Ügyvezető

Mezőkeresztes

szszb 29. ki Tóth Zoltánné 400 .jpgA mai kor kívánalmainak megfelelően folyamatosan tanul, képezi magát a Borsodtakarék ügyvezetője. Több kört futott az oktatásban szakmai területen, mígnem 2012-ben közgazdász diplomát szerzett. Örül annak, hogy a pénzintézet az országot sújtó gazdasági válságban is stabil maradt, így minden munkahelyet meg tudtak tartani. Pénzügyi szakemberként eleinte kissé ódzkodott férje és fia hobbijától, mert a járműmatuzsálemek gyűjtése nem olcsó mulatság, ám saját magának adott csattanós választ erre a kérdésre: ő is motorkerékpárra ült és azóta két keréken járnak kirándulni, vagy motoros rendezvényekre.

Az általános iskola első osztályának elvégzése után került Tiszaörsről Mezőkeresztesre az 1962-ben született Kovács Éva. Ennek oka az volt, hogy édesapja – aki egyébként Nagyivánról származik - a postánál dolgozott és az akkori közlekedési viszonyok mellett csak hétvégékre járhatott haza a családjához. Mezőkeresztesre költözve viszont megszűnt a kétlaki helyzet, de kedvelt falujukba máig visszatérő vendégek.

Új lakóhelyén új barátokra tett szert, majd nyolcadik után felvették a mezőcsáti Nógrádi Sándor Gimnáziumba, ahol 1980-ban érettségizett. Szinte azonnal, június 16-án felvették a Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezetbe, ahol egy éven át ügyintézőként dolgozott. Ezután nyolcéves kitérőt tett, majd 1989 novemberében újra a pénzintézetben találta magát, ahol hitelügyintézői feladattal bízták meg. Hitelügyi főelőadóvá 1997-től léptették elő, amely beosztásban olyan szinten elsajátította a takarékszövetkezetnél alkalmazott módszereket, hogy 2007-ben kinevezték a mezőkeresztesi kirendeltség vezetőjévé. Az egységnél elért jó eredmények után 2012.szeptember 1-én megkapta az ügyvezetői állást.

Tóth Zoltánné mindezért keményen megdolgozott. Miközben helytállt a munkahelyén, 1997-től sorra végezte a különböző iskolákat. Először az OKJ-s végzettséget igazoló középfokú banki ügyintézői képzésen esett át, amit két év múlva a nemzetközi bankárképző banki tanácsadói képesítés követett. 2006-ban vette át a mérlegképes könyvelői bizonyítványt, majd beiratkozott a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolára, ahol 2012-ben jeles eredménnyel végzett közgazdász szakon.

Örömmel mutatja be a 2008-tól BORSOD TAKARÉK-ként működő egykori Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezetet, ahol 1989-től folyamatos fejlesztés zajlik. Több új egységet hoztak létre és ezzel párhuzamosan nőtt a létszámuk is, majd jelentős informatikai fejlesztésen is átestek. A ma működő 18 egységükből 14 kirendeltségen és négy betétgyűjtő helyen folyik munkavégzés Dél-Borsod településein. Nem kis erőfeszítések árán sikerült megőrizni pozíciójukat a válság éveiben, 2011-ben pedig elégedetten vették tudomásul, hogy eredményeikben visszaköszöntek a bizonytalan időszak előtti számok.  Kedveli azt a légkört, ahol az ügyfelek gyakran a magánjellegű problémáikat is megosztják vele és munkatársaival, ami arról árulkodik, hogy megbíznak bennük az emberek. A „vidék bankja” egyébként is emberközeli szolgáltatásairól ismert, olyan közegben, ahol mindenki ismer mindenkit. Valahol ezt a légkört sugallja lakóhelye, Mezőkeresztes is, amely éli csendes kisvárosi életét, szenzációk nélkül. Azt mondja, imádja a Dózsa utat szegélyező japán akácsort, ami a települést egyedivé teszi. A növények egyébként is közel állnak hozzá, kertjében sokfajta virág pompázik, amelyek gondozását örömmel végzi.

Egyelőre nem tervez újabb tanulmányokat, amit viszont elért, igyekszik megőrizni. Ezért jár rendszeresen jógázni is, ami fizikai és szellemi felfrissülést jelent számára.

Férjével 1981-ben kötött házasságából két gyermek született. Éva 1984-ben, Zoltán 1985-ben érkezett a családba. Lányuk ma könyvelőként dolgozik és a Miskolci Egyetem utolsó éves közgazdász hallgatója. Fiúk OKJ-s gazdasági informatikus végzettsége után megszerezte a villanyszerelő szakmát. A családfő 1989-től villanyszerelő vállalkozóként tevékenykedik, a vállalt feladatokat így már ketten végzik a Tóth családból. Ők a munka mellett hódolnak gyűjtőszenvedélyüknek is: mintegy ötven motorkerékpárból áll a kollekciójuk, melyeket igyekeznek üzemképessé tenni. Kimondottan magyar járművekről van szó a Dongótól a Berván és Danuvián át egészen a P21-ig. Tóthék nem csak nézegetik, használják is a járműveket. Tagjai a mezőkeresztesi motoros klubnak, így rendszeresen részt vesznek a térségben rendezett motoros találkozókon és kaphatók családi kirándulásokra is. Egyedül neki nincs motorkerékpárra jogosítványa, de eddigi életútját ismerve egyszer biztosan szerez vezetői engedélyt ezekre a járművekre is. Pár hónapja egy 1962-ben gyártott Opel Record Olimpia személygépkocsi került a birtokukba, aminek az üzemképessé tétele ismét megterheli majd a család büdzséjét.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: Napkelet Népe  2013.10.16. 08:48