De mi, szépségre, derűre is vágytunk. Megcsináltuk magunknak, a magunk két kezével. Mint munkamániás mesterek remekelnek: zsinóros zekét, hímzett bekecset, tulipános ládát vagy rámás csizmát. 

Lehet, hogy számodra, aki pénzért mindent megvehetsz, ez értelmetlen, de nekünk ez volt a megtartó erőnk. Hogy akár tél, akár sötétség, vagy hideg, vagy a tűvel összeszurkált ujjhegyem, a hátfájdító görnyedésem, tudod, értsd úgy, hogy ha törik, ha szakad, én megcsinálom. Az önbecsülésért. Odaadó türelemmel. Megcsináltam! Gyöngyfonallal, ragyogó selyemszállal.

Látod, ezt a rojtozott terítőt még akkor varrtam, amikor nagyapád járt utánam. Elébb üzent, mint illik, hogy eljönne, és szombat este jött is. Ezt itt, épp ezt tartottam a kezemben. Megrezzentem, megszúrtam az ujjamat a tűvel, amikor benyitott, hogy adjon isten jó estét. Ezt a kicsi barna foltot, ezt, ni, látod a virág mellett? Ezt a kis vérfoltot nem tudtam kimosni, benne maradt. Amit nem is bánok, az emléke miatt. Tudod, amikor észrevette, megfogta a kezemet, és óvatos figyelemmel megtörölgette, az ő zsebbe való kiskendőjével. Csak ránézek, emlékezem. 

A mama, összehúzott szemmel, szigorúan néz: – Divat, divat! Csak azt meg ne halljam, ki ne találd nekem, hogy vigyük ki őket a vásárra. De te, ha szeretnéd, kaphatsz tőlem, mondjuk, egy…, szóval, bánom is én,… na, kiválaszthatsz…, egyet.

– Válasszak, válasszak, melyiket, melyiket?

És ahogy elképzeltem, megtalálom, és mintha Aladin barlangjának azt a bizonyos darabját, kiválasztom a mama kincsei közül, azt a foltosat. Azt a dúsan rojtozott szélű abroszt, ami búzakalásszal, pipaccsal van körbehímezve. 

Kibomolva suhan a mama vasárnapi asztalára. Repül, mint a boldogság kék madara. Csak ez nem kék, ez fehér. Színes mezei virágokkal ékes.

Miként valaha volt tisztaszobák, dolgos kezű lányainak álma.

*

– Gyermekem, a tisztaszobát hétköznap nem lakjuk. A hímzett abroszt ritkán terítjük az asztalra. A fehér blúzunkat néhanap elővesszük, és mint szorgos ifjúságunk tanúját, örömmel elnézegetjük. Ha abban mennénk gyomlálni, értéke egyhamar odalenne Eladni? Ha piacra vinném, ünnepi voltát veszítené, mint a pénzen vett szerelem.   

Máig erőt ad, hogy van mire visszanéznem. Arra, amit ifjúi erőnk idején kisikerítettünk magunknak. Tudod már, mitől vagyok elégedett? 

– Na, jól van. Hol a komódkulcs? Az el ne keveredjen. Rakjál vissza mindent, de takarosan. Ott legyenek a helyükön.

A mama már indulóban, egyszeriben még visszafordul: – Jaj te gyermek, ládd’ beengedted azt a dongót, gondosan húzd be az ajtót, ha kijössz, nehogy még a légy is betévedjen.

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Arany Piroska tárcái     

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

          

     

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.26. 17:58

Cégtulajdonos, cukrász, külkereskedő

Nyíregyháza

szszb_33_tk_gyongyosi_ilona.jpgNem akármilyen életpályát tudhat maga mögött Gyöngyösi Ilona, a nevét viselő cukrászdák alapító tulajdonosa. Élt és dolgozott több kontinens országaiban, Guineában, Mongóliában, diplomát szerzett, folyékonyan beszél franciául és oroszul, otthonosan mozog az elméleti ismeretszerzés, a gyakorlati tevékenység útvesztőiben. Könnyen kapcsolatot teremt a hivatali, adminisztratív munkaformákban, például a pályázatírás. Életútja, felmenőinek ismerete és megbecsülése, tudásuk, haza- és családszeretetük, a munka iránti elkötelezettségük mindig is meghatározta a nagycsalád féltő melegében nevelkedő fiatal lány világról alkotott felfogását, saját útjának kijelölését.

A rekkenő meleg elől a Család utcai Gyöngyösi Cukrászda sarokasztalánál ízletes fagylalt hűsít és terelgeti gondolataimat. Már a bemutatkozás után leszögezte a cégtulajdonos: ő nem az a fajta klasszikus cukrász, aki őseitől hozta a szakma folytatásának erkölcsi parancsát. Ilonának sokkal kacskaringósabb utat kellett bejárnia. Közösségi szemlélete, ám egyéniségének kérlelhetetlen jegyei nem egyszer állították életre szóló döntés elé.

Szülei kecskeméti és makói származásúak, pedagógusként gyakorolták hivatásukat. Édesapját, Gyöngyössy Mátyást a nyíregyházi mezőgazdasági szakközépiskola igazgatójaként elismert oktatási vezetőként tisztelte a közvélemény. Édesanyja, lánykori nevén Bogdán Ilona szintén a katedrán tanított. Az ő családjukban a kimondatlan, ám minimum elvárás a diploma megszerzése volt. Ilona a Külkereskedelmi Főiskola orosz-francia levelező szakán vette át oklevelét. Ha arra gondolt, hogy folytatja nagyszülei áldozatos munkáját, ezt akár a sors rendelésének is felfoghatja. Apai nagyapja ugyanis Perzsiában orvosként gyógyította a betegeket. Megtanulta a farszi nyelvet, hisz a bizalmi kapcsolat így gyorsabban kialakult. Anyai nagyapja Erdélyből jött át és találta meg otthonát az anyaországban. Gyöngyösi Ilona saját családjában két gyermek született. Béla az ELTÉ-n diplomázott, most a családi vállalkozásban keresi a kenyerét. Bence agrár végzettséget szerzett.

Ars poeticaként fogalmazza meg az otthon hallottakat: nem elég elméleti munkát végezni, kell a gyakorlati is. Például egy kertet rendben tartani, vagy gazdálkodni. Amikor egy tálca süteményt hazavitt, a fiainak nem ízlett. Az édesanya ajkán kicsúszott a bűvös mondat: majd nyitok én egy cukrászdát és olyan süteményeket sütök, hogy az nem hagy kívánnivalót maga után! A kimondott szó gondolattá formálódott és egyre gyakrabban jutott eszébe. Miért is ne? 2008-ban a Család utcán megnyitotta az első cukrászdáját, majd a Kállói úton, most a harmadikat tervezi. Nem olyan beülős, kávéházi jellegűre vágyott, hanem a hétvégékre, családi eseményekre, hivatali rendezvényekre akart hagyományos és újszerű finomságokat készíteni. Ehhez viszont olyan csapatmunkát várt és vár el ma is az alkalmazottaktól, hogy érezzék a technológiai folyamatok egymásra épülését, a szoros együttműködés fontosságát. És mindenek előtt a kreativitás, a megújulási kedv kapjon zöld utat mindannyiukban. Kísérletezni nemcsak szabad, hanem szükséges is, erre bíztatja Gyöngyösi Ilona a munkatársait. Dugják össze a fejüket és gondolják át, milyen alapanyagokból mi mindent lehet kihozni? A kreációik pedig olyan magas mércét érjenek el, hogy nyugodtan kitehessék a pultba. Csak azt kínálhatjuk a vevőknek – summázza Gyöngyösi Ilona – amit mi magunk is szívesen fogyasztanánk.

Világlátott üzletemberként a tulajdonos asszony fájlalja, hogy a cukrászat és a pékség nálunk élesen különvált. Azaz, egy tetszetős üzletben vagy cukrász-, vagy péksüteményt kínálnak. A nyugati országokban sokkal megengedőbbek e téren a cégek, nyugodtan elfér a szendvics, a péksütemény, a kenyér a tortaszelet mellett. Nálunk viszont egy furcsa „szakosodás” tapasztalható e téren. Nemhogy nem dől össze a világ, hanem éppenséggel nő a forgalom – meséli a Brüsszel főterének egyik cukrászdájában látottakat Ilona. A kézműves remekek pompás előteret mutatnak a pékáruknak.

Az ételallergiával küzdők száma egyre növekszik hazánkban. Eddig a glutén- és laktózérzékenyek,  a cukorbetegek sóvárogva nézhették a sütemény-költeményeket. Ma már elkészíthetik a tojás nélküli piskótát – mekkora kihívás ez a cukrásznak! -, de a búzalisztet és a tejet nyugodtan kihagyhatják az alapanyagok közül. Az itt megkóstolt finomságokat otthon is elkészíthetik, ehhez a cukrászdában megvehetik a nyírfacukortól a rizslisztig a hozzávalókat. Még tanácsot is kapnak az érdeklődők, hogy lehet például szénhidrátmentesen édességet varázsolni.

A végletekig igényes cukrász vállalkozó nehezményezi, hogy a szakma leendő mesterei közül sokan csekély elméleti tudással érkeznek. Pedig egy felvételi nekik sem ártana, mert nem mindegy, ki figyeli a dietetikai, gasztronómiai előírásokat, ki üzemelteti az egyre modernebb gépeket, és még nem beszéltünk arról, hogy ki irányít sikeresen egy vállalkozást?

Az ízletes krémmel töltött puha omlós tésztára halmozott gyümölcsös édesség a kedvence. 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.24. 13:17

Polgármester

Kisgéres

furik_csaba.jpgElőre kell vinni a falut! Nem egy történelmi személyiség monumentális művéből vett idézet, nem is program mondat. Egyszerű részösszefoglaló valamikor beszélgetésünk közepe táján. A történelem pedig jelen van… A polgármesteri hivatal homlokzatán a 800-as szám emlékeztet, hogy ‘14-ben volt az ünnepe a település nyolc évszázaddal ezelőtti első írásbeli említésének. Vendéglátóm további adatokkal szolgál arra nézve, hogy a honfoglalásig nyúlik vissza Kisgéres magyar történelme. A pozsonyi Koméniusz egyetem magyar-történelem szakán, és a komáromi Sellye János Egyetemen diplomát szerzett embertől el is várható, hogy szűkebb lakóhelye, elődei múltját ennyire ismerje, szavaiból azt szűröm le, hogy közéleti szerepvállalása is ebben gyökerezik.

– Királyhelmecen születtem 1970-ben, de kisgéresi vagyok. Szüleim mindketten nagyon aktívak voltak az egykori Csemadokban. Édesapám a helyi szövetkezetben dolgozott könyvelőként, édesanyám pedig tanítónő volt aktív korában – avat be abba, honnan származik az elhivatottsága. – Vallásos, hívő emberek között nőttem fel. A múlt rendszerben korlátok között élhettük meg hitünket, de nagymamámat semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy megtanítson imádkozni.

Huszonkét éves volt, amikor református papjuk Tiszai Nagy Menyhért az istentisztelet végeztével ott tartotta a szépen éneklő fiatalembert templomban. A felnőtt férfiből presbiter lett, ma már gondnokként szolgálja a gyülekezetét, mi több, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsa hat világi tagjának egyike.

Maradva az életút világi szálánál, a fiatal tanár tizenegy évig tanított a szomszédos Királyhelmecen. 34 éves korában nősült, felesége óvónő. Három gyermekük született: András kilenc, Csongor hat, Barnabás két esztendős.  2007-ben nyerte el szülőhelye polgármesteri címét a Magyar Közösség Pártja színeiben. 2009-ben a megyei önkormányzat tagja lett, és a határon átnyúló kapcsolatok és a turizmus bizottság vezetésével bízták meg. Napjainkban az iskolaügyi, az egyházi, és a turisztikai bizottság munkájában vesz részt.

– Az elmúlt 25 évben térségünkben a hanyatlás jeleinek lehettünk tanúi – konstatálja szomorúan. – Pályázataink rendre elbuknak. Előre el szoktam mondani a vállalkozóknak, hogy hátrányt jelent a szempontok között magyar mivoltunk, de azért a legtöbben nem adják fel.

