Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

 

img826.jpgAnnak, aki a Sajón átkelve, a rév felől érkezik Körömbe, azonnal szembetűnik egy, a földszintes családi házak sorából kiemelkedő, a mi vidékünkön alig fellelhető, érdekes formájú, barokk épület.

Ennek a figyelmet vonzó, az évszázadok folyamán többféle funkciót betöltő épü­letnek − melyhez leginkább a pálos fogadó azonosító cím tapad (a műemléki fel­ügyelőség is ilyen elnevezéssel jelöli) − nem csupán a látványa, a története is érde­kes.

Ezen az Ónod központú, Sajó menti vidéken − mint azt Joó Tibor is írja, A sajóládi pálos kolostor című munkájában, I. Lajos királyunk adományaként a Czudar család birtokolta a földterület java részét. Ez az a család, amely később területet ad az e tájra betelepülő pálos rendnek. Előbb Sajóládon, ahol a rendházat építik, majd ké­sőbb Körömben is. „1463-ban Ónodi Czudar Simon és Jakab−örökmisék fejében − egész körömi birtokát a sajóládi pálosoknak adományozza. 1472-ben a sajóládi szer­zeteseket beiktatták Keresztár, Dejta, Rákos, Egyházaspetri, Bázs és Köröm birtoká­ba, s ezekben Mátyás király is megerősítette őket. ”

Hogy kik voltak a pálosok? A ruházatukról fehér barátoknak is nevezett pálosok alkották az egyetlen magyarországi alapítású szerzetesrendet, a pálos rendet. Nevü­ket védőszentjük, Remete Szent Pál neve után nyerték. A rendet 1246-ban a tatárjá­rás után (boldog) Özséb esztergomi kanonok alapította, összegyűjtve a Pilisben élő remetéket, s nekik szabályzatot adva. Később a pálos rend több európai országban, így Portugáliában, Németországban, s főleg Lengyelországban terjedt el. Ez utóbbi országot Köröm esetében külön is ki kell emelni, ugyanis a település az egykori, Rómából Krakkóba vezető országút mellett feküdt, tehát a vendégház létesítése − utazó szerzetesek, de világi nemesek részére is − indokolt volt. Sőt, túl ezen, mivel a pálosokra jellemző volt a gazdálkodás, a rendháztól távolabb eső birtokaikon kúriát, jószágkormányzói lakást emeltek, ahonnan közvetlenül irányíthatták a gazdaságot, így, a körömi vendégház − amelyet 1729-ben Czudar László épített a pálosoknak − két funkciót is betöltött. Szállásul szolgált az utazóknak, s lakhelye volt a birtokot irányító páternek.

Építészeti értékét tekintve mi jellemzi ezt az épületet? Genthon István: Magyaror­szág művészeti emlékei című művében ez olvasható: „Egyemeletes, kétablakos, volutás szélű, kihasasodó háromszöggel záruló oromfalú. Vak hegedű ablakkal és a Czudar-címerrel. Azonos hátsó homlokzatú. Az oldalhomlokzatok 5-5 ablakosok. Valamennyi helyiség boltíves.”

Összesen hat szobát, egy konyhát és két pincehelyiséget foglalt magában, valamint kút és kocsiszín tartozott hozzá.

Amikor 1786-ban II. József feloszlatta a rendeket, a pálosok birtokaiból a kincstár úgynevezett vallásalapot létesített, mégpedig oly módon, hogy a birtokokat bérbe adta, s a befolyt összegeket egyéb − egyházi − célokra fordította. Így került árendába a körömi vendégház is, amely ezt követően körülbelül az első világháborúig valóban a fogadó szerepét töltötte be. Többek között itt szállt meg Kufsteinbe szállításakor, illetve onnan Munkácsra történő kíséretekor a Martinovics-perben elítélt Kazinczy Ferenc is. Erre a Fogságom naplója 1794. december 16-i és az 1800. augusztus 8-i bejegyzése utal.

Az első világháború után, mint községháza és iskola „üzemelt” az épület, majd 1932 óta mind a mai napig a római katolikusok plébániaháza.

A jelenlegi lakójától, Kuklay Antal plébános úrtól tudjuk (sok egyéb, az épülettel kapcsolatos információ mellett), hogy a műemléki felügyelőség támogatásával és irányításával évekkel ezelőtt eredeti formájában hozták helyre az épületet. Az ak­kor rendelkezésre álló 450 ezer forintból az újbóli vakolásra, a tetőzet műemléki palával történő kicserélésére, a víz és villany bevezetésére, s a tönkrement kőablak­keretek pótlására tellett. Sajnos, az épület szigetelésére, a központi fűtésre már nem futotta a pénzből. Mondom, sajnos, mert ennek jól láthatóak a káros következmé­nyei. Az alulról vizesedő falak, a már itt-ott újra hulló vakolat mintha csak igazolni akarná a fogadó, napórájának egykori, ma már nem létező feliratát: Quam cito felices eripit hora dies, vagyis: mily hamar elragadja az óra a szép napokat.

(Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Iratkozzon fel hírlevelünkre itt:

Szerző: Napkelet Népe  2014.06.04. 17:50