Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Polgármester,

Piricse

Orosz László IMG_9379.jpgBarabásban érem utol, amikor telefonon időpontot kérek beszélgetésünkhöz. Napokig ott lesz, mondja, ebből gyanítom, egy alkalmi tárgyalásnál alighanem több köti a beregi határszéli községhez.

– Ott születtem, ott éltek a felmenőim, 83 esztendős édesanyámnál voltam a múlt héten – igazolja feltevésem megalapozott voltát. A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat vadonatúj épületében fogad, ahol a másnapi farsangra sütnek-főznek, készülődnek. Orosz László egyszerű hétköznapi ruhában is elegáns, megnyerő mosolyú, közvetlen modorú ember. Büszkén néz körbe a meghitt hangulatot árasztó termen. – Apám gazdálkodó ember volt, nagyapám, sőt az ő apja is bírói hivatalt viselt Barabásban – tér vissza a gyökerekhez. Egy lélegzetvételnyi szünetet tart, megigazítja szemüvegét. – „Az első bitón fog lógni a kommunista Orosz!” Jászai Jolánka grófnő fenyegette ezzel a nagyapámat, aki földet osztott Barabásban.

Nem lett igaza, tudom meg a folytatásból, de az anyai ági nagyapja sajnos nem úszta meg. Őt elvitte egy orosz kommunista málenkij robotra, és odamaradt.

A fiatal Orosz László pályaválasztását, és tanulmányait jól érzékelhetően befolyásolta, hogy Berényi nagyapja műszaki ember, az uradalom gépésze volt. Nyíregyházán a Kossuthba jelentkezett, és a szakközépiskolában mezőgazdasági elektromos berendezés szerelő képesítést szerzett. A tiszaszalkai tsz volt az első munkahelye. Tiszaszalka még egy szempontból fontos mérföldkő számára. Itt ismerkedett meg élete párjával, Forgó Katalinnal, aki tanító szakot végzett a nyíregyházi főiskolán. Az akkor még két esztendő kötelező katonáskodás, és néhány, a barabási tsz-ben töltött esztendő után vett nagy fordulatot Oroszék élete.

– Itt, Piricsén nyílt arra lehetőség, hogy a feleségem a helyi iskolában nem csak állást, hanem szolgálati lakást is kapjon – magyarázza miért kerültek olyan messze a barabási hegytől. – Egészen pontosan 1985. május elseje óta élünk itt, tehát bő negyedszázada. Én ’91-ig bejártam a nyírbátori Zöldérthez, ahol műszaki vezetőként dolgoztam. Ott éltem meg a taxisblokádot, de a kispiricsi úton bejutottam a városba.

„Kispiricsi…” Megállítom a mesélésben, de nem bánja. Mosolyogva tesz kitérőt.

– Igen, innen származik a nóta. Sőt megvan a kanális is, mi több, egy kicsit megcsavarva a szót, „Kanál-is fesztivál” névvel rendezünk falunapokat. Egy kis vígság, eszem-iszom a mostani nehéz időkben ránk fér.

A homokvidék beregi polgármestere saját főzésű szilvalekvárjával kápráztatja el közeli és távoli ismerőseit. Képtelennek tűnő, mégis talán ettől igaz történetet mesél, mennyire ködösül a népi kultúrától elszakadt emberek emlékezete.

– Mikor főzöl megint lekvárt, kérdezte az egyik illető. – Hátravetett fejjel, még most is őszinte csodálkozással nevet. – Mintha máskor is volna mit kavarni az üstben, nem csak szilvaéréskor.

A zöldértes évek multán, a rendszerváltás kezdetén Oroszéknak is „rendszert kellet váltani”. Boltot nyitottak a faluban, ami újabb tíz évre nyújtott munkahelyet és megélhetést Orosz Lászlónak.

– Nem szerettem, de lelkiismeretesen csináltam – elemzi az akkori éveket. – A multik érkeztével a kényelmi boltoknak leáldozott.

A család, a két leánygyermekkel otthonra talált Piricsén. Bernadett később közgazdászként végzett, lassan egy évtizede Budapesten dolgozik. Gabriella a Debreceni Egyetemen szerzett bölcsész diplomát. Nyíregyházán egy középiskolában tanít magyart és néprajzot, esti iskolában is oktat. Orosz László az ezredfordulón már képviselőtestületi tag volt, a 2002. évi választás elnyerte a polgármesteri széket. A 2010-ben ismét megerősítették tisztségében.

– Úgy láttam, jobban is mehetnének a dolgok – mondja, amikor megkérdeztem, milyen indíttatásból jelöltette magát.

Keresi a szavakat, úgy érzékelem, nem akar senkit megbántani, különösen így, utólag nem.

– Elég gyengén állt az önkormányzat. Néhány levetett ócska fűnyírót, meg egy öreg szovjet grédert örököltünk. Na, ez az utóbbi örök élet, rendben tartjuk vele a mezei utjainkat.

Telefon szakítja meg a beszélgetésünket. Nyírbátorból, a frissen megalakult Járási Hivatal vezetőjével pontosítják, hogy Piricsei Közös Önkormányzati Hivatal néven folyik tovább az élet a szomszédos községgel, Ömböllyel.

– De azért mi Piricse Község Önkormányzata maradunk – teszi hozzá már felém fordulva. – Gépeket vettünk, már nem kölcsöntraktor húzza a grédert – enged betekintést hétköznapi gazdasági ügyeikbe.

– Nem a szociális földprogramot választottuk, hanem egyszerűen odaadjuk az önkormányzati földeket azoknak, akik ebből szeretnének megélni.

Még egy Orosz, aki „földet oszt” gondolom magamban. Barátsággal szorítja meg a kezemet búcsúzáskor az épület előtt. Oldalra pillantunk, az üres telken álló sárga monstrumra egyszerre mondjuk nevetve: „a gréder…” 

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: Napkelet Népe  2013.01.24. 19:29