Itt hangzik el a bevezetőben idézett mondat. Vesztes pozicióból indulva is mindig találnak jó embereket, és végül is hosszú az eredmények sora. A település lakói hamar megértették a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, és a polgármester jó kilátásokkal tekint a megyei kezelésű utak rendbehozatalának ügyére. Az egykori szövetkezet épületei eléggé siralmas állapotban vannak, de az eszközei megújulóban vannak. Áll már a község egyik szép helyén egy tizenhatlakásos társasház. Ez utóbbira nagyon büszke Furik Csaba. Ha gazdaság felvirágzása még várat is magára, a kultúrában nincs híján a sikereknek. Se szeri se száma a hagyományt ápoló eseményeknek, rendezvényeknek. A közelmúltban leplezték le a mindenki által tisztelt református lelkészük emléke előtt tisztelgő mellszobrot. Nemrég újult meg meg a “málenkij robotra” elhurcolt géresiek emlékműve, és a falu helyet adott egy központi emlékműnek is, ami arra a négyezer emberre emlékezik akiket ugyancsak elhurcoltak a málenkij robotra Szlovákiából. A híres pincesor mívesen kirakott ajtajai előtt messzeföldről sorakoznak a vendégek a “polyhost” megkóstolni a pincenapokon.

Eljönnek természetesen Csarodáról is, a határ túloldaláról. A testvértelepülési kapcsolatok kiállták az idők próbáját. A 2010-es géresi árvíz idején szivattyúval, homokzsákokkal jött a segítség Beregből. Amikor pedig Csarodát verte el a jég, a géresi reformátusok készpénzt gyűjtöttek a természeti katasztrófa kárvallottjainak.

Furik Csaba beszámolóját a község, a kistérség, a megye és a református szervezetek életéről jóleső érzés hallgatni. Gördülékeny előadásmódja, lényegretörő fogalmazása segíti és egyben próbára teszi a jegyzetelő krónikást. Derűlátó természete akkor sem hagyja cserben, amikor dermesztően gyászos dolgokat hoz szóba. Több a haláleset, mint a születés, fájóan nagy az elvándorlás....

“Előre kell vinni a falut” – ismétlem meg a mondatát…

– A fejedelemnek – mondja Bethlen Báthorynak Móricz Tündérkertjében – "nem lehet olyan álmot álmodni, amilyet akar, csak amit lehet ... Nem is csak amit lehet: de amit kell ..." - hangzik a válaszként az idézet.

* * *

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

          

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.23. 20:00

 Bíró Ernő grafikája

20205994_1773546982661973_1644726197_n.jpg

2016.

 

Az ember ősi vágya, hogy templomot emeljen isteneinek, az ég urával való egyezség, a tisztelet, és a félelem is diktált. Szinte az ösztönös akarat vezérelte tett a mai napig munkál, pedig az ember távolodóban van hitével. A sok kibogozhatatlan vallás, a hiedelmek világa lassan perzselődve emészti a hozzá fűződő áhítatot. Az elmondott, leírt bibliai történetek mesések, még akkor is ha tele van tragédiával, de a bölcseletek, intelmek ma is úgy kell mindenkinek mint szomjazónak egy korty víz. Bíró Ernő pompásan elrendezett templomképe nyugalmat, méltóságot sugall. A természeti környezet finoman illeszkedik a merev vonalakhoz. A monokróm módon készült kép nem unalmat, hanem a folytonosságot, a stabilitást biztosítja. A reformált vallás hívei büszkélkedhetnek elegáns templomukkal, a hitük szerinti tisztelettel, bárhol is legyen építve.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.23. 08:07

Írta: Antal Anikó

Töredék Zs. A. hétköznapjaiból

 

chagall_masolata.jpgNem érzek semmit, csak a zsibbadást, ami lassan kúszik végig a testemen, a lábujjamtól egész a homlokomig. Befészkeli magát a fejembe, ráül az agyvelőmre, onnan indítja csápjait skarlátvörös szívemhez. Évekkel ezelőtt kezdődtek ezek a zsibbadások. Majd negyedévente jöttek. Lassan kúsztak be a hétköznapokba, mint egy kortárs szonáta disszonáns hangjai az andante tételbe. Aztán, accelerando. Felgyorsultak. Úgy kéthetente ismétlődtek. Da capo al fine. Most jó írni így egyes szám második személyben. Könnyebb egy árnyék szócsövévé válni. Menedék. Szómenedék. Fátyol, ami félig takarja a lélek meztelen vállait. Az egyes szám második személyben feloldódik az én, te, ő. Lebegnek a felszínen, mint limonádéban a citrom rostjai. Tehát, nem érzel semmit, csak a zsibbadást. És igen, lassan kúszik végig a testeden. A lábujjadtól egész a homlokodig. Befészkeli magát a fejedbe. Ráül az agyvelődre és onnan indítja csápjait skarlátvörös szívedhez. Ha még a szíved skarlátvörös egyáltalán. Ha még nem változott lila nőszirommá. Rosszabb esetben kék, folyami kaviccsá. Olyanná, mint az ujjak nyoma a karodon vagy a nyakadon.

Az otthonod tündérpalotából elvarázsolt kastéllyá lett. Kiszámíthatatlan útvesztő, méregzöld léleklabirint.  Sarokból előugró koboldok búvóhelye. Kalitkához hasonló tükörterem. Zavaros színekben játszó kaleidoszkóp. A falakon tükör, tükör és tükör. Mindenhol önmagad látod egy eddig nem ismert megvilágításból. Forogj csak a tükrök közt, nyugodtan. Az egyikben kövér vagy. Melled a köldököd veri. A másikban is ott vagy. Gyönyörűn, mint nádszálkarcsú égi lény, és csak Te nem látod, mily finoman cikáz hajadon egy-egy fénycsóva, pislákoló villanykörte-glória. Ha balra fordulsz, egy törpét látsz. Alig van karja, elmosódott foltok a lábai. Nem tudsz felnőni önmagadhoz. Te, löttyedt, tépett hajú kis gnóm. Nekirepültél a tükörnek. Így boldog a kastély ura, és egyre jobban mélyítik ráncaid a tükörben szitaként futó, szilánkos hajszálrepedések. Fekete-fehér fragmentumok. Ha jobban előre hajolsz, akkor látszik, hogy nefelejcskék szirmok ülnek az arcodon. Szemed alól gyökerek futnak le egész az ajkadig. Nézz a tükörbe. Úgy festesz, mint egy fekete csipkefátyollal borított, könnyező Madonna. Mosolytalan kócbaba.

Olyan vagy, mit egy kibelezett marionett bábu vagy azok a fehér arcú, lángvörös ajkú, jeges tekintetű porcelánbabák. A hátadon van egy ki- és bekapcs gomb, amivel már könnyeid is szabályozzák. Csak egy adott időben sírhatsz, kegyelempercben nevethetsz. Az alanyt és állítmányt nem fűzheted helyesen mondatokba, legyen mindenben bukfenc, mert egy elvarázsolt kastélyban az a természetes, hogy a nem természetes a természetes, és lelked, a kifeszített létra, csak támaszkodik a tested falán réveteg.

Te, kis kócbaba, édes tünemény, te. Egyik nap feltesznek a szekrény legfelsőbb polcára, ahonnan lassan, kis léptekkel egyre lejjebb és lejjebb avanzsálsz. Előbb beleférsz egy kopott kalapdobozba, mert mi másra is lennél te jó, molyrágta kabátzsebben a helyed, hisz egész lényed oda való. Egy fabatkát sem ér a lelked meg a tested, mindenedben van kivetnivaló. Nem jól ülsz. Nem jól állsz. Nem jól szólsz. Nem jól takarítasz. Nem jól sírsz. Nem jól nevetsz. Nem jól főzöl. Nem jól szeretsz. És a végén már csak egy lyukas cipősdobozba bújhatsz. Ócska útszéli, te. Rád taposnak. És a cipősdoboz rongyos lyukacsain át nézed a szekrény tetejét. Vágyakozva figyeled a márványozott ékszerdobozkát, ami fent ül, elérhetetlen magaslatokban. Mikor felnyitod, előugrik belőle egy fehér balerina és verklin játszott muzsikaként  csendül fel a Hattyúk tava. Lélegzeted visszafojtva nézed, amint forog körbe a kis figura. A skarlátvörös szívben pedig bimbózni kezd egy árva bazsarózsa.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Antal Anikó tárcái

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.20. 19:34

szszb_33_tk_dr_remias_tibor_1.jpgA Jósa András Múzeum igazgatója

Nyíregyháza

Az egy utcás Derenk közepén húzták meg a trianoni határt. Fellázadt az Aggtelek közeli kicsiny falu, népszavazáson kényszerítették ki: 600 méterrel tolják feljebb a családokat széttépő hivatalos köteléket. A 18. század óta lengyelek lakta község nem az akkori Csehszlovákiához, hanem Magyarországhoz akart tartozni. A leghűségesebb nemzetiségi falu címre pályázhatna Derenk, ahol 12 generáció óta ringatták ősei bölcsőjét. Megindítóan beszél lengyel származásáról, identitásáról dr. Rémiás Tibor, a nyíregyházi Jósa András Múzeum 2017. április 1-jén kinevezett igazgatója. Vezetékneve Jeremias prófétára utal, derül ki a családfa-kutatásaiból. Külön könyveket írt az 1700-as születési, házassági, halotti anyakönyvekből. Felmenői Derenken látták meg a napvilágot, és 1993 óta július utolsó előtti vasárnapján rendezik meg a búcsút, ahová százával érkeznek az egykori lengyelek leszármazottai. A Rémiások, Gogolyák, Bubenkók egymás nyakába borulnak és a két nemzet közti ezeréves barátságról is tanúságot tesznek.

A történelem-orosz-filozófia szakos, PhD doktori címet szerzett történész, a Magyarországi Lengyelség Múzeumának külső múzeológusa sorsában, küldetésében tökéletesen ötvözi a lengyel és a magyar nép történelmének, a családok sorsának összefonódását. Ő Miskolcon született 1962. április 29-én G. Rémiás Rozália és V. Rémiás András egyetlen fiaként. Feleségével, Szigeti Edinával négy gyermeket nevelnek: házasságukba a férj Szabolcsot (30), az asszony Juditot (28) és Nikolettet (25) hozta, közös gyermekük, Dániel 13 éves.

A Kossuth Lajos Tudományegyetem diplomájával negyedszázadot dolgozott, különböző beosztásokban a miskolci Hermann Ottó Múzeumban – történeti osztályvezető, később igazgatóhelyettes -, majd igazgatta a megyei múzeumokat Egerben. Belekóstolt a szellemi szabadfoglalkozásúak világába, és az a három és félév jelentősen befolyásolta világlátását, menedzser szemléletű gondolkodásmódját. Rájött, hogy a marketing a legjobb szándékhoz is szükséges. Szervezett kiállításokat, bemutatókat, írt könyveket, cikkeket. Idén tavasszal Nyíregyháza egyik patinás intézményének lett első számú vezetője. A polihisztor Jósa András saját kezűleg készített intarziás íróasztalának különleges kiképzését mutatja. Dolgozószobáját eredeti festmények, régmúlt időkre emlékeztető bútorok díszítik. Úgy otthonos, hogy egyszerre vezet vissza a történelembe, és szolgálja az elmélyült tudományos munkát, illetve a vezetői feladatokkal járó kötelezettségeket.

Történelmi időutazásunkat nemcsak a múlt feltárásával, hanem a jövőre kialakított konkrét tervekkel folytatjuk. Rémiás Tibor ugyanis nem akármilyen hitvallással indította igazgatói küldetését. Látogatóközpontú múzeumot akar létrehozni, amely vonzza a gyerekeket és a felnőtteket. Interaktív múzeumpedagógia és egy átütő erejű vendégnövelés a cél. A hűvös kutatóműhelyek világából ki kell lépnie a több mint 100 munkatársnak – idetartozik a Sóstói Múzeumfalu és a Kállay Gyűjtemény is – ám ehhez egységes csapatként szükséges megjelenni a történészeket, régészeket, néprajzosokat foglalkoztató munkatársi körnek. Az eddig individuális tevékenységnek gondolt intézmény egységes arculatát mutatja az eddigi legjobbnak mondott múzeumok éjszakája program, a kerékpáros kirándulás a tokaji múzeumba. Újdonság, hogy a sóstói fürdővel és az állatparkkal kötött megállapodás értelmében 10 százalékos kedvezményt kap a látogató, ha felkeresi a másik népszerű túristaközpontot is. Hasonló együttműködésre készülnek a Móricz Zsigmond Színházzal. Rémiás Tibor tervbe vette, hogy az egyházakkal, a nemzetiségi önkormányzatokkal és a karitatív szervezetekkel (Rotary és a Lion’s Klub) szintén szorosra fűzik kötelékeiket. Mindebből egy tudományos megalapozottsággal rendelkező, de látogatóbarát múzeum képe körvonalazódik. Nem elszigetelt kis kultúrcentrumok kereshetők fel Nyíregyházán, hanem egymás munkáját ismerő, megbecsülő és együttműködő intézmények nyújtanak kulturális élményeket a vendégeknek. Végülis az a cél, hogy kultúránk, tudományunk, történelmünk, művészetünk, néprajzunk, irodalmunk és más szakterületek kincseit, és értékeinket ismerő, tisztelő lokálpatrióták éljenek a megyeszékhelyen. Az idelátogató hazai és külföldi túristák pedig tálcán kapják a megjegyzésre méltó eseményeket, személyiségeket, látnivalókat.

Dr. Rémiás Tiborról kevesen tudják, hogy gomba szakellenőrként is adhat hivatalos véleményt. Túrázni, kirándulni, világot látni szerető lelke akkor nyugodt, ha szakszerűen látja el a magáénak érzett feladatokat. Rozsnyó alatt van egy kis házuk, ahol erre a tudásra szüksége lehet.

A derenki ősöktől az interaktív múzeumpedagógiáig hosszú út vezetett. Generációk merítenek erőt a hitéből, kitartásából, kezdeményezőkészségéből.

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.20. 12:44


Hargitai Beáta alkotása
19989067_1766033460079992_1982569123_n.jpg
21x30 cm.
Akvarell
Papír
2015.
 "Dátán néni kocsmája", " Matróz", "Késdobálós". Győr, és Győr környékiek nagyon régóta idejártak inni, enni, beszélgetni, barátkozni. Itt főzték a legfinomabb halászlét, itt törzshelyek voltak, hajdan a vásározók kocsmája, pihenője. A képet a Régi Győr oldaláról készítettem, az igazi patinás formájában . A Duna kapu-tér jellegzetes épületére nézve jól beleillett a környezetbe, kis üzletek, szabóságok világába. Ma fess, elegáns, fényes, így kicsit idegen, de a világ változik, a szokások is, az emlékeinkben pedig őrizzük meg azt a részt, vagy részletet ami kedves volt.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.16. 08:16

Pedagógus

Biharnagybajom 

szszb_33_kcs_f_nemes_istvan.jpgF. Nemes Isván életét is írhatták volna dalba a pacsirták, mint Csontos Vilmos  Hűség című versében, de nem írták. Biztosan más és fontosabb dolguk akadt. 1935. július 7-én jött a világra egy törzsökös bajomi sokgyermekes paraszt családban. Gyengécske gyerek lehetett, mert siettek a keresztvíz alá tartani. Édesapja „talpalatnyi” földjüket művelte, édesanyja a háztartást látta el. Zenei eszmélésének első élményei a nagyon jó hangú szüleitől hallott népdalok, zsoltárok és nóták voltak. Szép és derűs gyermekkora volt. Sokat látogatta a közelben lakó nagyszüleit. Mikor a nővére 3. osztályos volt, gyakran ment vele az iskolába, mert nagyon szerette Bagdány Zsuzsika néni énekóráit. Máig tudja, mely népdalokat – igazi, veretes régi és új népdalokat – tanulta meg akkor, 3-4 évesen. Zsuzsika nénivel aztán majd csak 3. osztályos korában találkozott újra.

Felsőtagozatos korában Makkay Géza és Hampek Anna voltak a tanárélményei. Előbbi Erdélyből érkezett Biharnagybajomba, a tanár nénivel pedig Tordán, a Népfőiskolán találkozott. Ők már jórészt a Mi dalaink-ból tanítottak. Nagyon sajnálja, hogy mindketten csak viszonylag kevés időt töltöttek Bajomban. Szűcs Sándorral, a híres bihari népfőiskola igazgatójával is ekkor ismerkedett meg. 6-7-8. osztályos gyerekként egyházi temetési szertartásokon énekeltek, segítve a kántortanító szolgálatát. Még most is beleborzong, ha hallja a XC. Zsoltárt: „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” 7. osztályos volt 1947-ben, mikor tagja lett az akkor alakult iskolai énekkarnak. Fogékony lehetett a társadalmi problémák iránt is, mert ő lett az iskola első úttörőcsapatának a titkára, de nem volt kérdés, hogy tovább kell tanulnia!

Tanítóképzős éveit Hajdúnánáson és Hajdúböszörményben töltötte. Gyönyörűséges, varázslatos esztendőkre emlékszik vissza, nem feledhető, meghatározó élményekkel. Őket még megérintették a „fényes szelek” utolsó fuvallatai. Úgy érezték náluk igazabb hittel még senki sem hitt, de mikor hazajött – 51 vagy 52 lehetett – Édesanyja sírva panaszolta, hogy elvitték tőlük a kamra polcairól az összes befőttet és a szoba faláról a tokos ingaórát. Kellett a beszolgáltatásba. Tanítóképzős korában nagyszerű kórusokban énekelhetett Makláry Lajos, Baka János karnagyok vezetésével, s ott már kamarakórust is szervezett és dirigált. Később a karvezetést Czövek Lajostól tanulta. 18 éves nagykamaszként kezdett el tanítani. Talán túl korán. Szerencsére volt általános iskolai tanárai egyengették az útját, és ahol lehetett, segítették. ’53-ban, mindjárt az első évben, éneklő csoporttal jelentkezett. A következő évek máig ható élménye az iskolai énekkar. Sok tagjával még most is tartják a kapcsolatot. Az első tanítványaira – Kisbajomban – most is jól emlékszik, mint ahogy a következő évben tanított 1. osztályosokra is. Még a névsort is tudja.

1955-ben behívták katonának. Napra pontosan 2 évet szolgált. 56-ban szerencséje volt, nem keveredett tűzharcba. Így aztán nem lett se hős, se áldozat. Leszerelése után már csak magyart és éneket tanított. 24 évesen már ballagott az osztálya.  Az egri főiskolán elvégezte az ének-zene és a magyar szak 4-4 félévét. Ének-zenéből államvizsgázott is, de a magyar záródolgozatot már nem írta meg, ma is bánja. Osztályfőnök is volt. Nagyon kedvelte ezt a beosztást, mert ilyenkor a gyerekekkel sok esetben máig ható bensőséges viszony alakult ki. Akárcsak az énekkarosokkal. Sok szép gyereknek sok szép népdalt tanított. Sokszorosát a tankönyvben lévőknél. Mert igenis, az az ének-zene tanításának legfőbb értelme a daltanulás. Néhány évig Sárrétudvariba is átjárt, irányította az ottani parasztkórust, de feltámasztották a bajomi férfikórust is.

S aztán tett egy jó nagy kitérőt, mert 1967-ben elcsábították. 21 évig minden reggel ment Püspökladányba, este jött haza. Előbb néhány évig a Hazafias Népfront járási titkára, később járási tanulmányi, majd közművelődési felügyelő volt. Nem sajnálja az így eltöltött két évtizedet. Bővült a látóköre, és sok jó embert megismert. Volt olyan magyarórán Nagyrábén, mintha csak istentiszteleten lett volna, nem lett volna ilyen élménye, ha nem tanfelügyelő. Hazatérése után azt gondolta, hogy afféle levezető évek következnek. Nem egészen úgy történt. 54 esztendősen kezdett el citerázni, s ha már megtanult, tanítani is kezdett. És ezzel kezdetét vette a Karafitty-korszak. Mindinkább a népzene felé irányult a figyelme és érdeklődése. A legtöbbet Olsvai Imrétől, Benczéné dr. Mező Judittól, Joób Árpádtól és Széles Andrástól tanult. Tágult a népzenei látóköre, sok tapasztalatra tett szert és sok barátra talált a Vass Lajos Népzenei Szövetség táboraiban és más rendezvényein.  ’94-ben szervezte meg az első Karafitty Népzenei Találkozót, most készülnek a 24-re.  Az egész családja: felesége, két gyermeke, unokái és menye mindmáig együtt énekelnek/citeráznak az idén 26 éves Karafitty Együttesben.

 

17499613_1309592052453201_1162775435_o_1.jpg

 Írta: 

Kocsis Csaba

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

                                                                                                                                                        

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.13. 15:19

 

img_7714.jpgBarcelona A város parkjának fáit ezer színben tarka kanárik lepik el, az épületek díszítményei a szivárvány minden árnyalatát magukon viselik. A legnagyobb sétáló-utcán, a Ramblán a világ minden égtájáról érkezett turisták és városi polgárok bőre a feketétől a fehérig változik. Meg sem lep tehát, hogy a La Boqueria, a piac, tényleg annyira színes, mint egy bokréta mezei virág.

img_7733.jpgA már említett híres promenádból nyílik. Korántsem olyan nagy homlokzattal hívogat, mint a mi Vásárcsarnokunk Budapesten. Belül pedig már-már szűkös. Ha a turistákat kivarázsolná valaki a Ramblára, ahonnan betévedtek nézelődni, talán több volna az eladó, mint a vevő. Az ínyencségek nagyobb része úgy is van porciózva, hogy fél kézben elvehető legyen. Akármerre nézek, sehol egy bevásárlókosaras háziasszony. Sem a sajtpultban, sem a füstölt sonkánál, kolbásznál nem lepődnek meg, ha néhány dekát vásárol a nagyokat nyelő bámészkodó, mint például jómagam.

A frissesség, az egyenletes magas minőség, az ízléses csomagolás rabul ejt. Egy gyümölcspohár, egy falat rántott garnéla… Veszélyes hely a La Boqueria. Csak a szilárd önuralom mentheti meg az embert, hogy álmosságig bele ne vesszen az ínyenckedésbe.img_7722_1.jpg

Illatok vagy szagok vagy ezeknek elegye teszi próbára az ember orrát. Akár egy pulton belül is. A tengeri herkentyűkére gondolok. Az aznap hajnali fogásból származó csillogó páncélú rákokkal kezdődik a sor. A halak szaga a legerősebb, aki nem szereti, közel se jöjjön. A fintorgó filmező ember pánikszerűen abbahagyja a forgatást, mert az eladó nyersen lenyel egy kis tintahalat. A bejárat előtt látom viszont a többi kóstolgató, nassolgató turista között.

 ***esiksandor2cm_1.jpg

                                                                                                                           Ilyen szép a világ

 

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.12. 19:14

Huszár Boglárka alkotása

19866309_1757883357561669_1929421889_n.jpg

Olaj, farost.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.09. 08:05

mariks.jpg

 

 

Írta: Marik Sándor

 

pocspetri14.jpgLevelet kaptam a napokban Pócspetri Község Önkormányzatától: „Tisztelettel meghívjuk az 1948 legnagyobb politikai perében, a »pócspetri ügyben« halálra ítélt és kivégzett (a Budapesti Rákoskeresztúri Újköztemető 298. számú parcellájában jeltelen sírban elföldelt) Királyfalvi Miklós mártír 2017. július 8-án tartandó ünnepélyes újratemetésére.”

A levél nemcsak a magyar történelem dicstelen részévé vált koncepciós pert juttatta eszembe, amely az egyházi iskolák államosításának egyik talpkövéül szolgált, hanem személyes történéseket is. 1989-ben „beleástam magam” a közelmúltba, mi is történhetett valójában 1948. június 3-án este Pócspetriben, amelynek messze mutató következményei lettek. Négy évtizedig mély csend övezte a történteket, aki személyében érintett volt, nem mert beszélni róla, a politikának pedig jó oka, hogy ne hozza elő.

Ember Judit dokumentumfilmes próbálta áttörni a hallgatás falát, ez 1983 táján még nem sikerült, nem engedték bemutatni a filmjét. Öt év múlva, a „második kiadást” már zárt körben itt-ott levetítették, amikor dr. Helmeczy László akkori ellenzéki ügyvéd, aki kézbe vette az 1948-ban elítéltek perújítási ügyét, azt ajánlotta: „Meg kellene szellőztetni, még szinte semmit nem írt erről a sajtó. Fel tudnád vállalni a Kelet-ben?” Hozzátette: „Vigyázz, mit írsz le, mert ez még most is forró politikai téma.”

Helmeczy minden fontos dokumentum másolatát átadta, de egyébként is szerencsém volt. Dr. Nyiri Sándort, a legfőbb ügyész helyettesét régről ismertem, ő sokat segített, dr. Vathy Ákos akkoriban került fel a megyéből a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének, kétszer is megnyitotta az utat a perújítást tárgyaló tanácsvezető bírákhoz.

Tehát több kilónyi iratmásolattal, újságkivágással állítottam be főszerkesztőmhöz, a mindig jól értesült, mellesleg történész végzettségű Kopka Jánoshoz: van annyi alapanyagom, hogy hozzákezdjek a pócspetri ügy feldolgozásárhoz, és bemutassam a Kelet-Magyarországban a perújítás rögös útját. Támogatott: „Itt az ideje, hogy tágítsunk mi is a nyilvánosság határain… ” 1989. tavasza volt.

De mi is történt 1948. június 3-án Pócspetriben? Ez ma már széles körben ismert, ám sokáig tabu volt. Az emberek tudták, hogy az elöljáróság késő este dönt az iskola jövőjéről, s nem akarták az államosítást. Az esti litániáról is sokan vonultak a községházához tiltakozni. Az épület előtt rendőrök vigyáztak a rendre. A háborgó tömeg dulakodni kezdett (velük is), lövés dördült, az egyik rendőr halálosan megsebesült. Máig nem lehet tudni biztosan, hogy pontosan mi és hogyan történt, hiszen sötét volt, senki nem láthatta, hogy a rendőr fegyvere véletlenül sült-e el, vagy kiütötték a kezéből, netán elvették tőle, s meglőtték, esetleg magát sebesítette meg.

pocspetri15.jpgÓrákon belül elszabadult a pokol. Százával érkeztek rendőrök, nyomozók, ávósok, megjelent Péter Gábor, az államvédelmi osztály főnöke, Kádár János, az MKP főtitkárhelyettese is.  A tét nagy volt: a pártvezetés néhány nap múlva akarta elfogadtatni a parlamentben az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényt. Előtte éppen kapóra jött Pócspetri. Már aznap éjszaka elkészült „a koncepció”: a litánián a plébános (Asztalos János) felbujtotta az embereket, a községi írnok (Királyfalvi Miklós, a perben egykori katonaként nevezve, aki értett a fegyverekhez) lelőtte a rend őrét, a tanító (Som István) elvágatta a telefonvezetéket. A rögtönítélő bíróság pedig nem foglalkozott a koncepcióba nem illő részletekkel; az akkori hasonló perek minden jellemzőjét felmutatva Asztalos Jánost és Királyfalvi Miklóst már június 11-én (!) halállal sújtották, Som Istvánt életfogytig tartó fegyházra ítélték. Királyfalvi Miklós másnap már nem volt az élők sorában. A tények nem számítottak. Az iskolák államosításáról szóló törvényt a parlament elfogadta.

Az előző összefoglaló nagyon leegyszerűsített, a részletekről a Kelet-Magyarország cikksorozatban számolt be 1989. szeptember 19–30 között. Erre és új dokumentumokra épült az 1994-ben megjelent „Elégtétel Pócspetrinek” című kötet (létrejöttét dr. Helmeczy László és Ésik Sándor, az In-Forma Kiadó tulajdonosa segítette).

pocspetri16.jpgA koncepciós per egy év híján hetven esztendeje történt. Öt elszenvedője közül ketten élték meg a perújítás lezárását, Som István és Vitéz Gábor. A bíróság 1990-ben és 1993-ban jogerősen kimondta: ők sem követtek el bűncselekményt. Ma Királyfalvi Miklóst – akinek életét harminc évesen vették el – díszsírhelyen helyezik örök nyugalomra szülőfalujában, amelynek temetője ezzel a Nemzeti Sírkert részévé válik.

Formailag tehát rendben lesz jog, igazság. De emberélet, emberöltők…

 

(A szerző írása a Keletmagyarországban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye napilapjában jelent meg 2017. július nyolcadikán)

 

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.08. 22:59

depositphotos_81934344_w.png

Szemelvények M. Szlávik Tünde
A Férfi illata című könyvéből

Ijesztő, ismeretlen hangra riadtam az éjszaka közepén. Felültem, körbetapogattam a vak sötétben, de csak az ágynemű puhállott a kezem alatt, s bármerre fordultam, az a rettenetes csörömpölés a hátam mögül jött. Fel akartam kapcsolni az éjjeli lámpát, ám fogalmam sem volt, az ágy mely pontján vagyok éppen, csak nyüszítettem elveszetten, s közben abban reménykedtem, ha álmodom, hamarosan felébredek, vagy legalább a férjem felriad és segít. Egyre jobban csapkodtam, körbe-körbe forogtam ültő helyemben. A lábam lemerevedett, nem segített a helyváltoztatásban. Végül a csuklóm megakadt egy vékony fémrúdban, akkor már tudtam, hogy az a lámpaállvány, s hogy végül is a telefon szól, fent a polcon, a fejem fölött. Nyújtóztam, de sehogyan sem értem el, csak a lámpát borítottam fel. Utánakaptam, ettől megmozdult a lábam, s végre ballal le tudtam lépni a szőnyegre. Megemelkedtem, és lekaptam a telefont. Úristenúristen, nyöszörögtem, mert az ilyen késői hívások csak bajt jelenthetnek.

− Adjad nekem Gézát! – mondta egy idegen hang, majd krákogott egyet.

− Gé-gé-zát? Milyen Gézát, nincs, nincs Géza… − dadogtam, miközben a hangszálaim vattacsomókat cirógattak a torkomban.

− Nincs otthon? – kérdezte, közben mintha lábasok csörömpöltek volna.

− Té-té-ves, téves hívás, rossz számot tárcsázott.

− Kovács lakás?

− Nem, nem Kovács, tegyük le! – még biztosítottam afelől, hogy nem haragszom, aztán reszketve visszatettem a kagylót. Mocorgó férjemet megnyugtattam, visszavackolódtam a helyemre, dübörgő szívverésem lassan elcsitult, éreztem, ahogy fejem egyre jobban a párnák közé süllyed, édes álom, jöjj, de jó, hogy hétvége jön… Ekkor újra megszólalt a telefon. Ismét Kovács Gézát keresték, de most már nem akarta letenni a telefont, amíg meg nem mondom, hogy ÉN ki vagyok, mire önmagamnak is szokatlan módon felsikítottam, hogy hagyjon békén, ne zaklasson. Nem tudtam megmagyarázni, mitől rémültem így halálra. Legközelebb én veszem fel, mondta a férjem, majd magunk közé tettük a készüléket. Vártunk. Vártunk... Fülemben magyar nóta zengett, erről eszembe jutott, hogy a háttérben muzsika szólt, olyan visszhangosan, mintha egy portásfülkében lett volna az a rádió. Csönd. Talán sikerült végre eltalálnia.

De nem… Fél hatkor, mire elcsigázottan végre sikerült visszaaludnunk, megint kezdődött az az átkozott csörömpölés. Magamra húztam a paplant, s átadtam a terepet a férfiaknak. Férjem a kifejezetten az értetlen ügyfeleknek szánt hangszínét és lassú beszédtempóját elővéve kifaggatta az illetőt, aki az újrahívás gombról magyarázott valamit, amit a fia állított be neki. Itt lakik a szomszéd faluban. Előkerestem a telefonkönyvet, megnéztem a számot: vége tért csak el a mienktől. Hálás volt, kihallatszott a megkönnyebbült hangja. Mi is fellélegeztünk, s úgy éreztük, tettünk valami kis jót egy ismeretlennel.

Aznap még háromszor telefonált délelőtt, és négyszer délután. Mindannyiszor harsogott a muzsika, s a bácsika újra és újra elcsodálkozott azon, hogy nem, nem Kovács lakás, mi Mártonék vagyunk – hogy lehet ez, ő nem is érti, csak a fiát keresi, Gézát. A végén már nem magyaráztunk semmit, csak hogy nem ötös, hanem kettes a vége, és minden jót kívántunk…

Megpróbáltam én is felhívni ezt a Gézát, de nem vették fel a telefont.

depositphotos_5950432_w.pngEzután Imre bácsi gyakran megörvendeztetett minket. Hogyhogy nem Kovács lakás, döbbent meg. Ő Kovács Gézát keresi. Mindig mintha először beszélnénk… Szájbarágósan elmondtuk neki, hogy nem ötös, hanem kettes az utolsó szám, tessék úgy megpróbálni. Ő reszketeg hangon elnézésünket kérte, mi azt mondtuk, semmi baj, bárkivel előfordul… Csak a gyerekek nem tudtak mit kezdeni ezzel a dologgal, elkerekedett a szemük, s szótlanul nyújtották a készüléket.

Fél évig csak nappal hívott minket. Tegnap éjszaka fél egykor, aztán negyedóránként… Már könyörögtem, hogy ne hívja Gézát sem, hadd aludjon. Miért, éjszaka van, kérdezte, igen, dünnyögtem, fél kettő még igencsak annak mondható.

Ötre belefáradtam. Dühömben kinyomtam a telefont, de az nem akart elhallgatni: nyomtam, csörgött, nyomtam, csörgött, felzokogtam, és kihúztam az adaptert a konnektorból, de tovább szólt a másik készülék a nappaliban… Mint egy rossz horrorfilmben. Influenzás-lázasan, verítékes hálóingben szaladtam, hogy fel ne ébredjenek a gyerekek. A férjem kivette a kezemből a kagylót, s határozottan, de kedvesen kérte a bácsit, hogy hagyjon minket aludni, mert dolgoznunk kell. De hiszen nincs már éjszaka, így a kisöreg, s most először fordult elő, hogy emlékezett egy korábbi beszélgetésre.

Betegen, fáradtan, dühösen indultam dolgozni. Pedig már úgy elképzeltem magamban ezt az Imre bácsit: szikár alak, vékony szálú, félrefésült haj, szürke szempár, dohányszagú, ráncos kezek… Mint nagyapám… De nem! Ez egy dagadt, piros képű, hülye vénember, aki az idegeimre megy, isten bizony, ki fogom húzni a telefont éjszakára!

A kollégáknak elmondtam, miért vagyok ilyen nyúzott. Kiderült, egyikük ismeri Kovácsékat. Csak nyeltem és nyeltem… S akkor eszembe jutott ő. Amikor elment, képes voltam bebeszélni magamnak, hogy az a magas, farmerdzsekis, fejre húzott kapucnis alak az úton csak ő lehet. Idegen férfiakat követtem, hátukat becézve némán: kincsem, drágám, mindenem, hercegem… Megérezve mohó tekintetemet, visszafordultak. Ismeretlen arcok, semmitmondó, üres vonások…. Fájdalom…. Nem ő, nem ő… Persze, hogyan is lehetne? Évekig fohászkodtam: a következő kapucnis ne forduljon hátra, csak hadd nézzem, hadd kövessem, hadd legyek még egyszer boldog, ahogy megfürdetem alakját szememből szivárgó könnyeimben.

Nem, dehogyis húzom ki azt a telefont! Imre bácsinak is szüksége van arra az érzésre, hogy ha jól ütné be azt az utolsó számot, akkor beszélhetne a fiával, csak az a fránya utolsó szám… Nem ötös, kettes… S akkor Géza hallózna bele… Nem, ez csak tévedés, hogy mindig Mártonék jelentkeznek. Hadd higgye, hogy a fia még él. Pedig talán együtt lógázzák odafent a lábukat egy felhő szélén: az ismeretlen Géza és a csillagösvények hercege, az én Csaba királyfim, drága öcsém…

 

konyv.png



Kedves Olvasóm!13502898_1036144519767592_961916204113779885_o.jpg

Szeretettel ajánlom figyelmébe könyvemet, amely ötven kisprózát tartalmaz százhetven illusztrációval.
Keresse fel egy kattintással

internetes áruházunkat!

2940 forint helyett most csak 2499 forint a kötet ára

Kérésre dedikált példányt küldünk. Írja a kívánt nevet a Megjegyzés rovatba! A kiszállítás az egész országban ingyenes.

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.06. 19:31

Írta: Ésik Sándor

 

19747752_10211202429989573_177422994_o.jpgEgy karcsúbb, egy teltebb, a következő már-már gömbölyű… Sorban, egymás mellett, mint amikor a Moulin Rouge táncos lányainak sora egyszerre az égre lendíti… Persze, azokéi mind egyformák, nem úgy, mint ezek itt. Hiszen van közöttük érett, nagyon érett, és egészen fiatal is. És hát az illatuk… Az ember egészen közel nyomja az orrát, hogy megteljen a szédítő kipárolgásokkal a legfogékonyabb érzékszerve. Fordítja egyik felé, fordítja a másik felé. Higgyék el, egyik ínycsiklandozóbb, mint a másik. A testközeli élményszerzés egyetlen hátránya, hogy így nem elég jól olvashatók az árcédulák.

Mert az igazán szép spanyol sertéscombok – és hát melyek nem azok a festői Spanyolhonban – nem egyformák, és nem egyforma árúak. Külön erre a célra készített állványokon sorakoznak a hentes osztályon. A körmöt rajtahagyják az ottani böllérek, ezért aztán, mint kicsiny balettcipők merednek az égre. Az árcédulákat pedig a csillagok közé lehetne tűzni, olyan összegek szerepelnek rajtuk. A legolcsóbb cimbi-combi is húsz eurót kóstál. Nem az egész, csak egy kiló belőle. Ennek a bőrén látszanak a szőrtüszők, persze kiállná a reklámbeli selyemkendő próbát. A húsa is inkább emlékeztet arra, amit mi füstölt sonkának ismerünk. A cédulákon aztán tízesével emelkednek az összegek. Messziről jött ember sok mindent mondhat, de ne kételkedjenek. A legdrágább comb mellett ez áll: hatvan euró. Megismétlem: egy kiló. Ha mármost elképzelünk egy szép nagy sonkát, megszorozzuk a megszorzandókat beleszédülhetünk: a jelenlegi forintárfolyamokon akár százezer is kijöhet. Ennek a sonkának az áráért ma egy utazási iroda akciósan egy hetet ad repülőjeggyel, szállással. Ha legyűrjük gerjedelmeinket eme comb láttán, és egy egész ilyennek a megevésétől tartóztatjuk meg magunkat, az út már ingyenben van.

Maga a formás és illatos húsdarab ott sem a mindennapos kulináris élvezetek tárgya. Még az olcsóbbja se. A spanyol hentes egy teniszpályát betakarna egyetlen sonka szeleteivel. Boldog emlékezetű egyetemista koromban, anatómia órára behoztak egy vágószerkezetet, amelyet mikrotomnak hívtak. A vizsgálandó szövetmintát olyan vékony szeletre vágta, hogy a mikroszkópban a sejteket egyenként tanulmányoztuk. A mi spanyol hentesünk ezt a műveletet egy szimpla, ám félméteres késsel, szebb eredménnyel elvégezte. Ennek köszönhető, hogy a jégbehűtött sárgadinnyekockák éppúgy látszottak alatta, mintha csak valami színes fólia takarta volna. A furcsa együttes különben elmondhatatlanul finom. Csak hát ahhoz az a sonka kell. Ami különben szinte semmiben sem különbözött attól, amit gyerekkoromban apám karácsonykor felakasztott a padlásra és én húsvétig lopogattam. És mindenben más, mint amit az itthoni boltokban látni.

 

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre! 

 

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.05. 18:40

Ősz  Zoltán alkotása
19451481_1748098785206793_89524702_o.jpg
Pasztell.
2007.
"Fedezd fel!!" szól a félreérthetetlen ajánlat, a mindent elsöprő lehetőség, a fehér homokos tengerpart, a tengeri kagylók formái, csodái, vetekszenek a szállodák csillogásával, a szörfözés vízen, és szervezés magas fokon szárazon! Mindent kínálnak, mindent, csak menj, és pihenj, és fizess, bár az már diszkréten apró betűkkel és legalul. Persze mondom én, aki még alig látott a világból valamit, így csak a tükör foncsorán át látom magamat nyugtatva. Zoltánunkat is megérintette a visszautasíthatatlanság láza, Szkiátosz szigetéről hozott nekünk ajándékot, a legnemesebb szuvenírt. Akit Erdély ország nevelt, lelkét barátsággal szelídítették a hegycsúcsok, itt is a szépet az értékeset őrizte meg.Kicsi részlet az egészből, mégis nagyszerű üzenet, nincs harsogás, vetélkedés, a kép a természet szépségét adja, ahol közel lehetünk az istenekhez, ahol talán egyedül lehetünk velük, a mítosszal és a valósággal.Érintsen meg tehát bennünket a hegyek magassága, a víz mélysége, az égbolt felfoghatatlan távolsága egy parányi képen a Görög szigetekről.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.07.02. 08:25

Írta: Arany Piroska    

 

19198263_1732770943406244_1442391517_n_masolata.jpgJárja a szóbeszéd, hogy ez a mostani hosszú tél, meg a húsvéti hóvihar, meg hogy a méhek is fáznak, nem röpködnek a virágra, nem lesz itt termés egy szem se…

A gyümölcsfák részéről viszont semmi sopánkodás – amikor eljön az ideje, virágba borulnak, és lehet eső, lehet fagy, nahát, látod, a fákon máris ott piroslik a cseresznye.

– Gyerekek, itt a cseresznyeidő,sőt várjatok csak, a hét végén meglátjátok, lesz itt finom cseresznyés rétes is! Aztán eljöjjetek!

Igen ám, a mi fánkról reggelente a feketerigók viszik hírét, hogy itt szabad a gazda, lehet lakmározni. Jönnek is csőstől, de még egy csörgőcsőrű szarkapár is ott kapkodja a mi ropogós cseresznyénket. Addig-addig hessegetjük, zavarászuk őket, persze, teljesen hasztalan, hogy mire észbe kapunk, a mi szüretünket elvégzik a madarak. Szégyenbe ne maradjunk már a gyerekek előtt, sietve indulok a boltba, cseresznyét vásárolni. Ilka, a szomszédasszony összecsapja a kezét: – A boltból, gyümölcsöt? Lehet, hogy génkezelt, vagy tele van permetszerrel. Nem, nem! Cseresznyét csakis a megbízható termelőtől, aranyom, csakis a piacról. Pityutól veszem én is, mehetünk együtt.

Pityu? Neve után azt hittem, szép szál legény, aki maga mászik fel cseresznyéért a fára. Hát, ahogy elnézem, régen lehetett mászós kedvében. Amúgy nincs vele semmi baj, valóban megbízható termelőt formáz. Kifakult bézból sapka, őszülő halánték, agyonmosott overall. Cinkosan hunyorog Ilkára már messziről. Még azt a becsülettel kidolgozott markát is hívón lengeti felénk.

– Éppen jókor jöttek, drága naccsám, van még belőle egy kevés. Itt az én csudálatos germersdorfim. Szabad ám megkóstolni, ma hajnalba’ szedtem, saját kezemmel, friss, ropogós, édes. Tiszta vitamin. Mennyit mérhetek, drága aranyanyám?

Gyors számvetés – a rétesbe ennyi, kóstolgatni annyi –, a vásárt megkötjük. Nem olcsó, de megéri, ugye, magától a termelőtől. Elégedetten cipeljük, nekünk is jutott, idejében jöttünk.

A csarnok előtt áll a kamion, alig lehet mellette elaraszolni. Izmos fiatalember pakolja le az árut. A rekeszek tele vannak friss ropogós germersdorfival.

– Megjöttetek, Laci, na, mi újság Cegléden? – kérdezi tőle valaki, de ő másfelé kiabál:

– Józsi te!  Igyekezz már, most jött az sms, a Pityunak vigyél azonnal két ládával!

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Arany Piroska tárcái     

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

          

     

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.28. 18:28

 

img_1627.jpg

Bilbao A városról az átlagember leggyakrabban az Atletico nevű futballklubjával kapcsolatban hall hírt. Spanyolország északkeleti csücske a baszkok földje. A Nervion folyó két partján elhelyezkedő település pedig a harcos múltú országrész fővárosa. A Guggenheim gyűjtemény számára emelt épület a folyó partján izgalomba hozta a világ építészközösségeit.

img_1520.jpgimg_1527.jpgFrank Gehry elképzeléseit hagyományos gondolkodással nem nagyon lehetett volna valóra váltani, mint ahogy a tervezés maga sem mehetett volna végbe számítógépes segítség nélkül. A végeredményt fényképezni sem egyszerű. Nem székesegyház, hogy lenyűgözzön homlokzatának kőcsipkézete, nem múzeum, hogy teremről teremre járjak benne. El kell mennem a közeli hídig, hogy egyszerre lássam az egészet.

Elkápráztat a titánium burkolat mély bordóba hajló csillogása. Olvastam valahol, hogy az egyébként drága, az űrtechnikában használatos anyagnak az építkezés idején, a kilencvenes években lezuhant az ára, mert az oroszok piacra dobták készleteiket. Igaz-e vagy nem, ezeknek a készleteknek nagy része magyar bauxitból származott.

A formánál maradva… Nem tudok elhessegetni egy hirtelen jött gondolatot: ha egy szem pattogatott kukoricát valahogy bevonnának titánnal, és megfelelő mértékben felnagyítanák, valami hasonlót látnánk. Az épület belsejében már meg se lepődök, alig található egyenes forma, egyetlen légtér a hatalmas objektum.

img_1548.jpg

Richard Serra óriási vaslemezekből hajlított, az Idő és Tér kérdésével foglalkozó műve egymaga egy kisebb pályaudvarnak megfelelő helyet foglal el. Egy másik szegletben Yoko Ono időszaki kiállítása fogadja a látogatót. Az az érzésem, hogy a kiállított tárgyak igyekeznek valahogy szervülni a nekik helyet adó házzal.

Bilbao városa kockáztatott, amikor befogadta a Gehry féle Guggenheim Múzeumot. Az akkor még vitatott formanyelv ma már a világ minden táján teret hódít. A baszkok múzeumának hírneve vetekszik a spanyolok Pradójával.

***esiksandor2cm_1.jpg

                                                                                                                       Ilyen szép a világ

 

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.27. 16:06

Bíró Ernő alkotása
19402708_1740086706008001_583147588_o.jpg
50x35  cm.
Lavírozott  tus.
2017.

 

Bíró Ernő képei a letisztult stílus, a megbízható precíz forma, a téma szerteágazó, és sok mindent magába foglaló érdekességek mozaikjai. Színeivel folytonosan és szerethetően hat, soha nem hivalkodó. Kis bokrok, fák,megbúvó patakok, házak, pincék jelzik figyelmes útját. A fülöpszállási pihenője is ezt példázza. Hányszor elmegyünk egy-egy bokor mellett beszélgetve, sétálva, figyelmetlenül, pedig az ágak művészi elrendezése, a táj szépsége, picike részleteivel a nagy egész tökéletességét adják. Az egyetlen színnel készült kép a mesterség csodája. A bravúros könnyedséggel kezelt technika mutatós, kedves képet eredményez. Akinek kedve van a vonalak táncához, kipróbálhatja ügyességét, nagyszerű szórakozás és egyben egy felfedezés is, hogy mire, mennyire vagyunk képesek egy fehér lappal, tollal vagy ceruzával.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.25. 07:13

Írta: Kulcsár Attila 

mitevolegyek.jpgA nyaralót csak ritkán látogatja a család. Pedig minden komfortja megvan. Egy háromosztatú parasztház – korszerűsítve.  Tisztaszoba, konyha, lakószoba, amelynek a végében egy kis fürdőszobát is kialakítottak.  Hozzá van még ragasztva a valamikori istálló és fáskamra, na meg az udvari WC.  Már egyik se  tölti be eredeti funkcióját, mert az ő házuk  már közművesített, ám nincsen ez még a község minden házában  megoldva. Vannak, akik disznót tartanak, sokan tyúkokat is, és egy-két juhot az ünnepekre. Az állattartás léggyel jár. Ez az egyetlen zavaró momentum a városi ember számára falun. Nem mintha a bérházban nem lenne, de ezek itt olyan nomádok. A házi légy is agresszívebb.

 Amikor megérkeznek, szellőztetni kell, mert nincs a háznak szigetelése. Kinyitnak minden ajtót, ablakot, hadd járja át a friss levegő a szobákat.   

Amíg a háziak dolgoznak a kertben, a legyek birtokba veszik a lakást. Nem tudni, honnan jönnek, de percek alatt ott vannak mindenütt. Jóravaló, kedves rovarok, élelem után kutatnak, mókásan röpködve, szimfonikusan zümmögve, egyes fajok táncokat lejtenek. Ők is Isten teremtményei – szokták mondani. Fürge léptekkel, gyalogolva becserkészik a poharakat, tányérokat, mosogató peremét. Kedvencük a WC-ülőke, mosogató lefolyója, ahol lenni szokott valami maradék, harapnivaló. De nem sok sikerrel, két hónapja nem jártak itt a háziak, minden steril, minden elemózsiai szavatossága lejárt, összeaszalódott. Akik ezt hamar felismerték, tovább is álltak volna – huss, ki az ablakon –, de valamennyin szúnyogháló állta útjukat. Odakinn a napfény ragyogott a bokrokon, tarka virágok, és akkor a benti félhomályból az egyetlen kiút be van rácsozva. Az egyik házi légy már járt itt egy hónappal ezelőtt, próbálta felidézni, hogy merre is van a konyhaajtó, amelyen akkor ki-bejártak. De nem találta meg a félhomályban. Visszarepült hát az ablakhoz, Ott már egyre többen gyülekeztek. Néhányat megismert a tegnapi tehénürülék partiról, ahol összegyűltek vagy százan is.  De hol van már a tegnapi lakoma, különben is terhes, neki most minden nap enni kell, hogy peték egészségesen fejlődjenek a potrohában. A légysereg egyre dühösebb lett.  Hangoskodtak, veszekedtek egymással:

– Te hívtál ide, mert neked nem volt jó az a kutyatetem.

– Még neked áll feljebb, te hullarabló, hívott a lépfene! Ha sokat hőbörögsz, szólok az istállóban a lóbögöly haveromnak, az majd ellátja a bajodat.

Mások réseket kerestek a hálón, a törpe házi legyek végigcserkészték a háló keretét, hátha valahol eldeformálódott, és ki lehet bújni. De ez két „L” profilba volt beszorítva, sehol nem volt egy szúnyognyi rés se. Nem tudni, honnan került be a szobába egy szuronyos istállólégy, de az nagyon berágott. Messziről hatalmas sebességgel nekirepült a hálónak, hegyes szájszervét belefúrva a műanyag szövetébe, hogy szétfeszítse, de ő se boldogult. Alig tudta visszahúzni a csáprágóit, majdnem beleragadt a hálóba. Mások csak járkáltak körbe-körbe a keret peremén, dünnyögve, méltatlankodva. Fogadkoztak, hogy be nem teszik a lábukat ide többet.  Egy fémzöld döglégy elátkozta a percet is, amikor berepült a konyha ajtaján, pedig tudhatta volna, hogy az ilyen lakásokban már vízöblítéses a WC, és klozet-kefe is van minden kagyló mellett.  A nagyon buták nem takarékoskodtak az energiáikkal, röpködtek ész nélkül, de közben lement a nap, a szobában egyre sötétebb lett, és ház lakói nem szoktak itt aludni. Lenyírják a füvet, megkapálják a szőlőt, a veteményest, és este már holt fáradtan otthon fekszenek le.  Minek ezeknek nyaraló, jegyezte meg egy pőcsik, aki csak erre járt, de ő se találta meg a kijáratot.

Ekkor megjelent az EMBER, a teremtés koronája. Hatalmas sziluettje – mint egy felhő – elállta a szobába vezető nyílást. Minden légy őrjöngve repült neki a szúnyoghálónak. Rázták sűrű szövését, vergődtek szárnyaikkal. Amikor a háziúr bezárta az ablakot, a legyek a háló és az ablak közötti vékony résben rekedtek.

És a házaspár hazament a nyaralóból a városba. Jó, ha két hét múlva jönnek. Ekkor tört ki igazán a pánik a legyek között. Mindegyik röpködött szűk ketrecében faltól falig. Ütődve egymásnak, keretnek, hálónak, üvegnek. Aztán a kimerültségtől behúzódtak egy sarokba, és lejátszódott előttük életük filmje. A boldog gyermekkor, kristálycukor az asztalon, finom kutyaürülék a teraszon, egyszer egy ízletes döglött macska a kertben.  Később az első szerelem. Egyesek nekiestek egymásnak, hogy még egy utolsót szeretkezzenek – úgy látszik, minden élőlénynek ugyanarra a srófra jár az esze.  A harmadik napra, amikor a tűző nap az üveget felmelegítette, és szinte leperzselte a szárnyukat, már alig éltek, görcsösen kapaszkodtak a hálón ízelt lábaikkal. Már nem mozdult egyik se. A gyengébbek eleresztették a szúnyogháló szövését, és aláhulltak az ablakdeszkára. A két húslégyből kibújt az állat, ezek már ott álltak lesben, és elkezdődött a kannibalizmus. Rágóikkal nekiestek a védekezni képtelen, ám még élő rovaroknak. Először a potrohukat harapták le, abban van a legtöbb tápanyag, majd a szemek következtek. Azok a csodálatos légyszemek, amelyek 200 fokos látószöget képesek befogni és 240 képet tudnak elkülöníteni másodpercenként. És ez a biológiai csoda, a memóriájában milliónyi eltárolt fényképévek a természetnek, vacsora lett egy másik nyomorult élőlény számára.

Amikor az EMBER, az ő feleségével két hét múlva újra kinyitotta az ablakot, hogy beengedje a virágok illatát a szobába, ott hevertek a legyek tucatszám a szúnyogháló előtt az ablakpárkányon. Az asszony közömbösen összeseperte őket.

Ilyen a légy, és ilyen EMBER, a természet fejedelme. Szép a világ, a Föld egy paradicsom. Hegy, völgy, folyók, tengerek.  Örömök, élvezetek,  forrása . És van ez az ózonpajzs felettünk. Úgy tudom elképzelni, mint egy ablakot. Most talán zárva van. Nekünk ez a jó.  De mi van, ha kinyitja valami vagy VALAKI…? 

A kép forrása:http://www.mitevolegyek.hu/ 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Kulcsár Attila tárcái

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.21. 18:43

 

img_9661.jpg

Avignon A francianyelv tanulók elmaradhatatlan leckéje a kis gyermekdal: “Sur le pont d'Avignon L'on y danse, l'on y danse”. Japán turisták próbálják nevetgélve énekelgetni, és még táncolnak is, ahogy a nótácska biztatja őket. A híd a Rhone egyik partját köti össze a… nem a másikkal, mert a folyó közepén vége szakad. Közlekedésre alkalmatlan, mert hiába építették újra, mindig elvitte az ár. Látványosságnak annál inkább megteszi. Elég régi ahhoz, hogy csoda fűződjön az építéséhez. Egy Bénézet nevű pásztorfiúnak mondták meg az angyalok, hogy készítse el a terveit. A 22 ívből mindössze ez a négy maradt, bármennyire pártolta a Gondviselés. Mindazonáltal az említett fiatalembert később szentté avatták.

img_9659.jpg

A hídfő mögötti hatalmas gótikus katedrális már jobban állta a múló évszázadokat. A nyelvleckék után elővehetjük a történelemkönyvet. A 14. században hét évtizeden át hét pápa nem Rómából, hanem ebből a palotában irányította a katolikus egyházat. Pápák, ellenpápák, sőt párhuzamosan regnáló pápák, intrikák. Ha ezek a falak mesélni tudnának… Nem mesélnek. A telefonos applikációból hallgatják a látogatók teremről teremre a történelmet. A pápák emlékét monumentális festmények idézik, a sírokon egész alakos reliefek mutatják, ki nyugszik a kövek alatt.

img_9648.jpg

Lenyűgözőek a méretek. Vatikán Szent Péter katedrálisát mondjuk nem közelíti meg, de a kupola díszítményeit jobban látni teleobjektíven keresztül.  A trónterem ragyogó aranyozása, a bíbor bársonyok tompa csillogása talán még az egykori pápát is meglepné, ha egy percre ideutazna az időben.img_9641.jpg

Saint Bénézet hídja, az egyszerű dalocska, a pápák palotája a Rhone parti városba csalogatja a kíváncsi embert az egész földkerekségről. Avignonban, az UNESCO Világörökség bejegyzett helyszínén nem éri csalódás a látogatót.

***esiksandor2cm_1.jpg

                                                                                                                       Ilyen szép a világ

 

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.19. 18:40

Polgármester

Gibárt

szszb_33_ki_soltesz_istvan.JPGAz encsi kistérség igazi gyöngyszeme rendezett portákkal, új házakkal, nívós óvodával, vagyis olyan vonásokkal, ami Abaújra nem igazán jellemző. A település lakói 2006-ban döntöttek az önállósodásról, az Encstől történő elszakadásról. A Hernád közelsége, a szép természeti környezet és a kitűnő közbiztonság garanciája a minőségi életnek, ezért Gibárton találhatók a környék legértékesebb ingatlanjai.

Az abaújszántói körjegyzőséghez tartozó község polgármestere azt mondja: volt valamennyi fejlődés a város peremkerületeként is, de mióta helybeliek irányítanak, többet ki tudnak hozni az adódó lehetőségekből. Az 1963. május 15-én született Soltész István tagja volt az első önálló önkormányzatnak, bár akkor még a Vám- és Pénzügyőrség állományában Hidasnémeti határátkelőjén dolgozott, majd ugyanott parancsnoki kinevezést kapott. Nyugállományba 2009-ben vonult, előtte pár évig a regionális parancsnokságon teljesített szolgálatot. A képviselői munka2006-ban új feladat elé állította a felálló testületet, hiszen mindent az alapoktól kezdtek. Kellett egy polgármesteri hivatal megfelelő műszaki háttérrel és önkormányzati szakemberekkel. Találtak is alkalmas épületet, amiben helyet kapott az óvoda, a könyvtár és az orvosi rendelő. Beindították a közmunkaprogramot, ahol a közfoglalkoztatottak eleinte a község köztereit, úthálózatát tartották karban, majd pályázatokból gépesítették a munkafolyamatot.

Mezőgazdasági üzemmérnökként István úgy gondolta, a kárpótláson szerzett és az azóta vásárolt földeken belevág a mezőgazdasági termelésbe. Azt mondja, megtérült a befektetett munkája és szereti a szakmáját, de a 2014-es választások előtt a településen élők közül sokan benne látták új polgármesterüket. A megkeresések után elvállalta a feladatot, mivel érzett magában ambíciót, hogy elősegítse Gibárt gyorsabb fejlődését.  Így lett tiszteletdíjas polgármester. A testületbe több új tag került és a ciklus félidejénél úgy ítéli meg, jó a döntéshozók összetétele, jó irányba haladnak.

A polgármester büszke 23 fős óvodájukra, amely a környék legkapósabb intézménye. A szülők távolabbi településekről, sőt Encs városából is oda hordják csemetéjüket. Két óvónő és egy dajka foglalkozik a gyermekekkel, magas színvonalon.

Pályázat keretében nyertek pénzt az ’56-os emlékpark megépítésére, amit 2016-ban adtak át. A Gibárti Nyár rendezvényt 2015-ben indították útjára, amelyre minden évben várják a helybelieket és az elszármazottakat. Ez a nap a számos program mellett alkalmas az ismerkedésre, az egykori barátok, rokonok és iskolatársak újbóli találkozására is. Ennek időpontja július utolsó szombatja. Fontos feladatokat tudnak megoldani a pályázaton nyert falubusszal is.

A faluban élő amatőr festő- és képzőművész Ferencsák Attila alkotásaival járul hozzá Gibárt arculatának javításához. Műkőből készített domborműveket, az óvodában pedig a négy évszakról alkotott falfestménye takarja a falakat.

Egyedi látványosságként említi a polgármester az ország legrégebbi vízierőművét, amely a Hernádon „teljesít szolgálatot”. Onnan is befolyik némi adó, ahogyan a bejelentett 7-8 többi, építőipari és mezőgazdasági vállalkozótól is.

A közmunka programban önkormányzat földeken zöldségféléket termelnek, melynek nagyobb részét savanyító üzemben értékesítik. Gyártanak betonelemeket a vizes árkok burkolására és térkövezték a járdákat. Nagy gond viszont a munkaerő biztosítása, mert Gibárton alig található szakképzetlen munkanélküli, ezért a szomszédos településekről kell importálni a közfoglalkoztatott létszám jó részét.

A tervek között említi Soltész István a vízi turizmus elindítását, amihez kikötő és csónakház épül, valamint turistaház a vendégek elszállásolására. A Hernádon lehet kajakozni és kenuzni, kerékpáron pedig a környék nevezetességeihez juthatnak el a kirándulók.  Ezeket a sporteszközöket pályázati úton akarják beszerezni.

Polgármester úr családfája több évszázadra vezethető vissza Gibárton, vagyis igazi őslakói a településnek. Nagyszülei, szülei saját földjükön gazdálkodtak, amíg arra lehetőségük volt, a kórpótláson azokat a területeket sikerült visszaszerezni a családnak. Ketten voltak testvérek, bátyja néhány éve meghalt.

1991 évben kötött házasságot. Felesége Soltészné Jancsó Éva az Encsi Járási Hivatal Munkaügyi Osztályán dolgozik. Két gyermekük van, Éva 1992 évben született és jelenleg Budapesten dolgozik. Martina 1998 évben született és érettségi előtt áll, majd Budapesten szeretne tovább tanulni.

Célként az Önkormányzat vagyonának gyarapítását, a meglévő leromlott állagú önkormányzati épületek felújítását említi, ezt a célt szolgálják a beadott pályázatok is. A többfunkciós önkormányzati épület energetikai felújításával a településen élők régi álma teljesülne.

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.18. 13:09

Ügyvezető

Ózd

szszb_33_ki_kisbenedek_vilmosne_bolyki_eva.jpgA város és a térség egyik legismertebb vállalkozója. Divatáru üzlettel és fitness-szalonnal kezdte önálló pályafutását, eleinte még bérelt helységekben. Ma már az ózdi piac szomszédságában, építőipari cégük területén kínálja a legújabb divatos női cuccokat. Sokan ismerik a minőségi berendezésekkel felszerelt szoláriumot is, aki pedig fáradt, a kávézóban frissítheti fel magát alkoholmentes italok és koktélok választékából.  

Éva Ózdon született, alapfokú tanulmányait az Újváros téri Általános Iskolában végezte. Érettségit az ózdi József Attila Gimnáziumban szerzett, majd betársult szülei vállalkozásába, akik a Gömör Presszót üzemeltették. Ebben az időszakban a számára kedvelt területeken tanult és szerzett többek között fitness edzői bizonyítványt, kozmetikus szakmát, és letette a boltvezető vizsgát is. Szülei támogatták a sokrétű szakmai tanulmányait, mert úgy gondolhatták, egyszer mindennek hasznát veheti, ami be is következett. Amikor eldöntötte, hogy önálló vállalkozóvá válik, már minden szakirányú végzettséggel rendelkezett.

Csakhogy addig még történt néhány esemény az életében. Szülei 1985-ben úgy döntöttek, szobafestőt fogadnak és elvégeztetik családi házuk belső tatarozását. A környéken jó szakmai elismeréssel bíró Kisbenedek Vilmost kérte fel édesapja a munka elvégzésére, aki szokásához, hírnevéhez híven Bolykiéknál is kitett magáért. A falfestés mellett azonban másra is fordított időt, hiszen másfél év múlva, 1986 augusztus 23-án a család egyetlen gyermekével, Évával összeházasodtak.

Immár közös életükben újabb fejezetet Szabina érkezése jelentett 1990-ben. Ő diplomát szerzett a vendéglátó- és szálloda szakon, majd pályát változtatott. Most Budapesten él és vállalkozóként szempilla stylistként dolgozik, jó vendégkörrel.

Vili egyre több munkát kapott és úgy érezte, megérett az idő egy önálló cég megalakítására. 1993-ban indította el a Domaép Kft-t, amelyben feleségével együtt tulajdonostársak. Amikor stabilnak látták a kft helyzetét, fejlesztésekbe kezdtek. Főként a céghez kötődő termékek árusítására nyitottak boltokat, mint a festék és az építőipari termékek. Mivel telephelyük a város központjában található, a közelben pedig nem üzemel tüzéptelep, így azt is nyitottak. A korrekt munka viszont termelte a megrendeléseket, így folyamatosan növelni kellett a létszámot. Ma már 45 embernek adnak munkát.

Évát eleinte lekötötték a boltok, amelyekben női divatárút és cipőt kínált vásárlóinak, de fitness szalont is vezetett. A Városközpont után Vasvár úti üzlethelységet bérelt, majd a Gyöngy Üzletházban már nagyobb területen folytatta tevékenységét. A költözések során vevőkörük egy részét mindig elveszítették, akiket aztán vissza kellett szerezni. Csatlakoztak ismert márkás üzlethálózatokhoz is, így egy időben Attraktív, majd Mayo Chix néven hirdették magukat, a cégek dizájnját használva.

Jelenlegi, a Sárli telepen található, a Piac út mellett fekvő és már véglegesnek tűnő helyükre 2002-ben költöztek, 2010-től pedig Amnesia a divatárú bolt neve. Ebben egyedi vagy kisszériás ruhákat kínálnak, lényegében egy stabil törzsközönség számára. Pár éve ismét új fejezetet nyitottak a vállalkozásukban, mert az építőipari munkára Ózdon és térségében kicsi az igény, ezért akár 100-200 kilométerre kellett utazni munka után. Az időközben megnyílt boltokat, a telephelyet, a pénzügyet és a könyvelést viszont akkor is felügyelni kellett, amikor Éva férje máshol irányította a munkát, vagy éppen üzleti tárgyalásokat folytatott. Ez a feladat most már rá hárul, így nem csoda, ha a nap vége felé nem tűnik igazán fittnek. Fizikai állapotának karbantartására azonban mindig is igyekezett gondot fordítani. Ez korábban a fitnessben teljesedett ki, ám ezt a részleget megszüntették, annak a helyén pedig csempe bemutató termet nyitottak. Aztán megismert egy újnak számító sportágat, a spinninget, ami lényegében egy kibővített szobakerékpár, amelyen különböző testgyakorlatokat lehet végrehajtani. Heti négy órát tölt ezen a szeren, hogy karban tartsa fizikai és szellemi kondícióját.  

Megemlíti férje hobbiját is, aki jelenleg Domaháza és Kissikátor citerazenekarában zenél, és ezen a nyáron már tíz fellépésre kaptak megrendelést. Egy érdekes adalékot is elmesél a citerával kapcsolatban, ami nem mindennapi történet. Vili kilencévesen kezdett citerázni és volt egy nagyon szép hangú hangszere, ami egyszer eltűnt. Közel 25 év után egy férfi azzal kereste meg, hogy vegyen tőle egy citerát, mert gyógyszerre kellene a pénz. Legnagyobb meglepetésére az egykor elveszett citerát kínálta számára eladásra, amiért örömmel adott tízezer forintot. Felújították és azóta ismét az a kedvenc hangszere.  Csakhogy a hétvégi fellépések miatt kevés idő jut kirándulásokra és pihenésre, ami a reggeltől estig tartó napi munka után mindkettőjükre ráférne. Ezt a hiányosságot  egy-egy többnapos baráti összejövetellel pótoljak. 

***  kovacs_istvan.jpg

Írta:

Kovács István

Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.18. 13:07

Hargitai Beáta alkotása
19238649_1732395416777130_1684186216_o.jpg
30x21 cm.
vegyes technika.
papír.
2015.
Fiatal éveim meghatározó helye lett Kőszeg. A négy év amit ott töltöttem, jobbára a csodálkozás ideje volt. A város mintegy Andersen mese tele volt szépséggel, meglepetéssel, kincsekkel, érzelmekkel, hangokkal, színekkel, a felfedezés ezer örömével. No nem annyira az iskola, hanem a város. A kis lepusztult, a világtól elzárt parányi település Csipkerózsika álmát aludta, titkosan lehetett bemenni, és kilépni. Ezer és egy pecsét jelezte lépéseinket, de a gondolataink szabadok voltak . . 1958-62 év. A korosztályom tudja, a fiatalokat pedig nem érdekli ez a zárt világ. A kimenő alatt barátnőmmel bejártuk a várost, a kis hátsó utcák, eldugott apró házak, templomok csendje, a délutáni orgonista gyakorlata, a temető ódon kövei, a komor vár, a Király-völgy, a szelíd gesztenyék, a Kálvária, és a Chernel ház. Keveset tudtunk az Európai hírű ornitológusról, talán a jelzett tábláról olvashattuk, hogy ki is volt ö. Sokkal-sokkal később került kezembe ez a gyönyörű kép, és talán most még jobban tudom értékelni szépségét. 1766-ban készült késő barokk-rokokó kapu. Főúri igényeket kielégítő stílusú épület, a földszinten és emeleten árkádsorral, az emeleten stukkó díszes boltozatok láthatóak. Mindezt csak olvastam, de sohasem láttam. Az életem nagy ígérete , hogy egyszer talán egyetlen hetet eltöltve itt, a házak, paloták, udvarok csendjét is átélhessem.

***  57225_181534258529928_4405572_o.jpg

Virág, csend, élet

Hargitai Beáta rovata

 

 Értesüljön az elsők között további anyagaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.18. 08:07

Vállalkozó, növényorvos

Rakamaz, Nyíregyháza

szszb_33_tk_heri_tibor_1.jpgBár a doktori címet még nem kapják meg a növényvédő szakemberek – igaz, a gyógyszerészek is csak pár éve használhatják – Héri Tibor vállalkozó, mezőgazdász, okleveles agrármérnök és növényvédelmi szakmérnök. Ez utóbbi, növénydoktorinak hívott végzettségét tartja a mezőgazdaság csúcsának. „Ha kimegyek a határba, és pompáznak az egészséges növények, friss, üde még a táj is, akkor a növényvédősök jó munkát végeztek. Viszont ha lehangoló a látvány, szenved a növény, az árt a léleknek és a pénztárcának is. Megyénkben 206 aktív növényorvos teszi a dolgát, az országban kétezren lehetünk. Az Európai Unióban igen fontos a mi tevékenységünk, mert lépésről lépésre nyomon követhetjük egy adott növény életútját a vetőmagtól az élelmiszerig. Büszkék vagyunk rá, hogy az Unióban Magyarország ezen a területen az élen jár. Még csak 5-6 éve szentelnek nagyobb figyelmet ennek a szakágnak, de jól mutatja szerepünket, hogy pár éve létrehoztuk a Növényvédelmi Kamarát, amelynek én is tagja vagyok.”

A mezőgazdasággal már néhány éves korában találkozott. A Héri név jól cseng nemcsak az országban, hanem határainkon túl is. Édesapja, Héri László, a rakamazi termelőszövetkezet közmegbecsülésnek örvendő elnöke nemcsak a közös gazdaságot építette fel a semmiből, hanem példát adott a fiainak is elkötelezettségből, a teljesítmény és a minőség feltétlen tiszteletéből. László és Tibor olyan családban és környezetben ismerték meg a világot, ahol a teljesítmény, az igazságosság, a tisztesség az alapérték. Héri Tibor Nyíregyházán született 1974. február 25-én néhai Tóth Borbála Valéria és Héri László kisebbik fiaként. Felesége Vark Mariann magyar-könyvtár szakos tanár a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Házasságukból két gyermek született: Ella Mária (6) és Zalán Márton (4,5) éves. Kislányuk a nagyszülő iránti tiszteletből kapta a keresztségben a Mária nevet.

A földműveléssel foglalkozó nagyszülőket az akkori hatalom kuláknak minősítette, annak összes megbélyegzésével. Amikorra elcsitult a politikai vihar, sikeressé váltak a termelőszövetkezetek, a tagok és a dolgozók között megjelentek a több diplomát szerzett, magasan képzett értelmiségiek. Tibor kicsi korától felnéz az apjára, aki – bármennyi munkát is tartott sajátjának hajnali 4 órától estig – mindig nagy gondot fordított arra, hogy a család minőségi együttléttel pótolja be a kieső időt. Sportoltak, kirándultak, túráztak, úsztak, teniszeztek, ping-pongoztak, egy szóval nem a tévé előtt ültek. Tibor azt is nagyon pontosan megtanulta az édesapja példájából és a szavaiból, hogy kell a munkatársaival humánusan, de következetesen bánni, követelni, de jó fizetést adni. Nem véletlen, hogy Héri Lászlót többféle társadalmi tisztségre választották meg.

Amikor a pályaválasztás szóba került, Héri Tibor el sem tudta volna képzelni magát a mezőgazdasági termelés nélkül. Saját vállalkozásában a hagyományos növénytermesztéssel, búza, kukorica, napraforgó, csemegekukorica, zöldborsó, valamint alma és meggy termesztésével foglalkozik. A kiszámíthatóságot megkerülhetetlen tényezőként kezeli, és meggyőződése, hogy a partnerei is így élik meg a biztonságot. Épp ezért termeltetési szerződésen alapul a forgalom kétharmada. Lehet, hogy ha piaci áron adnák, vennék a terményeket, időnként több lenne az árbevétel. A biztonságos háttér azonban neki és beszállítóinak is megéri, a kockázatot a minimumra akarja csökkenteni.

A 21. század lehetőségeivel számolnak. A pályázatokat figyelik és ha lehet, be is nyújtják, amire lehet. Azt az elvet vallja a fiatal vállalkozó, hogy ne legyen kiszolgáltatva sem a politikai, sem a közgazdasági környezetnek, de még a környezetgazdálkodás se okozzon fejtörést. Amit a nagyszüleitől látott és szüleitől örökölt, azokat az emlékeket, értékeket adja tovább a gyermekeinek. Ők még kicsik, nem tudni, számukra is a mezőgazdaság jelenti-e majd a megélhetés forrását. Ha édesapjuk hagyománytiszteletét érzékelik, lehet, hogy találnak testhez álló és érdeklődésüknek megfelelő tennivalót ezen a szakterületen.

A mezőgazdaság átalakulásának, fejlődésének, a gazdasági életben betöltött szerepének lenyomatát hűen követhetjük a Héri családban. Ezer szállal kötődnek Rakamazhoz és térségéhez. Hét éve már Nyíregyházán él Tibor a saját családjával. A gyerekeknek az oktatásban nagyobb perspektívát látnak, mint a 26 kilométerre fekvő kisvárosban, Rakamazon. Bár az internet világában, az utazás, szakmai tanulmányok, a külföldi egyetemek elérhetősége mellett szinte majdnem mindegy, melyik településen élünk. Héri Tibor ősei földjéhez és a mezőgazdasághoz legalább annyira kötődött, mint a felmenő generációk képviselőihez. Nagyon bízik benne, hogy fia és lánya egyaránt megéli azt az élményt, mit jelent hazajönni, ahol nemcsak tárt karokkal és nyitott szívvel, hanem az otthon, a szülőföld megtartó erejével várják haza a családtagokat. Nem a doktori címre, hanem a családi összetartozásra szavaz. 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.16. 21:48

Agrárközgazdász, az Eurofrukt Kft. ügyvezető igazgatója

Nyíregyháza

szszb_33_tk_kovacs_krisztian.JPGDollárban kapta az első fizetését Kovács Krisztián, amikor az USÁ-ban frissdiplomásként egy farmon helyezkedett el. A minisztériumi ösztöndíj a repülőjegytől az ellátásáig terjedt, egy kisvárosban élő helybeli család örömmel szállásolta el a tengerentúlról érkezett fiatalembert. Ma már ez nem lenne ritka jelenség, de 1996-ban még a helyi templomban a misén is köszöntötte a pap a vendéget. Kinyílt előtte a világ, noha nem akármilyen családi indíttatás révén már idehaza is belekóstolt a többre, jobbra törekvő, a közösséget szem előtt tartó értékrendbe. Édesapja, dr. Kovács Géza termelőszövetkezeti elnök, majd a FAT Kft megnevezésű élelmiszeripari cég ügyvezető igazgatója. Édesanyja, néhai Oláh Zsuzsa. Felesége Dicső Dóra közgazdász, a családi vállalkozásban dolgozik. Házasságukat három gyermekkel áldotta meg az ég: Ditta 13, Regina 11 és Hunor 6 éves. Kovács Krisztián számára igazából soha nem kínált két utat a sors, ő azt választotta, amelyet a fészekmeleg családból magával hozott.  Kisgyermek korától jólesően látta, hogy tisztelik és szeretik az emberek.

A kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban 1993-ban leérettségizett, a folytatás a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolán növénytermesztési szakon folytatódott. A diplomázás után következett a világlátás: az amerikai ösztöndíj formájában. Nyelvtanulás angolból tökéletesre, megismerhetett másfajta kultúrát, szokásokat, értékrendet. Az új környezet formálta gondolatait, szélesedett a szeme előtt a földteke panorámája. Hazatérve a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen agrárközgazdászként fejezte be tanulmányait. Választhatott volna országot, várost, szakmát, beosztást, őt azonban hazahúzták a családi gyökerek. Ami a láthatatlan tartományban, a mélységben lakozik, nagyobb erőt gyakorol döntéseinkre, mint azt felszínesen gondolnánk.

Modern irodában idézzük fel 42 évének fontos eseményeit. Gödöllőn született 1975. február 12-én. Kisvárda, Szabolcsbáka, Nyíregyháza az a háromszög, amelyben leggyakrabban mozog. De Kovács Krisztián már otthonosan jár-kel a világban. A Bessenyei Gimnáziumban elhitették vele, bármit elérhet az életben, ez rajta múlik. Édesapja mellett belekóstolt a kétkezi munkába is: nyaranta izgalmas programnak találta a termelőszövetkezet állattenyésztési telepén a 15-20 lovaskocsi mellett a stráfon dolgozni, az állatokat etetni, ellátni. Később tárgyalástechnikát tanulhatott az apja és üzleti partnerei közötti megbeszéléseken. Folyamatosan képezte magát. Az Eurofrukt Kft.-hez 2000-ben került, az ügyvezető mellett már a modern vállalatirányítás alapjait látta. Félév múlva, annak sajnálatos halála miatt, Krisztiánt bízták meg az ügyvezető teendőkkel. Bár a 25-öt töltötte, tudásban, felkészültségben, elkötelezettségben készen állt a feladatra. Maga mögött tudhatta az apai támaszt, akivel megbeszélhette a vitás kérdéseket. Az ügyvezetés napi rutinját ő intézi, a stratégiai ügyekben közös álláspontig folytatják a diskurzust.

Látom a stabilitást a cégben – összegzi az eddigieket Kovács Krisztián. – Mára az egykori „vadhajtásokat” is lenyesegettem. Talán már nem ragaszkodom a racionális, vegytiszta nyereséghez, mint pályám kezdetén, hanem szociálisan is érzékenyebb lettem. Látom a munkást a teljesítmény mögött – én is megéltem ezt minden nyáron – s azt is tudom, legtöbbjük a biztos kenyér tudatában nem változtat munkahelyet pár kecsegtető forintért. Különösen az idősebbeket jellemzi a lojalitás, ők már kevésbé mobilisak. Még inkább igaz ez a Szabolcs-Szatmár-Beregi térségben, mivel itt nem nagyon válogathatnak a munkahelyekben. A fiataloknak viszont a folytonos kihívásról is gondoskodni kell. Ügyvezetőként az a célom, hogy minden dolgozónk megtalálja a számítását, pénzben, karrierben, kiteljesedésben. Emellett pedig a céget a 21. századi követelményeknek megfelelve, nyereségesen akarom működtetni. Amit kaptam a szüleimtől, azt adjam át tudásban, teljesítményben, humánumban. A motíváltságot nem pusztán marketing könyvekből tanulom, hanem a gyakorlatban volt és van szerencsém elsajátítani. Az önfejlesztés számomra minden  nap parancsoló szükséglet. Ráadásul, nagyon is érdekel! Az eddigi eredmények birtokában sem lehet hátradőlni! A legjobb minta a munkatársainknak a személyes példaadás, úgyis azt másolják le. Ha a gyermekeinknek megtanítjuk a siker titkát: kiegyensúlyozott, boldog emberré válni, megküzdeni mindenért, akkor előttük is kitárul a világ a maga csodáival, örömeivel, s a nehézségeket lépcsőfoknak tekintik majd a továbbhaladáshoz.”

Szabad idejében sportol, a családdal most indulnak egy háromhetes kaliforniai nyaralásra. Mint Krisztián összegez: az üzleti életben mindenki előtt annyi lehetőség nyílik, amennyire kíváncsi. S akkor elmondhatja, itt van Amerika. 

 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.14. 15:20

A Taam-Acél Kft. tulajdonosa

Nagykálló

szszb_33_tk_tamas_mihaly.jpgVégy egy átlagos indíttatású családi hátteret, szerető szülőkkel és a szakmaszerzésre ösztönzéssel. Ebben a közegben nevelkedett Tamás Mihály, a Taam-Acél Kft. tulajdonosa. Nyolc testvér között a hetedikként született Tamás Mihály 1969. április 19-én Nyíregyházán Tisza Erzsébet háztartásbeli édesanya és Tamás Miklós fiaként. A nyíregyházi 110-es Szakmunkásképzőben Intézetben szerkezetlakatos szakmát szerzett. Dolgozott a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál, a Fémmunkás nyíregyházi gyárában. Letöltötte a katonaságot, de érezte, ki kell mozdulnia, mert a világ nem ér véget a város és az ország határánál. Ismeretség útján a németországi Frankfurt-am-Maine-be került. Homlokzati burkolatokat, üvegfalakat, acélszerkezeteket szereltek. A külföldi tapasztalat az igényesség mellett a saját céljaikat is magasabbra tette: alkalmazottként egyik szakmából sem lehetett volna ötről a hatra jutni. Megalapította a családi vállalkozást 1999-ben, amelynek fejlődésében végigjárta a ranglétrát, előbb egyéni vállalkozó lett, később betéti társaságként működtek, míg a Taam-Acél Kft-t 1999-ben létesítette. A profilt a megszerzett végzettséghez igazították, éppen ezért acélszerkezeteket, burkolatokat, bádogos munkákat készítettek. Mind a mai napig ez az egyik legfontosabb tevékenységi körük.

Szakmai előrehaladása mellett Tamás Mihály családot alapított. Neje Tamásné Herczku Beáta, aki szintén a vállalkozásban találta meg a teendőket. Házasságukból két gyermekük született. Vivien (21) építészmérnök hallgató, Levente (16) középiskolás. Ők nemcsak a családi összetartozás erejét, hanem a saját vállalkozás kiépítésének mikéntjét is megtapasztalják. Meg is jegyezte Vivien: Anya, milyen szerencsések vagyunk a tesómmal, hogy nem kell máshol tapasztalatot szerezni, hanem itthon láthatjuk egy cég működését! Az építőipar fejlődésével, az új anyagok és technológiák megjelenésével és elterjedésével a felesége is egyre jobban belefolyt az építőipari tevékenységbe. Az adminisztratív tennivalók mellett most éppen a bádogos szakmában teljesíti ki elméleti és gyakorlati tudását.

Rajta tartják a szemüket valamennyi munkafázison. Különösen a költségtakarékosságra, a precizitásra, a megbízhatóságra, a határidők betartására fordítanak nagy gondot. Ez már csak azért is fontos, ha a jelenlegi partnereikkel a jövőben is kapcsolatot akarnak tartani, a megrendelők elégedettségének ez az alapja. Nem véletlen, hogy kézről kézre adják a telefonszámukat, hirdetésre nem költenek. De ehhez az is kell, hogy a munkahelyi balesetből tolókocsiba kényszerült férj az emelőkosaras daru segítségével a tetőn ellenőrzi, milyen munkát végeztek a kollégái. Nagy a kihívás, számolni kell a konkurenciával, a piaci szereplők ugyanis csak a legjobbakkal dolgoztatnak. A megrendelők egyre igényesebbek.

Referencia munkáik közt találjuk a műjégpálya csarnokot Sátoraljaújhelyen, a fallabda pályát Debrecenben, a Serioplast illatszerpalackozót Nyírbátorban, a nyírbogáti tornaterem faszerkezetét, a csengeri cipőgyárban öt ütemben építkeztek, Nyíregyházán a tanárképző főiskola, a Baumax, a Boda Üzletház, Pesten a Corvinus Egyetem, Hajdúnánáson egy kacsaól, Hodászon egy gyümölcsfeldolgozó, Tímáron egy acélszerkezet gyártó üzem őrzi a kezük nyomát.

A 2008-as gazdasági világválság térdre kényszerített jónéhány hazai vállalkozást. Tamás Mihály elégedetten nyugtázza, ezen a nehéz időszakon is sikeresen tovább tudtak haladni. Következetesen ragaszkodtak cégük működtetésének alapértékeihez. Így megtartották megrendelőiket. Ők a nehézségeket nem kifogásnak értelmezték, hanem lépcsőfoknak tekintették, amelyeken folyamatosan lehetett előrehaladni. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében amúgy sem könnyű a vállalkozások helyzete. Az építőipar nehezen heverte ki a válságot. Ám a legjobbak, ha meg is érezték, túljutottak rajta.

A fém hajlítható, az ember azonban nem. Élő példát szolgáltat rá a család. A miskolci munkahelyi baleset derékba törhette volna a házasságukat, a vállalkozásukat, ők azonban emberfeletti erővel, győztesen jöttek ki belőle. Mit számít az, ha tolószékből irányít valaki egy céget, ha mindenben segítik családtagjai, munkatársai?! A munkatársak megbecsülik a biztos jövedelmet adó céget. Gyermekeiknek példaképül szolgálnak a szülők. Az üzleti partnerek örömmel működnek együtt a Taam-Acéllal.

A majdnem tragédia még jobban összekovácsolta a családot. Üzleti útjaikon a közös ebéd már programnak számít. Szabad idejükben főzőcskéznek, kirándulnak, rokonaikat látogatják.

A szépen gondozott üzem udvaráról a családfő mutatja az utat, merre guruljon az autó biztonságosan. Ő pontosan tudja, merre van az előre. 

TK bélyegkép.jpg

 Írta:

Tóth Kornélia

 

 Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szerző: Napkelet Népe  2017.06.13. 08:14